Old Brooks

Elhagyatott kis mellékutca ez, ami a főútról nyílik. Széles utak, koszos-kopott macskakő, és néhány, borostyánnal és egyéb gazzal gazdagon átszőtt téglaház sorakozik szórványosan az út mentén. Nagyvonalúan lehetne rá azt mondani, hogy kertváros- azaz kertnegyed; a házak és a vaskerítés között aprócska, elvadult kertek fekszenek békésen. Némelyikben egy-egy kiszáradt szökőkút, avagy elkorhadt hinta is akad. Valamikor itt is buzgón folyt az élet, de mára... a falubeliek inkább kerülik a helyet.

[R e m u s]

R e m u s
––   és a merész idegen   ––

   - Nagyon szépen köszönjük, Aberforth – szólok még egy utolsót halkan a kocsmároshoz egy dörmögő válaszért cserébe, mielőtt a fejemre mutató pálcával kiszórom magamra a kiábrándító bűbájt. Miután éreztem az egész testemen végigcsordogáló hűvösséget, és a szemközti koszos, porlepte tükörben meggyőződtem róla, hogy teljes mértékben beleolvadtam a környezetembe, az ajtóhoz léptem. Úgy akartam, hogy belekaroljak Remusba, de hirtelen nem láttam sehol – bizonyára már ő is a bűbáj hatása alatt volt. Aberforth épp kicaplatott a belső helyiségből, természetesen tárva hagyva maga után az ajtót, és elindult a macskájáért, de én csak tapogatóztam arrafelé, amerre a legutóbb rémlett, hogy láttam a férfit. – Remus? – suttogom halkan a semmibe, egy válaszhangra vagy egy érintésre várva, amely elaltatná kitörő kétségbeesésem.
   Mindenesetre akár kapok ilyesmit, akár nem, továbblódulok, ki a fogadószobából, le a lépcsőn. A söntést megkerülve látom, hogy a kocsmáros komótosan ballag az ajtó felé nyávogó szőrgolyójával a karmai között. Azonnal a nyomába szegődök, s mikor kinyílik a bejárat, terv szerint óvatosan kisurranok mellette, remélhetőleg Remusszal együtt. – Viszlát – suttogom oda búcsúzóul az öregnek, miközben kilépek a fogadóból.
   - Sietnünk kell, nemsokára lemegy a nap – jegyzem meg csendesen, alaposan körülkémlelve a koszos kis mellékutcát. A lehető legrövidebb útvonalon kell eljutnunk a falu legközelebbi határához, az Old Brooks végéhez. Ott érünk majd ki a hoppanálást akadályozó védelmi zónából, s tudunk majd „köddé válni“. A zökkenőmentes együtthaladásért, na meg már csak azért is, mert, megpróbálom megtalálni társam kezét. Ha engedi, hogy megfogjam, így haladunk tovább.
   A nyílt főutcára kilépve ismerős kép tárul elém, mégis olyan idegennek tűnik. Ezen a közönséges hétköznap délután olyan barátságtalannak látom a máskor oly kedves kis falut, mint még soha. Bár a legtöbbször én is csak zsibongó, vidám diáksereggel telve láttam eddig, amihez mérve relatívan minden barátságtalannak teinthető. De ez a Roxmorts most kihalt, csak néhány baljós alak kóvályog az évszázados macskaköveket taposva, a lakók alig mernek kimoccanni otthonaikból, s az üzletek kirakatait pedig hatalmas minisztériumi plakátok borítják el. Nekünk pedig szorult helyzetünkben okosabb lenne kerülni ezt a részt, de a gyors haladás érdekében egy kis szakaszon erre kényszerülünk. Az Old Brooks már nincs olyan messze.

   Ahogy letérünk erre a valamikor csinos kis mellékutcára, fellélegzem. Itt már alig valószínű, hogy elkaphatnának, hacsak eddig nem vettek észre. Egy lélek sem jár erre, és nyílegyenesen vezet a célig. Nem mintha nem mernék pár emberrel szembenézni, de nem tudhatjuk biztosan, hány halálfaló vagy ellenséges alak tanyázik a faluban, és most csak ketten vagyunk, s máshonnan nem remélhetnénk segítséget. Hm... mikor is tértem át felelősségteljes gondolkodásra? Így értettem: aki utánunk merészel jönni, azt
m e g ö l ö m.

[- Itt vagyok az ajtónál, Dora.]

Dora

*Még egyszer, utoljára kezet ráz Aberforth-szal. Belepillant azokba az ismerős, kék szemekbe. Látszik rajta, hogy van valami mondanivalója, de ugyanakkor képtelen szavakba önteni azt. Elfordul hát az öregembertől, és megára szegezi a varázspálcáját.
Ismerős,hűvös érzés járja át, ahogy feje búbjától átjárja őt a kiábrándító bűbáj. Nem kell tükörbe néznie ahhoz, hogy meggyőződjön a varázslat sikerességéről. Csakhamar felhangzik Tonks ismerős hangja, mellyel a nevén szólítja őt. *
- Itt vagyok az ajtónál, Dora.
*Előreengedi társát. Csak akkor indul el, amikor meghallja a lépcső reccsenését. Leérvén még éppen látja, ahogy Aberforth kitárja az ajtót, és kiteszi macskáját. Eljött hát az idő, a végleges búcsú ideje. Nehezére esik kimondani, de fél attól, ami odakint vár majd rájuk. Nem maga miatt, saját testi épsége miatt sosem aggódott, ellenben Tonksot nagyon is félti. Az egyetlen reménysugara ezekben a sötét időkben, vagy talán az életében…*
- Köszönünk mindent!
*Szól elhaladván az ősz kocsmáros mellett, majd kilép az utcára.
Tekintetét azonnal a dombon sötéten kirajzolódó Szellemszállás sziluettjére fordítja. Rég elmúltak már azok az évek…
Kezével megkeresi Dora kezét, majd ujjait ráfűzi az övéire. Óh, ha tudná mennyit jelent neki. Ha csak egy morzsányit is visszaadhatna abból, amit ő kapott a nőtől. A reményt, a szeretetet, és azt, hogy nem kell egyedül cipelnie a terhét…
Átvágnak a főutcán, megcélozva egy kisebb mellékutcát. Remusnak nem kell körültekintenie, nagyon is jól tudja, hogyan fest Roxmorts az utóbbi időben. A sötétség, Roxfort kastélyával együtt, elérte a kis falut is, felemésztve azt…
A férfi felpillant az égre. Sötét viharfelhők gyülekeznek, de ez most a legkisebb gondjuk. Sietniük kell…
Halja a feltörő sóhajt Dora ajkaiból,mely talán a megkönnyebbülés jele, hogy beérhettek a sötét kis utcába. Remust azonban elfogja egy különös érzés. Mintha figyelnék őket…*

[˝ ˝ A dorbézoló szerelmes párnak]

˝ ˝ A dorbézoló szerelmes párnak

˝ A szűk mellékutcában

Az, hogy miként, vagy hogyan, talán mindörökre a Halálfaló egyedüli titka marad, de tudomást szerzett arról, hogy Roxmortsban bizony illetéktelen fattyak tartózkodnak. Itt természetesen nem csak a falu lakosságára kell gondolni, ha egy sötét jeggyel büszkélkedő fattyakról ejt szót, bizton állítható, hogy nagyobb jelentőségű személyekről van szó, sem, mint az alantas pórról. Ennek fényében úgy döntött, a hétvégére leköltözik az általa pöcegödörhöz hasonlatosnak titulált hely közelébe… be nem, az sértő lenne rá nézve. Megjelenni hajlandó a molyrágta, utolsó szemétdombon, de csak addig, amíg érkezésének célját be nem teljesíti. A falu melletti hegyeken, egy tértágító bűbájjal ellátott sátrat emelt, amely majdhogynem olyféle királyi pompával, s földi javakkal volt berendezve, mint szegényebb otthonainak egyike. Akik látták már lakását, és túl is élték a szemlélődést – a közeli ismerősökön kívül senki sem büszkélkedhetett ezzel -, azok tudták, szerényebb lakját is irigylésre méltónak lehet tartani.

A leköltözést követő napon meglátogatta a koszfészket, most azonban, hogy elfedje kilétét, a szükséges helyzetnek megfelelő ruházatot választott, egyben megtette a kötelező lépéseket lényének palástolása céljából is. Gyanúpere beigazolódott a hellyel kapcsolatban… alig tette be a lábát a falu határán belülre, már megérezte azt a rothadó bűzt, amit az álnokok, és hazugok eregetnek. Azok, akik becsmérelni ugyan nem merik szavaikkal a Nagyurat, de ellene lábaskodnak a legnagyobb titokban. Mivel ez elegendő volt a számára, visszavonult… még csak a területet sem kellett feltérképeznie, mert ismerte, mint tenyerén a vonásokat. Tudni nem tudta, mégis, biztosra vette a helyszínt, ahol megbújhattak… onnan pedig a legbiztonságosabb út is evidens volt a számára.

Másnap koránjában kelt, hogy mielőtt az első ember is kitenné a lábát az utcára, már elfoglalhassa kellő helyét. Mindenről gondoskodott, szükség esetére szállítóeszközről… csapdákat azonban nem állított, minthogy nem tudta, kikkel is van pontosan dolga. A bűz meghatározó, de abból senki sem mérheti fel ellenfele nevét, és valós tudását. Másrészt, csak idejekorán elárulta volna önmagát, amennyiben a tapasztaltabb fajtával sodorta össze a szél. Nem akart túl nagy felhajtást, sem pedig megölni a fattyat, esetleg fattyakat… egyszerűen jelezni szerette volna számukra, a Nagyúr szeme mindent lát. Érthetik ezt akár képletesen, de szó szerint is. Éjszín ruházata most is makulátlan, és tiszta volt, egyben el is fedte a leselkedő szemek elől. A kis sikátorban egy beszögellés mellé húzódva várta az érkezőket. Biztos volt magában, tudta, hogy jól számolt, nincs más útvonal, amely biztonságosabbnak mondható lenne ennél. Csendesen figyelte a fogadó bejáratát, az öreget, ahogyan kilép a macskájával… halovány mosollyal nyugtázta a dolgot, majd leeresztvén kezét előhúzta pálcáját. A kiszögellés fala, amely mögött állt, elegendő fedezéket biztosított a számára, így amögé visszahúzódva helyzeti előnyre tehetett szert. Egyelőre azonban esze ágában sem volt efféle tettre. Helyette a szájában lévő ízletes szivar elé emelte a keze ügyében lévő varázstárgyat, melynek hegye abban a pillanatban izzott fel. Noha teste és arcának nagy része továbbra is az árnyék takarásában maradt, élesen és gúnyosan villanó szemei egy pillanatra láthatóvá váltak.
- Kérdem én…
Kezdett bele nyugalmas hangon… az utca és a fogadó közötti távolság lépésekben számolva hét, tíz lehet, amelyből már könnyű az időt kalkulálni. Ennek fényében kis eltéréssel körülbelül akkor érkezhetett, vagy érkezhettek a szemek számára látatlanok, amikor belekezdett monológjába. A férfit nem érdekelte, hallgat, avagy hallgatnak-e szavára… csak tudatni akarta, tudja, érzi a jelenlétet. Újjabb szippantást intézett a szivarból, mielőtt folytatta volna.
- … ha a bujdosás is íly gyatrán, esetlenül megy, miben bízhatnak a sepredékek, és barátaik?
Egyértelműen bántó és sértő szavakat szeretett volna ejteni, hogy esetlegesen feldühítse a fogadóból kilépőt, vagy kilépőket, ezzel pedig hibára ösztökéljen. Megvoltak a módszerei, szükség esetén számára könnyed varázslattal leránthatta volna a leplet, de meghagyta az, azok számára, akik rejtették magukat… bizonyítsák, hogy érnek valamit… vagy bujdokoljanak, és fülüket, farkukat behúzva meneküljenek, ahogyan az megszokott tőlük.

Az ódon kerítések közt surranó léptek ütötték meg az emberekénél élesebb állatfüleket. Többségük félős rágcsáló, vagy madár volt, és ezek rebbentek szét hangtalanul. Ők nem vijjogtak egymásnak, egyikük sem dolgozott csapatban, mindenki csak a saját életét féltette. Hogy a városokban élő állatok mennyire hasonlóak az emberekhez... Ez jutott eszébe most Smoke-nak is, vagyis Doubles-nek, mivel most épp dolgozott, így kénytelen volt álnevét használni, ami valljuk be nem éppen a legkreatívabb, de azért a célnak megfelel, és nem árul el sokat. Szóval szokásos munkaruhájában, ami egy egyszerű, de elegáns (és feltehetően igen drága) fekete talárból, illetve egy arra utólag ráerősített csuklyából állt. Erősen hajazott megjelenése egy halálfalóéhoz, már csak a maszk hiányzott. A fejfedőt azonban csak akkor hajtotta fel, amikor megérkezett az elhagyott kis utcára. Nem rögtön idehoppanált, az túl feltűnő lett volna. Az őszre igen jellemző esti hideg már, most alkonyat idején elérte a levegőt, ezért kénytelen volt hősünk pálcájával felfrissíteni vérkeringését, hogy kevésbé fázzon.
Úgy tűnhetett, hogy eléggé türelmetlen egy alak, mivel gyakran nézett rá karórájára, vagyis arra a valamire, ami teljesen úgy nézett ki, akár egy karóra. Valójában a bőrszíjra egy apró, kör alakú tükör volt erősítve, és ezzel csak a legkisebb feltűnést keltve nézett szét maga mögött. Közbe azért előre is figyelt és tüzetesen vizsgálgatott mindent, akár egy lelkes turista, habár ettől nagyon elütött jelmeze.
~Omló vakolatú ház, döglött állat szaga, egy malactetem a kaputól két és fél órára.~ Ismételgette magában az információkat, és ekkor már el is ért hozzá a második jellemző. A kellemetlenséget újból egy észrevétlen pálcaintés tüntette el, és közben arra gondolt, hogyha ez a munka még sokáig fog tartani, akkor ő is ilyesmi szagú lesz. Ezt meg is mosolyogta, majd hirtelen megállt és jobbra fordult. Ott volt előtte a jellemzett épület, és az oszladozó tetem is.
~Szia röfi...~ Üdvözölte az egyetlen lakóját az udvarnak, majd gondolatban bebocsátást kért és már nyitotta volna az ajtót is, majd hirtelen meggondolta magát.
- Carbo... - suttogta és háromszor körzött jobbra pálcájával csuklóból. Ha minden igaz ez levette az esetleges védőbűbájokat a bejáratról és már le is nyomta a kilincset. És ekkor hatalmas hibát követett el.
Minek ide riasztó bűbáj? Ez a rozsdás tákolmány így is olyan hangot ad ki bemenetelnél, hogy talán egy némító bűbáj is kevés lenne hozzá. És ez a jellegzetes nyikordulás talán felkelthette valaki figyelmét...

*Egy kócos tökéletesen mugli ruhába öltözött alak sétálgatott ezen a kései órán a főutcán. A korábbi kissé furcsán alakult találkozás, és új ismertség emlékképeivel zsonglőrködve gondolataiban. Ekkor még halvány gondolatfoszlányként sem merült fel benne, hogy mik várhatnak még rá az éjjel, hajnal.. folyamán. Baktatott hát csak előre enerváltan... stílszerű szakadt tornacipőjében farmerben, és fekete pulóverben. Semmi varázslóra emlékeztető nem volt benne. Sokkal inkább úgy festett mint valami kócos kamasz aki kalandvágytól hajtva kissé túlságosan messzire merészkedett.. túl az ismert világon.. Valóban szokatlan látványt nyújtott a srác az adott közegben, de töretlenül lépdelt előre.. vissza a szálló felé, ahol az elmúlt hónapokban tanyázott. Útja során egy sikátor mellett is elhaladt, ahonnan furcsa zajok szűrődtek ki. Ausztrál lévén a legkevésbé sem volt az a fajta, akinek szokása más dolgába ütni az orrát, de talán a korábbi felkavaró találkozás hozományaképp a kíváncsiság felülkerekedett a megszokáson,. az ösztönön. Craig lassított, majd fülelt. Határozottan mozgást érzékelt, maga sem tudná megmondani miért, de úgy döntött benéz a sikátorba. Azonban a korom sötétség végett apró segítségre szorult. Varázsló lévén pedig segített magán. A szürreális külsejű pálcáját pulóver ujjából előkapva a bal szeméhez illesztette, majd halkan elmormolta.*
- Nocte Visus! *A pálca vége alig érzékelhetően felizzott a fi szemén pedig ezüstös csillám futott végig, és mintha nappali világosság támadt volna bal szemével tökéletesen látott mindent a sötét sikátorban. Az odabent matató gyanús alakot is beleértve. Szabad kezével "kezeletlen" jobb szemét takarta le bal kezében pedig a pálcáját lógatta, és csendben figyelte. Mi bontakozik ki a sötétben reménykedve az észrevétlenség homályában.*  

Káromkodások sorozata zajlott le a fejében, és szinte az összes ezzel kapcsolatos ismertségét egyszerre hozta felszínre. Nem számított, hogy mugli szüleitől, vagy a varázsló társadalom tagjaitól hallotta még egykor. Volt köztük egy dallamos finn vulgaritás is, amit nagyapja zűrös ügyleteit megbosszulni vágyó idegen fekete mágusoktól tanult. Érdekes egy nyelvük van a skandinávoknak, tervei közt szerepelt is a megtanulása, de abban biztos volt, hogy ez még a távoli jövő hozománya lesz csak. Szóval a biztonság kedvéért elsuttogott egy 'Silencio'-t, mielőtt tovább ügyködött volna az ajtóval, és csak ezután ment be az udvarra.
Az állapot meglepő volt, még úgyis, hogy már felkészítették belőle egyszer szóban, illetve kívülről is volt alkalma megszemlélni. Biztos jó volt a talaj, mert a gaznövények már-már fákat lephettek volna el magasságukkal. Na jó, csak csemetéket, mivel nem sokkal ért térd felé a hatalmas fű és egyéb számára behatározhatatlan növények. Sosem volt erőssége az ilyesmi. Még a varázslényeket csak-csak felismeri, de a növények... Messze állnak tőle, pedig gondolataiban mindig is benne volt az, hogy pár hasznosabb bájitalt megtanul rutin szerűen elkészíteni, és ugye az alapanyagok elengedhetetlen kellékei ezek a giz-gazok. Persze, persze meg lehetne venni boltba, de ő valahogy nem kötné senkinek az orrára azt, hogy mit főz, mert ugye az alapanyagokból ezt nem nehéz kitalálni, illetve annak is meg lenne a valószínűsége, hogy az eladó sem örülne ennek. Talán majd egy kuncsaftját megkéri...
Szóval csak úgy suhantak a gondolatok a fejében, és már el is indult volna, mikor az ilyen esetekben fokozatosan erősödő paranoiája nem jelezett volna. Ha ennek a vészjelzőnek engedelmeskedik gyakran csak felesleges köröket fut és saját életét nehezíti meg, de most valahogy meg volt győződve igazáról. Sajnos tükrében hiába keresett akárkit, túl rosszak voltak ehhez a fényviszonyok.
~Ne, egy halálfaló legyen... ne egy halálfaló legyen...~ rimánkodott, habár fogalma sem volt kinek. Még utoljára mély levegőt vett, majd pálcáját markolva eltűnt, és egy nem túl hangos, de észrevehető pukkanás keretében az útszakasz bejáratától pár méterre jelent meg, így biztosan a jövevény háta mögött jelenik meg. Már ha van ott valaki, mivel még így se lát túl sokat, csak vaktában, mellmagasságban előreszegezi magyal fegyverét.
- Van ott valaki? - hangján meghallani a cigarettafüstben eltöltött éveket, és egy szemfülesebb valami félelemszerűt is észrevehet benne...

*Craig számára az utca ellenfényéből a sikátor homályába elbájolt szemével tökéletes kilátás nyílt. Mondhatni páholyból figyelte az odabent ügyködő alak csetlését botlását. Azonban láthatóan nem holmi tapasztalatlan tolvajt lesett meg, hisz jól látszott ahogy úrrá lesz rajta a gyanakvás, és felfigyel .. Craig irányába próbál tekinteni, de a tökéletesen elfoglalt pozíció jóvoltából semmit sem lát. Ez elbizonytalaníthatta az alakot aki úgy tűnik az egyetlen ilyenkor érdemes megoldást választotta. Craig sem cselekedett volna másképp. Legalább is most így gondolta. Hogy pontosan hova fog hoppanálni a meglesett fickó. Craig természetesen nem tudhatta, de volt egy erős tippje, melyet úgy gondolt megpróbál ezúttal kihasználni. A sikátorban tevékenykedő alak mozdulatai egyértelműen utaltak a varázslatra, így Craig a feltételezései nyomán maga sem  kívánt hoppon maradni. A szó szoros értelmében persze. A perc tört része alatt próbált cselekedni. Leengedte szemét kezét takaró, így a korábbi varázslat hatása semmivé foszlott. A következőhöz pedig szinte semmire sem volt szükség, mivel amúgy is a falat támasztotta. Teste, és a fal közé szúrta pálcáját.*
- Assimilo! *Mondta halkan, s malter módjára olvadt a betonfalba. Hűlt helye maradt. Rejtekéből figyelte tovább, ha minden a tervek szerint alakult a fickót akinek készségesen válaszolt is ügyelve arra, hogy ne fedje fel pontos helyét a hang az idegen háta mögül érkezett, egy újabb apró bűbáj eredményeképp.*
- Csak a szél fúj.. *Hallatszott, hát ha semmi nem jön közbe Smark háta mögül a számra ismeretlen sejtelmes hang. Craig pedig csendben felmérte a korábban nem épp a legegyenesebb úton járó alakot.*

//bocsánat az offért, de legközelebb maradjunk a 'smoke'-nál//

Egy jó darabig feszült csend volt a válasz kérdésére és már-már kezdett lenyugodni hősünk. Hisz sejtette már, hogy ez is csak egy fölösleges rutinintézkedés lesz.
~Már megint az időmet vesztegetem fölöslegesen... Pedig milyen szívesen meglátogatnám még valamelyik helyi kocsmát...~ És már gondolatban fel is hajtott egy pohárral az Ogden féle lángnyelv whiskyből. A kellemes maró érzés is ott volt a torkában. Talán épp ez a figyelmetlenség, vagy éppen az idegen mágus szakértelme tette lehetővé, hogy Smoke rezzenve fordult meg, mikor hangot hallott maga mögött. Pálcáját a feltételezett irányba tartotta, és már rögtön mozdulatokba is kezdett volna, ha éppen nem csak az élettelen falat bámulná.
~Ilyen jól hoppanálna?~ Lepődött meg, de aztán rájött, hogy annak hanghatása is van, és annyira azért nem süket, a másik ötlete egy hangszóró volt, amit a muglik használnak, vagy valami ehhez hasonlatos bűbáj, de akárhogy hunyorított semmit nem látott, próbált keresgélni apró mozgások után, de sajnos ez sem hozott eredményt, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve gyors csukló mozdulatot tett:
- Diffindo. - szólalt meg a rekedtes hang ismét. - Diffindo. Diffindo. - újabb két fénysugár csapódott egymás mellett a falba. Mindegyik mellmagasságban egymástól fél ember távolságra, remélte, hogy ez előcsalogatja a rejtélyes idegent, és a fényviszonyok javítása érdekében újra megszólalt:
- Baubillious - és egy apró, fakó fénygömb hagyta el pálcáját elfogadható viszonyokat teremtve, ami arra volt elég, hogy lássa a körvonalakat. Arra figyelt, hogy ne az arcát világítsa a varázslat, ezért hátrébb is lépett tőle.

//Rendben!//

*A fiatal Ausztrál varázsló tökéletes egységet alkotott a fallal. Csendben figyelt, nem mintha nem lett volna elég meggyőző az álcája, de azért kíváncsi volt mire megy a gyanús idegen a hangkivetítő bűbájjal. Az eredmény bizonyos tekintetben meggyőző. Az alak hátat fordít a fallal egyként lapuló Craig-nek, majd némi gondolkodás után bontani kezdte a túlsó falat. Meg kell hagyni kifejezett akkurátusan. A legördülő törmelékdarabok, és a robbanások zaját használja ki gondosan az Ausztrál, hogy árnyék módjára emelkedjen ki a falból ismét az idegen háta mögött. Légies mozdulatok következnek a levegőben, majd egy halk varázsig hagyja el Craig száját.*
- Radix Veniculum!! *Ha pedig a varázslat a lehetőségekhez képest sikerrel jár. Az idegen férfi lábai alól a talajból karvastagságú gyökerek szöknek magasba, és megkísérlik megbéklyózni az ismeretlent, hogy milyen sikerrel az minden bizonnyal hamarosan kiderül. Craig pedig titokzatos éji karmester módjára álldogál előreszegett pálcával készen a váratlanra, így vezényelve az indáknak.*

A sápadt világosságnál hunyorogva feszülten várta a rejtélyes támadója előbukkanását, de az egy darabig csak nem jött. Illetve, mire már észrevette némileg késő volt, ugyanis valamiféle növény kezdett rátekerődni lábaira, szerencsére még a varázslat csírájában tenni tudott valamit.
- Finite Incantatem - szavalta a ritmusos igét, aminek következtében a frissen előretörő hajtások megálltak a növekedésben és elernyedtek. Smoke-nak azonban nem volt ideje tétovázni  - Protego. - hangzik ismét szájából a jól ismert védővarázs, ha esetleg ellenfele lesből egy gyors támadást kísérelne meg. Természetesen nem marad a helyén, hanem menetes csavarként fordul meg tengelye körül kutatva az idegent, akit ha minden igaz végre meg is talál a háta mögött. Ha nem kényszerül azonnali védekezésre, akkor újból meglengeti pálcáját és a 'Obsculo'-t harsogja, ami, ha célba talál egy fekete kendővel köti be a mugli kinézetű személyt.
~Biztos, hogy nem halálfaló...~ nyugtatgatja magát gondolatban ~Vajon sárvérű lenne? És rólam hiszi, hogy halálfaló lennék? Netán övé a ház? Ő lenne az, akiről beszéltek...~ vetődnek fel benne a kérdések, majd úgy döntött jobb, ha ezeknek hangot is ad előző igézése sikerétől függetlenül, persze nem elkényelmesedve, akármikor készen áll egy Protego alkalmazására.
- Ki vagy? - kezd bele nem túl udvariasan a beszélgetésbe.

*A gyökerek lassan megállnak a növekedésben Craig pedig nem fecsérel energiát rá, hogy megnehezítse a fickó dolgát. Az egész eddig is csupán a kíváncsiságról szólt. Nagyjából felmérte amire eddig kíváncsi volt. A másik még elsüt egy varázslatot. Háttal Craig-nek pajzsbűbájt emel mag köré. Ezt az Ausztrál nem teljesen érti, hiszen a varázslat végeztével a fordulás közben Craignek tökéletes alkalma lenne újra támadni, de persze nem teszi, úgy érzi nincs rá szükség. nemsokkal később ismét varázsige következik. Azonban Craig jól hallja a varázsigét, és szemtől szembe ezúttal jó lehetősége van a védekezésre, amit ezúttal nonverbális keretek között meg is tesz. Ha sikerrel jár a fekete kendő, még csak alakot sem ölt. Talán most volna itt az idő egy újabb ellentámadásra, de mivel az Ausztrál rúnái semmiféle rozsszándékot nem jeleznek jobbnak látja beszélőre fogni, persze még készenlétben tartva a pálcáját.*
- Craig vagyok! Zajt hallottam a sikátorból, és gondoltam benézek.. hátha látok valami érdekeset..
- Nekem kihez van szerencsém.. *Kérdez vissza előreszegett pálcával.*

Sejtette, hogy nem lesz túl sok haszna egy könnyű bűbájnak, de azért úgy volt vele, hogy miért ne? Az viszont nagy meglepetést okozott neki, hogy a férfi csak ilyen könnyedén válaszol. Habár megfordult a fejében az is, hogy egy kiváló okklumentorral van dolga. Válaszra sajnos nem jutott, ezért úgy döntött, hogy csak óvatosan közöl magáról információkat. Hiába, a Zsebpiszok közben lehúzott évek paranoiássá, és bizalmatlanná teszik az embert.
- Smoke vagyok. - jobbnak tartotta nem az álnevét használni, maga sem tudja miért. A bemutatkozásának másik felét próbálja érintetlenül hagyni, ugyanis már megtanulta, hogy a magyarázkodással általában csak rosszabb helyzetbe kerül. Ez után próbálja felmérni az előtte lévő alakot, és egy csapásra a varázstalanul ért gyermekkora jut eszébe. Onnan is a züllött rocksztárok akikkel naponta foglalkozott a híradó. Mikor édesapjával még teljes békében nézték minden este a kanapén... Már majdnem nosztalgiázni is elkezdett volna, ha a jelen helyzet és józan esze nem rántotta volna kegyetlenül vissza a valóságba, tudta ugyanis, hogy az ilyen gondolatok mindig rosszul végződnek, mert minduntalan eszébe jut élete két legerősebb 'exmemoriam' átka.
- Tudod, veszélyes egy környék ez. - ez a szöveg rekedtes hangjával egy alacsony költségvetésű, fekete-fehér gengszterfilmre emlékeztette, és alig bírta megállni egy apró mosoly nélkül - Nem egyszer rendesen az orrára koppantanak annak, aki benéz egy hangosabb sikátorba. De végül is, a te életed nem az enyém, nekem annyira mindegy. 
Itt egy apróbb szünetet tart és ismét a másikat fürkészi, majd végül úgy gondolja érdemes kockáztatni, mert nem úgy látja a Craig nevű illetőt, mint aki nagyon meg akarja támadni hősünket. Ha meg igen, akkor piszok jó okklumentorral van dolga és rendesen ráfázott, de hát már rájött, hogy lényegtelen miként élünk, úgyis mindenki a pokolba megy. Szóval leereszti pálcát tartó kezét és elrakja talárja egyik rejtett zsebébe, majd egy másikból cigarettás dobozt húz elő és egyet kivesz magának, majd a másik felé nyújtja. Reakciótól független visszarakja, és ugyanabból a zsebből egy feltehetően méregdrága mugli öngyűjtő kerül elő. Csontborításába egy mammut volt belefaragva. Hiába, imádta az efféle apró kellékeket, csak ezt mások meg ne tudják. Miután meggyújtotta sajátját (és Craigét is, ha elfogadta), ez is visszakerült helyére.
- Csak így, mugli ruhában? - Ha a mondat szórendje nem utalna kérdésre, akkor nagyon könnyen tényközlésnek is vehetnénk a férfi hangsúlyából.

- Ahha elég veszélyes.. *Mindösszesen ennyit présel ki magából az első körben. Elsősorban nem abból kifolyólag reagál ennyire flegmán, mert szinte minden este erre jár haza, hanem sokkal inkább azért, hogy kicsit csigázza a másikat. Annak ellenére, hogy ez nem szokása most úgy érzi szükséges. Tulajdonképen eleve természete ellenére cselekedett mikor beleütötte az orrát a másik dolgába, de valamiért szükségesnek érezte. Talán hasznos ismeretségre tehet szert gondolta.. vagy valami ehhez hasonlatosat. Az életét illető megjegyzésre nem reagál különösebben, még csak vállat se ránt. Kissé erőltetettnek érzi, na de sebaj. Lassan Craig is elteszi a pálcáját viszonozva a másik gesztusát. A cigarettát pedig szintén udvariasan, egy kézmozdulat keretei között visszautasítja. Közben személei ahogy a másik rágyújt. Megfordul a fejébe, hogy apró segítség gyanánt csettintve ujjaival esetleg meggyújtsa a cigarettát, de végül letesz róla.. hisz korábban őt zavarta a színpadias melegfelvonulássá akkor most miért viselkedne hasonlóképp.. vagy miért is vágna fel ezzel.. feleslegesnek gondolja.*
- Így szoktam.. *Válaszol a ruháját illetően ízes akcentussal, mely most már jól hallható, és mondandója végén kérdésre téved át.*
- De te hallod, ha meg nem sértelek.. nem mintha nagyon bele akarnám ütni az orromat.. de mit ügyködtél ilyen zajosan odabent a sikátorban..? *Teszi fel a kérdést, és vet kíváncsi tekintetet a másikra.*

Egyet-egyet hümmög Craig minden mondata után. Fogalma sincsen miért, sőt talán nem is vette észre egyiket sem. Nem lepődik meg a legelső válaszon, végtére is ő pont ugyanilyen hozzáállás kérdésében. Még külsejét se változtatta meg, mikor elindult. Nem tűnt túlságosan bonyolultnak a feladat. Emeljen el egy fekete ládát, amiben egy elátkozott gyertyatartó van, de figyeljen oda, mert lehetnek csapdák. Ez volt a lényege kuncsaftja véget nem érő szavainak, már-már lendült a karja egy 'imperiora' akkor, de végtére is csak sikerült türtőztetnie magát.
~Meg kéne látogatni a Weasley-boltot is lassan. Kezdek kifogyni...~ kalandozott el gondolatban, majd egy szép karikát fújt a szemközti falra. Az alakzat sokat élt, mielőtt szétfoszlott volna. Smoke végigkövette tekintetével az életútját, és addig nem is mozdult, csak miután vége lett szívott egy újabb slukkot, majd azzal is ugyanezt tette. És az azutániak mindegyikével is. Ha beszélt, akkor is csak a karikán keresztül bámult át. Nem úgy, ahogy az agyatlan barmok szoktak, hanem elgondolkodva, látszólag teljesen máshol járva, és ez félig igaz is volt, de annyira azért nem távolodott el, hogy ne tudjon Craigre is figyelni. Az egészet csak a felé intézett kérdéskor hagyta abba. Jelentőségteljesen a férfi felé fordult. Tudta, hogy nem szabad rögtön válaszolnia, mert az gyanús, de ha túl sokat vár az se a legjobb módszer. Szemkontaktus, hatásszünet, lényeg összefoglalása két szóban, majd elfordulva annak a kifejtése. Nem egyszer kihúzta már ez a gondosan kidolgozott módszer a legnagyobb pácból is.
- Megboldogult nagyapámnak a háza. - majd visszafordult karikái felé. Nagyobbat szívott, és kifújt egy lomha, nagy karikát, ezután gyorsan egy kisebb slukk és egy fürge, pici karika kezdet üldözni az előzőt. Utolérni azonban nem tudta. - Van egy pár dolga, amit a tolvajok előtt elszeretnék hozni, és ugye a figyelmet sem szeretném felkelteni, hogy 'emberek itt egy üres ház tele értékes dolgokkal'. Mohók az emberek, még a magukat becsületesnek tartók is kapva kapnának egy ilyen alkalmon. - itt újabb szünet, majd még egyszer összetalálkoztatta a két tekintetet. - Az ilyeneket természetesen megölöm. - tette oda szúrósan a beszéd végére. Ezek után már nem fújt több karikat, hanem felfelé lélegezte ki a káros füstöt és nézte a keletkezett felhőt. Szerette ezeket a kolloid képződményeket, és folytonos változásukat nézni, ő maga sem tudta miért. Szép lassan fogyni kezdett a szál, pedig olyan rövid ideig élvezte, és ma már nem szeretne többet szájába venni... Ez sem így lesz.
Hirtelen valami eszébe jutott, és gyorsan előhúzta a pálcáját, de rögtön meg is fordult, a kapu felé célozva. Azt tudta merre van.
- Carbo. - mormogta majd három csuklókörzés jobbra és az érkezéskor levett esetleges védővarázslatokat visszatette a házra. Szerette ezt a hasznos kis varázslatot, amit csak is ő tud. - Egyik kedvenc riasztó-, és védőbűbájom, akik belülről ki szeretnének jönni, azokat is elkapja, és nem enged hoppanálni, szóval ha valaki próbálkozik, akkor én tudni fogom... - enyhe célzásértékű mondatokat sikerült megfogalmaznia mielőtt nekinyomta volna a régi ház falának a csikket és a földre ejtette volna.