A Mágiaügyi Miniszter irodája

A szokásos miniszteri attitűdöknek megfelelően e helyiség kialakításában is a pompára fektették a hangsúlyt.
A megjelenés a hatalmat szimbolizálhatja, ezért is a gondos beltéri miliő. Holmi ócska putriban mégsem töltheti a mindennapjait az ország első embere!

Drága, lakkozott hajópadló, rajta fekete szőnyeggel, s hatalmas kandalló, mely az utazásra és a sürgős "telefonok" lebonyolítására szolgál, mindamellett a megkövetelt pompát idézi. A falak mentén rég volt miniszterek szüntelen figyelő képei függenek, kik a mai napig mágikus társadalmuk javait szolgálják. Kivédhetetlen, hogy a fontoskodóbbak olykor bele ne szóljanak az irányításba (s ők általában nem fogják vissza a vezetéssel szemben érzett maró kritikájukat sem!). A szoba hátsó harmadát a hatalmas bőrkanapé foglalja el, két hozzá illő fotellel, valamint egy intarziás, mélygesztenye dohányzóasztalkával.
A miniszteri íróasztal - valóságos pultmonstrum -, s az előtte elhelyezett, a helyiséghez képest szinte már puritán hatású székek egyértelműen éreztetik a jelenlévőkkel, hogy itt bizony a kormányzó a legnagyobb ember, hiába a vér vagy a származás.  

Természetesen az egész irodában rend és tisztaság uralkodik. Az alkalmazott házimanók kínosan ügyelnek a külcsínre, s a miniszteri asszisztens is csak a legjobbak közül kerülhet ki.

Tisztelt Shannon Alexiel Minticz!

Úgy értesültem, hogy a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában Ön a Mugliismeret tantárgy felelőse. Amennyiben megfelel Önnek, egy délutáni teára vendégül látnám az irodámban. A kedd délután öt órát tudnám javasolni. Ha az időpont Önnek is megfelel, kérem, küldjön vissza egy válaszbaglyot, hogy egyeztethessek a titkárnőmmel.

Üdvözlettel,

Sir James Alexander Mirol
Mágiaügyi Miniszter

Tisztelt Sir James Alexander Mirol!

Minden tisztelettel köszönöm a meghívását, feltétlenül jelen leszek a fent nevezett időpontban.

Üdvözlettel,

Shannon Alexiel Minticz,
a Mugliismeret Tanár

*Mit gondoltam? Egyáltalán, ő mit gondolt?! Miért? Hogyan? Merre? Meddig? Na és aztán? Mi jutott eszembe, hogy visszaírtam? Egyáltalán. Ilyen stílusban. Mit gondoltam? A kezemben a miniszter levele, és amíg a hangomat tapogatom, keresgélem, invitózom és más, erőszakos módokon próbálom visszacibálni a torkomba, inkább csak felmutatom a titkárnőnek, manónak, mindenféle furcsa fajzatnak és mintegy ajánlólevélként nyittatom magam előtt az ajtókat. Fogalmam sincs mit gondoltam, de azt nagyon jól meg tudom fogalmazni, hogy most mit érzek.
Félek. Egy kicsit.
Fekete garbó, sötétszürke öltöny. Nyakkendő semmi. A saját temetésemhez öltöztem. Talán nem kéne bíztatnom is. Mit akarhat egy magamfajta egyszerű tanártól a friss, vérivó miniszter? Felfal, megesz, széttép, érzem. A kezem remeg, mint valami nyárfa, a pálcám szőlő, de rágondolni se merek. Hogy halna éhen az összes fenyegető, ijesztő, rémálomszökevény bálványimádó és ne kéne nekem itt lenni. Nem tudom mit gondolt. Nem érdekel. Haza akarok menni. Elbújni az asztalom mögött, ami persze korántsem alkalmas annyira megdönteni a dementorokat, mint a miniszteré, miket is gondolok. Jobb lesz, ha mielőbb megszabadulok ezektől a kórosan elfajzott képzeletektől, mert alighanem az lesz az első dolga, hogy beletolja a szemét az agyamba, némi legilimenciával, én meg csak pisloghatok, ha betalál egy átokkal. Jeget lehetne seperni a hátamról amikor végre bevezetnek a meglehetősen impozáns irodába. Hát csodás. Körülnézek.*
-Jó napot-*estét, éjszakát, örök homályt.*

//lesz ez jobb is//

[- Méghogy „Mugliismeret tanár”?!]

Minticz  

Délután négy óra, negyvenöt perc. Hamarosan új vendég érkezik az impozáns mágiaügyi miniszteri irodába. Oly sok mugliimádó féreg megfordult már errefelé – főleg mikor az elődök voltak hatalmon, Scrimgeour vagy Caramel. Ők mindent semmirekellőt, még mocskos sárvérűeket is hívtak ide. Nem véletlen ugye, hogy mielőtt James Mirol beköltözött az irodába, teljeskörű sterilizációt kért, nehogy egy ujjlenyomat is maradjon valamelyikőjüktől.
A két hónapja mandátumát töltő új kormányfő a mahagóni íróasztala mögött ül, s jobbjában a tegnapelőtt érkezett pergament tartja, melyet hamarosan érkező vendége küldött.
- Méghogy „Mugliismeret tanár”?! – hideg, szánakozó nevetés, majd hátradől a kényelmes, már-már fotelre hajazó székben. Ledobja az asztalra a pergament, szinte úgy, mintha valami fertőzést terjesztene. Hiába aranyvérű az írója, aki nap mint nap ötszázszor kimondja a mugli szót azért, hogy „tanítsa” ezzel a jövő nagy lehetőségének számító roxforti diákokat, az még alacsonyabb szinten áll, mint a szóbanforgó külvilági, varázstalan fattyak.
Clara, a mágiaügyi miniszter személyi titkárnője az iroda bejáratán kívül ücsörög asztalánál. Rajta keresztül lehet csak megközelíteni a kormányfőt – előzetes bejelentkezéssel. Az irodába túlságosan kockázatos lenne beépíteni különböző információközlési eszközöket – nehogy valaki lehallgassa őket – ezért a személyes kommunikáció a leginkább kézenfekvő megoldás. A miniszternek csak egy szavába kerül...
– Clara! – és a csinos hölgy máris az asztalánál terem, kezében pergamen, és utántöltődő penna. Öröm ránézni erre a kislányra! Az előírás szerint mindig a legújabb párizsi trend szerint kell öltöznie – a miniszter legnagyobb örömére.
- Negyed óra múlva vendégünk érkezik. Mr. Minticz a Roxfortból érkezik, mugliismeret tanár. – Az utóbbi két szó hallatán elfintorodik a lány, de szorgalmasan körmöl mindent. Tudja jól, hogy mugliutálatával csak imponál felettesének.
– Kérem, majd küldje be, ha megérkezik, és hozza be a teát két személynek. Ennyi lenne. – miután kiosztotta a feladatot, a lány azonnal eltűnik, jómaga pedig felemelkedvén a kényelmes székből, és az ablakhoz lép, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra. Egyik kezét a zsebébe dugja, ahol a főnixtollal bélelt fűzfa pálca is pihen. A másikkal pedig a mellény zsebében rejtőző arany zsebóráért nyúl, mely hat perc híján öt órát mutat. Nem lenne túl jó, ha a vendég elkésne, azzal csak a saját helyzetén rontana…
Egyszer csak nyílik a kilincs, majd Clara kitárja az ajtót az újonnan érkező előtt. James Mirol megfordul, majd az etikettnek megfelelően – bár nem szívesen, de – nyújtja a jobbját köszöntés céljából.
- Szép napot! James Mirol vagyok. – kifejezéstelen arccal köszönti az érkezőt, az gondolhatja, hogy nem túl szívesen látott személy az irodában, de amit muszáj, azt muszáj. Amennyiben Shannon elfogadja a kézfogást, ezt követően a miniszter asztalához siet, és helyet foglal a megszokott kényelmes székben.
- Kérem, foglaljon helyet. – kínálja hellyel az érkezőt, hiszen mégsem maradhat mindvégig állva a megbeszélés alatt. Ezúttal nem muszáj megvárnia, hogy Shannon üljön le előbb, mivel a hatalmi viszonyok lehetővé teszik, hogy James tegye meg ezt hamarabb.
Közben Clara is megérkezik, és a maga előtt lebegtetett tálcát − rajta a teával és a kiegészítőkkel – gondosan az asztalra helyezi. Alaposan végignézi Shannont, majd szó nélkül elhagyja az irodát.

Sir

*Pontos voltam, ő mégpontosabb, elvégre a saját irodájában biztosan komoly, megerőltető szellemi feladatnak hódolhatott, amíg a módfelett szemrevaló, egyelőre névtelen titkárhölgy be nem kísért. Nem éreztem magam tőle, túl merev volt a tekintete, ahogy rám nézett, hiába óvatoskodtam elő egy közepesen barátságos mosollyal, amennyire tőlem telt. Még a tartásáról is lesírt, hogy én csak ne mosolyogjak itt neki. Miért ne? Manapság már nem szokás a titkárnőkkel jóban lenni a főnök háta mögött, orra előtt? Nem tőlük szokás némi bizalmas, bátorító pillantást elcsípni? Hogy ugyan már, kedves ügyfél, a főnök nem is olyan vadállat, csak olyan, mint a cápa, a tenyeredből fog enni, arról pedig tapintatosan hallgatnak, hogy amelyik cápa a tenyeredből eszik, az a combodból is fog.*
-Örvendek-*kurtára fogom, kifogástalan, remegés nélküli angolsággal, nem kell feltétlenül félelmet mutatni. Az megvadítja az állatokat. A cápákat is. Bár azok talán el se látnak az emberig. Ezt nem próbálom megemészteni jobban, de ha ezen túl leszek én elköltözöm melegebb éghajlatra és cápaszelidítő leszek. Persze pontosan tudom, hogy úgysem.* -Shannon Minticz-*én is két részre szűkítem a nevet, rangrejtve, de hát mindketten tudjuk, hogy a foglalkozási monogramunk szinte megegyezik, tartózkodó mosollyal érintem a kezét, nekem nincs okom idegenkedni tőle, bár a bőrön át felszívódó mérgek használata nagyon elegáns, de kár lenne rám vesztegetni.*
-Minek köszönhetem a meghívását?-*nem törlöm meg a kezem, de szemügyre veszem, hogy vajon így tesz-e, elvégre egy miniszter, mégiscsak félhet bizonyos merényletektől a Roxfortból, bár én senkinek nem említettem, hogy ide jövök. Ha esetleg Minervával konzultáltam volna, lehet, hogy nem lennék ilyen tudatlan a meghívás célját illetőleg se, de ami volt, elmúlt, kár értem. Elhelyezkedem a székkel, egyenes tartással, pompakerülők élveteg kifejezésével az arcán, amiért nem olyan helyre kellett ülnöm, ami vastagon és habosan magába szippantott volna, kényelmes fotel címszó alatt és sötét szemébe nézek. Ez is csak egy ember, bár legendás családból származik. Nincs okom panaszra a fogadtatást illetőleg, de okom sincs rá, hogy úgy tegyek, mintha érteném és élvezném a társalgást a jelenkori miniszterrel. Csak a kérdés motoszkál csendesen, hogy mégis mi a jó bánatot akar tőlem. Füle és szeme biztos mindenhol van, ha a vétkeimre akarná felhívni a figyelmet, alighanem ki se kellett volna jönnöm az iskolából... túl sokat kombinálok, de a teaillat már csak ilyen. Ezek az angolok, teáznak, ha ünnepelnek, teáznak, ha sírnak, nevetnek, ha tárgyalnak, vérontás után, háború közben, attraktív titkárnővel szolgáltatják ki magukat, ez a lényege mindnek.*

[- Nos, annak köszönheti a meghívásomat, hogy fontos megbeszélnivalóm van Önnel, Shannon.]

Minticz   

Az újonnan érkezőnek feltehetően fogalma sincs arról, hogy milyen céllal hívatta be a miniszter. Azonban nem kell nagy logika ahhoz, hogy kitalálja. Egy ember, aki m u g l i ismeretet tanít egy olyan világban, amelyben nincs helye a mugliknak. Sem a sárvérűeknek. Innentől kezdve már nem olyan nehéz kitalálni, ugye?
De James természetesen kevésbé ijesztően fogja tálalni a dolgot. Sőt, ez a beszélgetés nem feltétlenül jelenti azt, hogy Shannon az utolsó útjára indult ma. A  kompromisszumkészség számítani fog, és ha a Shannon-ban ez nincs meg, akkor abból bajok lehetnek. De James úgy véli, hogy egészen értelmesen néz ki annak ellenére, hogy úgy öltözködik, mint egy ficsúr. Nem lehet mindenkinek olyan kifinomult ízlése, mint neki.
A kézfogás semmitmondó volt, talán kissé határozatlan. Ez betudható annak, hogy a megbeszélés témája nem volt előre tisztázva, és érthető, hogy nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki céltalanul besétáljon az oroszlán barlangjába.
Érdeklődik. Milyen nagy hiba! Majd akkor kellene beszélni, ha a miniszter kérdez. Mégis mit képzel, hiszen nem azért jött, hogy az unalmas kérdéseivel traktálja. Ezzel szemben viszont bátor. Talán gyűjtött egy kis önbizalmat az elmúlt másodpercek alatt.
A férfi hátradől a kényelmes bőrfotelben, és ezúttal megválaszolja a kérdést. Természetesen nem lesz ebből rendszer, de az udvariassági formulák olykor megkövetelik.
- Nos, annak köszönheti a meghívásomat, hogy fontos megbeszélnivalóm van Önnel, Shannon. – hangzik a kifejezéstelen, semmitmondó válasz, a nevet kicsit lassabban, átgondoltabban ejti ki, mintha nem lenne biztos benne, pedig nagyon is jól tudja, hogy ki ül vele szemben, sőt, lehet, hogy James többet tud róla, mint ő saját magáról. Feltehetően Shannon magától is rájött arra, hogy valami efféle állhat a dolog mögött, hiszen mindenképpen személyes találkozót sürgetett a miniszter, tehát csakis olyan témáról lehet szó, amelyre a bagolyposta mint olyan, nem szalonképes.
Súlyosnak tűnő másodpercek illannak tova, mintha itt nem úgy telne az idő, mint máshol.
- Fogyassza a teát, mielőtt kihűl! – szólítja fel a férfit, majd a sajátjáért nyúl, és elveszi a tálcáról az alátéttel együtt. Tejes tea, a kedvence, egy kis citromlével megbolondítva, és hála Merlinnek, a Clara-féle egyszerűen isteni!
- Tehát. Amennyiben jól értesültem, Ön egy olyan tárgyat oktat a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában, melynek a neve…  - lassú, kimért szavak, majd a végén egy kis hatásszünet, habár mindketten tudják, hogy melyik az a szó, ami következik. James arcán mintha némi undor jelenne meg, amely igazából nem is meglepő… - Mugliismeret. Jól tudom?
A kérdés felhangzása után belekortyol a párolgó nedűbe, majd gondosan lehelyezi az asztalra a csészét a tányérral együtt. Kicsit mintha szuggerálná Shannont, de nem lehet tudni. Az biztos, hogy ha James észreveszi, hogy az őszinteség hiányzik Shannon szavaiból, akkor akár más eszközökhöz is folyamodhat, hogy kiderítse az igazat…

Sir

*A megszólítástól még a mosoly emléke is leolvad az arcomról és hozzákomorodik a tekintetem is a halálfalós hangulathoz. Nem győzöm figyelmeztetni magam, hogy szakavatott gyilkos ül az asztal túloldalán, az angol történelem vérpermetes lapjain kalandoztak végig az ősei, vérben, bélben, gennyben, hatalommal elkényeztetve, és a többi, és a többi, és a többi drámaian kevéssé és kevéssé drámaian hízelgő jelzőn, tulajdonságon, negatív érdemen keresztül eljuthatunk a jelenlegi miniszterhez. Mit keresek én itt egyáltalán? Jó gyerek vagyok. Néha ugyan nem tudom mire vélni azokat a fekete köpenyes, szerencsétlen nyikhajokat a Roxfortban, de azért nincs velem sok baj. Bár lehet éppen ez a baj. Túlságosan is ártalmatlan vagyok, de könyörgöm, ettől még nem leszek szükségszerűen ellenálló is.*
-Nem nagyon kívánom, de köszönöm-*száraz a hangom, de a körülményekhez képest még jól uralom. A keményvonalú széken előredőlök, nem nagyon akar recsegni, aligha lehet rommá koptatva. Vegyem személyes megtiszteltetésnek a miniszteri kihallgatást? Alig várom, hogy kibújjon a szög a zsákból én pedig köpni-nyelni ne tudjak a meglepetéstől, mert annyira banális dolog lesz, lehet valami kedves kérés, egy rajongói kifejezés, lehet, hogy valójában csak mélységes tiszteletét akarja kifejezni azért az áldozatos munkáért, amit végrehajtok, bár a jellememben nem igazán dominálnak a tanári vonások, mégis bravúrosan brillírozva veszem a szakma nehézségeit, de nem, még véletlenül sem. Ha lett volna még mosoly az arcomon, most azt is leolvadt volna, mély sóhajjal adom meg magam a szolid kényszernek. Cukrot halmozok a teába, csak hogy adjunk a szentségtörő fajtámnak, de mondhatni én beteg ember vagyok, szükségem van az édesre, melegre. Belekortyolok, felpillantom, megcsodálom magam különösen agresszívnek és veszélyesnek látszó tekintetének tükrében. Nem leszek tőle nyugodtabb. Visszaejtem a csészém, kicsit eltolom magam elől, csak nem veszi zokon.*
-Az értesülései kiválóak-*van némi éle ennek a megállapításnak, pedig, ha szigorúan nézem a dolgokat, leírva akár elismerésnek is tűnhetne. Tűnhetne.* -De ezt már a levélváltásban tisztáztuk-*erős a kísértés, hogy megtámaszkodjak az asztalán, odaadó, hűséges figyelemről tanúskodó szemeimet olyképpen vessem reá, mint némely módfelett értetlen csitrire, de mivel csak a kérdés adja a feelinget, a helyzetem továbbra is kevéssé tartozik a rózsás kategóriában, azért tartom magam a „bajuszhuzogatás” visszafogott, inkább kedvesen érdeklődő, csendes verziójához. Nem feltétlenül kell fitogtatnom a szellemi fölényem, főleg, hogy nem engem választottak miniszternek éppen az engedelmes hithűség okán... miket nem gondolok.*
-Ez a tantárgy elég komoly hagyományokra tekint vissza az iskolában, aminek a célja közel sem az, hogy a varázslógyerekeket arról győzködjük, hogy a muglik olyanok, mint a varázslók, ahogy egy módfelett tanulatlan kollégája rögtön az év elején feltételezte-*olyan gyorsan, tempósan pakolom a szavaim elő, mintha tétje lenne. Kolléga=halálfaló, tiszta sor, remélem érti és elégedett a célzással. Furcsa, hogy még én védekezem, amikor még szinte semmit nem is kérdezett, az aura valahogy olyan, de ha már egyszer elkezdtem, emiatt a felismerés miatt nem fogom félbehagyni.* -Természetesen a félév eddig eltelt részében idomultam a kollégiái által elém tett irányelvekhez, még akkor is, hogyha azok messzemenőkig nem tartoznak a tárgykörbe, még csak elvi szinten se-*hát. Kimondtam. Ha már egyszer idehívott, de nem hajlandó a tárgyra térni, akkor majd megteszem én, szóra se érdemes figyelmesség.*

[Hm… értem. Nos, akkor legyen kedves, és beszéljen arról nagy vonalakban, hogy miket tanít a diákoknak. Csak említsen néhány témakört, aztán, majd ha valami felkelti a figyelmemet, akkor beszélhet bővebben róla. Egyelőre csak a tantervről, rendben?]

Minticz   

Szótlanul ül, és figyeli a vendégét. Minden egyes mozdulatát figyelemmel kíséri. A legilimencia mint olyan nem lenne túlságosan sportszerű eszköz, hiszen ez egy tárgyalás. Csak egy egyszerű tárgyalás, ahol semmilyen varázslatra nincs szükség, csak megbeszélés. Az itt elhangzottak alapján születik majd döntés a következményekről, de az még messze van. Minden bizonnyal a vendég ma sértetlenül távozhat – ha kiváló magaviselettel végigüli a megbeszélést, persze csak akkor. És ha olyan válaszokat ad, amelyek elfogadhatóak. Noha az elfogadható meglehetősen relatív, de majd kiderül, hogy mi lesz.
Miféle angol az ilyen, aki nem kívánja az ötórai teát?! Hallatlan… Azt akkor is inni kell, ha nem kívánja, ez tradíció, ember. Chhh…
James iszik egy kortyot a gőzölgő teából, majd visszahelyezi az asztalra. Kezeit összekulcsolja és az asztalra teszi. Szórakozottan babrál az ujjaival, azonban teljes figyelmét a vendégére fordítja. Túlzottan fecseg. Ez nem helyénvaló. Mindezzel James is teljes mértékben tisztában van, és rendkívül nagyvonalú lenne a kedves vendég, ha nem kritizálná James-t, hiszen jómaga is tudja, hogy a levélváltásban mit tisztáztak. Remekül tudja, hogy ő a mugliismeret tanár, és minden egyebet, amelyet ezúttal Shannon elregél neki. Állítsa le? Áh, nem inkább, olyan lelkes, beszéljen csak. Habár sok beszédnek sok az alja – egyrészt; másrészt pedig lehet, hogy okosabb lenne megvárni, hogy James kérdezzen. Hogy azt kérdezze, ami őt érdekli. A mendemondák és a mellébeszélés ezúttal kimaradhat.
- Hm… értem. Nos, akkor legyen kedves, és beszéljen arról nagy vonalakban, hogy miket tanít a diákoknak. Csak említsen néhány témakört, aztán, majd ha valami felkelti a figyelmemet, akkor beszélhet bővebben róla. Egyelőre csak a tantervről, rendben? – mondja a Shannon-féle kismonológot követően. Nagyon nem kedveli a fecsegést, főleg akkor, ha olyan ember mondja, akinek van félnivalója. Ha Evolet vagy Cath teszi, az bájos, de ez… ez az „ember”…
Az viszont örvendetes, hogy kiemeli a „kollégákhoz” való igazodást. Nyilván Brandon inspektorként figyelemmel kíséri az efféle dolgokat, mint a tanmenet. Nagy hiba is lenne, ha nem tenné, hiszen a Nagyúr megbízta ezzel a feladattal. Mivel a Minisztérium nem szólhat bele az iskola működésébe, más eszközökhöz kellett folyamodni. Valahogyan felügyelni kell a rendet. James kizárólag azért hívatta be ezt az embert, hogy megbizonyosodjon arról, hogy Brandon végzi-e a dolgát. Vagy lehet, hogy más szándékai is vannak, még nem teríti ki az összes lapját, nem lehet tudni, hogy milyen utasításokat kapott a Nagyúrtól ezügyben.
- Egyébként, rendkívül örvendetes, hogy követi a kollégáim által előírtakat. Emlékeztetem, hogy továbbra is ajánlott így tennie. – szólal meg Shannon monológja után, még mielőtt az belekezdene a tanmenet részletezésébe. Igencsak beszédes fiatalember, amely valamelyest idegesíti James-et. A nők fecseghetnek, de a férfiaknak nem áll jól. Vagy talán csak védekezni akar a mellébeszéléssel? Talán fél Jamestől? Ugyan már…

Sir

*Tea, igen. Megkeverem, de viszolyogtat forró, sötét, kiszámíthatatlan mélysége ott a csészében. Lehet benne méreg, vagy mákony. Voltaképpen a mákony is méreg, éppen annyira nem kívánatos. Teázzanak az óangolok, könyörgöm, haladjunk előre a korral, ha már egyszer ők a nagy újítók, akik megreformálják a társadalmat, kipurgálják a káros dolgokat, vihetnék a teázást is. Hiszen a muglik is teáznak. Az ötórai tea a muglik kedvence is, elképesztő, hogy éppen itt, a Mugligyilkos Miniszter irodájában kellene mugliszokást gyakorolnom, miközben a saját tantárgyam védem. Hát élet ez?
A  szemöldököm megemelkedik, ahogy végre az első napirendi pontjához ér, némiképpen lassúnak és nehézkesnek találom a stílusát és a gondolkodását, ettől pedig mintha az óvatosságom kezdene elpártolni. Nem szabad. Nem okos. Nem tanácsos.*
-A kollégái előírásai meglehetősen gyenge átgondoltságra és rosszul-szervezettségre vallanak, ezért hiába követek el én mindent, sajnos lehetetlen maradéktalanul teljesíteni a lázálmos képzelgésszerű utasításaikat-*nem okos dolog higgadt, nyugodt, üres hanggal, fapofával közölni az emberrel, hogy rajta kívül minden sötétköpenyes hülye, legalábbis látszólag. A jelenlevők ugye mindig kivételt képeznek a beszélgetés tárgyát képező embercsoportokból, bármennyire is azonos legyen a jelük az oviban, vagy a hitvallásuk.*
-Tanmenet-*tempósan folytatom, elengedve a kiskanalat, amibe lehetett volna kapaszkodni, vagy éppen hozzávágni, ha nagyon nem bír magával.*-Fakultatív tárgy lévén a harmadikostól ötödéves csoportoknak elméleti ismereteket tartok. Ez jórészt abból áll, hogy vázolom mi a különbség a mugli és a varázsló között, példákkal mutatom be, hogy miben különbözik a mugli gondolkodás a varázslókétól, információkat, adatokkal. Idén úgy nézett ki, mintha azt próbálnám nekik elmagyarázni a tanterv szerint, amit a kezembe nyomtak, hogy a muglik miben különböznek a varázslóktól. Mint láthatja, ez itt fedte egymást, nem volt gond, kellemesen ignoráltam az olyan bugyuta megjegyzéseket, miszerint szükséges lenne arra órát szentelnem, hogy a muglik porban csúsznak, meg ilyen hasonlók a mindennapjaikon-*vajon eljut a tudatáig a helyzet nevetségessége? Vajon ő egyáltalán olvasta a tanmenetet? Egyáltalán tud olvasni, vagy csak lediktálta a levelet a titkárnőnek?* -Hatod és hetedév témaköre a mugli világban való tájékozódás, eszközmegismerés-*lassan, de biztosan emelkedik meg a vérnyomásom, ahogy mondom.* -Ami idén úgy néz ki, hogy meg kell próbálnom megmutatni nekik, hogy a nagyon praktikus és jól használható mugli eszközök mennyire szerencsétlenek és használhatatlanok-*igyekszem megnyugtatni magam, megemelem a fejem, így biztosan a szemébe nézek, komolyan, szigorú távolságtartással. Nem Shannon, semmilyen megjegyzést nem szükséges ehhez hozzáfűznöd, ennyi. Tiszta, világos, érthető.* -Ezek a fő témakörök, minden más már-*...túlságosan is tantárgyszerű ahhoz, hogy magyarázgatni kezdjem? Megköszörülöm a torkom.* -Ezek lennének.

[Nézze, a kritikát nyugodtan elmondhatja, és ha esetleg van ötlete arra vonatkozóan, hogy Ön hogyan építené ki a rendszert, akkor azt is közölheti.]

Minticz  

Rezzenéstelen arccal figyeli Shannont, nehogy valami olyanra szánja el magát, amely nem lenne helyes döntés egy ilyen szituációban. Kissé rosszul viseli, hogy a férfi hol többé, hogy kevésé, de kritizálja az iskolai oktatási rendszert, azt, amit a kollégái koordinálnak az intézményben. Shannon ennek hangot is ad, rendkívül bátor tett, ám ez nem az a hely, ahol az ilyesmit díjaznák. Mármint a kritikát. Pontosabban lehetséges, de csak bizonyos keretek között, és szemlátomást hamarosan túllépi azt a határt. De James csak ül, és figyel, majd ha véget ér a monológ, akkor ő is kifejti az álláspontját.
Amint Shannon lezárta a mondandóját a rendszerrel kapcsolatban, a miniszter is megszólal. Természetesen nem szakítja félbe a másikat, ugyan mi értelme lenne? Itt most az a lényeg, hogy megértsék egymást. Székéből felemelkedik, majd lassú sétába kezd, természetesen kizárólag olyan helyen, hogy a vendége ne veszítse őt szem elől, ilyen például az asztal mögötti ablak is.
- Nézze, a kritikát nyugodtan elmondhatja, és ha esetleg van ötlete arra vonatkozóan, hogy Ön hogyan építené ki a rendszert, akkor azt is közölheti. – nyugodt hangon válaszol, semmi ellenségeskedés nem vehető ki belőle, talán nincs is, vagy csak rendkívül jó színész a miniszter. Meglehetősen gyakorlott már ezen a területen.
- De emlékeztetem, hogy Ön is ennek a rendszernek a része, és ha nem elégedett vele, akkor természetesen el tudom intézni, hogy valaki más vegye át ennek a „nagyszerű” tárgynak az oktatását. Az elvárások pedig teljesíthetőek, csak a megfelelő módszert kell alkalmaznia. – talán egy kis irónia megfűszerezi a szavakat, de továbbra is hűvös nyugodtság árad belőlük.
Lassú sétába kezd az asztal mögött, talán Shannon-nak feltűnik így a hatalmi különbség, mely kettejük között van, egyikőjük bármit megtehet, csak egy szavába kerül, éppen ezért óvatosságra inti a másikat, még ha nem is mondja azt a szemébe.
Miután lezárta a mondatait, újra hagyja érvényesülni vendégét a tanmenettel kapcsolatban. Habár James nagyon jól tudja, hogy mit is tartalmaz, hiszen jómaga is jelen volt az összeállításnál, kíváncsi arra, hogy mennyire tartja be ezt az illetékes, jelen esetben Shannon.
Nos a megfogalmazás nem éppen a legszalonképesebb, de egy ilyen embertől mit is lehetne elvárni. A kritika, mint olyan ezúttal sem hiányzik a szavak erdejéből, néhol meglehetősen erős bírálattal illeti a felsőbb vezetés által megalkotott tantervet.
- Rendben, köszönöm. Látom, hogy nem kifejezetten elégedett a tanmenettel. Az arcára legalábbis ez van írva, a szavairól meg ne is beszéljek. – mondja James a férfi monológját követően, a szavak mögött rejtőző kisebb indulattal – Nos, mint már mondottam, nem feltétlenül szükséges nekünk, hogy Ön része legyen ennek a rendszernek. Hogy úgy mondjam, pótolható, manapság ölni tudnának egy ilyen állásért, mint az Öné. – az egyik szót egy kicsit érezhetőbben megnyomja, mintha utalni akarna valamire. A séta befejeződik, majd visszaül a bőr székbe, és kényelmesen hátradől. – Egyébként a tanmenet jól van összeállítva, a főinspektor és az igazgatónő is jóváhagyta, tehát innentől kezdve arról beszélünk, hogy a hiba bizonyára Önben van. Az egész csak az előadásmódon múlik, és a gondolkodásán. Nem véletlenül maradt Ön ennek a tárgynak az oktatója, mivel megbízhatónak bizonyult és gondolkodását tekintve sem találtunk kifogásolnivalót. – zárja el, bár lenne még mondanivalója, előbb inkább megvárja a férfi válaszát, aztán attól függően alakul majd tovább a beszélgetés.

Sir

*Erősen uralkodom a vonásaimon és a tekintetemen, miközben beszélni hallom országunk első emberét, mondanivalójának hihetetlensége nem a jelentésbeli furcsaságokban ragadható meg. Ó nem, nagyon is értem, mit mond a szájával valami megfoghatatlan, felsőbb, magasabb hatalom, értem, befogadom, értelmezem, tudom és feldolgozom. Volt már dolgom olyanokkal, akiknek az őrület szólt a szájával, a kéjvágy, egy elv, egy gondolat, egy ösztön, íme, olyan is akad már a repertoáromban, akinek egy sötét hatalom, nincs új a nap alatt, nincs szokatlan varázslat, nincs különleges bűvige, mindegyik máshogy ugyanaz. Csak a metódus, a módszer az, ami jelen esetben a változatosságot szemlélő tudósfajzatok kíváncsi, elnéző, elemző vigyorát csalogatná az arcomra, ami aligha lenne tanácsos. Ahogy a férfi felkel, úgy aztán a mosoly vágya is elűzetik tőlem. Mint egy hordozóketrecbe zárt, visszafele simogatott szőrű kiscica úgy lépked az asztal túloldalán. Elszorítja magát tőlem, mint aki fél, milyen ismerős, milyen megható formáció. Bár nem tudom pontosan értékelni, a hangjának magabiztossága tökéletesen csiszolt művészies műalkotás, minden zendülésében ott a gyakorlat, hja, aki a saját urától retteg, annak meg kell tanulnia úgy hajlítgatni az indulatait, hogy a szavaiba szőve valami egészen mást mondjon, mint eredetileg gondolt, igen ám, de hogy éppen ettől hasson ennyire művinek és unatkozónak az egész valahogy nem járja. Milyen szelíd szavak, milyen visszafogott stílus. Jobban illik egy cukorselymes leányanyához, aki szelíden tárgyal a férje ügyfeleivel, akik elméletben mindenből ki akarják forgatni... ó, hogy nem illene muglikhoz hasonlítani a nagynevű varázslót? Inkább csak a neve nagy, de ahogy beszél... felborzolódik a hátamon a libabőr, elsötétedik a tekintetem is, ahogy hallgatom.*
-Közölhetem?-*kétkedő fintort engedek meg magamnak, hiszen ha hallaná magát, akkor biztosan belátná, hogy mennyire röhejesen is hangzik, na nem feltétlenül azért, mert ő mondja, hiszen csendes, halk, nyugodtan zsongó beszéde egy soha nem látott nagybácsit juttat eszembe kockás házikabátban, groteszk bajuszkával, és csak a háttérismereteim óvnak meg attól, hogy engedjek a felszólításnak.
Hátradőlök a széken és leveszem a kezeim az asztalról, tanakodva szemlélem. Vajon mit akar? Jó lenne sejteni, hogy mégis miért mond önmagának ellent, miközben el akart tenni láb alól, és nem mellesleg fenyeget, aztán a következő sorban pedig már a megbízhatóságomat dicséri. Ő kérdezett, én válaszoltam, botor ember az, aki feltesz olyan kérdést, amire aztán nem bírja el értelmileg a választ?*
-Mert a gondolkodásomban semmi kifogásolnivaló nincs és megbízható vagyok-*keményen és határozottan vagyok kénytelen egyetérteni ezekkel a pontokkal, mielőtt bármiféle kétség is felmerül benne. A hiba bennem van. Igen, elolvastam a gondolatait, azt a papírra vetett mocskot, most már tényleg bennem is van a hiba, amit ők kreáltak. Nyugalom Shannon, csak nyugalom. Bűbájos hangsúlytalansággal fejezem be a gondolatot, mivel bizonyára azt várja, hogy ki nem mondott kérdésekre válaszoljak kényének és kedvének megfelelő módon.*
-Felesleges lenne mások idegrendszerét rongálni a tárgyammal, hiszen, ahogy az én arcomon a rosszallás látszik, úgy az önén a lesajnálás, kit szeretne megalázni ezzel a posttal?

[Miért ne közölhetné?]

Minticz   

Nem véletlen, hogy James-et választották a mágiaügyi miniszter pozíciójára, hiszen sokan közülük nem tudnának bánni a mugliimádó félkegyelműekkel. A hirtelen harag és átok nem mindig a legbiztosabb megoldás, nem szabad, hogy az indulatok irányítsák a tetteket, olykor nem árt, ha elgondolkozik az ember a következő lépésen mielőtt bármit is tenne. James világ életében megfontolt ember volt, olykor születtek elhamarkodott döntései, de nem ezek voltak a meghatározóak. Mézes-mázos, indulatmentes stílusával könnyebb becserkészni az áldozatot.
- Miért ne közölhetné? – kérdez vissza a miniszter egy halvány mosoly kíséretében, amelyet inkább a másik fél felesleges kérdése vált ki belőle. Ha egyszer felszólítja, hogy bármi van, amit közölni szeretne, akkor közölje. Ez nem kihallgatás, még ha úgy is tűnik. Nyomasztó ez a díszlet, elrettenti a vadat.
Nem mond semmit a férfi szavaira, mikor a megbízhatóságról beszél. James nem a legbiztosabb abban, hogy Shannon a legjobb ember erre a pozícióra, de mindenképpen jobb, mint Charity Burbage volt, ez az ember legalább igyekszik követni az előírásokat, míg az a semmirekellő boszorkány… Chh…
James a kedvenc helyéhez sétál az irodájában: a bárhoz. Egy könnyedén kinyíló beépített szekrény, amelynek ajtaja magától kinyílik, ha odaérnek hozzá. Az udvariasság miatt megkérdezi ugyan, de még a teáját sem itta ki teljesen a másik…
- Italt? – kérdezi, és ha az válaszol, akkor természetesen neki tölt először és csak utána magának. Ínycsiklandó whisky a Skót-Felföldről, az egyik legnagyobb kedvenc.
Amint az iménti procedúrával végez, elsétál a bártól, a másik itala pedig könnyedén odalebeg gazdájához, ha kért. Ezzel talán oldottabbá tehető a légkör, ő igyekszik minden tőle telhetőt megtenni vendége komfortja érdekében. Nyilván nem fogja előkapni a pálcáját egyik pillanatról a másikra, mert nem az a cél, viszont Shannon stílusa és arcjátéka folyamatosan nyitogatja a zsebében megbújó bicskát, azonban türelmesen viseli. Ha már minden kötél szakad, akkor kénytelen lesz más eszközökhöz nyúlni vagy esetleg eltávolítani a kellemetlen személyt az irodából.
A mosoly újra megjelenik az eddig kifejezéstelen arcon. Milyen megalázkodó a kis vendég… Nem akar másnak rosszat a saját tárgyával, sőt egyenesen megalázónak találja. Ez rendkívül érdekes, és egyben pozitívum is, mivel tudja, hogy a mai világban mit jelent az emberek számára a mugli kifejezés. A normálisabb emberek ha meghallják a szót, azonnal felfordul a gyomruk, de sajnos ez szükséges rossz az élethez, mivel kénytelenek a muglikkal egy párhuzamos világban élni. James jómaga is kénytelen muglikkal tartani a kapcsolatot, máskülönben eluralkodna a káosz mindenhol. Habár a mugli miniszter egészen értelmesnek tűnik.
- Érdekes, hogy így gondolkodik a saját tantárgyáról. És azt javaslom, hogy foglalkozzon csak magával, velem ne törődjön. – inti óvatosságra a férfit. Egyáltalán nem lesajnáló, teljes mértékben semleges hangnemben beszél, már-már kellemes. De nem minden ember egyforma, lehet, hogy nem mindenkinek ugyanaz a kellemes. Nehéz dűlőre jutni ezzel az emberrel, kifejezetten furcsa egy alak.
- A napokban majd néhány kollégámmal ellátogatunk az iskolába az egyik órájára. – közli végül egy utolsó megjegyzés gyanánt.

Sir

*Vajon miért ne közölhetném? Hirtelen és kapásból csak az ötös szám körül tudnék indokokat meghatározni, de némi beleérző gyakorlatokkal és egy kis rásegítéssel, ötletbörzével bizonyosan tíz fölé tudnám tolni ezt a mennyiséget. Tudnám, de a költőinek kódolt kérdésre inkább nem válaszolok. Nem hinném, hogy kíváncsi lenne a véleményemre, hiszen a korábban megosztottakat a bennem lévő hibaként definiálta, és én nem vagyok ahhoz elég szentéletű, hogy a szűklátókörűséget kézrátétellel gyógyítsam. Finoman utánafordulok, hogy cikázik, lassú, nyugodt sétával át a bárszekrényig. Az angolok mindig isznak. Vagy teát, vagy szeszt. Ráérő idejükben áznak az esőben. Igencsak kielégítő vízháztartásuk lehet ezek után, bár nem értek a lovakhoz, nem merülök el a témában, de ez már feltűnően sok. Komoly megfigyelés lehetne, hogyha rajtam kívül bárkit is érdekelne, hogy a mugli üzletemberek ugyanígy csinálják. Újabb hátborzongató gondolat, aminek a mélységeiben jobb nem elmerülni.*
-Köszönöm, nem kérek-*lassan kínos lesz egymás után hárítgatni az újabb és újabb kínálásokat. Nem hiszem, hogy alapvetően szívesen innék a társaságában, ez pedig egy befolyásoló szempont… csapongok. Túl nagyon a hatásszünetek, a szóközök, az üresség, a kivárás. Nem nyűgözi le a figyelmem, mégis rá vagyok kényszerítve arra, hogy a személyére koncentrálja, ami mellől viszont mindig elsiklok lényegtelenségekre. Ez nem helyes. Vajon mit akar? Mire vár? Alighanem kettőnk közül neki vannak csak kidolgozott tervei, és jelen esetben talán izgalomtól nyirkosodott ujjaimat kéne lopva a nadrágom szárába törölni ahhoz, hogy a megfelelő hatás meglegyen, de semmit nem érzek. Üres feszültséggel nézem, ahogy mozog. Nem félek tőle és mégis tartózkodnom kell, ez meglehetősen egyoldalúvá teszi a kommunikációt kettőnk között, amit bizonyára ő sajnál a legkevésbé. Én hozzá vagyok szokva az attraktívabb, célzottabb csevelyekhez, jelen esetben kivitelezhetetlen ugyan, de engem azért egy kicsit zavar. Felvont szemöldökkel hajolok előrébb, figyelmesen pillantok az arcába.*
-Mármint, félreértés ne essék, ez nem az én véleményem-*valamiért azt képzeltem, hogy ez tök egyértelmű azok után, hogy láttam, milyen képet vág, hangsúlyt használ, miféle kelletlenséggel kerüli a mugli szót, vagy éppen bök ki valami rokon fogalmat, mintha csak valami undorító tejbőr lenne a délutáni teáján.* -Csupán alkalmazkodom a környezeti elvárásokhoz, hiszen az imént éppen erre kért fel, vagy tévedek?-*utálom az egymásnak ellentmondó kijelentéseket.* -Ez esetben pedig az én dolgom figyelni arra is, hogy önnek, mint kívülállónak…-*mi a véleménye az intelligenciáról?* -…mi a véleménye a tárgyról és a fogalomról magáról, ennek megfelelően kell nekem is viszonyulnom hozzá nemde? Ahogy azt a tanmenetet is elémrakták, anélkül, teljesen a maguk fikcióra, elképzeléseire alapozva, és én ahhoz igyekeztem igazítani a tudásanyagot-*de szépen hangzik ez a tudásanyag, van egy olyan érzésem, hogy ki se kell mondani a saját véleményemet, már ezzel sikerül megsértenem jó mélyen a hitvallásában.*
-Az órámra?-*némiképpen meglep. Igen, határozottan meglep. Elmosolyodok, nem vigyor, inkább csak amolyan feszült, megcsodáló félmosoly.* -Biztosíthatom, semmi olyasmit nem tanítok, amit a józan eszem szerint előadnék a muglikról, az aggodalma felesleges. Tartok tőle, hogy heveny pánik uralkodna el a teremben, ha ilyen magas pozíciójú megfigyelők lennének, az amúgy is visszafogott lelkesedésű és együttműködőkészségű tanulók hozzáállása az óra menetének elősegítéséhez bizonyára teljesen a nullára zuhanna-*vagy éppen fejvesztett menekülésben törnének ki, Melore bizonyosan elfehérednek, Shael megpróbálna rájönni, hogy kik ezek és miért, a fiúk pedig még a végén renitens kiszólásokra ragadtatnák magukat, ha pedig a kicsikhez jönnének be, nem tartom kizártnak, hogy némely harmadévesek elájulnának a sokktól. A rosszindulatúakban persze menten felködlene a tavalyi anyag, amikor is arról tanácskoztunk, hogyan tehetik hasznossá magukat a mugli világban a varázslók feltűnés nélkül, de az még egy másik kor és egy másik világ volt, ettől persze még nem kizárt, hogy ugyanúgy megnyúznának érte.*

[Már elnézést, de éppen Ön mondta, hogy kit akarok m e g a l á z n i a tárgyával… Ne azt mondja el itt nekem, amit hallani akarok, jól tudom, hogy mit akarok. Nem kell imponálnia ezzel, vagy legalábbis nem értem, hogy mi a célja ezzel. Ne itt alkalmazkodjon nekem, hanem a tanári asztal mögött, az iskolában, és mint már mondtam, nem az én véleményem számít. Mindketten tudjuk, hogy más-más körökben mozgunk.]

Minticz   

Nyomasztó, hogy mennyire nehéz előrehaladni ebben az ügyben. Persze, hogy James nyakába varrták ezt is, mert állítólag ő remekül tud kommunikálni a muglikkal, hiszen a lovagi címét is kiérdemelte valahogy. Nem sok kellett hozzá, csak kapcsolatok, ez igazán nem került nagy erőfeszítésébe. De ez még nem azt jelenti, hogy jól érzi magát közöttük, sőt, kifejezetten viszolyog az egésztől. Habár a mugli miniszter elég értelmesnek tűnik, ami ritka…
Sehogyan sem sikerül Shannon kedvére tennie, pedig igazán mindent meg akart tenni azért, hogy a vendége jobban érezze magát. Sajnálatos módon sem a tea nem nyerte el a tetszését, legalábbis úgy fest, sem a whisky. Ezek után nem próbálkozik mással, mert ha neki ez így jó, akkor csak nyugodtan. Magasabb körökben a visszautasítás, mint olyan nem létezik, ha valaki felajánl valamit, akkor illik elfogadni és legalább úgy tenni, mintha kedvére való lenne a nedű. Nem kell túl nagy intelligencia ehhez, de úgy látszik, nincs mindenki tisztában az illemmel. Sebaj.
Felvont szemöldökkel figyeli, ahogy a férfi igyekszik magyarázni a bizonyítványát. Még hogy nem az ő véleménye? Igazán mulatságos, mondhatni. Hiszen pont ő tartotta megalázónak a saját tárgyát, konkrétan „kit szeretne megalázni ezzel a poszttal?” és erre meg azt mondja, hogy nem az ő véleménye? Rendkívül humoros fiatalember, de nem azért lett behívva ide, hogy egymást szórakoztassák.
- Már elnézést, de éppen Ön mondta, hogy kit akarok m e g a l á z n i a tárgyával… Ne azt mondja el itt nekem, amit hallani akarok, jól tudom, hogy mit akarok. Nem kell imponálnia ezzel, vagy legalábbis nem értem, hogy mi a célja ezzel. Ne itt alkalmazkodjon nekem, hanem a tanári asztal mögött, az iskolában, és mint már mondtam, nem az én véleményem számít. Mindketten tudjuk, hogy más-más körökben mozgunk. – rövid szünet, mielőtt újfent a tanmenet kerülne szóba. – A tanmenet pedig nem fikciókra épül tudomásom szerint. Az egy szakértői csoport által összeállított tanmenet, amely gondos kidolgozáson ment keresztül a nyár folyamán. Gondolom, mondanom sem kell, hogy a szakértők minisztériumtól függetlenek, hiszen máig tartjuk magunkat ahhoz, hogy a politika nem szól bele a roxforti oktatásba. – zárja le a mondandóját egy kisebb füllentéssel, de mindenki ezt hiszi, hogy így van, viszont akinek van egy csöpp esze is, az látja, hogy mi zajlik. Viszont hiába látják egyesek, ha gyávák felvállalni a véleményüket és felszólalni az igaz mellett. Egyébként feltehetően senki nem hinne nekik, mert elég bizonyíték van arra, hogy a minisztérium malmára hajtsa a vizet.
Egy korty a nemes nedűből, majd tovább beszél. Hangjából semmilyen indulat vagy érzelem nem sugárzik, inkább csak szimpla semlegesség.
- Szemlátomást nem rajong a látogatásért. De természetesen nem mint politikus, hanem mint magánember jelenek meg. A kollégáim pedig a szakértők, akikről az imént beszéltem, nemzetközileg elismert, magasan kvalifikált és józan gondolkodású emberek. Én csak kalauzként tartok velük. Ne aggódjon a diákok miatt, olyan lesz, mintha ott sem lennénk. Egyébként a többi kollégáját is meg fogjuk látogatni, tehát ne aggódjon emiatt.

Sir

*Őszintén megrendít, amit mond. Ennyire nem érthető, ahogy fogalmazok, vagy ennyire nem figyel rám a miniszter. Bár miért tenné, elvégre nem vagyunk egy polcon, ahogy azt mondja is, és valóban, engem nem feszélyez a gerincem helyére tolt elviség. Elkomorodó pillantással szemlélem, ahogy iszik, mintha lenne némi szemrehányás ebben a kortyolásban. A jó angol modorosság. Nemesi családok csicsás szokásai, csipkés napirendjük, erre születni kell, ezt tanítani kell kora gyerekkortól kezdve, így utólag már akárhogy is teperném nem és nem fogok oda jutni, hogy képes legyek ezt utánozni. Sóhajtok és megkeverem a gyorsan hűlő teát, lássa csak, hogy foglalkozok és a gondolattal, hogy esetleg inni kéne belőle.*
-Ismétlem: nem én fogalmazok ellenérzéseket a tárggyal szemben, hanem ahogy kiveszem a környezetem jeleiből, semmit nem találnak megalázóbbnak, minthogy foglalkozzanak a muglikkal-*akik ugyan a világ jelentős népességét alkotják, de erejük, hatalmuk jelen korban valóban teljesen elenyésző. Ennek ellenére a jogaik... de nem kéne belefolynom egy szakmai vitába, még önmagammal sem, mert úgyis csak veszítenék, inkább befejezem a félbehagyott mondatot, ne maradjon kétség Mr. Mirolban.* -Én pedig azt látom józan döntésnek, ha inkább nem rontom a közhangulatot holmi lelkesedéssel és rajongással, ami okvetlenül visszatetszést kelthetne, még jobban-*mint amennyi úgyis adódik, de hát merlinre, ő se az a kellemes társaság, amivel szívesen leülnék sörözni, megbeszélném vele az élet nagy gondjait, csevegnék a lovakról, a repülésről, a Hárpiák legújabb parádés csapatösszeállítását, és hogy mennyire formában vannak. Vajon jövő hétre akkor be lenne tiltva a kviddics is?
Hátradőlök, figyelmesen szemlélem.*
-A független szakértők voltak valaha muglik között?-*szelíden teszem fel a kérdést, pedig a témakör előhoz belőlem egyfajta szakmai vérszomjat, de a józan ész itt szól közbe, azonnal és hatásosan, olyan erélyesen, hogy a fejem belesajdul majdnem, felcsattanós belső hangként a szívbajt hozzá rám, de valahol igazsága van, sóhajtok és módosítom a kérdésemet.* -Mármint ezt inkább nem is kérdeztem, nem érdekes ugye?-*ha simán csak bólint letudtuk a témát. Természetesen nem láttak muglit, elvégre ettől független szakértők, nem értenek hozzá, csak gyűlölik őket, ettől alkalmasak a szakmaiságukra, a gyakorlatra, ezért kapták meg azt a nyűgöt, hogy írjanak tantervet. Könyörgöm, miért kell foglalkoznia egy diktatúrának egy iskolával? Hiszen az elviséget úgyse ott, hanem a családokban zavarja le a mi fajtánk, a varázslók, mindenki hozza, amit hoz, teszi, amit tud, az apja/anyja öröksége ott a kezében, szájában, mozdulataiban. A kisujjamat sem eltartva iszok a teába, tudomást sem véve róla, hogy még az ujjaimon is felmerednek a piheszőrök, annyira nem kívánom, annyira nem kell, de én tényleg mindent megteszek annak érdekében, hogy lehetőleg ne sértsem meg hagyományaiban az aranyvérű főmagisztert, de... én nem vagyok az a kultúrkör. Nem bírom az ilyesmit. Na erről se csevegnék vele.*
-A diákok nem hülyék. Tényleg nem. Felismerik. Valóban nem rajongok érte. Sőt, nagyon feszélyez és rettenetesen rossz ötletnek tartom. Még akkor is, ha nem csak az én órám csigázza ennyire a fantáziájukat, már elnézést a fogalmazásért-*jól van Shannon, ha már egyszer nem tudod magad kellően arisztokratikusan kifejezni, legalább kérj elnézést. Előrelépés a fejlődési sorban.*

[Nézze, nem kell erre reagálnia, csak gondolkozzon el a dolgon… A muglik szemlátomást ugyanolyanok, mint mi. De…]

Minticz   

Meglehetősen önfejű emberrel hozta össze a Sors a minisztert, nehéz meggyőznie őt. Nemcsak önfejű, hanem szemlátomást éles eszű is, nem lehet olyan könnyen csapdába csalni, mint ahogyan ők azt gondolták. De megállapodtak, hogy jó lesz tanárnak, hiszen azt kell tanítania, amit elé tesznek, és ha esetleg eltérne a kötelező tanmenettől, arról mindenképpen értesülnének. Nem feltétlenül kell ehhez az imént említett órai látogatás, de olykor nem árt.
Túlságosan is meg akar felelni Jamesnek, ez persze jó, viszont már részről pedig nem. Ki kellene állnia az igaza mellett és meggyőzni a minisztert, arról, hogy márpedig neki van igaza, neki, aki a tárgyat oktatja. James sokat tud a mugli világról, s bár nem akarja magának bevallani, van néhány olyan dolog a világukban, amit talán át lehetne venni tőlük. De túlságosan elhivatott, és nem akarja azokkal a tárgyakkal és ideákkal beszennyezni tiszta világukat.
Habár a minap, mikor a mugli miniszterelnökkel teázott, megismerkedett az öngyújtóval, amit rendkívül hasznos találmánynak vélt, de hisz minek nekik az, mikor egy olyan határtalan eszközzel vannak mindannyian megáldva, mint a mágia.
- Nézze, nem kell erre reagálnia, csak gondolkozzon el a dolgon… A muglik szemlátomást ugyanolyanok, mint mi. De… - rövid hatásszünet, s előre hajol a székben, hogy közelebb lehessen Shannonhoz, hogy közelebbről szemlélhessen a vonásait. – De nekik nincs olyanjuk, amink nekünk igen. – higgadtan folytatja, néhány szempillantással később – Varázserejük.
Hátradől a székében, és a mellénye zsebéből kikandikáló láncért nyúl, melynek a vége a zsebben rejtőzik, az arany zsebóra. Egy pillanatra kinyitja, hogy megbizonyosodjon arról, hogy mennyi az idő éppen. Nincs túl sok idő, hiszen ma is a mugli miniszterrel van megbeszélnivalója, így kénytelen-kelletlen, hamarosan le kell zárnia az izgalmas csevegést Mr. Minticz-cel. Az óra becsukódik egy szempillantás alatt, és visszakerül a kicsiny zsebbe.
- Csak költői a kérdés, tehát nem kell válaszolnia… de ha párhuzamot vonnánk egy mugli és egy félvér, varázslói képességekkel rendelkező hajléktalan között, melyiket tartaná többre? Melyiket választaná, ha az lenne a feladata, hogy egyikőjüket megmentse? – egy halvány, elégedett mosoly jelenik meg a férfi arcán, de nem szól többet ezzel kapcsolatban. Ha van egy kis esze, akkor nyilván a félvért választja, köztes megoldás nyilván nincs ebben a játékban.
- Shannon, ha igyekszik, még talán maga is tagja lehet a szakértői gárdának, csak magán áll a dolog. – bíztató szavak, de ki tudja, hogy mennyi valóságtartalma van az egésznek. Talán bekerülhet, talán nem. De egy bizonyos, hogy rejtőzködő kollégái közül néhányan tagjai a gárdának, viszont tény és való, hogy olyan varázslóknak is van beleszólása, akik nem tagjai a belső körnek, ergo függetlenek. Shannon akár ilyen is lehet, nem véletlen hát, hogy a Nagyúr hozzájárult ahhoz, hogy oktathassa ezt a tárgyat.
- A látogatáshoz a főinspektor és McGalagony professzorasszony is hozzájárult. Talán elmulasztották említeni Önöknek? Igazán kellemetlen… - kissé talán gúnyos fűszerezésű az utolsó néhány szó, de nem James feladata ezt közölni. Ha Shannont nem tájékoztatták, az nem a miniszter hibája, és hiába szórja Shannon az érveket a látogatás ellen, ez már eldöntött tény, tehát vagy elviseli, vagy elviseli, nem sok választása marad. Ahogyan a többi tanárnak sem. Leginkább majd a csillagászat órára lesz kíváncsi, a tanárnő igen dekoratív… legyen már valami izgalmas is a látogatásban, nem igaz?