Ollivander Pálcaszaküzlet

Az ajtó felett a következő felirat olvasható:

Ollivander - Minőségi varázspálcák
Alapítva: i. e. 382.

A boltba lépve a legelső, ami feltűnik a vásárlónak, a plafonig tornyozott varázspálcahegy, melynek "alkotókövei" mind egy-egy bélelt, téglalap alakú dobozkába zárt pálca. Az ország első számú mesterénél kapható a legjobb minőségű fából, valamint bűbájos magból készült varázsvessző.

Mr. Ollivander minden pálcáját maga készíti.

[S V E A]

S V E A
Rydberg

Utálja. Minden tele van emberekkel. Büdösek, izzadtak, nyomakodnak, furakodnak, lökdösődnek, sietnek mindenhova. Egyáltalán, lélegeznek. Egyetlen szó, igen, egyetlen szó visszhangzik a fejében – fujmár. Félreérthetetlen fintorral figyeli a közelben sétáló, nagyjából húsz embert számláló hatalmas tömeget, kezeit kitartva oldalra, mintegy képzeletbeli erőteret tartva, hátha ezt majd figyelembe veszik a járókelők. Nagy levegőt vesz és kilép a Foltozott Üst – milyen név ez?! – hátsó ajtaján, hogy az első szembejövő lendületből vissza is tolhassa, ne az ajtóban állj meg, kölyök! felkiáltással. Nem éppen a legszerencsésebb kezdés, Neil fontolóra is veszi, hogy elájuljon a hirtelen jött testi kontaktustól, de inkább hősiesen a céljára koncentrál. Az Ollivander pálcaüzletnek olyan kétszáz méterre kell innen lennie, onnan pedig már remélhetőleg egy kényelmes kandallón keresztül távozhat, sőt még a hoppanálási undorát is hajlandó lenne legyőzni, csak ne kelljen újra átvágnia az Abszol úton. Addig viszont valahogy el kell jutnia, így, hihetetlen sebességgel mérlegelve a meglévő információkat és lehetőségeket, döntést hoz. Settenkedni fog.
A settenkedés kívülről a következő képpen írható le: ádáz, kissé sunyi tekintet, behúzott nyak, kémlelő fejforgatás, a levegőben fenntartott kezek és apró léptek. Az úton tartózkodók többségét akár mosolyra is fakaszthatja a mutatvány, ellenben Neil halálosan komolyan gondolja, mint minden mást. A tekintete senkin nem időzik sokáig, de állítása szerint így is mindenki helyzetét fel tudja mérni és kiválasztani a tökéletes útvonalat, ami jelen esetben a leggyorsabb és legkevesebb emberi közelséget tartalmazó különös, az Abszol utat átszelő cikk-cakkot jelenti. A - majdnem – pálcakészítőt semmi sem tántoríthatja el a tervétől, így a mellőle felhangzó hülyegyereket jótékonyan félreérti és kissé kifáradva a megerőltetőstől eléri úticélját. Fitymáló pillantással méregeti a táblát, ami az üzlet ősiségét hivatott bemutatni és biztosra veszi, hogy hazugság, az O’Flanneragh pálcák biztosan régebbiek, mint ezé a kontáré. Csak ezután tűnik fel neki a bedeszkázott ablak és ajtó, és az egész hely kihaltsága. Mindenki számára egyértelmű lenne, hogy az üzlet bezárt, ezzel szemben...

- Hé, van ott valaki? – kiáltja az ajtónak Neil. - Ne kelljen kétszer mondanom, jöjjön elő... Most! – idegességében már majdnem rúg egyet az ajtóba, de ahogy lepillant újdonsült szerzeményére, a kék-barna, egyedi tervezésű bőrcipőre, inkább meggondolja magát és felhúzva kesztyűjét megütögeti párszor az ajtót. Az utolsó, erőteljesebb ütésre az egyik deszka sarka elválik az őt rögzítő szögtől, a korhadó fa egy utolsó nyikorgással, hirtelen lekonyul és szomorúan lengezni kezd a lendülettől. Erre aztán nem számított – Neil az ijedtségtől hátraugrik, beleütközik egy idős, foszladozó rókaprémet viselő boszorkányba, majd egyensúlyát elvesztve megbotlik. Szitkozódva feláll, majd mit sem törődve a boszorkánnyal – egy gyors poroló-bűbáj után – letelepedik a bolt előtti lépcsőre.

Loras már hazautazott a téliszünetre, neki egyelőre nincs lakása, nincs mestere és csak remélheti, hogy a csomagjait megőrizték az átjáróként szolgáló kocsmában. Na, most vajon mihez kezdjen?

Neil
Flannery



- Egészen biztos nem jössz be velünk, Édes? - kérdezi lágy mosollyal Janina Rydberg, ötödéves hollóhátasunk édesanyja, mielőtt férjeura mögött belépne Madam Malkin talárszabászatába. A szőkeség erre heves fejrázással nyomatékosítva újbóli nemleges válaszát, még egy lépést hátrál is.
- Nem! Tudod jól, hogy utálom azt a nőt - a legutóbbi alkalommal megfogadta, soha többet nem teszi be a lábát, ez a nő egy szadista, vagy csak már öregszik, ezért nézte tűpárnának a múltkor. Nem érdekli, akkor sem lép be többet. Svea anyja egy halvány mosollyal, s nem kevés aggodalommal pillant egy szem lányára, láthatóan nincs oda az ötletért, hogy szőkeség egyedül csatangoljon az utcán.
- Jaj, Anya, a Patikában találkozunk! Nyugi! - Janina Rydberg arcán látszik, nincs meggyőzve, és már épp szólásra nyitná a száját, amikor is férje hangját hallja meg bentről. A férfi igen elveszett, ha ruhát, talárt vagy cipőt kell vásárolnia egyedül, de még a fodrászhoz sem hajlandó egymaga menni. Az asszony egy pillantással elcsitítja kedvesét, majd visszafordul lányához. Aggodalmas tekintettel méregeti az arcát, végül beletörődőn sóhajt fel.
- Vigyázz! És ne állj szóba senkivel, ne nézz senki szemébe és... - adná az utasításokat, de Svea félbeszakítja...
- Anyaaa! - hőbörög egy kicsit, tekintetét körbehordozza az amúgy szokatlanul zsúfolt utcán. Úgy tűnik az ünnepek közeledte kimozdulásra készteti a varázslókat. - Nyugi! Nem lesz gond! - villant egyet a válogatott "Légyszi engedj el!" mosolyok közül, majd egy gyors ölelést követően végre hátrahagyja szüleit és a gyűlölt talárszabászatot, hogy addig beszerezhessen néhány -a tananyaghoz egyáltalán nem kapcsolódó- alapanyagot a patikából. Kezeit talárja zsebeibe süllyeszti, egyikben pálcáját markolássza, s valamelyest leszegett fejjel, senkivel nem törődve indul meg célja felé. Általában nem szokása ezt tenni, de most jobbnak látja nem magára vonni senki figyelmét...

Ellentétben vele, valaki más egyáltalán nem törődik azzal, hogy ki figyel fel rá, egy fiatal srác, valami kimondhatatlan furcsa módon vág át az Abszol út ezen szakaszán. Szőkénk fel sem figyelne rá, ha a mellette elhaladó négytagú család legkisebb tagja, egy 7 éves forma kisfiú, nem rángatná meg anyja talárja szélét és vékonyka hangján, nem kevés félelemmel kérdezné meg a nőtől..
- Anya! Annak a bácsinak mi baja? - az anya is odapillant, de a következő pillanatban már tova is tűnnek, hollóhátasunk pedig nem győzve kíváncsiságával keresi meg diszkréten a fiatal fiút. Szemöldökét is megugrasztja a látvány, nem igazán tudja, ez most valami bűbáj, átok hatása lehet-e. Nem tudja nem nézni, bár a vigyort igyekszik visszafogni, ám a fejingatást ő sem tudja elhagyni. Mielőtt még elkanyarodna a neki megfelelő irányba, vet a fiúra egy pillantást, aki most megáll Ollivander boltjánál. Normális ember, még az is, aki valami csoda folytán nem olvas Prófétát, látná, hogy nincs ott senki, vagy legalábbis feltételezhetné. Nem úgy ez fiú, akit egyáltalán nem zavarnak a bedeszkázott ablakok, a láthatóan régóta nem használt ajtó és tulajdonképpen minden. Egyetlen 11 év körüli gyerek sem jön ki fülig érő szájjal, mert végre van pálcája.
Szívesen tenné ő is ugyanazt, mint az elhaladók, fejüket elfordítva, esetleges megingatva ismét azt egy kicsit, továbbhaladnak, szóra sem méltatva, pedig nyilvánvalóan nincs tisztában azzal, mi történt. Valami azonban gátolja abban, hogy továbbmenjen. Vár még néhány másodpercet, végignézi, ahogyan a fiú leül a lépcsőre, s tanácstalanul szemléli az utcafrontot. Sóhajt egy nagyot, végül megindul a pálcaüzlet felé, talán megsajnálja, talán nincs különösebb oka, egyszerűen segíteni támadt kedve. Vajon jól teszi? Van benne némi fenntartás, de bízik pálcájában..

Végig őt nézi, igyekszik felmérni, mielőtt megszólítaná, nem tűnik veszélyesnek, de mostanság ne bízz senkiben, ugyebár. Mivel elég célirányosan közelít, ha a srác nem épp valami másik univerzumban kalandozik gondolatban, észreveheti. Néhány lépésre tőle áll meg, nem is vesztegeti az időt..
- Ollivander nincs itt... - elég egyértelmű, hogy az öreg pálcakészítőt keresi, hacsak nem valami sötét ügyletet akar itt bonyolítani, mással nem nagyon lehet itt dolga. - Nem olvasol Prófétát? - kérdezi felvont szemöldökkel - Már jó pár hónapja nincs róla semmi hír - fürkész tekintettel mered a fiúra, egyszerűen képtelen elhinni, hogy valóban nem hallott semmit Ollivander hirtelen eltűnéséről, pedig az újság elég sokat foglalkozott a dologgal, noha végül is magyarázatot nem találtak, pedig egyértelmű. Legalábbis az a pletyka járja, Halálfalók vitték el. Talán már nem is él.

[S V E A]

S V E A
Rydberg

Neil minden ravaszságát és leleményességét a szemöldökébe összpontosítja, majd gondosan összevonja azt, hogy a remek gondolatok az agya felé áramolhassanak. Nyilvánvalóan valamit elronthatott a művelet közben, mivel az ötletek csak nem akarnak megérkezni. Pihenésképpen, körbepillant az utcán és... Vajon az a lány felé közeledik? Gyorsan a lehajtja a fejét és a talpa melletti járdát kezdi el tanulmányozni, talán ezzel elterelheti a másik figyelmét és nem szólítja meg. Más se hiányzik neki, mint egy akadékoskodó fiatal, fölösleges kérdésekkel, amikre valószínűleg – biztosan – nem fog tudni megfelelő válasszal szolgálni. Egyébként is, minek kell őt piszkálni? Olyan jól elvan egymagában, ráadásul sokkal kisebb esély arra, hogy bajba kerüljön, ha nem beszélget idegenekkel. Loras is figyelmeztette, mikor bejelentette, hogy Londonba jön – „Neil, kérlek, csak most az egyszer ne nekem kelljen kirángatni téged a csávából” – ő pedig kivételesen szerette volna betartani az ígéretét és bebizonyítani, hogy képes döntéseket hozni, sikereket elérni, de legalább, életben maradni egyedül. Inkább nem is idegeskedik tovább, a lány nyilvánvalóan továbbállt már, nem kell ennyire paranoiásnak lennie, még akkor sem, ha biztos benne, hogy mindenki az ő értékesnek vélt bőrére pályázik. Egyébként is, kinek árthatna egy ilyen vékony, szelíd, jámbor...

- Áááh! – ugrik fel azonnal, mikor meghallja a hangot olyan nagyon, ijesztően közelről. Kezeit védekezően maga elé tartja, az arcán rémület tükröződik. Aztán felfogja a kérdést.
- Mégis miből gondolod, hogy őt keresem? – kérdezi gyanakvóan a fiú és szinte másodpercek alatt változik meg az egész kisugárzása. Összefonja maga előtt a kezeit, felszegi a fejét és összehúzott szemekkel méregeti a lányt. Vajon ez valami csel? Hiszen más oka is lehetett volna a dörömbölésre és a kiabálásra. Például... Szóval lehetett volna más oka is, a lány viszont rögtön kitalálta. Lehet, hogy ért a legilimenciához? Akkor most is tudja, hogy mit gondol? És most?
Bár, nem tűnik annyira rémisztőnek, még így sem, lehet, hogy egyszerűen csak ráhibázott. Ha szerencséje van, talán még segíteni is tud. Megbízni persze nem fog benne, nem olyan naív ő, dehogy, hiszen akármilyen kedves arc mögött is rejtőzhet romlott, mocskos, ijesztő, fekete, sötét, férges... lélek. Neil Flanneryt aztán nem lehet könnyen átejteni, de nem ám!
Ha ki akarja deríteni az ismeretlen valódi célját – nyilván van neki, mindenkinek van, az emberek nem segítőkészek -, akkor meg kell hallgatnia és talán még le is tud szűrni valamit Ollivander tartózkodási helyével kapcsolatban.

- Semmi hír? Az hogy lehet? Ti britek ennyire nem törődtök a mestereitekkel? – kérdezi hitetlenkedve és egy pillanatra teljesen elfeledkezve arról, hogy azt gondolta, a lány hazudik. Ez persze tényleg nem tart egy pillanatnál tovább. – Az lehetetlen! A Prófétának nem lehet elhinni semmi, biztos van valami használhatóbb információforrás...
Mint például a Mearcair, az ír varázsló-napilap, amit minden reggel kihoznak hozzá, kifizeti a baglyot, leteszi az újságot a reggelije mellé, majd másnap reggel kidobja, mikor megérkezik a következő szám. Nem tehet róla, hogy nem mozgatják meg igazán a fantáziáját az olyan apróságok, mint a világ eseményei.
- Akkor most mit csináljak? – mondja ki hangosan, némi segítséget remélve. – Nekem tényleg szükségem van Ollivanderre. Biztos semmi esély nincs rá, hogy a közelben van? – Nem szabad elfelejtenie, hogy nem bízhat idegenekben, de nem nagyon lát más megoldást, vagy kitalál valamit, vagy mehet is vissza a szüleihez. Egyedül. Loras és Nish pedig maradnak Londonban és továbbra is az lesz a legjobb szórakozása, hogy leveleket írogasson. Mondjuk, ha itt maradna, akkor se láthatná őket minden nap, hiszen olyan sokáig vannak mindig az egyetemen, utána pedig haza kell menniük. Hacsak... Most csak egyetlen dolog van, amit tehet, mivel nagyon úgy tűnik Ollivander nem fog betoppanni pillanatokon belül, akkor meg márt miért is ne tenné meg azt, amit olyan régóta szeretne? A többiek biztosan örülnének. Talán segítséget is kaphat a feladathoz, ha sikerül egy átlagos társalgást kezdeményeznie.
- Te... Egyébként... Szoktálerrefelé, ööö, járni? Járkálni. Sétálni. Tudod... Én egy kicsit, öhm, messziről, igen, messziről jöttem és nem nagyon... Nem igazán tudom hol is keressem... Keressek... Ööö... Ezt meg azt, érted...

soksoksok bocsánat a rengeteg késés miatt! ://

Neil
Flannery



Ha nem épp olyan időket élne Britannia, amilyeneket kénytelen manapság, kifejezetten szórakoztatónak találná a fiú, bár inkább fiatal férfi szokatlan viselkedését. Ahogyan közeledik felé, a lépcsőn üldögélő fejét leszegi, már csak annyi kellene, hogy tenyerei mögé rejtse arcát és elvárja, mindenki más számára láthatatlan legyen. Ez azonban valami továbbfejlesztett mutatvány lehet már, vagy csak tartja magát annyira nagyon szemfényvesztőnek, hogy megelégszik a fő lehajtással is. Svea azonban makacs teremtés, ennél hatásosabb trükk szükséges az elijesztéséhez, főleg, ha megcsillan előtte az esély, hogy ma is okosabb lehet valakinél. Erre pedig minden esély megvan, hisz miért dörömbölt volna az ajtón? Miért épp ezen az ajtón akart volna olyan nagyon bejutni, ha nem az öreg pálcakészítőt keresné? Lehet ennek kismillió oka, de a szőke lány nem olyan világtól elrugaszkodott, mint amilyennek kellene lennie, hogy bármi másra gondoljon, mint a legkézenfekvőbb lehetőségre. A tévedés esélye természetesen most sem nulla, és az idegen reakciója is megingatja egy pillanatra magabiztosságában. Ellenőrzésképpen felemeli tekintetét az ajtóra, melyen négy évvel ezelőtt ő maga is izgatottan, csillogó szemekkel lépett be, hogy megvehessék élete első pálcáját. Mahagóni fa, egyszarvúszőr maggal, tizenegy és fél hüvelyk hosszú, hajlékony, igézésekhez, bűbájokhoz kiváló. A kérdésre aztán elhúzza száját, mégis halványan mosolyog a másikra.
- Ollivander pálcaszaküzletében feltételezem, nem a bandon-i sikítószellemet kerested… - vonja meg alig észrevehetően vállát, majd kékjeit fürkészőn a fiú arcára veti. Ő megváltoztatja tartását, gyanakvón méregeti a szőke lányt, amire a hollóhátas nem reagál különösebben. Megforgatja szemét, de nem lép közelebb, nem kezdeményez egyelőre bemutatkozást sem, csak várja, amíg a különböző univerzumok ura ítéletet hoz odabent.
Látható, ahogy arcizmai majd megszakadnak a koncentrálásban, és persze a majdnem pókerarc megtartásában, miközben szinte hallani lehet a fogaskerekek csikorgását is. Megfeszített munka zajlik a színfalak mögött, de úgy tűnik hamarosan eredmény születik, s kis idő múlva az idegen férfi ismét megszólal. Végigméri, ki tudja hanyadszor már, pedig fura bogarakból kijutott már neki is, az iskola hemzseg tőlük, bár vannak, akik egyszerűen csak ostobák, míg mások inkább csak egy teljesen másik dimenziót képviselnek, mint például Lovegood. Egyszerűen felfoghatatlan számára, hogy valaki ennyire nincs tisztában a világuk dolgaival, hogy még azt sem tudja, mi történt Ollivanderrel. Erről azonban itt nem nagyon lehet nyíltan beszélgetni, így óvatosan közelebb lép, de még így is tisztes távolságot tart fenn, körbekémlel az utcán – most sem nyújtanak kisebb látványosságot, de most épp kevesebben sétálnak erre.
- Nem nagyon cikkeztek róla sehol. Csak találgatások vannak, mi történhetett vele, de máig nem tudják, önszántából ment-e el, vagy elrabolták, hisz az üzlete érintetlen – kékjei ismét az elhanyagolt épületre vándorolnak, a bedeszkázott ajtóra, ablakokra, az itt-ott szürkén terpeszkedő pókhálókra és a rengeteg porra. – Teljesen! De, ha engem kérdezel, eléggé valószínűtlennek tartom, hogy csak úgy lelépett volna, ahogyan olvastam róla, eléggé elhivatott pálcakészítő volt, nem hagyta volna cserben a gyerekeket – monológja végén aztán visszahátrál, sajnos konkrétumot ő sem tud mondani, pedig rengeteget olvasott, s bár egyetért azzal, a Próféta nem megbízható, egy éve még igen is lehetett hinni az ott leírtaknak – legalábbis nem kevésbé, mint korábban.
Szemöldökeit most már Svea is összevonja, ahogyan hallgatja az esdeklő szavakat, de ez egy olyan dolog, amiben aztán az ő tizenöt éves zsenialitása sem tud segíteni. Az arcán megjelenő tanácstalanság bőséges válaszul szolgál a feltett kérdésekre, neki fogalma sincs, mit lehet tenni, Ollivanderrel pedig nincs napi bagolyváltásban, hogy bármi közelebbit tudjon hollétéről, már ha még életben van egyáltalán. Megvonja vállait, jelezvén, nem tudja, a közelben van-e, de ha a közelben lenne, talán a boltjával is foglalkozna.
Mivel napi jócselekedetét végrehajtotta, és nem nagyon látja értelmét tovább itt toporogni - hisz, amit akart, elmondta, így megtakarított az ismeretlennek néhány órányi, minden bizonnyal fölösleges ücsörgést itt a lépcsőn. Nagyon kedves dolog ez tőle, meg is van elégedve magával, azonban ideje távozóra fogni. Már az búcsú szövege is lassan megfogalmazódik fejében, amikor a fiatalember szája szólásra nyílik, s lassan valamiféle szöveget is sikerül megalkotnia. A szőke lány szemöldökét felvonva várja, mi is akar kisülni a suta próbálkozásból. A kérdés, miután kibogozza a lényeget belőle, nem tölti el túl sok nyugalommal, mert ha jól értelmezi, amit próbál kisajtolni magából, akkor a segítségét akarja kérni.
Talán ma megerőltethetné magát… egy kicsit. Elpillant Madam Malkin talárszabászata felé, szüleinek még mindig semmi nyoma, és nem is lesz még egy darabig, ebben biztos lehet.
- Mondhatjuk, hogy kiismerem magam a környéken… - vonja meg vállát álszerényen - …de ugye nem valami sötét dologhoz kell a segítségem? – szalad fel gyanakvón szemöldöke. Pálcáját továbbra is készenlétben tartja, sosem lehet tudni alapon. - Mit keresel? – érdeklődik aztán, s sűrűn reménykedik, nem tud segíteni, vagy csak valami útbaigazításra legyen szüksége, abból talán nem lehet baja, ha elmutogatja az irányokat.

[S V E A]

S V E A
Rydberg

Különös lány ez. Mégis miért kellene a brandoni sikítószellemet keresnie? Ha ez valami trükk, akkor igazán kitalálhatott volna jobb hazugságot is, bárnem várhatja el egy ilyen fiatal kis teremtéstől, hogy a hazgságok mestere legyen, mint ő. Most is könnyedén letagadhatná, hogy az öreg pálcakészítőt keresi, hiszen látszik az érdeklődőn, hogy maga is gondban van azzal, hogy mit is akar valójában - különben nem hozta volna fel ezt a sikítószellem-témát. Nyilván a varázslatos kisugárzása vonzhatta ide, vagy csak egy jó szamaritánus, aki szívesen segít a hozzá hasonló, bajba jutott, fess fiatalembereken.
Nem számít válaszokat fog kapni, ezt már abból kitalálja, ahogy a lány közelebb lép, ő pedig minden akaraterejét összeszedve nem hátrál el. Rosszul is tenné, mivel valószínűleg a nagy hátrálásban felbukna a lépcsőkben és a fejével verné be a bedeszkázott ajtót - vagy fordítva.
Tehát Ollivander nem önszántából ment el, akkor egyértelmű, hogy elrabolták, érthetetlen, miért nem lehetett ezt elsőre mondani. Az ismeretlen nyilván nem lehet túl jártas a politikában errefelé, ezért úgy találja, jobb lesz, ha szolgáltat neki némi információt.
- Biztosan elrabolták, egy mester nem hagyja csak úgy itt a pálcáit! Ha engem kérdezel, nyilvánvaló, hogy az a Sötét Nagyúr állhat mögötte, meg az emberei, a halálfalók. Fogvatarthatják és ki tudja, mikre kényszerítik. Meg se próbáljátok megmenteni? - Neil teljesen megdöbben, ahogy tudatosul benne, ez az ország nem hordozza a tenyerén a pálcakészítőit. Anglia eddig csak Lorast és Nisht jelentette, és egy lehetőséget arra, hogy tanuljon, most viszont a mérleg másik oldalára sötétség és homály került. Szerencsére azok súlytalanok, így néhány másodpercnyi tépelődés után, Neil dönt. Itt akar élni és kész. Ha majd jönnek a gonoszok és őt is el akarják rabolni a tudásáért, majd megmutatja nekik, hogy milyen egy igazi Flannery és módszeresen földbedöngöli őket.
Ha viszont ide akar költözni, szüksége lesz egy megfelelő helyre, ahol lakhatna. Lakhatnának, hiszen Loras egészen biztosan el lesz ragadtatva az ötlettől, hogy újra együtt lehetnek. Szegény kisöccse nagyon elveszett tud lenni nélküle és az útmutatásai nélkül.
A lány nyilvánvalóan fél, ezért szükségét érzi, hogy egy kicsit megnyugtassa, mielőtt előadná a kérését.
- Nem kell félned, nem vagyok halálfaló - jelenti ki fennhangon, miközben magabiztosan kihúzza magát. - A nevem Niall O'Flanneragh, de nektek angoloknak gyakran összeakad a nyelvetek az   ír nevekben, ezért általában Neil Flanneryként szoktam bemutatkozni.
Egy kis hatásszünetet tart, hátha a lány, érezhető tudatlansága ellenére már hallott róla és a családjáról, bár nem lehet tudni, milyen hírek jutnak el ebbe az országba.
- Arra gondoltam, célszerű lenne itt maradnom egy ideig, ha már pálcakészítő nélkül maradtatok. Ehhez viszont szükségem lenne egy kiadó vagy eladó lakásra  a környéken. Szeretném szemmel tartani ezt a helyet, arra az esetre, ha Ollivander valami csoda folytán mégiscsak visszatérne. Tudsz valami hasonlót errefelé?

Megint bocsánat a rengeteg késésért