Árnyas liget

Viszonylag sík és idilli terület, pár árnyékot adó fával, vadvirágokkal. Ligetszerű, ahol egyaránt lehet szórakozni a barátokkal, magányosan olvasgatni és romantikus pikniket tartani a kedvesünkkel.

Jules

(előzmény: Három Seprű és a Főutca)

Amy és Aaron szinte egyszerre bólintanak teljes beleegyezéssel. Az öreg bozótos tökéletes hely a magukfajta elvadult suhancok számára. A leányzó még mindig fennhangon kacarászik, ámde már csökkenő hévvel, így végülis elengedi Jules vállát és Patrickhoz lép előre. Ámbár többnyire fordítva szokott történni, ezúttal a lány karol a fiúba, hogy azután együtt szédelegjenek tova az Árnyas liget néven is ismert hely felé. Nem akarja piszkálni a hátuk mögött sétáló Aaront és Jue-t, hogy legyen néhány nyugodt percük együtt, amíg ismerkedhetnek, dumálhatnak, még mielőtt odaérnének a ligethez.
Aaron csillámos-szédítő mosolyt küld Jules felé, amikor a lány belekarol. Szándékában áll elbűvölni a leányzót, ám nem óhajtja elcsábítani, legalábbis nem most rögtön. Nem kell mindent elkapni, Jules pedig nagy falatnak ígérkezik. A srácnak amúgy sem stílusa az egynapos, egyéjszakás kalandok halmozása, inkább komótosan teszi a szépet. Halkan kérdezi Julestől, nehogy megzavarja az előttük folyó társalgást, ismerkedést:
- Ti honnan ismeritek egymást Amyvel? Mert gondolom nem most futottatok össze először, hogy felcsípjetek néhány gyanútlan pacákot. Ugye...? - vigyorog kissé tétován a srác.
Joy eközben szintén beszélgetésbe elegyedik a mellette sétáló sráccal. Semleges témákról társalog és persze nem kerüli el a lány figyelmét, hogy Antony faképnél hagyta a Három Seprűben szédítgetett kis bigét és jelenleg utánuk lopakodik. Féltékeny, naná. Amy azonban úgy véli, ha még nincs elég oka a féltékenységre a pasasnak, akkor majd ő tesz róla!
Időközben megérkeznek az "öreg bozótoshoz", ahol Amy sokadjára is elájul a természet szépségétől, hiába járt már jópárszor ezen a helyen. A rekkenő nyári hőség sem lehet akadálya a természetben való gyönyörködésnek. És hogy valamelyest elterelje a figyelmet áhitatos tekintetéről, tigrisbukfencet vet, majd elterül a füvön. Felkönyököl és a többiekre néz, akárha az ő vendégei volnának:
- Pahancsoljanak, foglaljanak tetszőlegesen helyet az uhak. És a hölgy se mahadjon ki a mulatságból - raccsolja fejedelmi bólintással kísérve mondandóját, széles karmozdulata magába foglalja a hatalmas füves területet.

Aaron szemmel láthatóan nem egy zavarbajövő típus, aminek ezúttal örülök is. Nehéz lenne úgy haverkodni, hogy minden mozdulatomba belepirul... Az idő elég meleg ahhoz, hogy pillanatok alatt úgy érezzem magam,mint egy pirított csirke, de kedvtelve nézegessem az előttem sétáló Amy és Patrick párosát. Örömmel konstatálom, hogy bár újdonsült barátném eléggé le volt pukkanva egy órácskája, már vidáman karol a sármőr kísérőjébe. Akárcsak én.
Hallom, ahogy Patrick igyekszik minél diszkrétebb kérdéseket feltenni Amynek, de nem tudok bábáskodni a kialakuló románcnak egyelőre azért nem nevezhető valami fölött, mert Aaron sem hagy engem szó nélkül. Kérdésén elmosolyodom.
- Hát, ha az utóbbi felcsípős részre nem is számítottunk, de az tény, hogy Amyvel az ismeretségünk alig fél órával öregebb, mint veled.
Vigyorogva folytatom a mesét, figyelve a srác arcát, hogy meglepődik-e a tényen, hogy a griffendéles lánnyal ma találkoztunk gyakorlatilag először. Amy pedig mintha csak hallaná, hátra pislant.
- Amy griffendéles, én a Hugrabugban vagyok. Épp menekültem valakik elől.  Én megmentettem a magánytól, ő meg társaságot biztosított. A "vadászaim" történetesen azok a tyúkok voltak, akik titeket is letámadtak - pislantok rá, miközben lassacskán elérünk a fás-bokros kis ligetbe. Amy egy csodálatos kis vetődéssel elterül a földön, és valami elképesztően finomkodó tájszólással invitál minket maga mellé. Patrick vigyorogva mutat a földre, hogy "csak utánam", én pedig élek a lehetőséggel, és ugyanolyan nőiesnek nem nevezhető mozdulattal hemperedem a fűbe.
- Komolyan mondod? - hitetlenkedik elöl Patrick, és Amyre néz kikerekedett szemmel, játékosan oldalba bökve. - Azt hittem, vagy egy évtizede haverok vagytok Julessal... Ilyen összehangolt támadást csak a profik képesek véghez vinni.
- És veletek mi a helyzet? - kukkantok a mellém telepedő Aaronra. - A ti barátságotok régre nyúlik vissza? A miénknél biztos öregebb.
Patrick egy fűszálat kezd rágcsálni, egy másikat pedig, egy apró, kalász szerű virágot Amy hajába tűz. A mozudlat cseppet sem tolakodó. Az egész szituáció olyan érzést kelt bennem, mintha rég nem látott barátok ültek volna ki a fűre dumálni.
Patrick vállat von, és megtámaszkodik hátul, törökülésben. Hallgatjuk Aaron válaszát, közben Patrick kémleli a környéket. Nem tudom, mit figyelhet, ezért Aaron beszámolója végén rákérdezek, egy fűgalacsinnal megdobva a srácot, hogy ránk figyeljen, habár a kis golyó Amy vállának csapódik. Hiába, hason könyökölve nehéz célozni.
- Upsz, bocsi... - vigyorgok a lányra. - Mit látsz, nagy vadász? - intézem aztán a kérdésem a naptól hunyorogva Patrickhez, aki szemöldökráncolva nézegeti a liget népét.
- Semmi különöset, csak elég nagy ma a forgalom erre. Azt hittem, kevesebben lesznek.
- Ó, hát emiatt ne aggódj...  - pihegem a melegtől, és a hátamra fordulok. - Van elég hely mindenkinek. Persze csak akkor, ha nem valami durva akcióra készültök - sandítok Aaronra viccesen.

Jules

Amy mulatságosan megrándul az oldalba bökésre, ám csak azért nem megy át offenzívába, mert kissé elképed Patrick szövegétől. Méghogy összehangolt támadás?! Ha ő nem ugrik a pasasok nyakába, akkor ezek a lököttek az évszázad végéig kénytelenek lettek volna elbájologni a két pink libával, Jules korábbi üldözőivel. És ha nem sajnálja meg a fiúkat Amy, ha nem akarja féltékennyé tenni, felbőszíteni Anthonyt, akkor még mindig ott vedelnék a vajsöröket újdonat barátnőjével szemlélve az émelyítő jelenetet a bárpultnál, ahogy az exkedves szédíti legújabb zsákmányát, azt az ócska kis lotyót.
Tehát összehangolt támadásról szó sincs.
Aaron is Patrickot próbálja megerősíteni mondván, hogy ugyanazt hitte mint barátja a lánykák barátságának eredetét illetően. Amy teljesen hiábavalóan ingatja fejét, ebből a helyzetből úgysem tudná kimagyarázni magát. Ezért végül nem szólal meg, inkább a Jules mellett terpeszkedő pasas válaszát hallgatja.
- Mi már elég régóta barátok vagyunk Patrickkal. Elsőben mindketten a hugrabugba kerültünk, mondhatni itt kezdődött minden. Pat nem nagyon tudott semmit a varázsvilágról, mugli családból jött. Én félvér vagyok, így egy kicsit többet konyítottam az itteni dolgokhoz, csak a tanulással voltak néha gondjaim egy-két tanár miatt. Órákat regéltem Patricknak a varázsvilágról, cserébe kihúzott a bajból, ha arról volt szó. Téged, Jules, már láttalak is néhányszor a suliban, de csak futólag. Amyvel viszont valahogyan mindig elkerültük egymást, őt most láttam először, pedig hatodik éve járok a Roxfortba.
Aaron befejezi a mesét, Amy pedig elbámészkodik. Minő véletlen, tekintete éppen a fák között settenkedő Anthonyra csapódik le, akár sólyom a zsákmányára, amikor Patrick a hajába tűzi az ominózus virágszálat. A lány ismét összerezzen, majd jóleső mosollyal nyugtázza a történteket. Észrevétlenül igyekszik Julesre kacsintani, szemével próbálja elmakettezni a fák között ólálkodó exbarát jelenlétét, hátha a leányzó felfogná miért viselkedik Joy ilyen különösen ezen a szép nyári napon.
- Faláb... izé, fakezű - kuncog Amy a vállának csapódó fűcsomó hatására.
- Durva akcióra? Mi? Dehogy. Csak éppen azon tűnődtünk Patrickkal, hogy ilyen zsufiban hogyan tüntethetnénk el észrevétlen két akkora hullát, mint ti. Elvégre be kell látnod, egyiktek sem kis falat - vigyorog Aaron finoman a leendő áldozat nyakához közelítve két tenyerét. - Nem akartok esetleg segíteni? Elkélne néhány tipp.

A hátamra hemperedek és nézem a felettünk integető faleveleket, na meg a köztük ugrabugráló madarakat, akik ha kicsit paranoiásabb lennék, akár veszélyesnek is tűnhetnének. Minibombázóknak mindenesetre elmennek, és ki tudja, mikor ajándékozzák meg kis társaságunkat egy csipetnyi ajándékkal. Oldalra fordítom a fejem, hogy jobban lássam Aaront, meg Amyt, meg Pat-et is (ezen a becenéven elvigyorodok). Eközben Amy szempamtomimmel igyekszik valamit a tudtomra adni, legalábbis remélem, hogy nem valami görcsös rohama van. Egészen észrevétlenül fordulok lassan abba az irányba, amerre pillog, de ki kéne csavarni a nyakam, hogy rendesen lássam. Visszejelzek, és reménykedem benne, hogy felfogja a mondandóm, miszerint: mindjárt moccanok, de előtte alibit kell biztosítanom, mert gondolom a srácok nem tartoznak bele a célközönségbe. Oké, ez elég hosszú mondat, hogy szemmel elmutogassam, de próbálkozni lehet. Úgyhogy el is kezdem az akciót, és dumálni kezdek jó szokásomhoz híven. A hajam immáron tökéletesen kócos.
- Na ugye, megmondtam, hogy régóta barátok... - intézem okoskodó kijelentésemet Amyhez. - Csak egy ősöreg barátság képes ennyire tunyává és tehetetlenné tenni két pasit két két rózsaszín kardfogú liba támadása ellen.
Úgy érzem, kezdem elvetni a sulykot a becsmérlést illetően, ami nem megszokott tőlem, és hamar észhez is térek. - Persze könnyen lehet, hogy a lelkük mélyén... - kicsit elgondolkozom - ... nagyon mélyen... - tovább merengek összehúzott szemmel - ... szóval valahol van bennük valami jó is.
Erre Patrick felkacag.
- Hát, akkor bizony bennem van a hiba, mert én semmi jót nem láttam bennük. Hát te? - fordul Aaronhoz. - Persze meglehet, hogy nem nyúltunk elég mélyre...
Mire kimondja a kétértelmű mondatot, már késő. Elkerekerdik a szemem, és prüszkölve felkacagok, mire pedig felocsúdok a röhögésből, Aaron fenyegető arccal közeledik a nyakamhoz kezeivel olyan veszettül ádáz arckifejezéssel, hogy felsikkantok, és arrébb dobom magam.
Tökéletes. Most már egy kis mozdulat is elég, hogy felmérjem azt a valamit, amire Amy próbál rávezetni jó ideje. Mivel Aaron most már a lábaimnál hever - szó szerint, mivel elvétette a nyakam -, biztonságban vagyok.
- Hah, még hogy mi adjunk tanácsokat! Ideje önállósulnotok, kedveskéim - azzal egy fűcsomót repítek ezúttal tökéletesen célozva Aaron arcába. Patrick úgy tűnik, higgadtabb barátjánál, mert ő csendesen támadja Amyt, és nem is olyan brutálisan: virágfejeket pöckölget a fejének. Tiszta óvoda. Amíg elvagyunk a hülyeségeinkkel, sikerül kicsavarnom-facsarnom magam, és felmérem a terepet. Azt hiszem, sikerül megtalálnom a célszemélyt: egy srác, aki már a vajsörözéskor is ott volt (tisztán emlékszem, hogy méregetett, mikor Amy mellett ültem, de akkor nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, elvégre elég zilált voltam), most is ott kódorog a közelünkben a kisebb tömeg szélén, kezében egy fruska kacsójával. Sikerül elkapnom a tekintetét, ahogy megint felénk sandít.
- Szóval Hugrabug - fordulok a lány felé, akinek a feje immáron tele van kis százszorszép-maradványokkal, de elsősorban a fiúkhoz szólva. Jelentőségteljes pillantást vetek rá, és nyújtózom egyet, remélve, hogy érti a mutogatásomat a srác felé. - Akkor szegény Amy most sárgauralom alatt senyved.

Ne hari, hogy ilyen későn...     

Jules

Látja Jules óvatos helyezkedési próbálkozásait és csupán abban reménykedik, hogy a fiúknak nincsenek ilyen érzékeny szenzoraik, mellyel felfedezhetnék Amy jelbeszédét és barátnője fickándozását. Joy kissé értetlenül bámulja Jue nyakficammal kecsegtető forgolódását, s az azt követő pislákolást, mígnem végre felfogja a helyzetet: a hugrabugos lány ebből a szemszögből nem láthat semmit, azonban nincs ötlete hogyan biztosíthatna okot a zavartalan átfordulásra.
Hát persze, hogy nem mondtad meg. Nem szóltál egy árva szót sem, de azt most inkább hagyjuk - kezdene bele Amy, ám végre leesik neki a knút. Hiszen Jules csak viccel, poénkodik, egy árva szavát sem szabad komolyan venni!
Jules naivitásán nemcsak Patrick nevet fel, hanem Amy és Aaron is. Az utóbbi srác azonban egy tétova "Ööö... nem is tudom"-mal felel haverja kérdésére előbb, s csak azután buggyan ki belőle a kacagás. A griffendéles leányzó félrenyel nevetés közben, aminek részben talán a feje felé szárnyaló virágcafrangok lehetnek az okozói. Fulladozó krahácsolásba kezd, miközben Aaron tovább csápol Jules felé. Ezúttal az elrejtendő korpusz bokáját ragadja meg, akadályozván a fészkelődést, csakhogy ekkor már késő, a hugrabugos lánynak sikerül megtekintenie mitől olyan bolydult Amy.
Joy szemeivel próbálja ismét elmutogatni, hogy ki is az a fazon, aki nyilván izzadó tenyérrel markolja a mellette csúnyálló lányka kacsóját és időről-időre őket bámulja, szinte meredt tekintettel a féltékeny dühtől. A griffendéles lány csaknem szuggerálja Julest, hátha az felfogná közlendőjét az expasast illetően. Eközben a lányka helyrezökkenti végre légzőszervét, hangos sóhajjal, félig nevetve szól a fiúknak.
- Jules-nek igaza van, nincs kint a homlokunkon, hogy Tanácsadó szervezet és különben is, ha minket szántok áldozatnak, akkor legalább egy hangyányit erőltessétek meg a szürkeállományotokat az elrejtésünket illetően. Nem hullhat mindig minden az öletekbe, mint ez itt - közli, miközben vigyorogva pöcköl vissza egy virágfejet Patricknak, amely pont a fiú ölébe pottyan. Azután ártatlanul megjegyzi: - Mellesleg volt rajta egy szárnyas hangya vagy valami darázsféle, ha jól láttam. De ne aggódj, egyik sem túl toxikus, Madam Pomfrey pedig nagyon ügyes, nála még sosem volt szükség amputációra.
Azután a nevetéstől enyhéden rázkódva nézi a felbolydulást, Patrick reakcióját. Aaron megfeledkezik néhány percre Jules gyilkolásáról, markában a hugrabugos bokáival kegyetlenül röhög haverja katasztrófáján. Amy ezt a pillanatot használja ki, hogy barátnője jelzésére bólintson, mely szerint igen, az a fickó idegesíti felettébb, ő követi különös társaságukat a kocsma óta, magával cipelve egy kis libát is a kirándulásra.
Joy kezd besokallni a szituációból, főként mivel az exbarát kimeredt szemmel bámulja önfeledt szórakozásukat. Tudja, hamarosan muszáj lesz valamit tennie, különben súlyos katasztrófa torkollik idilli délutánjuk. Ha nem Anthony rohan rá Aaronra vagy Patrickra, akkor ő fogja kitekerni a pasas nyakát, mivel nem lehet egy nyugodt perce tőle. Halk torokköszörüléssel hívja fel Jules figyelmét a problémára, habár fogalma sincs hogyan tudnák így négyesben lerázni a zavaró tényezőt.