Első emelet, tanárok szobái

*Az események az Ausztrál számára a lehető leg kedvezőtlenebbül alakulnak. S a lány kissé ál naivnak tetsző szavai csak mélyítik a problémát. Még, hogy vizsgázni.. még hogy kitalálni valamit.. Tombol magában dühödten a fiatal tanárjelölt, miközben feszített tempóban küzd saját forrongó átkos vágyaival, melyekkel kapcsolatban meglehetősen elítélhető módon a lány passzív magatartásával csak olaját önt a tűzre. Legalább is Craig most nagyon is így érzi. Mintha sajátos bosszút forralna ellene a lány, s kapván, kapva az alkalmon esze ágában sincs távozni.. még hogy vizsgázni.. ugyan miből.. vázolja a „lehetséges vizsgafeladatokat” magában. S ezzel akaratától teljesen függetlenül még nagyobb kínba taszítja magát. Csak hogy érzékletes legyen mennyire elveibe ütközik ez az egész, még az sem enyhíti benne a fájdalmat, hogy a lány boszorkány mivolta a korábbiakhoz hasonló lehetőségekkel kecsegtet. Csak ül ott szuszogva, görnyedve az asztal lapját kaparva körmeit felszakítva. Mintha csupán utolsó lehelete választaná el valami számára tébolyítóan erkölcstelentől..

A lány azonban egy tapodtat, sem tágít.. ez pedig a közelgő összeomlást vetíti előre. Craig kiemelkedő bűbájhasználó, könnyedén elzárhatná saját magát. S börtönt alkotva ékezhetné indulaait, de esze ágában sincs.. Nem érti, a másik miért nem távozik önszántából.. de ezzel egyúttal a sorsot. s furcsa mód saját sorsát hívja ki maga ellen ismét.. Az egyetem csupán egy kaland volna..? Nos igen sokaknak az.. de akikből az elhivatottság faragott tapasztalt alanyt annak ez húsbavágó, és rendkívül fájdalmas.. megtörni.. megtörni megtörni.. hajtogatja a lány szavait magában remegve. Végül pedig bevérzett szemekkel néz fel csatakosan arcába lógó tincsi közül. Mintha egy medvével birkózott volna, mielőtt a lány bejött..*

-   ez már nem egy pagan.. ez a Move Moun! *Sziszegi szinte tovább kaparva az asztal lapját.. ördög szállta lélekre hasonlítva egyre inkább.. tekintete rémisztő, és áthatolhatatlan.. talán mondanom sem kell amint darabokra tépi a szemközt ülőt, akiről egyre jobban süt.. nem fog elmenni.. pontosabban nagyon is el fog..
-   ezt csak egyetlen módon lehet megtörni.. *Mormolja a lány felé, miközben valódi énjének utolsó csírái fájdalomkönnyeket hullatnak a vértől, és felkapart szálkáktól viseltes asztalra. Majd tovatűnnek az ego kénesen gátlástalan süllyesztőjében. Craig pedig az asztalra csap, az ajtó bezárul.. ő pedig kissé előrehajol.. az átkos rontás pedig teljesen birtokba veszi a testét.. így lelke messze elkerülve a gondolatokat gubbaszt lomha porhüvelyébe zárva..*

folytatás máshol zárt ajtók mögött esetleg..

visszatérés a valóságba

*Az események drámai gyorsasággal fodrozódnak a félhomályos irodában. A helyiség egyre vérgőzösebbé válik, és fülledt erőszaktól fojtogató a levegő.. Mindkét bent lévőt az ösztönei irányítják immáron, s szinte semmi sem maradt emberi mivoltukból. Legalább is nagyon így tűnik. Lassacskán a lány is egyre hevesebb, és kezdi átvenni az átszellemült Ausztrál ritmusát. Odáig fajul a dolog, hogy egészen magára rántja a másikat szilajul tomboló vágyaitól vezetve, közben harsány parancsszavakat skandálva az Ausztrálnak, kinek szemeit véres fátyol borítja, még mindig. A kábán támolygó Craig térdre zuhan a lány előtt, aki most lomhán logó karjait a számára vágyott testtájékra vezeti, s meztelen felsőtestét kínálja az elvakult mágusnak. Akinek látómezejét hamarosan egy pár fehéren ringó kebel tölti ki. S ebben a percbe csendül fel a gong. A lány sistergő szavai a távolba vesznek, mintha csak egy száguldó autóból hallgatná őket. A tér összeszűkül körülötte, és elvakítja a fehérség. A fejébe hasító fájdalom nyilall. A fülei zúgnak, majd egyik percről a másikra újra szól a gong, és a szemei felnyílnak.

A tér kissé kitágul most körülötte, és ha jobban kinyitja a szemét egy fehér szobában találja magát, amint egy széken ülve bámul a semmibe. Pontosabban őt körülvevő fehérségbe réved. Hol lehet most? Merül fel benne a kérdés, bár talán pontosan tudja, hogy mi ez a hely. A percek, és az idő csak telik. Kínzó várakozás, és vakító fehérség. A kettő őrjítő kombinációja azonban szinte hatástalan az Ausztrálra. Az csak némán bámul, mígnem hirtelen némán ajtó nyílik a semmiből, és kívülre tetsző sötétfeketeségből saját maga lépdel elő zsebre dugott kézzel. Önmaga szakasztott mása. Ki lehet ez?? Emeli lassan kérdő tekintetét Craig érkező önmagára. Az érkező egyetlen dologban különbözik a széken gubbasztó másától. A viseltes bőrkabát választja el, mit visel az egybeolvadástól. A bőrkabátos Craig lassan viszonozza a kíváncsi pillantást, és lomha lefitymáló, lemondóan keserves pillantást vet önmagára, miközben a fejét is megcsóválja. Egy szót sem ejt, csupán felnéz a mennyezetnek tetsző végtelen fehérségbe, és bámul, mire Craig is feltekint ültéből, hátha meglátja, amit a másik olyannyira vizsgált.. Azonban csalatkoznia kell. Ugyanúgy némán tornyosulnak felette a nehéz vakító körvonalak. Mire vissza néz azonban a bőrkabátos már sehol sincs. S ennek nyomán szöges, és határozott gondolatok szállják meg Craig koponyáját.

Mit teszek.? Miért teszem ezt? .. csak szépen sorjában.. végül egy vaskos talpakon érkező hathatós nem! NEM..  tölti ki a varázsló tudatát a gondolat, és néhány halk szó hagyja el a torkát a vakító fehérség közepette.*

-   én ennél sokkal jobba varázsló vagyok.. sokkal jobb ember.. *S alig nézne körbe a szívóhatás a visszájára fordul, és homlokában eszeveszett nyomással tér vissza a szobába a hófehér nőiességtől elvakítottan. Újra felharsan, a parancsszó betölti a fülét, s a teste már indulna is, ám az akarat közbelép. Mely bőrkabátos hírnőkét a lelkiismeret hátsó hószín szobájába rendelte. Craig elzárkózott önbecsülésének tudatra ébresztésére. S a művelet látszólag sikeresnek látszik. Craig hirtelen torpan meg, majd hátra hőköl. Az elméje ezúttal tiszta a szemi kevésbé véresek, de a vágy tovább tombol benne. Különösen a mezítelen felsőtest láttán. Azonban az iménti élmények friss szele erőt ad neki a hátráláshoz. Egészen az asztaláig hőköl vissza, majd beleütközik, és így a földre huppan. Az arcán ijedt tanácstalanság vegyül a mit tettem arckifejezéssel, mely lassan halványulva húzná vissza a varázslót, ám ő ekkor talán az utolsó kínálkozó lehetőséget megragadva száll szembe saját magával varázslóként, és tisztességes férfiként. Rögvest a farzsebéhez kap, majd abból egy szempillantás alatt kerül elő a nevezetes eperfa pálca. Craig pedig saját mellkasára irányítva azt szinte érthetetlenül mormolni kezd, miközben egy ferde talán a lány számára is ismerős szimbólumot igyekszik a mellkasába vésni.*
-   Tibake, ekabit Tibake, ekabit.. *Mormolja, majd mélyen a húsába nyomja a pálcát, és formálja meg a szimbólumot. Ami bele is ég heget hagyva maga után. Eztán erőltetetten szegezi a homlokának a pálcát, és újabb varázsigét mormol.*
-   Seal selv vles Leas! *Majd torkaszakadtából kiált fel.. vérfagyasztóan fájdalmasan..*
-   ELÉG ELÉG mááár.. *Ordítja, majd összecsuklik a földön.. s percekig meg sem mozdul.. a hátára dől így jól látható, amint a mellkasán éktelenkedő jel lassan megszilárdul, és végül elhalványul, és eltűnik. Ő maga pedig lassan tisztább fejjel immáron élve lepecsételve ébred. S átkos módon mindenre emlékszik.. kristálytisztán.. szemeiben pedig mélyen ül a szégyen.. hogy tanult varázsló létére ennyire átadta magát.. az átoknak.. melyet, ha így újabb áron fékezett ugyan meg, de a becsülete valamivel elegánsabb piedesztára ülhet tán.. kissé rekedtes, de jellegzetes hangján szólal meg végül a végletekig elnyűtt halomra átkozott szerencsétlen..*
-   Halvány fogalmam sincs róla.. hogyan tehetném jóvá.. de bizonyára ha tudnám.. sem tehetném.. mert nem lehet..
-    Gyalázatos ez az egész dolog.. ha bárhogyan megkövethetlek.. kérlek, mondj valamit..
-        Ha ki akarnál rúgatni innen, csak nyugodtan..*Tolmácsolja gondolatait a bizonyára rendkívül zaklatott, és zavart másiknak, miközben láthatóan félre néz, nehogy a másik félmeztelen testére terelődjön a figyelme.. Craig teljesen elkészült.. mind a fizikai, mind a lelki erejével..*

Az elvakult diáklány elégedetten nézi, ahogy az elátkozott varázsló szinte térdre rogy előtte, és zokszó nélkül teszi, amire Lin utasította. Nem áll ellen a határozott mozdulatnak sem, amivel a lány magához húzza a kezét... de valami, valami nem stimmel. Ezt pedig a boszorkány világosan érzi.
Úgy tetszik, mintha a másikat egy ismeretlen erő kezdené visszafogni attól, hogy megtegye amire annyira hevesen vágyik.  A fiú kezdeti lelkesedése, amivel a lányt is felcsigázta, meginog, a csók és a forró, hamvas bőr érintése ellenére is.
Craig váratlanul, alig hallhatóan szólal meg, szavai nyomán pedig a Lint irányító zsarnok is visszaszorul egy szempillantásnyi időre, lélegzethez juttatva így a lányt, és annak önbecsülését is.
Nézz csak magadra! Hát ilyennek neveltek? Mi a fenét művelsz?
Az ausztrállal szinte egyszerre torpannak meg; Lin dermedten figyeli, ahogy a varázsló pánikszerűen hátrál el, egészen az asztaláig, majd a földre huppan. Riadtan néz végig előbb saját meztelenségén, majd a vele szemben kuporgó máguson; arcán hitetlenkedés, vágy, szégyen, félelem váltakozik ijesztő sebességgel. Kezeit berögzött mozdulattal kapja maga elé, miközben a fiú előveszi pálcáját, és egy, a lány számára is ismerős szimbólumot vés fel vele a mellére. A pecsét vörös sebet hagyva maga után megfogan, majd a pálca Craig homlokára irányul... aki saját varázslatai nyomán fájdalomtól izzó hangon kiált fel, majd ijesztően mozdulatlanul nyúlik el a földön.
Lin mozdulni, levegőt venni sem mer; kábán nézi, mit művel magával az ausztrál. Egyfajta dermedt mozdulatlanság veri bilincsbe a tagjait; megdöbbenve veszi tudomásul, hová fajult a helyzet. Azonban a másik iránti aggodalom felrázza a lányt, aki most felpattanva ültéből az alélt varázsló mellé térdel.
- Craig! Craig! -szólongatja a tanárt, ahogy remegő kezével kisimítja a fiú arcába hullt tincseket és a fiú arcát pofozgatva próbálja magához téríteni őt. A lány retteg, hogy a másiknak valami komoly baja esett, lassan a felgyülemlett stressz okozta első könnycseppek is gyülekezni kezdenek a kék szemekben. Elszoruló torokkal szólongatja a fiút... aki még éppen idejében nyitja ki a szemeit hozzá, hogy megakadályozza a könnycseppek legördülését a lány arcán.
- Ohhh, édes Merlin! -sóhajt hatalmasat Lin a megkönnyebbüléstől; fejét a másik mellére hajtja egy pillanatra, elszabadult tincsei végigcsiklandozzák a mágus nyakát.
- Nagyon megijesztettél! -emeli fel a fejét a lány, kutató, aggodalmas pillantással fürkészve a varázslót, akinek a szemeiben már ott ül a történtek miatt érzett szégyen. Azonban most, a nagy riadalom elmúltával Lin különös dologra lesz figyelmes; ahogy felül, megakad a szeme a fiatal tanerő mellkasán éktelenkedő tetoválásokon.
Ezek meg hogy kerültek ide? Az előbb még nyomuk se volt... mik ezek egyáltalán? -pörög az agya, miközben talán szemérmetlennek tűnő módon bámulja a jeleket, melyek közül csupán egyet vagy talán kettőt tud megfejteni. Aztán gyorsan észbe kap, ahogy Craig rekedten, de a saját, megszokott hangján szólal meg.
Lin csak most ébred igazán tudatára, hogy félig meztelen; fülig pirulva, fejét elfordítva húzza maga elé a térdei, karjával átkulcsolva őket ül tovább rémisztően csendesen a magatehetetlennek tűnő varázsló mellett, így hallgatja a másikat.
- Kirúgatni? Nem! Hová gondolsz...  -tiltakozik határozottan. Az Államokban nagyon szigorúan veszik az ilyen ügyeket... de Lin nem érezte volna se jogosnak, se tisztességesnek ha panaszt emel.
- Te szeretsz itt lenni.. arról nem is beszélve, hogy én ugyanúgy nyakig benne vagyok, mint te. Miattam történt az egész. És nekem még csak kifogásom se lehet... -utal a másik elátkozott voltára. Craiget az elfajzott pagan irányította, de őt...?
Én is ugyanannyira akartam az egészet, mint te -gondolja magában, és ha lehet még fokozni, akkor a lány zavara most még nagyobb.
- Miért nem küldtél el? Ha megmondtad volna, hogy ezzel fog járni, inkább maradtam volna megátkozva! -hajtja térdeire a fejét, elbújva a kibontott hajfüggöny mögé.
- Agrippa kondérjára, miket gondolhatsz most rólam! -sóhajt fel elfacsarodó szívvel, teljes letargiába esve.
- Én nem azért jöttem ide, mert... unott vagyok... vagy romlott... áhh! -hallgat el inkább a lány.
Felesleges magyarázkodnom, akkor még rosszabbul jövök ki belőle... -ötlik fel benne. Kétségbeesetten szerette volna elmagyarázni a varázslónak, hogy mi zajlik benne, hogy ő tényleg nem azért jött ide, mert számított rá, hogy így alakulnak a dolgok. Ő valóban csak vizsgázni akart, és nem valami előre kitervelt, erkölcstelen szándék vezérelte.
Ne hazudj magadnak, egy kicsit te is kívántad, hogy ez történjen! -pirít rá a tengerentúlira a lelkiismerete; de ha Craig nem kezdeményez, a lányt nem uralja így el a saját kielégítetlen vágya és a boszorkány magától sosem alakítja így a helyzetet. A bűntudat pedig csak egyre jobban fojtogatja a diáklányt.

- Miért van az, hogy veled sose úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretném? Mindig beüt valami... vagy én gázolok beléd, vagy valami átok tesz keresztbe... pedig sose akarok rosszat, hidd el! Mi baj van velem? -túr a hajába mindkét kezével a boszorkány, hangosan, nagy kortyokban véve a levegőt, nehogy elsírja magát. Így nyugtatja magát pár percig, majd mikor elég biztos benne, hogy felnézhet, fejét elfordítva pillant zavaros tekintettel a mellette fekvő alakra:
- Mihez kezdünk most? Meddig tart ki a pecsét?

-   Épp elég ideig remélem.. *Szólal meg végül Craig miután újra ülő helyzetbe tornássza magát. Fáradt, és elnyűtt hangon.*
-   Felkeresek egy szakértőt magam is azt hiszem. *Köhécseli, és halovány mozdulattal megvakarja a tarkóját. A pálcáját pedig újra a kezébe veszi, és el is teszi azt. Kissé gondolkodóba esik, aztán hamar visszatér, és újra beszélni kezd.*
-   Nincs itt komoly baj! *Mondja most meglepően derűsen.*
-   Csak talán mindketten rosszul időzítettünk.. *Majd a szemében a fáradtság ellenére huncut fény gyullad, és barátságosabban kommentálja tovább a másik szavait.*
-   Egyébként jó szemed van, hogy felismerted a pecsétet! Büszke vagyok rád! *Kacsint a lányra elismervén a jó megfigyelést.*
-   Azt hiszem ezzel ki is érdemelted az ötöst! A körülményekre való tekintettel, meg végképp. *Jelenti ki fáradtan pislogva, némi kedves iróniát erőltetve a történtekre, azonban határozottan komolyan gondolja a dolgot, hisz ha leszámítjuk a néhány percnyi zavarba ejtően odaadó szolgáltatást, akkor is bőven kijár a jegy a megfigyelésért.*
-   Ja és azt hiszem a múltkoriért is bocsánatkéréssel tartozom.! *Mondja, majd lassan megpróbál felállni, és ha a másik segít talán sikerül is neki.*
-   Elragadtattam magam tudom, hogy benn voltál az órákon. Szóval várlak a következő félévben!! Ahogy eddig elnézem, nem lesztek túl sokan Rúnamágia kettőn. De sebaj..*Elmélkedik, miközben lassan megtámaszkodik az asztal szélén, és megpróbálja visszavenni a felsőjét. Közben reméli, hogy a lány is helyrehozza a ruháját, és így nem kell folyton félrenéznie. Időközben kezd úrrá lenni a fáradtságán, és már a továbbiakon elmélkedik. S előre érzékeli a bőrén a forrongó napfényt a messzi fekete országban..

Craig lassan felül, miközben válaszol néhányra az elhangzott kérdések közül. Közben a tőle megszokott mozdulattal túr a hajába, így Lin kezdeti aggodalma is alábbhagy látva, hogy a mágust nem viselte meg annyira a varázslata, mint amennyire elsőre tűnt. Pár perc múlva pedig a fiú minden keserve ellenére már barátságosan meleg hangon szól a még mindig zavarban lévő diákjához.
Tényleg nincs? -kérdezik a világoskék szemek némán, kétkedőn, ahogy reménnyel telve pillantanak a Csendes- óceánt idéző férfiszemekbe.
- Lehet... de akkor is rossz ez így... -kommentálja a varázsló szavait, majd félszegen mosolyodik el a dicséretre.
- Nem volt olyan nehéz felismerni, ez törzsanyag volt... -motyogja zavartan, de azért jólesnek neki a varázsló szavai; ritkán van része ilyesmiben a tanáraitól, többnyire mindenki csak veszekszik vele, hogy miért nem igyekszik jobban teljesíteni a kurzusain.
- Inkább K-t, nem? Most nem a muglikál vagyunk! -javítja ki a srácot halkan, majd az ironikus megjegyzésre tovább pirulva szabadkozik:
- Én nem érdemlem meg a K-t... ez tök könnyű dolog, inkább adj egy V-t és kész -kéri az ausztrált szemlesütve. A fiú úgy viselkedik, mintha az elmúlt pár percben semmi különös nem történt volna, és ez valahogy egyszerre tölti el a lányt hálával és kényelmetlenséggel. És valahol mélyen, tudat alatt a sajnálat is jelen van; Lin sajnálta, hogy nem tartott tovább a mámor... de nincs mit tenni, és talán jobb is, hogy itt és most vége lett. Ha tovább fajulnak az események, az csak fájdalmat és keserűséget hozott volna mindkét félnek.
A fiú felemelkedne ültéből, Lin pedig ugyan nincs róla meggyőződve, hogy ez jó ötlet, de maga is talpra vergődik és segít a másiknak, miközben egyik kezével a bordó ruhát fogja össze a mellén.
- Nem, én húztalak fel, nem kellett volna olyan bunkóságot kérdeznem... túl kíváncsi voltam -szabadkozik a fiú bocsánatkérésére -De ha te lefogadod az én bocsánatkérésem, kvittek vagyunk -villant szomorkás mosolyt az ausztrálra, majd félénken kéri:
- Elfordulnál? Mikor épp nem vesztem el az eszem, nagyon szégyenlős vagyok! -mondja rekedt hangon, miközben ha Craig eleget tesz a kérésnek, visszaveszi a fehérneműjét és egy gyors varázslattal rendbe hozza a ruháit.
- Jövő héten kellene jönnöm Önvédelem alapjai- ból... mi legyen, jöjjek vagy inkább találjunk ki valami mást? -kérdezi, miközben begombolkozik -Ja, megfordulhatsz, felöltöztem.
A lány magához veszi a kabátját, táskáját; készen áll a távozásra, hacsak nem tartják vissza. Azonban még egy dolgot szeretne a másiknak mondani, bár valószínűleg nem lesz ínyére.
- Tudom, hogy ez most furcsa lesz, és hogy érthető okokból nem fogsz eljönni de... két hét múlva játszunk a Red Lion- ban. Ha nagyon nem tudsz mit kezdeni magaddal... örülnék, ha hallhatnám a véleményed -pillant félősen a fiúra, majd a másik válaszát követően sietősen távozik, még mindig pipacspiros arccal.

A varázsló kálváriájának azonban koránt sincs még vége; a folyosóról ugyanis ismerős, határozott lépteket hallhat közeledni, majd pár pillanat múltán kopogás töri meg a fiú magányát. Ha pedig az ausztrál engedélyt ad a a belépésre, egy túlságosan is közeli ismerős lép be az ajtaján... hosszan leomló göndör fürtök, fehér bőr, érzéki ajkak, igéző zöld szemek.
- Hola, Craig! Egyeztetnünk kellene ezeket az osztályzatokat -kezdi Lilianne a tőle megszokott tárgyilagossággal, majd végignézve a másikon lejjebb ereszti a kezében tartott pergamenköteget és fürkésző aurorpillantással veszi szemügyre a sápadt, és láthatólag kimerült kollégát.
- Lindsay Hames úgy szaladt el innen, mintha egy sárkánnyal találkozott volna nálad... csak nem történt valami baj? -teszi fel a kérdést, miközben suhogó szoknyával lép közelebb a rúnamágushoz, szinte már túlságosan is közel. Szemeiben lassan parázsló tűz izzik, hitelesen tolmácsolva a boszorkány érzéseit és gondolatait, melyek egyáltalán nem illenek egy iskolába. A malachitszemek kérdőn vájnak a kékekbe; a varázsló pedig méltán érezheti magát újabb kutyaszorítóban, hiszen a boszorkányt nem olyannak ismerheti, aki épkézláb magyarázat nélkül elengedi az embert. Ráadásul a munkájából fakadóan külön érzéke van hozzá, hogy kiszagolja, mikor nem mondanak neki igazat.
Lilianne türelmesen vár; a dolgozatokat az asztalra téve fürkészi tovább a fiú arcát kissé oldalra billentett fejjel, finom ujjaival határozottan simítva meg Craig arcélét. A kacér teremtés felbukkanása bizonyára kellemetlen perceket fog szerezni a külhoni varázslónak...

-   K, vagy V.. ezek csak betűk.. nem jelentenek semmit.. Az előtted.. lévő vizsgázó, még csak a rúnikus ABC-t se ismerte kielégítően..*Legyint Craig lemondóan szinte csevegő hangnemben most már, ám még mindig rendkívül fáradtan. Ezzel le is zárva az osztályzás témakörét. Ekkor még nem sejtve, hogy valaki másnak még jócskán akad konzultálni valója a számokról.*
-   Szóval hagyjuk, ezt megérdemled.. nem osztogatom, a jegyeket csak úgy elhiheted.. *Zárja most már tényleg a gondolatsort. Ezt követően pedig eleget téve a lány kérésének immáron álló helyzetben elfordul, míg az rendbe szedi magát. Ezt követően hangzik fel az újabb felvetés, mire hamarosan érkezik a válasz is.*
-   Ezzel nem igen lesz probléma, hiszen én a jövő héten Skóciába utazom, így amúgy sem én vizsgáztattam volna, hanem valakit kirendeltek helyettesíteni. *Magyarázza a kialakult helyzetet az asztalnak támaszkodva helyenként fájdalmas arccal. Közben Lindsay egészen takarosan összeszedte magát, és láthatóan bármelyik percben indulhat. Azonban valami még marasztalja. Craig elnyűtt „ki vele” pillantása pedig hamar szóra bírja. A felkérés pedig kedves, és Craig számára hízelgő. Azonban szinte előre borítékolható módon érkezik az udvarias elutasítás.*
-   Ne haragudj, de ez most nem fog összejönni. Elég távol leszek akkor Londontól. *Mondja, majd körbepillant a szobában, s mire végez vele a lány már indulóban is van. Néhány kissé sietős búcsúszót követően.

Craig pedig mélyet sóhajt, ám odakintről baljóslatú zajok hatolnak az irodába, és csak percek kérdése, hogy a hangok kellemes emlékeket ébresztő forrása is betoppanjon. A megszokott illat tölti be a helyet kiszorítva az izzadság, szégyen, és erőszak szagát. A kecses alak megformálódásával, és a latinos akcentussal karöltve pedig Craig arcára hasonlóan kudarc ittas kifejezés vándorol, mint mikor Lindsay toppant be. A maga részéről csak biccent köszönésképpen, és közben erősen az asztalra támaszkodik. Craig arcára kis idővel sokat mondó mosoly csúszik, így már szavakra sincs szükség. Kissé sérti a kihívóan kíváncsi tekintet, és hangnem azonban semmiképp sem hazudna a lánynak. Arról nem is beszélve, hogy alaptermészete ezt tökéletesen kizárja. Kicsit elbátortalanodik, majd lesüti a szemét, és megalázóan konstatálja, hogy a lány trófeaként tekintve rá felméri őt, mint valami kedvelt húsdarabot. Az érintés sem csigázza most, bár a történtek után ez aligha meglepő. Craig pedig frappáns mozdulattal kitér a lány elől, és a szekrényéhez biceg, miről egy dobozt emel le, és visszabicegve az asztalhoz leteszi azt. Lassan ő maga is az asztal peremére ül, és tisztán kék csalfaságmentes megviselt szemit a másikra irányítja.*

-   Kérlek, bocsáss meg Lilianne, de az időpont amint talán érzékelheted a legkevésbé sem alkalmas most erre.. *Ontja ki magából elementáris elnyűttséggel, és lemondással. A korábbi kérdés, és érintés irányított volt.. Kellően irányított ahhoz, hogy most a varázsló puszta pillantása is megadja a választ az iménti kérdésre.*
-   De egészen pontosan, hogyha kíváncsi vagy egy átoktörés keretében pectus connubialis aktust folytattunk jó néhány percig, viszont ami az ijedtséget illeti, gyanítom, hogy más lehet az oka.. *Fejti ki meglehetősen irodalmi stílusban az imént történteket. Rezzenéstelen arccal bámulva a másikra az asztala mögül… majd bal kezét kinyújtva megérinti az imént elővett doboz, minek hatására az egy színes tollú arapapagájjá növi ki magát, ami tollait rázva kuporog most az asztalon. Craig pedig így folytatja.*
-   Tudod, ami azt illeti pocsék napom volt.. kétszeresen is meg vagyok átkozva.. és mielőtt elkezdhettem volna az egyikkel foglalkozni.. rögtön bekaptam egy másik olyat, ami egy valakinek önmagában is sok..
-   Úgy hogy ha most megbocsájtasz.. *Vet átható pillantást Lilianne-re, majd a madárra. Most távoznék egy időre.. *Craig ezúttal egy cseppet sem törődik a másik szemében izzó tűzzel, nem magyarázkodik tovább, hisz őszinte kiállása, és szavai mindent elárultak.. mint eddig mindig most is tökéletesen őszinte volt a lányhoz. Azonban menni akart, és ebben aligha akadályozhatta volna meg bárki a közelben. Craig erősen megmarkolja a madarat, ami az előre elkészített feltételeknek megfelelően reagál. Nyom nélküli zsupszkulcsént magával rántva Craig et a semmibe eltünteti a varázslót magával együtt, hogy aztán a fekete kontinens szívébe repítse egy rendkívül forró. Forró.. Forrrró délutánra.*

Lin szótlanul, bólogatva -hümmögve hallgatja a varázsló válaszait; úgy tűnik, beletörődött a jó osztályzatba is. Végül körmét rágva csak ennyit felel a hárításra:
- Ahham, hát nem baj... remélem sikerül végleg megszabadulni a pagantól! Akkor szia! -köszön el zavartan, majd a távozás hímes mezejére lép.

***

Az újonnan érkezett, az amerikait váltó boszorkány íves szemöldökét kissé összevonva ismerkedik a fiú fájdalmas arckifejezésével, amit a megjelenése szült. A kócos alak nem is köszön, csak az auror felé biccent, miközben az asztalra támaszkodik, mintha a látható nyűttség mellett fizikai fájdalmai is lennének. Lilianne- nek nem tetszik a mozdulat; gyors, alapos pillantással méri végig a varázslót, inkább aggódón, mintsem bírvágytól fűtötten, ahogyan azt a másik gondolná. Ahogy a kolléga közelebb lép, Craig elmosolyodik, ezzel hasonló gesztusra ragadtatva a sötét fürtű teremtést is, akinek szemeiből most eltűnik, elszivárog a kihívó csillogás, rá nem jellemző kedvességnek adva át a helyét. Lilianne érezte, hogy a pillantása nem nyerte el a fiú tetszését, aki most bátortalanul süti le kék szemeit. A spanyol nő nem adja fel ilyen könnyen; az ausztrál hegyes álla alá nyúlva fordítja újra maga felé a másik fejét, s ismét megsimítja a sápadt arcot.
Figyelmét nem kerüli el a fiú bicegése sem, de „megkegyelmez” és nem teszi szóvá a dolgot, csupán elraktározza magában az információt.

- Valahogy éreztem... -sóhajt aprót a tanárnővé változott Halálfaló, de szemrehányás nincs a hangjában. Tudomásul vette, hogy rosszkor érkezett.
A következő kijelentés érdekes reakciót vált ki a boszorkányból; lassan, féloldalasan bólint, miközben nagyokat pislogva szól:
- Nos, így már értem, miért sietett annyira... -válaszolja rejtélyes mosollyal, szép szemeiben azonban több minden is bujkál. Ott az a gyorsan elillanó kis szikra, mely a megsértett női hiúság ékes hírnöke, majd rögtön ezután felszínre bukik a némileg értetlen kérdés is:
„Nem ilyennek ismerlek téged, mégis hogy keveredtél ilyesmibe?”
Szemrehányás, vagy sértődöttség azonban továbbra sincs a szemekben; Lilianne nagyon is el tudja képzelni, mit érezhet a lelkiismeretes ausztrál, így ennyiben hagyja a dolgot és nem borzolja tovább a másik kedélyét. Bár más szeretők talán felháborodva fogadnák a hírt, a mediterrán lelkületű boszorkány nem érzi szükségét ennek; hiszen semmiféle joga, és értelme sem volna felelősségre vonni a fiút.
- Craig... -kezdi a smaragdszemű, miközben ismét közelebb lép, és mélyen az óceánszín tekintetbe veszik - Látom rajtad, hogy halálosan kimerült vagy, nem is tartóztatlak tovább. Ezeket itt hagyom -teszi az asztalra a méretes paksamétát- várhatnak még egy darabig.
A lányon észrevehető, hogy némiképp nehezére esik magára hagyni a rúnamágust, de véletlenül sem szeretne anyáskodónak tűnni. Persze Lilianne lenne az utolsó, aki bevallaná magának, hogy nem hagyta teljesen hidegen a kócos ifjú állapota. Mégis így szól dallamos, mély hangján:
- De ha pihenésre vagy csak csillagképeket számolni vágysz... -hajol most egészen közel a másikhoz, szavait egyenesen a szőke tincsek alatt szemérmesen megbúvó fülbe suttogva- Tudod, hol találsz meg. Ígérem, most a teát is megisszuk -mosolyog a fiúra bátorítón, huncutul utalva a legutóbbi alkalomra, amikor teára invitálta a külhonit, de bármennyire sajátja is az aurornak a bujaság, igyekszik azt teljesen kiirtani a hangjából, megkímélendő a másik felet. Szívélyes felajánlás csupán, se több, se kevesebb... egyelőre.
Majd ha a másik hagyja, apró csókot nyom annak szája sarkára és visszahúzódik. Nem féltette a mágust; aki képes volt elbánni a Démonnal, abban a két átok együttes ereje sem tehet nagyobb kárt. Tehetséges varázshasználónak gondolta a fiút, aki bármivel megbirkózik, amit az élet elé sodor. Nem is szólva a titokzatos rajzolatokról, amik Craiget védelmezik.
- Menj csak -bólint ismét Lilianne, majd a madárral foglalkozó varázslónak hátat fordítva távozik.
A szoba levegőjébe szivárgott rózsaillat tudatja csupán, hogy erre járt.

Köszönöm a játékot! Igazán élveztem

..ctn.

*Craig táskásra dagadt szemeivel kuporog az irodájában, és a nem is oly távoli múltban szerzett „Átoktörés Művészete” című vaskosnak mondható irományt bújja. Annak is egy hátsó, az ősi átkok egyszerűbb válfajaival foglalkozó fejezetet. Úgy fest, mintha egész éjjel a könyvet bújta volna. Ez pedig egyáltalán nem csak a látszat, hiszen épp így történt. Craig egész éjszaka a fejezeteket bújta, és úgy érezte már nagyon közel jár a pillanathoz, amikor kimondhatja, hogy tökéletesen letisztázta magában a nemrégiben beszerzett átok megtörésének módját.


Valamiért azonban baljós előérzete támadt, akármikor bele gondolt a gyakorlati megvalósításba. Ekkor még nem is sejtette, hogy valóban keresztülhúzzák majd a számításait. Arra pedig a legkevésbé sem, hogy a saját rokona. Nos azonban ez egy másik történet.


Enerváltan, és fáradtan dől hátra a székében meggörbítve a derekát, majd mindkét kezével kócos hajába túrva, s végül egy mély sóhajjal zárja a mozdulatsort. Éppen előrebillen a székén, amikor is váratlan, de mégsem kéretlen vendég toppan be az irodájába. A szokásostól eltérően valamivel, kevesebb temperamentummal, s határozatlanabbul. Az ausztrál lomhán pillant fel a könyv felől, mely abban a pillanatban magától összecsukódik, és csillogó por formájában szertefoszlik anélkül, hogy Craig bármerre is mozdult volna. Fáradtan pillant most a lányra a fiatal varázsló, de szeméből a szokott töretlen bizalom sugárzik, mintha misem történt volna, s magának a semmi kifejezésnek sem volna létjogosultsága. Az egyetlen szokatlan dolog az a lelkes bizalmat kissé megfakító fáradtság, mely szintén ott csillog a fiú szemében. Lilianne köszöntésére mindössze egy bólintásra, és hajborzolásra futja elementáris fáradtságából kifolyólag, mely így ezúttal egyre jobban elhatalmasodik, hogy kilendítették az olvasásból, és az egész éjszakás feszült koncentrálásból.*
-   Hallgatlak!


*Böki ki végül csendesen a fiú szemeit törölgetve, s mintha csak tintával kenték volna be az ökleit, most úgy tátongnak a hatalmas táskák a szemei alatt. Ám ez tévedés a táskák már korábban is ott voltak a kezei pedig csontosak, és fehérek. Craig fáradtsága ellenére teljesen jól átlátja a lány nyugtalanságát, és zavarát, s egy percig sincs kétsége a lehetséges okok tucatjai felől. Ám egyáltalán nem akar kitérni erre. Részéről, ami történt megtörtént, s most szokásos módján igyekszik nagylelkűen a mederben folyatni a történések áramlatait. Tekintete azonban fáradtan is megértést, és segítőkészséget sugároz. Ezzel próbálja feloldani a lányt, miközben a tarkóját vakarva teljes figyelmével kész meghallgatni a másik problémáját.!

Ahogy belép a szobába, Lilianne még éppen elkapja a tovatűnő tárgy kavarta csillámport, de a szokottól eltérően ezúttal nem foglalkozik a jelenséggel - sokkal jobban leköti a fiú sajátjához hasonlóan siralmas állapota. A boszorkány kíváncsian fürkésző tekintettel méregeti kollégáját, aki szemmel láthatóan roppant kialvatlan és a szokottnál is kócosabb.
- Ha zavarlak, visszajöhetek később is... - ajánlja fel egy apró mosollyal, majd amennyiben a másik nem küldi el, immár szinte majdnem a tőle megszokott hévvel és határozottsággal lép el a fiú asztala mellett, s végül Craigtől alig egy lépésnyire, csípőjével az asztalnak támaszkodva állapodik meg, kezeit a bútor lapján nyugtatva.
- Először is, az elnézésedet kell kérnem amiért téged kereslek meg egy ilyen dologgal, de nincs más, akihez fordulhatnék vele - tekint az ausztrál óceánkék szemeibe a nő, majd egy sóhajtásnyi szünet után folytatja, mintha nehezére esne elmondani azt, ami következik:
- A betegségemről van szó. Körülbelül egy hónapja kezdődött, hogy egyre nehezebben tudtam a rácsai mögött tartani; hiába emeltem meg a bájitalom dózisát, napról napra erősebb lett, míg végül... teljesen elvesztettem felette az uralmamat - vallja be keserű hangon Lilianne, elszakítva tekintetét a varázslóétól, fázósan dörzsölve meg a karját.
- Akkor bukkan fel amikor akar, és addig marad, amíg csak kedve tartja; nem tudom megakadályozni, hogy úgy használja a testemet, ahogy neki tetszik; nem tudom korlátok mögé szorítani, nem tudom befolyásolni... volt úgy, hogy egyik pillanatban még a szobámban ültem, majd a másikban már az előszobában eszméltem fel, és nem tudtam, hogyan kerültem oda, mert ő úgy akarta! Hetek óta kínoz, játszik velem és megőrülök tőle, hogy semmit sem tudok ellene tenni! - fakad ki kétségbeesetten a boszorkány, miközben idegesen járkálni kezd Craig asztala előtt.
- Majdnem egy hónapja nem tudok enni, nem tudok aludni, nem merek semmibe sem belekezdeni mert rettegek tőle, hogy mikor bukkan fel újra! Ha nem tudnám biztosan, hogy az iskolában nem veszi át az irányítást fölöttem, nem mernék eljönni tanítani... - magyaráz a nő helyenként a fiúra pillantva, kezeivel előbb élénken gesztikulálva, majd miután visszatér az asztal széléhez, ahonnan elindult, lemondóan ejti le kezeit.
- Úgy érzem, nem bírom ezt már tovább - csendül rövid hallgatás után Lilianne hangja tompán, távolian - Nem tudok azzal a tudattal létezni, hogy bármelyik percben bebörtönözhetnek a saját testembe, hogy végrehajtója helyett csak néma tanúja legyek a saját tetteimnek! - csap öklével egy méretes könyvkupacra maga mellett haraggal és kilátástalan keserűséggel az auror, majd malachitszemeit ismét a szőke varázslóra szegezve elkeseredett hangon folytatja:
- Azért jöttem el hozzád, mert eddig te voltál az egyetlen, aki ha rövid időre is, de meg tudtál szabadítani Tőle... tudom, hogy az csak egy ideiglenes megoldás volt, amit csak adott körülmények között lehet megismételni... de kérlek téged, hogy ha ismersz bármilyen más módszert, van bármilyen ötleted arra, hogyan nyerjem vissza az uralmat saját magam fölött, segíts nekem! - kérleli nem csak szóval, de zölden csillogó szemeivel, némán is a másikat, majd újabb zaklatott sétára indulva a szobában, lázasan, kapkodón beszél tovább.
- Nem érdekel, mibe kerül, nem érdekel, mi szükséges hozzá, meddig tart, legyen bár rúnamágia, vudu, ráolvasás, bájital, bármiféle bűbáj és mágia, akármit hajlandó vagyok megtenni ha megszabadít Tőle! - fakad ki ismét Lilianne kissé talán túlzóan, majd hirtelen mindkét kézzel az asztalra tenyerelve, szemérmetlenül közel hajolva a másikhoz néz a kék szemekbe aggodalmas tekintettel, őszintén, riadtan.
- Segíts nekem, kérlek! Nem tudok máshoz fordulni... - szöknek ki a szavak a pirosló ajkak közül, szinte már suttogássá halkulva. A boszorkány úgy gondolta, a másik sejti, mennyire nehezére esik bárkitől is segítséget kérni, így átérzi majd a finom vállakra nehezedő probléma súlyát.
A fiú szemeiből sugárzó szótlan megértés tehát megtette a maga hatását; az ausztrál érezhette, a smaragdszín szemekbe tekintve láthatta, hogy a boszorkány minden szava őszinte volt; szavainak súlyát pedig a beteges vonások is megerősítették.
Lilianne tehát alig néhány hüvelykről néz kérlelőn a varázsló világos szemeibe válaszra várva, miközben mindkettejüket körüllengi a nőből áradó, már ismerős rózsaillat.

*”Segíts nekem kérlek” visszhangzik Craig fejében a mondat, miközben az íróasztalára mered egyenesen maga elé. Esze ágában sincs felállni vagy ilyesmi. Csupán gondolkodik, elmélkedik, számba veszi az elképzelhető lépéseket. Természetesen feltett szándéka, hogy segítsen Lilianne-nek, azonban a másik magyarázatától függetlenül is jól ismerve a problémát tudja, hogy ez a legkevésbé sem egyszerű. Sőt mi több kifejezetten bonyolult. Craignek nincs oka kételkedni a másik szavaiban. Fel sem kell néznie rá. A beszédstílusából, és a közelebbi ismeretségből adódóan egyértelműen érzi, hogy a lányon valóban a legőszintébb kétségbeesés vett erőt, és gyógymódot szeretne találni.

Ami azonban a gond jelen esetbe, hogy Craig-nek a problémát megoldani önmagában aligha lehet képes, helyesebben szólva egyszerűen nem áll módjában. Hosszú percek telnek el, mire Craig valamivel hátrébb tolja az asztaltól a székét és körbetekint a szobában, majd vetve néhány pillantást a lányra is így szól.*

-   Tudod. Mikor legelőször találkoztunk azt hittem, hogy amit érzek benned, egy familiáris lehet. Szokatlannak, és borzasztónak tűnt, de tudod most, hogy ilyesmire kérsz… Jobban örülnék, ha az lenne amire először gondolok.. *Újabb komolyabb csend áll be a szobában.*
-   Azt is jól tudod, hogy nem vagyok medimágus.. sem gyógyító semmilyen ilyen képesítéssel nem rendelkezem.. amit legutóbb csináltam megpróbálhatnám megismételni, és ami azt illeti ismerek még egyéb módokat is, amivel esetleg időlegesen tudnék javítani a helyzeteden, de ezek közül egyik sem végleges megoldás.. *Levegővételnyi szünet következik.. fejvakarás stb.. stb. majd,*
-   Ráadásul azt hiszem azzal te is tisztában vagy, ha ilyen erejű varázslatot használok, ilyen kontaktusban az idegrendszereddel.. azzal középtávon komolyan károsíthatom az agyműködést.. és mint említettem végleges megoldást egyik variáció sem hozna.. csak kísérletezni tudnék..de nem is volna igazi kísérlet, mivel ismerem a végeredményt.. * Craig felsóhajt, amint a tényszerű információk végére ér és újra az asztallapra veti a tekintetét.. nem szól semmit csupán várakozik, hogyan reagál a másik.*

Miután a boszorkány elhallgat, hosszú, idegőrlő csend telepszik Lilianne és az ausztrál közé; a nőt valamiféle megmagyarázhatatlan, kellemetlen érzés fogja el, mikor a varázsló sem az elhangzottak közben, sem azok után nem pillant rá, csak kissé távolabb húzódik tőle - noha nem is olyan régen még éppen az ellenkezőjét tette - és szemlátomást komolyan fontolóra veszi a lehetőségeket, mérlegel minden eshetőséget, majd végül végre beszélni kezd.
- Nem vagy vele egyedül, elhiheted... - fűzi hozzá Lilianne a fiú megjegyzéséhez fanyar mosollyal, miközben élénken rémlik fel előtte a nap, amikor a Démon először szólt hozzá, majd mind több és több hasonló emlék pereg le előtte némán.
- Tisztában vagyok vele -szögezi le rögtön a boszorkány Craigre pillantva - De hozzájuk nem fordulhatok. Szükségem van rá, hogy itt lehessek és gyanítom, hogy ha kiderülne a betegségem, nem sokáig maradnék a katedrán... arról nem is beszélve, hogy a kezelésem a legjobb esetben is hónapokig tartana - hajtja le a fejét Lil, csokoládészín fürtökkel borítva be a fiú asztalát, majd immár felegyenesedve, komoly szemmel néz a másikra:
- Már egy időleges megoldás is sokat jelentene! Adna némi haladékot, hogy végleges módot találjunk a Tőle való megszabadulásra... elkezdtem átnézni a Mandragóra anyagát a témában de eddig nem sokra jutottam, és nyilván sejted, hogy mi szokott történni amint leülök az egyik kötet elé... - harapja el a mondatot az auror, majd gyorsan lesüti szemeit; túl közeli még számára az utolsó vereség - a Démon ugyanis nem tűri, hogy ilyen könnyen megszabaduljanak tőle, s igyekszik minden lehetőséget elvenni a boszorkánytól, hogy az lehetséges gyógymódok után kutasson a poros kötetek megsárgult lapjain, rég elfeledett medimágusok és felfedezők szavai mögött.

- Gondolod, hogy még érdekelnek ilyen „apróságok”? - nevet fel kínjában a nő; a hang törött üvegként karcolja fel a rúnamágus sápadt bőrét, majd a nevetés elhalkul, ahogy Lil ismét a másik szemébe nézne, de az megint nem figyel rá... egy pillanatra elönti a düh és majdnem rákiált a szemlátomást roppant álmos külhonira, de végül egy hangos sóhajjal próbál megszabadulni az indulattól.
- Inkább ezt választom, mint azt, hogy egy kiszámíthatatlan, közveszélyes lény uralkodjon rajtam - szólal meg rövid csönd után a boszorkány sötét hangon, miközben visszatér Craig mellé, finoman az asztalra ül és a fiú kezéért nyúl.
- Hajlandó vagy megpróbálkozni egy időleges megoldással? - kérdezi végül fáradtan a varázslóra nézve, miközben a mágus hűvös kezét megszorítva próbálja magára vonni annak figyelmét. Magában már lemondott róla, hogy segítséget kapjon, a remény azonban makacs szerető, ami nem hagyja nyugodni az embert, bármennyire kilátástalan is legyen a helyzete.

*A szakszerű orvosi ellátással szemben támasztott kifogások kissé sántítanak az Ausztrálnak, azonban ezúttal túlságosan is fáradt hozzá, hogy egyáltalán a maga részéről rákérdezzen, vagy bármilyen formában tovább gondolja a dolgot. Craig tökéletesen megérti a lány aggályait, és valamilyen formában a kétségbeesésével is együtt tud érezni, habár ez a maga részéről összetett kérdés, hiszen egy talán még a másikénál is kellemetlenebb maradandó „átokkal” él együtt. Mégis mindezek ellenére valamiért vonakodik belevágni a dologba, holott tudja sokat segíthetne a másikon.

Ott motoszkál benne azonban a gondolat, az aggodalom.. melyről már komolyabban is szót ejtette. Nem szívesen tenne kárt a másikban. Különösen a kettejük között történtek nyomán.  Amint pedig magában továbbra is a már jó néhányszor átrágott lehetőségeket gondolja végig megpillantani véli a lány arcán táncoló lemondó arckifejezést. Melynek jó oka lehet önnön kimerültsége. Kis csalódottsággal tölti el ugyan Craiget, hogy a lány még mindig nem ismerte ki igazán egyenes jellemét, de nincs mit tenni… Hamarosan keze a másikében nyugszik szokott hideg, és kemény valójában. Látható, hogy a másik nem várt semmit a gesztustól szinte ösztönösen tette amit tett. Illata megtölti a helyiséget, és a nosztalgikus közelség kissé fojtogatóan csavarodik körbe az Ausztrál körül, aki azonban egy cseppet sincs zavarban. Felnéz a másikra majd lassan tettre készen húzza el a kezét, és kedvesen széttárva mag előtt rendkívül fáradt tekintettel így szól a másikhoz. *

-   Vagy nem ismersz eléggé még, vagy csak nem bízol a képességeimben.. *Jelenti ki határozottan. *
-   Azt szeretném csak tudni.. most akarod, vagy később?? *Érkezik hamarosan a kérdés..*

-   És hogy tényleg megértetted e.. a mellékhatások súlyosabbak lehetnek a legrosszabb feledés átoknál…?? *Néz félre majd vissza a lányra őszinte aggodalommal, de immáron tettre készen válaszra várva.*

Szerencsére a fiú nem firtatja Lilianne indokait, így a boszorkánynak nem kell magyarázkodnia a hivatásos gyógyítókkal szembeni ellenérzéseinek okáról - persze a nő számít rá, hogy a legközelebbi alkalomra a fiú álomporos tekintete kitisztul, és mivel megvan a magához való esze, nem fog elsiklani Lilianne meglehetősen logikátlan és sablonos válasza felett.
Az ausztrál viselkedésén látszik, hogy szívesen segítene a göndör fürtű auroron, de ugyanakkor mégis vonakodik ekkora felelősséget vállalni... Lilianne nem tudott neheztelni rá; bár élete során számtalanszor rákényszerült már, hogy súlyos döntéseket hozzon meg, minden alkalommal összeszorult a gyomra a gondolatra, hogy a teher súlya az ő keskeny vállaira nehezedik elemi erővel.
Talán a szótlan kérlelés, talán a malachitszemek mélyén megcsillanó lemondás volt az, ami döntésre bírta a varázslót, mindenesetre finoman kihúzza hűvös ujjait a spanyol forró tenyeréből, majd Lilianne szemébe nézve határozott választ ad, száműzve ezzel a nő csalódottságát, s diadalra segítve a reményt.
A boszorkány az irodába lépése óta először őszintén elmosolyodik, egy pillanatra lehunyja szemeit majd figyelmesen hallgatja tovább a fiút.

Aggódik értem... - állapítja meg Lilianne, majd a fontosság jóleső érzése mellé a bűntudat keserűje tolul, édes-szomorú ízzel töltve el a Halálfaló lelkét. Nagyra értékelte, hogy a másik a jelekből ítélve törődik vele, de ugyanakkor tudta, hogy ha a mágus csak sejtené, mennyire nem az, akinek mutatja magát, valószínűleg feleennyire sem érdekelné Lilianne egészsége vagy jóléte, és akkor még finoman fogalmaztunk.

Ay pobrecito... nem tudod még, mibe keverted magad mikor megismertél...

- Ohh nem, látom, mennyire fáradt vagy és én sem vagyok a legjobb formámban - mosolyodik el a boszorkány a kérdésre - Azt javaslom halasszuk későbbre a kísérletezést.
- Ne félj, tisztában vagyok vele mire kérlek és az mivel járhat - vág a fiú utolsó szavaiba a boszorka, majd talpra áll, az ausztrálhoz lép és egészen közel hajol hozzá, miközben finoman két tenyerébe fogja a fiú arcát és maga felé fordítja azt.
- Craig, figyelj rám egy kicsit... - kezdi halkan, de határozott hangon, komoly tekintetével az óceánszín szemeket keresve a szőke tincsek takarásában - Ha nem bíznék benned maradéktalanul sosem kérnélek ilyesmire. Te vagy az egyik legtisztességesebb ember, akit ismerek és tudom, hogy nem akarod, hogy bajom essen miattad. Bízom benned, és a képességeidben is - simítja meg baljával a másik járomcsontját ügyelve rá, hogy a varázsló eltompult érzékeivel is finom simogatásnak élje meg a mozdulatot. Reméli, hogy sikerül némileg eloszlatnia a fiú kételyeit és lefaragni valamennyit abból a bizonyos teherből, mely ezúttal a rúnaszakértő csontos vállait nyomja.
- Pihend ki magadat és majd szólj, ha készen állsz - mosolyog a fiúra ismét, majd még az eddiginél is közelebb hajolva finoman megcsókolja a varázslót, ha az nem húzódik el tőle. Amennyiben a másik nem forgat mást a fejében, néhány szívdobbanásnyi idő múlva Lilianne elhúzódik Craigtől, majd még utoljára kisimít egy rakoncátlankodó tincset a fiú szeméből, mielőtt az ajtóhoz sétál. Enyhén remegő keze már a kilincsre rebben, mikor a válla fölött visszanéz:
- Köszönöm - majd ahogy jött, úgy távozik is; a zár halkan kattan utána.

*Craig kéretlenül is megfogadja a másik tanácsát, és amint az ideje, és a lehetőségei engedik pihenésre hajtja majd a fejét, de előtte még fontos elintéznivalója van. Meg kell szabadulnia valamitől, ami épp úgy nyomja a lelkét, mint egész lényét holott mi sem lehetne távolabb a belsejétől.

Fáradt tekintettel hallgatja a lány együtt érző kérését, és ezúttal a türelmetlenség hiánya sem aggasztja, holott ez némiképp szokatlan a másiktól. Különös tekintettel a tények súlyára. Craig nincs mit tagadni tökéletesen kimerült. Emberileg fizikailag, szellemileg. Minden tekintetben. A mágiája azonban változatlanul stabil. Határozott mint mindig.

Épp úgy mint a reakciója is. Kérés nélkül viszonozza a másik gesztusát a tőle telhető legteljesebb beleéléssel. Nincs rossz érzése egy cseppet sem. A kellemesnek mondható érzés azonban csupán egy röpke gondolta. Még annyi sincs talán. Az ausztrál leszegett fejjel konstatálja, hogy alig pár lehelet választja már csak el a másikat a távozástól. Azonban mielőtt a boszorkány teljesen kikerülne a látóteréből még jól időzítve maga is hozzáteszi. Hangjában éteri fáradtsággal.*
- Én is köszönöm!! *Jelenti ki határozottan. Majd az ajtó csapódik a lány mögött. Craig pedig pár percig még üldögél csak magában az asztalánál, mintha csak az idők kezdete óta így tett volna szakadatlan. Aztán szemében halvány fény csillan, és ragacsos fekete füstként semmivé válik. Az üresség, amit maga után hagy pont olyan állandó, mint az ittléte volt.

Mégis megfoghatatlan.*

A varázsló nem húzódik el Lilianne érintésére, sőt, érezhető őszinteséggel viszonozza a csókot - ez némi melegséggel tölti el a boszorkányt, s a hiúságát is kellőképpen legyezgeti a tény, hogy hiába a rosszul elsült randevú, még annak a nem elhanyagolható apróságnak sem sikerült eltántorítania tőle a fiút, hogy kis híján megölte akkor este.
A zár kattan, a fekete füst eltávozik a világos szemekből, a zöldek eddig reménytől csillogva csukódnak le, miután a boszorkány visszatér a saját szobájába.
Segíteni fog nekem.
Ez a három egyszerű szó visszhangzik Lilianne fejében újra és újra. Vissza fogja szerezni az irányítást önmaga fölött és minden visszazökken a régi mederbe. Vagyis majdnem minden.
A következő néhány nap (hét?) csöndes várakozással fog telni; a Halálfaló várja a levelet vagy a kopogást, ami jelezni fogja, hogy az ausztrál készen áll megkísérelni azt, ami eddig még csak egyszer sikerült. Addig is, a boszorkány újra és újra eltöpreng rajta, hogy a fiú túlságosan tisztességes, és ezért minden igyekezete ellenére mégis sebezhető.
Furcsa madár vagy te, Craig Nicholls... ártottam neked, te pedig mégis segítesz rajtam - csóválja meg a fejét keserű mosollyal Lilianne, megtáncoltatva a mozdulattal sötét fürtjeit.

- Sajnos a világ nem tűri az efféle gáncstalanságot, így előbb-utóbb kénytelen leszek neked fájdalmat okozni - suttogja a nő, s csupán egy leheletnyit bár, de hosszú idő óta először sajnálja, hogy ezt kell mondania.


Folytatás?