Astoria

A tér legelegánsabb épületében működtetett étteremben a legfinomabb francia különlegességeket szolgálják fel. Akadnak sokfős, bordókárpitos boxok és kétszemélyes asztalok is lebegő gyertyafénnyel. A falakon mindenütt tükrök, a plafonról kristálycsillárok szórják szét ezerszínű fényüket.

Két alak libbent az Astoria közepére. Megtorpantak a tér egy pontján, s beszélgetésbe kezdtek. A megszokott duó, Briana és Brad, Brad és Briana. A dolgok azonban kezdtek változni, sajnos a rossz irányba. Mióta az eszüket tudják legjobb barátok voltak, s nagyjából egyre is járt az agyuk. Szívügyek terén legalábbis biztosan. Sosem bonyolódtak komoly kapcsolatokba, pontosan nem is értették miért, de a szívük ezt diktálta. Brad azonban az utóbbi időben egyre szorosabbra fogta a gyeplőt, s szinte minden nap más hölgyek társaságában múlatta ideje nagy részét. A megmaradt aprócska periódusban néhanapján hajlandó volt időt szakítani hajdani legjobb barátjára, a mai is egy ilyen alkalom volt. Persze még most sem tudtak volna végleg meglenni egymás nélkül, de a srác igazán lassíthatott volna egy csöppet, mert kezdtek eldurvulni a dolgok. Annyira még Bri sem volt nemtörődöm, hogy ennyi síró arcot lásson maga körül, kiknek mind az ő idióta haverja törte össze a szívét. Úgy érezte, talán megindult benne valami, valamiféle lelkiismeret, de szerencsére ezt sikerült elnyomnia a magában.
Ez a nap olyan volt, mint régen. Együtt lógtak valahol, s minden remekül is ment, míg fel nem bukkant egy platinaszőke loknikkal megáldott Barbie baba. Brad szeme természetesen azonnal megakadt rajta, s megkérdezte nem baj-e, ha távozik az idegen lánnyal. Briana nem tudott mit mondani, nem akarta visszatartani, de nem szívesen mondott igent. Ezt a napot máshogy tervezte… szórakoztatóan. Ehelyett jó hamar pofára ejtették, ott állt egy tölcsér fagylalttal kezében, melyre már ránézni sem volt kedve, így inkább elvánszorgott a kukáig, hogy megszabaduljon tőle.
Körbepillantott, de egyetlen ismerős alakot sem vélt felfedezni. Ez egy kicsit – ha lehetett – még jobban letörte, bár az igazság az, hogy nem igazán akadtak barátai. Inkább alkalmi beszélgetőpartnerei, avagy segítői, de bizalmas dolgaiba egyedül egy embert avatott be. Nem bízott túlzottan az emberekben, volt már része csalódásokban, nem kívánt magának még egyet.
A tér körül állt néhány épület, a lány odasétált a legközelebbihez, s nekidőlt a falának. Narancsszínű márványból készült remekmű volt, így nem féltette az Olaszországból hozatott méregdrága spagetti pántos topjában nekitámaszkodni. Jó idő volt, csak néhány szellő járta át a helyet, egy-egy belekapott Bri aranyszőke hajkoronájába, s magával próbálta csábítani. A lány sóhajtott egyet, majd összefonta kezeit, s azon gondolkozott, mihez is kéne kezdenie magával.

[B]

Briana

Egy romantikus sétának indult az egész. Legalábbis a lány azt hitte. Boldogan sétált barátja mellett, akivel a kapcsolata két hete kezdődött, és naivan azt hitte, hogy örökké fog tartani. Nem érdekelték a pletykák, amik választottjáról keringtek, elengedte a füle mellett az óvó szavakat, amik mind azt mondták, hogy vigyázzon vele, mert össze fogja törni a szívét.  A szerelem rózsaszín szemüvegén keresztül látta a világot, és nem is látta, hogy a vesztébe rohan – vagyis jelen esetben sétál -, hiszen a párja nem volt más, mint Mitch Grosiean.
Már magától a vezetéknévtől tartania kellett volna, hiszen a család férfi tagjai nem éppen a hűségükről és a becsületességükről voltak híresek ez alól pedig a legfiatalabb családtag se kivétel. Erre pedig nem sokára maga a lány is rájött.
Az utca közepén egyszerre mindenki rájuk figyel, mikor elcsattan a pofon, és nem is nehéz kitalálni ki adta. Aztán hangos kiabálás, majd a barna hajú lány sírva elszalad az ellenkező irányba. A jelenet maga egy mugli szerelmes filmbe is beillene. Az egyetlen különbség az, hogy itt a fiú nem szalad a lány után, csak utánanéz, majd megrántja a vállát, és zsebre tett kézzel megy tovább, mintha semmi nem történt volna.  Valójában nem akart szakítani, sőt pont ellenkezőleg, arról beszélgettek milyen lesz majd a Roxfortban, hogy milyen gyakran tudnak majd találkozni. Volt viszont egy apró részlet, ami kissé felidegesítette az újdonsült prefektus barátnőjét: Mitch kijelentette, hogy ezt a kapcsolatot csak titokban folytathatják tovább, és adott is rá egy épkézláb magyarázatot. Megmondta, hogy nem szívesen mutatkozik egy sárvérűvel a suli folyosóin főleg most, hogy a származás ennyire számít. Ráadásul megkapta a prefektusi kinevezést is, amivel bizony komoly felelősség jár, példát kell mutatnia, és az nem mutatna jól, ha pont ő lázadna az új világrend ellen azzal, hogy rangjánál alulival van együtt. Eddig nem zavarta őt a vér dolog, sőt minél inkább mondták neki, hogy ne kezdjen olyanokkal, akik nem aranyvérűek, annál inkább vonzódott hozzájuk. Most viszont az egész világ megváltozott, így ennek a szokásnak is meg kellett. Nem nagyon zavarj a dolog, voltak már ennél rosszabb szakításai is. Még szerencse, hogy nem egy étteremben ültek, mert így a ruhája meg lett kímélve attól, hogy leöntsék egy pohár innivalóval. Eredetileg őt is ebédelni akarta vinni egy nagyon elegáns helyre, az Astoriába, de ez a terv füstbe ment.
Nem nagyon gondolt bele mi lesz, ha elmondja az együtt maradásuk feltételeit, ezért most hirtelen felszabadult egy jó nagy hely a nem létező időbeosztásában, és fogalma se volt mit kezdjen vele. Folyamatosan az Astoria felé közeledett, de nem tudta hogyan tovább. Gondolkozott rajta, hogy beül egyedül, és kajába fojtja nem létező bánatát. Egészen elfogadhatónak találta ezt az ötlet egészen addig, amíg közelebb nem ért az elegáns épület. Megpillantott egy ismerős arcot, aki éppen a falnak támaszkodott, és úgy látszott vár valakire vagy valamire. Mitch arcán rögtön mosoly terült szét, mikor beazonosította háztársát.
- Hány percet késik? Vagy te érkeztél túl korán? – Teszi fel az első két kérdést, ami eszébe jut a szituációról. Erről a helyzetről ugyanis először az jutott az eszébe, hogy Briana ide beszélt meg egy randit csak a pasi nem hallott még a pontosság szóról.
- Régen láttalak, de úgy látom, nem változtál semmit. Gyönyörű vagy, mint mindig. Az egyetlen dolog, ami miatt várom ezt az évet az, hogy megint naponta láthatlak. Bár valószínűleg idén se fogok jobban teljesíteni, mint tavaly, mert minden közös óránkon lekötöd a figyelmemet – Néz mélyen a lány szemébe. Mindig is fontosnak találta a szemkontaktust, és hamarabb megtanult valakinek a szemébe hazudni, mint írni vagy olvasni. Abban persze teljesen őszinte volt, hogy gyönyörűnek tartja a lányt, a tanulmányi eredményéről viszont egyáltalán nem ő tehet, de ez így jobban hangzik.
- Nagyon hiányoztál – Újabb hazugság, hamis szavak mégis olyan meggyőzően csengenek még az ő szájából is. 
- Mesélj, mi újság veled? Hogy telt a nyarad? – A bókok után egy kis érdeklődés se árt, bár valójában az egész azért van, hogy valahogy eltöltse az idejét.  Nagyon sokáig tartott a továbblépés, körülbelül négy percbe telt, amíg fel tudta dolgozni ezt az előbbi szakítást. Bár ő mindig is az a fajta srác volt, aki nem hagyta, hogy egy ilyen kis jelentéktelen apróság elvegye a jókedvét. Főleg úgy, hogy még rengeteg lehetőség kínálkozik előtte. 

Álldogált egy darabig, csak bámult felfelé, a messzi égboltra. A lassan haladó bárányfelhők pásztázása közben egy érdekes csattanásra kapta fel a fejét. A távolban két alak rajzolódott ki, s egyikük feldúltan indult meg az egyik irányba. Gyorsan kapkodta lábait a magassarkúban, Briana csupán egy apró mosollyal nyugtázta az iménti jelenetet. Már-már azt hihette Brad tért vissza, de nem, úgy sejtette ez a „gonosz ikertestvére” lehet. Persze ilyenről szó sem volt, de ismert az évfolyamon még egy elvetemült srácot, akiből kinézne egy ilyen drámai szakítós jelenetet. Igen, ahogy egy szőke hajú fiú sétált pont felé, már biztos volt abban, hogy mi történhetett. Mitch hamarosan már előtte állt, valószínűleg végigmérte, de Briana próbálta adni a közönyöst, tudván mi lesz a srác első kérdése.
És igen, nem tévedett. Ismételten. Továbbra sem nézett rá, csak a távolba révedt, mintha keresne valakit a tömegben. Pár másodpercnyi időhúzás után azonban végre hajlandó volt háztársára fordítani figyelmét.
-   Óh, már végeztem is eggyel, de jó napom van, így a következő „áldozatot” keresgélem! – füllentett, de természetesen olyan hangsúllyal, hogy Mitch is vegye az adást.
Érdekes fordulatot vett ez a katasztrófába torkollott nap, Bri viszont végre talált némi társaságot, így nem volt kénytelen hazavánszorogni, hogy tovább kényeztesse magát villájukban. Csodás élete volt, de valahogy ahogyan nőtt fel, úgy látta át, hogy a fényűzést jobb megosztani valakivel.
-   Nos, valójában Braddel lógtunk, de ismered… rátapad az első szőke hajzuhatagra! Mostanában már egyre kórosabban cserkészi be a nőit, kezdek aggódni érte. Mintha valami rekordot akarna felállítani… - mesélte cseppnyit felháborodottan a lány.
Bókok. Számára csupán üres szavak. Hány fiú szájából hallotta már ezeket? Józan gondolkodású volt, mindig tudta mire megy ki a játék, de mivel tudott vigyázni magára, így nem félt kockáztatni.
-   Kérlek, Mitch, még pár hazugság és ránk szakad az ég! – viccelődött, majd egy félmosoly rajzolódott ki arcán – De ha ennyire szeretnéd, ebben az évben mögéd ülök és így nem fogom lekötni mindkét szemed figyelmét! – mondta ördögien csillogó szemekkel, majd felhúzta egyik szemöldökét.
A nyaráról érdeklődött. Ritkaság, általában nem beszélget senkivel. Persze meghallgatja a szokásos iskolában keringő pletykákat az évfolyamtársnőitől és ha a tanár késik, megeshet, hogy szóba elegyedik egyik-másik mellette ülővel, de legtöbbször csak egyetlen barátjával múlatja az időt. Akad pár fiú ismerőse, akit már majdhogynem havernak lehet nevezni, de bizalmatlansága miatt, nem így tesz. Mitch is ilyen, nem is nagyon tud kiigazodni rajta. Ő minden lánnyal igen megnyerő, ezért is nem tudja eldönteni hányadán állnak egymással. Nem mintha Ő maga egy szent volna, vagy valami hasonló, de ha kezdett valakivel, jobb volt, ha az illető naiv, kiszámítható és könnyen eldobható egy „használat” után.
-   Csak a szokásos. Fiúk, koktélok, medencepartik, fiúk… - mosolyodott el – És ahogy látom, te sem tétlenkedtél. A kis barna lány igen csúnyán fog rád nézni a suliban, ha tudná hány elődje volt már… Jobb, ha vigyázol, a végén megalapítják a „Mitch Grosiean összetörte a szívemet” klubot! – gúnyolódott, persze nem a rosszindulat vezérelte, de jó volt kicsit húzni őt.
Bri úgy tippelte, hogy a srác épp ebédelni készült a barátnőjével, vagy valami hasonló, s ezért tartott az elegáns épület felé. Talán majd őt kéri meg, hogy tartson vele? Ki tudja, ezen a fiún még most sem képes eligazodni, annak ellenére, hogy néhány dologban felettébb kiszámítható. Úgyhogy, csak várt, s közben egy lágy szellő ismét belekapott kiengedett hajába.

[B]

Briana

Van, aki napokig nem tud feldolgozni egy szakítást, aki depressziós lesz, akinek nincs kedve egy ideig az élethez, vagy folyamatosan csak a bűntudat marja egész nap. Mitch Grosieannak soha nem voltak ilyen problémái, és bármennyire is nehéz elhinni ez most sincs másképp. Sőt maga a bűntudat érzése is teljesen idegen volt tőle egész eddigi életében. Soha nem volt olyan hiba, amit ne tudott volna kijavítani, és soha nem volt olyan tette, amit nagyon meg akart volna változtatni. Az élet megy tovább.
Mellesleg kinek jutna eszébe a múlton rágódnia, mikor a jelenben ilyen csinos beszélgetőpartnerre akadt.
- Szóval egy napra több is jut. Nem semmi! De kétlem, hogy keresgélned kéne. Mit szólnál mondjuk ahhoz, aki előtted áll? Szívesen alávetem magam, ha szeretnéd. Nem bírnám elviselni, hogy méltó partner után kutatással töltsd az idődet – Egy kicsit még közelebb lép hozzá, és közben folyamatosan tartja a szemkontaktust.
Mikor Birana komolyra váltja a témát, és elmondja, valójában miért is van itt, Mitch arcáról lassan eltűnik a mosoly és az arcán az együttérzés jelei mutatkoznak.
- És képes volt faképnél hagyni? Egy másik lány miatt? – Enyhe felháborodás hallatszik a hangján, mint aki valami hatalmas nagy erkölcstelenségnek tartaná a dolgot, és mint aki sose csinált volna ilyet életében.
- De ne aggódj, itt vagyok neked Én, a hős megmentő, aki a szolgálatodra áll. Mellesleg ráérek, nincs semmi programom mára. Ha akarod egész nap a tied vagyok, vagy akár tovább is…
Mire is nem jó egy szakítás. Az embernek hirtelen rengeteg szabadideje lesz.
- Hazudni? Én!? – Láthatóan nagyon megdöbbent attól, hogy ezt a két szót ugyanabban a mondatban használják. Még hogy ő hazudni! Ugyan már, ő az igazmondás példaképe.
Felnéz az égre, és pár pillanatig szemléli, aztán tekintetét újra Briana felé fordítja.
- Ha jól látom az ég még stabilan áll a helyén, szóval minden szavam igaz – Jelenti ki tárgyilagosan. Ha a dolgok, amik felette vannak, tényleg leszakadnának a hazugságai súlyától, akkor mára már nem létezne se Roxfort, se London de még Párizs sem. Így nem kell attól tartani, hogy pont most fog rájuk szakadni a nagy kék égbolt, amit állandóan felhők borítanak.
- Ha mögém ülsz, az se segít. Akkor egész órán csak szenvedni fogok attól, hogy nem látlak. Esetleg tanulhatnánk együtt – Ajánlja fel ezt a páratlan és kihagyhatatlan lehetőséget. Bár nála a tanulás sokkal inkább tanulós randi, amiből tíz perc után eltűnik a tanulás szó a vége pedig nagy valószínűséggel egy olyan jelenet lesz, amit az előbb láthattak az erre járók.
Több szempontból is élvezi ezt a kis beszélgetést. Egyrészt örül, hogy végre van társasága. Másrészt boldogítja, hogy Briana nem beszél folyamatosan arról milyen rossz lesz mostantól a Roxfortban. Ez a téma ugyanis már nagyon untatja. Ki nem állhatja, ha valaki naphosszat csak az új rendszer hátrányait emlegeti. Szerencséjére egy aranyvérűvel akadt össze, akinek nincs túl sok felni és így panaszkodnivalója sem.
Nem mondhatni, hogy sok infót tudott meg a lány nyaralását illetően, de a felsorolt dolgok az ő szünetében is jelen voltak. Azzal az apró különbséggel, hogy neki a fiúk helyett lányok szerepeltek a listáján.
Valahogy nem tudja meghatni  az a gondolat, hogy az előbbi lány csúnyán fog majd ránézni. Már vannak jó páran, akik úgy néznek rá, de őket is túlélte, sőt tudomást se vesz a létezésükről. A „Mitch Grosiean összetörte a szívemet” klub hallatára viszont nevetni kezdett.
- Igazán sajnálom őket, de nem illetünk össze. Nem tehetek róla, hogy egyesek túl érzékenyek – Rántja meg a vállát.
- Meg miért is gondolnék rájuk? Olyan tökéleteset soha nem találnék, mint amilyen te vagy – Újabb bók, amit ki tudja hányszor mondott már el. Talán már ő maga se tudja számon tartani. Az mindenesetre igaz, hogy Bri tökéletesen megfelelne az ízlésének, sőt még aranyvérű is. Igazi főnyeremény, bár Mitch még maga se tudja mit akar kezdeni a Mardekáros szépséggel.
- Mit szólnál, ha ezt a kis beszélgetést máshol folytatnánk? Mondjuk bent az étteremben egy finom ebéd mellett? Vagy esetleg máshoz lenne kedved? – Mindenképpen a lány kedvében akar járni, és mivel jelenleg is tömve van mindkét pénztárcája nem kell fukarkodnia a kényeztetését illetően.

Igen, ahogy sejtette. Mitch az első adandó alkalommal lecsapott egy vele való délutánra, mármint egyelőre ajánlotta magát. Ismerte már, mint a rossz pénzt, minden lány önként ugrott karjaiba, ő viszont mindig szeretett eltérni a megszokottól. Persze ugyanúgy viselkedett a srácokkal, mint társa a nőnemű egyénekkel, de az iménti szakítós jelenettel rádöbbent, vele senki sem teheti azt, amit ő maga is csinál! Egyszerű feladata volt tehát, egy abszolút baráti ebédet folytatni Grosiean-nel, vagy lelépni. Mivel nem volt kimondottan a megfutamodás szakértője, így a kihívás mellett döntött, s ezzel az is együtt járt, hogy megpróbálja értékesebbként feltüntetni Mitch szemében a női nemet…
-   Óh, nem kéne így aggódnod miattam! Adok egy lehetőséget, hogy módosítsd az iménti ajánlatod, ugyanis tőlem biztosan nem kapod meg, amit akarsz! Nem egy bábu vagyok szőke parókával, én játszhatom a játékaimat a srácokkal, te is minden egyes csajjal, de az én fegyverem nem fog elsülni visszafelé! – magyarázta eltökélt arckifejezéssel, s szeme sem rebbent, mikor a fiú közelebb lépett hozzá.
Nem arról volt szó, hogy nem tartotta őt vonzónak, vagy nem lett volna kedve vele úgy tenni, mint minden más pasival, de tudta, ha belemenne, még megüthetné a bokáját. Így erős és céltudatos maradt, s megpróbálta a kártyákat kedve szerint kijátszani…
-   Bizony, így tett. Ez téged ennyire meglep? Nos, mindegy… Talán még hasznot is teremthetnétek egymásnak, az imént elviharzott kis barna biztosan szívesen keresne most egy erős, védelmező kart, melyet átölelhet egy ilyen nehéz nap után… - játszadozott Bri a szavakkal, majd egy újabb ördögi félmosolyra húzta száját, szemei pedig kékségük ellenére aranyló fényben csillogtak.
Miután a lány megvádolta őt, hogy hazudott, Mitch az eget vizslatta, mintha keresne valamit. Hamarosan visszatekintett rá, s megosztotta véleményét, miszerint az ég további stabil helyzetéből kifolyólag minden szava igaz volt. Briana erre elnevetette magát, persze csak visszafogottan, ezzel kívánta nyugtázni az egyre nagyobb lódításokat.
És újabbak következtek… a szegény kissrácról, aki nem képes levenni róla a szemét egy óra hosszáig. Kissé már zavarba ejtőnek találta a bókokat, de meg kellett hagyni, jól estek neki a kedves szavak, még ha tudta is, nem várhat biztosat tőlük.
-   Áh, szóval együtt tanulni! – húzta fel egyik szemöldökét a lány – Valahogy úgy érzem kissé más elképzelésünk van a ’tanulás’ szóról… - mondta, miközben szemét forgatta, de a végén ismét egy mosoly került arcára, s ezúttal hófehér fogsora is kivillant.
Újabb bókok. Óh, a szíve egyszerre telik meg örömmel és bánattal. Már egyáltalán nem tudja megállapítani, Mitch mikor mond igazat, s mikor hazudik, de úgy érezte, ezúttal talán még ő sem biztos a dolgában…
-   A tökéletes? Hm… mondták már néhányan. És tudod mi bennük a közös…? Mindegyik csak hűlt helyemet találta az ágyban, miután a napfelkelte hatására kinyitotta álmos szemeit… Látod, pedig egyikük sem akarta így végezni… - mesélte nagy átéléssel Briana kioktatólag, s azért próbálta eltaszítani magától főként, hogy a fiú ne akarjon magának egy rossz reggelt.
-   Tudod mit, ha még mindig be kívánsz menni, hogy együtt mutatkozz velem, akkor ebédelek veled odabent! – ajánlotta „nagylelkűen” a lány, majd szőke fürtjeit maga után repítve tett egy nagy sasszé lépést az étterem ajtaja felé.

[B]

Briana

Úgy tűnik, még a varázslóvilágban is akadnak megmagyarázhatatlan jelenségek, mint például, hogy egy lány nem ugrik rögtön az első adandó alkalommal Mitch Grosiean nyakába, mikor az meginvitálja a város egyik legnívósabb éttermébe, és olyan bókokkal halmozza el, amilyeneket nem minden sráctól kap meg.  Mi történet? Megkopott volna a vonzereje a nyári szünet alatt? Nem, ezt még a legrosszabb napján se feltételezte volna magáról. Nincs semmi ezen a világon, ami képes lenne csorbítani a hatalmas, túláradó önbizalmán.  
Ahogy a szakítás, úgy a visszautasítás se volt képes letörni őt. Talán pont azért próbálkozott be pont nála, mert unta már a könnyű prédát, akiért nem kell harcolni csak pillanatok alatt a karjaiba, majd onnan az ágyába omlik. Szüksége van neki is egy kis kihívásra az életben.
- Sose mondtam, hogy te csak egy bábú vagy Nekem – Eddigi mézesmázos hangszíne most komolyra váltott, és a mosolya teljesen eltűnt az arcáról. Úgy tűnt, nagyon megbántotta az a feltételezés, hogy Bri azt hiszi róla, ő csak tárgyként tekint a lányokra. Vagyis most konkrétan rá.
- Sokan talán tényleg csak egy csinos pofit látnak benned, akik csak egyszerű játéknak tekintenek. Én viszont egy intelligens, céltudatos és a páncél alatt kedves lányt látok. Az pedig még jobb, hogy nem dőlsz be minden szép szónak, de hidd el, amit mondtam azt teljesen komolyan gondoltam – Itt újra feltűnik a szájánál egy apró félmosoly. Most kifejezetten halkabban beszél a szokásosnál. Általában ugyanis tőle hangos az egész helyiség, ami gyerekkorról megmaradt rossz szokás nála, és valószínűleg  az idősebb rokonai hallásproblémái is szerepet játszhattak a kialakulásában. Úgy tűnik, amit most mond, tényleg csak egy személynek szánja.
- Jó, hazudnék, ha azt mondanám, hogy először a személyiséged fogott meg, mikor először megláttalak – Nevetett – De te más vagy. Nem egy agyatlan kirakat bábú, aki jól néz ki, de olyan ostoba, mint egy közönséges hegyi troll, mert olyannal már sokszor volt a dolgom. Mikor azt mondom tökéletes vagy, úgy értettem, hogy egyszerre vagy szép és intelligens. Azon kevesek közé tartozol, akit büszkén mutatnék be a családomnak. Ráadásul nálad megfordult a fejemben az, hogy lehet, nem érdemellek meg, talán túl jó vagy hozzám – Egy pár pillanatra elfordította a tekintetét, és komoran meredt az utca kövére, majd egy fél lépést hátrált, eltávolodva a lánytól.
- Szóval nem kapom meg tőled, amit akarok? – Kérdez vissza kissé csalódottan – Egy kellemes délutánt akartam veled eltölteni. Ez minden. Ha másfajta szórakozása vágynék, valószínűleg más társaságot választottam volna, nem? – Egy költői kérdés, amit valószínűleg senki nem tudna biztosan megválaszolni kivéve, ha gondolatolvasó, vagy egy jókora adag igazságszérumot ad be neki. Hogy mit miért csinál azt még lehet, hogy ő maga se tudja pontosan. Néha úgy tűnik, mindent pontosan megtervez, máskor pedig mintha csak simán sodródna az eseményekkel a következmények figyelembevétele nélkül.
Mikor a lány felajánlotta, hogy a társalgást bent is folytathatnák, Mitch rögtön elindult utána a bejárat felé.
- Mehetünk külön is, ha szeretnéd, de ha már mindketten itt vagyunk és ismerjük egymást, miért ne mutatkozhatnánk együtt? Mellesleg, ha úgy vesszük sorstársak vagyunk. Mindketten másképp képzeltük el ezt a mai délutánt, és ugyanoda jutottunk. Szerintem próbáljunk előnyt kovácsolni a kialakult helyzetből. Te egy kis időre elfelejtheted Bradet, Én pedig kiheverhetem a szörnyű szakítást, és kisírhatom magam a válladon. De ha nem baj, akkor az utóbbit inkább mellőzném – Közben odalép a bejárathoz, és kinyitja neki az ajtót, majd előreengedi.

[- Szép szavak… tudod mit, nem akarom kétségbe vonni, hogy komolyan gondolod-e őket, de… hidd el, azok látnak bennem egy csinos pofit, akik még nem váltottak velem soha egy szót sem. Ismerhetnél annyira, hogy ne akarj belépni az oroszlán barlangjába!]

Mitch

Szinte mindennapos esettel került szembe Briana-Dawn la Morrini, bár mivel Mitch Grosieanról volt szó, a helyzet kissé kivételt képezett. Az ok egyszerű, ugyanazt a játékot játszották. A lány gondolkodásmódjában akadt egy szabály, melyet próbált betartani. Hiába tetszik meg neki egy srác, és töltené vele az éjszakát, nem teheti, ha nem biztos benne, hogy Ő lesz az, aki reggel köddé válik, nem pedig fordítva. Nem akart csalódni, talán pont ezért is viselkedett ilyen szívtelenül szívügyek terén, nem engedett be senkit a magánszférájába, az érzéseit megtartotta magának. Mitchet pedig már ismerte egy ideje, jó ismerősből pedig kevés volt neki, így szerette volna nem magára haragítani… Ám a fiú elméje furcsán működött, jobban átgondolva teljesen megszokottan: A visszautasítástól csak még nagyobb kedvet kapott a csábításra.
-   Szép szavak… tudod mit, nem akarom kétségbe vonni, hogy komolyan gondolod-e őket, de… hidd el, azok látnak bennem egy csinos pofit, akik még nem váltottak velem soha egy szót sem. Ismerhetnél annyira, hogy ne akarj belépni az oroszlán barlangjába! – szögezte le komoly arckifejezéssel, de néhány másodpercnyi gondolkodás után rájött, hogy talán csak ront a helyzeten ezekkel a szavakkal és úgy tűnhet, szinte felkínálja magát, akkor is ha nem így szánta – Óh abban viszont fogadnék, hogy még egyetlen fruskát sem mutattál be otthon… szerintem utazás közben már megtörtént a szakítás, hogy lecsaphass a szomszéd kupéban ücsörgő magányos vörösre… - fűzte hozzá egyik szemöldökét felvonva, félmosollyal arcán.
Ezután egy eléggé érdekes monológot szegezett neki a srác, melytől talán megingott egy pillanat erejéig önbecsülése, de rögtön vissza is ugrott a helyére. Ha másféle szórakozás? Hm, pont hogy legtöbben – főként lányok vagy kikosarazott fiúk – a suli pasifalójának tartják, és minden magányos srác álma, hogy nála vigasztalódjon így vagy úgy.
-   Kellemes délután? Hm, ha csak ennyit szeretnél, az még belefér a keretbe – ekkor tett egy lépést a bejárat felé, de megtorpant és visszafordult – Tudod mit? Kedvellek, ami nálam ritka, mert szinte minden bájgúnárt ki nem állhatok az iskolában és pont ez az oka, hogy csak a fantáziád mehet majd tovább egy vacsoránál.
Tudta jól, hogy sokkal kellemesebben is eltölthetné ezt a napot, ahogyan általában teszi a fiúkkal, de tartania kellett magát a saját szabályaihoz, valamint tényleg nem akart elmarni maga mellől egy srácot, akit kivételesen nem utál, mint a többi szánalmas osztálytársát.
-   Jól van, mutatkozok veled, ha ennyire szeretnéd, tedd csak féltékennyé a bent ücsörgő magányos szingli lányokat! – élcelődött mosolyogva, majd elindult az előtte kitárt ajtó irányába.
Az étterem csodálatos volt, mindenhol elegáns csillárok, frakkban szorgoskodó személyzet, fenséges illatok. Bri kezdte tényleg nem bánni, hogy így alakult ez a mai napja, és valljuk be, elég kedvező fordulatot vett. Bár nem gyakran esett meg vele, hogy ilyesfajta helyre hívták, szinte sosem ’randizott’, így nem sűrűn tapasztalta az érzést. Persze ez nem egy randevú volt, de a körülmények arra megfelelőnek tűntek.
Gondolkodás helyett inkább helyet odasétált Mitch-csel egy kétszemélyes asztalhoz, helyet foglalt, majd egy hirtelennel ötlettől vezérelve szóra nyitotta ajkait.
-   Hm… ilyen elegáns helyen vajon kiszolgálnak kiskorúakat alkohollal? Nemsokára suli és én már előre is tönkreteszem magam emiatt…

[B]

Briana

Mitch örömmel nyugtázta magában, hogy a lány mégse olyan kemény dió, mint gondolta, mikor végre hajlandó volt elfogadni szívélyes meghívását az étterembe, ami nem ismeri az „olcsó” és a „rossz minőségű” szavakat még hírből sem. Bár azt meg kell hagyni, hogy elég sok ideig kellett hozzá győzködni, hogy ő bizony nem akar tőle semmit csak enni és beszélgetni. Ezt persze nagyon nehéz elhinni az immáron ötödéves mardekárosról főleg olyasvalakinek, aki már azóta ismeri, hogy a Roxfortba jár, és ráadásul még a háztársa is szóval mindent tud a kalandjairól illetve, hogy azok miként végződtek. Plusz pár perce még egy kis emlékeztetőt is kapott, ha esetleg mindezeket elfelejtette volna. Persze, akit nem riaszt meg már az elején a Grosiean név annak valószínűleg már nincs menekvés.  De ki tudja lehet, hogy a fiú most tényleg nem akar mást, mint amit mondott, ami elég ritkaságszámba menne nála. Csodák azonban még lehetnek.
- Szívesen belépnék az oroszlán barlangjába, ha ott téged találnálak – Szól hozzá még egy előző mondatához vigyorogva. Úgy látszik, nem lehet leállítani. Nem tűnik különösebben óvatosnak a lánnyal szemben, aki szinte olyan, mintha önmagát látná lány verzióban. Ezt az állítást persze ő rögtön cáfolná, mert belőle csak egy van. Ő az egyetlen, az utánozhatatlan és a tökéletes na meg a végtelenségig szerény Mitch Grosiean. Mindenesetre pontosan tudja mire képes, és hogy ha vele játszik valószínűleg fennáll annak a veszélye, hogy ő húzza a rövidebbet, de ettől csak még izgalmasabb számára a dolog.
Mindketten besétáltak az étterembe. Mitch a lány után ment be az elegáns helyre, ahol rögtön megérezte a különböző íncsiklandó ételek illatát. Körülnézett a vendégek között. Nem látott ismerőst, ami jó hír számára, hiszen így nincs, aki elronthatná a kellemes időtöltést. Nem voltak olyan sokan a helyiségben, bőven akadt szabad asztal, hiszen ilyenkor még nincs olyan forgalom, mint este.
A fiú látta, hogy Briana kinézett magának egy asztalt, és elindult felé. Mitch pedig, mint egy jól nevelt kiskutya követte oda, majd mielőtt a székhez ért volna, kicsit gyorsított a léptein, hogy hamarabb odaérhessen, és ahogy illik kihúzza neki.
Mielőtt leülne az egyik tükörre pillant, majd nyugtázza, hogy még mindig tökéletesen néz ki. Ezután helyet foglal a lánnyal szemben lévő széken.
- Örülök, hogy eljöttél. Most nem kell magányosan töltenem az időt szegény Hogyishívják után sírva. Komolyan megmentetted az életemet. Talán le is vetettem volna magam egy hídról csalódottságomban. Ismersz, tudod, hogy nagyon meg tudnak viselni az ilyen dolgok – Adja elő teljesen komolyan, és ha nem ismerné, akkor talán el is tudná vele hitetni a dolgot.  
Hamarosan Briana feltesz neki egy kérdést, amire Mitch elhúzza a száját.
- Sajnos nem. Már próbáltam párszor, de nem sikerült meggyőzni őket – Suttogta, majd sóhajtott egy nagyot. Láthatóan ez a tudat, hogy valaki nem engedelmeskedik neki nagyon megviseli, hiszen nem ehhez volt szokva, és ez meg is látszik rajta – Olyan kapzsik az emberek manapság. Még egy jó kis plusz borravaló se elég nekik ahhoz, hogy megszegjék a szabályaikat – Teszi hozzá még mindig halkan.
Na igen, azt ugyebár tudni kell róla, hogy ha a szép szavak nem hatják meg az adott áldozatot, akkor kinyitja a tárcáját, és némi anyagi juttatásért cserébe próbálja elérni a célját.
- Nem mintha valaha is alkoholos italt akartam volna inni. Tudod, mennyire tisztelem a törvényt – Mosolyog rá ismét, és már csak megint az a bizonyos glória kéne a feje fölé. Hogy ő valaha is megszegné a szabályokat? Ugyan!
Időközben megérkezik a pincér, aki köszönti őket, majd két étlapot ad az újonnan érkezett vendégeknek.  Mitch nem nagyon töri magát, hogy jópofizzon a harmincas éveit taposó férfinak. Neki ő csak egy egyszerű alkalmazott, akikkel nem szokott sokat törődni. Úgy bánik velük, mint az egyszerű berendezési tárgyakkal.
A fiú kinyitja az étlapot, majd lapozgatni kezdi. Már szinte fejből tudja mit lehet itt kapni csak azt nem döntötte még el, hogy most mit válasszon. Nem akart állandóan ugyanazt enni, szóval közben végiggondolta mit is evett itt legutóbb nehogy véletlenül ugyanazt rendelje. Még szerencse, hogy a nőnek kell először rendelnie, mert addig legalább kiválaszthatja, amit ő szeretne. Csak egy dolgot nem olvas el soha az pedig az ételek nevei mellet feltűntetett ár, mert az valahogy soha nem érdekelte.
- Választottál valamit? – Néz fel egy pillanatra a nagy böngészésből.
Nem tudja, hogy a lány mennyire van otthon a francia konyhában, ezért bármikor kész segíteni neki, ha valami problémája van.  Vagy ha mást nem megkéri a pincért, hogy tegye meg helyette.

[- Óh, szóval ’hogyishívják’, ühümm…]

Végre megadta az engedélyt, melyre Mitch úgy kivolt éhezve. Persze tartott tőle, hogy ha a kisujját nyújtja, a srác az egész karját akarja majd… Mi több, biztos volt ebben, ám mit is érne az élet némi kihívás, kaland és meggondolatlan döntések nélkül? Nem vélekedett erről másképp Bri sem, ki voltaképp nem értette, miért is visszakozott olyannyira. No meg a srác sármos volt, jóképű, humoros, és igazán értett a nők nyelvén. Talán pont ezért is szerette volna Dawn minél jobban elkerülni a barátság határvonalának átlépését, hisz tudta, ezzel a fiúval megütheti a bokáját. Egy közös étkezés nem egyenlő egy hotelszobával… hm valószínűleg azért rögtön a „legrosszabb” eshetőségekre asszociált, mert ezekből bizonyult profinak, talán még életében nem volt egy olyan régimódi randin, ahol a fiú rózsát hoz a lánynak, és kinyitja előtte az ajtót. Néha ábrándozott hasonlókról, de többnyire csak rosszabb pillanataiban, egyébként pedig flegma közönyt mutatott az ilyesfajta programok iránt.
Amint beléptek az étterembe, Mitch körbenézett. A leányzó ezen halványan elmosolyodott, de próbálta titkolni, hisz az jutott eszébe, biztosan keresi a teremben a zavarba ejtő exeket, kik elől jobb bujdosni, mielőtt fejbe találnának kólintani egy női retiküllel.
Amint odaért az asztalhoz, s helyet foglalt volna, az ő kis ’gentleman’-je kihúzta a székét, hogy tegyen egy gesztust. Persze egy aranyvérű varázslócsaládból származó lány számára ez nem hatott szokatlanul, így meg sem lepődött igazán. Hisz ha Mitch egy neveletlen tuskó lett volna, valószínűleg annak ellenére, hogy évfolyamtársak, még csak rá sem köszönne a folyosón.
-   Óh, szóval ’hogyishívják’, ühümm… - forgatta szemeit, majd elmosolyodott – Te aztán javíthatatlan vagy, Grosiean! – fűzte hozzá játszott lesújtottsággal hangjában.
Az italokat illetően furcsa visszajelzést kapott… nem?! Egy la Morrini szótárában ez még csak szinonima alakban sem szerepelt! Pár másodpercnyi gondolkodás után már tudta, mi a teendő, de várt vele, míg a pincér odaér asztalukhoz.
-   Jaj persze, szóval még véletlenül sem veled szoktunk csenni Foley prof titkos whiskytartalékából, mikor iskolai rendezvények okán el van foglalva mindenki, így kedvünkre garázdálkodhatunk bárhol! – idézte fel nyújtott hangsúllyal – Óh bocsi, összekevertelek Draco Malfoy-jal! Tudod olyan hasonló kis szőke hajacskátok van… - gúnyolódott szokásos stílusában, melyet nem mindenki tolerált, de Mitch-csel nem volt még gondjuk ilyen téren.
Ekkor befutott a pincér, s Miss Morrini szeme azon nyomban felcsillant. Egy kecses karmozdulattal az étlap után nyúlt.
-   Merci – köszönte meg, majd böngészni kezdte a fogásokat.
Pár pillanat elteltével Mitch rákérdezett választására. Némi fáziskéséssel szóra nyitotta ajkait, összeszedte minden francia tudását, melyet az évek alatt szerzett a családi nyaralások alkalmával, s kezdte is a „műsort”.
-   Ouais! Je voudrais un canard orange avec une laitue Provence et un Château simple avec un Marsau millésimé 2003! Merci! – rendelte perfekt kiejtéssel.
-   Oui, madame! – felelte a pincér, majd Mitch felé fordult, hogy lejegyezze gasztronómiai igényeit.
Igen, mikor nyáron már meguntam az olasz éttermeket róni, felfedeztem egy lenyűgöző és felettébb színvonalas francia helyet, hol az efféle kifejezéseket rögvest megtanultam. Habár legalább hét nyelven vagyok képes elkántálni kedvenc fogásaimat, ez az ára annak ugyanis annak, hogy szemrebbenés nélkül kiszolgáljanak a legjobb borokkal.
-   Mitch, mielőtt elsütnéd ezt a zseniális idevágó viccet, nem, nem fogok francia nyelvleckéket adni neked! – szögezte le álláspontját, melyet bájos pillantással s egy sejtelmes mosollyal koronázott.

[B]

Briana

Ahogy az várható volt, a hőn szerelmes fiú alakítása nem sikerült túl meggyőzőre, azok után, hogy a szóban forgó ex nevét se tudta megmondani, aki mellesleg az előtt fél órával még állítólag élete értelme volt. Talán nem ártott volna neki kitalálni egy nevet, ha már ennyire mély benyomást tett rá, hogy kevesebb, mint egy óra leforgása alatt el is tudja felejteni. Valójában viszont talán már nem is érdekelte annyira, hogy ártatlan képet fessen magáról, ha már asztaltársasága amúgy is ismeri a múltját.
- Te képes lennél megjavítani, de nem akarsz élni ezzel a lehetőséggel, ezért úgy tűnik, örökre rossznak kell lennem – Panaszkodott, aztán újra felöltötte azt a csibészes mosolyt.
Ez talán kevés hozzá, hogy lelkiismeret- furdalást keltsen benne, de próbálkozni persze szabad.
- Mellesleg csak azoknak a nevét érdemes megjegyezni, akik tényleg megérdemlik. Például a tiedet, mert te különleges vagy, de ezt már elmondtam párszor és biztos unod már hallgatni. Egyébként a ilyen szép nevet vétek lenne elfelejteni – kanyarodik még egy kicsit vissza, hogy kijavítsa az előbbi kis hibáját. Ennek pedig mi is lehetne jobb módja, mint az újabb és újabb bókok, amikből valószínűleg még mindig nem fogyott ki.
Természetesen a lány annak a kijelentésének se adott hitelt, hogy ő már pedig nem iszik alkoholt, sőt még csak azt se tudja milyen az. Ezért hátrány, ha olyannak próbálja beadni, hogy ő egy angyal, aki a sok éves tapasztalatok után már pontosan tudja, hogy ő márpedig abból a bizonyos másik irányból érkezett a földre.
- Igen, valószínűleg tényleg összekevertél minket. Semmi baj, bárkivel megesik. Köztudott, hogy mindegyik kötelező iskolai eseményen ott vagyok. Eddig még senki nem panaszkodott, hogy nem látott valahol – mondta teljes komolysággal.
Az utolsó mondat még teljesen helytálló is, mivel eddig általában jó pénz fizetett pár embernek, hogy ha kérdezik bizonygassák, ő végig ott volt csak nem látták a tömegben.
- Jó rendben, beismerem. Néha talán kicsit elfelejtettem a házirend bizonyos pontjait, de az a régi Énem volt. Azóta megváltoztam, megkomolyodtam és rájöttem, hogy a szabályok milyen fontosak az életben. Szeptembertől kezdve pedig mintadiák leszek – tette meg a fogadalmát, ami több, mint biztos, hogy úgy fogja végezni, ahogy a legtöbb ember újévi fogadalmai. Mindenesetre nagyon jól hangzanak ezek a nagy szavak a szájából. Akár egy politikus.
A pincér közben várja, hogy felvehesse a rendelést a két legfiatalabb vendégtől, akik akkor éppen az étteremben tartózkodtak. Mitch nagy meglepetésére vendége minden erőlködés nélkül előadta óhaját francia nyelven. Pedig pont fel akarta ajánlani neki, hogy majd lesz olyan nagylelkű és tolmácsolja kérését a pincérnek.
- Ezek után már meg se merek szólalni – Meredt a lányra csodálkozva miután leeresztette a kezéből az étlapot, hogy megbizonyosodjon róla tényleg annak a hangját hallja-e, aki előtte ül.
- A szokásosat kérem – Tudta le röviden igényei ismertetését. Az itteniek már ismerhetik annyira, hogy tudják mit szokott legtöbbször rendelni.
A pincér úgy tűnik, értette a célzást, majd az étlapokkal együtt sietősen távozott.
- Kár pedig szívesen vettem volna a segítségedet. Viszont adhatnál egy kis nyelvleckét olaszból – Ajánlotta.
Ő maga nem nagyon érdeklődött soha a nyelvek iránt. A két anyanyelvén kívül próbálták tanítani spanyolul is, hogy gyarapítsák a műveltségét, nem sok sikerrel. Már alig emlékszik valamire belőle. Eddig tökéletesen elég volt neki ez a két nyelv, amit tudott hasznosítani. A vakációk során ugyan ragadt rá pár kifejezés különböző nyelvekből, de egyikkel se foglalkozott jelentősen.
- Hogy csinálod ezt? Mindig sikerül lenyűgöznöd – Bókol ismét.
- És mit szólsz a háborúhoz? Félsz? Mert ha igen, akkor egy percig se aggódj, majd én megvédelek a halálfalóktól - Tér át egy mostanában elég sok mindenki által emlegetett témára. Természetesen rajta a félelemnek egy kis szikrája se látszik. Úgy van vele, hogy őt egyik oldalnak sincs oka bántani, így nyugodtan együtt tud élni azzal a ténnyel, hogy körülötte rettegés és bizonytalanság van. Aranyvérű származása és pénze miatt teljesen biztonságban van. Ráadásul családja egyik tagja se áll egyik oldalon se. Akármilyen rendszer is jön ő tud alkalmazkodni, ahogy ezt Umbridge idején is sikerült már bizonyítania.
A zsebéből kis kotorászás után elővesz egy vékony ezüstös dobozt, amin egy nagy M betű díszeleg (nagyon nehéz kitalálni minek a rövidítése), illetve egy mozgó kígyómotívum díszíti. A tárgy tetejét felnyitva jól látható, hogy ez nem más, mint egy cigarettatartó.
- Zavarna, ha rágyújtanék? – Kérdezi a szemközt ülőtől.
Voltak már olyanok, akiket irritált a dohányfüst, ezért az utóbbi időben szeret biztosra menni. Véletlenül se akarja, hogy Briana rosszul érezze magát.

[- Ha képes lennék rá se tenném!]

Mitch

A végén mégsem bánta meg, hogy elfogadta Mitch meghívását, mert annak ellenére, hogy ugyanúgy kétértelmű megjegyzésekkel és célozgatásokkal bombázta, mint bármelyik más fiú (akinek volt szeme), őt képes volt tolerálni. Tudta, hogy csak játssza a fejét, és az időszakonkénti nyálas maszlag mögött egy igazi Casanova rejtőzik. Ezt már bizonyította az évek során, de senki meg sem kérdőjelezte, azonban az ostoba kislányok újra és újra bedőltek a trükkjeinek… és Bri ezt csodálta benne a legjobban.
- Ha képes lennék rá se tenném! – mosolyodott el szemöldökét felvonva – Akkor minden szerelemmentesség kimúlna ebből a parfümszagú, rózsaszín szívecskéken repdeső iskolából… Lehet, hogy még a végén átiratkoznék a Durmstrangbe!
És Mitch még ekkor sem adta fel, megpróbálta belopni magát Bri szívébe, nem sejtette szegény, hogy azon az ajtón mindenki hiába kopogtat… a tulaj már rég kiszökött a hátsó kijáraton. Persze annyira nem inzultálta a helyzet, elvégre melyik lány ne szeretné, ha kedvességekkel és bókokkal halmozzák el, de azért kénytelen volt a fiú tudtára adni őszinte véleményét.
- Grosiean, még fél órányi „a szemeid akár a csillagok” szöveg, és lassan tényleg elkezdek elgondolkodni rajta, hogy akarsz-e tőlem valamit! – nevette el magát, persze csak úgy szolidan és visszafogottan, ahogy egy Morrinihez illik – Na jó, azért ne essünk túlzásokba, ennél okosabb vagyok.
- Áh értem, akkor valóban csak tévedésről lehet szó – ment bele a játékba, mikor Mitch mindenáron azt bizonygatta, rendszeres látogatója a kötelező iskolai rendezvényeknek.
A szabályokról való röpke szentbeszédén Briana jót mosolygott, természetesen egyetlen szavát sem hitte el, nem mintha Mitch ezt várta volna el tőle. Talán azért is érezték ilyen jól magukat egymással a közös beszélgetések alkalmával az iskolában is, mert képesek voltak mindenről iróniával nyilatkozni, és ezeken nagyokat derülni.
- Ez az előnye annak, ha a családod sokat utazik! – kommentálta a nyelvtudására vonatkozó bókot, amely látszólag meglehetősen letaglózta társát.
A soron következő bókokat és csábításra specializálódott szövegeket próbálta elengedni a füle mellett. Valójában nagyon kedvére valónak találta a helyzetet, hogy egy jóképű srác egész délután kedves szavakkal halmozza el, de Mitch-et nem állt szándékában bántani, vagy legrosszabb esetben ő maga nem szeretett volna beleesni a saját csapdájába, így inkább hűvös maradt, amennyire csak tudott, de azért apró félmosolyok jelentek meg arcán minden bók után.
- Nos, nem mondom, hogy várom, de nem biztos, hogy nincs rá szüksége a varázslóvilágnak… túl nagy volt a csend idáig, ezek a problémák mindig léteztek… - révedt el az ablak irányába, majd mikor feleszmélt, visszaemelte a tekintetét Mitch-re – Abban biztos vagyok, hogy te lennél az első, aki felajánlana nekem egy menedéket, amiben véletlenül csak egy hálóhelyiség vagy alvóalkalmatosság lenne! – képzelte maga elé a képet, majd egy visszatartott mosollyal és sejtelmes pillantással fejezte be mondanivalóját.
Partnere ekkor a zsebéhez nyúlt, ahonnan egy cigarettatartót húzott ki. Bri-nek ekkor felcsillant a szeme, igazából nem volt az a kimondottan dohányos fajta, viszont ha alkalma adódott rá, örömmel szívott el egy-két szálat.
- Csak ha engem is megkínálsz! – válaszolt merészen, nem érezte szükségét, hogy Mitch esetén kövesse a formalitások és az etikettet, mellette nem akarta a szokásos álarcot viselni, elég fárasztó volt a nap maradék 23 órájában így tennie.
- Árulj el nekem valamit! Mi az a mondat vagy szöveg, amit eddig ha bevetettél, egy lány sem tudott ellenállni és nemet mondani? Mi az aranyfegyver? – kíváncsiskodott, ugyanis ez egy olyan kérdés volt, amelyre évek óta szeretett volna választ kapni.

Kicsit meglepődött azon, hogy a lány ennyire őszintén beszél a véleményéről a jelenlegi háborúval kapcsolatban. Nem, kivételesen nem az lepte meg, hogy vannak még a világon, akik nem hazudnak minden egyes mondatukkal, mint ahogy ezt ő teszi. Mitch még soha nem hallott hasonló megnyilvánulást. A családjából mindenki semlegesen áll a témához, próbálnak alkalmazkodni a helyzethez. A többiek pedig arról beszélnek, milyen szörnyű dolog ez az egész felfordulás. Nem kívánt tovább erről a témáról beszélni, valószínűleg azért, hogy nehogy bárki is meghallja a közelben, de az is lehet, hogy csak szimplán nem érdekli a téma.
- Ez csak természetes. Nálam bármikor aludhatsz. A Roxforti ágyak nem túl nagyok, de tudod sok jó ember kis helyen is elfér – Ez az elterjedt mondás az ő szájából elég furán hangzik, főleg mivel jó emberekről szól, és lássuk be ez az egy dolog nem jellemző rá.
A következő pillanatban Brianának ismét sikerült meglepnie. Nem gondolta volna, hogy a lány és kér cigarettát. Így most egy kicsit úgy tűnik, mintha modortalanul elfelejtette volna megkínálni a vele szemben ülőt ahogy az illik, de nem számított rá, hogy a szőke hajú Mardekáros is igényt tart erre az élvezeti cikkre.
- Parancsolj – Nyújtotta felé a cigarettatartót, amiben ott sorakoztak a legdrágább francia cigaretták. Egy Grosieannak mégis csak adnia kell a minőségre, nem érheti be olcsó selejt termékekkel.
- Nem is tudtam, hogy dohányzol. Látod, ez az eredménye annak, hogy túl keveset találkozunk – Mondta miközben ő is kivett egy szálat a tartóból, majd elővette a pálcáját és először a beszélgetőpartnere, majd a saját cigarettáját gyújtotta meg. A gomolygó füst pedig szép lassan elkezdett felfelé szállni és az a jellegzetes dohányillat betöltötte a teret. Mitch leggyakrabban használt varázsigéi közé tartozik a szagsemlegesítő bűbáj, ami eltűnteti a cigiszagot a ruháiból és a szobájából, így még soha nem bukott le a családja előtt, pedig már lassan két éve űzi a káros szenvedélyt.
Rögtön mosoly húzódott az arcára, mikor a lány megkérdezte, mi az a mondat, amivel le tudja venni az áldozatait a lábáról. Ilyet még soha senki nem kérdezett tőle azelőtt. Valószínűleg azért, mert eddig kevés embernek sikerült kiismernie.
- Sajnálom, de nem adhatom ki a kulisszatitkokat. Ez olyan, mint egy titkos családi recept – Tért ki röviden a válasz elől. Ez egyébként még őt is gondolkodóba ejtette, mert sose volt konkrét stratégiája egyik lányhoz se. Egyszerűen csak sodródott az árral, és végül legtöbbször egy ágyban kötöttek ki.
- Egyébként miért érdekel? Csak nem tanácsot akarsz kérni? Mert neked nincs szükséged rá. Te szavak nélkül is ellenállhatatlan vagy – Folytatta a hízelgést, elterelve a szót az eredeti kérdésről, majd ismét beleszívott a cigarettájába.
- És ez nem bók. Ez egy egyszerű tény. Hallottam már jó pár srácot rólad áradozni – Emelte fel két kezét megadóan mielőtt megint hízelgéssel lenne megvádolva. Valóban rengeteg fiú áradozott már róla neki, akik reménytelenül beleszerettek, de volt sok olyan is, aki szidta őt, amiért kihasználta és átverte őket. Ő is elég nagy hírnévnek örvend.
Közben a pincér meg is hozta az italaikat, amit óvatosan le is helyezett az asztalra.
- Merci – Köszönte mega férfinek, majd szabad kezével megfogta a sajátját. Soha nem vetette meg az alkoholt, amiből néha problémák adódtak például legutóbb a skóciai nyaraláson, mikor hangosan kitálalt bátyja menyasszonyáról egy szórakozóhelyen, miközben Richard éppen fel akart szedni egy csajt. Nem csoda, hogy a rokonai a családi rendezvényeken nem mernek neki semmilyen szeszes italt adni. Nem igazán tudja tartani a mértéket, és ilyenkor kicsit túl őszinte lesz. Vagyis kis mértékben őszinte, ami már önmagában is nagy gondokat jelenet.
- Igyunk a mai délutánra – Szólal meg miközben megemelte a poharat, hogy koccinthasson a vele szembe ülővel.