1-es kupé

8 személyes kupé.
Két oldalt, egymással szemben találhatóak az ülések.

/Aki akar az nyugodtan csatlakozhat, nem harapok túl nagyot./

Elérkezett hát az idő, amikor újra ezen a vonaton kell lennem. A szokásos pakkal érkezek meg most is. Látom amint a többi diák elköszön a szüleitől és izgatottan vigyorogva szállnak fel. Sajnos nekem nem adatott meg az, hogy a szüleim itt legyenek, de hát elég nagy vagyok már. Szépen is nézne ki, ha a végzős varázslót még kísérgetni kéne.
Sietve szállok fel a vonatra és keresem meg az első szabad helyet. Amikor megtalálom, amilyen gyorsan csak tudok lepakolok és elterülök az ülésemen. A lábaimat kinyújtóztatom, ezzel megnehezítem majd a többi utas esélyét arra hogy le tudjon ülni.
Amikor már teljes kényelemben vagyok, előveszek egy újságot és olvasni kezdem. Egy mugli újságról van szó, ami rock zenével foglalkozik. Ha ezt meglátja az egyik borult elméjű aranyvérű, biztos balhézni fog. Se baj, állok elébe a kihívásoknak.
Miközben olvasok, látom hogy a diákok folyamatosan haladnak el az ajtó mellett. Szinte mindenki kacsingat befelé, abban reménykedve, hátha üres helyre találtak. Az egészben az a legjobb, hogy láthatom milyen képet vágnak amikor csalódnak.
Nyugodtan olvasgatom az újságot, egészen addig, amíg az ablaknak nem dőlök. Pár pillanat múlva már az igazak álmát alszom...

[Akkor én csatlakoznék... ha megfelelek ; tehát Marcus]


  Végre eljött ez a nap is, habár nem felhőtlen az örömöm, amit most hallani a Roxfortról az nem túl biztató, nem mintha tavaly nem ugyan ezt mondták volna, bár, úgy hírlik, hogy a tavalyi év semmi nem volt a mostanihoz képest. Így nem is csoda, hogy egyedül jöttem, miután tegnap csúnyán összevesztem a szüleimmel, bár ez a veszekedés nem tegnap kezdődött, abból az okból kifolyólag, hogy féltenek, és nem akartak elengedni, hát nem is engedtek... ezért vagyok itt egyedül: megszöktem.
  Körülbelül öt percbe tellett, mire átverekedtem magamat a tömegen, és eljutottam az egyik vagonig, hogy aztán bekászálódjak oda, és keressek helyet magamnak. Sorra nézegetek be minden fülkébe, de már üreset nem nagyon találok, vagy olyat, ahol egy emberke ülne, vagy ha találok olyat, az is Mardekáros, vagy legalábbis úgy néz ki. Pfuj, azt már nem. Tovább vánszorgok, míg végül már elérem a vagon elejét, az utolsó, vagyis az első kupét, ekkor jövök rá, hogy a hátsó ajtajánál szálltam fel - nem mintha ez lényeges volna -, ide is benézek, úgy tűnik itt csak egy alvó diák van, s viszonylag szimpatikus alak. Benyitok.
Amilyen halkan csak tudok, úgy lépek be, majd felteszem a cuccomat a poggyásztartóra, és leülök a sráccal szemközti oldalon, valahol középtájon. Elég parasztságnak érzem, hogy csak így kérdezés nélkül beülök egy helyre, s most jövök rá, lehet, hogy vár valakit... végül is, mindegy, ha tényleg jön majd valaki hozzá, akkor lelépek, addig meg legalább van helyem.
Nagyon melegem van, bár tény, hogy nagyon siettem, de akkor is nagyon meleg van idebenn: lehet, hogy befűtöttek -gondolom, így hát leveszem a pulcsimat, még mugli ruhákban vagyok természetesen, bár egyébként is jobban szeretem azokat, s kissé undorodva jut eszembe a talár: sosem szerettem.
Aztán pár percig csak nézegetek, s észreveszem az alvó srác kezében a rock újságot, jéé, csodálkozom rá a dologra, azt én is szeretem (természetesen a zenére gondolok), s megfordul a fejemben a gondolat, hogy elveszem tőle az újságot, most úgy is alszik, nem kell neki, de azért annyira nem vagyok bunkó, így inkább előveszek egy könyvet, valami kviddicses, amit még tavaly kaptam a szüleimtől... Erről eszembe jutnak a szüleim: mit fognak gondolni, ha meglátják, hogy üres az ágyam? -szegények -gondolom, s ettől olyan lelkiismeret-furdalásom támad, hogy már nem is tudok tovább olvasni, csak nézem a nyitott könyvet magam előtt...

/Akkor hát Peter és aki még akar  /

Sikerül olyan jól elaludnom, hogy arra kelek csorog a nyálam. Nagyon ritkán alszok ennyire mélyen, de most valahogy sikerült. Kicsit magamhoz térek és letörlöm a nyálamat. Már dőlnék is vissza aludni, de az újságom le esik az ölemből.
Amikor utána nyúlok, észre veszem, hogy van még valaki mellettem.
Egy hosszú hajú diák. Látásból ismerem, de még sohasem beszéltem vele.  Talán Hugrás, ha jól tudom.
- Szia! A nevem Marcus, Marcus Barret. Ne haragudj de nem vettem észre hogy bejöttél.
Ekkor kezet nyújtok neki. Ha elfogadja, kezet rázok vele. Közben eléggé magamhoz térek, hogy észre vegyem, itt meleg van.
- Bocsi, nem baj ha nyitok egy ablakot? Elég meleg van itt bent.
Ezután felállok, de még nem nyúlok az ablakhoz. Leveszem a felsőmet és az egyik csomagomba rakom. Még én is mugli ruhákban vagyok, nem akartam korábban átvedleni a talárba. Ha az útitársam megengedi, akkor most már kinyitom az ablakot, majd vissza ülök a helyemre.

Marcus és természetesen, aki akar!!

Még mindig magamba fordulva nézem a könyvet, ami az ölemben hever, s pár perc múltával is csak arra eszmélek fel, hogy valakik elmennek a kupé előtt. Ekkor jövök rá, hogy már rég nem is megszökésem következményein jár az eszem, már teljesen máshol... a nyári élményeimen.
Újból elkezdem olvasni a könyvet a kviddicsest, de ettől újra eszembe jutnak a szüleim véleményei arról, hogy miért ne menjek vissza az iskolába. De nem érdekel!-jelentem ki magamban, majd elhatározom, hogy amint megérkezünk rögtön küldök egy baglyot a hollétemről - nem mintha ezt nem találnák ki.
Nem telik bele pár perc, és már teljesen bele is feledkezem a könyvbe, jó kis könyv, kár, hogy még csak most kezdem el olvasni -gondolom, majd... puff... Hirtelen összerezzenek a puffanástól, amit a srác kezéből kieső, majd leeső könyv hallat, és felnézek. Úgy tűnik felébredt a srác is a zajra, mert pár pillanat múlva a kezét nyújtva bemutatkozik. Természetesen elfogadom a kézfogást, és bemutatkozom:
-Hello! Peter Blackman -válaszolom kurtán, majd pedig a bocsánatkérését "meg sem hallva" inkább én kezdek el bocsánatot kérni- Dehogy haragszom, inkább Te ne haragudj, hogy így csendben beültem ide, de láttam, hogy olyan jól alszol, és nem akartalak felébreszteni... remélem nem gond -jegyzem meg, amolyan végszóként, bár ez egyértelmű, különben már kiparancsolt volna.
 Pár pillanat múlva újból megszólal, nem-e nyithat egy ablakot, s ekkor jövök rá, hogy rólam -pólóban is- folyik a víz...
-Ja, szerintem is - nyugodtan nyissál csak. Nem tudom mi van, először azt hittem, hogy csak a vonatra sietéstől folyik rólam a víz, de úgy tűnik nem így van -jegyzem meg viccesen.
A srác kinyitja az ablakot.
-Huuh... így mindjárt jobb -mondom, majd kinézek az ablakon: Nagy Zöld Semmi. És ez nekem már elég is volt a tájból, felállok, majd az ajtóhoz lépek, és kinézek a folyosóra: néhány diák lézeng csak ott, és természetesen ki jön? A büfés boszorkány!! Tulajdonképpen ez a legjobb dolog az egész vonaton, amúgy elég unalmas, és hosszú.
-Kérsz valamit? -fordulok Marcushoz, majd hozzáteszem nagy vigyorogva- jön a büfé!!

/ Peter és aki még akar/

- Semmi gond! - nyitom ki az ablakot, ami után egyből megcsap a friss levegő.
Mélyet szippantok a kinti levegőből, majd vissza ülök. Látom hogy ő egy könyvet vett elő, de sajnos nem tudom elolvasni a címét.
A sikertelenség után a tájat kezdem el figyelni. Pillanatnyi szünet után az utastársam feláll és kinéz az ablakon, majd még kérdez is valamit. Pár pillanat eltelik, mire képes vagyok felfogni a dolgokat.
- Nem is tudom, egy hideg ital mondjuk jól esne. Bármi jöhet, a lényeg hogy hideg legyen! Míg ide ér a büfés lehetne egy kérdésem?
Ha igennel válaszol, akkor fel is teszem neki a kérdést, amire érdekelne a válasz:
- Szereted a rock zenét? Csak azért kérdezem, mert a külsőd alapján lazán lehetnél te is metál arc.
A metál arc kifejezésen egy kicsit elmosolyodok. Ez olyan alig látható mosoly, amit csak azok vesznek észre rajtam, akik már hosszú ideje ismernek. Ha jobban belegondolok, ilyenből sajnos nincs sok.


//Ez sajnos most gyenge lett    Most csak ennyit tudtam hozni//

Marcus


Az ajtóban állok, várom Marcus rendelését, s közben azon gondolkodom, hogy én mit kérjek... mondjuk valami... hideg italt jól esne -mondja Marcus. Én is pont erre gondoltam -jegyzem meg magamban. Ám a srác folytatja.
-Hát persze -jelentem ki vidáman- kérdezz bátran -teszem hozzá.
-A rock-ot? -naná! ...bááár, ha már itt tartunk, a metalt jobban! -jelentem ki mosolyogva. Még mondanék valamit, ám éppen ekkor ér oda a büfés boszorkány.
-Két HIDEG sütőtöklevet! -mondom neki, titkon remélem Marcus szereti... de ki ne szeretné? -gondolkodom el rajta... Majd miután megkaptam a hűsítőket, benyúlok a zsebembe, és pár fémpénzt nyújtok át a boszorkánynak.
-Tessék! -szólok neki, mint egy figyelmeztetésül (is), s miközben behúzom a fülke ajtaját, átdobom a kis üveget a srácnak -a vendégem vagy -mondom, majd leülök a vele szemközti ülésre, azután pedig hangos pukkantással kinyitom a kis sárga üveg tetejét, és meghúzom: -EEh, de jól esett!! -jelentem ki, majd hirtelen visszakanyarodnék a félbeszakított témánkhoz- hol is tartottunk?

//^^Semmi gond, nekem is csak ennyire futotta //

/ Peter /

Amikor meghallom hogy milyen italt kért, kicsit megijedek. Még sohasem ittam ilyesmit, de azt hiszem itt az ideje kipróbálni. Már épp nyúlnék a pénzemért, amikor Peter szól hogy a vendége vagyok.
- Köszönöm szépen! Az az igazság, még soha nem ittam ilyesmit. - ekkor meghúzom az üveget.
- Nem is olyan rossz! - jelentem ki, majd elgondolkozok a kérdésén. - Ő... ott hogy te is szereted a metál zenét. Milyen bandákat szoktál hallgatni? - miután válaszol, mesélek neki a kedvenceimről.
- Én elsősorban az északi vonulatot szeretem, a Skandináv zenéket. Nem mindegyiket, de a többségét igen. Szeretem a dallamosabb zenéket is, de az agresszívak jobban bejönnek. Egyébként gitározni is szoktam. Gyakran boldogítom a Háztársaimat a zenéimmel! - ekkor rövid időre felnevetek.
Amióta roxforti diák vagyok, azóta gitározok és énekelek, de eddig csak egyszer sikerült be is mutatni nagy közönség előtt a művészetemet. Ezen nagyon jó lenne változtatni, de ahhoz mindenképpen szükség lenne tagokat szerezni.
- Várod már az új tanévet? Igazság szerint én kicsit már kíváncsi vagyok, hogy az utolsó évemben mit is fogok tanulni. Na meg persze az is érdekel hogy mi lesz ebből az új helyzetből.
Nem mondom ki konkrétan hogy a háborúról beszélek, de szinte biztos hogy rájön, miről van szó. Nem akarom túlságosan sokáig húzni ezt a témát, ha nem nagyon említi, akkor inkább én sem beszélek róla.

Marcus


...-Ja, tényleg -kapok észbe, mikor kisegít. -Hát nem is tudom, elég sok kedvencem van, de leginkább a szimfonikus, meg a ghotic metal tetszik! -jelentem ki nagy büszkén, majd meghallgatom, hogy Ő milyeneket szeret.
-Tényleg, tudsz gitározni? -ragadom ki a beszédéből, az egyik mondatát- Én sajnos nem tudok semmin játszani... bár még nem is próbáltam, pedig a dobot kipróbálnám... -mosolyodom el erre.
Majd folytatja.
-Hát, várni várom... -kezdem- báár, őszintén szólva kicsit félek ettől az "új rendszertől". De persze én is kíváncsi vagyok mit fogunk tanulni, bár én még csak hatodikos vagyok...
Kicsit hallgatok, majd folytatom: ...-Visszatérve, hát igen, én is kíváncsi vagyok mi lesz, bár amiket mondanak azok nem valami szívderítőek... gondolom hallottál róluk -fejezem be végül a mondandómat, egyébként nem szoktam ennyit beszélni, bár ez függ a partnertől is persze -jegyzem meg magamnak.
Majd hirtelen újból eszembe jut a reggeli eljövetelem: -Neked mit szóltak hozzá, hogy... gondolom... vissza akartál jönni? -kérdezem, majd folytatom: -Engem nem akartak elengedni... úgyhogy elszöktem -mondom neki, majd elmosolyodom, miután elgondolkodom ezen a dolgon: ez olyan hülyén hangzik: "-Téged simán elengedtek? -Én elszöktem..."
Jéé, gondolkodom el rajta, ez is ma volt?... már annyira távolinak tűnik. Mióta is megyünk? -kérdezem magamtól, majd ránézek az órámra: -de hol az órám? -francba, jövök rá, otthon hagytam...

/ Peter /

Szóval a szimfós cuccokat szereti. Lényegében azok a zenék sem rosszak, habár hozzám az agresszív dolgok közelebb állnak. Annyira elmélázok a zenés dolgon, hogy alig fogom el azt amit utána mond.
- Elszöktél? - kérdezem meglepve. - Nem semmi. Én annyit mondtam otthonom az apámnak hogy befejezem az utolsó évemet, történjen bármi. Mivel tudta hogy úgy sem tud lebeszélni, hagyta hogy eljöjjek. Amikor pedig az édesanyámmal beszéltem erről, hát ő nagyon nem örült az egésznek, de mivel Svédországból nem sok mindent tud tenni ellenem, így jöhettem. ekkor kis szünete tartok.
Vajon lesz annak valamilyen következménye, hogy csak úgy elszökött otthonról? A szigorúbb vezetőség biztos nem örülne ennek, ha kiderülne. Se baj, tőlem úgy se fogja megtudni senki. Hacsak nem áll Peter valamilyen módon az utamba.
- Tudod mit? Inkább váltsunk témát! Kviddicsezel? - kérdezem érdeklődve.
Amióta bekerültem a csapatba, kíváncsi vagyok, hogy kikkel kell majd össze kerülnöm a pályán. Gyakran megnéztem a mérkőzéseket, de a Hugrás csapatra nem emlékszek. Illetve valószínűleg néhányan kiléphettek, amikor befejezték a sulit.
Annyira izgatott vagyok már. Alig várom hogy elkezdődjön az első edzés.

Marcus

Tehát rájöttem, hogy nincs meg az órám. Ezt valahogy nagyon gázosnak érzem, ugyanis állandóan késésben vagyok mindenhonnan, úgyhogy a jövő év így még kilátástalanabb órára járás szempontjából, ami persze nem igazán tetszik a tanároknak - mármint, ha elkések azokról... főleg a mostani vezetés, ki tudja mi lesz... és újból kinézek az ablakon: Az egész nyár olyan mintha egy nagy lisztes tálba léptünk volna bele, állandóan köd van, és már a napot is nagyon régen láttuk utoljára, s ez nagyon lehangoló tud lenni. Majd visszafordulok és a poggyásztartó és a fülke teteje közötti részt kezdem el vizsgálgatni, olvasni nincs kedvem, így csupán nézegetni tudok, s álmodozni, mi fog majd történni ezen az éven...
Majd hirtelen Marcus szólal meg, az előbbi kérdésemre válaszolva: ezek szerint más is volt olyan, hogy nem nagyon akarták elengedni, s ez hiába káröröm, mégis megnyugtató, hogy nem csak az én szüleim ilyenek, hogy nem értik meg, hogy tudok vigyázni magamra, elég nagy vagyok már!!
Aztán folytatja a srác: -Kviddics? -hát... naná!! -jegyzem meg magamban, majd válaszolok.
-Tulajdonképpen eddig nem sikerült bekerülnöm a házam csapatába -mondom, s ekkor jövök rá, hogy még meg sem érdeklődtem, hogy Ő milyen házban van- de szeretnék, majd talán most -jelentem ki mosolyogva.
-Egyébként, te milyen házban vagy? -Én a Hugrabugban -mondom neki, bár tény, hogy láttam már nem is egyszer az öt év alatt, de tulajdonképpen még nem hozott össze minket a sors, így nem is érdekelt különösebben.
Megvárom a válaszát, ha válaszol majd folytatom.
-Egyébként szeretek kviddicsezni, meg tudok is, és valamilyen szinten a véremben is van, ugyanis anyám valamikor még mielőtt összeházasodtak volna apámmal játszott egy nagyobb csapatban... -mondom neki, s el is mosolyodom ezen a gondolaton: megjelenik előttem anyám, amint éppen kifog egy labdát, ami majdnem bemegy az egyik karikán...- úgy tudom örző volt.
S hirtelen rám jön a beszélhetnék... végre egy téma, amiről tudok is és szeretek is beszélni, de inkább hagyom, hogy ő beszéljen, így hátradőlök az ülésben, és nézem, hogy futnak el az ablak mellett a fák, bokrok, virágok... végre iskola -gondolom magamban, majd behunyom a szemem, és hagyom, hogy a vonatablakon beáramló (menet)szél simogassa az arcomat...  

Elmosolyodok azon, amit a kviddicsről mond. Még én sem kerültem be a csapatba, de most mindent megteszek, hogy én is játszhassak.
- A Hollóhát tagja vagyok! - jelentem ki büszkén. - Ebben az évben szeretnék én is bekerülni a csapatba, szóval még az is lehet hogy ellenfelek leszünk. - vigyorodok el.
Ezután azzal folytatja, hogy szerinte benne van a vérében a játék, mivel már az anyja is játszott. Azonban azon meglepődök, amikor meghallom hogy milyen poszton játszott.
- Hehe, én épp erre a posztra szeretnék ebben az évben pályázni! - vigyorodok el.
- Azt nem tudom, hogy nekem az édesanyám, vagy az apukám játszott volna, de az biztos, én nagyon szeretem a játékot. Te milyen posztra szeretnél kerülni? Gondolom örülnél ha te is Őrző lehetnél az anyukád után. Vagy esetleg valamelyik támadóbb posztnak örülnél?

Marcus

Már jó pár órája utazhatunk, vagy csak úgy tűnik... nem is tudom -gondolom magamban, majd felállok, hogy kinyújtóztassam az elgémberedett tagjaimat, miközben hallgatom a srácot. Na ne már -gondolom, mikor említi, hogy milyen poszton szeretne játszani, majd elmosolyodom:
-Hát persze! -jelentem ki- én is Őrző szeretnék lenni!... egy pár másodpercre elhallgatok, miközben megpróbálom elérni a kupé plafonját, hogy kinyújtózzak, majd folytatom: -Még a végén tényleg ellenfelek leszünk -vigyorodom el beszélgetőtársam felé fordulva, majd az ablakhoz lépek, és kihajolok rajta, majd végignézek a vonat hosszú-hosszú piros kocsijain, ahonnan minduntalan gyerekek hajolnak ki szinte minden egyes ablakon. Majd, még mindig kifelé hajolva, mégis Marcushoz fordulok:
-Van saját seprűd? -kérdezem tőle. Majd megvárom a válaszát, s folytatom.
Érzem a hideg levegőt, s nézek közben a szürkés - fehéres erősen ködösnek tűnő, mégsem ködös semmibe: alig lehet valameddig ellátni: Most már ott lehetnénk - gondolom, ugyanakkor tudom, hogy még messze vagyunk - de miért is akarok annyira ott lenni, mikor úgyis félek az elkövetkezendő rendszertől? -Természetesen azért, hogy tudjak írni a szüleimnek, s mégis: hiába gondoltam, hogy nem érdekel, azért csak mindig "előjön" a lelkiismeret-furdalásom...
Majd megfordulok, s leülök a helyemre, vagy inkább végigfekszem: úgy sincs senki más rajtunk kívül itt, s így kezdem el mondani a magamét Marcusnak:
-Nekem tulajdonképpen van is, és nincs is -mondom mosolyogva folytatván az elkezdett beszélgetésünket- mivel a szüleimnek van az Abszol-úton egy seprűkereskedésük, így sokszor van, hogy a legújabb modelleket próbálhatom ki... meg sokfélét, de tulajdonképpen, nincs saját seprűm... de végül is mondhatom, hogy nem is kell, bár azért mégis szeretnék egyet, ami tényleg csak az enyém... -fejezem be végül a monológomat, majd egy csapat elsőst látok meg a kupénk ajtaján benézegetni, mire fogom a fejem felett lévő függönyt, s egy nagy mozdulattal berántom, hogy senki ne tudjon benézegetni. hozzánk...

/Peter/

 Egy kicsit elmosolyodok a válaszán. Igazán szerencsésnek tartom, hogy a szülei seprűkereskedők. Így akár minden meccsen másfajta seprűt használhat. Csak annyit kell mondania, hogy leteszteli éles helyzetben és kész. Még akár reklámozhatná is a boltot. Ha megnyernek egy meccset, akkor az nagyon nagy reklám lehetne nekik.
- Ami azt illeti, van egy saját seprűm. Nem biztos hogy ismered a típusát, mivel Svédországból kaptam. - ekkor kutakodok egy kicsit az egyik táskámban, végül előveszek egy képet.
- Ez itt az, a Storm Fagel X500! Szerintem kiváló sebességű, jól lehet vele manőverezni. Ezzel még akár Terelő is lehetnék, vagy Fogó. Nagyon jó seprű. Mondjuk, ezzel szerintem mindenki úgy van hogy a saját seprűje a legjobb. - ekkor halkan felnevetek.
 Olyan hosszúnak tűnik az út, vajon mikor indultunk el? Ha pedig megérkezünk, mit fogunk csinálni? Jobban megismerjük az új szabályokat, vagy már most évnyitó lesz?
- Ö... lenne egy kérdésem. Ha megérkezünk, mit fogunk csinálni? Nem emlékszek hogy tavaly mi volt. Már most lesz az évnyitó, vagy még nem? - kérdezem érdeklődve. -Annyi minden volt mostanában az eszemben, hogy rengeteg alap dolgot elfelejtettem.

Marcus

Még mindig az ülésen fekszem, és nézem a plafont, miközben Marcust hallgatom, valami svéd "gépe" van, azokat nem nagyon ismerem -gondolkodom- habár elég sok félét forgalmaznak a szüleim, még sem ismerem ezeket, bár tény az is, hogy egész nyáron be se tettem az Abszol-útra a lábam, így legutóbb múlt nyáron lehettem ott a boltunkban, akkor meg annyira még nem érdekeltek ezek a dolgok. De ez nem az én hibám, szinte sehova sem engedtek el, még megvenni a tanszereket sem, így aztán a nyár se volt olyan túlzottan jó: elég unalmas volt szinte mindvégig otthon ülni.
Hirtelen hosszú csend támad, ahogy Marcus befejezi a mondandóját, most nekem sem jut eszembe semmi, amit kérdezhetnék, így inkább behunyom a szemem, bár nem vagyok álmos, és szinte kizártnak tartom, hogy el tudnék aludni.
Majd újból Marcus szólal meg, megtörve a csendet: arról érdeklődik mi lesz azután, ha megérkeztünk.
-Pf, hát én sem tudom túlzottan, bár ha úgy lesz mint tavaly volt akkor -persze- rögtön beosztás, és évnyitó -mondom, majd kis szünetet tartok- de ki tudja, ezek képesek, és még az évnyitót is kihagyják -fejezem be nevetve, majd arra gondolok, mi van, ha a beszélgetésünket egy amolyan "szimpatizáns" meghallja: lehet, hogy bejáratosak leszünk Fricsnél... -mosolyodom el erre- bár még nem jártam az öt év alatt nála egyszer sem, de hallottam már róla... mondjuk úgy, hogy nem túl jókat.
Majd hirtelen beugrik az a félmondat amit Marcus mondott, miután megkérdezte tőlem a menetrendet: "-Annyi minden volt mostanában az eszemben, hogy rengeteg alap dolgot elfelejtettem." -mire gondolhatott ekkor -kérdezem magamtól, de nem akarok tolakodó lenni, ki tudja mi történhetett náluk, így inkább elhallgatok, de azért ott motoszkál a fejemben ez a kérdés. Várok pár pillanatot, majd felállok.
-Mindjárt jövök! -szólok Marcusnak, és kinyitom az ajtót, ekkor mint valami hangorkán megcsap a nagy gyerekzsivaj, ami természetesen a folyosóról jön be, s elcsodálkozom rajta, hogyhogy ebből semmit nem lehet hallani a fülkében. Behúzom magam mögött az ajtót, majd elindulok, hogy megkeressem a mosdót: még soha nem használtam eddig, nem is tudom, hogy van-e, csak reménykedni tudok.