Tanácskozó kupé - prefektusok

Egy nagyobb kupé a prefektusi kocsiban. Itt asztalok találhatók székekkel, a fal mentén pedig egy svédasztal helyezkedik el.
Mind a 24 prefektus kényelmesen elfér itt.

[~ a naggyon komoly prefektusi osztag…]

~ a naggyon komoly prefektusi osztag…

Mélyen gondolataimba merülve lépek fel a vonatra, miután csomagjaim nagy részét leadtam, a nagyitól elköszöntem és Trevort még egyszer utoljára elsüllyesztettem a zsebemben, de volt ott még más is. Egy kör alakú, ragyogó jelvény, melyre már e magérkezésétől fogva csodálattal tekintek. El sem hiszem, hogy pont én lettem kiválasztva prefektusnak. Fogalmam sincs, miért és mivel érdemeltem ki, de nagyon büszke vagyok magamra, még ha nem is érdemeltem meg ezt a rangot. És a nagyi is. Legszívesebben már most kitűztem volna, de ezt majd csak akkor akartam megtenni, ha már rajtam volt az iskolai talárom. Most még a szokásos farmerban és pólóban feszítettem, bár vigyáznom kellett, hogy mindig úgy mozogjak, hogy jobb karom eltakarja a pólóm alján éktelenkedő fagyi-foltot, mely nemrég keletkezett, mikor a nagyival benéztünk egy mugli fagyizóba.

Táskámat magam előtt tartva haladok a vonat eleje felé, ahol a prefektusi kocsi van. Immár ott a helyem, a megbeszélésen, mely 11:30-kor kezdődik. Izgulok, hogy ki lesz a társam. Remélem valami volt DS tag, vagy valami jó fej. Nem bírnám, ki ha mondjuk Zacharyval kéne együtt éjszakáznom, habár általában egy fiú és egy lány szokott lenni a választott, és amúgy is, az sem biztos, hogy ébren tudok majd maradni.

Rengetegen vannak a folyosón, alig férek el és a tömegnyomort mindig is utáltam. Nem is, gyűlöltem. Ha most kéne kupét keresnem, nem sok szabad helyet találnék, legalábbis ebben a vagonban. A prefektusi kupé pedig már nincsen messze.

Átbotladozok egy szürke macskán. Itt szólnom kéne, hogy ne engedjék ki az állatokat a folyosóra, de még nem érzem magam elég bátornak, hogy ezt megtegyem, meg még amúgy sem érzem át a prefektusi teendők súlyát és jelentőségét. Később persze ez biztosan jobb lesz, meg majdcsak beleszokok a dolgokba, de most még elég furcsán kezelem a helyzetet.

Végül a folyosó végére érek és benyitok a diákprefektusok számára elkülönített helyre.
Elhaladok az első fülke mellett, melyben egy, külsőre elég merész csaj ül. Nem ismerem, még nem láttam. Azt sem tudom, körülbelül hanyadikos lehet. Azután, és itt nagyot nyelek, a második kupénál Crack és Monstro állnak, mint őrök. Bizonyára Draco terpeszkedik benn. Szó sem lehet róla, hogy én oda betegyem a lábam. Még ha fizetnének, érte sem tenném. Tovább sétálok és belépek a nagy, tanácskozó terembe, ahol kényelmesen elhelyezkedek. Körbenézek és a svédasztal kínálatába is bele-belekóstolok. Isteni.

Táskámat feldobom az egyik tartóba, s helyet foglalok az egyik ablak melletti ülőhelyen. Kitekintek a peronra, ahol még néhányan épp felugrani készülnek a vonatra, majd rájövök, valami nem stimmel. Mellettem mocorgást észlelek, majd gyorsan észbe kapok és kiszedem Trevort a zsebemből. Remek. Mindig elszúrok valamit, és ez most is így lesz. Igen, van amit az idő nem képes megváltoztatni.

Prefektusok.

Hihetetlen. Nem tudom elhinni, hogy miként, de én is megkaptam a jelvényt, mely bizonyítja, hogy mint hetedikes, hollóhátas prefektus leszek jelen az idei év során a Roxfort-ban. Remélem nem Tristram intézkedett ez ügyben, bár el tudnám képzelni. Bár, miért ne lenne elég neki annyi, hogy a Roxfort tanáraként jeleskedhessen? Mindegy.

Háromnegyed motyóm már az iskolában hever valahol, Tristram-mal küldettem el, hisz ő úgy is hamarabb odament, mint én. Nos, ha az ember bátyja tanár, meg vannak azért a kiváltságok is.
A többi holmimat, egy csodás táskakölteményben hordozom magammal, miközben felszállok a vonatra, és hátranézek, hátha valaki tőlem is búcsúzkodni kíván. De nem. Hiszen tudhatnám, hogy sosem lesz olyan személy, aki egyszer majd itt áll, utánam integet, és sok szerencsét kíván. A bátyámon kívül senkim nincs, így hát, ne is várjak ilyen csodákra.

Elindulok a vonat folyosóin, néhány kabinba be-bekukkantva, ha ismerősöket látok, intek egyet, majd továbbállok. Legszívesebben megkeresném James-t, de mivel prefektus vagyok, nincs más lehetőségem, mint hogy a prefektusi kupéban helyezkedem el.
Elhaladok az egyes szám mellett, de jól tudom, itt majd a mardekárosok tartózkodnak, és őszintén nem sok kedvem van velük lógni. Pedig mióta kiderült, hogy a bátyám halálfaló, azóta elég sokan közülök kedvesebbek lettek velem. Pff...
A kettes számú kupé előtt, két nagy darab diák áll. Crak és Monstro, Draco Malfoy pincskutyái. Röhejes hogy bedőlnek minduntalan Draco-nak. Mindegy, ők tudják. Ennél ostobábbak már úgy sem lehetnek.
A következő kabinba nyitok be, majd köszöntöm a bent ülő fiút.
-Szia. Gwendolyn de Crasso vagyok.- mutatkozok be illendően, ha nem ismerne.
Én látásból tudom, hogy ki ő, hallottam is már róla.
-Te Neville vagy, igaz?- kérdezem tőle mosolyogva.

Közben elhelyezkedek, szöszmötölök még, majd lehuppanok a fiúval szemben. Jó kedvem van, remélem kitart egy jó ideig. Legalább míg nem találkozok bizonyos személyekkel.

[0. p r e f e k t u s i g y ű l é s]

0.   p r e f e k t u s i   g y ű l é s

   Szörnyű, hogy így kell kezdődnie ennek az évnek – bár mi ez a tavalyihoz vagy az elkövetkezőkhöz képest! –, de hát ha egyszer valamit muszáj megtenni…
   Lázadni akartam, megkockáztatni egy aprócska lógást, sőt, még annak se lehetett volna nevezni a kis mulasztást, amit elterveztem. És végül ott is hagytam a peronon, az integető szülőkkel és bömbölő kistestvérekkel együtt. Nem vagyok én olyan bátor, hogy a nem hivatalos első iskolai napon máris szabálytalankodjam. Bárcsak ne kellene megjelennem ezen a hülye prefektusi gyűlésen! Egyáltalán, mi értelme van? Még azt se tudjuk, milyen tanáraink lesznek, miért jó így elébe rohanni a dolgoknak, minek fontoskodnánk? Ah… és legfőképp, ki volt az a furmászagyú, aki kitalálta, hogy alkalmas vagyok a prefektusi posztra?!

   Mint egy idegbajos, úgy járattam végig az előbbi se füle, se farka gondolatmenetet huszadjára is a fejemben. Egy ideig még próbáltam pro-kontra érveket felhozni a Jelvény ügyében, de semmilyen nézőpontból nem láttam rá a jó oldalára. Szerintem előbb-utóbb be fogok csavarodni tőle.
   Irigykedve hagytam ott a barátaim kupéját, hogy számtalan rogyásig telt kupé mellett elhaladva ráleljek a vesztőhelyre. Nem volt nehéz feladat, csak a vonat elejéhez kellett kaptatni, a legelső kocsiba, egy ilyen egyenes úton pedig még én sem tévedhetek el. Persze azért nem volt könnyű utat törni a közlekedőfolyosón ődöngő diákok között. Többnyire az ablakok mentén préselődtem keresztül, és mindvégig az járt az eszemben, hogy biztosan rájuk kellene szólnom, prefektusi kötelességem felügyelni a rendet a biztonságos utazás érdekében. Ja persze. Miért nem rögtön azt akarják, hogy akasszam a nyakamba az összes gólyát, nehogy elvesszenek estig?
   - Csihadj már – intem magam csendre félhangosan, mert hát szokásom az ilyen, és az általános lármában úgyse figyel ide senki. Míg a vonat egészében a szokásos káosz uralkodik, a prefektusi különkocsiban szinte kínosan ér a józan rend és nyugalom. Hát itt minden évben ilyen kényelemben utaznak a kiváltságosok? Megvan a prefektuslét egyetlen pozitívuma.
   Színlelt elszántsággal húzom félre a magánkabin ajtaját, és egy kicsit megkönnyebbülök, hogy látom, még nincsenek bent olyan sokan. Neville és Gwen, remek, ők a normálisabbjából valók. Meg kell óvni a jó munkakapcsolatot, de azért nem fogok túlzásokba esni. Addig rendben van minden, amíg ők egymással foglalkoznak.
   - … helló – köszönök oda jól nevelten, mégis olyan halkan, hogy azt a vonat zakatolása könnyen magába nyeli. Nem is baj, igyekszem egyértelművé tenni, hogy nem szeretnék senkivel se jópofizni vagy kényszerűségből nyári élménybeszámolót tartani. Minek? Nem barátkozni gyűlünk össze.

   Tartózkodón, mégis egyfajta határozottsággal foglalok helyet az ajtóhoz közel. Pff… svédasztal. Csak az én gyomromat zsugorította diónyira a lámpaláz? A zsebembe nyúlok, ahol közvetlenül a Jelvény fölött ketyeg a karórám. Nee… én már azt hittem, hogy fél 12 múlt! Legalább késni nem fogok…

[- Sziasztok]

>>TANÁCSKOZÁS

Tíz méterről érezni lehet Catherine Greengrass rózsaillatú parfümjét. Vajon azért, mert magára öntötte vagy azért, mert futás közben az illat sokkal hamarabb terjed az emberek orrában, mint állóhelyben? Mert bizony a nő két lányával fut a Roxfort Expressz felé. Pedig nem késtek el, mert rajtuk kívül még volt, aki a vonat előtt ácsorgott nyugisan.
A fiatalabbik lányka, mintha egy kicsit ideges lenne. Szúrós szemmel nézi nővérét, aki továbbra is csak azzal van elfoglalva, hogy mindent elrakott-e? De inkább ráhagyja és úrihölgy módjára tűri az egész nyavalygást. Bár igazság szerint legszívesebben ott ütné, ahol tudná, mert neki köszönheti, hogy elkésik.
Ugyan Ria nem éppen erre várt, legalábbis nem akart visszajönni a Roxfortba, de úgy gondolja, ha prefektus úgy sokkal izgalmasabb lesz az egész. Ráadásul a Nagyúr hatalma alatt hamar meglehet, hogy a kis prefektusi csapatnak nagyobb lesz a hatásköre, legalábbis az aranyvérűeknek.
Csodálkozva néz szét a tömegen, a szülőkön, a fiatalokon. Vannak sárvérűek is, hát nem félnek? Ennyire ostobák lennének? Az ő idejük immáron lejárt, mert Dumbledore halott és hamarosan az egész mugli-féle varázslásnak annyi.
Végül elérkeznek a vonat egyik ajtajához. Egy utolsó csókot nyom anyja arcára, majd felszáll a csomagjával a kezében. Most már nem a szokásos kupéba kell mennie, hanem egy sokkal tágasabb és békésebb helyre, ami a prefektusok lelő helye. Már mióta várta ezt, hogy végre bíráskodhasson az emberek felett, végre kiélvezheti a hatalmát. Bár nem lepődött meg, hogy ebben az évben bekerül a prefektusok közé, valahogy várható volt.
A kupék mellett elsétálva látja az ismerős arcokat. Sokaknak az arcán a félelem csillogása, de vannak olyanok is, akiknek a boldogság ráncai jelennek meg.
Végül csak a prefektusi részlegbe ér, az első két majom akivel találkozik Crack és Monstro. A kettes kupé úgy látszik foglalt Draco számára. Bemenne, de inkább nem zavar, mert oka van annak, hogy az a két állat az ajtó előtt áll. Félve még is bepillantott egy kicsit, s meglátta a szőke tincseket. Ki gondolta volna? Hallotta már, hogy Vikitra Mirollal kavar, de még sosem látta őket együtt. Kizárólag most. Legbelül igenis zavarta a dolog, mert Draco volt a lány mindene és mélyen sértette, hogy egy Mirol lánykát választ helyette.
Tovább állva végül megállapodik a Tanácskozó kupénál. Elvégre is először mindenképpen itt kell elfoglalnia a helyét. Belépve rögtön észreveszi, hogy már vannak bent páran.
- Sziasztok - köszönt mindenkinek illedelmesen, majd lehuppant egy helyre messze a többiektől. Jól megvizsgált magának ám mindenkit. Tudja, hogy bent tartózkodik az a béna Neville és még rajta kívül két lány, akinek a nevét nem tudja. Bár a szőke nagyon ismerős neki, de inkább nem kérdezősködik, csak ül tovább és csendesen vár.

gyűlés::

Prefektusi létemet az első perctől kezdve imádtam, jelvény, jelvény és hatalom. Régóta várok már erre a pillanatra, most viszont, hm, elképesztően gyűlölöm a gondolatot, hogy egy Deant tartalmazó kupét kellett felógyelet nélkül hagynom. Egy évben egyszer van ilyen lehetőségem, erre a másik nagy álmom tönreteszi. Szörnyű, szomorú, gyalázatos.
Mi lesz, ha elmegy, mire visszaérek? Vagy még rosszabb, mi lesz, ha Malfoy épp arra sétál és mondjuk beugrik. Teázni. Rémes gondolatok, csak remélni merem, hogy az is prefektus lett, illetve maradt, úgy legalább eggyel kevesebb dolog miatt kellene aggódnom.
Végre a tanácskozó kupé elé érek, már nincs időm rá, hogy benézzek a többi prefektusi kupéba, annak ellenére, hogy otthon annyira tervezgettem ezt az egészet. Utólag kicsit röhejesnek érzem a felhajtást, de további fölösleges eszmefuttatások helyett elegáns, fensőbbséges kifejezést varázsolok az arcomra és nyugodtan belépek, mintha nem is minden pillanatban gondolnék arra, hogy vajon mi történhet Emilyvel.
- Üdv. - Kicsit csalódottan konstatálom, hogy még csak négyen vannak itt, bele se merek gondolni mennyit kell várni a töbiekre, aztán arra, hogy elkezdődjön, aztán arra, hogy vége legyen... Durcás arccal huppanok le Gwendolyn mellé, tudom, ideje lenne valami beszélgetésfélét kezdeményeznem, mivel nem ártana közelebbről megismernem a lányt, akivel egész évben együtt fogok járőrözni. Remélem neki sincs ellenére az igazságtalan pontadás és levonás, de ezt a témát inkább későbbre hagyom, érdemes lenne valami könnyedebbel kezdeni.
- Nem tudjátok pontosan mikor lesz vége ennek az egésznek? - Nem túl pozitív belépő, de mit csináljak, csak ez foglalkoztat, nem tudok semmi másról beszélgetni, amíg nem kaptam választ.
Szóval csak ülök és morcosan várom a többieket. Természetesen még mindig semmi.
Már nem tudom többször végigmérni prefektustársaimat, a bámészkodás akkor is unalmassá válik egy idő után, ha érdekes, amit nézünk. De így... Nem tudom, hogy csak az évnyitó után van jogom rendreutasítani a diákokat, vagy akár most is elkezdhetném, hogy elüssem az időt a gyűlés kezdetéig, de inkább nem kísérletezem. Pedig milyen jól esne...

Mika, Sydney és akit érdekel

Áááááááá! El fogok késni! Tuti kések! Miért kellett ennyit beszélgetnem Sydneyvel? Most Ő is miattam késik. A ribizlibe is! Ahhoz képest, hogy az első vonatozók között voltunk, ez botrány. Szánalmas. Mindenesetre minél előbb be kell érnünk. A folyosók, naná hogy tömve vannak. Gyors jelenet következik hölgyeim és uraim, megragadva Sydney karját előkapom zsebemből a kék-réz jelvényt és elkiáltom magamat: -Prefektusok jönnek! Utat! -. A hárító akció sikeres volt. A varázsló tanoncok, szemrehányóan, bár de mind arrébb vonultak és elengedtek minket. Nagyszerű! Legalább valami hasznát veszem ennek a jelvénynek.

Izgalmas év lesz, mit ne mondjak. Körülbelül 10  perccel fél előtt sikerült betoppanunk a tanácskozó kupéba. Jók vagyunk! Lassan körbenézek. Egész kellemes. De mi ez az illat? Valami ismerős. Valami, ami megmozgatja a gyomrom… valami… KAJA!!! Hipersebességel sikerült a svédasztalhoz repülnöm és feltankolnom egy tál krumplipürét pár sült kolbásszal. Csak most esett le, hogy mások is vannak a kocsiban. Lassan Mikára vándorolt a pillantásom és eszembe jutott, hogy vele leszek beosztva. De jó! Gyorsan letáboroztam a lány melletti széken és mielőtt elkezdtem volna enni oda köszöntem nekik: -Sziasztok! Jó étvágyat!!!-.

Fölösleges lett volna kérdezősködnöm. Hamarosan úgy is minden ki fog derülni… Egy gyors intést tettem Syd felé, hogy üljön le mellém majd hozzáláttam kemény 2 percig tartó lakomámhoz.

Prefektusi gyűlés

Lassú léptekkel baktattam a folyosón. Ez volt az első napom felsőbb évesként és máris irányt vehettem a prefektusi kocsiba, mert megbeszélésünk volt. Remek... Nem mintha egy beszari csitri lennék, de meg kell hagyni kicsit izgultam...és gombóc volt a torkomban, hogy milyen is lesz ez az egész. Persze azét vártam, hogy végre rendet teremthetek az alsóbb évesek között, a többit, meg hát majd hagyom azokra akik nálam idősebbek. Vagy kitudja, áh még jómagam sem igazán. De majd hozza a sors.
Már legalább három kupén átbaktattam, mert persze hogy a végén szálltam fel, de még csak elvétve kószáltak diákok a folyosókon, mert jóval korábban érkeztem, de elnézelődtem az előttem kavargó embereket, akik a peronon álltak és még nem szálltak fel a vonatra, vagy épp családtagjaikat keresték, netán éppen integettek nekik. Kikerültem két elsős diákot, akik épp valaki után leselkedtek, de fogalmam sem volt ki lehet az illető. Eléggé úgy tűnt, hogy csak egy üres kabint bámulnak, így nem is törődtem velük különösebben.
Majd végre elértem a prefektusi kocsit. Elhagytam az első kabint, bent egy lányka ült, ha jól láttam mardekáros volt. A második előtt Crak és Monstro állt. Draco házi kedvencei. Sosem értettem Dracot, miért nem vesz egy baglyot, vagy kutyát, netán macskát. Szerintem jóval okosabb lények mint ez a kettő...
Végre elértem a harmadik kabint, a tanácskozó termet. Mély levegőt vettem majd beléptem, bent már ültek páran, ha jól számoltam éppen hatan. Nagyrészt Hollóhátasok voltak, egy mardis és hála az égnek egy grifis is volt közöttük.
 - Sziasztok! - köszöntem, majd odaoldalaztam a svédasztalhoz és elvettem róla egy tökös lepényt.

Ezek után leüccsentem Neville közelébe. Gondolkodtam azon, hogy megszólaljak e, de végül nem tettem. Egyelőre én vagyok itt a legfiatalabb, és legtapasztalatlanabb, ezért inkább csendben maradtam, majd kibányásztam a táskámból egy kopott könyvet és olvasni kezdtem... Azon rágódva, vajon mi is lesz ennek a megbeszélésnek a vége... ami még el sem kezdődött...

[- Sziasztok!]

Egy újabb év…
Egy új kezdet…
Az élet szűnhetetlen körforgása általában nem ígér bizakodó jövőt avagy bármily változatosságot a szokványos, szürke hétköznapok félhomályában, de ezúttal egy meglepő esemény szakította félbe a „Csipkerózsika álmot”, s egy valós vágy beteljesedésévé varázsolta.
Nem, nem kívántam én prefektussá válni, hisz minek is áltattam volna magam oly sok éven át, hogy talán egyszer majd az én szavamra vetnek véget a minduntalan csicsergésnek a gólyák, de ezen bárgyúnak hitt feltevés beigazolódni látszott, sőt…
Kat már egy csinos kis jelvénnyel is büszkélkedhetett, mely hivatalosan is feljogosította őt mindennemű jogszerű ítélkezésre társai fölött. Persze ő még csupán az ötödév rögösnek hitt küszöbe előtt toporgott, hogy betekintést nyerjen egy új év viszontagságaiba, s meglepetéseibe egyaránt, így nem sok esélyt látott arra, hogy a felsőbb évfolyamok diákjai adni fognak a szavára, valószínűleg először fittyet hánynak majd rá, de később igenis megtanulják nevét és nem engedik meg maguknak a pimasz hangnemet.
Na persze, hiú ábrándok üldözésében mindig is kiválónak bizonyultam. Ugyan mennyi esélyt lát bárki is, hogy majd komolyan vennének egy verőfényes napon? Alkatilag sem vagyok túl meggyőző, ezen kinevezés tökéletes beteljesítése egy hímnemű egyén számára a legmegfelelőbb, de ha már így alakult ez az idei tanév, nem fogom cserbenhagyni azokat, akik bíztak, bíznak bennem! Elvégre mégsem faragtak engem olyan fából! A megfutamodás nem az én műfajom, ez egyértelmű… a kérdés az csupán, hogy ennyi elég lesz-e?! Minden kiderül…
A büszke szülők, Katja és Stanley már a peronon integettek az expressz felé útnak indult leányuknak, kire mindenképpen egy különleges tanév várt, s csak rajta múlott, hogy a szó negatív avagy pozitív értelmét használja ki. A nyáron egy csodálatos Aberdeen-i relaxációs élmény részese lehetett, a kúria teljes személyzete egész nap az ő óhajait leste. Kincsként tekintett erre a kényeztetésre, főképp azután, hogy egy igen kemény és megviselő tanévet tudhatott maga mögött. Emiatt érthető is volt, hogy nem kívánt túlzottan visszatérni a poros iskolapadba, de sajnos őt senki sem kérdezte meg efelől.
Amint megpillantotta a túlzsúfolt, lármás folyosót, melyen neki most végig kellene lépdesnie, máris sikoltozva kívánt elmenekülni, magára hagyván a „süllyedő hajó fedélzetét”. Vett egy mély levegőt megnyugvása érdekében, de amint megcsapta az izzadtság s doh orrfacsaró esszenciája, rögvest meggondolta magát. Legyezett egy-kettőt kézfejével szaglószerve előtt, majd sötétlilára pingált körmei visszahulltak a lenge mangánviola selyemruha combrészéhez. A tömeg szinte áthatolhatatlannak tűnt, de meglepően amint haladt előre, a nagyszájú diákok úgy moccantak el jobbra-balra. Persze ahhoz egyik sem bizonyult elég udvariasnak, hogy megkérdezze netán viheti-e a Kat kezében pihenő csomagot, de egyelőre ezzel az apró gesztussal is megelégedett. Nem tudta mire vélni, bár mivel azon a folyosószakaszon főképp fiú tanulók ácsorogtak, volt egy-két tippje.
Hamarosan elérkezett a prefektusi tanácsnak helyet adó exkluzív helyiséghez. Belépés előtt még rápillantott órájára, hogy tudja mire vélni az esetleges rosszalló pillantásokat, de szerencsére még pont időben ért a megbeszélt találkozóhelyre. Pár másodpercig még habozott, majd benyitott a prefektusokkal megtöltött kupéba. Természetesen minden szem az új jövevényre szegeződött, de nem találta túl ijesztőnek a helyzetet, így hát érezte ideje a köszönésnek, hangja immáron biztosan nem csuklik el.
-   Sziasztok!
Úgy vélte, nincs értelme megosztania nevét a bent lévőkkel, hisz nem fognak ők sem egyenként bemutatkozni. Elegendő lesz majd a legvégén, teljes létszámmal elkántálni ezen információt, még akkor sem fogja megjegyezni egyikük sem a komplett prefektusi gárda névsorát. Ennek fényében helyet foglalt a feltehetően utolsónak érkezett leányzó mellett, kit látásból már ismert, ha emlékezete nem csal, Sue-nak hívják. Miután kényelembe helyezte magát, körbetekintett. Azonnal szemet szúrt neki a svédasztal, de képtelen lett volna egy falatot is lenyomni a torkán azok után, hogy megcsapta az a szörnyű szag a folyosói „kalandja” legelején…

[AKÁRKI ÍR EZUTÁN- AZ MÁR BENT ÜLT A FÜLKÉBEN.]

AKÁRKI ÍR EZUTÁN
- AZ MÁR BENT ÜLT A FÜLKÉBEN.
A KÉSŐKET NEM ENGEDJÜK BE.

Utoljára nyílik az ajtó, és ezúttal a két iskolaelső áll az ajtóban. Draco nyitotta az ajtót, és ő is lép be elsőnek. Tudjátok. A fizető vendég megy be először...
A tanácskozó fülke annyiban más a többitől, hogy egy nagy, kör alakú asztal van a közepén, és a helyiség akkora, mint egy fél tanterem a Roxfortban. Felettük csillár, körben kényelmes székek. Itt tarthatta anno Lumpsluck a kedvenckéi év eleji teapartijait. Néhányan biztos emlékeznek.
A Malfoy-fiú besétál, léptei súlyosan koppannak a már mozgó jármű padlózatán. Lassan elhagyják Londont, ahogy a ritkuló gyárépületekből ez megállapítható. Kicsit talán feszült a légkör, kicsit talán senki sem tudja, hogy mi a fene történik. Szokott itt jelen lenni tanár? Megtartották vajon valaha ezeket a gyűléseket? Legutóbb csak felírták egy papírra a Házak jelszavait, amit  utána otthagytak az asztal szélén, hogy a prefektusok elolvashassák őket, de ennyi... Most? A pergamen ugyan most is ott van, de már mind ki van töltve. Semmi humor... Nem lehet idén az a Hugrabug jelszava, hogy "sárgabögregörbebögre"...
Draco kiáll mindenki elé, az ablakhoz, ahol a vonatot kísérő egyetlen tanár szokott ülni, a szék most viszont üres. Malfoy sem kíván leülni rá, azt azért mégsem. Különben is, lámpalázas az ilyen beszédektől, de ezt persze nem mutatja más, csak az, hogy a szokásosnál is sápadtabb.
- Üdvözlök mindenkit a lecserélt prefektusi gárdában. Egyesek jól tudják, miért kapták meg valaki mástól az idén a jelvényt... Míg másokról el se tudjuk képzelni. - Az utóbbi mondatnál Longbottomra pillant, arcára egy undok kis fintor rándul, majd folytatja.
- Rövid leszek, hisz mindenkinek sok a... "dolga". A Roxfortban az idén új szabályok lépnek életbe. McGalagony az új igazgató, és elérte, hogy az iskola fogadja a sárvérűeket és a félvéreket, noha ez sokaknak nem tetszik a Minisztériumban.
Mennyi, mennyi utalás arra, hogy a Sötét Nagyúr átvette a hatalmat! Mostantól minden más lesz...
- Szigorúan kell bánni velük mostantól, hisz a varázslótársadalom eltökélt célja kipurgálni az ilyen hitvány vadhajtásokat sarjai közül. - Hűvös tekintetét végighordozza a bent ülőkön, és lesújtó pillantást vet mindazokra, akik mugli ruhában vannak, vagy nem néznek ki eléggé varázslónak.
- A Prefektusok mostantól nemcsak azért fognak járőrözni éjjelente, hogy elkapják a tilosban járókat, hanem hogy fenntartsák a rendet, és figyeljék az esetlegesen gyanús tevékenységeket. Lesznek, akik meg akarják majd bontani a varázslók egységét, de mi nem hagyjuk. Ahhoz, hogy ezt el tudjuk érni, a tanári kar úgy döntött, mi magunk is vonhatunk le házpontot a diákoktól "kellően indokolt esetben" és egyéb módokon is büntethetjük őket, amennyiben nem megfelelő a magaviseletük. Az új szabályokkal mindenki megismerkedhet, ott vannak azokban a tekercsekben az új tanárok neveivel együtt - bök állával a Házak jelszavait felsorakoztató papiros melletti két hengerre.
- Kérdés remélem nincs. Ó, még annyi, hogy Vikitria és én lettünk az iskolaelsők. Ez tulajdonképp azt is jelenti, hogy köztetek mi vagyunk a főnökök.

[- Ezt jegyezze meg jól mindenki]

Az élet igazságtalan...


Néhány percig elhittem, hogy minden rendben. Néhány röpke percig… Néha sikerül, és azokból a ritka pillanatokból táplálkozom, hogy életben maradjak. Amennyire tudtam, jéggé dermesztettem a szívem. Muszáj volt. Ha nem tettem volna, nem bírtam volna ki. Megerősítettem magam, és a saját ellenségemmé váltam.
Néha megpróbálom tudatlanként nézni a világot, hogy vajon mit láthatnak azok, akik csak az újságok híreiből értesülnek mindenről, és fájdalmasan döbbentem rá, hogy nem tudnak semmit. Minden tökéletesen van kivitelezve, minden a jobb jövőről szól, minden csak egy gusztustalan álca, hogy világuralomra törhessen valaki, akinek még csak varázslónak sem szabadott volna soha lennie. A tudatlanok, pedig belemenekülnek a reményekbe. A gond az, hogy már nincs remény…
Draco mögött haladok, aztán mellé állok. Sosem jártam még itt, sosem viseltem prefektusi jelvényt. Fogalmam sincs, hogy kellene itt haladnia a dolgoknak, annyit tudok, amennyit Dracoval megbeszéltünk. Pontról, pontra végig vezettük a mai bemutatkozónkat.
Egyetlen egy percre sem volt kérdéses melyikünk fog beszélni. Ő. Nekem nem is állt szándékomban.
Míg bevonultunk, ki tudtam zárni a többieket, képes voltam egy szürke felhőt vonni köréjük, hogy ne halljam és ne lássam őket, de most… Állunk egyhelyben, minden szem ránk szegeződik és végig siklik a tekintetem a többieken. Túl sok az ismerős arc és túl sok az akit elárultam… De nem vehetem le róluk a pillantásom, nem láthatják rajtam, mennyire szenvedek, hogy nem akartam…
Neville… Ő lesz a társam. Kettőnk közül ő megérdemelte a rangját, de én? Mindenki tudhatja, miért vagyok itt, ahogy azt is: miért mi lettünk Dracoval a főnökök.
Hallgatom Draco szavai, közben a reakciókat figyelem. Egy-egy hosszabb pillantást váltok mindazokkal, akik régen bíztak bennem. De azok az idők már elmúltak. Megszűntek és többet nem térnek vissza. Nem szabad akaratból tértem vissza, azért vagyok itt, mert köteleztek rá. Feladatot kaptam és el is fogom végezni.
És Draco befejezte. Nem hagyott ki semmit. Minden, amit tudni kell, le van írva, és a ma esti vacsorán el is fog hangzani. A ma esti vacsora… Egyetlenegy porcikám sem kívánja, hogy részt vegyen rajta, de vannak kötelező programok.
Egy röpke pillanatig úgy véltem, nem fogok megszólalni. Minek? De aztán rájöttem, hogy szinte muszáj. Ha nem tenném, az úgy hatna, hogy Draco a vezető és én nem vagyok más, mint az egyik behódoltja. Nem. Egyenrangúak vagyunk és ezzel mindenkinek tisztában kell lennie.
- Ezt jegyezze meg jól mindenki – szólaltam meg a már jól ismert hűvös hangomon. Mindig is ilyen volt, nem meglepő, de az utóbbi időszakban keserűbbé vált.
„Mi vagyunk a főnökök.” Hányszor fogjuk még ezt hangoztatni…
- A prefektusi gárda idén a mi kezünk alatt fog működni, ami annyit jelent, hogy nincs ellenszegülés. Más szabályok uralkodnak, mint az elmúlt években, remélem, ezzel mindenki tisztában van. Úgy vélem ezek a szabályok egyszerűek és könnyen betarthatóak, de ha közületek valaki mégsem ért egyet ezekkel, akkor minél hamarabb fáradjon házvezetőjéhez és kérje a leváltatását.
Nem részleteztem. Szándékosan nem. Az hogy kire mi vár, ha nem követi az új rendet, arra mindenki magától is rájöhet.
- Prefektusnak lenni nem jog, hanem kiváltság.
Idéztem McGalagony szavait, és fel sem tűnt.
- És ezt a kiváltságot, bármelyik pillanatban vissza lehet vonni, ha valaki rangjához méltatlanul viselkedik.

Énmárittvoltamegyidejecsaknemvettetekészre

Már csak néhány perc maradt a prefektusi gyűlés kezdetéig. El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet egy ilyen. Vajon mindenkivel kezet kell majd fognom és bemutatkozni, hogy Sydney Hathaway? Irtó ciki lesz majd, ha esetleg így fognak menni a dolgok, mivel izzadó tenyérrel marha jó kezet fogni, márpedig ha ez lesz akkor inkább nem is akarok menni.
Sol mögött igyekszem, aki a karomat megragadva vonszol maga után, de egy pillanatra megtorpanok a kellemetlen élményekre gondolva, de aztán eszembe jut, hogy az is ciki lenne, ha csak én nem lennék ott, arról nem is beszélve, hogy mit mondanék Sol-nak, hogy miért nem akarok menni.
Szóval továbbindulok mégis. Felmutatja a vadiúj jelvényét, azt, amilyen nekem is van és a tömeg szétoszlik és szabad az út előttünk. Lassan oda is érünk.
Már vannak páran a helyiségben, látásból ismerem őket, de a nevüket nem igazán tudom. Piszmogok egy sziasztokot, majd Sol invitálásának eleget téve lehuppanok mellé. Van itt enni-innivaló, minden, amire egy éhes-szomjas diáknak csak szüksége lehet. Én nem élek a lehetőséggel, csak mosolyogva pillantok az étkező emberkékre. Miss Anderson jócskán pakolt a tarisznyámba útravalót, így nem szorulok rá arra, hogy pénzért vegyem a büfésnénitől vagy a prefik elől faljam fel az elemózsiát. Míg ezen merengek, lassan megtelik a terem. Pontosan annyi hely van, ahányan vagyunk, mégsem vagyunk zsúfoltan, kifejezetten kellemes a légkör. Fogadni merek, hogy valami roxforti bűbáj áll a háttérben, nem hiszem el, hogy egy vasúti kocsi ennyire tágas tud lenni.
Mikor az utolsó két ember belép, azonnal csend lesz úrrá a társaságon és mindenki rájuk figyel. Dracot ismertem már – elég híressé vált Harry Potter árnyékában, és Vikitriával is találkoztam már, de igazából a különleges nevén kívül semmit nem tudtam róla. Legújabb információ számomra: ők az iskolaelsők. Bal szemöldököm föntebb csusszan egy fél pillanat erejéig, majd mielőtt bárkinek is feltűnne, gyorsan visszavándorol a helyére; ezt a legutoljára közölt hírek váltotta ki belőlem. Ők már előre tudják, hogy iskolaelsők lesznek, vagy mi? Na mindegy, egy magas nekem, de azt sikerült felfognom, hogy ők lesznek a főnökeink. Nem igazán örülök neki, hogy két egyáltalán nem szimpatikus ember fog dirigálni nekem, de ha azt nézzük, már hozzászoktam; Pitont sem kedvelem igazán, és Draco meg Vikitria még csak meg sem közelítik őt.
A gyűlés során minden fontos információt közölnek, amelyekre az elkövetkezendő félév során szükségünk lesz.
Bár még mindig nem értem, hogyan kaphattam meg a prefektusi címet, az most már biztos, hogy úgy fogok viselkedni, ahogyan egy prefektusnak kell, és nem fogok szégyent hozni a házamra, az biztos!
Kérdés? Nekem?! Ugyan már!

[~az évfolyam legjobbjai~]

~az évfolyam legjobbjai~

'ő végig itt volt ugyebár? ^^'

Halkan elhúzza a kupé ajtaját, reménykedve abba, hogy nem késett el. No, ha el is késett volna, az sem lett volna tragédia, de jobb elkerülni a kellemetlenségeket.
Semlegességet érzett a kinevezést tartalmazó levél kibontásakor. Természetesen elégedett volt, no meg büszke, hogy végre kinevezték, hisz már éppen ideje volt, hogy elismerjék, plusz most már nem kell bujkálnia éjszakánként, a cigarettáját szorongatva, hanem könnyedén, engedéllyel megspékelve lófrálhat - hm... járőrözhet - a sötét, kihalt roxforti folyosókon. Ugyanakkor nem igazán tudta, hogy lesz e hozzá energiája, kedve. sok a kötelezettség, túl sok... Neki sok. Még ha a kiváltságok enyhítik is aggodalmait, kényszeredetten lépett be a helységbe.
Nem, nem bánja, hogy immáron ő is diákprefektus lett, de kinek van most kedve végigülni X percet, hogy elhallgassák a két iskolaelső kioktatását, hogy mi helyes, s mi nem. Apropó iskolaelsők...
Vikitria Mirol... Hm, vajon miért nem lepődik meg, hogy a kis Mirol-lányka lett az egyik kis kedvenc, mint eddig is? A párjáról meg ne is beszéljünk, szívből reméli, hogy nem tart sokáig ez a hercehurca a kabinban.

- Üdvözlet... - szólal meg semlegesen.
Senkinek sem szólt, illetve mindenkinek. Illem. Mert az még van.
Egy-két röpke pillantást szán a kupé felfedezésére, de nyomban leül az utolsó szabad helyre. Talán épp az utolsó pillanatban toppant le, mert amint helyet foglalt az asztalnál nyílt az ajtó és meg is jelent az akit nem szívesen látott, akárhogy is.
Bla bla bla... Megváltozott minden... Ahogy mondja.

Nem nyúl a pergamen tekercséhez, de biztos benne, hogy valaki nem állja meg, hogy hozzá ne érjen...

PREFEKTUSI GYŰLÉS-én már itt vagyok...khm...voltam

Már itt ülök egy ideje, lógázom a lábam és mondhatnám hogy várom az oroszlánt de rajta már otthon túl estem. Örülök ha 5 percig nem kell Shayla-t hallgatnom. Csak bámulok magam elé azzal a bizonyos "nincs jó kedvem, ne csessz ki velem" arccal. Van aki rám néz majd oda súg valamit egy másiknak van aki nem fogalakozik velem. Draco Malfoy kezdett el beszélni én pedig figyelem hogy miket mond, különösen nem érdekel a dolog de ha már prefektus vagyok akkor legalább a látszata legyen meg az érdeklődésnek. Aztán Vikitria folytatja. A lecserélt prefektusi gárda. Hmm szóval csak aranyvérűek, nem kéne feltétlenül így lennie de nem zavartatom magam. Miért is tenném. Vannak "főnökeim" tehát engedelmeskedem. Nem jog kiváltság. Ezen a három szón meditálok. A Roxfort cédája az az én kiváltsághoz jutott. Tudom Shayla majd köszörüli a nyelvét hiszen mindig van miért. Ez egy olyan kiváltság amit én kaptam, végre egy kicsit én kerültem föl és a nővérem le. Azt hittem jó érzés lesz de annyira mégsem az. Legalább nem vagyok átlagos. Abbahagyom a filozofálgatást és tovább figyelek mintha eddig is azt tettem volna.

[p r e f e k t u s o k .]

p r e f e k t u s o k .

   Zsebembe nyúlok, majd előkapom a prefektusi jelvényemet és elkezdem forgatni ujjaim között. Különösebben nem tetszik. Sosem szerettem volna megkapni, mert ez amolyan nagyobb felelősséggel járó munka és nekem tulajdonképpen fogalmam sincs róla, milyen az, ha az ember vállát ilyen nagy dolog nehezíti. Viszont a nagyi örült neki, és ez a lényeg. Amit most csinálok, nem magam miatt csinálom, hiszen legszívesebben innen távol, egy kupéban Ginnyvel, vagy Harryvel, Hemionéval vagy Ronnal lennék.  Nem. Ezt nagyi miatt teszem. Miatta vállaltam, csak, hogy végre büszke legyen rám.
   Nyílik, az ajtó én pedig villámgyorsan dugom vissza zsebembe a jelvényt. A levegőt kissé szaporábban kapkodva pillantok fel a szőke lányra, aki a szívbajt hozta rám. Illedelmesen köszönök neki, s közben szememmel követem útját a kupéban.
- Igen. – mondom elkerekedő szemekkel – Neville Longbottom. – honnan tudja a nevem?  Hiszen még soha nem beszéltünk. Jó, persze néha láttam a folyosón, meg Jamessel lógni, de különösebb kapcsolat nem alakult ki közöttünk, és ha engem kérdeztek, akkor nem is most fog. Meg… kicsit furcsa, hogy ő is ki lett nevezve prefinek. Hiszen… ránézése is inkább az a ruhamániás, „jajjmileszvelemhaelkenődikasminkem” csajnak néz ki és… na, mindegy. Nehogy már én ítélkezzek, aki még annyira sem érdemelte ki ezt a jelvényt, mint ő.
   Felállok, és hátat fordítva Gwennek, nézek ki az ablakon, s figyelem, ahogyan a vonat szép lassan elhagyja a peront. Még látok egy-két kisebb gyereket, akik a vonat után futnak, s közben vadul integetnek. Bizonyára már nagyon vágynak ara, hogy ők is elkezdhessék a Roxfortot. Én viszont nem tudom. Rengeteg félelmem van az elkövetkezendő évvel kapcsolatban. Azt tudom, hogy McGalagony lesz az igazgató, de hogy pontosan mire is számítsak, még nem. Voldemort átvette az uralmat a Minisztérium fölött. Ez világos, dehogy a sulira ez miképp tejed ki, még nem tudhatom, de rossz előérzetem van és… úgyis nemsokára megtudom, most nincs értelme ezen agyalni.
   Merengésemből egy erős, nőinél mélyebb zengésű hang zökkent ki. Visszafordulok, s meglepetten konstatálom, hogy észre sem vettem, hogy hárommal többen lettünk idebenn. Mika, őt annyira nem ismerem, de szimpatikus lány. A másik, - a stílusából ítélve mardekáros – csaj, akinek a még a nevét sem tudom, és Cassius. Cassius az évfolyamtársam, és szerintem kissé furcsa egyéniség, de hát nem lehetünk mind egyformák. A nagyi is mindig erre hivatkozik. Kérdésére megcsóválom fejem, s miközben további két hollós lép be a kupéba, a svédasztal felé fordulok, melynek elfogyasztásával ismételten megpróbálkozok, közben pedig biccentéssel köszöntöm az érkezőket. Hát, ami azt illeti, nem pont rájuk vártam, de úgy néz  ki jöhetnek még meglepetések az életben. Azután megékezik Susie, utána pedig még páran. Jó kedvvel üdvözlöm a griffendéles lányt, majd gyorsan visszaülök a helyemre, s vigyorogva figyelem, ahogyan leül.
- Hey Sue! Hogy telt a nyarad? – kérdezem, noha nem túl hangosan, tőlem kissé szokatlan stílusban, melyet csak válogatott társaságban engedek meg magamnak és hát, ő bizony abba a társaságba tartozik, ám még mielőtt a lány válasszal szolgálhatott volna, belép a kupéba Viki és Draco. Először nem igazán esik le, hogy most mi is a szerepük a dolgokban, és hogy miét olyan különösen undorító Malfoy arcán az a már megszokott, nagyképű kifejezés, melyet annyira nem szeretek. Nem is. Nem az arckifejezését nem bírom, hanem magát a gyereket.  Tekintetem a griffendéles lányra, Vikire vándorol, s ismét érzem azt a bizonyos ellenszenvet, melyet a DS - lelepleződése óta érzek iránta, de úgy látszik mellé lettem beosztva és kész. Ezen nem tudok változtatni, és ha jól akarjuk végezni a feladatunkat, akkor valahogy meg kell próbálnunk nem megölnünk egymást.
   Majd az a tetűláda Malfoy megszólal, és most sem hagyja ki az alkalmat, hogy megpróbáljon beszólni, de rólam ezek már rég leperegnek. Megszoktam a baromságait és most már teljesen más véleménnyel vagyok róla. Szánalmas, bár szerintem ő sem tart többre engem, úgyhogy, mondhatjuk, kvittek vagyunk. Csendben hallgatom szavaikat. Szóval új rendszer. Értem, és most már még kíváncsibb vagyok a szabályokra. Én szeretném felolvasni őket, arról a bizonyos pergamenről, de annak nem lenne túl jó vége, így nem nyúlok a tekecsért, viszont valakivel még beszélnem kell, és most nem leszek gyáva, nem mulasztom el az alkalmat. Felugrok, még mielőtt az újdonsült és „nagyra becsült” iskolaelsők elhagynák a kulit és Vikihez sietek.
- Viki! Várj egy kicsit légy szíves. Nem szeretnélek fenntartani, vagy ilyesmi, de úgy gondolom beszélnünk  kéne. – mondom neki, majd várok egy kicsit a reakciójára, s próbálom jelezni, hogy jobb szeretném úgy mondani, hogy Malfoy nincs itt. Tudom, hogy így is-úgyis elmondja majd neki, de sokkal jobban tudom előadni magam, ha az a féreg már nem lesz itt. Az, hogy leesik-e neki vagy nem, vagy egyáltalán lesz-e olyan megértő vagy nem, nem tudom. Csak bizakodni tudok abban, hogy lesz, bár az őszintét megmondva, abszolút nem bízok meg a lányban. Már nem.