Sötét aluljáró

Az épülő új metró egyetlen elkészült aluljárója, melyet még nem adtak át ugyan, de máris ellepték azt a bátor kis muglik, akik itt gördeszkáznak, meg a csövesek, meg a galambok.

[|Alec|]

|Alec|
|Előzmény: Borgin & Brukes|

Apró pukkanás, pár apró teremtmény ijedten szalad arrébb. A már-már tapinthatóan tömör sötétség hirtelen megélénkül és két ember alakját öltik magukra, akik nem éppen a legbarátságosabb testhelyzetben tartózkodnak. Smoke az ugrás közben kivitelezett vaktában hopponálás miatt elvesztette minden egyensúlyát az érkezésnél és zsákkén hullott a földre. Elenyésző mennyiségű vizet csap fel két oldala körül ezzel, pont egy pocsolyába érkezett. A drága, megviselt szövet gyorsan magába szívja a koszos folyadékot, és a férfi érzi, amint a hideg lassan szétárad lapockájától. Rendkívül kellemes érzés volt ez az esés, pedig kellemetlenül nagyot koppant háta az aszfalton, pláne így, hogy a nagydarab francia is rajta tompított. Ő még is élvezte, olyannyira, hogy pár pillanatig ki tudta zárni a kellemetlen helyzetet fejéből és amennyire engedte a másik fordítani a fejét körül is tekintett.
Két kijárata volt a helynek, ők pedig a mögöttük lévőhöz feküdtek közelebb, de így is 60 méter lehetett körülbelül a táv. Ugyanolyan beteg fény lopakodott be itt, mint amilyen Borgin üzlete előtt is settenkedett. A viszonyok mégis rosszabbak voltak. Pupillája már-már akkorára tágult, mint amilyen írisze lenne és még így is csak körvonalakat látott, habár erre a legkevesebb szüksége volt. Pontosan érezte a gyomrát nyomorgató térdet és a nyakát markoló finom kezet. Nem ellenkezett az ellen sem, hogy már-már úgy érezte repedezik az a kiálló porc légcsövénél. Elengedte pálcáját, és lehelyezte teste mellé. Mást nem tett, izmait sem feszítette meg, hogy annál nehezebb dolga legyen Alecnek, pusztán türelmesen várt. Elviselte azt is, hogy permet hull az arcára minden egyes dühödt szónál. Nem olyan volt, mint a pocsolya,  ez égetett, marta a bőrét, legszívesebben odakapott volna, hogy lekaparja magáról, mégsem mozdult, csak néha-néha hosszabb időre hunyta le a szemét.
-Ölj meg. - hörögte annyira, amennyire tudta. 
~Most akkor tényleg vége...~ Kitombolta magát az adrenalin, habár szívesen elküldött volna még az izgalom hevében egy két komoly ártást, mégsem tette, és úgy érzi, hogy ez volt élete legjobb döntése. Felfogta a helyzetét és csak karjának apró rángásai jelentették egyetlen küzdelmét, aminek köze sem volt a fojtogatóhoz. Canon-reflexeinek próbált akadályt állítani. Arcára kiült az erőlködés is, de méltósággal szeretett volna elbúcsúzni, elegánsan, ha úgy tetszik.
A szorítás még is engedett. Hát még ebben se értettek egyet. A mágnes azonos pólusai taszítják egymást, erre a gyermeteg felfedezésre már rég rájöhetett volna. Kábán ül fel, pimaszul figyelmen kívül hagyva a pálcát. Fejébe lassan kezd visszaszállni a vér és sikeresen meg is szédült néhány másodpercre, de tartotta magát.
~Miért csináltam?~ Meredten bámult Alec arcába és üres tekintetekkel nézett.
- Köszönöm. - felveszi magyal botját, elrakja a helyére, föláll, majd hátat fordít a kereskedőnek. -Majd még találkozunk... - nem hopponál, egy lépést sem tesz előre, csak áll. Hosszú másodpercig hallgat némán történjen akármi is körülötte, és csak azután fordul a fickó felé. Megviselt cigarettásdobozt húzott elő, és ugyanazt az elefántcsont borítású öngyújtót. Hanyagul söpörte ki szeméből a koszos vízzel átitatott frufruját, majd nagyot szívott, és sokáig nem fújta ki.
- Ha már egyszer így kezdtük...

Smoke

*Hisztérikusan remeg a feszültség a pálca nélkül maradt ujjakban, így van ez rendjén, a szívek túl sűrűn doboknak, a tudatok túl sok információt vesznek magukhoz a külvilágból azzal a feltett szándékkal, hogy ezeket gyorsan kielemezve majd jól meg tudják védeni magukat, amikor egy frászfenét, az ellenségnek már nyoma sincs, elkotródott valamerre, pontosabban ők kotródtak el tőlük, ők, aki a saját kis ideg-háborújukat vívják. Megnyerhetetlen csata, minél kevesebb türelme marad az egyik félnek, annál inkább nyerésre áll a másik, és mégis, a teljes győzelem pillanatában, amikor elfogy az a bizonyos utolsó cérnaszál, ami visszatartja az átkot, a nyertes az, aki elveszít mindent, az életet, a tudatot, a valóságot és távozik egy olyan közegbe, ahonnan nem tér vissza senki és ahova a szellemek sem léphetnek át.*
-Nem-*a hangja üveges, opálos, ahogy a másiknak a tekintete, nem akarja tudni, hogy mi járhat egy ilyen tekintet mögött a gondolatok között, számára nincs irtóztatóbb a megadásnál, az elfogadásnál. Hátraül, a sarkára, természetellenes pozíció egy 190 centi magas férfitől, mégis könnyedén elköveti azt, a térdén átnedvesedett nadrág mellé ejti a kezét, a jobbikat, felfelé fordított tenyérrel tartja el magától a karját, aminek a fájdalmáról nem hajlandó tudomást venni, az álló férfi hátának szegezve a pálcáját szedi össze a gondolatait, semmi baj nem lenne a szétszórt kaleidoszkóp-mintákkal, ha azokat nem rázogatná még valami felsőbb hatalom, hogy aztán úgy érezze, szédül, ha magába néz. A keze, persze, átoktörésen nevelt balja a sötét pálcával rezzenetlen, és míg remegni látszik amíg újra meg nem szólal tisztább hangon, kőbe faragott keményen tartja magát azon az egy végtagon.*
-Nem válaszoltál-*közli a tényt, amivel mindketten tisztában vannak, a vonásai felett lassan visszanyeri az uralmat, heves kifakadása után is hideg fénnyel ragyognak fel a szemei, fakó-torz mosolyra rándul a szája. Így, a sarkán ülve, nem moccanva nem lehet valami tekintélyes jelenség, de őszintén fütyül az egészre. Lejjebb engedi a kezét, követi a műveletet, a dohányrúdra gyújtás szertartását, feltérdel, fél térdre emelkedik.*
-Ne adja Merlin-*szinte suttogja, de tisztán és jól érthető a még el sem készült, de már csatornaszagú járat borongós visszhangjának köszönhetően. Meglendíti a pálcáját, mire a cigaretta ragyogó kék lánggal fellobban és elhamvad, éppen csak megpörkölve a mohón szippantó szája, amit szívesen végigkenne a közeli betonfalon. Iskolapéldány varázslat, már kölyökkorukban ezzel melengették önmagukat és egymást, mégis a fókuszált varázserő, kis tárgy, kis kár, visszafogott mértékű rombolás azt sugallja, az iménti kivetkőzése a jellemének része volt, heves habitusa megkövetelné, de angol modorra szoktatott viselkedésformái által elnyomatott, nem pedig az önuralmának tényleges elvesztéséről szólt. Még bírják az idegei a harcot, még küzd a tudata, még a gyanakvás mérgezi a lelkét, korábban felheccelt dühe új táplálékot lelt.*
-Amíg nem végeztem veled, te se ködösíts tovább-*a pillantása felkutatja a másikét és bár akármilyen szem sötétnek látszik ebben a fényben, az indulat jól kiolvasható belőle. Kiegyenesedik, teljes magasságában, szélességében, csapott vállával.* -Nem kötök veled különbékét, amíg nem tudom mit ért a magadfajta köszönet alatt.

[|Alec|]

|Alec|

Amikor folyik a víz valamin, nincs meg mindig a kellő súlya ahhoz, hogy elszakadjon hordozójától. A legelső mindig csíkot hagy maga után, hogy az utána következő cseppek tudják merre kell menni, merre találják a szabadulást. A hordozó egy darabig állja a sarat, de egy idő után már nem tud mit tenni, elengedi azokat, hagyva, hogy teljes erejükkel megüssék a talajt érkezésükkel. Ez nevetségesnek tűnhet, pedig pár ilyen pont elég ahhoz, hogy elcsússzunk rajta és beverjük a fejünket. Valahogy így lehetett Alec is ezzel az egésszel. Smoke folyamatosan ontotta vizet rá, ő pedig csak tűrte, tűrte, még nem elengedte a hatalmassá duzzadt idegességét. Az ráesett a szakállasra, de ő szerencsére nem feküdt ki ennyitől, sőt inkább élvezte az egészet, és újra leengedte vödrét a kútba...
Hangosan szisszent fel, amikor az apró lángok belekapaszkodtak ajkába. Ott és a szemhéjakon a legpuhább az ember húsa. Nem is csoda, hogy a varjak ezeket az ínyencségeket csípik le először, egy tetemről. Okos állatok ezek. Az ujját szerencsére nem tudta túlságosan bántani a tűz, pusztán felforrósodott kicsit, és a nagyobb fájdalom egyébként is kiontja a kisebbet, elvileg. Bő nyállal átitatott nyelvével körbenyalta ajkát, ami valóságos felüdülés volt a perzselt résznek, habár a kellemetlen érzés még mindig nem múlt el, próbálta figyelmen kívül hagyni. Egy darabig megfordult a fejében, hogy újabb szálra gyújt, de inkább nem kockáztatta meg, nem is egy következő akciótól félt, pusztán utálta a pazarlást.
- Mennyi kérdés, uramisten... - hangja eltért a megszokottól. Gyermeteg volt, játékos, de ugyanakkor cinikus is. - Engedje meg, hogy a következő kérdés válaszával kezdjem. - magabiztos volt, nem törődött még a közeljövővel sem, csupán azzal a másodperccel, amiben épp volt. Apró sóhaj közepette ismét előkerült pálcája. Furcsa mozdulatot írt le vele a levegőben, egy varázslatra sem emlékeztetett. Szólni nem szólt, mit akar egyáltalán? A válasz egy kígyózó, sűrű füstfüggöny formájában érkezett. Tekeredett, csavarodott a levegőben, majd betűk formálódtak belőle egymás után, szép lassan.

Kelet-London külterülete - a föld alatt

Épphogy idejük volt elolvasni, ugyanaz a fura mozdulat visszafelé, és a füst újra egy hosszú kígyószerű vonallá tömörült, majd visszakúszott fegyverébe, ami a zsebében landolt. Ezzel ő is hasznos információt szerzett, tudja merre induljon hazafelé. Semmi kedve nem volt hopponálni, sokkal szívesebben sétált volna akár több órán keresztül is, de még nem jártak ott, nem lesz olyan könnyű hazamenni. Hogy mi volt ez? Pusztán annak az okos kis tárgynak a hatása, amire Borgin is úgy fente a fogát, és a hozzá hasonló műkereskedők körében igazi legendának számított.
- Mindig is ki akartam kerülni a körforgásból. - olybá tűnt, hogy képtelenek az ócska falak elnyelni hangját, és az csak visszapattanásra képes a szilárd anyagról, ugyanis a visszhangok csak nem akartak halkulni, sőt mintha még a hullámok tompa puffanását is hallani lehetett volna egy-egy pillanatban, de aztán csak elmúlt ez is, ahogy minden csoda. - Csak azért tettem, mert még rosszabb lett volna nekem, ha maga megöli azokat az embereket, mivel azt mondta, hogy a legnagyobb pusztítást maga után hagyva szeretne meghalni. Szerintem meg ennek nincs még itt az ideje, és nem hagyom, hogy azután tönkre is tegye a dolgaim, miután segített, még ha az ellenkezőjét is kívánja. - Semmi ellenszenv, negatív megnyilvánulás nem csengett vissza szavaiból, de még lejtéséből sem. Valóban hálás lenne? Vagy pusztán megint egy félreérthető színjáték?
A cigaretta látványától felizgatott szervezete viszont nem tudta megállni, hogy rá ne gyújtson. Már nem a pimaszság vezérelte, mikor a dobozért és a gyújtóért nyúlt, de mikor a mellénél tartott a koporsószeg megállt és sandán felnézett a másikra. - Minden kérdésére válaszoltam? - megelőzve ezzel egy újabb égési sérülést...

Smoke

-Momentán az, hogy hol vagyunk piszkosul nem érdekelt és a közeljövőben sem fog-*közeljövő alatt alighanem nagyon közeli pillanatok masszív halmát érti, amikor nem történik semmi drasztikus, fenyegető, félelmetes, aranyos, cuki, tündéri, mint mondjuk tündérmanók támadása, esetleg hippogriffsimogatás. Semmi rendkívülire nem vágyik most, beéri egyszerű válaszokkal. Igen. Egyszerűekkel. Persze amit kap, az koránt sem olyan egyszerű, mint amilyennek szeretné, hopponálástól émelygő gyomra és kavargó feje nehezen emészti meg az információhalmot, erről persze újabb pörgő kavalkád jut eszébe, de legalább már nem céltalan színekkel és formákkal telt egyveleg, hanem nagyon is tudatosan megszabott alakzatokkal és formákkal…
Csendes mániákusság izzik a tekintetében, állhatatosság, kitartás, szívós türelem. Az egy dolog, hogy mit bír a test fizikailag, mekkora a fájdalomtűrés, az izmok mikor vonaglanak már tényleg kínos görcsben egy adott helyzetben, megint más dolog a lélekjelenlét, a hidegség, logikusság, távolságtartás, és egy újabb féle „dolog” ez a fajta szívósság, amivel mindig le-lepattan a másik bujkálási kényszerének falára, hiszen amilyen magabiztosan irányítja Smoke a beszélgetést, annyira magabiztosan hárítja az újabb és újabb próbatámadásokat, amik azt kívánják felfedezni, hogy mégis mi végre az egész felhajtás. Elvégre az események sejteni engedik, elszámolás van a dologban. Tiszta sor, már rég meg kellett volna halnia annak a fickónak, aki egyáltalán megfizethette ezt a szerencsétlent azért, hogy eléálljon, vagy lehet ez nem is volt a tervekben, részletkérdés, úgyse tudja meg soha a füstbuherátortól.*
-A dolgaidat mindenképpen tönkreteszem-*állítja szemrebbenés nélkül, sikamlós kígyótekintettel viszonozva a sanda pillantását, a pálcáját is feljebb emeli, mintegy figyelmeztetve annak cigarettapusztító hatásaira. A dohányzás öl. A dohányzás nem tesz jót a bőrnek, főleg a kivörösödő ajakbőrnek nem.* -És nem segítettem semmiben-*elvégre a  védfalat nem ő húzta eléjük, bár kész lett volna vállalni egyfajta cserét, ha éppen a szakállasnak is átokszórásra támad kedve. És bizony az átokszóró átoktörők fantáziája túl kreatív ahhoz, hogy ne lett volna jó móka a dolog.* -Továbbra se értelek, de tudod mit? Nem érdekel a svéddel tunkolt angol logika buktatókkal teli csavarvonala. A nagylelkűség önzetlen erény, ezt te is nagyon jól tudod, de ha neked az a kereszted, hogy rajtam gyakorold, ám legyen-*újra megélénkül, a vállán megigazítja az elkopott kabátot, fájdalom ellen türelmet, megsértett hiúsága ellen, amiért vérezve látják pedig hanyagságot használ, igencsak eredményesen. Közelebb lép, a pálcáját maga mellett lógatja, támadó szándék nélkülinek látszik, de eddig se volt túl sok figyelmeztető jel arra, hogy mikor „cseppen” a beszerző.*
-Ne fogalmazz bonyolult válaszokat és hálából nem teszek fel bonyolult kérdéseket-*nem úgy fest, mint aki most fogja megszakítani a közel sem kedélyes, de azért valahogy mégis groteszk mód bájos beszélgetést.* -Neked már úgyis mindegy, ahogy a mellékelt ábra mutatja, nem lett volna kár érted, tehát felesleges takargatnod a kártyáid. Mit tudsz rólam?-*sötét tűzzel telítődik a hangja, indulattal, ami talán kis mértékben aggodalmat is takar.*

[|Alec|]

|Alec|

Egykedvűen vonta meg a vállát, amikor a láthatóan ideges francia jelét is adta belső indulatainak minden szavában, tettében. Valahogy megváltozott az egész beszélgetés felépítése a hoppanálás óta, mintha nem csak térben, hanem időben is máshol lettek volna, talán egy átok úgy kapta őket el, hogy az utazás közben átrántotta őket egy alternatív valóságba? Akár egy lelkes kiskölyök aki nemrég fejezett be egy nagyon jó képregényt és próbálja azt a kitalált világot áthelyezni a sajátjába, természetesen úgy, hogy ő a főhős, mert hát máshogy hogyan is lehetne izgalmas az egész? Valószínűleg sosem fog kinőni az efféle fantáziálásokból, de jól esett neki nem csak szürke dolgokat, hanem fekete-fehéreket is látni, még ha ezek nem is fedik le teljesen a spektrumot. Szóval fura volt neki, hogy már nem annyira harcol. Elengedte magát, nem figyelt feszülten a másik minden mozdulatára, ami talán nagyképű óvatlanság, legalábbis az utóbbi mindenképpen, az előbbit sokkal inkább más számlájára lehetne írni. Katarzis volt számára ez a pár óra? Tényleg, mennyi idő is telhetett el mióta elkezdték a beszélgetést? Fogalma nem volt ilyenekről perpillanat, pedig nem jellemző rá, hogy könnyen elveszti az érzékét ehhez, most mégis sikerült, de nem különösebben zavarta. Változás történt, méghozzá olyan ominózus, mintha az elmúlt évek összes elmulasztott apróságát egyszerre szeretné bepótolni a sors. Érdekes volt és mindenképpen kellemes számára, de a cigit még ugyanúgy kívánta, el is keseredett, amikor szúrós megjegyzést kapott a kezében lévő szálról lemondóan sóhajtott, és zsebre rakta azt, illetve a gyújtót.
- izlandi. - vág bele a másik szavába, mikor az a svédeket említi. Svédországban csak a lányokat szerette, eléggé könnyűvérűek, fel is rémlett neki pár világos tónusú, szőke keretbe foglalt kedves arc, de gyorsan elhessegette ezeket az emlékeket, azért ennyire nem helyezkedhet el kényelmesen, az már olyan mértékű pimaszság lenne, ami könnyen visszafordulhatna ellene, habár lehet, hogy már ez is saját maga fele tart... - Te árultál el mindent magadról, én meg elvileg jól tudok következtetni az emberek természetéről, azok cselekedetei alapján, de ez ott a másik oldalon is így lehet. - még a magázással is felhagyott, tényleg nagy léptékekkel mérhető lett a változás - A neved, és egy lesből készült fotó rólad, amint épp leszállsz egy hajóról... Á, tényleg! Azt is tudtam, hogy Kínában voltál, de az okot már nem kötötték az orromra, habár nem is nagyon hiszem, hogy tudják... - sandán kereste a másik tekintetét -Aminek azt hiszem... örülsz...? - nem volt biztos abban, hogy helyes a megállapítása, abban viszont igen, hogy válaszért rossz helyen kopogtat - Mindegy is, elmondtam amit akartam. - mondandóját ismét azzal zárta, hogy elővette a nem rég eltett két tárgyat, kérdően nézve farkasszemet a kereskedővel...

Smoke

*Mély levegőt vesz, a szemét egy pillanatra lehunyva fújja ki, mint akinek komoly erőfeszítésébe kerül uralkodni magán. Persze, akinek ez komoly erőfeszítésébe kerül, az nem stresszelné magát azzal, hogy szem elől veszíti a másikat, láthatatlanná teszi azáltal, hogy nem néz rá, indokolatlan előny, paranoia, stressz, visszhangléptek a csupasz falak között, cseppenő nedvesség és loccsanó pocsolyahangok, minden adott egy jó kis merénylethez.*
-Nem különösebben élmény veled beszélni, ha az ember kíváncsi és nem csak cseverésző hangulatban van-*neheztelés. Igen, minő emberi érzelem a hangjában, határozottan neheztel a másikra a szűkösen mért információk miatt, mégsem áll neki kicsikarni belőle. Új szín a fiatal viszonyban. Viszony… kapcsolat. Elfanyarodnak a gondolatai, megrázza a fejét a rápillantásra, némi lemondó kifejezés az arcán, amit többféleképpen is lehet értelmezni.*
-Amit elmondani akartál az, mint észrevehetted, engem csak nagyon hellyel-közzel érdekel. De mondhatni lojálisan meghallgattam, úgyhogy lehetnél egy kicsit jobb hozzám…-*kaján jókedv villan meg a szemében, némiképpen szembefordul a másikkal, a pálcáját akár egy bűvész megforgatja az ujjai között, párbajban halálosan felesleges, de békeidőben nagyon látványos, aztán sötét kabátjának zsebébe vágja a könnyű fegyvert. Egyelőre másféle hadviselést folytat, ezt pedig szolid módszerekkel történő meggyőzésnek hívják, vagy más néven udvarias baszogatásnak.*
-Áh igen, mindent, amit én mondok magamról bárki, aki egy kicsit is ért hozzá felhasználhat. Ám legyen, elvégre nem árt, ha társítanak hozzám valamit, nem csak egy üres név vagyok egy bérgyilkos kezében-*furcsa, hideg mosollyal méri végig a másikat, viszonozza a pillantását, de a szeme most egészen sötét kék, nem sokat fejez ki. Ellenben mosolyog. Ideje java részét ezzel tölti, kellemes, féloldalas mosollyal terrorizálja a környezetét, hadd gondolkodjanak a balgák azon, hogy vajon minek örülhet.* -Még, ez elég kevés ahhoz, hogy elémtoppanj egy utcában. Gondolom sejtesz ezt-azt a vérmérsékeletemről, a tudásomról, a képességeimről és az érdeklődésemről-*könnyű, felszínes, semleges hangon beszél önmagáról, olyképpen, mintha egy jól körbetapintható tárgy lenne, egy érték, amivel érdemes foglalkozni, de csak azért beszél ő, nehogy a másikat zavarba hozza a műtárgy iránt rajongás szükségességével.*
-Nem örülök. Teljesen semleges, hogy miért voltam ott, és az is, ahogy visszajöttem. Ám az itteniek szűklátókörűségére jellemző, hogy nem figyelnek az ilyen részletekre-*a jól ismert arrogancia tér vissza a szavai mögé, de ez már legalább nem Smoke ellen irányul. Arcizma se rándul a felsoroltakra.* -Próbáld jobban felidézni. Miért akarnak megöletni, azon túlmenőleg, hogy minél kevesebb tehetséges üzletelő van, annál jobban érvényesíttethetik az akaratukat. Túl egyszerű lenne, ha csak simán elintéztek volna egy utcai konfliktussal. Ennyire alábecsülnek, vagy továbbra is, mint jól szituált kulcsember keresed velem a konszolidált kapcsolati formát, hogy aztán a kellő időben a kellő helyen lendülj akcióba. Ne vedd személyeskedésnek, de nehezen hiszek a „megtérésben”, értem ezalatt a problémakerülést egy magadfajta esetében.

[|Alec|]

|Alec|

- Ahh... - furcsa mosoly jelenik meg arcán a kereskedő kaján vigyorával szinkronban. Tetszett neki ez a megfogalmazás, legalább egy kevés fűszer is került erre a száraz estére, ami azért összességben egy eléggé laktató kulináris élvezetté nőtte ki magát a kezdeti bizonytalanságból. Át suhantak Smoke agyán a füstszerű emlékek: Borgin elképedt arca, amikor a francia belépett a boltba. Annak arrogáns mozdulatai, fennkölt szavajárása, amit szépen lehámozott a köz nyirkos csendjében. A merész kijelentései amik a lendületet adták minden pillanatban, amikor már úgy látszott, hogy visszafele kezd folyni a folyó, majd a sorsdöntő fordulat az a röpke kis párbaj. Párbaj? Inkább csak durva kóstolgatás, amit a hirtelen magánakció szakított félbe. Ez nagyon meglepte saját magát is, hisz annyira ki volt éhezve abban a pillanatban a harcra és eléggé bízott benne, hogy a kettőjük duója győzedelmeskedett volna, mégha nem is összeszokottak. De mégsem a lebénított tetemeken keresztül indulnak neki annak a patkányképű eladónak, hogy kifaggassák, hanem az isten háta mögötti, vagy inkább alatti helyen néznek farkasszemet, egy sokkal barátságosabb hangulatban, habár ez itt még mindig azt jelenti, hogy egy rossz mozdulat és az elpattanó idegek detonációja összedőlti az aluljárót némi mágia segítségével.
Most már nem akadt fenn az önfényező szófordulatokon, neutrálisan viseltetett irántuk, sőt néha észre se vette őket.
- Ne aggódj, téged csak azután fognak keresni, hogy engem megtaláltak... - ismét egy mosolyhoz hasonló gesztusra rándult a szája, de a kivitelezés elakadt a felénél, és rögtön vissza is tértek arca vonalai az alaptáborba - és mint tudjuk, ilyen nem fog megtörténni. Ügyesebb vagyok annál. - úgy látszik fertőző ez a beképzeltség, főleg olyannál aki amúgy is vevő rá. Habár tény, hogy igaza volt: megbízói nem tudják az igazi nevét, sőt a közben alig valaki, de, ha azokból kihúzzák akkor rejtőzködnie is fölösleges, mert a tartózkodási helye is titok volt, csak annyit sejtettek, hogy Borginnak köze van hozzá, mivel gyakran ő továbbította a kuncsaftok üzeneteit. Ez természetesen egy hibás feltételezés volt, lévén, hogy csak a kiterjedt kapcsolati rendszere miatt használta médiumként azt a rosszéletűt. Semmijét nem bízta volna arra a tetűre.
- De ha ennyire lázba hozott a téma, inkább egy százfüléfőzet társaságában érdeklődj a Foltozott Üstben, vagy valamelyik zugivóban, én annyira nem vagyok jártas az efféle üzleti ügyekben. - de azért mégis elgondolkozik, visszaidézi azt a pár percet amíg megkapta az utasításokat, de az arcokat nem tudja felidézni. Ennek nem szegényes emlékezőtehetségéhez van köze, hanem a perui sötétségporhoz. - A Weasleyk sötétségporát használtam, mikor 'felvették a rendelést'. Ha akarod használhatsz legilimenciát... természetesen csak, ha sikerül. - rövid idejű, de nagy jelentőségű pillantást küldött Alec felé, majd folytatta - Viszont az biztos, hogy ketten voltak, az egyik öregebb már és reszelős volt a hangja. Nem a cigarettától, hanem a kortól, meg talán valamilyen betegség is közre játszhatott. A másik ritkán szólt bele, amikor igen akkor se túl érdemlegeset, róla más információval nem szolgálhatok. Illetve még annyival, hogy biztosan harmincöt alatt van. Vagy átkozottul jól tartja magát.. - mondandója végeztével mindenféle engedélykérés nélkül szája elé vette a kezébe szorongatott cigarettát. Gondosan végignyalta, hogy tovább égjen, majd megnyújtotta a mugli szerszám segítségével. Nagyot szívott belőle és sokáig nem engedte ki, hagyta, hogy telítődjenek hörgőcskéi a mérgező kátránnyal, majd kevertet valami főzetet magának a Mandragórában rá, de egy idő után csak útjára engedte a jellegzetes illatú aeroszolt egy megkönnyebbülő sóhajtás keretében.

Smoke

-Éppen emiatt aggódom-*összegzi, a hangja sötét, komor árnyalatot kap, hol van már a könnyedség, a lágy habitus, a gondtalanság ígérete, valahol félúton elkopott belőle.* -Mi a fenéért keresnének téged, ha egyszer úgyis eltűnsz a zavarosban, árnyék az árnyékok közt, a kutyát se fogod érdekelni, amíg újra elő nem dugod az orrod, persze akkor bizton számíthatsz mindenféle merényletekre, odaadó rajongásra, ami akár késdobálásban is megnyilvánulhat-*kedves-szomorú tapasztalatok, feszültség-ízű emlékek közé túrva lehet találna még hasonlóan jó hasonlatokat, de nem fárad vele. Furcsa fintor jelenik meg az arcán, legilimencia, persze, mindenre a legjobb megoldás, de egyrészt nem ért hozzá, másrészt eszébe sincs egy másik ember lucskos gondolatai közé siklani, azon túl pedig a sötétségpor vitathatatlanul az egyik leghasznosabb azonosság-rejtő hozzávaló, ami az utóbbi idők piacain hódít, esélytelen, hogy éppen ő fog átlátni rajta. Mégsem nyugtatják meg a kapott válaszok, sőt, valami bizalmatlansági indítvány is elindul a gondolatain, ahogy egy lépést hátralép, aztán egyet oldalt, nem fordul irányba, maradnak csak egymással szemben, majd amikor elérkezik az indulás pillanata úgyse valószínű, hogy kedélyesen fognak hazabandukolni, egymás mellett, bekortyolva egynémely kocsmák zavaros angol sörkínálatába.*
-És ennyi információval képes voltál elindulni? Ez amatőrségre vall, amikor pedig egyébiránt nem tekintettelek volna annak-*könnyű hízelgés, mégis inkább olyképpen hat, mint a smirglisimogatás. De persze van némi alapja, olyan alapja, amitől a franciába megoldódik a feszültség és nem zavarja különösebben, hogy ez látszik rajta, amíg a legfőbb gyengéje nem kipuhatolt, akkor addig úgy van vele, mint a füstös képű, nincs vesztenivalója. Elnéző fintorral szemléli a rágyújtás, eltette a pálcát, cincognak a füstegerek, meg se lepődik rajta. Mindenki a maga függőségének a kovácsa.*
-Jó, innentől kezdve már gyakorlatilag mindegy, hogy ki kezdte, gyakorlatilag ott vagyunk, ahol a part szakad-*tehát háború, vérontás, félelem, és persze nem utolsósorban kereskedelmi előnyök, hátrányok, privilégiumok és lecsúszottak termelődnek majd ki az elkövetkező idők zűrzavarából. Elvégre mindenki azt reméli, hogy az új irányítás majd nagyobb teret ad a portékáiknak, mindenkinek a magáéra reméli, de kész bővíteni a választékot a másik rovására, a legtisztább módon úgy, hogy elteszi láb alól. Tiszta sor, ha mégannyira is mocskos, taszító.* -Ha élhetek egy javaslattal, helyezd át a megélhetési módodat máshova, a Zsebpiszok közben aligha fogják jó néven venni a munkavállalói kedved ezek után-*nem mintha különösebben vaggódna. Vannak olyan varázslók, akiket egyszerűen nem lehet kiírtani és vannak olyanok is, akiket egyszerűen nem érdemes, mert több a fáradtság azzal, amíg próbálják megszorítani, mintha csak hagyják, hogy élősködjön. A zsebébe süllyeszti a kezeit, elfordul, illene valahogy elköszönni reménybeli gyilkosától, de hirtelenjében nemigazán talál hozzá megfelelő formulat.* -Ragaszkodsz még a társaságomhoz, vagy ma éjjelre ennyi volt a mutatvány?-*kérdezi aztán végül távozásra készen.*

///Tied a zárreag >.<///

[|Alec|]

|Alec|
|La Grand Final|

- A vadászkutyák is megpróbálják egyszer a galagonya közé szálló madarat. Majd tanulnak a hibáikból. - mosolygott szelíden a férfi reakciójára. Még szívesen hozzátett volna valamit, ami a másik egoját növelhette volna nagyban, de diplomáciai megfontolásból mégsem tette. Akármennyire tűnt nyugodtnak kívülről belső viszályai megmutatkoztak minden egyes szippantásában, ahol mohón lélegezte be a füstöt. Kapkodott, nem élvezte ki eléggé, ahogy azt kell, ahogy szereti, de ezt is majd jó dologként fogja elraktározni, lévén, hogy ürügyet biztosít egy újabb szálhoz. Nem szokta még meg, hogy olyan ködben tapogatózik, amit nem ő csinált, és ez eléggé zavarni tudta, de elernyedt teste nem ellenkezett a fullasztó jövő ellen, fáradt volt ahhoz és lusta, most kell csinálni valamit, már nincsen bebiztosítva a helye egy esetleges rendszerváltás esetén. Vajon mit tegyen?
Nagy szemekkel bámulta maga elé, ahol egy bogár duruzsolt. Nem látta, egyszerűen elképzelni se tudta, hogy van ott valami a puszta hangon kívül valahogy így volt az elkövetkező idővel is, vaktába tapogatózott miközben azt se tudta előre vagy hátra megy.
- Amatőrség... - gúnyosan ejti ki a szót, ezzel most alaposan belegázoltak portréjába, amit minden bók egy-egy ecsetvonással bővített, és mégsem lett kész ennyi év alatt. Még sosem érte ilyen kritika, nem is tudta, hogy hogy reagáljon rá. Talán a legjobb lenne, ha elengedné füle mellett? - Az én körömben ezt jelenti a bő információ. A nyomozás lényege nem az, hogy a megbízóid adjanak információkat, hanem, hogy te adj nekik. - hangja meglágyul a végére, mintha egy éretlen kisgyereket okítana, aki az ő szakmájára lépkedne, és ez elég bántó lehet a férfi számára, habár eddig a következtetésig agya már nem jut el. Túlzottan nagyra nőtt most az önzősége, hogy csak magával foglalkozzon és gondolatai akár egy nemesgáz elektronjai keringtek önmaga körül. Túl kevés volt a centrifugális erő ahhoz, hogy leszakadjanak és túl közömbösek ahhoz, hogy reakcióba lépjenek a környező hatásokkal, és akármennyire kellene stabilnak tűnnie ennek az állapotnak ő mégis úgy érezte, hogy több tonnás kövekkel a kezében egyensúlyoz a La Manche csatornán. És a képzeletbeli híd még cérnának is vékony.
Lemondó sóhaj szakad föl belőle egy adag füsttel karöltve, mintha csak baljós gondolatait lehelte volna ki, de azok nem kotródtak el elég messzire ahhoz, hogy újra be ne szívja őket egy huzatosabb levegővétel során.
- Ó. - valóban erőteljesen meglepődött és arca összes harántcsíkolt izomszövete azon fáradozott, hogy ezt a lehető legnagyobb arányban kimutassa a külvilágnak, próbálva dacolni a gyér megvilágítással. - Köszönöm a hasznos tanácsot. - ez a mondat ugyanannyira lehetne gúnyos is tartalmát tekintve, mint amennyire komoly. Ő az utóbbinak szánta, mind lejtésben, mind gondolatban, szabadulni akar a kiváló estétől, mert már nem maradt sok ideje ahhoz, hogy az új hajnalt is meg tudja tervezni. Felnőttségének egy nagyon hosszú nappala fordult át sötétségben, és mindig ez a legnehezebb a nyugta és a kelte közötti időszakot átvészelni. Ilyenkor minden hangosabbnak tűnik, és a megannyi zaj között elvesznek a csendben duruzsolt átkok, és suhanó pálcák.
- Bontják már felőlünk a cirkusz sátrát, illik távozni. - folytatja tovább a hasonlatot elgondolkodott képpel és határozatlanul előre lép egyet, majd mereven megáll és inkább hátat fordít. Még túl korai az idő egy kézfogáshoz, a hippogriff sem szereti ha meghajlás nélkül nyúlunk hozzá. Egy darabig még áll hátat fordítva, majd elnyomás nélkül ejti le maga mellé az apró csikket, aminek parázsló vége porszívóként falja fel a sötétséget, de hiába a nagy erőlködés, ennél több kell ahhoz, hogy valakit keresztre feszítsenek.
- Még találkozni fogunk. - közli az egyszerű tényt, majd varázsvesszeje néhány pöccintésével egy hosszú ősz hajú, szakállú férfivá változtatja magát. Kabátja eléggé megviselt ahhoz, hogy ne nézzen ki újnak. Zsebre teszi a kezét, és ugyanezzel a mozdulattal be is görnyed. Fejét lehajtotta és komótos, hosszú lépésekkel felindult egy lépcsőn.
~még találkozni fogunk...~ ismételgette magában...

//köszönöm a tartalmas, rendkívül élvezetes játékot//