Covent Garden Hotel

A Monmouth Streeten elhelyezkedő ötcsillagos szálloda számtalan lehetőséggel, jól felszerelt szobákkal, külön termekkel, és délutáni teával várja a pihenni vágyókat. A hotel rövid sétányira van a Sohotól, valamit a Royal Opera House-tól. Általában üzletemberek, turisták szállnak meg itt.

[Some of them want to use youSome of them want to get used by youSome of them want to abuse youSome of them want to be abused___________________________]

Some of them want to use you
Some of them want to get used by you
Some of them want to abuse you
Some of them want to be abused
___________________________

   Csipp. Csepp. Csöpp. Csipp-csepp-csöpp.
   Beköszöntött a tél, sőt már jóval benne kutyagoltunk talpig hóban. A sok felesleges, giccses díszítés alapján karácsony tájékán járhattunk, de hogy pontosan hol, nem tudom megmondani. Nem figyeltem már ezt az ünnepet. Gyerekkoromban mindig imádtam a frissensült kalács illatát, a csillogó karácsonyfadíszeket, az ünnepi terítést az asztalon, a sok új ajándékot, a csendet, nyugalmat, szeretetet. A hó csak némán, nyugodtan hullt. Karácsonykor sose tombolt hóvihar, sosem esett az eső, sose fagyott, mindig tökéletes volt az idő. Halkan szitáló hó, paplanként fedte be házunk kertjét, s bármennyire is volt hideg, a házban, a családtagjaim között mindig meleg volt. De mára már minden eltűnt... A masnik, az ajándékok, a kalácsok és a szeretet. Azóta sose volt csendes karácsonyom, s mintha a világ is rá akarna tenni egy lapáttal, ma vörös cseppekkel színezett hóban térdepelünk. Vér által beszennyezett, tisztátlan, mocskos csapadékban. Mert háború van. Mindenhol. Az utcákon, a házakban, a kapcsolatokban, az emberek lelkében. A bizalom szó már nincs. Immáron éreztem a tél hűvösségét, hidegét, és még a forró kandalló mellett is fáztam, reszkettem a hidegtől.
   Az esőcseppek egyre halkabban estek, s mondhatni lassabban is, hiszen a víz könnyűszerrel, bár lassan, de fehér hópihékké alakult át. De hiába, az erős szél ugyanúgy fút, és bármily' kellemes lehetett volna a fehér csoda látványa, ismét megjelent az a bizonyos szél, vihart keltve, elrondított mindent. Az a szél...
   Ez csak kedvezett nekem, hiszen szabadon hagyott fejemre nem hullott már eső, csupán parányi pihék. Mire végre a hotel elé értem barna fürtjeim között ezernyi fehér pötty díszelgett, vállamról pedig porcukor módjára söpörtem le, maikor beléptem a forgóajtón. Az óriási előtérbe lépve megcsapott a meleg hőmérséklet, s szinte másodpercek alatt melegem lett a szövetkabátom alatt. A portán üdvözlő nyájas úriembertől megkaptam szobám kulcsát, s habozás nélkül felsiettem, majd magamra zártam a lakosztály ajtaját.
   Az este további részét a bárban szerettem volna eltölteni, de ahhoz nem volt megfelelő az öltözékem, így kénytelen voltam átöltözni. A fekete nadrághoz egy egyszerű sötét színű inget gomboltam mellkasomon össze, s belebújtam az elegánsabbik cipőmbe, majd leoltva a villanyt rázártam az ajtót az üres helységre. Karórámat megigazítva csendesen levonultam a félig telt bárba, ami még a hotelhez tartozott, és helyet foglaltam a bárpult szélénél. Egyelőre még nem rendeltem, hiszen itt nem siettetik a vendégeket. Nem tudom, mire vártam, csak vártam. A több hetes hajsza, a diákok terelgetése holmi pásztor módjára lefárasztott. Yvette is egyre reménytelenebb eset volt, szükségem volt a nyugodt környezetre, a lassú, csendes élethez. Legalább pár napig.
   Az elegáns bárban jó pár ember üldögélt, de még nem volt tele. Végigpásztázva a szállóvendégeket mindent meg lehetett találni ott. A magányos, de annál pedánsabb, büszkébb, úri hölgy. Az előkelő, milliárdos, pökhendi, tipikus angol család - a szülők, két gyerekükkel-, a turbékoló szerelmepárok, a turbékoló szerelmespároknak látszódó megjátszott szeretetet árasztó vonzó személyek, melyek egymás mocskos, szexuális játékszerei voltak. Volt itt mindenki.

Édes kacaj hallatszódik a bár egyik sarkából. Édes méreg, ami az ember szívébe hatol, kitép onnan egy darabot, aztán pedig elhajítja úgy, hogy senki sem találja meg. Egy édes kacaj,ami még tökéletesebb, még véresebb emlékeket idézhet fel valakiben, ha jól figyel.
Hófehér mosoly villan meg az egyik asztalnál. Egy mozduló kéz, ami az asztal alatt motoszkál egy ismeretlen férfi izmos combjainál. Egy vérvörös miniruhába bújtatott vékony test. Egy kecses hattyúnyak, és egy csábító cseresnyeajak.
- Igen Rob…csak erre vágyok.
Kacagja túlfűtött szexualitással Monique Garside, miközben egyre közelebb hajol az öltönyben feszítő férfihez. Forró ajkát megnedvesíti, lángra lobbantja az eleven rózsaszirmokat. Belemar a másik szájába. Olyan, mint egy vadállat, ami lecsap áldozatára. Úgy látszik azonban, hogy ez nem okoz gondot kettejüknek.
Csókolóznak. Robert Ctrius már most, mindenki szeme láttára tovább lép. Ajkai végigsúrolják a nő nyakát, végül élvetegen beleharap abba. Halk elfojtott, kéjes nyögés.
- Rob, hozol még egy italt, kedvesem?
- Persze cicám!
Ekkor azonban, amikor a nő keresztbeteszi lábát, a combfix csipkéjénél körvonalazódni látszik a varázspálca. Egy rémálom tükörképe. A véres hópelyhek éjszakája. Pont, mint régen.
Monique felemeli a fejét és egyenesen Brandon szemei közé néz. Ezer közül is felismeri. Már a jelenlététől kirázta a hideg, a parfümje pedig úgy cirógatta végig arcát, mint egy visszatérő szerető.
Pár emlék csupán, ami hozzá köti, pár rémkép, amik a jégkockákkal együtt, gyorsan elúsznak. 
Milyen vicces az élet…reménykedett benne, hogy nem sokszor fog vele találkozni, hiszen Ő az, aki miatt azzá vált amivé. Legalábbis részben.
De egy romlott elmét meggyőzni az igazságról, olyan, mint gyilkost angyalnak titulálni.
Emlékszel Brandon? Ugye Te is emlékszel? Emlékszel a késre, amit a nyakadhoz nyomtak? A szorítást? Ahogy forrón átöleltek a hószín karok? Mondd Brandon ugye te is emlékszel?
Halkan sóhajt egyet, mielőtt megissza a pohár maradék tartalmát. A hideg ital libabőrt varázsol karjára.
Rob beszédbe elegyedik egy férfival. Szintén öltönyt visel, amolyan üzletember típusnak látszik. Az a fajta, aki egy kis szexuális ígéretért, a fél vagyonát képes egy szép nőnek oda adni. S lám a halálfaló ismét nem téved. Rob ugyanis már az arcához hajolva suttogja a búcsúzóját.
- Sajnálom cicám, ma mégsem fog összejönni. Harold felajánlott egy üzleti lehetőséget. A számlát az én nevemre írasd. Tudod neked bármit cicuskám!
Egy csók a szájra és már el is tűnik a másikkal a tömegben. Monique belekortyolva az újabb italba, amit kihoztak neki, ismét felveszi a szemkontaktust Brandonnel. Látni akarja a szemeit. Tudni akarja, hogy őt figyeli. Ki akarja élvezni a kimondatlan vágyait. A nő mellett a szék üres.
Felhívás egy keringőre.

[Some of them want to use youSome of them want to get used by youSome of them want to abuse youSome of them want to be abused___________________________]

Some of them want to use you
Some of them want to get used by you
Some of them want to abuse you
Some of them want to be abused
___________________________

   Bár már magamban eldöntöttem, miféle nedűvel fogom ontani, keserű-édes hangulatom lángját, mégis megragadtam az itallapot, és elkezdtem lapozgatni, átnézni, mi is van a listán. A kínálat bőkezű volt, különleges koktélok, német sörök, francia és angol borok, orosz vodkák, finn pezsgők. A minőség itt sem maradt el az öt csillagtól, amit a hotel neve fele felett viselt. Elégedetten pásztáztam át a több oldalnyi, kábultságot okozó alkoholválasztékot, és a röpke egy oldalas üdítő, és frissítő listát. Szemem a nézelődés közben olykor-olykor kitér, elpillantok, mintha ellenőriztem volna, hogy nem készül-e valami számomra kedvezőtlen esemény. Sajnos az elmúlt egy év folyamatos aggódást váltott ki belőlem, a bizalmam már Merlin segge alatt volt, és amolyan kisebb paranoiás érzések uralkodtak néha el rajtam. Nem pánikoltam sose, de a mai világban, a társadalmi helyzetünkben már lassan mindenhol gonosz szálak szövődtek, ami egy veszélyes, vagy halálos hálózattá olvadtak össze.
   Egy ilyen elpillantásomnak hála megpillantottam egy mélybarna szempár figyelő pillantását. A reflexszerű szokásommal ellentétben nem fordítottam vissza tekintetemet, hanem leragadt a női szemeknél. A kezem nem mozdult meg, lélegzetem is csak ütemesen, lassan hallatszódhatott. Csak figyeltem a szemeket, mert olyat rejtettek, amiket más női szemekben nem lehetett megtalálni. Eddig senkiben sem láttam ekkora tüzet, legalábbis a lélektükreiben - csak benne. Ismerős volt ez a pillantás; furcsa, vonzó, de mégis fenyegető. Idegtépő... Váó, szinte beleborzongtam, micsoda felemelő érzés ez a furcsaság! Ez a hűvösség, és tűz egy személyben, egy szempárban. Ismét italához fordult, így elnézve, de én le sem vettem szemeimet a démonról. Most már tüzetesebben meg tudtam vizsgálni, feketés haja fénye furcsán hatott ebben a félhomályos környezetben. A vörös miniruhát, mintha ráöntötték volna, márpedig ez a ruhadarab sok nőnek a rémálma, hiszen ez mindent kidob, ami kidobható egy női testen. Hiányosságokat, a hátrányokat, de ezen a nőn semmi sem látszódott hibásnak. A combfix legalja vágykeltő lehetett volna az ellenkező nem számára, sőt egyenesen őrjítő. Kíváncsiságkeltő, sejtető. A fekete démon pontosan tudta, mi kell az embereknek, ahhoz, hogy megragadjon az emlékezetükben. Tökéletesen használta adottságait, egy profival állhattam szemben.
   Miután visszatért vendége az asztalukhoz, én is visszatértem az itallapomhoz, de az orrom alatt megjelent az a szokásos, bájos, furfangos, elégedett, halvány mosoly. Próbáltam kihallani, mit mondott a hím egyed, de hallásom nem ért el odáig, így csak szemem sarkából figyelhettem, hogy a férfi elhagyja a helységet, egyedül hagyva játszótársamat. Mert az lesz.
   Nem azonnal pattantam fel helyemről, felmarkoltam a pultról a kulcsomat, és zsebre vágtam, az itallapot pedig lassan, szinte precízen visszahelyeztem korábbi helyére. Órámra rápillantottam, megigazítottam inggalléromat. Pár másodpercig lehunytam a szememet, elszámoltam magamban lassan, nyugodtan tízig, és eltoltam magamat a pulttól.
   Könnyed léptekkel a kiszemelt asztalhoz lépdeltem, és megálltam előtte, anélkül, hogy ormótlan módon helyet foglaltam volna vele szemben, mint általában szoktam a hölgyek becserkészésénél. De ez most más. Hogy miért? Mert ismertem ezt a gyönyörű szörnyeteget, ismertem ezt a megromlott bájt, ismertem az Ördög lányát.
   - Szép estét, Monique! - köszöntem elegánsan, mintha a közös múltunk egy régi barátságban merülne ki. - Ugye leülhetek? - teszem fel a költői kérdést, nyugodt arccal, türelmesen várva a válaszra. Ő is jól tudja, hogy bármit is válaszol, itt fogok maradni már, hiszen van egy be nem fejezett ügyünk, amire már rég várok. Rég várok már rá, szinte éhezve, és most a véletlennek hála, ebben a mugli luxusszállodában megjelenik. Talán nem is véletlen...

[Hold me, thrill me, kiss me, kill me]

Hold me, thrill me, kiss me, kill me

Szeress! Vágyj az érintésemre! Akarj! Hajolj oda számhoz és csókolj bele mérgezett ajkaimba…végül pedig ölj meg!
A nő elfordítja tekintetét, hiszen már biztos a dolgában, kecses kis kacsóját is tűzbe tenné azért, hogy a férfi társaságát fogja élvezni, vagy éppen gyűlölni ezen az éjjelen. Lehetséges volna, hogy mind a kettő egyszerre?
Azóta sóvárog Brandon érintése után, amióta azon az éjjelen megpróbálta megölni. Egy fekete özvegy nem hagy maga után mocskot. Egyszer be fogja fejezni azt, amit elkezdett. S Brandon akkor …
Kéjesen elmosolyodik, szépen manikűrözött körmeivel apró köröket ír le a pohár tetején, és valamiért hirtelen sokkal érdekesebbnek találja azt, ahogy a jégkockák tornyosulnak egymáson.
A férfiak nem bírják elviselni, ha egy szép nő, aki az előbb még őket csalta pajzán, véres játékra, elfordítja a tekintetét és úgy viselkedik, mintha a másik már nem is létezne. És éppen ez benne a szép.
Nem léteznek egymásnak. Csak bábuk, amik a táblán mozognak. A királynő és a király. A királynő feladata az lenne, hogy életét adja uráért, hogy megvédje a támadó parasztoktól.
Ebben az esetben azonban ez nincs így. A királynő áruló, aki szeretője halálára szomjazik.
Érzi ahogy közeledik. Olyan, mint egy hűvös szellő, ami végigfut harisnyás lábain, megszorongatja átkozott hattyúnyakát, cirógatja ajkait, végül pedig belemar a szívébe. Csak egy emlék. Nem több.
Igazság szerint hálásnak kéne lennie Brandonnak, hogy kiteljesedhetett. Hogy szabadon engedhette a démont a lelkéből. Viselje hát a következményeket! Olyan szörnyet teremtett, ami felett nincs hatalma! Ami mind a kettejüknek felemészti az elméjét.
Nincs már glória, nincs már ártatlanság. Ha egyszer elveszítjük, akárhogy is próbálkozunk, imáink süket fülekre találnak. Éppen ezért törődött bele a nő abba, amivé lett. Talán mindig is megvolt benne a vágy arra, hogy valakinek fájdalmat okozzon. Lehet, hogy mikor megfogant már akkor a Lucifer leánya volt. Vagy csak megmagyarázhatatlan események láncolata vezette el idáig.
- Édesem, te akkor is ideülsz, ha én máshogy kívánom. Nemde?
Ránéz. Kissé előre dönti testét, hosszú pillái szorosra fonódnak, míg beszívja Brandon parfümjét. Bőrének illatát. Olyan, mint egy gyilkos fenevad. Szaglásával pásztázza végig áldozatát, míg meg nem érzi a félelem szagát. Akkor tudja, hogy nyert.
De Monique semmi ilyesmit nem érez és ez dühíti. A valóságnak sokféle arca van, sok az álarc és sok a hazugság. A rettegés azonban eltitkolhatatlan.
- Miért vagy itt Brandon?
Kérdezi, s ha a férfi leül, akkor közelebb kúszik hozzá. Mint egy alattomos kígyó. Egy selymes vipera, ami nem tudhatod, hogy mikor tesz végleg tönkre.
Szeretné megérinteni. Szeretné újra érezni a hűvös bőrét a tenyere alatt, szeretné, ha ujjai a másik torkára fonódhatnának. Kéjes gyilkosság volna, aminek minden másodpercét betegesen élvezné!
- Csak nem hiányoztam? Mert te borzasztóan…olyannyira, hogy már épp azon gondolkodtam, hogy ideje újra felkeresnem téged egy sötét éjszaka. Úgy, mint régen.
Elvigyorodik. Hogy mennyi az igazságtartalma a mondatának, nem tudni, hiszen az ajkakra húzódó gonosz és gúnyos mosoly, nem engedi az értelmezést. Egy újabb titok. Lassan kezd annyira rejtelmessé válni, hogy maga sem tudja pár kérdésre a feleletet.Például arra, hogy miért vonzódik ennyire Brandonhöz. Lehet, hogy csupán azért, mert egyetlen áldozata, aki túlélt egy igazán fülledt éjszakát vele? Ó igen … biztosan. Viszont nem ilyen egyszerű. Hiszen nem azért nem sikerült végeznie vele, mert nem készült volna fel eléggé, hanem mert a férfi leleményesebb volt nála.
- Szeretnéd talán megismételni?

[Some of them want to use youSome of them want to get used by youSome of them want to abuse youSome of them want to be abused___________________________]

Some of them want to use you
Some of them want to get used by you
Some of them want to abuse you
Some of them want to be abused
___________________________

  - Kiihatom a véredet? - kérdezte kéjesen a fölé simuló szörnyeteg.
   - Csak utánam. - mondja kaján, de mégis gonosz mosollyal a férfi, és megragadja a lányt, és átfordítja. Most ő van felül.
   - Nem hagyom. - válaszol.
   - Egy háború több csatából áll...

   A frappáns, lényegre törő kifejezésre halványan elmosolyodtam, de nem válaszoltam. Milyen jól tudja, milyen jól tudja... Egy szó nélkül helyet foglaltam, alkarommal megtámaszkodtam az asztalon, és elégedetten figyeltem, ahogy odacsúszik mellém, azzal a vérszomjas tekintetével. Hm, hogy én ezt mennyire szeretem benne...!
   Válasz előtt fejemet lejjebb biggyesztem, közel hajoltam az ijesztően tökéletes arcához, és mélyen a nagy bogár szemeibe néztem. Szinte kileheltem a szavakat.
   - Gondoltam iszogatok egyet. Rám fér már a nyugalom. - válaszoltam kérdésére, bár gyanítottam, hogy nem konkrétan a bárra gondolt. Tán képzelte, hogy így terveztem? Hogy kutattam utána, csak azért, hogy még egyszer átérezzem azt a beteges szenvedélyt, amit egymásnak nyújtottunk a múltban? Ki tudja. Ki tudja...
   - Ámbár - itt egy gyors mozdulattal kitértem intim szférájából, és hátamat nekidöntöttem a bársonyhuzatnak. - ez nehéznek fog bizonyulni melletted, ugye? - kérdeztem amolyan furcsa huncut mosollyal.
   Őszintén? Nem hiányzott, hiszen ő az életem egyik nagy botlása. De rajongtam ezért a mocskos titkomért. Mocskos titkunkért. Egyik óriási, de mámorító hibáim közé soroltam a vele töltött időt, de minden cseppjét élveztem.
   - Úgy, mint régen? - ismételtem el mondata egy részét, ami igen megmaradt a fülemben. Szemöldökömet eleinte megemeltem érdeklődve, aztán leeresztettem őket, és széles, gonosz mosoly húzódott ki arcomra. - Szó sincs róla. - mondtam komolyan.
   - Elnézést! -
   Intettem a pincérnek, ő pedig nyájas mosollyal sietett a segítségemre.
   - Egy pohár whiskyt kérek. - már néztem Moniquera, hogy ő mit kér, de még visszafordultam a kiszolgálóhoz. - És egy gerezd citromot, ha nem gond! - bár feljegyezte furcsállón nézett. Miután Moniquetól is felvette a rendelést eltűnt az asztalunktól, és a bárpult felé vette az iránt.
   - Nem szeretem a monotonitást. - folytattam előző gondolatom. - Inkább kipróbálnék valami újat. - ismét elgyönyörködtem szemeiben, de mielőtt bármit is hitt, vagy tett volna, témát váltottam.
   - Ki volt ez az úriember, aki az előbb oly' gorombán magadra hagyott? -
   Ha állt volna felettünk egy irányító, egy nagyobb hatalom, akkor biztos, hogy nem engedett volna minket egy térségbe. Mert ahol mi össze vagyunk eresztve...
   ... kő kövön nem marad.

[Hold me, thrill me, kiss me, kill me]

Hold me, thrill me, kiss me, kill me

Fekete démon. A lidércek ezer arcának egyike. Az egyik asztaltól kacskaringósan száll fel a cigarettafüst, sötét csipkét terítve kettejük arcára. Monique hallgat és ez ritka nála. Mindig próbál valami frappánsat mondani, amitől zavarba hozhatja beszélgetőpartnerét. Most azonban jobbnak látja, ha megfontolja, hogy pontosan mik is hangzanak el ezen az estén. Ha a sors létezik, akkor nem véletlen, hogy ők ketten most itt ülnek egymás mellett. Azt mondják, hogy mindig visszatérünk oda, ahonnan indulunk, mikor már nem adhat mást nekünk az élet.
- Brandon Te sose iszogatsz csak úgy, egyet. Mondd csak, biztos, hogy mellettem találod meg a hőn áhított nyugalmadat? Sose voltam az – az unalmas típus.
Kérdezi, és újra keresztbeteszi lábait. Azt akarja, hogy a férfi rájuk nézzen. Hogy eszébe jussanak az emlékek. Újra és újra. Azt akarja, hogy sohase szabaduljon tőlük. A szellemképek lassú táncot járva körülöttük, befúrják magukat az elmébe, majd egyre lejjebb hatolnak.
Kitépik ami kell nekik, aztán eléd köpik és vergődhetsz a vérfoltos szennyben. S milyen tragikus, hogy csak az igazat mutatják.
- Legyen ugyanaz!
Búgja a pincérnek majd ismét visszafordul beszélgetőpartneréhez. Keze lecsúszik az abrosz alá. Körmeivel végigkaristolja a másik combját. Akarja, hogy fájjon neki, hogy nem kaphat ebből többet. Éledjen fel a vágy! Öltsön testet egy újabb bestia! Szabaduljon el a kéj és a félelem! Félj! Miért nem félsz?! Félj!
- Kár…pedig reménykedtem benne, hogy ott folytatjuk, ahol abba hagytuk!
Színpadiasan felsóhajt és kicsit még a karját is széttárja. Míg beszél, addig néha néha belekortyol még az előző italába. Ismét gonosz mosoly ül ki porcelán arcára. Kimondatlan szavak tömkelege zúdul a fejébe.
- Mondjuk ott, amikor a torkodhoz szorítottam a kést.
Suttogja alig hallhatóan Brandon fülébe, egyik lába eközben már a férfi combjain pihen keresztbe. Köröz egyet a lábfejével. Megcsillan a fekete tűsarkún a kő. Eközben kihozzák a whiskyt. Nem tart attól, hogy sokat inna. Évekkel ezelőtt is sok férfit alázott meg azzal, hogy többet ivott, mint ők, mégse fetrengett a földön velük.
- Itt, itt és itt!
Simít végig az artérián hideg ujjbegye. Mintha csak éles penge szakítaná fel a fenséges bőrt, hogy a vér apró csermelyként folydogálva kicsorduljon medréből. Rázzon ki a hideg! Emlékezz vissza! Akkor se féltél? Soha egy másodpercig sem? Mire vársz Brandon? Cselekedj!
- Ám …
Elhallgat, ebben a pillanatban leveszi a lábát a férfiról, visszaül a helyére, kezébe veszi a poharat, kicsit meglötyögteti benne az italt, hallgatja a jégkockák édes csikorgását. Belekortyol. Kirázza a hideg ismét. Leveszi a pohár széléről a citromot, ajkai közé veszi, hagyja, hogy megnedvesítse azt. Keserédes gyönyör.
- Ahogy mondtad, sajnos nem folytathatjuk ott ahol abba hagytuk. Elmúltak már azok az idők kedvesem.
Elgondolkozik, hogy mit is mondhatna, ki volt Rob. Mert végülis ki is ő valójában? Egy szerető? Egy jó fogás? Vagy csak egy újabb küldetés? Esetleg mindhárom egyszerre? Igen. Mindhárom egyszerre.
- Dúsgazdag üzletember. Szükségünk van a vagyona egy részére. Tudod, hogy mihez értek a legjobban. Szerintem nem kell bemutatnom neked.
Még távolabb ül. Már szinte a sarokülő szélén van. Most, megnyugodva, szépen hátradől ő is. Ujjaival játszadozni kezd a vörös bársonyhuzattal. Simogatja. Mint egykoron mást. Mint, ahogy manapság is megteszi nem egyszer.
- Mi az Brandon, csak nem féltékeny vagy? Hm, micsoda bók tőled, mindjárt elolvadok!
Újabb grimasz azon a mesés arcon, szinte már elrontja a sötét összhangot, de nem bírja ki. Muszáj újra és újra a férfi tudtára adnia, hogy ennyi volt. Vége.

[Some of them want to use youSome of them want to get used by youSome of them want to abuse youSome of them want to be abused___________________________]

Some of them want to use you
Some of them want to get used by you
Some of them want to abuse you
Some of them want to be abused
___________________________

  - Minden csatát - sziszegi a nő. - én fogok megnyerni!
   A férfi az átlagnál erősebben harap bele a nő nyakába.
   - Gondolod?
   A nő csak pár pillanat múlva reagált.
   - Biztos vagyok benne.

   - Nahát, olyan, mintha ismernél! - vigyorodtam el.
   Úgy viselkedtünk, mint egy öreg házaspár. Ott marnánk egymásba, ahol csak tudnánk. Csak nem képletesen...
   Minden ember mást vált ki belőlem. Minden nő mást vált ki belőlem. Egy kicsit mindenkivel máshogyan viselkedek. De... ennek a nőnek a közelében egy olyan intenzív, furcsa érzés fog el, mint még eddig senki másnál. És ez az, ami úgy vonzott Moniquehoz. Bár szépsége is rendkívüli, és a beteges szexéhsége is igen csábító, de ez az érzés... fenomenális! Kevés olyan emberrel találkoztam, mint amilyen ő. Jobban "megrémít", mint Bellatrix. Bellatrix őrült, egy elmeháborodott, de Moo teljesen más. Beteges, ahogy ragaszkodom a nőhöz, de nem úgy, ahogy Yvettehez. Yvettetel azért találkozgatok, mert a személyisége az ,ami felkelti a kíváncsiságomat. Moniquehoz pedig hozzá akarok érni, csókolni, harapni, bármit, amivel közelebb kerülök az ő romlott, mocskos játékához! Na igen, ennyit a nyugalomról.
   Ez a nem normális vonzalom csak fokozódott, amikor kéjesen felkínálta magát, szinte ezüsttálcán, de én jól tudom, hogy ez mind csak álca, és csapda. Csak egy hibát vétek ezzel kapcsolatban... Nem érdekel!
   Ahogy közelít, mint valami fenyegető vipera, teljesen megőrjít. Elégedetten figyelem, ahogy előjön nem igazán titkolt, de annál élvezetesebb énje. Szinte felrobban. Már csak a remegés hiányzik, a sóvárgás jeleként, de ez nem fog megjelenni, mert Monique nem holmi kispályás. Tudna ő uralkodni állati ösztönein, de nem akar.
   Ujjbegyeivel végigsimítja szabadon hagyott nyakamat, de mielőtt még az édesded, vékonyka ujjai a torkom köré fonódtak volna megmarkolom kézfejét, és a számhoz húzom, majd egy csókot lehelek az említett ujjaira.
   - Nyugalom... - suttogom halkan. - Ne türelmetlenkedj! -
   Bár ő még nem tudja, teljesen más terveim vannak vele, mint amit az előző találkánkon tettünk. Egy csatát pár megnyertem, és nem hagyom, hogy igaza legyen... Azt akarom, hogy ne menjen biztosra! Bár megremegteti a szívemet, izgalom tölt el, és egy hatalmas adrenalinlöketet kapok, ha ránézek, de azt akarom, hogy meginogjon a hite, hogy mindent irányíthat. Mert engem nem könnyű irányítani, s még ha sikerülne is, akkor se érezze, hogy nyeregben van.
   Furcsa páros a whisky és a citrom. Pont, mint mi.
   - Tudod - emelem fel a gerezd gyümölcsömet, miközben ő a sajátjába harapott bele. - ez itt pont olyan, mint te. Keserédes. - az utolsó szót játszott kéjességgel nyögöm ki.
   - És ez tudod kicsoda? - emelem fel másik kezemmel a whiskys-poharamat. A költői kérdést egy gonosz pillantás kísérte. - Én. - azzal a citromot összenyomtam a pohár alkohol felett, az pedig könyörtelenül összeroncsolódott, s leve cseppjei halkan belehullottak az italomba.
   Könnyedén felnevettem, mintha nem gondoltam volna komolyan. Mosolyogva beleittam a furcsa egyvelegbe.
   - És ha annak szántam? Biztos örülsz, hiszen nem minden nap kaphatsz bókokat. - mondom gonoszul. Természetesen száz százalékig meg vagyok győződve az ellenkezőjéről. - Ha jól gondolom a vagyona másik része pedig a te széfedben fog landolni. - mutatok rá, egy pimasz mosoly kíséretében. - Nem csodálom, hogy dúsgazdag.- újabb korty. - Mindig is a milliomos faszikra buktál, na meg persze azokra, akik önként vetik magukat a hálód alá.
   Egy nagy csusszanással ismét mellette termettem, és közel hajoltam fehér arcához.
   - A kérdés, hogy akkor én miért érdekellek annyira?

[Hold me, thrill me, kiss me, kill me]

Hold me, thrill me, kiss me, kill me

Az ezredik bosszúnál sincsen megnyugvás. Ha az igazságot keressük, rá kell jönnünk, hogy hiába kutatjuk. Hadjáratunk során sosem kaparinthatjuk meg, mint legféltettebb kincset. A feloldozást csak akkor nyerhetjük el, ha minden titkunkat felfedjük a másik előtt. Ez azonban maga lenne önmagunk pokolba taszítása.
Ujjaival még mindig a vörös kárpitot simogatja, miközben tekintetét a citromra emeli, amit Brandon kegyetlenül a whiskybe csavar. El is mosolyodhatna, vagy éppen hagyhatná, hogy szemeiben dühös villanás jelezze, hogy kezdi kevésbé élvezni az Ő kis játékukat.
Ám egyiket se teszi most meg. Csak hallgat és néz. Ajkát kicsit megnyalja, ahogy a saját citromjának a leve csendesen csordogál lefele rajta. Érzi vérszín rúzsának ízét. Jóízűen csettint egyet nyelvével.
Gondolkozik, hogy mivel tudná tovább fűzni a férfit. Mi lenne az, amivel kibillenthetné tökéletes nyugalmából..? Mi lenne az, amivel meg tudná idézni a sóvárgó bestiát? Némán figyeli.
- Ha ezzel azt szeretnéd tudtomra adni, hogy a citrom milyen különlegessé teszi a whiskyt, akkor sikerrel jársz édesem. Mert tudom…
Újabb korty, ismét megnyalja szája szélét. Mielőtt folytatná mondatát, végignéz a halálfalón. Apró részletességgel figyeli meg minden egyes porcikáját a másiknak. Elidőzik Brandon ördögi szemeinél.
- Hogy az életedet, én spékelem meg. Nem az igazi nélkülem.
Újabb korty. Csendesen élvezi ki szavainak hatását. Várja, hogy helyeseljenek megjegyzésére, vagy legalábbis történjen végre valami érdekes. Bár ha Brandon nem tesz semmit, akkor édesmindegy.
Ugyanis, meg akarja a férfit leckéztetni. Olyannyira, hogy szinte beleremeg a jövőt sejtető álomképeibe.
- Brandon- Brandon…Mondd, tényleg úgy véled, hogy a Te bókjaidra vagyok rászorulva?
Kérdezi és kezében megforgatja a kristálypoharat. Ha ezek összekoccannak, nem hallani a királynők kacaját, mint a pezsgősnél. Elmosolyodik. Végre tesz valami olyasmit, amivel az érzelmeit mutatja ki.
- Hogy Te? Megmondom neked!
Oly közel van már, mint egy újabb és újabb emlék arról a bizonyos éjszakáról. Nem lehet elfelejteni, meg nem történté és jobbá tenni. Angyalként viselkedni, ördög helyett, glóriát emelni a kárhozottak fölé. Viselkedjenek hát úgy, ahogyan illik. S a nő így is tesz!
Arcát Brandon arcához érinti, úgy, hogy ajkaival belecsókolhasson a fülcimpa alatti érzékeny területbe. Azonban itt nem áll meg. Forró lehelete végigcirógatja az arcbőrét, a szájáig meg sem áll. Ha a másik nem ellenkezik, akkor orruk egy másodpercig összeér, hogy aztán Monique erőszakosan és buján tapaszthassa rá száját a férfiéra.
Ha mindez megtörténik, akkor vékony, halált hozó ujjai csendesen, baljóslóan varázsolnak elő egy aprócska kis kapszulát. Három ujjal szétpattintja, majd a halovány port a férfi whiskyjébe önti. Egy pillanat az egész, nem több.
Hogy mi is az ami bűn nélkül tűnik el bronzos arany italban? Egy álmot hozó kísértet, ami akár eszköze is lehet, hogy Monique újabb strigulát húzzon áldozati listájára. Valóban ezt szeretné?
Gyorsan tünteti el a kapszula héját, hogy a másik még véletlenül se láthassa meg.
- A tanítvány mindig túltesz a mesterén. Azt akarom, hogy tudd, hogy mivé tettél, hogy érezd. Érezd annak a sokszorosát, ami akkor voltam, amikor először találkoztál velem. Emlékszel még rá, milyen kis naivan mondtál igent nekem? Hogy mennyire vágytál arra, hogy hozzám érhess? Tudom, hogy most is ezt szeretnéd!
Mondja, miközben keze megpihen a férfi combjai között. Reménykedve figyel, hátha bejön a terve és az álomital meghozza hatását. Ebben az esetben, nincs megállás az estét illetően. Hasonló brutalitást ígér a whisky, mint amit már mind a ketten átélhettek egy évvel ezelőtt.
- A pénz csak eszköz. Ékszert, bundát, csillogást jelent. De egyik se olyan öröm, mint amikor megszerzem a galleonokat.
Mit is jelent ez? Igen…a kegyetlenséget, a gonoszságot, a vágyat a gyilkolásra. Nézz rá Brandon. Miért nem menekülsz, amíg még megteheted? Miért szeretnéd annyira birtokolni azt, amit nem lehet? Miért játszadozol rendszerint az életeddel? Vajon újra belesétálsz a vipera csapdájába?

[Once I ran to you, - I ranNow I run from you,This tainted love you given,I give you all a girl could give you,Take my tears, and that's not nearly all,Tainted love___________________________]

Once I ran to you, - I ran
Now I run from you,
This tainted love you given,
I give you all a girl could give you,
Take my tears, and that's not nearly all,
Tainted love
___________________________

  - Megőrjítesz. - nyögi, mintha ezzel az átlátszó szöveggel át tudná verni.
   - Azért mert megfertőzöl. - leheli a nyakára a férfi.
   A nő beleharap a férfi nyakába, akár egy vérszomjas vámpír.
   - Mert te is őrült vagy. - mosolyodik el gonoszul a férfi.

   Ez a nő nem csak egy éjszakát akar az ágyamban, hanem egy véres éjszakát az ágyamban. Szinte epekedik utánam, és a vágy után, hogy bánthasson, kiszabadulhasson őrült énje, amit most eltakar az elegáns külső és a vadító combfix.
   Olykor-olykor, mikor van alkalmam lepillantok hosszú lábaira, kívánatos melleire, és karcsú derekára. S, ha most belegondolok, hogy terveim szerint ez mind az enyém lesz pár órán belül... - ez a gondolat megőrjít. Lassan teljesen extázisba esem ettől a szörnyetegtől. Minden egyes perc után fokozódik bennem az izgalom. Várom a mozdulatait, várom a reakcióit, várom a sötét, hívogató pillantásait. Akár egy fekete özvegy, odacsalogatja hím áldozatát, enyeleg fele, majd könyörtelenül behálózza, és a lehető legnagyobb élvezettel felfalja. Hmm, bárcsak megpróbálna felfalni... mert már biza behálózott.
   Bár a whisky kellemesen hat mindig rám elég józan vagyok még ahhoz, hogy figyeljem Monique kezeit, lábait, nehogy valami olyat csináljon, amit megbánhatok. (Hozzáteszem, néhol tényleg elkalandozik a tekintetem, de kinek ne kalandozna el, egy ilyen nő társaságában)?
   - Ó igen - hajolok közel hozzá suttogva. - nélküled egy senki vagyok. Te tettél és teszel olyan férfivé, mint amilyen vagyok. -
   Szavaimban megbújik a gonosz irónia, de mondom, hiszen jól tudom, hogy ezt akarja hallani. Azt akarja, hogy megalázkodjak előtte, hogy uralkodhasson rajtam. Miért lennék én a jónak elrontója...?
   Mintha nem is érdekelné a szavaim (ó, hogy ne érdekelné őket...), elégedetten kortyol bele italába. Még közelebb húzódok, szinte már rásimulok. Nem nagyon érdekel, mit gondolhatnak, amíg én fizetem a szoba ropogós árát, addig egy szavuk sem lehet, és ezt ők is jól tudják.
   Kezemet végighúzom combján a térdétől felfele, de mielőtt még elérnék derekáig, kezem becsúszik belső combjára, és érzékien visszahúzom a combja közepére, és ott megpihen.
   - Hát persze! - mondom gonoszkodva.
   Kéjesen, halkan felnevetek, hiszen annyira élvezem ezt az egészet.
   - Inkább mutasd... - suttogom a fülébe, majd beleharapok abba.
   Moniqueban elszabadul a vadállat, nekem pedig kedvem lenne újra felnevetni, de inkább hagyom, hadd élvezkedjen. Puha, keserű ajkai végigszántják arcomat, bennem pedig bár fokozódik a vágy, s szinte felégek belülről, de amikor ajkaimhoz ér, nem hagyom, hogy hozzáérjen. Megfogom hideg kezét, saját mutatóujját szája elé emelem, majd lehunyt szemmel lemosolyodom, s lassan, érzékien a nyakába csókolok. A csókot elhúzom, majd egy viszonylag gyors mozdulattal eltávolodom, és egy gyors mozdulattal lehörpintem italom maradékát. Kiszállok a bokszból, s megigazítom a nadrágomat, és az ingujjamat. Órámra pislantok, és csak utána nézek Moniquera. Lehajolok hozzá, és ismét belecsókolok a füle alatti részbe.
   - 666-os szoba. - suttogom, majd visszahúzódok, és faképnél hagyom. Viszonylag gyors léptekkel a lakosztályom felé veszem az irányt, majd mikor odaértem zsebemből előhalászom a kulcsot, és benyitok. Órámat kikapcsolom, és leteszem a televízió mellé. Bevonulok a fürdőbe, és még egyszer befújom vele magam, de csak gyengén. Cipőimből kibújok, a villanyt leoltom, s az ajtó mögé, a falhoz dőlök, úgy várom a Fekete Özvegyemet.

[Hold me, thrill me, kiss me, kill me]

Hold me, thrill me, kiss me, kill me

Tudom, hogy kellek neked.
Régen éreztem ilyen zsibbadást férfi közelében, mint, amit most érzek. Olyan, mintha Brandon egy tűvel, vagy valami aprócska eszközzel, mérget fecskendezett volna a bőröm alá, hogy aztán megbénulva, az utolsókat sóhajtva, még ezen az éjjelen visszakerüljek a pokolba. Nem fogok! Nem! Lucifernek még várnia kell rám! Sokáig…
A tervem, hogy álomport szórok az italába, meghiúsul. Bánt, hogy mindenre fel van készülve és mintha csak tudná, hogy mit tervezek ellene, nem hagyja, hogy megcsókoljam. Pedig oly annyira vágyok arra, hogy elgyengüljön, ahogy ajkaink összeforrnak. Vágyok arra, hogy nyelveink vad csatározásba kezdjenek. Hogy érezhessem újfent vérének ízét rajta.
- 666? Te kis pokolfajzat!
Suttogom a fülébe, mikor belecsókol a nyakamba. Kezét szorosan ott tartom a combomon, az utolsó pillanatig. Élvezem az érintését. Olyan, mintha hideg hóbőrömet tüzes vassal égetné, miközben illatos rózsaszirmokat szórna rá, simítása nyomán. Meg akarom csókolni! Szabad kezemmel az arcához érek, hogy száját az enyémhez fordítsa, de túl gyorsan cselekszik.
Ismét egyedül vagyok a bárban. Előttem ott a maradék whiskym, így még nem tervezem, hogy utána szaladok, mint egy átkozott pincsi. Lesz időnk arra, hogy véghez vigyük, amit elterveztünk. Lesz még időnk.
A pincér eközben úgy bámul rám, mintha életében nem látott volna még nőt. Nos, ilyen szenvedélyeset és őrültet, biztos, hogy nem. Ránézek, egyenesen a szürke szemeibe. Olyan harmincas évei végén járhat.
- 800 Font egy este …
Mondom és elnevetem magam. Úgyse tudná megfizetni. És ahogy látom, elpirul, tehát a célomat megint elértem. Felhörpintem az italom maradékát, közben odavetem a férfinak, hogy írják Rob számlájára. Felállok, megigazítom aprócska ruhámat, majd a Hotel belseje veszem az irányt.
666…
Tűsarkúim ütemesen kopognak a liftig. Beszállok, majd beütöm a hatodik szintet. Dallamos zene üti meg füleimet, nézegetni kezdem magam a lift tükrében. Kibontom feltűzött hajamat, ami hullámokban omlik a vállaimig. Berúzsozom az ajkaimat…igen, azzal az ismerős vérvörössel, megigazítom kebleimet, végül pedig amikor kinyílik az ajtó, kilépek rajta.
Olyan, mintha a vesztembe sétálnék, és tudom jól valahol a férges szívem mélyén, hogy ez így is van.
Lehet egyszerűbb volna, ha most megfordulnék, felküldenék egy üzenettel egy szobalányt és soha többet nem találkoznék Brandonnal. A testem és a bennem rejtőzködő bestia annyira vágyik rá, hogy nem tudok nemet mondani. És nagy sajnálatomra ezt Ő is tudja.
666…
Lucifer barlangjába lépek be. Orromat megcsapja a finom parfümillat. Mélyet szippantok belőle. Mégis a pokolra kerülök ma éjjel. De Brandonnal együtt. Csak vele…lerántom a tűzbe és együtt égünk el. Porladó csontjaink is eggyé válnak…a pokol szele egyesít majd bennünket.
Nem tudom hol lehet. Butaság lenne ilyet mondanom, de mintha félelem költözne belém, ahogy a sötétségben lépdelek. Úgy érzem magam, mint egy buta kamaszlány. Egy tinédzser, akinek valami csodálatosat ígértek, valami borzasztóért cserébe. A gond csak annyi, hogy én inkább a második felé hajlok…
- Ne játszadozz velem cicám…Tudod, hogy nem szeretem!
Lehelem a teljes sötétségbe, és becsukom az ajtót. Ez jelentheti azt is, hogy végleg csapdába estem. Jelentheti azt is, hogy a halálfalónak oka van a félelemre. Annyira sok a kettősség ezen az estén. Az életemben, az életünkben. Azt akarom, hogy széttépjen. Hogy tegyen valami olyasmit, amiért nem bántani akarom majd, hanem egyszerűen csak a lelkébe férkőzni, és onnan kiszakítani egy darabot.
Combfixemhez simul az ujjam, előveszem a pálcámat. Mielőtt Lumost suttognék, adok a férfinak még egy esélyt.
- Gyere elő...nem bántalak. Ismersz!

[They'll never see,I'll never be,I struggle on and on to feed this hunger,Burning deep inside of me!___________________________]

They'll never see,
I'll never be,
I struggle on and on to feed this hunger,
Burning deep inside of me!
___________________________

zene

   Szinte beleremegek a várakozásba. A sötétben némán mosolygok, várva a prédámat. A legtöbb esetben én vezetem be őket csapdáimba, de most az áldozatom önként kínálkozik fel, mintha csak azt akarná, hogy elevenen faljam fel. Belesétál szépen szövött, tökéletes tervembe. Vannak tervei, de nekem is ugyanúgy vannak...  szándékaim.
   Meg sem fordul a fejemben, hogy itt hagyhatna. Megtehetné, de nem szalassza el azt a lehetőséget, mait én most felkínálok neki. Túlságosan vonzza a bosszú, a vér, és a győzelem bódító illata. Bármit megtenne azért, hogy érezhesse rajtam a vereség bűzét, hogy abban rohadjak el, és ő abban a tökéletes hitben van ,hogy ez sikerülni is fog... Hit.
   Nagy kár, hogy nem láthatja ördögi mosolyom, ahogyan egymagában felszisszen, pedig talán még tetszene is neki... Mennyivel megkönnyíteném most a dolgomat, ha egy egyszerű gyilkos-átkot most ráküldenék. Még csak védekezni sem lenne ideje, nem hogy visszatámadni, vagy egyáltalán túlélni. Megszabadítanám múltamat a mocskos folttól, eltörölhetném ezt a szörnyeteget a föld színéről... Oly' nagy a csábítás, olyan sok érv szól mellette... De az olyan egyszerű lenne! És az egyszerűség nem élvezetes.
   Kihasználom az ajtó becsapódásának hangját és egy hang nélkül mögé lépdelek. Hátulról átkarolom, és megragadom kézfejénél a pálcáját. Másik kezemmel csípőjénél erősen magamhoz fogom, és a kibontott fürtök közé suttogok.
   - Erre nem lesz szükség. -
   Ha sikerül kirántom a kezéből a pálcát, a mögöttünk lévő sarokba hajítom, majd mielőtt megpróbálna bármit is csinálni másik kezemmel is közre zárom.
   - Kiszámítható vagy, Bogaram! - mormogom a fülébe.
   Na, ez az ami teljes hazugság, de jól tudom, hogy ezzel nagyon fel tudom hergelni, és ez a célom. Hogy még jobban bevaduljon, és olyat csináljunk, amit később megbánunk. Már ha túléljük...
   Egyik tenyeremmel végigsimítok csípője vonalán, majd lecsusszan a combjaira. Másik kezem felcsúszik gömbölyded melleire, közben szorosan fogom, nehogy kedve támadjon megfojtani. Arcommal arrébb söpröm a hajszálakat, és szenvedélyesen belecsókolok a nyakába.
   Hirtelen elengedem, és két kezemmel felkapom, majd vakon az ágyhoz lépve ráhajítom. én pedig "utánaugrok". Fölé mászok, altestemmel pedig a puha franciaágyhoz nyomom.
   Vészvillogóm bekapcsol, szinte érzem, ahogy uralkodni kezd felettem a vágy, így megpróbálom kontrollálni azt, de ez nehéz feladatnak bizonyul egy ilyen vadító nő felett. Pálcámat előhalászom, ha közben kapálózni próbál, megpróbálom lefogni. És a biztonság kedvéért a fülébe mormolok, de közben pálcám csuklójára mutat.
   - Finis Captivo. - majd míg várom, hogy az átok hatását megtegye, vadul beleharapok fülcimpájába.
   Lassan őrületté csap át szenvedélyem.

Égj el velem te átkozott démon! Légy az, aki hagyja, hogy a tűz elemésszen, a lángok örökre magukba fogadjanak. Tépj szét és cafatjaimat tűzd a zászlóra diadalmas háború nyereményeként. Vallj színt…
Sose érdekelt, hogy Brandon ki is valójában. Talán itt rontottam el a dolgokat. Ugyan kiismertem ez idő alatt, de csupán a külső lidérc, fénytelen borítását, azt, amit mint kígyó a bőrét, bármikor levethet.
A szoba sötétsége hűtlen szeretőként simul karomra. Érzem a férfi jelenlétét, túlságosan is közelről érzem bódító parfümjét, bőrének illatát. Szívem olyan hevesen ver, hogy kebleim huzamosabb ideig, a ritmusára járják táncukat. Megremeg vékony bokám. Rég éreztem magam….kiszolgáltatottnak.
Eszembe jut, hogy akár meg is ölhetne. De nem … Brandon nem ilyen. Abban hol lenne a móka, a szórakozás? Több vagyok neki annál, mintsem, hogy egy átokkal, meggyilkoljon. Sokkal több. A jelentéktelen bábokat szokták így elintézni. Én nem az vagyok neki. Erre az életemet tenném fel tétnek….s mit is teszek most? Az életemet adom a kezébe. Pedig a célom eleinte az volt, hogy meggyilkoljam. Mai napig bennem motoszkál a szörny, ami a vérére áhítozik, ám ott van a másik oldala is a dolognak. Ha most nem ölöm meg, akkor még sokáig lelhetem örömömet benne. Mint egy babában, amit, ha már nincs rá szükségem, egyszerűen visszateszek a ládikámba. A féltve őrzött ládikámba.
- Úgy gondolod?
Súgom halkan, miközben hagyom, hogy karjai körül fonják testemet. Érzem a parfümjét. Kiráz a hideg ettől az egész estétől. Őrült vagyok. Igen. Hagyom, hogy mindez megtörténjen, hiszen annál édesebb lesz a kéj, a fájdalom, a kín. Annál nehezebb lesz szabadulnom, de nem csak nekem…ó, nem csak nekem. Brandon épp úgy vágyja az érintésemet, a csókomat, a harapásomat, a vérem ízért. Ismerem. Nagyon is. Nem csak nekem lesz nehéz kilépnem azon az ajtón, amit pár másodperccel ezelőtt becsaptam. Neki is. Már amennyiben túléljük.
Elveszi a pálcámat. Igen. Még ezt is megengedem neki. Miért is ne? Megölhetett volna már…nos ha pedig, a legmegfelelőbb pillanatra vár a halálomhoz, akkor pedig bestia módjára pusztulok el, főnixként égek szét.
Soha el ne feledd azonban, hogy a főnix, hamvaiból új életre kél. Én leszek akkor is a te démonod, ha megölsz! Én leszek a lidérced, amitől esténként verejtékezve fordulsz a másik oldaladra, miközben a takaródat kisfiú módjára gyűröd markodba.
- Azt hiszed, hogy te nem? Még kiszámíthatóbb vagy te ördög!
Mondom és máris az ágyon találom magam. Épp, hogy csak annyira kapálódzok, hogy felélesszem benne a sátáni gondolatokat, a zavarodott elme, tébolyult cselekvési kényszerét. Igen…épp csak annyira, hogy felélesszem az amúgy is lángoló tüzet.
- Bilincselj meg! Ölj meg! Tépj szét!
Rekedtes hanggal búgom a fülébe a szavakat és lábaimat rákulcsolom a combjaira, fájón, erőszakosan húzom magamhoz, érzem, ahogy csontjaink elcsúsznak egymáson. S valóban megbilincsel. Nem lepődök meg. Kettőnknek ez csak a bemelegítő kör. Azt azonban ideje lenne eldöntenem, hogy mit is szeretnék ezen az éjszakán, hiszen az álompor nem hozta meg a hatását. Annyira biztos voltam a dolgomban…elbuktam. Még egyszer nem lesz lehetőségem rá.
Tűsarkúm éles sarka azonban egy pillanat alatt ejt sebet áldozatomon. Egyelőre úgy érzem, hogy nem kell átgondolnom a dolgokat. Csak élvezni azt, hogy bánthatom a másikat. Elsőként csak épp, hogy felületi sérülést okozok vele neki a jobb vádliján. Ugye milyen bámulatos dolgokra képes egy női cipő?
Bele akarok csókolni mérgezett ajkaiba. Feljebb emelem fejem, hogy végre megtehessem ezt.
- Mondtam, hogy kiszámítható vagy édes!

[They'll never see,I'll never be,I struggle on and on to feed this hunger,Burning deep inside of me!___________________________]

They'll never see,
I'll never be,
I struggle on and on to feed this hunger,
Burning deep inside of me!
___________________________

zene

   Tudom, hogy vissza akarsz csókolni.
   Tudom, hogy nem akarsz elereszteni.
   Tudom, hogy akarsz.
   Tudom, hogy nem fogsz ellenkezni.
   Tudom, hogy bántani akarsz.
   Tudom, hogy kívánsz.
   Tudom, hogy igazam van…
   Emlékek szakadnak fel bennem. Emlékpillanatok. Érzések. Bevillannak combok, arcok, ajkak, hajfürtök. Mellek. Ujjak. Nyakak. Fülek. Csípők. Szenvedély, vágy, hőség, katarzis. Karmolások. Fájdalom. Tűz, vérfoltok. Ragaszkodás, vonzalom, túlfűtöttség. Mozdulatsorok. Lepedők. Alsóneműk. Sikolyok. Keserű nevetések. Visítások. Csattanás.
   Elborult elmém vadul tépi fel az emlékeket, mint valami holmi sebeket, amiből ismételten ömleni kezd a vöröslő, bugyogó, vér. A forró folyadék ellepi testemet, így feltüzelve érzékeimet. Lávaként terít be, ami után nem fog más maradni csak a pusztítás, és a tűz megmaradt helye, ami szépen lassan kihűl, akár egy női holttest.
   - Dorombolj Cicám! – morgom kéjesen fülébe.
   Mélyet szippantok göndör, ébenfekete fürtjeiből, és ismét belecsókolok a nyakába, de már nagyon szenvedéllyel, mint az előbb. Elég nehezen tartom meg józan ítélőképességemet, pedig a figyelmemnek nem szabadna lankadni Monique mellett (felett). Ezt bizonyítja a következő lépése.
   Fájdalmasan kezdek bele az ordításba, de magamba fojtom a jajgatást, így még időben sikerül elnyomnom, ahhoz, hogy ne kopogjanak két percen belül a szobám ajtaján. Fájdalmamban viszont elengedtek ujjaim, így a pálca önkényesen kihullott kezemből, és tompa hanggal landolt a szőnyegen. Ahelyett, hogy utánakapnék, okosan ránehezedek a nőre, nehogy több ilyen húzása is legyen. A pálcámért hiába nyúlnék, vak sötétben aligha találnám meg, főleg, ha begurult az ágy alá. Nála sincs pálca, és ez a lényeg.
   Egyik kezemmel leszorítom, másikkal beletúrok hajtincsei közé és megmarkolom azokat a tövüknél. Erősen oldalra rántom őket, hogy a feje az ajtó irányába csapódjon. A füléhez hajolok, és elmosolyodok.
   - Látod azt az ajtót? – mormolom. – Azon már nem jutsz ki élve. -
   Azzal visszarántom a fejét, belecsókolok ajkaiba, de nem engedem magamnak, hogy élvezzem keserű, duzzadt ajkait, mert megfeszítve az izmaimat belemarkolok ruhájába, és a lehető legerősebben feszíteni kezdem, míg az egy hosszú reccsenéssel szét nem szakad. Egyelőre nem veszem még le róla, hanem ismét ránehezedek. Még csak a melleit sem tudtam megcsodálni.
   - Ugye nem volt annyira drága? –

[Találkozunk a pokolban...]

Találkozunk a pokolban...

Zene

Brandon, édesem…ugye nem, magad sem hiszed el magadról azt, amivel ámítasz? Nem vagy te vérbeli halálfaló! Csak egy ijedős kisfiú vagy, aki nem mer megölni. Képtelen leszel arra, hogy megtedd, mint ahogy legutóbb se tetted meg. Ez már csak így megy.
Ezúttal is én fogom rád fogni a pálcámat. Én fogom kiejteni a halálos átkot…ha az ember profi munkát akar, akkor magának kell mindent csinálnia.
Ott fekszek alatta és érzem, ahogy megfeszül a fájdalomtól. Érzem az izmainak a kétségbeesett remegését, ahogy a tűsarkúmat megforgatom a felületi sebben. Mélyen a szemébe nézek közben, látni akarom a kínját. Igen…elégedetten sóhajtok fel, pont ezt akartam. Nem hittem volna, hogy ez az este ennyire jó lesz. Mondd édes, te is ennyire élvezed, mint én? Én is kielégítem a te vágyaidat?
Botor vagy.
Ahogy a férfi kínlódik, érzem, a láncom elszakad, láthatatlanul követve a földre hulló pálcát. Hát nem tudtad drágám, hogy ez a bűbáj csak addig működik, míg fogod a pálcádat? Nem hiszem el, hogy ilyen helyzetben vérzel el.
Ekkor megragadja sötét tincseimet és könyörtelenül az ajtó felé fordítja fejemet. Felszisszenek. A kéjtől, a fájdalomtól, a pillanat hevességétől. Vágyom Brandonra nagyon is. De van egy olyan megérzésem, hogy az este még sok meglepetést tartogat mind a kettőnknek.
- Ugyan…ha meghalok, te is jössz velem! Nem fogok egyedül égni a pokolban!
Sikítom tébolyultan és már csak a reccsenést hallom. Hogy drága volt-e? Majd meglátod, amikor küldöm a számlát…nem szokásom olcsó, semmirekellő rongyokban járkálni. Ezt ő is tudhatná. Ó…hogy ne tudná! Csak engem próbál ingerelni, hatalmas sikerrel. Nem a türelmemről vagyok híres.
Keményen húzom magamhoz, ajkaimat rátapasztom az övére, hátulról megtartom a fejét, nem engedem, hogy elfordítsa az arcát. Szabad kezemmel az ingjével bajlódok, végül sikeresen kigombolom. Szinte letépem erős karjairól.
Olyanok vagyunk, mint az állatok. Csak a vágyainkat akarjuk kielégíteni. Beteges vágyainkat. Körmeimet fájón húzom végig a hátán, vérvörös csíkokat hagyva a nyomukban.
Ezen az estén ismernem kell a határokat, vagy különben az életemmel fizetek. Azzal a kezemmel, amivel az imént, édes medreket vájtam a hátába, most oldalt kotorászok az éjjeliszekrényen. Minden szobában van éjjeli lámpa. A szeretőmnél is volt. Valami éleset találok, valami nagyot. Talán a kis éjjelilámpa…talán valami más. Nem tudom megállapítani a sötétben. De nem is zavar. Nagy lendülettel csapok le vele Brandon fejére…
- Velem döglesz meg!