Covent Garden Hotel

[• Jonathan • Elena • Dimitrij •]

•  Jonathan  •  Elena  •  Dimitrij  •

Továbbra sem lehet levakarni az arcomról a ráfagyott mosolyt, pedig már réges-rég bejöttünk a hidegről. Ráadásul még nem is ittam semmit, bár szerintem ennek így is kell maradnia, nem bírom az alkoholt. Nem mintha olyan sokszor kísérleteztem volna azzal, hogy feszegessem a határaim, de ha már pár pohár pezsgő is megárt a családi ünnepeken, akkor bele sem merek gondolni, mi lenne valami erősebb itallal. Szerencsére Dim – öö, oké, most nem becéztem ám a tanárom – az utolsó, akiről azt gondolnám, hogy le akarna itatni. A testvéréről nem tudok valami sokat, de elég bohém ábrázata van. Ettől függetlenül én, a naivitás két lábon járó szobra, benne is maradéktalanul megbízom, holott tart vagy öt perce az ismeretségünk. Elena sem úgy néz ki, mint aki attól tart, hogy valamit az italába kevernek, elegánsan hárít, rájuk bízza a választást. Bárcsak én is képes lennék ilyen magabiztos, csábító és megnyerő lenni egyszerre, mint ő. De ha próbálkoznék, attól szerintem csak még nevetségesebbé válnék, és ha egyszer találnék valakit, azt szeretném, hogy így fogadjon el, ahogyan most vagyok.
-Ne legyél már ennyire karót nyelt, Lena! Szórakozni jöttünk, nem veszekedni, ne feledd. – emlékeztetem szelíden, eszembe sem jutna megemelni a hangomat vele szemben, főként nem társaságban.
Amíg hallgatom, hova is akar kilyukadni, válla fölött az ikreket figyelem. Valahogy érdekesebbek, mint a megrovó mondatok és kérdések, senki sem okolhat a viselkedésemmel. Azon gondolkozom, vajon ők is annyira különböznek-e egymástól, mint amennyire mi ketten. A sors is úgy akarta, hogy mi találkozzunk.
-Bocsánat, hogy fele annyira sem tudok csábos lenni, mint amennyire te vagy. Bizonyára a gyakorlat teszi.
Sértődötten reagálok, nem szeretem, ha számon kérnek, vagy ha meg akarják szabni, hogyan is viselkedjek. Elena pedig olyan, mint valami kegyetlen diktátor, ha nem tetszik neki valami, akkor annak hangot is ad. Ezúttal én is így tettem, de már bánom kicsit, így engesztelően rakom a vállára a kezem.
-Sajnálom, Lena, de hagyhatnád, hogy egy kicsit én is jól érezzem magam. Egyébként meg nem tudok róla eleget.
A válaszom kérdésére elég kurta és titokzatos ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést, de szerencsémre lassan, de biztosan visszatér a két megnyerő, pingvin-ruhába bújtatott férfi is. Megkönnyebbülten sóhajtok, azt hiszem akár össze is veszhettünk volna Lenával, ha nem most térnek vissza, kezükben poharakkal. Jonathan úgy néz ki, kitartóan udvarol a testvéremnek, gyanakvóan figyelem, vajon mi lehet a pohárba, amit felé nyújt, de igyekszem minél gyorsabban és sikeresebben elhallgattatni az aggódó hangot a fejemben. Ugyan, mégis mi baj történhetne? Elenára is ráfér egy kis szórakozás, egyikünk sem éppen egy fényes időszakon van túl. Nem tudom, mégis mennyi reményt fűz ehhez az estéhez, de ezúttal nem ígértek neki semmit, tehát a csalódás esélye sem áll fent. De ne szaladjunk ennyire előre, elvégre még mindig nem igazán tudom elhitetni magammal, hogy most civilben vagyunk, nem kell úgy viselkednem, mint egy ostoba diáklánynak. Igaza volt, lehetnék ennél oldottabb is, ahhoz azonban engem is meg kell kínálnia valakinek valami folyékonnyal. Nem szeretnék megfeledkezni magamról, meg az elveimről (?), de jól akarom érezni magam, és ha ehhez az kell, hogy igyak valamit, hát legyen.
Olyan ugyan sosem leszek, mint amilyen Ő, de talán nem is olyan nagy baj. Nem, cseppet sem zavar, hogy Nathan a zöldebbik felem választotta, valahogy én is így cselekedtem volna a helyében. Nem mondom, hogy könnyebb prédának tűnik, inkább hívogatóbbnak, mint amilyen én vagyok. Soha, egy percre sem voltam még féltékeny rá, még ha tudom is, hogy ugyanazokból a külső adottságokból ő sokkal többet tud kihozni, mint én valaha. Ebből a gondolatmentből kiindulva igazítok kicsit a ruhámon, és visszavarázsolom az arcomra a bájos mosolyt, ami fogalmam sincs, mikor olvadhatott le róla.
-Táncolni is fogunk?
Na, triviálisabbat akkor sem tudtál volna kérdezni, ha akarnál.

[♦ Jonathan ♦ Kalina ♦ Dimitrij ♦]

♦  Jonathan  ♦  Kalina  ♦  Dimitrij  ♦
Bocsánatot kérek a késésért.

Hát jó, bevallom. Bár a professzor úr és a testvére nagyon jól néznek ki – külön-külön, de együtt is - nem igazán örülök annak, hogy találkoztunk velük. Lehet, hogy később megváltozik a véleményem, hisz hosszú még az éjszaka, és egyelőre ajkaim szárazak, ugyanúgy, mint a torkom, de pillanatnyilag nem mondhatom, hogy örülök nekik. Társasági lény vagyok, ez igaz, de ha nem tévedek, Lina azért ráncigált el, hogy együtt töltsük egy kis időt. Azonban kötve hinném, hogy ez lehetséges, ha a tanár úr és az ikre itt vannak.
Lehet, hogy csak képzelődöm, de... nem, nem. Előfordulhat, hogy naiv vagyok, de az nem azt jelenti, hogy hülye és vak is. Rég láttam ilyennek Linát, nem azért, mert mostanában kevesebb időt töltünk egymás társaságában, hanem azért, mert az utóbbi időben nem sűrűn fordult elő, hogy boldog volt és mosolyogott. Mármint az rendben van, hogy egy imádnivaló, visszafogott meg kedves, és  ha bókolnak neki, pirulós lány, de akkor is… más.  Mondanám, hogy veszélyt érzek, de… Ugyan már! Az utóbbi időben a mindennapok amúgy is elég veszélyesek. Ha Lina szórakozni szeretne, tegye csak! Neki is járnak a boldog percek. A tanár úr meg elég vigyázatosnak tűnik. Nem hiszem, hogy kihasználná a húgom naivitását… Illetve úgy értem, hogy ajánlom neki, hogy ne tegye meg. De ha mégis, akkor legalább úgy tegye, hogy ne hagyjon nyomot maga után…
Tekintetem Linát figyeli. Gúnyos, kis mosolyba görbülnek az ajkaim, amikor meghallom annak az okát, hogy miért jöttünk el.
- Szórakozni? – kérdem ironikusan, miközben még mindig vigyorgok. – A tanárunkkal? – Hátranézek és szemtelenül végigpillantok Vulkanovon, majd még az ikrén is. Egyáltalán nem érdekel, ha észreveszik. Most nem a suliban vagyunk, nem szólhatnak, ha mustrálom őket. Ha pedig megjegyzik, akkor arra fogom, hogy csak azt figyeltem, hogy mit csinálnak. Nem mondhatják,hogy hazudom, hisz az nem lenne kedves tőlük. De egyébként sem áll szándékomban letagadni, amit teszek…
Pillantásom visszaszökken Linára, majd folytatom a mondandómat
– Ejha! Jó az ízlésed, de nagyon. Nézd azt a popsit. – fejemmel a tanár úr és a testvére felé biccentek. Sajnos még nem sikerült levakarnom magamról a csúfondáros vigyort, de igazából még meg sem próbáltam. – És ezek szerint a fantáziád sem teljesen ártatlan és tiszta. Tanár-diák sz... - mondom halkan, még a végén csak az ajkaim mozognak. Csendesen elnevetem magam, meg se várva Lina reakcióját. – És véletlenül se gondolj erre, amikor visszajönnek… Még a végén elpirulsz – tanácsolom neki, miközben biggyesztem az ajkaimat és lágyan megsimogatom az arcát. Hátravetek egy pillantást, és látom, hogy az urak felénk indulnak. – Szórakozd csak ki magad, ma este a példádat fogom követem. – mondom még mielőtt odaérnének hozzánk, majd Lina mellé állok, hogy ne legyek háttal nekik.
Önelégülten mosolygok, és néha-néha a húgomra pillantok, hogy ellenőrizzem, jól van e. Talán gonosz dolog volt tőlem, hogy ilyenekről beszéltem vele, de nem baj. Jól jön még ez neki. Nevezzük a csevegésünket edzésnek. Azért remélem, nem lesz paprikavörös, ugyanis akkor könnyű lesz megkülönböztetni minket. Márpedig az nem lenne annyira érdekes és vicces. Persze Vulkanov képes különbséget tenni köztünk. Elég megszólalnunk. Ha a híresztelések igazak, akkor a tanár úr közelebbről is megismerkedett a húgommal… És mielőtt bárki is azt hinné, hogy rosszra gondolok, nem, ezúttal nem. A megismerkedés alatt azt értettem, hogy már beszélgetett vele.
Átveszem az egyik ikertől - ha nem tévedek, akkor a tanár úr testvérétől – a poharat, amit felém nyújt, majd pajkos mosollyal az arcomon megköszönöm.
-   Csirió! – emelem fel poharamat, majd iszok egy kis kortyot. Nem bírom jól az alkoholt, de ezt senkinek nem kell tudnia.
Linára pillantok. Szememmel mintha azt mondanám neki, hogy már azon vagyok, hogy a ma este felejthetetlen legyen. „Készen állsz, Lina?”
Nem kell sokat várnom, hogy megkapjam a választ a kérdésemre.
-   Szerintem ez egy remek ötlet – helyeselek, majd közelebb lépek Jonathanhoz. Azt hiszem.
-   Mr. Vulkanov… - mondom ki bizonytalanul a tanár úr nevét, mert kétségeim vannak afelől, hogy kihez beszélek.  Lehet, hogy az hiszi, táncolni szeretnék vele, de ugyan… Velem nem élvezné a társalgást. Tekintetem Linára szökken – Lina… Csak utánatok.  
Kötve hinném, hogy Vulkanov nemet mondana. Azzal csak megbántaná Linát és úgy vélem, illetve remélem, hogy ezzel ő s tisztában van.
Próbálom elrejteni a vigyoromat, így hát az egészből csak egy gonosz, kis félmosoly lesz.
Remélem Jonathan nem haragszik meg, amiért úgymond kisajátítottam magamnak.

• Az Ikrek •

   Egy műanyagnak tetszelgő cseresznyét gurítok arrébb ujjaimmal, miközben kikerekedett szemmel fürkészem az asztal további kellékeit. Igen furcsa dologra képesek ezek a muglik! Sosem fogom megérteni őket.
- Na látod Jonathan, épp itt van a probléma! Ha a becsület szó, és én egy mondaton belül szerepelünk. – gúnyos vigyor húzódik arcomon, s cinkosan kacsintok egyet ikrem felé. – És egy szóval sem említettem, hogy nem szeretném befűzni őket. – a befűzni szónál macskakörmös idézőjeleket rajzoltam a levegőbe ujjaimmal, arcomon kissé szkeptikus kifejezéssel, mely inkább Jonathan mugli szlengjének szólt. – Csak tudod öcsi, nem fogok házimanó módjára ugrálni nekik azért, hogy felvihessem valamelyiket a lakásunkra. Nézz rájuk! Tizenhét éves kislányok, szerinted azon fog múlni, hogy tetszünk-e nekik, hogy kiszolgáljuk őket mindenben? Szerinted egy olyan pasit akarnak, aki ugrik minden szavukra? Oh, bocsi, rosszul fogalmaztam meg a kérdést, hiszen persze. Mind olyan pasit akarnak, de az olyan férfi nem igazi férfi. Egyébként pedig szerinted nem döntötték már el réges rég, hogy mit akarnak tőlünk? – hagyom, hogy pár másodpercig gondolkozzon a dolgokon, de válaszra nem várok, annál azért hamarabb felelek magamnak. – Te vagy a pszichodoki, láss mögéjük, és rájössz, hogy nekik nem számít, hány pohár italt szállítasz le nekik. Ja, egyébként a pezsgő tökéletes lesz. – bájosan mosolygok, és közben kezembe fogok két poharat. Egyet magamnak, egyet pedig Kalinának. A szerepek legalább tiszták, ennek kimondhatatlanul örülök. Nincs túl sok kedvem a lány savanyú képmásához, közismertebben Elenához. Nem, semmi gondom a lánnyal, de az ő stílusa túlságosan is hasonlít az enyémhez. Két dudás egy csárdában, nem igaz?
    Elindulunk visszafelé, s már távolról kiszemelem Linát, hogy odaérve véletlenül se tévesszem össze őket. Természetesen a bájvigyort le sem lehetne vakarni arcomról, ez a ma esti álarcom, mely már oly sokszor vált be hasonlatos rendezvényeken. Mondhatni társaságban csak így jelenhetek meg, enélkül meztelen lennék, s az – hiába örülnének sokan – számomra eléggé katasztrofális helyzetet eredményezne. Gondoljunk csak a másnapi Próféta esetleges címlapjára.
- Hogyne. – felelem Jon kérésére, cseppet sem meggyőzően, de ha valóban ismer, el tudja dönteni, hogyan fogok cselekedni. Ha meg nem, hát nem. Ő tudja, hogy a bizonytalanságot választja, avagy sem. Ezt rábízom, a lényeg, hogy ma tökéletesen fogok szórakozni. Nem tudom mi volt az a pia, amit az imént gördítettem le, de most érzem, hogy belülről lágyan melengeti szerveim, torkom enyhe kaparása is megszűnt már létezni. Egészen kellemes, ami azt illeti. Így sokkal könnyebb mosolyogni is.

   A lányokhoz érve nem szólok egy szót sem. Kalina felé nyújtom a pezsgőt, majd ha elvette, viszonozva a többiek gesztusát, a magasba emelem a poharam, aztán iszok mindünk egészségére. Nem szeretem a pezsgőt, ezért szeretnék mihamarabb túlesni rajta. A poharat, arcomon enyhe fintorral rakom le, s mikor a griffendéles lány felteszi a kérdést, még mindig fintorgok kissé. Szavaira azonban önkéntelenül is elmosolyodok. Mily naiv, s jóhiszemű!
   Ahogyan azt sejtettem, Elena kapva kap az alkalmon, és villámgyorsan lerendezi a dolgokat. Ezt kedvelem benne. Bennünk. Én sem csinálhattam volna jobban. A különbség azonban az, hogy nem pontosan ilyen sorrendben terveztem el a dolgokat. Na de mindegy. Egyszer van karácsony, legyen Elena ajándéka az, hogy kivételesen megadom neki, amit akar. Más esetben már csak azért sem tenném meg.
- Kalina. – szólítom meg, és kezem felé nyújtom. Emlékszem, mikor először, s mindeddig utoljára fogtuk egymás kezét. A Roxfortban, a nagyteremben. Segíteni akartam, hogy kicsit népszerűbb, ezáltal pedig magabiztosabb legyen. Hát… nem tűnt valami hálásnak, úgyhogy nem hiszem, hogy alkalmas lenne most felhozni azt az esetet. Valamiről azonban beszélnünk kell, nem?
   Megvárom, míg elfogadja a felkérést, s a tánctérre kísérem. Felveszem a tánctartást, egyik kezem a lapockájánál nyugszik, a másik az ő kezével együtt oldalt kitéve, majd vezetni kezdem. Angol keringő, lassú, lágy dallamok, kecses testtartás, arcomon pedig nyugalmas mosoly.
- A múltkor ugye nem volt semmi gond? – szakítom meg a csendet. Nem, nem állt szándékomban boncolgatni a témát, de nem tudtam mit mondani.

[• Kalina • Elena • Dimitrij •]

•  Kalina  •  Elena  •  Dimitrij  •

Miközben Dim beszél, fancsali pofával ránézek, és töltök magamnak egy rövidet. Nem szándékozom berúgni, csupán jól esik az alkohol kezdésnek, nem érzem magam annyira feszengve. Teljesen elfeledkezem arról, hogy karácsony van, így máris sokkal jobban érzem magam, mint az elmúlt napokban, vagy órákban.
Lehörpintem a két cent melegséget, ami szétárad bennem, és játszott mentegetőzéssel Dimre nézek.
-   Ó, bocsáss meg, hogy belőlem nem hiányzik gyökerestül az őszinte udvariasság! Különben is, minden lány a szíve mélyén rajong, amikor úgy érezheti valaki csak érte él, és bármit megtenne érte. Még ha csak egy buja estéig is.   – mosolyodom el hamiskásan. –    Aki ezt tagadja, vagy tudatlan, vagy hazudik!   – beleegyezése után kitöltöm a pezsgőt. –  Nem értem, miért nem szereted annyira a pezsgőt, biztos nem ittál még jót!   – valószínű nem így van, de hát na.

Visszafele válaszán bólintok, és pár röpke gondolatig elelmélkedem, hogy mennyire gyökerestül mások vagyunk Dimitrijjel. Oké, az egypetéjű ikreknél ez nem furcsa, sőt elég megszokott, de azon csodálkoztam, hogy ilyen hamar jóba lettünk. Mert hiába vagyunk ikrek, mégis egymás létezéséről mit sem tudva éltünk le több mint húsz évet. Habár még mindig nem tudok teljesen testvérként nézni rá, de Dim nekem fontos, és igenis számíthat rám bármikor. Húha, ha ezt így elmondanám neki valószínűleg egy undorodó grimaszt vágna, és valami jó éleset beszólna! Nem is mondom neki, felesleges az ilyet hangoztatni. De azért jó érzés, hogy újra van családom, még ha az egy személyből is áll. Gyermekkori énem valahol mélyen bennem ujjongva csapkodja a tenyerét.

Amint megittuk a pezsgőt, az egyik arra haladó pincért leintem, és a tálcájára teszem a poharainkat.
Kalina vidám kérdésére elmosolyodtam, és magamban köszönetet mondtam az ötlet felvetéséért. Elena egyértelműen a parkettre invitálja másik két társunkat, én pedig elmosolyodom a lány gonosz oldalmosolyán, ami nem kerülte el a figyelmemet. Szemeimbe huncutság költözik, és kezemet Elena derekára helyezem, és lágyan bevezetem a tánctérre, hiszen valószínű, hogy magától is megy. Egy mozdulattal sarkon fordulok, így szembenézek partneremmel. Felveszem az alappozíciót, és elkezdek táncolni.
Férfi létemre szeretek táncolni, de csak akkor, ha a táncot oly’ valakivel űzöm, akinek a társaságában jól érzem magam. Egyelőre Elena ilyen valaki, még ha nem is beszélgettem vele – természeti adottságai sokat lendítenek a dolgokon…

-   Láttam ám azt a gonosz mosolyt, amit Dimitrijék után vetettél. Talán ármánykodsz valamiben?   – kérdezem, majd huncutul felhúzom szemöldökömet, és felveszem az egyik legcsábítóbb mosolyomat.

[• Jonathan • Elena • Dimitrij •]

•  Jonathan  •  Elena  •  Dimitrij  •

Elena ismét ironikus. Egyáltalán nem tesz boldoggá, amikor így viselkedik, egyetlen grimaszával képes lerombolni a gondosan felépített jókedvem várát. Mert talán ő nincs tisztában vele, de nálam alapos előkészületek előzik meg a boldogságnak nevezett, mások számára talán természetes érzést. Tudatosítanom kell bizonyos dolgokat magamban, mielőtt bárhová is elmegyek az iskolán kívül, mivel nem éppen vagyok az önbizalmat megtestesítő szobor. Ezzel neki is tisztában kellene lennie, elvégre a tulajdon testvéremnél ki ismerhetne jobban? De ebben a pillanatban úgy érzem, gúnyt űz belőlem, és ilyenkor képtelen vagyok reagálni. Mintha csak lefagynék, és kívülről figyelném magunkat. Az arckifejezését, ahogy hátrafordul, és végigméri őket.
-Annyira közönséges vagy, Lena.
Felelem sértődötten, és nem csak a válaszom ilyen, engem is megsértett a viselkedésével. Mindig eléri, hogy hülyén érezzem magam a bőrömben, ilyen vagy olyan módon. Hát, most sem váratott sokáig magára, elég volt, hogy kettesben hagytak minket. Vagy talán az ikrek jelenléte eredményezte ezt az egészet? Már most a másik kettőre gondolok, talán kicsit sok is a jóból ez így most.
Képtelen abbahagyni az egzecíroztatásom, a vérében van, a személyiségében. Ilyenkor döbbenek rá, hogy az különböztet meg bennünket, hogy belőlem hiányzik ez a leheletnyi irónia, szkepticizmus, szarkazmus és cezarománia. Meg az a kacér incselkedés, ami őt jellemzi minden egyes helyzetben, amikor férfiak vannak a közelébe. És tudod mit? Irigylem érte. Amiért képes a férfiakat objektumként kezelni, amiért ismeri a csábítás művészetét, amiért képes bárkit porig alázni. Ez mind hiányzik belőlem, fogalmam sincs, hogy vagy hol ragadhatott rá, talán a háztársai által…

A gúnyos kis monológ és fintor együttese hallatán úgy érzem, mintha csak egy színdarabban lennénk. Ebben nem veszek részt. Ma este igazán szerettem volna jól érezni magam, és képes volt megint megalázni, és idiótát csinálni belőlem… Nem lennék jobb, ha az ő eszközeivel vágnék vissza, vagy csak ezzel nyugtatom magam, mert nincs bennem elég spiritusz, nem tudom. Mindenesetre ezután a jelenet után nem nőtt a szemembe, és felidézte, miért vitáztunk annyit az utóbbi időben.
-Élvezd ki, amíg lehet. Csak nehogy a végén te legyél az, akit kihasználtak…
Felelem minden indulat nélkül, kimérten, komolyan, kissé talán csalódottan is.
Amint az ikerpár visszaér, próbálom a látszat kedvéért magamra erőltetni a szórakozott mosolyom, de nem sikerül úgy, ahogy terveztem, így többnyire csak egy fintor lesz belőle. A fogaimmal ajkam belsejét harapdálom, hogy véletlenül se legyen látványos vége az iménti kis jelenetnek. Nem akarok bőgni, a gyengébbek kedvéért.
A pezsgő jól jön, kissé durcásan emelem az ajkamhoz, és iszom ki a tartalmát, amíg ők a poharaikat emelgetik. Nem is értem, mit ünneplünk…
-Ezek után jobb, ha egy darabig nem keresed a társaságom.
Súgom oda Elenának, mielőtt teljesen elveszítenénk a kontaktot, majd elfogadom a felhívást keringőre. Vagy akármilyen táncra. Ez a második alkalom, hogy szembe találom vele magam, és ezúttal sem marad el a kézfogás, még ha most teljességgel indokolt és logikus is. Nem szándékosan nem töröm meg a csendet, egyszerűen még mindig kicsit az iménti ’vitánk’ hatása alatt vagyok, de nem hagyhatom, hogy Elena elérje a célját. Ezúttal nem.
-Hogy gond? Ugyan … Sajnálom, hogy csak úgy elrohantam, nagyon udvariatlan volt.
Szabadkozom, mert ez a minimum, amit megtehetek a múltkori viselkedésem után. Bármennyire is éreztem magam akkor is szánalmasnak és sajnálatra méltónak, annak semmi köze nem volt hozzá. Sőt, igazán kedves gesztus volt, hogy igyekezett ápolgatni, mint mindenki a környezetemben.
Bármennyire is próbálkozom, felrémlenek bennem Lena szavai. Az a gúnyos mosoly, amit felém intézett, az a megvető tekintet, amivel végigmért. Úgy érzem, bármelyik pillanatban könny kúszhat a szemembe, de ezúttal nem akarom ismét faképnél hagyni. Ennél többet érdemel.
-Nem kísérnél ki a mosdóba? Mármint… csak megmosom az arcom.
Már-már könyörgően tekintek rá, és remélem tud olvasni az arckifejezésemből, azt hiszem minden rá van írva. A kezét nem engedem el, és még ha nem is röhög ki és utasítja el az ajánlatnak remélem nem nevezhető gesztust, akkor sem fogom. Remélem ugyanis a nővérem kikerekedett szemekkel fog utánunk nézni …
Most van szükségem a segítségedre.

[♦ Jonathan ♦ Kalina ♦ Dimitrij ♦]

♦  Jonathan  ♦  Kalina  ♦  Dimitrij  ♦

Lina válaszából megítélve, rosszul fogadta minden egyes szavamat. Én csak viccnek szántam, ő pedig úgy látszik, magára vette. Próbálok mosolyogni, holott talán most jobb lenne, ha nem tenném, nehogy azt higgye, hogy most is kiröhögöm, csakhogy elrejtsem, eljutott az agyamig a tény, hogy az előbbi kis monológommal sikeresen megbántottam. Egy rövidke, másoknak teljesen jelentéktelen kérdés merül fel bennem. „Mikor? Mikor távolodtunk el ennyire egymástól?” Talán anya halála után, amikor apa újranősült, amikor ő a Griffendélbe, én pedig a Mardekárba kerültem? Mikor? Mindegy is, hisz pillanatnyilag nem ez a legjelentősebb. A lényeg az, hogy talán annyira eltaszítottam magamtól a húgomat, hogy miközben egy teljesen más emberré váltam, elfelejtettem, hogy Merlint minden bizonnyal párban indított minket a keserű élet útján.
 „Igen, Lena… A beismerés nehéz dolog és néha fájdalmas is.” Úgy látszik, eddig csak azt hittem, hogy figyelek Linára. Vajon hányszor bántottam meg úgy, hogy közben észre sem vettem? Most érzékeltem, hogy megsértettem, de ez nem bizonyíték arra, hogy nem volt olyan alkalom, hogy ne vettem volna észre.
Átfut az agyamon a gondolat, hogy a mai estét neki köszönhetem, és hogy valószínűleg nekem nem jutott volna eszembe ilyet tervezni. Ő pedig nemcsak hogy kigondolta, de el is intézte a ruhaügyet és maga az egész programot. Túl önző lennék? Bizony… Megint csak magamra gondoltam, magamból indultam ki és nem figyeltem rá. Azt hiszem, nem számoltam a szavaim súlyával. Talán túl sokat vagyok a háztársaim társaságában, így megszoktam, hogy ők az ilyeneket nem veszik magukra. De ez akkor sem mentség.  Megbántottam és nincs visszaút. Kérhetek tőle elnézést, de az nem érne sokat. Ha bocsánatért szeretnék esedezni, azt nem a ma este történtekkel kellene kezdenem.  
Gombóc szorul a torkomban, de mielőtt bárki is azt hinné, hogy elbőgöm magam, amiért ilyen szemét vagyok, ne tegye. Elég sok alkalmam volt gyakorolni és megtanulni visszafojtani az érzéseimet. Most is ezt teszem, majd a poharamban maradt pezsgővel leküldöm a buta gombócot. Úgy vélem, a ma este folyamán szükségem lesz még a levegőre.
És megint én rontottam el mindent. De mit is csodálkozzak? Ez minidig így volt, akár azt is mondhatnánk, hogy én vagyok a család fekete báránya. Akarattal vagy anélkül mindig mindent tökreteszek. Lőttel a ma esti programunknak. Hibáztathatom az urakat is, hisz ha ők nem lennének itt, akkor Linával nem csatlakoztunk volna hozzájuk, engem nem zavart volna, hogy mégsem lesz olyan tesós program, mint, amilyennek indult, így hát a vita sem történt volna meg. Hiába akarom másra kenni, tudom, hogy ki tehet az egészről.  Én…
A tekintetemmel egy ideig követem a tanár urat és Linát, és csak akkor pillantok Jonra, amikor keze a derekamra csúszik. Elmosolyodom és a tánctérre követem. Végignézek az arcán, miközben táncolunk. Kíváncsi vagyok, hogy külsőre van-e valami különbség közte és a tanár úr között. Észre sem vettem, hogy beállt köztünk a kínos csend, csak amikor megszólal.  
-   Megtisztelő! Ezek szerint figyelt rám… – mosolygok el elégedetten. Lehet, hogy ezzel a mondatával nem épp ezt akarta a tudatomra hozni, de én mégis így értelmeztem. – Igazából semmiben, mi több! Linával egy kicsit összekaptunk, mert mindig, mindent elrontok. Sokszor az az érzésem, hogy jobb testvért érdemel… - válaszolok a kérdésére, de nem is értem, hogy miért mondom el mindezt neki. Nem szokásom csakúgy megnyílni másoknak, arról nem is beszélve, ha a személyek ismeretlenek. Még mielőtt visszakérdezhetne, folytatom a mondandómat. Nincs kedvem tovább boncolgatni ezt a témát. – Inkább beszélgessünk valami másról, Mr.! – huncutul elmosolyodom, majd folytatom. – Sosem gondoltam volna, hogy a tanár úrnak van egy ikertestvére. És mondd csak, mivel foglalkozol?
Épp most tegeztem le Vulkanov testvérét. Igazából nem meglepő, hisz ő nem a tanárom, nem kell magáznom… Vagy igen? Nem, nem hiszem.
Épp Jonathan válaszára várok, amikor meglátom Linat és Dimitrijt, ahogy igyekeznek valahova.  Remek! Már csak az maradt, hogy hazamenjen, ami persze nem lenne meglepő azok után, ahogy viselkedtem vele…

• Az Ikrek •

zene.

- Aha. – nyögöm unottan, mintegy válaszul Jonathan okfejtésére. Hát persze. A nők nagyon sok mindent szeretnének, de csak kevesen vannak oly szerencsések, hogy megkapnak engem. Ez így működik. – Fogadjunk 15 galleonban, hogy többre megyek a saját módszereimmel, mint te az őszinte udvariasságoddal! – olyan viszolyogva mondom ki az utolsó két szót, mintha már a gondolattól hányingerem támadna, ami azért nem igaz, mégis kedvelek úgy tenni, mintha ennek még a minimális része is hiányozna belőlem. De ez vagyok én.
   Beleegyezésre nem várok, magától értetődőnek veszem, hogy a fogadás áll. Szinte mindig ezt csinálom, magabiztosságom fényes bizonyítéka ez. Hozzászoktam, hogy az emberek azt teszik, amit mondok, gyakran előfordul, hogy utasítgatok másokat.

   A lányokhoz érvén tekintetem megállapodik Kalina arcán. Furcsa, számomra megfejthetetlen érzéseket látok rajta, ez pedig felkelti kíváncsiságom, de nem rohanhatom le rögvest. Talán nem is akarom. Mi van, ha valami súlyos, lelki problémája van? Nem hiszem, hogy megbirkóznék egy tini lány lelki gondjaival.
   Táncba vezetem a fiatal lányt, s közben egyre csak azon kattogok, hogy kerülhetek közelebb hozzá. Nem csak testileg, hanem lelkileg is. Általában nem fáradozok ilyenekkel, de meg akarom nyerni a fogadást. Akár valós, akár nem, és Kalina olyan típusú lány, akinek kicsit több kell a szokványos bájvigyornál, és csajozós dumánál. Jonnak kétszer könnyebb dolga lesz Elenaval.
   A múltkori szituációra vonatkozó bocsánatkérésére pusztán egy fejcsóválással reagálok. Nem vettem magamra, vagyis… na jó, eléggé magamra vettem a dolgot. Nem kórósan, de mindenképpen elgondolkoztam a szituáción. Megfejtenem azóta sem sikerült, nem én vagyok az érzelmek embere, hanem az ikertestvérem.
   Kérését hallva tekintetem rögtön arcára ugrik. Fájdalmas, inkább gyötrődő kifejezést látok rajta, s kisebb aggodalom fog el. Komoran bólintok, talán ez az első alkalom a mai este folyamán, hogy nem mosolygok.
   Elkísérem a mosdóig. Meg sem fordul a fejemben, hogy elengedjem a kezét, a gesztus ezúttal sokkal természetesebben hat. Az ajtó előtt elmosolyodok, és közlöm vele, hogy itt megvárom, aztán hátrálok pár lépést, hogy utat engedjek egy súlyos nőnek, kinek hájcsöcsei rálógnak szegény kutyájának a fejére, akit úgy szorongat a terebélyes keblek alatt, mintha külön erre a célra kifejlesztett, pontosan oda passzoló mellmelegítő lenne. Rám mosolyog, én pedig ismerem már ezt a mosolyt, és inkább nem kérek belőle, így undorodó kifejezést ölt arcom, és inkább elfordulok.
   Tekintetem megkeresi hasonmásom. Addig figyelem, míg íriszeink nem találkoznak, amikor pedig megtörténik, hüvelykujjammal némán a WC felé bökök, majd megvonom vállaim, arcomra enyhe kétségbeesés ül ki. Szép! Én vagyok a tanár, és nem tudok mit kezdeni egy ilyen szokványos esettel. Persze, van egy ötletem. Hazavihetném, fel a lakásunkra, és adhatnék neki kakaót… vagy egy kis vodkát, csak a stílus kedvéért, és így a másik páros estélyét sem rontanánk el. Mert nagyon kétlem, hogy Kalinának túl sok kedve lenne a tánchoz, és bevallom, a táncparkett hívogató szava engem is igencsak hidegen hagy.
   Visszafordulok, hogy láthassam, mikor jön ki. Már eldöntöttem. Fel fogom neki ajánlani, hogy menjünk el innen. Igaz, nagyon kétlem, hogy itt hagyná a testvérét, de jobb ötletem nincs. Lehet, hogy azonmód pedofil állatnak titulál, félreértvén a felajánlást, de meg kell próbálnom. Nincs más ötletem! Az kizárt, hogy itt beszéljük meg a dolgokat. 

   Ahogyan kilép az ajtón, ott is termek mellette. Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy túlságosan is aggódok, így halovány vigyort varázsolok arcomra.
- Minden rendben? - kérdezem, majd megragadom kezét, és kicsit távolabb vezetem a tömegtől. – Figyelj, ha nincs kedved itt lenni, elmehetünk. Igaz… - a svédasztalra tekintek, s megvillannak fogaim is. - … ilyen lakomával nem tudnék szolgálni, de forró csoki, és egy kis süti még akad otthon. Mit gondolsz? – a szemébe nézek, arcomon biztató mosoly.
   Most minden csak rajtad áll, Kalina! Hát élvezd!

[• Kalina • Elena • Dimitrij •]

•  Kalina  •  Elena  •  Dimitrij  •

Nem csalódtam testvéremben máris piszkálódni kezd, mint valami gyerek, és fogadást köt, mert olyannyira biztos a dolgában. Mióta Dimmel együtt élek, jelentősen lazultak az erkölcseim, ami olykor kifizetődő, olykor szégyellnivaló. Teszem ezt az idióta fogadást: máskor kinevetettem volna, és ráhagytam volna, hogy azt csináljon Kalinával, amit csak akar. De most... Idegesített, hogy annyira azt hiszi, hogy a "tökéletes külsőnkkel" és egy "menőlazacsávó" szöveggel máris az összes lány bugyijában benne lehet. Nem mondom, hogy nem jó technika, de mégis milyen lányokat szed fel? Aki az első alkalommal bedől Dimitrijnek, az a lány vagy nagyon naiv, vagy nagy rbanc. Szeretem Dimet, de nagyon sok mindenben ellentétek vagyunk, és ha már így hozza a Sors, vagy inkább, ha már Dim feldobta a labdát, én nem hagyom megtorlatlanul. Elenára nézek, és elmosolyodom. Elena érdekesnek bizonyul. Szeretem az érdekes lányokat...
Dimre mosolygok, de nem válaszolok, hiszen jól tudja, hogy benne vagyok. Akkor játszunk.

Amint elkezdünk ritmusosan a dallamra lépkedni, máris elkezdem a játékot. Válasza meglepett, de a mondanivalója súlyossága eltörpül kisugárzása mellett. Ez a lány elbűvölő.
-   Aki ki tudja ezt mondani, ott már nem lehet nagy baj.    - mondom megértően, halvány mosollyal, de amikor folytatja, bevallom megörülök. Nem kell félreérteni, igenis megértő ember vagyok, szeretek az emberek lelkével foglalkozni, ha már ez a foglalkozásom vagy mi, de a ma este maximum dolgozni akarok valakin.
-   Nem szereti hangoztatni, hogy van egy hasonmása, hiszen teljesen meg vagy győződve arról, hogy nincs még egy olyan ember, mint ő.   - viccelődöm. Nem áll szándékomban rossz színben feltüntetni, de mivel Elena már ismeri, nyilvánvalólag nem kerülte el a figyelmét testvérem mérhetetlen egoizmusa.
Az egyik ütemnél hirtelen megforgatom Elenát, úgy, hogy könnyen le tudja reagálni. Majd ismét felveszem a táncos pozíciót.
-   Legyen egy titok, amit reggelig meg kell fejtened.   - mondom sejtelmesen, szexis mosollyal. A hangsúly akár kihallatszik, akár nem, a napszakon van. Hiszen itt az egész este előttünk, és ha nem muszáj, nem minden percemet tölteném itt, ennyi ember között...
Közelebb húzom magamhoz, de úgy, hogy még ne legyen kellemetlen az. Tekintetem szemeiről egy pillanatra Dimitrijék felé ugrik, miközben a mosdó felé igyekeznek. Merlinre Dim, most komolyan, mosdó?
Visszanézek Elena szemeibe.
-   Dimitrij azt mondta, szereted az izgalmakat.   - természetesen ez nem igaz, soha nem beszélt egyik lányról sem, de ezt neki nem kell tudnia. -   Mondd, hogy tervezed kideríteni?   - kérdezem.
Hangom egyre csábosabb, egyértelművé teszem, hogy ez már a flörtölés része, mégis kit érdekel az, hogy pszichológus vagyok?

[• Jonathan • Elena • Dimitrij •]

•  Jonathan  •  Elena  •  Dimitrij  •

Valószínűsíthető, hogy attól függetlenül, hogy ikertestvérekről van szó jelen szituációban, egészen máshogy fog alakulni a két páros estéje, még ha az iménti szót kizárólag matematikailag és jóindulattal használom ebben a pillanatban. Persze léphetnék egy nagyot és ki is fordulhatnék önmagamból, csak hogy rácáfoljak Elena gúnyos kis megjegyzéseire, miszerint még abba is belepirulok, ha csak eljátszadozom a gondolattal, de nem hinném, hogy meg kellene változnom pont az ő kedvéért. Úgy hiszem nem őszintén cukkolt, és ha rosszindulattal is, nem gondolta át, mit mond nekem. A mi testvériségünk pont azért szép, mert egymás ellenpólusait képviseljük, és ha én most hirtelen átmennék szabályszegő anarchistába, már nem lennék Kalina, és Elena sem maradhatna önmaga ebben a minőségben. Így hát végül úgy döntök, a mosdóba ugyanaz az ember ment be, mint aki ki fog jönni úgy körülbelül 2 percen belül. Még vetek egy utolsó, lélekerősítő pillantást a visszatükröződő felületbe, mielőtt képes lennék megmozdulni, de képtelen vagyok eltekinteni a testvérem nemrégen elhangzott szavaitól. Valóban ennyire szánalmas lennék? Egy éretlen, gyermeteg, naiv kislány, aki elveknek nevezi a gyávaságát? „Nem lehetnék a griffendélben, ha nem lennék elég bátor!” – szoktam nyugtatni magam, de ez manapság már édeskevés ahhoz, hogy lecsillapítsam háborgó kedélyeim. Engedek egy kis vizet a csuklómra, és átmasszírozom vele a nyakam is, hogy egy kis életet leheljek magamba, hiszen a gondosan felrakott smink ellenére is elég sápadt az arcom. Na nem mintha ennyire felszínes lennék, sokkal inkább meg akarom előzni a kellemetlen érdeklődést hogylétem és az állapotom milyensége felől.
Mikor már úgy érzem, illetlenség eddig bent maradnom, megrázom magam, és próbálok egy kis életet lehelni a csalóka mosolyomba. Szerencsére Dimitrij sem tűnt sehová – bár ki tudja, talán jobb lent volna, ha mégis. Már nem nekem, de nem tudhatom, mi fog kisülni ebből az egész bizarr szituációból. Ha valaki tegnap azt mondja nekem, hogy ez az este így fog alakulni, ha képen nem is szokásom röhögni senkit, minden bizonnyal őrültnek bélyegzem gyáva és kíméletes módon leginkább csak magamban.
-Mondhatni. – felelem remélem elég meggyőzően, és még éppen időben, hiszen a kézfogás a válaszom után következik be, így Elena jóslata ellenére nem pirulok bele a mozdulatba. Valójában természetesen hat az egész, és meg sem kérdőjelezem magamban a helyességét, így hát addig sem jutok el fejben, hogy megítéljem, van-e okom zavarban lenni, vagy sem. Ritkán sodródom az eseményekkel, de a sok kis sokk hatására kivételesen megengedem magamnak, hogy ne csak kívülről figyeljem a körülöttem történő eseményeket, hanem a részesük is legyek.
-Persze, végülis nincs ebben semmi… különös. – Kijelentő mondatom inkább kérdésként hangzik, ám elég egy biccentés is, hogy megerősítsen abban, amit valójában csak szeretnék hinni. Persze, hogy nincsen rendben, hogy forró csokizni indulok a tanárommal, ugyanakkor lehet, hogy csak bennem van a hiba, hogy többet gondolok a sütizésbe, mint ami valójában. Tehát ha Ő helyénvalónak találja ezt az egész „lépjünk le innen” dolgot, akkor nekem sem lehetnek kétségeim. Papíron. Elvileg. De hát valójában én másból sem állok, mint kétségekből …
-De nem lesz ebből probléma a testvéreddel? Elvégre ez a ti estétek! – teszem hozzá végül, és teljes mértékben utolsósorban. Nesze, itt egy kiskapu, ha mégis úgy gondolod, hogy ez így nem teljesen etikus. Persze titkon azért bízom benne, hogy megszabadulok Elena gúnyos tekintetétől, amik talán hamarabb vinnének kísértésbe, mint Dimitrij igéző szempárja …