Roadhouse Club

A Covent Garden szívében elhelyezkedő klub minden fiatal kedvence. A legjobb DJ-k felelnek a szuper hangulatért, nomeg a fantasztikus italok. A mixerek 70-nél is több koktéllal várják a látogatókat, melyek garantáltan elnyerik a kóstoló ízlését. A klubbon belül elkülönített rész van egy kisebb étteremnek, ahol a nyitvatartás teljes ideje alatt szolgálnak fel ételeket.

Andromeda

Álmos szombat este Londonban, a városban lézengők arcán unottság és a jó meleg szoba utáni vágy ül. Mindenki hazafelé igyekszik, kivéve a fiatalokat, az ő arcukon cseppet sem az a világfájdalom olvasható, ami az idősebbekén. Ők most szórakozni mennek, most élik az életüket, kihasználják azt a szabadságot, amit a gondtalan tinédzser évek nyújtanak számukra.
Az egyik utcába befordulva hatalmas hömpölygő tömegre lehetünk figyelmesek, fiatalok egész hada szeretne bejutni a Roadhouse Club nevű helyre, ám nem mindenkinek van olyan szerencséje, hogy a bejutással biztosítsa magának kedvenc zenekara aznapi koncertjén való részvételét.
A banda odabent már alaposan feltüzelte a népet, a dobos a lábdobbal hatalmasakat ver, a közönség ujjongva tapsol a minden egyes dobbanásra. A nagy tömeg, a zárt hely valamint az ugrálás és táncolás közepette izzadság cseppek kezdenek el gyöngyözni a homlokokon.
Azonban ezekkel mit sem törődve az ugráló, tomboló had boldogan mosollyal az arcán, élvezi tovább a bemelegítést, melynek végén felcsendül a gitár hangja, majd az énekes kiált egy hatalmasat a mikrofonba, amire válaszul sikoltozást és üvöltözést kap.
Innentől nincs megállás, mindenkin eluralkodik a koncert érzés és mintha csak ezer éve együtt csinálnák mindezt, egyszerre mozognak a karok és a lábak, egyszerre dobbannak a szívek, a koncert elkezdődik.
Nem háborgatja őket senki, nem kell, hogy a mindennapok problémáival foglalkozzanak, ide nem kíséri el őket. Kizárhatnak minden bút és bánatot, elfelejthetik azokat a gondokat, amik nehezítik az életüket. Ezen a helyen csak és kizárólag a gondjaiktól mentes, a boldogság mámorában úszó emberek vannak.
Egyszer csak elhallgat az énekes, csak a zenekar játszik tovább, ők is egy lágyabb ütemet, csak a közönség énekel, együtt, boldogan, a világ zaját és gondjait kizárva.
A tömeggel együtt élve ott ugrál egy magas kék szemű srác, világosbarna fürtjei ide-oda ugranak, a nagy ugrálás és fejrázás közben. Arcán ott ül ugyan az a mosoly, ami a többiekén is, ő is együtt üvölti a szöveget a többiekkel. Szemében ott a csillogás ugyanúgy, ahogyan a többiekében is, egy olyan közösségben van, ahova nem érnek el az ő világának szennyes dolgai, legalább is még nem. Ettől tűnik kicsit boldogabbnak, mint a többiek, ettől felszabadultabb. Nem kötik egy másik olykor rémálomszerű világ szabályai, most minden olyan könnyű.
Egy pillanatra lehunyja a szemét, s csak hallgatja a zenét, engedi, hogy a hátára vegyék a dallamok, hogy messzire szálljanak vele a hangjegyek. Amikor egy erőteljesebb váltás következik, az énekes érdes hangjának belépésével együtt ugrik ismét a magasba. Ebben volt valami düh, de nem a kedvet lehangoló az örömöt elűző düh, sokkal inkább az őt körül ölelő láncokat rázta le, hogy ezektől nem zavartatva teljesen átadhassa magát a zene erejének.

[-De ugye Tudod, hogy nagy balhé lesz ebből Andy, ha Apu megtudja hogy ma este elmentél és nem maradtál velem meg Norah-val otthon?]

Heikki



-De ugye Tudod, hogy nagy balhé lesz ebből Andy, ha Apu megtudja hogy ma este elmentél és nem maradtál velem meg Norah-val otthon? *Fiducia rám rivall, miközben éppen azon ügyködöm, hogy megtaláljam ruhásszekrényemben a lehető legrockosabb ruhadarabokat. Az ajtóban állva szinte majdnem toporzékol a nagy hiszti közepette. Mindenképpen megpróbál lebeszélni arról, hogy ma este kihasználjam azt, hogy Apu ügyeletes a Mungóban. Egész éjszaka nem lesz otthon. Bolond lennék nem kihasználni ezt a soha vissza nem térő alkalmat. Még a nyervogós hugicám kedvéért sem. Pár hét múlva mehetek vissza a Roxfortba. Aligha lesz többé ezen a nyáron módom elmenni valahova szórakozni egy baromi jót. Ficucia pedig nem képes ebben megakadályozni.*

-Figyu. Apunak nem kell megtudnia hogy elmentem. Mit szólnál ha ez a hármunk titka maradna? Hümm? És Nora is hajlandó fedezni. Légyszi. Én is jövök Nekem eggyel ezek után becsszó.   *Lehajolok Fidu előtt, mélyen a szemébe nézek és szívemre teszem jobb kezemet esküm jelképéül, hogy egy nap visszaadom Neki a szívességet amiért nem köp be. A kislány persze tüntetőn összekulcsolja karjait melle előtt, de az én bánatos kutyuska tekintetemnek Ő sem tud ellenállni. Így hát végül megadja magát, és megfogadja Nekem, hogy nem fog egy árva szót sem szólni apunak a kiruccanásomról.*

-Te egy angyal vagy Fidu! De most ha megbocsátasz.. Nekem még csini rockercsajt kell faragnom magamból.. *Azzal átölelem, és utánna vállánál fogva kivezetem a szobámból, hogy a zuhany után végre nyugodtan nekiállhassak készülődni. Egy egyszerű, fekete topot veszek magamra, amiből kilátszik a tetoválás a lapockámon, és egy combközépig érő farmernadrágot öltök magamra. Az egészet egy szegecses övvel, és bőrkarkötővel, na és az elmaradhatatlan már már végjegyemmé váló bőrszálat kötök a nyakamra nyaklánc gyanánt. Sminkelni nem sminkelem magam. Egyrészt nem szeretek túl szexin kinézni, másrészt úgyis izzadni fogok. A maszatos sminktől pedig csak megijednek tőlem a fiúk. Indulás előtt még szólok a tesóimnak, hogy elmentem. Bízom benne, hogy Norah ügyes lesz, és fedez majd engem apu előtt, mert ha nem igen csak szarul fognak telni a nyári szünetem utolsó napjai.*

A Roadhouse Clubban ma úgy hallottam egy amatőr, de nagyon jó kis ütős zenét játszó rockbanda fogja szolgáltatni a "tombolni valót". Tehát oda is veszem az irányt. Bár még nem voltam ott úgy hallottam nagyon kellemes kis hely. A londoni fiatalok egyik közkedvelt szórakozóhelye. Bent már javában tombol a tömeg. Csak úgy zúg az ütős rockzene a falakon át. Bevetem magam a tömegbe, és én is azonnal a zene rabjává válok. Bár egyedül érkeztem sajnos, de azért talán akad valamelyik társaságban számomra hely. Vagy hat szám után az énekes egy kis szünetet hirdet meg a mikrofonban. Mindenki megrohamozza a bárt hogy igyon valamit vagy épp lerészegedjen. Én is a bárpult felé haladok, hogy kifújhassam magamat, és egy kis kólát öntsek a garatra. Alkohollal egy tizenhat éves lányt még itt sem szolgálnak ki. Egyszer csak odasettenkedik mögém egy alak, és se szó se beszéd egyik kezét belehelyezi a farmerom farzsebébe, és a hátamra arany köpenyként omló tejföl szőke hajamba suttog.*

-Egyedül vagy kiscica? Én szívesen elszórakozom veled akár egész éjjel nincsen nagy programom. *Beszéde akadozik feltehetően a nem kevés elfogyasztott alkoholmennyiségtől. De miért pont engem kell zaklatnia? Miért engem szemelt ki magának? Próbálom kezeimet kiszabadítani a szorításából, de sajnos nagy erővel átkozta meg Merlin. Esélyem sincsen szabadulni amíg így fog. Megpróbálom lábammal likvidálni, de reménytelen. Sőt az hogy hadakozok csak még inkább olaj a tűzre.* -Ez az kiscicám. Tartogasd az erődet másra. Szükséged lesz rá. *Nem megy, egyszerűen nem tudom magamat kiszabadítani a szörnyű fogságból. Csak remélni tudom, hogy valaki megszán. De az emberek csak elmennek mellettünk. Biztosan azt hiszik, hogy a barátnője vagyok. Pedig látványosan próbálok küzdeni fogva tartóm ellen. Baszki.. Legyen már egy értelmes ember ebben az istenverte helyen, aki rájön, hogy mit akar velem művelni..

Andromeda

Szinte olyan érzésem van, mintha a durva riffekkel együtt dobbanna a szívem, arcomról a mosoly és az öröm egy pillanatra sem tűnik el. Homlokomról csorog le a verejték, s amint a mellettem tombolókra tekintek látom, hogy ez náluk sincs másképp, attól függetlenül, hogy az illető nő vagy férfi, illetve jelen esetben a lány és a fiú megnevezés még jobban illik rám és kortársaimra.
Amint körbetekintek a tömegben hirtelen egy fiatal lányra leszek figyelmes, aki szemre való teremtés lévén, hamar egy akaratos és durva hódolót szerzett magának. Valahonnan nagyon ismerős nekem ez a lány, bár lehet, hogy csak a helyzet mondatja ezt az elmémmel. Minden esetre nagyon úgy tűnik nekem, hogy senki sem siet a segítségére, amire nyilvánvalóan rászorul.
Mielőtt odalépek alaposan felmérem a terepet. A „támadó” jó húsban van, így tudom, hogy gyorsnak kell lennem, a meglepetés erejét és a fickó állapotát kihasználva egy jól irányzott ütést kell kiviteleznem melynek végén reményeim szerint elborul az illető.
Ezen gondolatsor végén lassan kimért léptékkel indulok meg a férfi felé. Eközben az amúgy is magas pulzusom még magasabbra szökik, az adrenalin elönti a testemet. A kezeim ökölbe szorulnak, az érzékeim élesebbek.
Amikor odaérek a férfihoz, a bal kezem mutatóujjával megkopogtatom a vállát, majd amikor felém fordul, jobb kezemmel egy jól irányzott ütést indítok meg az álcsúcsa felé. Minden erőmet beleadom az ütésbe, és abban a pillanatban, amikor bekövetkezik az öklöm találkozása az arcával, az idő mintha megállna, a kép kimerevedik, s én egy pillanatig tökéletesen látom, ahogy ellenfelem szemei fennakadnak, az egyensúlyát elveszíti, majd ezzel a lendülettel padlót fog.
Miután konstatálom sikeremet vagy rész sikeremet, időt sem hagyva a reagálásra vagy arra, hogy bárki megjegyezhesse az arcomat, megfordulok, s a tomboló tömeg felé veszem az irányt, hogy tovább élvezhessem a bulit.
Tulajdonképpen most sem értem miért mentem oda, s miért tettem azt amit. Ennek ellenére ezen változtatni már nem tudok, sőt nem is akarok. Megnyugodtam már, visszatért a korábbi „normális” állapotom, amikor is a buli hevétől fűtve ugráltam és énekeltem több száz másik emberrel együtt.

[-Jaaj basszus!]

Heikki

Baby please don't go...

*Továbbra is ennek az állatnak a fogságában sínylődök, aki sajnos egyre erőszakosabb. Már a nem létező dolgaim kivannak ezzel az egész helyzettel. Én szórakozni jöttem és nem azért hogy mindenféle baromarcok taperoljanak. Sajnos nem tudom leszerelni. Riadt tekintettel nézek körbe, hogy hátha valakiben lesz annyi spiritusz, hogy megmentsen. Már már remegek az indulattól és a félelemtől egyaránt, noha nem vagyok egy félős típus. Egyszer csak némileg enged a csuklómon a szorítás, nem tudom mi okból kifolyólag. Gyorsan megfordulok, és látom, hogy támadóm hamarosan a földön köt ki fennakadt szemekkel. Hős megmentőm pedig továbbállt legnagyobb bánatomra. Miért ilyen rejtélyesek is a szuperhősök? Mind maszkot viselnek, vagy eltűnnek még mielőtt megmentettjük mélyen a szemébe nézhetne, és azt mondhatná, hogy köszönöm hogy megmentettél egy viagra túladagolásban szenvedő népművészeti agyagedény karmaiból. Úgyis megfogom találni azt a pasit, aki megmentett. Ha a sors így akarja, akkor igen. Már pedig miért ne akarná úgy? Ha így van megírva megtalálom, és jól meghívom egy italra, és jól elduncsizunk az élet nagy dolgairól. Különben is mintha már láttam volna Őt valahol. De vajon hol? Majd kiderül, ha kiderül.

Nagyot fújtatok az eszméletlenül a földre csuklott majdnem megrontóm előtt, és hogy nekem is jó napom legyen miközben elmegyek mellette tornacsukámban rátaposok a hátára. Ezt neked teeee, tee.. Erre nem találok szavakat. Aztán ismételten bevetem magamat a tomboló tömegbe, hogy élvezhessem az igazi "rákenroll" feelinget a bőrömben, a testemben... Mindenütt Csak hagyom, hogy átjárjon a zene. Hadd töltse ki lelkem bugyrait. Az adrelanin szintem kábé a sztratoszférán túl emelkedik eufórikus állapotomban. Ugrálok, énekelek, felszabadult vagyok. Kiadom magamból minden dühömet, feszültségemet. Száműzök minden gondterhes gondolatot, és az újabb szünet végére már felszabadultan, önfeledtem mosolygok.* -Jaaj basszus! *Szisszenek fel fájdalmasan. Ugyanis a nagy pogó hevében páran a tömegből csúnyán fellöktek, és most egy valaki mellkasának ütközök. Még jó, hogy itt volt, különben most a földön kötöttem volna ki. Szem látomást magasabb mint én, pedig én sem vagyok egy tökmag.*
-Kérlek ne haragudj! Fellöktek, és úgy estem beléd. Izé vagyis neked. Egyben vagy? *Kínos magyarázkodások pillanatai következnek. Elvégre majdnem elesett szegény srác. Zavaromban beletúrok a hajamba, és vigyorgok, mint a tejbetök.*
-Ó héjkás! Nem te vagy, aki megmentett erőszakos "imádómtól"? Ismerős vagy te nagyon nekem. És ez most nem valami kőkori fiúzós szöveg ám. Mit szólnál ha a bárpultnál meginnánk valamit? Egyébként is az adósod vagyok, amiért megmentettél. *Először kikerekednek szemeim, amikor rájövök, hogy akibe "belelöktek", az az én titokzatos megmentőm. Aztán szempilláim mögül kipillantva próbálom meginvitálni a bárpulthoz egy italra.*

Andromeda

A koncert közben ismeretlen ismerősként az imént általam kimentett lány ütközik mellkasomnak,  bízom benne, hogy nem ismer fel, ugyanis nem vagyok az a fajta, aki bármi féle hálát vár el az ilyesmiért. Végül aztán nem lesz szerencsém ugyanis a lány egyből rájön a turpisságra.
A mondandója nyomán nem dagad a mellkasom, ahogyan azoké szokott, akik hasonló tettet visznek végbe, hiszen nem az volt vele a célom, hogy egy potya kört akasszak vele, egyszerűen csak annyi, hogy ő is nyugodtan élvezhesse velünk a bulit.
Mondandója nyomán kérdőn tekint rám, s erőteljesen arra utal, hogy a pult felé vegyük az irányt. Mélyen a szemébe nézek, s közben azon gondolkozok, hogy miféle leszerelést alkalmazhatnék, hiszen most legkevésbé sincs kedvem a pultnál iszogatni, ami nem megszokott tőlem, tekintve azonban, hogy a zsebemben ott lapul a jó öreg lapos üveg, az egész érthetővé válhat. Végül megfogalmazódik bennem a tökéletes válasz.

- Nem azért csináltam, hogy meghívj bármire is. Különben pedig, én csak az általam legjobban preferált Kentucky whiskyt szeretem, ami jelenleg is benn lapul a zsebemben.
Ha mindenképpen hálálkodni akarsz, adj hát egy csókot, a többit pedig majd meglátjuk. –

Arcomra kis mosoly ül ki, ami egyrészt azt nyomatékosítja, amit az imént a lánynak mondtam, másrészt az iránti örömömet fejezi ki, hogy ilyen jól sikerült kivágnom magamat a történetből. Teljes nyugalommal állok ott, hiszen bármi is történjék, ebből a helyzetből csak jól jöhetek ki. Vagy élvezem tovább a bulit egyedül tudva, hogy azért ma is megvolt a napi jó cselekedet, vagy kapok valami extrát, s ki tudja talán egyedül sem maradok a buli folyamán.
Ahogyan ott állok, közben keresni kezdem a lány íriszeit, hátha leolvasható azokból a következő cselekedete, az hogy mire is készül. Bár gyanítom egy „bunkó” felkiáltással faképnél hagy engem, s aztán mind a ketten élvezhetjük a bulit tovább, ő is nyugalomban ettől a paraszttól mentesen, s én is.

~ Mi tagadás szemre való lányka. Ám nem vagyok rászorulva arra, hogy egy ilyen eset útján fűzzem meg őt. Nyílván ha más helyzetben találkozunk simán rányomulok, de nehogy már úgy tűnjön, hogy csak ezért segítettem neki. Döntsön ő mi lesz a jutalmam… ~

Ezen gondolatok közepette még szélesebb mosoly szökik arcomra, s magamban tovább viszem még e gondolatsort miközben a lány válaszát várom.

[-Ácsi-ácsi! Én nem azért akartalak elhívni, mert megmentettél, hanem, mert ismerősnek tűnsz nekem valahonnan, és ki szeretném deríteni, hogy honnan. Meg aztán én is egyedül vagyok, te is egyedül vagy... Miért ne dumálhatnánk egy jót?]

Heikki


*Beletrafáltam. Tényleg ez a Fiú mentett meg az imént. De pechemre sajnos nem igazán úgy jönnek ki a dolgok, ahogyan azt én szerettem volna. Mélyen a szemembe néz, és szemlátomást elgondolkodott azon, hogy most mi a fészkes troll-taknyot kezdjen a helyzettel. Én is kitartóan fürkészem őt, aztán a válaszával sajnos jön a hideg zuhany. Félreértette a szándékomat. Én nem azért akarok vele egy kicsit piálni, mert megmentett, hanem azért, mert ismerősnek tűnik, és beszélgetés közben hátha ki derül, hogy honnan. Egyébként van egy sejtésem, de jobb, ha egyenlőre nem teregetem ki a lapjaimat. Majd időben minden kiderül, aminek ki kell derülnie. Először enyhén kikerekednek a szemeim válaszára, majd én is elgondolkodok azon, hogy mit is válaszoljak Neki.*

-Ácsi-ácsi! Én nem azért akartalak elhívni, mert megmentettél, hanem, mert ismerősnek tűnsz nekem valahonnan, és ki szeretném deríteni, hogy honnan. Meg aztán én is egyedül vagyok, te is egyedül vagy... Miért ne dumálhatnánk egy jót?

*Magyarázom neki teljes erőbedobással, hogy végre ezeket a félreértéseket elsimítsuk. Mert én tényleg csak dumálni akarok egy jót. Ám Ő szemlátomást azon gondolkodik, hogy hogyan "vakarhatna" le magáról. Ennyire rossz társaság lennék? Vagy Ő csak amolyan magányos farkas, aki elvan szépen egyedül is? Nem tudom eldönteni melyik a kettő közül. Vagy az is lehet, hogy mindkét eshetőség fennáll? Rejtélyes, fura egy pasi az biztos. Minden reményem elveszett hogy valahogyan beszédre bírjam, vagy hasonló,amikor Ő közli velem, hogy ha hálálkodni akarok, akkor adjak neki egy csókot. De hisz ha megcsókolom, akkor már nem lesz szíve csak úgy itt hagyni engem. Vagy mégis? Először kikerekednek a csodálkozástól a szemeim. De a végén elmosolyodok.*

-Te aztán tudod hogyan kell flörtölni. Minden elismerésem.

*Majdhogy nem elfüttyentem magam. Micsoda ravasz teremtés. És szemtelenül jóképű. Biztosan egy csomó barátnője volt már, ha így tudja hogyan kell flörtölni, és lenyűgözni egy lányt. Most biztosan a hisztis libák effektusra számít, hogy én a képébe vágom, hogy mekkora bunkó. Csakhogy én nem tartozom ezek közé. Sajnos gyengéim a férfinem. Egy ilyen jóképű, gavallér pasinak nem hiszem, hogy ellenállni tudnék. És nem is tudok. Egy kicsit flörtölgetünk, dumcsizgatunk, aztán majd meglátjuk mi is sül ki ebből az egészből. Közeledek felé, egyenesen a szemébe nézek, végül ajkunk találkozik. Egy apró csók az ajkára. Azonban bármennyire is nem akartam a kelleténél talán túl forróra sikerült. Túl sok volt benne az érzelem. Ennek nem biztos, hogy jó vége lesz. Ha a végén csakúgy itt hagy a lelkem bánja az egészet. Csak remélem, hogy nem így fog történni. A rövidke csók után a puha ajkak elválnak. De még mindig egész közel vagyok hozzá, és mélyen szürkéskék szemeimet a tekintetébe fúrom, és úgy próbálom kitalálni mire is gondolhat ez után. Arcom szinte lángol. Ez eddig nem igen fordult elő velem. Hogy a mindig szobor fehérségű bőröm szinte izzott. Még sosem fordult elő velem ilyesmi. És a pír az arcomon bizony arról árulkodik, hogy bármennyire is nem volt tervben sikerült jól zavarba hoznia.*
-Hű ha most McGallagony prof. meglátna itt... Lenne ne mulass. *És íme az első magas labda amit feldobok. Vajon mit reagál erre? Ha onnan ismerem, ahonnan sejtem, akkor jól tudhatja ki az a McGallagony professzor. Ha nem, akkor... Erre vajon mit lép jóképű megmentőm?

Andromeda

Amint a lány reakcióit figyelem s hallgatom mondandóját egyre inkább úgy tűnik, hogy faképnél leszek hagyva, bár figyelembe véve, hogy valahonnan ismerős vagyok neki, talán nem adja fel, ez esetben viszont kénytelen lesz engedni a gonosz kis ördögnek bennem.
„Meg aztán én is egyedül vagyok, te is egyedül vagy... Miért ne dumálhatnánk egy jót?” Ez a mondat már arra enged következtetni, hogy mégis csak benne van a játékba. Most akkor mi is a helyzet? Játszik velem vagy faképnél hagy? Kezd egy kissé összezavarni a lány. Lehet, hogy a saját csapdám rabja leszek.
Azonban amikor már majdnem összezavarodnék érkezik egy másik utalás. „Te aztán tudod hogyan kell flörtölni. Minden elismerésem.” Innen már érzem, hogy sínen vagyok, amikor pedig közeledni kezd felém, hagyom, hogy megcsókoljon.
Forró, kellemes csókban van részem, aminek nem lehet ellenállni, ám hamar véget ér s nyomában arcomra nem ül érzelem, megvárom mit cselekszik ez után.
Közel marad hozzám, ami rosszat már nem jelent, aztán egy sejtelmes utalást küld felém, ami nyilvánvalóan arra irányul, hogy megtudja honnan ismerhetjük egymást, még ha csupán látásból is. Nem hagyhatom kétségek között főleg mivel esetleges meglepődöttségét, s közelségét még egy kicsit a javamra is fordíthatom.

- Ráhibáztál, a Roxfortból az ismeretség… -

Búgom halkan fülébe, majd egy kicsit közelebb lépek, s lazán átkarolom a derekát. Gyengéden közelebb húzom, majd mélyen a szemeibe nézek, egy pillanatra elmerengek a meseszép íriszekben, ezt köbvetően lágy, ám rövidke csókot hintek ajkára, aztán ismét a szemébe nézek, s arcomra mosoly húzódik.

- Azt hiszem az imént elfelejtettem viszonozni. –

A barátságos, biztonságot sugárzó félmosoly egy pillanatra sem tűnik el az arcomról, s a szemkontaktust is fenn tartom. A szemeimben ott ül némi boldogság, s óhatatlanul is kipirul egy kissé arcom, pedig ez rám egyáltalán nem jellemző. Le sem tagadhatom, hogy nekem is kedvemre való ez a helyzet, s bármennyire nem ez volt a tervem, most mégis elpirosodva szememben vágyakozó tűzzel tekintek a lányra, akit az imént még ismeretlennek tekinthettem.
Nem tudom mit fog most tenni, hogy mit fog reagálni, de ettől eltekintve vitathatatlan tény, hogy olyan tüzet gyújtott bennem, ami már rég nem lángolt odabent, s a mely most a vadul dobogó mellkasomból készül kitörni. Érthetetlen ez a helyzet…

[-Andromeda Bucksworth vagyok. De mindenki csak Andynek szólít. Nagyon örülnék neki, ha Te is így tennél.]

Heikki

Tell me baby what's your story
Where you come from
And where you wanna go this time
Tell me lover are you lonely
The thing we need is
Never all that hard to find
Tell me baby what's your story
Where do you come from
And where you wanna go this time
You're so lovely are you lonely

*A kislányos pír továbbra sem távozik arcomról. Eme árulkodó jel igencsak elgondolkodtat. Vajon miért váltott ki belőlem ilyen heves reakciókat ez a fiú? Az ami egyeseknek hosszú idők alatt nem sikerült, az most neki pár perc alatt összejött. Elvégre nem sokan mondhatták el magukról, hogy Andy Bucksworth megcsókolta volna. De Ő teljesen más. Ahogyan azzal a csoda szép szemeivel rám néz nem tudom elképzelni, hogy akad e nála szebb pasi a földön. És lám válaszából kiderül, hogy tényleg a Roxfortból van az ismertség. Ezt ismét egy kedves, szolid mosollyal nyugtázom. Ő pedig gyengéden magához húz, és most Ő ad ajkamra egy csókot. Egészen kellemes érzés. Nem tudom megmondani hogy miért. A levegő pedig csak forrósodik körülöttünk. Egyre jobban, mintha egy láthatatlan kályha fűtené körülöttünk. A szívem pedig akár egy százas sprinteré legalább oly szaporán ver. Miután kibontakozunk a második csókunkból ismét rámosolygok, és kislányos zavaromban beletúrok tejföl-szőke hajkoronámba. Teljesen úgy hatok, mint egy pironkodó tizenegy éves kislány, aki először csókolózik fiúval. Hát az igaz, hogy nem volt barátom úgy komolyan még soha.

De most egy olyasvalakit sodort utamba a sors, aki nem egy mindennapi jelenség. Annak pedig külön örülök, hogy Ő is varázsló. Vajon mi szél hozta ide? Ő is kihasználta volna hirtelen jött szabadságát? Vagy neki nem volt szüksége efféle ravaszságra? A reakcióiból arra következtetek, hogy most már valószínűleg nem akar faképnél hagyni. Tehát szóval fogom. Kedves, kissé zavart mosolyommal az arcomon ismételten a szemébe nézek, és eszembe ötlik, hogy még be sem mutatkoztam neki. Eddig mondjuk nem is nagyon volt rá lehetőségünk. Most pótolom a hiányosságot.* -Andromeda Bucksworth vagyok. De mindenki csak Andynek szólít. Nagyon örülnék neki, ha Te is így tennél. *Bemutatkozok, ahogy anno anyukám tanította amikor még élt, és jobbomat nyújtom az ismeretlen fiú felé. Elvégre nem árt, ha tudjuk egymás nevét. Elég szótlan figurának tűnik, úgyhogy hamar eldöntöm, hogy megpróbálom én kezdeményezni a beszélgetést.* -És mondd csak! Téged mi szél hozott erre felé? Áh. Milyen buta kérdés, persze, hogy szórakozni jöttél, de más is lehet a pakliban...   *Zavarom továbbra sem oldott fel kötelékéből. Hebegve habogva valahogy elkezdem a beszélgetést, miközben kíváncsi szemeket meresztek Rá. Egyre jobban kezd érdekelni ez a rejtélyes idegen.*  

Andromeda

A csók után, a lány reakció kis mosolyt csalnak arcomra, s az eszembe sem jut, hogy akár „pályafutásom” elején, most is ugyanolyan kaján vigyorral, enyhe pírrel az arcomon, s szememben rajongás fényével figyelem a lányt. Talán csak az este varázsa, talán teljes mértékig csak az ő kisugárzása teszi, de kicsit olyan mintha egy mesébe léptünk volna.
Ekkor kapom magamat azon, hogy ömlengek, s vissza kell ráznom magamat a beszélgetésbe, nekem kell uralnom a helyzetet, s főleg saját cselekedeteimet,gondolataimat . Nem tehetek úgy, mint egy tejfeles szájú elsős. S a lány szavait hallva megpróbálok visszaülni a lóra, természetesen ezzel sem megsérteni őt, de mégis valamiféle rajongást kelteni benne.

- Szép estét Andy! Ha már így megismerkedtünk, - kis mosoly húzódik arcomra – akkor had mutatkozzam be jómagam is. Heikki Ettala vagyok és mindenki csak Heikkinek szólít, kérlek tégy te is ekként – ismételve kicsit a lány szavait, majd egy kedves mosolyt intézek felé-.
Nos én szórakozni jöttem, kicsit kizárni a fejemből a varázsvilág zaját, eltávolodni attól a szennyes, intrikával teli élettől ami mostanában a Roxfortban is folyik. Kicsit kiengedem a fáradt gőzt. Ez a hely pedig erre tökéletesen megfelel.
És te? Te is csak bulizni jöttél? Téged is csak úgy elengedtek ide? Csak azért kérdeztem, mert nem jellemző az ilyesmi, hogy egy ilyen helyre a lányok egyedül járnak. Ne érts félre nem ítélkezni akarok, csak nem értem, hogy egy ilyen szép lány, mint te, hogy jöhet el egyedül egy ilyen, az imént látott veszélyekkel teli helyre egyedül.
Azonban mielőtt válaszolnál, nekem van még egy kis dolgom, ugyanis bár a mai estémet unalmas szórakozással akartam tölteni, olybá tűnik, hogy nem hagyhatom, hogy egyedül maradj. Milyen „kemény” feladat ez számomra. – mosolyodok el egy kissé. – Arról nem is beszélve, hogy el kell, hogy csábítsalak, ami szintén nem egy egyszerű feladat, így ha megbocsájtasz, tennék erre egy próbát. Szóval mit iszol, ha megkérdezhetem.  –

Kaján mosoly húzódik a számra, amely azt szeretné láttatni a lány felé, hogy nyugodtan kérjen akármit, az most nem gond én elhozom neki. Csupán remélni merem, hogy a tőlem megszokott magabiztos szöveg nem rettenti meg Andyt sem, hiszen nem tűnik olyan lánynak, akit az ilyesmi zavarna, sőt sokkal inkább olyan, aki szereti a magabiztosságot, ha pedig ez valóban így van, akkor a mai estén jól fogunk szórakozni.
Tétován várakozok, egyszer a pult felé tekintve, másszor pedig a lányra emelve tekintetemet, egy kis mosoly kíséretében. A válaszát várva ahelyett, hogy végig mérném, csupán az arcán időzök el egy pillanatra, A szemeiben van valami számomra, ami nem enged el engem, valami, ami magával ránt, én pedig szívesen esem vele szabadon, hiszen nem érdekel mi vár engem a földet éréskor, mert tudom, hogy nem fog fájni, puha lesz és kellemes…
Ebből az állapotból rázom fel magam s csapok lélekben egyet a saját tarkómra, hogy „ébresztő, nem szoktál te ilyen lenni”. Ekkor felocsúdva az ömlengős képből ismét a lányra szegezem tekintetemet

[-Ezek szerint te sem vagy Brit? A neved alapján gondolom így, de tévedhetek. Egyébként én sem vagyok teljes egészében Angol. Anyukám Norvég volt. Nálunk Apum családja Brit. Ó hát nekem is marhára elegem van Voldemortból. Ezért is jöttem ide, hogy lazítsak egy kicsit, de igazából nagyon rossz kislány voltam. Különös kegyetlenséggel, és előre megfontolt szándékkal kihasználtam hogy Apa ma éjszakai ügyeletben dolgozik a Mungóban. Nem telik majd kellemesen a nyár hátralévő része, ha rájön majd, hogy itt voltam ma este...]

Heikki

Tell me baby what's your story
Where you come from
And where you wanna go this time
Tell me lover are you lonely
The thing we need is
Never all that hard to find
Tell me baby what's your story
Where do you come from
And where you wanna go this time
You're so lovely are you lonely

*Ő is bemutatkozik, ahogy én tettem az előbb. Heikkinek hívják. Ezek szerint Ő sem Brit. Ilyen névvel biztosan nem lehet az. Jobban meggondolva egyre több bennünk a közös. Mivel én sem vagyok egészen Brit. Enyhe mosolyra húzódnak ajkaim. Majd nem állom meg, hogy meg ne jegyezzem.* -Ezek szerint te sem vagy Brit? A neved alapján gondolom így, de tévedhetek. Egyébként én sem vagyok teljes egészében Angol. Anyukám Norvég volt. Nálunk Apum családja Brit. Ó hát nekem is marhára elegem van Voldemortból. Ezért is jöttem ide, hogy lazítsak egy kicsit, de igazából nagyon rossz kislány voltam. Különös kegyetlenséggel, és előre megfontolt szándékkal kihasználtam hogy Apa ma éjszakai ügyeletben dolgozik a Mungóban. Nem telik majd kellemesen a nyár hátralévő része, ha rájön majd, hogy itt voltam ma este... * Kicsit közelebb megyek hozzá, amikor pillanatra szóba kerülnek a varázsvilág egyes részletei. Aztán egy kis szünetet tartok, hogy feldolgozhassa az imént hallottakat.* -Ó dehogy engedett el volna Apu! Legszívesebben rám zárta volna a szobám ajtaját mielőtt elment otthonról. Két tesóm közül én vagyok a problem child. Amilyen naiv vagyok azt hittem, hogy nem fogják megzavarni holmi perverz vadállatok a szórakozásomat, de amint te is láttad nem így történt. Még hogy én szép? Ugyan már! Léteznek nálam szebb lányok a világban biztos-például a vélák- Te pedig akármelyiket megkaphatnád, akármelyik vélát... *Fújtatok csalódottan először, amikor a szépséget hozza szóba. Nem értem miért talál szépnek. Bár én nem úgy látom magamat, mint egy kívülálló. De az is lehet, hogy pusztán a szerénységem mondatja ezt velem, ami hát manapság egyre kevesebb ember erénye.* -Ó hát ez nagyon kedves Tőled, Heikki! Nos, azt iszok, amit Te. Bízom a jó ízlésedben. Csak bátran, ne fogd vissza magad. Tudod én nem sok udvarias Fiúval találkoztam eddig. Úgy is mondhatnám vonzom a rossz fiúkat. De Te... Te teljesen különbözöl tőlük. Mesélj Magadról. Érdekel ki vagy.
*A kedvességét nem utasítom vissza. Nem szeretnék Neki csalódást okozni. És az udvariasságával amúgy is lenyűgöz. És ez most nem valami fals sablon szöveg. Komolyan. Tök kevés udvarias pasival találkoztam eddig. Mert valahogy vonzanak a rossz fiúk. A múltkor is ez történt. Egy leginkább Tommy Lee rocksztár feelingű sráccal kavartam, de kiderült, hogy nem komolyak a szándékai, csak azt akarja. Én pedig erre nem voltam vevő. Óvatosabb is lehetnék, de ösztöneim azt súgják, hogy Heikkiben megbízhatok. Ő talán nem fog becsapni, és talán még a szándékai is komolyak. Kissé révetegen bámulok magam elé. És közben magamban egy dalt dúdolok. ~Azt mondom, állj, állj, állj, ilyet többet ne csinálj-Ha komolyan akarod, nincsen akadály, de addig-Állj, állj, állj, ilyet többet ne csinálj! Lehet, hogy ez neked jó, de nekem fájiááj...~ *Ha valóban komolyan gondolja akkor tényleg nincsen akadály. De addig igyekszem némi kontrollt gyakorolni magamra.*