Charlaine Ruscio
Eltávozott karakter
Ügyeletes királylány ^^
Hozzászólások: 9
Jutalmak: +2
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Származás: Aranyvérű
Szemszín: Az élet káosza gyönyörû, gyönyörû, mert a döntés a miénk, hogy mit és hogyan teszünk. Szabad vagy, bár ennek a halandóság az ára. DE SZABAD VAGY. ÉS AZ ÉLET SZÉP!
Ház: Griffendél
Évfolyam: Első
Családi állapot: Egyedülálló
Kapcsolatban:: Hollóhát
Kviddics poszt: Őrző
Nem elérhető
|
|
« Dátum: 2010. 05. 31. - 14:58:29 » |
+1
|
"Az élet nem arról szól, hogy várjuk a vihar elvonulását, hanem arról, hogy megtanuljuk hogyan kell táncolni az esőben." Charlaine Ruscio
Alapok
jelszó || "Dumbeldore átka mindenkit utolér" teljes név || Charlaine Ruscio becenév || Anie nem || nő születési hely, idő || Britt szigetek, 1981. 10. 11. kor || 16 vér || arany iskola || Roxfort évfolyam || 5. szak || - munkahely || - A múltHiszel a csodákban? "Azt akarom, hogy ragadjon el a hév, hogy lebegj a mámortól, fakadj dalra, lejts dervis táncot. Légy eszelősen boldog, vagy legalább légy rá nyitott. (...) A szerelem szenvedély, megszállottság, mely nélkül nem lehet élni. Légy fülig szerelmes, olyat találj, akit őrülten szeretsz, és aki ezt viszonozza. (...) Ha szerelem nélkül mész végig az úton, akkor egyáltalán nem is éltél."A múlt csak egy pillanat, ami előbb vagy utóbb örökre eltűnik az ember életéből. Nem szeretek emlékezni. Legalábbis bizonyos dolgokra semmiképp. A jelen a legszebb dolog egy ember életében. Megélni a pillanatot. Elhinni, hogy minden lehet szép. Még akkor is, mikor a világ mást diktálna belénk.
Megszülettem. Meghaltam. Újjászülettem.
Mondd, hiszel bennem?
Fekete az ég. Egyetlen csillag ég csak. Én. 1981. október 11. Fekete az ég. Egyetlen csillag alszik csak ki. Én.
Azt mondják egy gyermek sorsa már a születésénél eldöntetik milyen lesz. De ki volt az a merész, aki felőlem döntött? Ki volt az, aki megtette? Anyám? Apám? Vagy maga a világ?
Érdekes történet az enyém, de ha keresel, akkor biztosan találsz izgalmasabbat is. Aranyvérű vagyok, ám ezt csupán 2 hónapja tudtam meg. Nevetséges az egész. Agyrém.
Muglik gyermekeként nőttem fel, és bár megmutatkozott, hogy más vagyok, mint a többiek, az elején senki se keresett okokat. Hisz miért hinnél a varázsban, ha a létezéséről se tudsz? Miért hinnél a különlegesben, amíg nem kapsz belőle egy szeletet? Anyám számára én voltam a kisbaba. A tökéletes kislány, akit kedvére formálhatott. A szőke angyalka. Az illedelmes tündér. Épp ezért magániskolába iratott be. Addig a napig nagyjából minden jól ment.
Addig a napig.
Rám néz. Ránézek. Kikacag. Kikacagom. Gyűlöl. Szeretem. Megüt. Védekezek. Elkap. Menekülök. Fojtogat. Sötétedik minden. Fojtogat...sötétedik minden...fojtogat...sötétedik minden...minden...minden...sötétedik. Felsikít. Szemeim fenn akadnak. Sikít. Nem értem. Sikít. Kitisztul a látásom. Sikít. Nem értem miért. Elsötétedik minden. Meleg van...túl meleg.
Pár órával később kórházban tértem magamhoz. Azt mondták baleset. Nem fogtam fel, hogy miről beszélnek. Megnyugtattak, hogy senki nem vádol engem. Bár elég furcsa az eset, de nem egyedi. Mi a fene történik? Majdnem sikítottam már. Aztán végre megtudtam. Bill Sanderson miután mérgében az életemre tört, egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a függönyök a kandalló mellett lángra kapnak, majd leszakad a karnis.
Bill Sanderson 12 éves fiú volt abban az iskolában, ahova anyám beiratott. Az első szerelmem volt, és elterjesztettem róla egy elég gusztustalan pletykát, hogy a barátnője szakítson vele. Nem akart bántani tudom, hogy nem. De a fiatal gyermekek sosem tudják hol a határ. Csak meg akart leckéztetni. Végül én leckéztettem meg őt. Hiszen, még csak gyermekek voltunk...tényleg. Én még csak 10 éves. És mindent elhittem, amit mondtak nekem.
Egy évvel később ...
Esett az eső. Kop-kop. Kip-kop. Madár huhogott. Egyre hangosabban. A párnámat az ablakhoz vágtam. Hallottam ahogy szárnyaival csapdosott. Huhogott. És ahogy kinyitottam a szemem, egy új világ tárult elém. Egy világ megannyi csodálatos dologgal, egy világ megannyi félelmetes dologgal. Bagoly. Levél. Ön felvételt nyert... Felvételt nyertem! De nem értettem, hogy hova. Semmit nem tudtam a mágusok világáról, a boszorkány szó nekem egyenlő volt a békát lemészároló átkokat szóró rusnyasággal. Azonnal belenéztem a tükörbe. Nem, én nem voltam ilyen.
Eltettem a levelet, nem törődtem vele. Vagy inkább nem mertem törődni vele, féltem, hogy tönkreteszi az életemet, hogy felforgatja úgy, amire még nem voltam felkészülve. Eltelt kettő hét. És megjelent egy nő. Furcsán nézett rám, mintha tudná ki vagyok. Leültette a szüleimet a nappaliban. Engem is odahívott. Elmesélt mindent, amit tudnunk kellett. Megijedtünk. Boszorkányok, varázslók, muglik. Mindez butaságnak tűnt. Ám valamiért mégis belementem a színjátékba. Elhittem mindent. És lám, mégse döntöttem akkor olyan rosszul. Boszorkánnyá váltam. Vagy mindig is az voltam?
Kitárta előttem a kapuit a Roxfort. Nem volt kérdéses, hogy mi történhetett, miért muglik neveltek fel. Anyám boszorkány volt, és árvaházba adott halála előtt, csupán magát az okokat nem tudtam meg egy jó ideig. De azt mondják, hogy jobb ha nem ásod magad bele a rejtélyekbe, mert azok mindig fájdalmas titkokat rejtenek.
Titkokat, amik előbb vagy utóbb úgyis napvilágot látnak, de amíg nem, addig garantálva van a lelki béke. Egészen jó eredményeket produkáltam bájitaltanból. Meglepően jókat. Piton egyszer elszólta magát, azt mondta, hogy ebben is apámra ütöttem. Tudni akartam, honnan ismerte. Nem árult el semmit. Váltig állította, hogy félre hallottam, és édesanyámat emlegette.
Természetesen szereztem barátokat is. Amolyan központi figura lettem. Próbáltam segíteni másoknak, ám így is voltak sokan olyanok, akik a hátam mögött utolsó …-nak, neveztek. Sose érdekelt. Felemeltem a fejem és tovább mentem. Mert tudtam, hogy akik kedvelnek, sose hagynak magamra. Akkor még nem tudtam, amit ma már igen.
Voldemort? Pusztít. Elvakult ördög. Maga a megtestesült gonosz. Hány életet oltott már ki? Nem baj...ne feledjük el sose! Amíg egyetlen gyertya lángja ég a sötétben, addig van remény! Ám a gyertyák lassan kialudtak. Eltűntek azok, akiket szerettünk. Az optimizmus percek alatt veszett ki az emberekből, hogy sötétség, és hideg vegye át a helyét.
Átkok röpültek. Átkok suhantak. Emberek haltak meg. A halálfalók pillanatnyi nyerési lehetőségüket ünnepelve betörtek a Roxfortba. És ekkor... Ekkor...
Egy ismerős szempár nézett vissza rám a füst, és sikolyok sűrűjében. Az Én szempárom. Az Ő íriszei. Megállt a világ. Hirtelen megértettem mindent. Helyére került a puzzle utolsó darabja is. A férfi, aki megszabadult a maszktól, az apám volt. Anyám azért halt meg, és azért adott árvaházba, mert nem akarta követni az apámat és az eszményeit.
Aranyvérű vagyok. Egy halálfaló lánya.
Nem tudtak elbújtatni, és senki nem sietett a segítségemre. Magamra maradtam. Vele. Magával vitt. Elrabolt? Vagy csak az apai szeretet mutatkozott meg? Nem tudom. De döntenem kellett. Vagy hozzáköltözök, és „boldogan” élem tovább az életem, vagy meghalok. Vagy önként választom a jobb sorsot, vagy meghalok. Azt hiszem a választás nem volt nehéz.
Minden megváltozott. Az élet felfedte a nagy titkot. Bár ne tette volna. Most, a Roxfortba egy halálfaló gyermekeként térhetek vissza, úgy, hogy mindenki tudja, hol töltöttem a nyarat. A kedves kis barbie mostantól mindenki szemében egy lesz a szörnyetegek egyikével. Pedig én nem...
A vér nem válik vízzé.Higgy a csodákban! Jellem
Tökéletesnek mutatkozik. De messziről sem az. Azonban ezt nem mindenkinek kell tudnia. Beskatulyázták a barbie baba csajok közé, pedig talán csak a külseje hasonlít rájuk. Fél. Igazából retteg, mert nem tudja, hogy valójában ki is ő. Egy angyal, akinek látni akarják, vagy pedig egy szörnyeteg, akinek apja akarja..? Mások se tudják már régen eldönteni, de hogy is lehetnének képesek erre, mikor még ő maga se ismeri saját magát ennyire? Elvakítja, hogy jobb sorsot kapott az élettől, és elfelejti, hogy milyen áron. Ám egyszer ennek is eljön az ideje.
Apróságok
mindig || csokoládé, rózsa, eső, hó, ölelés soha || tűz, hazugság, rémálom, pók, titok dementorok || Egy álom csupán. Anyját látja halála előtt. mumus || Egyszer felébred ebből az egészből, és kiderül, hogy csak álom. Edevis tükre || Megtalálja élete szerelmét. titkok || Esténként elalvás előtt megnézni anyja képét, néha levelet küld nevelőszüleinek, és hisz az igaz szerelemben rossz szokás || Könnyen ijed meg, ilyenkor hangosan sikít. Ha mérges akkor franciául káromkodik.
A család
apa || Charles Cempten, 40, arany anya || Georgina Cempten, halott, arany testvérek || - családi állapot || egyedülálló állatok || ciiiicuuus *___*
Családtörténet || Apja és anyja aranyvérű. Anyja halott. Apja halálfaló. Őt pedig muglik nevelték fel, mikor anyja, halála előtt árvaházba adta, ám most apja magához vette.
Külsőségek
magasság || 169 cm tömeg || 52 kg szemszín || kéék *__* hajszín || búzaszőke ^^ különleges ismertetőjel || Van egy ezüstgyűrű a nyakában, egy nyakláncon kinézet || Igazi szőke. Kék szemű, szép alkatú, amolyan nőies csaj. Tudja használni amit az élettől kapott, ám ritka, hogy visszaél vele. Haját általában laza hullámokban hordja, ajkait olykor tűzpirosra festi, de még olyankor is megmarad kislányosan veszélyes bája. egészségi állapot || -
A tudás
varázslói ismeretek || 4 éves tudással rendelkezik, bájitaltanból nagyon jó, de például jóslástanból a legrosszabbak egyike volt. Minden olyasmi érdekli és leköti aminek valódi gyakorlati része van. felvett tantárgyak || alkímia, rúnaismeret mugli képzettségek || tud zongorázni pálca típusa || cseresznye, 11,5 hüvelyk, sárkányszívizomhúr különlegesség || -
Szerepjáték-példa
Csak áll némán és figyel. Mintha senki nem lenne rajta kívül a kastélyban. Ám tudja jól, hogy ez nem így van. Mégis nyugalommal tölti el mikor erre gondol. Mert nem kell senkinek megfelelnie, nem kell álszent mosoly mögé bújnia, és nem kell tettetnie, hogy néha nem hiányzik a régi élete. Ahogy gondolataiba merül, hirtelen jött melegség járja át a testét. Selymes kéz kúszik a vállára, mely gyengéd erőszakkal próbálja megfordítani a lépcsők irányába. De Ő nem mozdul. Nem akar mozdulni. Még akkor sem, mikor édes suttogás töri meg a csendet. - Anie... Az ég sötéten kavarog. Túl sötéten. Mintha jelezni szeretne valamit. Valami szörnyű tragédiát. Ekkor a kéz a derékra siklik. Őrjítő lassúsággal, menthetetlen szeretettel, örökkévaló odaadással. Első ilyen mozdulat az életében. Első. Úgy látszik most mindenből megkapja az elsőt. Túl van az első könyörgésen, az első bocsánatkérésen...és most. - Anie... - Tom! Nem megy! Félek! Kérlek érts meg! - Ssshh Nem tiltakozik, mikor újból fordítani próbálják, hagyja azt is, hogy hideg ujj kússzon az ajkaira, hogy ezzel is csitítsák őt. Annyira közel vannak azok a szemek. És mennyire gyönyörűek. Egész éjjel eltudná nézegetni őket. Ahogy ott állnak, hirtelen minden szebb és jobb. De az ég suttogását még ez sem tudja elnyomni. Közeledik. Közeledik...egyre csak közeledik. Két forró száj olvad eggyé, ahogy az ajkak táncba kezdenek. Lehunyják szemeiket, a világ dorombolva veszi tudomásul, hogy ilyen szép is történhet még ezen az estén. Percek telnek el. Percek amik soha nem jönnek vissza. Robbanás. Sikolyok. Füst. Halálfalók. Aki eddig oly gyengéden húzta magához, most tehetetlenül ereszti el, mikor eltalálja egy átok. Charlaine észre se veszi, hogy ekkor már könnyek potyognak az arcáról. Mi ez az egész? Miért csapódott Tom neki a falnak? Miért sikítanak ilyen félelemmel telve az emberek? Kik ezek? Mielőtt azonban választ kaphatna kérdésire, saját sikolyát is elnyeli a halál, amely beszökött a kastély falai közé.
|