163-as vagon 3. kupé

Maga a vagon három kupéból áll. Az  első egy szűk, hátsó kupé a mozdony felé, ahol pink és fekete bőröndök sorakoznak, a másikban baglyok vannak, a harmadik egy hatalmas tágas kupé, epres rózsaszín függönyökkel. A berendezés elegáns: középen egy kerek asztal, körülötte elegáns fekete fotelek és egy dívány. Aki belép a kupéba egyből megcsapja az édes parfüm illat. A "szoba" egyszerre kellemes és rémisztően cuki.

[- Itt lesz valahol -]

- Egyébként kaptál te is rózsaszín meghívót?
- Micsoda?
- Tara Swantól.
- Persze. Miért ne kaptam volna?

Magunk mögött hagytuk a Prefektusi kabint, ahol teljes volt a diadal. Igazából teljesen meg vagyok rajta döbbenve, hogy senki nem ellenkezett. Bevallom, tegnap éjjel azt álmodtam, hogy a társaság majd fogja magát, és testületileg kivonul, mikor közöljük velük az új játékszabályokat. De minden könnyebb volt, mint gondoltam. Talán megtanulták már a leckét: hogy ne packázzanak egy Malfoyjal, vagy inkább azt, hogy ne húzzanak újat a Nagyúr embereivel. Mert azok vagyunk. Kétségtelenül. Most már mindenki számára evidens, és ez csak szebb lesz, ahogy halad előre az év.
Mégis, ha ennyire könnyű és élvezetes minden, miért vagyok ennyire dühös és feszült?
Miután megszabadultunk a Longbottom-parazitától, Vikit előreengedve haladok a vasúti kocsiban. A többieknek most nem sok dolga van azon kívül, hogy körülnézzenek a kupékban, és csekkolják, hogy minden rendben van-e... Erre nekem se időm, se energiám, és őszintén szólva kedvem sincs túl sok. Ha pár évvel ezelőtt azt mondták volna, hogy menj, Draco, nézz be minden fülkébe és tégy fel kínos kérdéseket akinek csak akarsz, fenyegess meg mindenkit a nevemben, és fitogtasd a hatalmadat, nos... Tény, hogy kapva kaptam volna az alkalmon. Most már viszont valahogy elvesztettem a lelkesedésem.
Csoda?
- Itt lesz valahol - szólalok meg, hogy ne némán haladjunk előre a bársonyszőnyegen. - Érzem az émelyítő parfümét. Rémes.
Mikor elérjük a kabint, az üresen áll. Na, és még én hittem, hogy késve érkezünk!
- Úgy látszik itt mindenki nagyon ráér - morgom Vikinek az orrom alatt. Igen, nem bírnám ki kedves megjegyzés nélkül. Nem szívlelem Tarát. Egyáltalán nem, de sajnos egész nyáron kénytelen voltam jó képet vágni mindenhez. A szüleim érdekében. És persze a saját magam érdekében is... - Micsoda giccses berendezés.
Bevonulunk, és leülünk két tetszőleges fotelre. Gondolom. Ha még lenne ülésrend is, arra én legalábbis fittyet hányva foglalnék helyet.

[Mit keresel itt?]

  Egyik gyűlésből a másikba.
   Egyik hülyeségből a másikba.
   Egyik szenvedésből a másikba.
   A prefektusi gyűlés, szabályosan UNALMAS volt, ennél rosszabb már csak az az illatosított, pink levél tartalma, amit még nem rég kapott meg kézhez, miszerint a prefektusi gyűlés után várja őket az új tanár: Tara Swan. Nem is kell mondani, hogy már most undorodik attól a nőtől. Amint meglátta a peronon messziről kiszúrta, vagyis miket beszél, nem kellett kiszúrnia, ő szúrta ki a szemét a rózsaszín kisugárzásával. Körülbelül Umbrige egy sötétebb árnyalatban, és huszonakárhány évesen. Előre imádkozott, hogy ne kelljen találkoznia vele órákon, sőt a kastély falai között - a birtokon meg nem hiszi, hogy találkoztak volna nagyon -, de Alyt megint eltalálta a szerencséje, és megtalálta őt a Pink Lidérc. Szóval most mehet egyből az unalmas prefektusi gyűlésről, a tanárnő egyenlőre titokzatos célú találkájára. Nem nagyon gondolkozott rajta, hogy miért kereste fel őt, és ahogy tudja nem csak őt. Valószínűnek tarja, hogy ez is a Lump-Klubhoz hasonló lesz. Tényleg, idén nem lesz? Nem mintha hiányozna neki Lumpsluck-kal való jó pofizás, de úgy tudja még idén is tanít a Roxfortban, de hát ki tudja. Lehet félt visszajönni, ki tudja ma már, majd elválik.

   Ahogy kilépett a gyűlésről, azonnal szemközt találta Robertet. Mit keres itt? Nem volt világos, hogy elküldte a francba?
   - Mit keresel itt? - kérdezi ellenszenvesen.
   - Talán...Téged? - kérdez vissza mosolyogva. Mi történt? A vonat indulása előtt még messze nem volt ilyen boldog. Ez idegesíti Alysont. Ő szenved, mert a kapcsolatuk megromlott, bezzeg ő vidáman ugrabugrál. Felment benne a pumpa.
   - Megtaláltál, gratulálok! Elhúznál végre? - ez sem szegte kedvét, egy kicsit megrendült az arcán az az idegesítő nagy mosoly, és követte a 163-as vagon felé.
   - Milyen volt a gyűlés? - érdeklődött, de Alynek semmi kedve sem volt most cseverészni.
   - Unalmas, és az a gyűlés is unalmas lesz amire most megyek, ahova Te nem vagy meghívva! Így aztán le is maradhatnál, úgysem utazhatunk egy kupéban. A suliban találkozunk, szia! - azzal megszaporázta a lépteit, Robert pedig megállt mögötte. Nem érdekelte, otthagyta, és topogott tovább a vagonhoz. Nem érdekelte Robert lelki világa, majd megbeszéli vele, ha valami baja van, ő nem fogja ezt bolygatni.

   Dühösen húzza el a hármas számú kupé ajtaját, de amint belép megtorpan, és fintor ül ki az arcára. Nevessen, vagy hányjon?
   - Ehh... - csúszik ki a száján a megrökönyödés. Hová került, a pink-pokolba?
   Gyorsan elrendezte arcvonásait, felvette átlagos, semleges arckifejezését, és a két bent ülő személyhez fordult.
   - Üdv!
   Vikitria és Draco, persze a prefektusi gyűlésen végig őket hallgatta, találkozott ma már velük, de az illem mégis megkívánja, hogy ismételten köszönjön a diáktársainak. Szívből reméli, hogy hamar vége lesz ennek a...az egésznek. Kelletlenül az egyik fekete fotelhoz lépdel, és elfoglal egy helyet.

[- Szóval ez a bűz tőle ered...]

Még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy senki. Az égvilágon senki nem háborodott fel azokon a kijelentéseken, amiket Dracoval tettünk. Közöltük velük, hogy mostantól azt kell tenniük amit mondtunk nekik, hogy igen, jól látják ez egy más hatalomra alapuló év lesz mint eddig. Nem rejtettük véka alá a vér kérdést sem. De semmi.
Nem tudom eldönteni, hogy örülök vagy inkább bosszús vagyok e ettől. Hmm... lehet hogy talán a csalódott lenne a legjobb kifejezés?
Annyira feszült voltam a visszatéréstől, attól a pillanattól mikor ki kell állnom mindenki elé, és közölnöm vele, hogy a Nagyúr egyik megbízottjaként mindenkinek azt kell tennie, amit mondok. És a félelemeim alaptalanok voltak.
Vagy talán ez csak a vihar előtti csend? Most szépen csöndben figyelt mindenki, felfogták a történteket, de majd csak ezek után jönnek a lázadások? Fogalmam sincs. De reménykedem benne, hogy olyan egyszerű lesz az egész év,mint ez a gyűlés volt.

Dracoval együtt indultunk tovább a következő kötelező programunkra.
Sokáig csak némán haladtunk. A gondolatainkba merültünk, és nagyon jól tudtam, hogy neki is pontosan ugyanaz jár a fejében, mint nekem.
Hirtelen Draco hangja törte meg a monoton zötyögést.
- Szóval ez a bűz tőle ered... - válaszoltam.
Találkoztam már Swannal. Volt hozzá szerencsém minek után beköltözött Dracoékhoz, de leginkább elmesélésekből hallottam róla. Azaz pontosabban Draco kifakadásaiból, melyet az a nő váltott ki belőle. Ha csak egy kevés is igaz abból, amit tudok róla (és sajnos annyira már ismerem, hogy tudjam: igaz) akkor előre látom, hogy ez a nő az én idegeimet is kifogja készíteni.
Megérkeztünk és parányit tágra nyílt a szám. Ez a hely... Merlinre ez a nő...
Ha Draco ki nem rántott volna megrökönyödésemből, talán még mindig nem mozdultam volna, de mikor megszólalt magamhoz tértem.
Üres.
Nem volt senki a kabinban. Érdekes. Ezek szerint a giccses meghívó mindenkinek elvette a kedvét, hogy ide fáradjon.
- Vagy talán csak senki nem akaródzott idejönni... - és a szavaimból érződött a lekicsinylés és a gúny amit kiváltott belőlem ez a hely.
Ha Draco nem hívta volna fel rá a figyelmem, fel sem tűnt volna hogy üres a kabin. Ebben a környezetben képtelen voltam koncentrálni effajta apróságokra.
- A giccses enyhe jelző erre.
És leültünk. Mindketten egy-egy fotelba, természetesen egymás mellé, én pedig Draco kezéért nyúltam, hogy játszadozni kezdhessek az ujjaival.
- Tényleg ennyire könnyű volt? - szólaltam meg váratlanul.
Még mindig a gyűlés körül forogtak a gondolataim, persze a szoba mélyenszántó berendezése is hatással volt rám, de a korábbi események túlzottan is... furák voltak.

Nem tudtunk sokáig beszélgetni. Az egyik mondatunk közepén nyílt is ajtó és Leingter lépett be rajta.
- Üdv! - nyögtem oda neki és elhallgattam.
Előtte nem állt szándékomban beszélgetni, de Draco kezéről nem vettem le az enyémet. Nem szándékosan hagytam ott csak annyira természetessé vált már számomra, és most hogy nem kellett már titkolóznunk ezek az önkéntelen apróságok nem tűntek el.

[- Üdv mindenki.]

Még egy utolsó csók, még egy apró kis érintés, egy cserfes mosoly, és kilépek a kupéból. Eddig minden sínen van, és nem kell aggódnom semmi miatt. Úgy tűnik, hogy többet érek néha a külsőmmel, mint azt hiszem, ez azért meglehetősen megnyugtató.
Neehill mégis annyira buta... Tudja, hogy ez az egész csak egy játék, tudja, hogy soha nem lesz az egészből semmi, mégis bedől, annak ellenére, hogy garantált a szenvedés és a fájdalom – legalábbis részéről. Már néha-néha majdnem lelkiismeret-furdalásom támad emiatt, de aztán valahogy mindig sikerül elhitetnem magammal, hogy ezzel örömet okozok neki, és hogy tulajdonképp ez így jó mindkettőnknek. Aztán ki tudja...
Amikor megkaptam azt az undorító kis rózsaszín pergament, amelyet most a kezemben tartok, hosszú ideig gondolkoztam azon, hogy részt akarok-e venni a drága tanárnő által szervezett kis szeánszon, már csak azért is, mert nem feltétlenül tartom okos dolognak azt, hogy összeeresszenek engem Vele, meg Vikitriával. Nem mintha félnék, csak semmi kedvem ahhoz, hogy kirobbanjon a következő varázsháború – jelenleg nem sok értelmét látom a viaskodásnak.
Végül azért döntöttem úgy, hogy elmegyek, mert nem akartam, hogy szó érje a professzor házának az elejét, meg a végén még azt hinné mindenki, hogy Malfoyék miatt nem megyek el, valamint, hogy húzhassam még egy kicsit Neehillt. Annyira élvezem...
Ahogy közeledem a kijelölt kupé felé, egyre jobban rámtör a hányinger. Borzalmas szag terjeng az egész kocsiban, és egyre csak erősödik a bűz. Feltehetőleg Ms. Swan használta a kedvenc parfümét.
Gyors pillantás a kézitükrömbe, melyet óvatosan a zsebembe csúsztatok, kezeim a hasamról a farzsebembe siklanak, majd belépek. Hirtelen nem tudom, hogy miért fordulnék legszívesebben ki a folyosóra inkább, attól, hogy ott van már Malfoy és Mirol, vagy az ocsmány berendezéstől. Még egy cicababa a Roxfortban, hát nem fantasztikus? Előre félek, hogy elemezgetni fog, meg minden...

- Üdv mindenki. - köszönök  magabiztosan, miután egy mosoly kíséretében belépek a kupéba, majd megcélzom az Alysonhoz közelebb eső fotelt, s miután elegánsan keresztbe vetettem lábaimat, tovább elmélkedek a nyár élményeiről és a Cassiusszal kötött üzletről, természetesen a győzelem és a siker elegyét élvezve...

[- Üdv]

A prefektusi gyűlésen közölt unalmas infók nem sok újat tartalmaztak Ria számára, de mit is várt? A nyáron épp eleget hallott az egészről, hogy kívülről fújja a teljesen új házirendet - na meg a prefektusi feladatát. Amint kilép az egyik kupéból - ahonnan nem ő az egyedüli, aki ilyen sürgősen távozik - egyből előveszi a rózsaszín pergament, hogy biztosra tudja melyik kupéba kell megjelennie. Bár elég lett volna, hogyha maga elé néz, mert előtte páran már betértek a 163-as vagon 3. kupéjába. Már méterekről érezni lehetett azt az illatot, amely a pergamenen is érzett, csak sokkal erősebben. Astoria első gondolata az, hogy ez a parfüm még az anyjáénál is szörnyűbb.
A pergamenre díszesen volt a feladó neve írva "Tara C. Swan". Már csak arra volt rettentően kíváncsi, hogy a kitűnő vérhez és egyéb jó családi háttérhez mi szükség egy iskolapszichológushoz. Na persze, hallott már Taráról... hogy is ne hallott volna? Elvégre is, amikor Dracóéknál volt állandóan a nőbe botlott. Nem beszéltek sosem, s Astoria nem is akart, hiszen tudta mi Draco véleménye a nőről és ehhez tartotta magát is. Már a puszta előítélet eltaszította egy ócska teázástól is, de most itt van. Itt kell lennie.
- Üdv - nézett végig a csapaton.
Tehát ők lennének a hozzá hasonlóak. Nem lepődött meg rajta, valahogy gondolta, hogy itt lesz Malfoy, Mirol, Leingter és persze Dean. De sejtette, hogy még nem gyűlt össze mindenki. Inkább csak leült szépen, csöndben egy helyre.

A nap ennél nyomasztóbb már nem is lehetne! Egy csodálatosan érdekfeszítő prefektusi gyűlésen vagyok túl, ami annyira lekötötte a figyelmemet, hogy fél percenként az órámat nézegettem. Pedig bevallom még örültem is, mikor megtudtam, hogy idén én is részesülök ebben a tisztségben, vagyis pár nappal ezelőtt még megtiszteltetésként említettem. Most viszont minden illúzióm elszállt.  Semmi kedvem nem volt itt lenni. Legszívesebben az első vonattal mennék is vissza Londonba, amint odaértünk. Semmi nem volt képes feldobni a mai napot. Olyan üres volt az egész. Eddig minden év elején örömmel szálltam fel a vonatra, élveztem az utazást, a megérkezést és azt a pillanatot, mikor újból átléptem a Roxfort bejáratán. Ezek az események, viszont jelenleg az ellenkező hatást váltják ki belőlem.  Rosszul vagyok még a gondolattól is, hogy újra azokba a jól ismert padokba kell beülni, hogy újra össze leszek zárva annyi emberrel, és el kell viselnem a társaságukat. Már a puszta jelenlétük is idegesít.
És most jön a nap egy újabb fénypontja. Egy újabb gyűlés! Éljen! Ennél jobbat ki se lehetett volna találni. Nem tudom ki találta ki, hogy a két csodás esemény egymás után következzen. Egyrészt alig van idő a kettő között, így a valószínűsége annak, hogy elkések elég magas volt, sőt szinte biztos. Szinte levegőt venni sem volt időm, mikor kiléptem a prefektusi kupéból, máris rohanni kellett nehogy megvárassam Ms. Swant.  Ráadásul halvány fogalmam sincs, mit akar tőlünk rögtön az első nap. Hallottam, hogy ő lesz az iskolapszichológus vagy valami ehhez hasonló tisztsége lesz, aki arra hivatott, hogy népszerűsítse az új világrendet. Ezért az első ötletem az volt, hogy rajtunk akarja kezdeni, ami egy elég valószínűtlen elképzelés, mert akkor engem nem hívott volna meg. Vagy az is lehet, hogy véletlenül írt fel a listájára. De nem számít, majd elválik mit is akar valójában.
Jelenleg csak az aggaszt, hogy életemben először fél perccel később érkezek a kijelölt helyre. Bár semmi kedvem az egészhez, és van bennem egy hang, ami folyamatosan azt súgja, hogy ne menjek el, mégse akarok ellenkezni. Biztos nagyon fontos, és halaszthatatlan dologról van szó, amin nem árt, ha ott van az ember. Így próbálom elfojtani ennek a hangnak a csábító ajánlatát, ami az indulás előtt azt mondta, forduljak vissza és hagyjam ott a pályaudvart.
Gyors léptekkel, szinte már futva közlekedek. Ilyen tempóban talán még időbe is odaértem volna, ha nem nézegettem volna folyamatosan ki az ablakokon. Nem is értem miért csinálom ezt. Ma már egyszer eljátszottam egy hasonlót a peronon, ahol fel alá járkáltam, és figyeltem mindenki arcát. Folyamatosan csak őt kerestem. Reménykedtem benne, hogy mégis hallgatott rám, és nem csinál semmi őrültséget, de bármennyire is kutattam a tekintetemmel, nem láttam sehol. Csak reménykedtem, hogy egyszer csak meglátom, és akkor minden rendben lesz, minden olyan lehet, mint régen, de nem. Ez a vágyam nem teljesülhetett.  Nélküle valahogy semmi nem olyan, mint eddig volt. Nyár óta folyamatosan csak ő jár a fejemben meg az a bizonyos esős nap azon a londoni utcán, ahol minden megváltozott. Akkor láttam utoljára, és lehet, hogy soha többé nem találkozok már vele.
Szívem szerint a prefektusi teendők helyett, most kint lennék, és próbálnám megkeresni csak, hogy még egyszer láthassam. De tudom, hogy nem lenne semmi értelme. Ő már döntött, és semmivel nem tudtam meggyőzni az ellenkezőjéről, így időpocséklás lenne a drága időmet arra pazarolni, hogy őt hajkurásszam, miközben más, fontosabb feladataim vannak. Barbi elment, mert el akart menni, és ezt bármennyire is nehéz el kell fogadnom. Az útjaink végleg kettéváltak.  Ezt az ellentétet már nem lehet áthidalni.
Már azt se figyeltem merre megyek, sőt már abba se voltam biztos, hogy nem hagytam-e már el azt a bizonyos vagont, mikor hirtelen valami szörnyen undorító bűzre lettem figyelmes, és ebből rájöttem, hogy már nagyon közel járok. Igaz, ez a szag elég erős ahhoz, hogy akár kilométerekkel távol is lehessen érezni. Ennek a nőnek valami komoly ízlésficama lehet, vagy egyszerűen csak nincs szaglása. Hogy lehet valami ehhez hasonló dolgot magára fújnia. Bár szerintem minden nap egy egész üveggel használ belőle.
Megtorpantam egy pillanatra, és azon gondolkoztam, hogy vajon képes leszek-e folytatni az utat fulladásos halál nélkül.  Végül úgy döntöttem, megpróbál visszatartani a lélegzetemet egy darabig. Közben lehet, hogy az ellenkezőjét kellett volna tennem, megszoknom ezt a bűzt, mert ha ide kintre ennyire jól lehet érezni mi lehet bent a kupéban? Még belegondolni se merek. Lehet, hogy ez a legújabb büntetési módszer, amit tesztelni akar pár vállalkozó szellemű diákon. Ha tényleg az, akkor csak gratulálni tudok, mert nagyon hatásos.
Ahogy sejtettem, már nem volt messze az a bizonyos kupé. Még láttam is, hogy valaki bemegy előttem, de nem figyeltem meg ki volt az. Megálltam az ajtó előtt, és vettem volna egy nagy levegőt, de akkor valószínűleg ott helyben elszédülök a parfümtől, majd benyitottam, és beléptem.
Pár másodpercre lefagytam, amint megpillantottam a berendezést. Tágra nyílt szemekkel szemléltem a rózsaszín világot, ami olyan, mintha a legrosszabb rémálmaim egyike elevenedett volna meg előttem.  Ezt a színt amúgy se nagyon kedveltem, de eddig el voltam vele. Itt viszont minden pinkben pompázik. Mintha felvettem volna egy rózsaszín lencsés napszemüveget, és mindent abban a borzasztó színben láttam volna.  Összesen öt dolog volt a helyiségben, ami nem pink színű volt, és ők se berendezési tárgyak voltak, hanem a hozzám hasonló szerencsések, akik megoszthatják szabadidejüket ezen az ízléstelen helyen.
- Még életemben nem láttam ennyi rózsaszínt egy helyen – Szólalok meg végül a köszönést mellőzve még mindig azzal a meglepődött arckifejezéssel, amit azóta viselek, hogy beléptem. Hova kerültem?!
Aztán végül megerőltettem magam, mert hát mégse illene csak úgy szó nélkül leülni.
- Amúgy üdv mindenkinek! Nem tudja valaki, mit keresünk itt? – Bukik ki belőlem a kérdés a nagyon eredeti köszönés után, majd elindultam az egyik fotel  felé, és gyorsan kényelembe is helyeztem magam. Azt el kell ismerni, hogy bár borzalmas ízlése van, azért a színétől és a szagától leszámítva ez a kis helyiség nagyon kellemes. Vendéglátásból kap egy plusz pontot.
Végre egy kicsit kifújhatom magam, és örülhetek annak, hogy legalább nem késtem el, mert a rózsaszín tündér még mindig sehol nem volt. Hacsak nem olvadt bele teljesen a környezetbe a pink ruháival. A haja és a bőre az egyetlen dolog rajta, ami nem a kedvenc színében pompázik. Bár ki tudja, lehet, hogy hamarosan a szőke fürtjeit is rózsaszínre cseréli.  Már csak abban reménykedek, hogy nem azért hívott, hogy bejelentse, mostantól mindegyik ház színe rózsaszín lesz a talárokkal egyetemben.

Miss Őcukisága és "kegyeltjei"

Cuki, cuki vagyok…sálálá…

Tara Swan. Merő szánalom ez a nőszemély. Ami tulajdonképpen hidegen is hagyna, ha nem küldözgetne pink „szerelmes leveleket”. Őszintén szólva csodálom, hogy kivételesen nem a saját, egyedi stílusában közölte mondanivalóját. A tálalás azonban rózsaszínre sikeredett. Túlzottan is. Lázadnom kellene, hogy a drága időmet kénytelen leszek egy ilyen senkire pazarolni, de most ez sem érdekel. Túl szép ez a nap.Túl szépen alakultak a tavalyi év eseményei. Semmi és senki nem tudja most elrontani a kedvem. Káröröm? Inkább a győztesek jól megérdemelt kacaja. Önelégült arc. El se tudjátok képzelni, hogy mennyire élvezetes ezeket a búskomor, ijedt ábrázatokat figyelni. Ennél nincs is felemelőbb érzés. Mások szenvedése, a te diadalod. Mennyei. Mámorító. Szadista.
Csak egy kis szórakozás. Nem több, nem kevesebb. Egyébként a kíváncsiság bennem is ott lapul. Vajon mit akarhat „Pink lady”? Na és kiket hálózott be? Van pár tippem. Az iskola krémje.
Unottan lépkedek a cél irányába. Néha arrébb lökök egy-egy utamat álló kölyköt, miközben fél szemmel minden egyes fülkébe bepislantok. Hol mugli kártyákkal játszadoznak, hol csokibékát zabálnak. Jajj a muglikra. Eljött a mi időnk, ők elpusztulnak, mi uralomra törünk. A Nagyúr visszatért. Ég veled vénember. A mosoly szélesedik arcomon, miközben szinte magam előtt látom a vérengzést. Mintha csak egy mugli nyakát érezném ujjaim között, ökölbe szorítom a bal kezem.
- Tűnj az utamból! –taszítok félre egy apró termetű fiút, majd nyugodtan folytatom utam.
Ekkor azonban émelyítő szagok csapnak meg. Nem, ez a legjobb indulattal sem nevezhető illatnak. Rémes. És ha már rémes, akkor egyértelmű, hogy kitől származik. Ha eddig nem is lettem volna biztos a találkozó helyszínében, akkor most csak annyi lenne a dolgom, hogy menjek a szagok után. Pontosan így teszek, és pillanatokon belül a fülke ajtajához érek. Pink Lady még nem tette tiszteletét, viszont annál többen jelentek meg a tippjeim közül. Malfoyék, Emily, zöldek alias háztársak. Mit is vártam? Hisz mégis kik, ha nem mi? Oldalra tolom az ajtót, majd belépek a tágasnak nem nevezhető helyiségbe. Köszönés jeléül biccentek egyet a társak felé, nem erőltetem meg magam túlzottan. Kelleni fog még az energia. Meg egyébként is, mi értelme a fölös szavaknak? Ledobom magam a fürtös mardekáros mellé, majd karjaim összefonom, egyik lábam a másikra helyezem és cseppet sem zavartatva magam a "párocskát" fürkészem.

[Drágáim<3]

Drágáim<3

Jaj istenkém!
Már bizti itt vannak!
De izgulok!
Annyira jó lesz!

Fekete, magas sarkúm ébresztésre koppintotta a kupék lakóját, akik előtt elmentem. Némelyikük úgy nézett rám, mintha szellemet látott volna, bizti csak a meglepettség. Rózsaszín mini talárom, elegánsan libegett mögöttem alatta pedig a szokódtól eltérten, most egy elegáns, fekete nadrág volt, ami takarta tökéletes lábaimat még is valami újfajta eleganciával ruházott fel, na és persze cukcsi volt! Elég sokáig tartott, amíg utolértem a büfés banyát, akire mellesleg ráérne, egy olyan… 72 órás szépítő alvás, hogy egy fokkal enyhébb legyen eme elrettentő hatás. Vettem egy valag édességet a gyerekeknek, még is csak jónak lássanak és magamnak egy diétás töklevet.
Annyira furcsa érzés tölt el a sok diák között itt a vonaton, van, amikor pár pillanatra én is úgy érzem, mintha diák lennék. Elég érdekesen hatott, először a „nagy sarok” a vonaton, de visszajött a gyakorlat a diákévekből és máris jobb lett. Amikor felszálltam két hollóhátas fiú segített bepakolni és eléggé meglepődtek, amikor látták, hogy sajátvagonom van. Az egyik egészen aranyos volt, sajnos nem emlékszem a nevére, na sebaj majd Tristramot megkérdem… és jöhet egy egyszemélyes átnevelésre. Némelyik szuk.. akarom mondani lány, pedig gyűlölködve nézett végig rajtam, de már a muglik is, ahogy jöttem a King’s crosson. Elég undorító élmény, amikor egy mugli rád veti azt az ostoba tekintetét.

Már mindjárt a vagonomnál leszek, Merlinre, de izgulok! Mind a hét aktáira igen oda figyeltem, nem is tudom, hogy mondjam, de szimpatikus társaság! Egyedül az a féreg Malfoy gyerek nem kellene oda, de ha már Vikit meghívtam, illett őt is. Ezek mellett Draco elég nagy „diákzsarnok” hírében áll, ezért még hasznomra is válhat. Nem egy ember prefektus a társaságból, természetesen ez sem véletlen. A prefektusok rengeteg információt tudnak szerezni a diákoktól, ami nekem a hasznomra válhat.
Nagy sóhaj. Balkezemmel, lassan kinyitottam a vagonom átjáróját és beléptem. Lassú léptekkel közeledtem a kupém felé, ahol már mind rám vártak. De szupcsi! Gyorsan megtapintottam talárom zsebét. Igen, benne van, ami kell. Nyeltem egy nagyot és nagy lelkesen belibbentem az otthonosra varázsolt kupéba. Masszív csend fogadott, nem nagyon beszélgettek. Gondolom élvezték a kupé adta nyugalmat. Arcomról ezúttal hátsószándék nélküli kedvesség és lelkesedés tükröződött.

-Szervusztok tündérkéim! – köszöntem nekik lelkesen. Majd észrevettem, hogy tényleg mindenki megérkezett. Kiszúrtam a szőke fejét és a hegyes állát. Hangom a lelkesedő mézes-mázasból egy pillanatra megvető, szigorú lett és sebtében hozzátettem köszöntésemhez: -És Draco... –. Rápillantottam jobb kezemre, melyben a kis szatyrot szorongattam, ami tele volt a büfés banya édességeivel. -Hoztam nyamit, nektek!- kommentáltam, miközben kipakoltam a zacskó tartalmát az asztalra. Az utolsó szabadon maradt helyre leültem majd kékes szemeimmel végig tekintettem a társaságon. Még nem szabad a tárgyra térnem… várnom kell.
-Mivel elég homályos képeket láttam csak rólatok és nem tudom ismeritek-e egymást kérem, mutatkozzunk be egymásnak! – mondtam nekik nagy mézzel és egy kicsiny mázzal. – Én Tara Cornelia Swan vagyok, az új iskola pszichológus. Régen én is Roxfortos voltam és a zöld házat díszítettem. –. Gyorsan tekintetem Vikitriára vándorolt (legalább is sejtettem, hogy Ő az, mivel Malfoy kezét szorongatta). – De volt ám egy csomó Griffendéles akikkel öőőöü – heh? – együtt jártam órákra! – na, jó, ez cukiból cikibe váltott. Gáz vagyok. –és most ti s mutatkozzatok be! – Sajnos tekintetem, pont a féregre vándorolt, mivel az ő arcát ismertem egyedül. -Göré… akarom mondani, Draco! Légy szíves folytasd, te!- hangom nyomatékos volt. Tudja jól, ha most felállna és elsétálna vagy hasonló, súlyos árakat fizetne. A szemtelenségét még eltűröm, megsérteni, pedig nem mer az Ő és családja jelenlegi helyzetében.

[- Hello, Alyson. Hogy tetszett a megbeszélés?]

Amint Viki leül mellém, fel akarom emelni a karom, hogy lazán átkaroljam, ám mégsem teszem - inkább csendben összekulcsoljuk az ujjainkat. Émelyítően romantikus jelzés minden földi halandónak: egy pár vagyunk. Ki az aki ezt nem érti?
Gondolataimat próbálom elterelni mindenről, amin nem akarok gondolkodni. Viki halk kérdésére ráemelem a tekintetem, a smaragdzöld egy pillanatra találkozik a halványszürkével. Megszorítom a kezét válasz helyett, majd úgy nézek föl az első érkezőre, mintha mi sem történne.
- Hello, Alyson. Hogy tetszett a megbeszélés? - érdeklődöm, de egyáltalán nem várok választ a kérdésre egy helyeslő biccentésen vagy egy nemtetszés-nyilvánításon kívül. Igazából talán arra sem vagyok kíváncsi. A negyedik meghívott nem más, mint Moira. Pillantásom talán a kelleténél kicsit tovább időzik rajta, követem, ahogy leül, és azon merengek, miközben nézem, hogy vajon mi ez a tőle különösen szokatlan jókedv... Gonosz vagyok? Talán... Mindenesetre nem tudom elrejteni ezt a keserű fintort, miközben aztán szándékosan nem nézek rá. Mit forgathat a fejében?
aztán megjelenik az ötödik vendég is, a bájos Astoria, és én kezdek gyanakodni. Mi ez, "Draco Malfoy exei és barátnői" találkozó? Végül is Swant pszichológusnak vették fel, nem? Kezd kényelmetlenné válni, hogy Viki keze ott van a kezemben. Ennyire azért mégsem vagyunk őszinték, pláne nem ilyen szűk körben. Mindenesetre aggályomat leplezve kényelmesen elhelyezkedem, és az egyébként elég érzékeny orromból is kipusztulnak lassan az érzékelősejtek, így a bűzt is el tudom viselni, bár a szemem csípi valami.
Mikor azonban felbukkan egy másik férfivendég, ostoba gondolataim elszállnak saját fontosságomat és a lelki problémáimat illetően, melyeket ezek szerint nem kell most ecsetelnem. A fiú feltesz egy kérdést, és ha jobb kedvem lenne, talán még el is mosolyodnék, így azonban csak rápillantok, de nem válaszolok. Majd megteszi valaki, ha akarja. Ehelyett inkább látványosan megnézem a zsebórám, fészkelődöm, sóhajtok és hangosan unatkozom. Esküszöm, ha nem történik valami perceken belül, én már itt se vagyok.
A következő (és ugyan még nem tudhatom, de egyben az utolsó) befutó a kedves és jó modorú Reynolds-fiú. Ennek a majomnak a háta még szélesebb lett az elmúlt évben. Be kellene szerveznem terelőnek. Ezen morfondírozom épp, mikor összeakad vele a pillantásunk. Vajon mi a fenét bámul?
Kis szemezésünket Swan várva várt belépője szakítja félbe. Ó halleluja! Mikor a köszönésnél külön kiemeli a nevem, nem tudok elfojtani egy halk megjegyzést:
- Jé, sikerült megjegyezned a nevem?
...ám olyan halk, hogy csak a közvetlen közelemben ülők hallhatták, noha elég feltűnően mozgott a szám, főleg mivel pontosan Tarával szemben ülök.
Mikor a süteményeket és minden szart az asztalra önt, hátrahőkölök, mint aki a gondolattól is rosszul van, hogy bármiféle ételhez hozzáérjen a bőre, amihez ennek a nőszemélynek köze van. Én aztán hozzá nem nyúlok! Undorkodásom nem tudja azonban félbeszakítani a szőke liba ostoba süketelését a házakról és az iskoláról. Megrökönyödve bámulok rá. Eztényleg olyan hülye, mint amilyennek mutatja magát. De a szemem megvillan, mikor Vikihez fordul. Mit akar tőle? Fenyegeti?
Fogalmam sincs, miért engem szúrt ki magának. Természetesen figyelmem nem kerüli el, hogy a rég lejárt lemez "Görény" megszólítást akarta alkalmazni, na de honnan tud ő arról az incidensről?
És egyáltalán. Miért is kell nekem eltűrnöm a sértegetéseit? Már nem Wiltshireben vagyunk. Itt nem kényszeríthet semmire.
Rossz ötlet volt pont nekem adnia a szót.
- Mondd, Swan, te most tényleg ezért hívtál ide bennünket? - kérdezem, anélkül hogy a tisztelet legapróbb morzsáját is elé vetném, majd lassan, megfontoltan és látványosan felállok. Ha Viki követ, nem engedem el a kezét, ha viszont ülve marad, akkor igen.
- Ha igen, akkor sajnálom, de akad jobb dolgom is.
Sajnálatról azonban szó sincs. Azért alkalmazom a kötelező udvariassági formulákat, hogy ne tudjon belém kötni. Végül is, ha jól gondolom, négy Halálfaló van a fülkében, és ebből Swan csak egy. Ráadásul egy elég szánalmas példány. Nincs vesztenivalóm.
Elindulok kifelé, látványosan kikerülve mind az asztalt, mind Swant. Ha esetleg az ajtóban ülne, sajnos fel kellene szólítanom arra, hogy mozduljon már meg, mert útban van.  

[- music -]

  - music -
   Tömény letargia, és fájdalom járta át teste minden porcikáját, ahogy ült egy helyben. Itt. Az émelyítő parfüm nem tett jót neki, így egy kicsit szédelegve támaszkodott a fotel két karfájába - de, hogy ne legyen feltűnő, beelégedett azzal, hogy a két könyökével támasztotta magát. Egyszerűen nem akart körbenézni jobban, mert érezte, hogy menten elhányja magát, de csak képletesen. Az émelygés nem hágott olyan hatalmas fokra, hogy menten beterítsen mindenkit a reggelijével, így nyugodtan, lassan lélegezve pihent a fotelben, és várt.
Draco a következő pillanatban felé fordult, egy kérdést feltéve.
Unalmas, és pocsék, na meg enyhén öntelt és egoista. - válaszolná, de igazán nem is figyel rá, ez csak amolyan "elütöm az időt" kérdés volt, így csak biccentett a fejével, hogy boldog legyen, majd tekintete az ajtóra szegeződött. Sorba érkeztek a meghívottak. Már számolta, az ajtón belépő személyeket, hogy éppen annyian legyenek, mint a fotelek száma a kupéban, mert ha megvannak mind a heten, valószínű, hogy Tara is be fog csöppenni, és akkor minél hamarabb végeznek, és mehetnek el. Már nagyon unja az ilyeneket.
   Következő a listán Emily Dean. Köszönésviszonzásképpen biccent felé, de már jön a következő balszerencsés, akit a tanárnő választása esett.
   Astoria. Na szép, egyre jobb ez az egész... Egy sötét pillantást vet csak rá, többre nem is méltatja, az idegesítő kis mardekárost. Kötve hiszi, hogy nem vette volna észre a kedves gesztust, de meg is érdemli. Elmosolyodva emlékszik vissza a dombon történtekre.
   Ahogy belép Zephyr enyhe megkönnyebbülés fut rajta végig. Örült, hiszen végre egy normális személy is belépett azon a nyomorult ajtón, akivel még szót lehet váltani. Mindenesetre, muszáj volt, valaki értelmeshez szólnia.
   - Szia Zephyr! - üdvözli, majd megpróbál egy ésszerű választ adni, arra a kérdésére, akit mindenkit izgat- Nem tudjuk de szerintem ez egy büntetés mindannyiunk számára... - jegyzi meg, majd egy hűvös pillantást vet Astoria felé, és folytatja - Csak körül kell nézni.
   Szinte be se fejezi a mondatot, és megjelenik az utolsó vendég is, Joshua. Plusz pont Tarának, hogy végre meghívott egy férfit is. Rábólint köszönésképpen, és feljebb ül a foteljében. Percek kérdése és meg kell jelennie a Pink Boszinak.
   Amint belép, próbál nem odafigyelni a még több pinkre, illetve feketére. Csak ő képzeleg, vagy tényleg, mintha egy halvány rózsaszín ködfelhő venné körbe az iskolapszichológust? Vagy lehet, hogy ez az epres parfüm illat tett be neki.
Mosolyog. Mosolyog és vidám, és lelkes, és izgatott. Merlinre, lehet nem kéne itt lennie, amikor kitörnek a boldogsághormonjai. Cukrok, édességek, nyalánkságok. Le akarja kenyerezni, vagy mi? Minek nézi őt, egy kövér hugrabugosnak? Ahogy látja, hogy Draco hátrébb húzódik - és valószínű a többiek se fognak rajongani érte -, egy hirtelen vezérelt ötletként elvesz egy kisebb cukrot az édességkupacból, de csak, hogy idegesítse a többieket, illetve, elbizonytalanítsa őket, hogy nem-e kéne venniük nekik is. Halványan elmosolyodik, miközben bontja a cukorkáját, de ajkai még szélesebbre húzódnak, amint megteszi a griffendéles megjegyzését.
   Ajkait összeszorítja és lassan a szája elé teszi a kezét, hogy ne törjön ki nevetésben a "görény" kifejezésre. Két éve milyen elterjedt volt ez a megnevezés... Reméli, hogy ezt még Draco is látta, de nem mer ránézni az arcára, mert fél, hogy elröhögi magát. Rá se hederítve a durcás szőkeségre, vigyorogva elveszi a szót.
   - Hetedéves mardekáros vagyok, illetve prefektus Dracoval együtt. - direkt említi meg a fiút - Alyson Rose Leingternek hívnak, és Londonban lakom a barátomnál Blaise May-nél, aki szintén a Mardekár házát gyarapítja.
   Elégedetten abbahagyja mondanivalóját, és ránéz Vikitriára, hogy folytassa.

[- A nevem Vikitria Maya Alexandra Mirol,]

Sorra érkeznek a meghívottak. Egy csapat mardekáros… De mit is vártam? Meg különben is Draco mindig azt hajtogatja, hogy már én is tiszteletbeli kígyó vagyok, származás szerint pedig…
Leingter érkezése miatt, be kellett fejeznünk a beszélgetést Dracoval, ami miatt az aggályoskodó gondolataim nem tudtak megszűnni, de azért az az apró szorítás segített, hogy kicsit megnyugodjak.
Dean, Greengrass, Devaux, Reynolds…Egyik sem ismeretlen a számomra, azt leszámítva, hogy a megjelentek közül csak eggyel volt közelebbi kapcsolatom, de az is elég gyorsan megszűnt, a többiekkel talán még csak egy szót sem nagyon váltottam. Ez lesz csak a fergeteges tea parti…
Hallgatom, ahogy a többiek bájcsevegnek. Nekem ez az. Aztán végre megjelenik a házigazda. Már csak ő hiányzott…
Swan… Hát nem tagadta meg önmagát. Nála még a Delacour lány is jobb volt a reggeli megjelenésével, pedig ő sem semmi.
Enyhén felhúzom a szemöldököm, mikor neki kezd a köszöntőjének és Draco külön kiemeli, persze nem egy kedveskedő stílusban. Tudom, hogy nem kedvelik egymást, de azért egy érett nőtől többet várnék. De miért is reménykedek? Tara Swan a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető érettnek. S mikor Draco halk megjegyzését meghallom, kevesen múlik, hogy fel ne nevessek.
Nyami-nyami? Képtelenség, hogy ez a nő aranyvérű!
Bemutatkozások? Ez most komoly? Tökéletesen elég nekem az a kevés információ, amit tudok az itteniekről. Nem áll szándékomban közeli ismeretségekbe kerülni velük. Ahogy Swannal sem. De sajnos a beszéd folytatódik…
Együtt járt Griffendélesekre… órára… Mire akar ezzel utalni? Vissza kell fognom a levegőt, hogy ne tegyek valami epés megjegyzést. De szinte egyből jön a következő érdekes megnyilvánulása:
Görény…Érzem ahogy Draco izmai megfeszülnek, de nem is csodálkozom rajta. Swan… Ha továbbra is így folytatja, hamar meg fogja ütni a bokáját. Nem érdekel, hogy kicsoda, nem érdekel, hogy miért lakhat Dracoéknál, nekem nem parancsolhat, és ahogy érzem Draco is a legszívesebben ezt mondaná neki.
Nem is csodálkozom, mikor kinyilvánítja a véleményét.
Feláll és követem. Egyetértek vele. Van jobb dolgom is, mint ennek a nőnek a sületlenségeit hallgatni. Közben Alyson is előadja a maga is történetét, de szerintem leginkább csak azért szólalt fel, hogy kicsit mentse a felállt feszült hangulatot, mely kialakult. Majd rám néz. Hmm… szóval azt várják, hogy beszéljek? A griffendéles Halálfaló… Mi az én vagyok itt a legnagyobb szám? A cirkuszi előadás fő attrakciója? Hát jó. legyen.
- A nevem Vikitria Maya Alexandra Mirol, - szándékosan az egész nevem mondom, most épp produkálom magam, nem igaz? - apám Johanthan Mirol volt, Griffendéles, - és jól megnyomom a griffendélt, hogy drága Swan és az egész idióta csürhe értékelhesse, hogy nem én vagyok az első oroszlán Mirol, de ha az lennék, az sem érdekelne -  anyám pedig Maya Royal, egy amerikai aranyvérű családnak a legutolsó sarja. A nagybátyám James Mirol, mint tudni lehet a Mágiaügyi Miniszter, - és a show folytatódik, egy parányi nyájassággal - nála élek, és lányaként nevel. Elég volt ennyi a törzskönyvemből? Vagy esetleg soroljam fel az egész családfámat?
Menni akarok. El innen, minél messzebb, nincs kedvem ehhez a műsorhoz.