Poor & Penes Antikvárium

Szúette ajtó, nyirkos levegő, hihetetlen fölfelé táguló tér, tele égig érő könyvespolcokkal. A legtöbb kötet gerincén vagy hamis cím van, vagy egyáltalán nincs. A razziák miatt a Fekete, illetve titkos, tiltott mágiákat tartalmazó könyvek és tekercsek többsége álcázva van, valódi tartalmuk felfedéséhez különleges bűbáj szükséges.

Itt nem látnak szívesen idegeneket, többnyire bejáratott vevőkört szolgálnak csak ki.

Mr. Nicholls

Egy újabb szürke, borongós nap Londonban. A köpenyeket mintha a bárányfelhők szürke gyapjából szőtték-varrták volna, az utcán elsuhanó alakok színkavalkádja valahogy elfakul a szememben. Minden szürke. Minden egyhangú. Minden unalmas ezen az egész világon.
Magam vagyok. Magam vagyok ezen az egész világon. Elhagyatva, eldobva, tönkretéve, hasztalanul, mégis itt állva az élet viharában és esernyőt tartva a fejem fölé továbblépek. Mindig csak továbblépek, de szeretnék egyszer végre tető alá érni, megállni, csak egy kicsit megpihenni az úton, leheveredni azok közé a karok közé... Eszméletlenné csókolni azt a szájat, ami szakadatlanul szórja a szitkokat rám... Odabújni hozzá... Elég!
Butaság ilyenekre gondolnom.

Fátyolos tekintetem megrebben ahogy magamra parancsolok, Leon gondolata már el is tűnt a kis lyukban az agyam hátsó részében, aztán rá is csapom az ajtót. Várni kell, ennyi az egész. Ha eddig kibírtam, ezután is ki kell bírnom. Erősebb vagyok én annál, hogy meghasson egy elkényeztetett tizenéves lelkivilága, butácska gondolatai és egy érett férfi gyalázkodó szóvirágai. Leonard Beckett egy szánalmas alak lett, akivé soha nem szabadott volna válnia, nekem nem szabad úgy tekintetem rá, mint arra a Leonra, akibe beleszerettem évekkel ezelőtt.



Lepillantok a kezemben tartott könyvre, ebbe menekülhetek csak a világ elől: a tudásszomj spiráljába, ami leránt a mélybe és elszakít mindentől, mint valami speciális drog, egyre többet és többet akarok, kapzsiságom határtalanná válik, a betűk táncba kezdenek, a szemeim már nem is a sorokat látják, hanem a meséket, a képleteket, a recepteket, az igéket, a varázst, a megkínzottak arcát, a csonkokat, a törött zárakat, a feldúlt házakat, a vért és a sötétséget... magamat. És akkor felébredek. A csikk a földre hull én pedig elnyomom a lábammal.

Ismét az utcára emelem seszínű tekintetem és keresem azt az alakot, aki felém veszi az irányt, aki a könyvemért jött. A Zsebpiszok köz kihalt és üres. Hólé csöpög a háztetőkről, a macskakövek nedvesen csillognak, a csatornarácsok közül egy patkány mászik elő. Az óra némán kattog a fejemben. Hol késik Mr. Nicholls?

*Kétségtelen tény, hogy a Brit- Szigetek időjárása komor, szürke, lehangoló, és ódon idők illatát árasztja. Pontosan annak az időszakét melyből a fiatal Ausztrál sújtó átok származik. Régi korok Régi idők, Régi átkok…
Az elmúlt néhány nap rendkívül megviselte az ifjú mágust. Belefutott valami olyasmibe, amibe más gyakorta könnyen belehalhat, de a józan eszének, és ítélőképességének hála itt van. Persze, hogy ez a szerep jelen pillanatban mennyire hálás az igencsak kérdéses. Az elmúlt három napot folyamatos álmatlanságban töltötte, hogy megtörje a rá szórt átkot. Az átkot, melyet a des Pres család ősei véstek köbe, vetettek pergamenre, és meglehetősen alattomosnak bizonyul.

A kialvatlanság meglátszik a fiún. Szemei alatt hatalmas sápadt táskák éktelenkednek, melyek a bőrszínének köszönhetően igencsak jól láthatók. Nem is jár már csupán csak lézeng, mintha pestis járvány idején járnánk. A látképbe tökéletesen illeszkedik. A ruhái eláztak a haja zilált, s bár most fekete kapucni takarja, arcát mégis egész lényéből sugárzik a kimerültség.

Az átok kulcsául szolgáló pergament ugyan sikerült elzárnia, de míg az átkot meg nem töri, nem érezheti magát biztonságban. Ez a tudat hajtja előre most is amint a tócsáktól övezett macskakövön lépdel előre. Az eső még jobban rákezd, s ha lehet még komorabb színben festi meg a helyszínt. A Zsebpiszok-Köz mocskos, és kihalt az élősödik hada minden sarkot, és eldugott szegletet birtokba vett már. Az Ausztrál pedig csak lépdel előre fáradtan, míg a keresett hely cégére előtt meg nem torpan. Az Antikvárium, amiről már többen is beszéltek. Ha itt nem lel rá a keresett könyvre, akkor aligha van remény, és kénytelen más eszközöket keresni. De őszintén szólva túl kimerült ennek maradéktalan végiggondolásához. Inkább egy határozott mozdulattal próbálja meg kinyitni az öreg ajtót, és betoppanni. Majd, ha sikerrel jár a kapucnit jobb kezével lehúzva a fejéről, s miután kissé kicsavarta belőle a vizet nézne szét jobban odabent. Az arca igencsak elnyűtt, és csontos. A vonásai sápadtak, de mégis elszántságot tükröznek. Craig tehát megkísérli a belépést.. ha csak odakint fel nem tartóztatják.. de őszintén reméli hogy erre nem kerül sor.*

[- A fiú velem van]

Unottan jártatom végig a tekintetem az utcán újra és újra. A csuklya alól kiszökött szőke tincsek már teljesen eláztak és összetapadtak, az anyagon lassan átivódik a hideg, nedves eső, fázni kezdek, de nem moccanok. Egyre komorabban pislogok a jobb időket látott házakra és üzletekre, mintha nem ismerném őket már túl rég és túl jól. Már épp feladnám a várakozást, amikor valaki bekanyarodik az utcába. Egyenesen felém tart, csak nézem, csak várom, aztán hagyom, hogy ellépjen mellettem és belépjen a boltba. Onnan már nem mehet messzire, és nem jut nélkülem beljebb az üzletben sem. A tulaj nem bírja az idegeneket, főleg akkor nem, ha még jófiúk is. Mr. Nicholls pedig kifejezetten jófiúnak tűnt.

Ellöktem magam a faltól és benyitottam a kis helyiségbe, ahol a kassza állt meg az a néhány szekrény, amit minden jöttment alak megcsodálhat. De a lényeg, amiért jöttem és jött a fiú is, az a terem végében nyújtózó rozzant ajtó mögött van. A pulthoz sétálok.

- A fiú velem van - suttogom a tulajnak, akivel néhány hónap alatt remek üzleti kapcsolatot alakítottam ki, így olyan helyekre is bejárás nyertem, ahova csak kevesek jutnak be és olyan nyomdatermékeket szerezhetek meg, amiket szinte senki már a piacon. - Csak egy félórácskát kérek a Nagyteremben, míg elintézek vele egy apróbb cserét, aztán már itt sincs, soha többé nem kell ide beengednie sem - ígérem, majd egy kelletlen bólintás beleegyezésével a fiatal sráchoz lépek.

- Van nálam valami, amit keresel - mosolygok rá, majd megmutatom neki egy pillanatra a talárom alá rejtett könyv ritka és kopott borítóját. -  Érdekel? - kérdezem tőle halkan, rögtön a dolgok közepébe vágva. - Akkor kövess...! - utasítom, majd a teremajtó felé indulok.

*Minden a lehető legsimábban alakul. Craig belép az ódon üzlethelyiségbe, és körbetekint. A régi pénztárgép látványa normál körülmények között bizonyára lekötné a figyelmét, hisz szereti az ilyesmiket, most azonban sokkal sürgetőbb számára az idő, és másért is jött. Egy bökkenő azonban mégiscsak akad. S ez bár az Ausztrált nem igen foglalkoztatja, mégis komoly akadályt jelenthet a továbbiakban. Ez pedig a tény, hogy sem az öltözéke sem a megjelenése nem predesztinálja túl sokra ezen a helyen.  

Szerencsére azonban nincs sok ideje rá, hogy tudatosuljon, benne mennyire látják itt szívesen, vagy épp nem.. Hiszen az ajtó újra nyílik, és egy szőke boszorkány lép be rajta, aki cseppet sem habozva, ha úgy tetszik, a rúnamágus segítségére siet. Rögvest csontot dob a morcos eladónak, aki bizonyára épp nemtetszését tervezte volna kifejezni a kisebb tócsával kapcsolatban, melyet Craig kreált a kapucnijából kicsavart esővízzel. Így az Ausztrál látszólag megúszta az összetűzést. Az eladó pedig kelletlenül ugyan, de tovább engedi. Craig bágyadtan figyel a lány szavaira, és a csere szó hallatán kissé gondolkodóba esik, de ez szerencsére nem látszik rajta.

A mosoly már sokkal bizalomgerjesztőbb, melyet Craig most képtelen viszonozni, de szeméből egyértelműen kiolvasható az érdeklődés. Mely a talár alól kivillanó könyv láttán, csak fokozódik. Persze az Ausztrál nem tudhatja még, pontosan mivel, vagy kivel áll szemben, de a dolgok egyelőre jól alakulnak. Így az újabb felvetődő kérdésre, csak bólint, és lehetőség szerint követi a lányt, a helyre ahol lebonyolíthatják a cserét, üzletet, nevezzük aminek tetszik..

A könyv láttán Craig előtt felcsillanó remény lelkesítően hat, így lomhán, de mégis viszonylag szaporán követné a lányt, és várná a további fejleményeket. A séta közben felmérve maga körül a terepet, és a lehetőségeket.*



........

A kitérő, már ha lehet annak nevezni végül sikerrel jár, és Craig a maga részéről a szükséges könyvvel a hóna alatt távozik megköszönve a segítséget az arra méltán rászolgálónak.*