Borgin & Burkes

Népszerű és igen kedvelt üzlet, melyben ritka, különleges, jobbára fekete mágiával átitatott ereklyéket, csecsebecséket kapni. A tulaj igen nyájas, már-már féregszerű, persze csak azokkal, akikkel tudja, megéri annak lenni. Nem látják itt szívesen az új arcokat, leginkább bejáratott vevőkört szolgálnak ki.

[|Alec|]

|Alec|

A Zsebpiszok-közt járóak jótékony tulajdonságaihoz tartozott, hogy nem akartak mindenáron beszélgetést kezdeményezni. A legtöbben csak arcukat takarva siettek kínos ügyleteik minél gyorsabb végzésére. A köztudatba valamiért úgy ivódott be ez a hely, mint a 'szégyen fellegvára'. Aki nem gyakori vendég erre - de még néha azok is, akik csak a kényszer miatt ismerik a sikátorokkal szabdalt utcarészt -, szabályosan undorodik a züllöttségtől, kosztól. Persze, mindegyik arra fogja, hogy veszélyes környék és nagyon könnyen baja eshet a járókelőnek, de pusztán csak azért utálják, mert mindenki ezt teszi.
Smokenak - vagy ahogy itt ismerték Doubles - sose voltak ilyen gondolatai, sőt ő azoktól undorodott akiknek ehhez hasonló meneten alapult az észjárásuk. Egy éves bujkálása alatt megfordult az európai varázsvilág fontosabb színterein, és meri állítani, hogy ennél otthonosabb helyet csak egyszer látott Finnország lapp területein, ami egy kicsit azért hajazott az akkor még általa feltérképezetlen közhöz. Magabiztosan lépkedett a koszos macskaköveken. Fekete talárja tiszta és szakadásmentes volt, ami feltehetően csak annak köszönhető, hogy nemrég érkezett otthonából hoppanálással az útszakasz végére. Már messziről látta célját azt a koszos kis faépületet nagy üvegablakokkal, amire úgy rátelepedtek az idő során a beazonosíthatatlan származású anyagok, hogy igen nehézkes lett be-, illetve kikukucskálás. Mindig is megakarta venni ezt a kis helyiséget. Többször felajánlotta, hogy a közelben található nagyobb lakását és egy másik zsebpiszok-közi szabad üzlethelyiséget vesz helyette, de az a makacs Borgin mindig ellenállt.
~Piszok jól csinálja az öreg... Jobban, mint én...~ Habár ő nem volt annyira kapzsi és gyámoltalan alak, könnyen lehetnének akár testvérek is, hisz másokat tartanak sakkban tudásukkal, mégsem meri senki megkockáztatni a halálukat. Nagy felelősséggel tartoznak és nem egyszer életveszélybe kerülnek munkáik során, de ezeknek meg is van az ára, ami nem csak a pénz, hanem valami leírhatatlan is. Például hősünk kapásból hat olyan családot tudna felsorolni a hajdani Scrimegour kormányból, akiket a miniszter úr páros lábbal rúgott volna ki, ha fülébe jutottak volna bizonyos információk. Pedig közük sem volt Voldemorthoz.
Ezek a gondolatok, azonban hamar tovaszállnak, ahogy kinyitja az ajtót, mire az eddig háttal ügyködő eladó sunyi képpel fordul felé.
- Már megmondtam, hogy soha a büdös életben nem fogom eladni neked! - fürkésző tekintete nem akar megnyugodni egyhamar, de a végén csak megáll.
- Neked is jó napot Borgin. - közli teljes higgadtsággal, le sem reagálva annak előző szavait. Mire az - még mindig nem tudva, hogy mi az érkezés valódi célja - bátortalan fejbólintással viszonozta a gesztust. A kézfogás itt nem volt divat, valószínűleg ki is röhögnék, ha egyszer megpróbálkozna vele.
- Mit akarsz? - szemei összeszűkültek egészen parányira és még lélegzetét is visszatartotta, egészen addig, mígnem egy fényképet húzott elő a ruhadarab ujjának egy rejtett zsebéből. Az erősen szájszagú sóhaj már nem mozgatta meg a borostás férfi arcizmait úgy, mint az első alkalommal, inkább csak átadta a papírdarabot, ami egy egyszerű mugli fénykép volt, mire meg is kapta gyanakvó pillantásokat, de a férfi egy erősebb tekintettel közölte csak, hogy mindennek meg van az oka, ahogy ennek is. A hátuljára durva, szögletes betűkkel volt felírva egy név: 'Alec Delon-Moncorgé'
- Á! Igen-igen, ismerem őt... - a sunyi félmosolyból Smoke már tudta, hogy most jön a beszélgetés legnehezebb része, valami értékessel meg kell oldani a nyelvét, és sajnos jobban szereti a ritka csecse-becséket, mint az aranyat...

Smoke

*Otthon, nyálkás otthon. Eső, anglia, köd, este, félhomály, hiányos fényviszonyok, negatív hangulati viszonyok, dementorköd, surranó léptek. Otthon édes otthon a Zsebpiszok közben. Utcára vetülő halvány fénysugár, nyitódó ajtó, talár, csukódó ajtó. Kereskedelmi egységek általános használati szabálya az, hogy az ember nem veszi igénybe, amikor más is ott van. Alec ennek ellenére meglehetősen komoran pillant be az átláthatatlan ablakon, tekintélyes magasságában, finom vonásaiban és mélységesen kék szemeiben is határozottan materializálódik a rosszallás, amit a vékonynak látszó férfi feltűnése váltott ki belőle. Türelmetlenül az ajtó elé lép, aztán mégis elfordul, hosszú fekete kabátja a térde felett lebben, a kezeit a zsebébe süllyesztve merevedik várakozási álláspontra. Az idő múlik, az élet telik, a percekből, amiket odabent kedélyes csevegéssel töltenek némely elemek idekint semmi más nem érződik, mint kellemetlen vonszolás, amit aránylag hamar meg is un a beszerző és az alvilági rosszmodort félretéve a zsúfolt helyiségbe nyit.*
-’estét-*biccent kurtán, határozottan, sötét, hátrasimított haján nyirkosan fénylenek a kicsapódott páracseppek, kifakult bőre miatt inkább tetszik nyúzottnak és fáradtnak, mint a tettre késznek, de aki bedől a látszatnak, annak úgy kell. Mindazonáltal a megjelenésére elnémul a boltos, mint akinek elvágták a torkát, rámereszti nem különösebben esztétikus szemeit, aminek vaskos táskáin is átsüt a rémület, a bosszútól való hirtelen félelem, de Alec, bármily hihetetlen, kivételesen a gyanútlan áldozat szerepébe bújt, és bár szemügyre veszi magának a pult felett szinte bizalmaskodva áthajoló alakot, az időben elrejtett papírka után nem is kutat, tehát a jelenet elmarad. Főúri arroganciával ellép a korábban érkezett vevő mellett, mintha előjoga lenne erre, Borgin szemébe nézve egy szürkés színű, galleon méretű érmét csúsztat át a pulton, mire is a fénytelen szemek mohón felcsillannak.*
-Ez nem az eredeti-*közli nyugodtan, a fejrészt végig eltakarva az avatatlan szempár elől, és Borgin ugyanezt teszi, eltüntetve a pult alatt a holmit, mohó arckifejezése biztos következménye lehet az, hogy erről viszont hallgatni fog, mint a sír.*-Szükségem lenne egy másolatra.
-Meglesz uram-*a nyájas készségesség ugyanúgy dominál az öreg hangjában, ahogy a füstösnek is dalolt, csak éppen most pénzt, komoly pénzt is szimatol a dologban.*
-Holnapra-*nem aprózza el, vet egy, illetékteleneknek kijáró pillantást a másiknak, aztán sarkon fordul, megint biccent és távozóra fogja. Odakint az utcán egy alkalmas falbemélyedésben áll meg, nem láthatatlan, de nem is virít, törékeny szivarszálra gyújt, a szemét az ajtón tartja. Hetedik érzék, varázslóösztön, vagy csak simán a rosszindulat készteti várakozásra, mindazonáltal nem moccan, amíg a kérdezősködő fel nem tűnik a színen.*

//oké, még bele kell jönnöm//

[|Alec|]

|Alec|

Először teljesen higgadtan nyúlna egyik zsebéhez, hogy a galleonokkal teli bőrerszényéből kezdje leszámolni az információ összegét, de Borgin csak undorítóan mosolyogva megcsóválja a fejét. Egészen lassan, kiélvezve, hogy most ő irányít. Aprót szisszenve veszi tudomásul a jelzést. Tudja, hogy erőszakkal nem próbálkozhat, mert akkor kevesebben látogatnák őt, ami kevesebb munkát és pénzt jelent, a hírnevét pedig nem kockáztathatja, mert hát ki akar a kínos családi ügyletekbe beavatni egy pszichopata barmot, ugyanis biztos abban, hogy ez a ravasz róka, mit róka, patkány valami csalafinta módon adná elő a történetet.
~Habár, még mindig ott az exmemoriam...~ Jut eszébe az ötlet, de aztán rájött, hogy a vele szemben álló rosszabb, mint csótány, valahogy mindent túl él.
Agya szélsebesen kattogni kezdett és végigzongorázta tulajdonait, hogy melyikért hoppanáljon haza. Volt pár nagyon egyszerű holmija, mint például egy kötőhártya rontással ellátott szemüvege, és ehhez hasonló nyalánkságok, de hát az öreget ezek hidegen hagyták. Nagyon értett a szakmájához sajnos és piszok nagy zsidó volt.
- Tudod te mit akarok... - ujjaival egyre gyorsuló tempóban dobolt a pulton, mire Smokenak leesett, hogy címert szeretné, méghozzá nem egyet. Teljesen megértette, biztos vinnék, mint a cukrot, méghozzá nem is olcsón. Ezek a praktikus kis holmik kicsi papírlapok voltak, amiket olyan mágiával láttak el, hogyha egy ember felragasztja egy másikra, akkor a felragasztó pálcája egy pöccintésre kirajzolja az illető tartózkodási helyét. Elég kalandos úton jutott hozzá, még bujkálása alatt, na igen, ott születtek ám történetek. Szóval az ötből jelenleg is volt nála egy, és már-már arra gondolt, hogy tényleg oda kéne adnia, amikor hűvös fuvallat csapta meg, ami az ajtó újbóli kinyitása miatt érkezett.
~Ilyen nincs...~ Nem tudja fékezni arcára kiült meglepetést. Szerencsére Borgin még időben elrakta a képet, még mielőtt az bármi gyanút foghatott volna. ~Vajon hallgatózott?~ Hallott a kocsmában történeteket, hogy eléggé sok az ellensége az üzleti világban, így nem csodálkozott volna, ha a fickó már csak paranoiából is kihallgatta volna.
Nem szól semmit, amikor az udvariatlanul betolakszik elé, sőt még hátra is lép egy nagy polc árnyékába. Onnan figyeli Alec ügyködését. A legkevésbé sem érdekli milyen üzletet folytat, neki csak az a dolga, hogy egy hónapig megtudjon róla mindent. Olyanokat is, hogy vannak-e időhöz kötött szokásai például. Nagyon örült annak, hogy volt annyira bizalmatlan a megbízója, hogy nem hagyta a likvidálást másra. Még akkor is az árnyékban maradt egy darabig, mikor a másik már kiviharzott. Feltűnő lenne, hacsak úgy kiflangálna utána, és ez az ember nem is az a típus akivel beszélgetés útján lehet a legtöbbet kiszedni, na és a paranoiás-elmélete miatt is óvatosságra intette saját magát.
Az ajtó csukódása után elszámolt tizenötig, majd kaján vigyorral a száján előlépett és egészen halkan beszélt csak.
- Megszívtad Borgin. - kacsintott a mérgelődő üzlettulajdonosra, majd egész lassan elindult az ajtó felé. A táv háromnegyedén azonban fennhangon - de nem mesterkélten - még megszólalt.
- Köszönöm a segítséget! Holnapra hozom a tartozásom, és akkor végre enyém lesz az a csecse-becse! - ezután kinyitotta az ajtót, majd a legtermészetesebb módon torpant meg és párszor megdörzsölte, meglehelte kézfejeit, majd becsúsztatta őket egy-egy zsebbe, történetesen pont oda került a jobb keze, ahol a pálcája volt. Nyugodtan sétált tovább, nem nézelődött, habár reflexeit ébrenlétben tartotta, azonban ezekre a praktikákra nem volt szüksége, mivel füst szaga csapta meg az orrát. És nem is kellett túlzottan forgolódnia, ahhoz, hogy meglássa a kavargó felhő eredetét.
- Remélem gyufával gyújtotta meg. - mondta ártatlanul, már amennyire ártatlannak tűnhet egy fekete taláros, reszelős hangú borostás ember, aki épp most jött ki a Borgin & Burkes-ból. Talán a csordaszellem, talán a függősége, nem tudni mi okozta, de ő is egy szál cigarettára gyújtott, méghozzá egy gyönyörű, mugli öngyújtó segítségével...

Smoke ///késztetést érzek arra, hogy azt írjam: "Füsti", de nem akarlak megbántaniXD///

*A Közben tényleg megvolt minden, amire egy magafajtának szüksége lehetett. Árnyék, halál, romlás, füst, émelyítő szagok kavalkádja, és éjszaka. Mintha örökkön örökké csak éjszaka lenne, legalábbis olyan még nem volt, hogy fényes nappal történt volna itt valami. Sőt, talán még olyan sem volt, hogy a nap sütött volna. Világvége hangulat kísért mindenkit, minden sarkon megállt integetni és soha nem mulasztott volna el egyetlen eseményt sem. Nézőpont kérdése az egész, a nagyvilági ficsúrok, akik csak betévedtek egy-egy mérgezett almáért, rontott pakliért, sárkánybőrért vagy unikornisszőrért a kalandot látták, az izgalmat, a homályt, nem pedig azt az életformát, ami lehetővé tette, hogy ők lefölözzék a maguk kicsinyes, pénzért vett hasznukat. Ó igen, a mélyben a felszíni káosz, káráló árusok és foltos üvegű boltok kusza halma alatt nagyon is mechanikus gépezet működtette az egészet, ahol mindenkinek megvolt a maga helye és szerepe. Voltak az árusok, voltak, akik áruval látták el őket, voltak, akik mindebből hasznot hajtottak, saját törvényeik szerint uralva a többieket, és persze voltak, akik ezeket a törvényeket betartatták. Voltak, akik nem fizikális javakkal kereskedtek és még többen voltak, akik mindent eladtak volna, amiért kaphatnak valamit, például a lelküket, ha akadt rá vevő.
A kék szemekben valami mély, állatias zöld izzás ragyogott fel az éjszaka új tüze láttán, a vérteli ajkak mögött hófehér fogak rajzolódtak kis a mosollyal, erőteljes szemfogakkal, hiszen tudvalevő, hogy a mosoly szerepe az, hogy a legegyenesebb kapcsolatot teremtse meg két ember között, felhívva a figyelmet akár a szemfogak szakítóerejére. Mesebeszéd.*
-Remélem ezt nem gondoltad komolyan-*a stílusa közvetlen, a hangja nem visszafogott, szinte csattan a csendben, olyan embert sejtet, aki nem tart attól, hogy az éjszakában portyázó tolvajokat majd a hangjával odavonzza magához. Délies, franciás akcentusa kiérződik az angolságból, de tiszta és helyes a beszéde.* -Varázsolni csak szabad, és egy szikrához pálcát mozgatni akkor is vétek, ha az csak egy „gyufa”-*önmagától idegen módon fogalmaz, noha ez nem érződik, ahogy leszívja a füstöt, lassú élvezettel, a szemét, mintegy kihívásként összehunyorítja, látványosan nem tartja az ismeretlen férfin, noha minden egyéb érzékével figyeli, természetesnek ható mozdulattal veti hátra a fejét és fújja a tetők magasságában kergetődző ködfoszlányok közé a maga füstjét.
Az öngyújtóra pillant, megcsóválja a fejét, de rosszallásának más kifejezést nem ad. Lusta pillantással végigszemléli újra az „ártatlant” kopott cipőjétől még kopottabb arcáig, felvonja a szemöldökét.*
-Akármit is üzleteltél Borgin átvert-*nyugodt jótanács, lenyeli a következő füstkortyot, csak jócska késlekedéssel engedi szabadon mérgezett szervezetéből, a pillantása a másik szemébe villan, hirtelen mozdulattal lép felé, jókora lendülettel, ám csak ellép mellette, ki a szűk utcácska közepére, kivéve, ha védekező magatartásra kényszerítik holmi pálcarántással, átkozódással. *

[|Alec|]

|Alec|

Zsebében jobb keze lassan ökölbe szorul. Arca nem rezzen, még akkor sem, ahogy érzi, hogy lerágott, tompa élű körmei mennyire erőlködnek, hogy átszakítsák tenyerén a bőrt. Nem siet el semmit, egészen lassan emelkedik ki a keze, és ugyanilyen lassan húzza hátra, egészen addig nem változtat a tempóján míg nem egyértelmű a mozdulat, de a kritikus ponton hirtelen ütemváltásba kezd és az eddig maga mellett lógó balja lendül előre. Torkon ragadja a falnak dőlt férfit, és szinte élvezi, ahogy a kidudorodó gége szorítása miatt a másik egyre torzuló hangokat hallat. A művelet közben teljes erejével ütni kezd, hol az arcát hol a fejét, attól függően, hogy épp mihez van kedve...
Ezek a nagyon is valóságosnak tűnő képsorok játszódtak le fejében a flegma válaszokra való reagálásképp. Pislogott is egy nagyot, hogy biztosan visszarángassa magát a jelenbe és szemlélje az előtte álló férfit.
~Biztos, hogy aranyvérű, és most már azt is tudom, hogy miért utálják ennyien...~ Sóhajtana egy nagyot, de tekintettel a helyzetre inkább magába fojtja.
- Pedig én azt hittem az üzletemberek szeretik az eleganciát... - nem lehet eldönteni, hogy csak a Borginnal való ügyködés miatt fogalmaz így, vagy mert ténylegesen tudja is az előtte állóról, hogy kicsoda, legalábbis a hangsúlyából, vagy gesztusaiból biztosan nem. Lehunyja a szemét, és egy hatalmas nevetést nyel le.
~Átvertek..., hogyne...~ Csak akkor nyitja ki, mikor suhogást hall, ami összetéveszthetetlenül két szövetdarab súrlódásából adódik. A férfi távozni készül, minden jel erre mutat, ő azonban valamiért nem szerette volna ennyiben hagyni az egészet, de különösebb lelkesedést mégsem mutatott, meg sem fordult, de amikor egy vonalba értek váratlanul megszólalt.
- Feltétlenül érdekes lehet úgy élni, hogy a kocsmák a visszatérésekor már egy merényletről suttogtak. Ön valamiért tövis mindenki szemében, habár nem tudom mikor utazott el, de közlöm, hogy habár több a fehér gyalog, királynője már csak a feketéknek van... - nem szeret hangosan beszélni amúgy se, de most még lejjebb csavarta a hangerőt, és így kiváló lett volna egy rémtörténet elmeséléséhez a hangszíne, habár most nem a megfélemlítés volt a célja, pusztán a figyelmeztetés, ugyanis jó vadászhoz illően ő is ad esélyt a prédának...

Smoke

*Törékeny helyett inkább túlzás nélkül láthatná bárki megátalkodottnak azt a mosolyt, aminek teret, lendületet enged a vonásain. Nagy pislantás, elmeredő tekintet, feszülő, roppanó izommozgás a kabát alatt, aminek a következménye az egész testen látszik, kidagadó erek és az övének csikorduló akarat és éntudat hallhatatlan, de kellő tapasztalattal érzékelhető változása a hangulatnak. A kiváltó ok persze ilyenkor miért is lenne elégedetlen, nem állt szándékában körüludvarolni az ismeretlent, kapja amit kap és ő is leszűri a megfelelő tanulságokat az idegei szilárdságával kapcsolatban, hogy egy más időben, helyen és alkalommal élhessen és visszaélhessen a tapasztalataival. Bűnös mechanizmus, szivarfüsttel vázolva és méreggel-kajánsággal körvonalazva.*
-Elegancia…-*a hangsúlyából érezhetően úgy ízlelgeti a szót, mintha valami egzotikus bogár került volna kellő előkészítés után a nyelvére.* -Az elegancia meghalt ott, hogy te ejtetted ki a szádon és rám próbáltad vonatkoztatni-*francia líraiság egy közönséges kijelentésbe, aminek közönségessége tartalmilag akár sértőnek is beállítható. Lépne tovább, a fejét elfordította, mégsem vak és méginkább nem süket a másik mondanivalójára, a mosolyát angolos zárkózottság váltja a képén, csak a pupillája tágul ki, mintha ezáltal a figyelmének fokozódását jelezné. Megáll, fél lépést hátralép, hogy megtartsa a kellő, kényelmes távolságot, türelmesen beleszív a dohányrudacskába, szemét a másikon tartva ismét csak a tetők felé fújja a füstöt. Lép egyet oldalra, aztán még egy felet, lusta kényelemmel úgy áll, hogy az út az övé, a kies sarok felé ”szorítja” a másikat, feltéve, ha az tartja a távolságot és nem óhajtja ütköztetni kellemesen szürke auráikat.*
-Királynője?-*nevetős éllel ismétli a szót, nem egészen tudni, hogy min mulat, de azon nagyon jól mély, komoly pillantása azonban nem komolytalanodik.* -Nem tudsz semmit, állítod, mégis mennyi mindent hallottál véletlenül. És mit akarsz ezzel? Csak nem meg akarsz védeni a saját fajtámtól?-*akár elnézőnek is nevezhető a mosolya. Nem követi halkságban, a suttogás nem is nagyon megvalósítható az ő hangárnyalatával, de azért túlzás lenne állítani, hogy igazán hangos, ne adj isten kiabál. Nem, sőt, tesz egy közeledő lépést, a cipősarka melletti pocsolyába pereg a szivarjáról némi pernye, halk sistergéssel megszűnnek szikrának lenni, csepp melegnek a hűvös-hideg estében.*

[|Alec|]

|Alec|

Valamilyen szinten elszokott az effajta arroganciától. Az őt felkereső úri népek hangjában mindig nagyobb a félelem, hogy felfedik mocskos kis titkaikat, mint a származásból fakadó éntudat, talán ennek köszönhető kilengései, de most nagyon ügyesen fékezte magát, és inkább egyféle helyeslésnek adott okot. Az egy dolog, hogy mindig a legdrágább mugli öltönyöket illetve dísztalárokat hordja, amik kifogástalanul nevezhetőek elegánsnak. Legalábbis addig biztosan, amíg valaki más feszít bennük, ugyanis a varázs rögtön megszűnik, ha Smoke ölti magára ezeket, pedig a legkevésbé sem hasonlít egy züllött utcalakóhoz, de valahogy a megjelenése sosem sugárzott ehhez hasonló érzéseket.
Örülve annak, hogy kontrollálni tudta testét egészen rövid ideig, de észrevehetően egy gúnyos félmosolyt eresztett meg.
~Szokj hozzá Smoke! Ez a nyápic ne hergeljen fel.~ Figyelmezteti saját magát, hogy a beszélgetésben jól fontolja meg, mit fog mondani és hogyan, a legkevésbé sincs szüksége arra, hogy egy ilyen alak a bolondját járassa vele és úgy irányítsa a társalgás alakulását, ahogy csak a kedve tartja. Lassan kitátja a száját és engedi, hogy a füst kiáramoljon belőle lassan, a saját tempójában. Egy pillanatig azon kezdett el rágódni, hogy vajon felvegye-e egyfajta jelzésértékű gesztusként a másik beszédstílusát, de aztán inkább csinált egy képzeletbeli vállvonást, és ráhagyta, hogyha az jól érzi magát ettől, hát akkor hadd csinálja, legalább élvezze ki azt az egy hónapot.
- Hát, ha tudná, hogy milyen keveset tudok, bizonyára sajnálna ön is. - elöljáróban csak ennyit mondott lemondó hangnemben, ami pont úgy sikerült, hogy egy pillanatra meginoghatott az aki hallotta, hogy ez most irónia volt, vagy valóban önsajnálat? Ő mindenesetre az elsőnek szánta, de közel sem érdekelte, hogy a másik már miképpen érzelmezte.
- A saját fajtája... - ahogy előbb a másik, most ő ismételte meg az előző szavát, habár Smoke inkább csak ízlelgette a szájában ezt az érdekes kifejezést és közben csak úgy csipogtak idegsejtjei, ahogy azt a tömérdek információt tuszkolták be az agy megfelelő részébe, ugyanis szokása volt az első öt perc alapján megítélni az embereket, de szerencsére nem volt annyira merev, hogy ne tudjon változásokat is elkönyvelni - Engem nem érdekel a maga biztonsága, pusztán érdekel, hogy melyik állatból  milyen reakciót vált ki egy figyelmeztető lövés...

Smoke

*Kurta, elismerő biccentés, szórakozott mosoly. Nyugodtan, de figyelmesen pillantását aligha a másik ruházata ragadja meg és az eleganciáját ért kifogás se ruhafoszlányokban mérendő, sokkal inkább a hely, az idő, az alkalom, a puszta létezés. Ezen tényezőkkel számolva erős önkritikai fel és alhangot is kap a mondóka, foszlány, gondolati megtestesülés, mielőtt azonban túlságosan belemélyedne inkább újra megszólal, lassan, tiszta hangon, kevéske franciasággal, angolos tartózkodással.*
-Úri mulatságok hülyeségben fogant változata lehet az ilyen érdeklődés. Esetleg fogadás is van rá? Vagy a rossz hír hozójának életbenmaradási esélyeit kísérik bizonyos mágikus szemek? Ugyan kérlek-*a stílusa visszavált izzóvá, közelivé, veszélyessé, haraggal és méreggel telivé, ami mindenkinek a sajátossága lehet, aki a Közben él, mint a gyűlölet azok iránt, aki elítélik őket, csak azért, mert másként élnek. Még közelebb lép, de a támadó hangulatot nem fokozza pálcaelővétellel, mondhatni a szándékai tiszták és semlegesek.*
-A figyelmeztető lövés még azelőtt eldurrant, amikor te még iskolába jártál a képed elnézve-*lendületesen mondja, de nem monoton ahhoz, hogy ne lehessen léha közbevágással megszakítani, csak éppen nem feltétlenül tanácsos, hiszen folytatja, fenyegetéssel árnyalt hangon, céltalan fenyegetés, nem is konkrét, nem is kézzelfogható, mosolygós fenevad.* -Amit ezzel akartál az vagy egy buta játék vesztes kezdete, egy fogadás része, ti, angolok úgyis annyira odavagytok a fogadásokért, vagy pedig egy piszokul elcseszett próbálkozás valami, általam értelmezhetetlen formában. Ha akarsz valamit, csináld, ha csak suttogsz itt a levegőbe, akkor tedd magas polcra a segged, a Minisztériumoknak tucatjával van szüksége az ilyen pánikkeltő mesemondókra-*a várakozási szivart egy félfordulattal kioltja a falon, aztán a kabátja belső zsebébe rejti egy tokba, az övén a pálcatok üresen függ, vélhetően fegyvert zsebben hord, legyen bármilyen veszélyes is ez egy kétbalekezes halandóra. Kis hatásszünetet tart, amíg az esetleges mondanivalót hallgatja.*
-Ha most elfutsz, attól még megjegyeztelek magamnak. Mindkettőnknek előnyösebb megállapodás lenne, ha önként megsúgnád mit akarsz és nem Borginból kéne kiátkoznom.

[|Alec|]

|Alec|

Elfojtott kuncogáshoz hasonló hang ütközik a csenddel, hisz most már tényleg élvezi, hogy beszélgető partnere előnyben érzi magát. Mindenesetre gyorsan emlékezteti magát, hogy könnyen kerülhet hasonló helyzetbe, ha ő nézi hülyének Alecet.
- Tudod miért szeretem a füstöt? - apró szünetet tart, mikor kifújja az utolsó gomolyagot, amit ebből a szálból be tudott szívni, majd a falba belenyomja a csikket és engedi, hogy a gravitáció magához húzza. Tehetetlenül, forogva hull alá, mígnem két kiálló macskakő közé esik és ott marad mozdulatlan. - Mert csöndben változtatja az alakját egészen addig, amíg nem találja meg a saját helyét a térben, de ettől még füst marad. Megtalálja a helyét, alkalmazkodik és eltűnik, és az emberek hisznek a szemüknek. Nyugodt szívvel belélegzik a tisztának hitt levegőt, észre se véve a tömérdek mérget, amik talán a haláluk okai is lehetnek. - nem foglalkozott tovább hosszú hasonlatával, nem kereste a másik tekintetét fürkészve abban, hogy vajon megértette-e mire céloz, mivel teljesen tisztában volt azzal, hogy ez a férfi tudja, hogy hátrányban van, mivel Smoke tudja ki ő, de ő nem tudja ki Smoke, még ha nem is vesz erről tudomást. Megfeszített arcizmáról a földre hullanak az újabb sértés darabkái, és szótlanul várja a további szavakat, és egészen addig csöndben vár, míg egy hosszabb szótlan időtartam nem tanúskodik arról, hogy ő következik a dialógban. Azonban nem sieti el, lassan kezd bele, és ugyanilyen kimérten is folytatja.
- A Minisztérium fele a lábam csókolgatná, ha arra kérném őket. Nagyon kevés az, akinek én tartozok, és elég sok szerencsétlen van aki nekem tartozik. Nincs szükségem azokra. - apró szünetet tart, de most sem nézelődik - Nem hiszem, hogy sikerülne. - jegyzi meg higgadtan és szándékosan nem folytatja még egy darabig, hadd érezze az a mondatnak súlyát és fogja fel a jelentését. - Mondja mit akar hallani? Azt hittem egy ilyen magabiztos ember tisztában van az ellenségeivel is...

Smoke

-Nem érdekel, hogy miért szereted a füstöt-*szögezi le rögtön és határozottan, karizmatikus véleménye ellenére se vág a szavába amikor mégis kifejti azt a kézzelfoghatatlan ábrándnak látszó szóképet, virágot, hangulati leírást, ami betudható életfilozófiának is. Nem lesz ő semmi jónak az elrontója, legalábbis ezt sugallja a másikéba kapaszkodó pillantása, semleges arcát leutánozza, csak éppen a szemöldökét egy leheletnyit felvonja, mintha csak egy állandó kérdés bujkálna a tudatában, a nyelvén, aminek inkább nem ad hangot.
Nem, és ezt meg is bánja, amikor a másik megfogalmazza a maga kérdését, talán először látszik értetlenség az arcán, futó vendég csupán, aztán átrendezi a vonásait, újra csak a semlegesség kapja a legtöbb hangsúlyt.*
-A Minisztérium jól fizet és még jobban rejteget. Kitart és megörvendeztet némi zsebpénzzel-*kurta, felületes összegzés, amivel lehülyéz mindenkit, akinek lehetősége lenne élni ezekkel a lehetőségekkel és mégsem teszi.*
-Ó, az ellenségek száma folyamatosan növekszik az egyik oldalról, másik feléről pedig folyamatosan csökken-*mosolyodik el finom vérszomjjal, a szemei felfényleneke.* -Egyet akarok hallani, hőn áhítom: mit akarsz tőlem sötét képű idegen ellenségem?-*szinte nevetve mondja az utolsó szót, de a derű megint csak a hangjában hallható, a szeme nem nevet, a gondolatai sötétek maradnak, akárcsak a hangulata. Zsebre ejti a kezeit, végigsimít ujjbeggyel a pálcája sima hosszán, nem látványos apró, kedvtelő mozdulat.* -Bogozd ki, miről beszéltél, miben játszol, mi a tétje, ennek az egész, feleslegbe szakadt jelenetnek. Ugye nem nagy kérés és még nem zavartad össze magad eléggé ahhoz, hogy erre ne tudj megfelelni?-*a mosolya nyugodt , éppen csak kicsit álságos, de a hangja komoly, feszült figyelemről tanúskodik minden porcikája. De már unja a helyzet körbejárását, akármit is kerülgetnek, ő nem az a macska, amelyik odamegy megégetni a mancsát, inkább az a fajta, amelyik másik préda után jár, mint most is. Tesz egy fél lépést hátra. Keveset tud, igen. De az a kevés rövid idő alatt többre gyarapodhat, ha a tolvajok szerencséje is úgy akarja, és ha most elmulasztja a konszolidált tisztázását a helyzetnek, akkor legközelebb már nem fog kérdezni, ismerve magát, inkább újfent nyomatékosít.*
-Tegyük fel, hogy ellőtted a figyelmeztető lövést. Mire vársz?

[|Alec|]

|Alec|

A legkevésbé sem zavarta meg a másik beleszólása és nyugodtan folytatta tovább gondolatainak kifejtését. Kezei eközben újra menedéket találtak a csípős hideg ellen egy-egy mély zsebben, aminek másik funkciója az volt, hogy jobb kezének ujjai finoman ráfonódtak a göcsörtös magyal vesszőjére. Figyelt arra, hogy a fogás ne legyen annyira erős, hogy izmai megfeszülése elárulják tettét, habár sejtette, hogy Alecnek is hasonló közelségben van fegyvere. Ő mindenesetre nem akart párbajozni, főleg itt a bolt előtt, valahogy biztos volt benne, hogy nem lenne túl gyors menet, és még a helyiségben is kárt tenne, ami alvilági kapcsolataira nézve eléggé rossz hírnek számítana. De ugye az óvatosság mindennél előbbre való.
- ahh... - valamilyen meghatározhatatlan hang jött ki a száján, ami ugyanúgy lehetett egy gúnyos nevetés elfojtása, mint ahogy egy hangosabb ásítás megrekesztése. Ha a környezetet nézzük, akkor az első lenne logikusabb, mivel a másik férfi ellenségeivel kapcsolatos megjegyzést követte.
- Micsoda vérmesség - különös hangsúllyal ejtette az utolsó szót már-már parodizálva.
~Vajon csak a szája nagy vagy tényleg ilyen veszedelmes? Az első mindenképp igaz.... A második? Félig... talán...~ Ebben nem volt biztos, de már megtanulta, hogy a legrosszabbra kell felkészülni ahhoz, hogy kellemesen csalódjunk. Jelen esetben nem követte teljesen az elvet, mivel egyfajta lenézés is motoszkált benne amit a másik arroganciája váltott ki. Épp válaszolt is volna az első kérdésre, ha nem vette volna észre a másik hátra felé sasszézását.
~Ez nem menekülés...~ Könyveli el magában, és egy jelentőségteljes tekintettel kereste a kereskedő szemeit, ha megtalálta, akkor egy szúrós, határozott nézésre ösztökélte arcizmait, ami leginkább figyelmeztető jel szeretett volna lenni, óvva intve az aranyvérűt mindenféle hülyeségtől. ~Először dehoppanálni fogsz, az gyorsabb, mint a Protego~ Utasította saját magát egy esetleges támadás reagálásának módjára, de azért nem szerette volna elkapkodni, ugyanis legjobban a békének örülne, mivel úgy könnyebb dolga lenne a további kémkedésben.
- Ugyan már! Én nem a golyó vagyok, de még a puska sem. - halovány mosollyal nyugtázta mondatát, majd tovább folytatta, ám nem mozdulatlanul. Teljesen nyilvánvaló szándékkal csalni kezdte a távot szavai közben, amíg ugyanakkora nem lett a hézag a két ember között, mint volt. Ez előnytelen mindkettejüknek, ezzel teljesen tisztában volt, de hát miért könnyítse meg pusztán azért a másik dolgát, mert úgy neki is jobb? - Vadásznak sem nevezném magam. Sokkal inkább vagyok ellenszél a nyúlnak, vagy egy kikerülendő fa. Szóval akármi, ami távolabbá teszi a biztonságos üreg közelségét. - újabb szünetet tartott, majd egy röpke pillanatra lehunyta a szemét is, de nem engedett meg magának túl sokat, talán még egy másodperc sem volt a vakságban töltött intervallum. - Én pusztán arra várok, hogy a golyó lesz-e pontosabb, vagy maga gyorsabb...

Smoke

*Hosszú éjszakának néznek elébe, ha így folytatják, lusta gondolatokkal keringenek valami körül, ami az egyiknek húsosfazék, a másiknak méregüst, de valamiért felrúgni egyikőjük sem akarja, különben is, micsoda barbárság játszani az ilyesmivel. Megáll. Határozott tartással kihúzva magát, jócskán lepillantva a férfire, nem csak fizikális, de lelki értelemben is, ez már csak származásfüggő, ha valakivel összefutsz a sötét éjben az számodra csak egy sunyi talpnyaló lehet, hiszen a szőke hercegek, dicső királyfiak nappal osztják az áldomást, fényben, dalban, mindenki aki ilyenkor merészkedik elő valahol rosszat akar a többinek és ezt nem is nagyon titkolják.*
-Se golyó, se puska, csak az eldobott olajtörlőrongy-*hűvös rátartisága nem acsarog a hangjába, sokkal inkább simulékonyan, tisztán cseng.* -Nem tartasz attól, hogyha ilyen fegyvereket, eszközöket emlegetsz szép hazánkban, akkor esetleg muglibarátainkat kevésbé toleráló irányítóink előbb-utóbb a híredre kapnak? Lehet, hogy te semmitől sem félsz, de az csak a tudatlanok és a világra teljesen vakok erénye, ne keseríts el, hogy maximálisan parttalan beszélgetést folytatok-*nem hátrál tovább, hiába lenne számára a nagyobb mozgástér kényelmesebb, sőt, egyáltalán nem moccan semelyik irányba, szemerkélő párafelhőt áraszt a levegőbe is és belégzéskor, ahogy hűl az idő és az a maradék kis meleg is inkább kicsapódik, elszitál a világból. Összehúzza a szemeit, jelzi, figyel ő, továbbra is, de közel sincs lenyűgözve a másik szövegétől, valahogy nem érzi benne azt az erőt, fenyegetettséget, amire utalgat. Felvonja a szemöldökét, felpillant az ég homálya felé, aztán viszonozza a szúrós tekintetet, árnyalatnyi bosszúsággal megspékelve.*
-Csodás. Vagy kezeltesd a nagyzási hóbortodat, vagy tanulj meg beszélni, kifejezni magad-*türelmetlenül toppan a lépte, ahogy elfordul félig, aztán mégis visszanéz, ahogy végigméri Smoke-ot avatatlan szemlélő talán úgy vélhetné, azt latolgatja, hol tudná elkapni úgy, hogy annak esélye se legyen menekülni, pálcát feleslegesen nem vonná elő, egy gyors, véletlen nyaktöréssel megoldhatná az egész, feszültséget feleslegesen gerjesztő képletet. Egy hosszú pillanat alatt azonban sok minden átsuhanhat a tekintetén, például annak a részvéttelen szánalomnak az árnyéka is, ami sokkal inkább kifejezi a valódi gondolatait. Bár nem gondolkodik. Nem fontolgat. Nem mérlegel és nem is lepődik meg ezen a furcsává fajuló beszélgetésen.*
-Ez a várakozás valami fogadással generált? Kérdezem újra, és igennel vagy nemmel válaszolj-*hűvösre vált a hangja, lényegre törőre és sürgetőre. Menne már a saját dolgára és mások idegeire, túl sokat vesztegetett ifjúságából egy olyan figurára, aki talál maga sem tudja, hogy mit akar, legalábbis a vonásaira kiülő unottság ezt sugallja.*

[|Alec|]

|Alec|

Talán valóban elhamarkodottan választotta meg a hasonlatának fajtáját, sőt, biztos, hogy máskor nem vállalt volna ilyen kockázatot, és igazából azt sem értette, hogy most miért tette, de ezzel majd ráér otthon foglalkozni, most van fontosabb dolga.
~Nagyzási hóbort...~ Visszhangzik fejében a szó, de aztán úgy döntött, hogy erre is fölösleges reagálni. A majd megunja egyszer elv mindig működik, csak van úgy, hogy a türelem hamarabb kifogy, mint a másik próbálkozásai. Hogy itt mi lesz? Majd elválik. A legnagyobb kedve, most egy Ogden-féle whiskyhez lett volna, és egy irdatlan nevetéshez. Nagyon szereti ugyanis amikor félreismerik. Ő nem fél senkitől. Tízből kilenc ember erre rábólintana a legkevesebb kétely nélkül, mert, hogy vakmerően belemegy mindenbe és nem érdeklik a következmények. Kezdjük az utóbbi kifejtésével. Ezt ő megengedheti, mivel csak saját magának tartozik felelősséggel, senki más nem kérdőjelezheti meg tetteit, ha a halálfalókkal gyűlne meg a baja játszva elmenekülne Skandináviába, ahol néhány régi ismerőse biztosan szívesen fogadná. Az első oka már egy kicsit komplikáltabb, az életfelfogásából vezethető le legjobban. Egészen addig utálta a jósokat, amíg nem találkozott Antyriaval, a szép finn lánnyal, aki kicsit újra értelmezte a tudományt, és más megvilágításba helyezte a dolgokat az akkor még eléggé éretlen férfi elé.  A mindannyian egy helyre kerülünk elv eléggé megtetszett neki, ezért úgy gondolja ebben a pillanatban is, hogy a tetteink minősége ezt nem befolyásolja.
Ebbe azonban a legkevésbé sem akart bele menni, és valamiért úgy érezte, hogy nem is hagyná neki Alec. Elrévedő tekintete teljesen kimozdította eddigi éber pozíciójából és valami benne is elfordult, valahogy más lett a kedve. Most nem a beszélgetés kimenetelétől való félelem volt az uralkodó érzés sokkal inkább az a megfoghatatlan valami, ami azokon az estéken jut eszébe, amikor nem az alkohollal segíti magát álomba, hogy magára számíthat csak. Egyfajta keserű beletörődés.
- Nem. - válaszolt spontán, olyan váratlanul, hogy még maga is meglepődött és ez segítette vissza őt gondolatainak tavából. Lemerült és lemosták róla a koszt, feljött és sokkal nehezebbnek érzi magát a ruhájába szívott víz miatt, de így valahogy mégis kényelmesebb. - Meg fognak ölni. - közli nemes egyszerűséggel, az okát maga sem tudja miért, de nem ütközik meg úgy rajta. Hangját nem árnyalta semmiféle hangsúllyal, csak egyszerűen beszélt, ahogy azok szoktak akik az első szavaikat gyakorolják: őszintén, ártatlanul...

Smoke

-Végre valami, amit ki lehet jelenteni-*ironizál a határozott nemre, ezzel remekül leplezve, hogy valójában mennyire is örül annak, hogy végre valamit tényszerűen megtudott, még akkor is, hogyha ez újabb és újabb kérdéseket vetett fel benne. Mély levegőt vesz, élvezi a kabát melegét, nyugodt pillantást vet a másikra. Halál. Milyen távoli, megfoghatatlan rémképzet. Mindenki halhatatlan, amíg meg nem ölik, de a pusztítás kétélű fegyverét mégis sokan veszik a magukénak és használják olyan bőszen, mintha csak előnyei lennének, árnyoldalai nem is, és aztán meglepődnek, amikor ellenül fordul. Testvér, barát, üzletfél, a fekete-kereskedelem színterén nincsenek hosszan élő, aktív szövetségek, minden tartozást be kell hajtani, amilyen gyorsan csak lehet, mert az elévülési idők túl rövidek ahhoz, hogy hosszan tartó védelmet biztosítsanak, és egy olyan kihagyás, mint amilyenre a francia kényszerült, jobbára nem megengedhető. Mégis, ha bízni nem is, hinni valahol hitt abban, hogy majd minden úgy alakul majd, ahogy teszi a dolgát és nem torzulnak el az értékek, amik az emlékeiben élnek, a szokások , a jók, a rosszak, a csúfak.*
-Mindenki meghal egyszer-*távoli, idegen a hangja, amíg helyre nem rázza magában, akárha meztelenül ácsorognak, végigborzong rajta a hideg, felfénylik kéklő szemeiben, elmosolyodik.* -Ezzel azt akarod kifejezni, hogy te fogsz megölni, vagy azok, akiket a nyomomra vezetsz. Az ilyen figyelmeztetéseket nem osztogatják ingyen, de te ellenszolgáltatás nélkül távozol és még mindig nem tudom, hogy ezt miért mondod nekem-*tisztán, könnyedén beszél, némiképpen közvetlenebb, barátságosabb hangsúllyal, mintha egy fokkal közelebb lépett volna elméletben a másikhoz, az ellenséges idegen helyett immár a furcsa idegen kétes érdemű címét viselheti, a következő előre vagy éppen visszalépésig.*
-Mindenkinek vannak ellenségei, de botorság lenne olyan valakire, vadászni, mint én. Felesleges erő, energia és pénzpocsékolás, amikor megegyezni sokkal könnyebb-*szuggesztív hangra vált, hogy a szavai biztosan célba érjenek, jól megjegyezhetőek legyenek és tudatosuljanak a férfiben úgy, ahogy szánja őket, esetleges bérlők, megbízók kedvéért, vagy ha magánszemély partizánakciójáról van, úgy a könnyebb eladhatóság végett fogalmaz érthetően.* -Mielőtt elsietnél azonban ejthetnél pár szót arról, hogy ez neked mégis miért jó. Még soha nem láttam a képed, ha kegyesek hozzád az égiek, akkor nem is fogom többet-*lassan megindul, kényelmes, középhosszú léptekkel úgy járja körbe, mint egy lányt a bárban, csak egészen másfajta pillantással méregeti, mint a karcsú szőkéket, bár tény és való, ugyanúgy az adottságok felmérése folyik, csak itt gerinc és nem fenékvizsgálat, a tartás kérdése nem elhanyagolható, hajlékonyság helyett pedig a fizikai erősségek érdeklik. Három lépés után szólal meg újra.*
-Fel nem foghatom miért figyelmeztetsz a nyilvánvaló közeledtére-*és tényleg nem, valódi értetlenség árnyalja a hangját, ez nem teszi barátságosabbá, aranyosabbá, vagy sokkal emberibbé, inkább csak a magabiztosságán levő rést mutatja, amitől más, mint a hozzá hasonlók, ő nem hisz a sebezhetetlenségben, jobb szeret mások kárán tanulni, ezért kérdései és nem átkai vannak.*