+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Keleti szárny
| | | | | |-+  Huzatos főfolyosó
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Huzatos főfolyosó  (Megtekintve 11666 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2010. 07. 24. - 20:18:03 »
0

Az előcsarnokban levő lépcső ebbe a főfolyosóba torkollik. Azért huzatos, mert mindkét végén, pont egymással szemben van a kastély két nagy tantermének a bejárata. Ám félreértés ne essék, a korridor olyan hosszú, hogy az egyik ajtóban állva a másik alig látszik.
Naplózva

Adele Jones
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 01. 02. - 12:58:10 »
0

Tony

-Imagine all the people, living for today  uhuuuu.- Halkan dúdolom a dallamot, ahogy egyenként szelem az előcsarnok lépcsőfokait, próbálok felmelegedni a falak között. Minden egyes lépésnél újabb gombot pattintok ki a combközépig érő, sötétszürke szövetkabátomon, miközben azon merengek, hogy mégis mi van a többiekkel, azokkal a társaimmal, akik korábban mindig mosolyogtak és benne voltak minden őrültségben. Ritkán esek melankóliába, de a meggyötört arcok, a némaság és a kényszer szülte cselekedetek elszomorítanak.

Vegyük példaként a mai délelőttöt, annak is azon perceit, mikor senki sem figyelt árgus szemekkel, és lehetőségem adódott egy kis friss levegőt szívni az iskola birtokán, egy jól eső, negyed órás séta közben. Kihasználva a lehetőséget gyorsan magamra is kaptam a kabátomat, kötött, vajszínű sapkámat és sálamat, kezeimet kesztyűbe bújtattam , majd szinte rohanva hagytam el az épületet, hogy valóban érezzem a szabadság ízét. Jól eső hideg csipkedte az arcom, lépteim alatt ropogott a hó, hűvös szellő pergette a fák leveleire tapadt hópelyheket. Már csak a forralt bor aromás, gőzölgő illata hiányzott, de elég volt csak rágondolnom, az ízét máris éreztem. Ajkaimat megnyalva tettem meg a következő lépést, de azon nyomban meg is torpantam, amikor távoli zajokra figyeltem fel. Oldalra fordítva a fejemet néhány alsóbb évfolyamos fiút pillantottam meg az egyik fa közelében, egy harmadik társukat lökdösték egymás közt, valószínűleg sárvérű volt a srác. Elgondolkodtam azon, hogy talán oda kellene mennem szétzavarni őket, de ezt nem mertem megkockáztatni a jelenlegi körülmények között. Sóhajtva folytattam az utamat, s most , hogy már felértem erre a hosszú, huzatos folyosóra, rájöttem, hogy fölösleges ezeken a dolgokon rágódnom, ettől úgysem lesz jobb senki élete, egyedül pedig kevés vagyok ahhoz, hogy csodát tegyek. Csak egy módon tehetem jobbá az itt töltött napokat, ahhoz pedig nem kell más, csak jókedv, néhány kedves szó, a remény, és biztatás.

Tovább lépdelek a huzatos folyosón, alig látok el a végéig, ahonnét egy folt közeledik felém. Bizonyára nem egy hatalmas gömböc az, valószínűleg csak egy diák lehet, már csak az a kérdés, hogy ki lehet. Kezdek feloldódni a kinti hideg után, arcom most sokkal inkább ég, mint fagy, kicsit meg is kell mozgatnom az arcizmaimat, hogy érezzem, még megvannak. A pír egyelőre nem múlik, ahhoz több időre és egy hatalmas kandalló melegére lesz szükség. Tekintetem továbbra is a foltra szegezem, mely lassan körvonalazódik és ahogy egyre közelebb ér, az arcot is felismerem. Egy újabb édes pofa, akit az évfolyamomon kedvelek. Máris széles mosolyra húzódnak az ajkaim, megszaporázom a lépteimet, hogy közelebb érjek bűbájtanos padtársamhoz.
- Szia, hogy van az én kedvenc padtársam? - Mosolyogva állok meg, várva, hogy mellém érjen, addig is lecsúsztatom magamról a kabátomat, majd a bal karomra fektetem. A sapka és a sál marad a helyén, a kötött, kék garbó egyelőre még tartja a meleget.

Naplózva

Antonio Williems
Eltávozott karakter
*****


- - principe italiano - - VI.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2011. 01. 08. - 14:18:14 »
0

Adele szív

„Y dibujo como quiero
El mundo alrededor
Como un niño que sabe siempre mantener
Su gran curiosidad
El instinto hoy me da las ganas de volar
Como un niño que no se rendirá jamás
Busca la felicidad”

Száguldás.
Szerelem.
Érzések.
Egy csók…

Érezted már azt az utánozhatatlan, csodálatos érzést, hogy te vagy a király, hogy SENKI és SEMMI nem parancsolhat neked? Mikor kedvet éreznél, hogy felpattanj egy chopperre – vagy épp egy tűzvillámra -, és vezess, száguldj addig, míg magadon nem érzed az óceán hűvös érintését?

Csak egy a rossz hír ilyenkor: hogy nem teheted meg…

Viszont álmodozni szabad, s pont ezt biztosítja a zene… az ütemek, a lágy hangok, amikor járásod akaratlanul is tánccá módosul, és elmében valahol egész máshol jársz… talán a hazádban, hol még sosem voltál, vagy csak épp otthon, a szobádban.

Szeretem a huzatos folyosót, mindig egy picit hűvösebb van itt, az emberek csak átjárónak használják, és az ilyen órákban kellően üres egy kis képzelgésre, rockos kéztartásra, rohangálásra. De sajnos a nagy ködöt, amin átrohanok, néha-néha eloszlatja egy tanár… na, az tud elég gáz helyzet lenni. Bár van, aki csak mosolyog rajta, de ilyen időkben nem igazán engedhetem meg magamnak a szabályok lazább értelmezését.

Végül úgy döntök, inkább csak magamban dúdolgatok, nem égetem magam tovább a menő tánctudásommal. Amúgy is olyan szörnyű itt a padló, nem csúszik kellően… hogy lehet így moonwalkolni, he? Gyorsan körbenézek, és beiktatok még pár tánclépést, ha már ilyen üresség van, de a földön végzem… ugyanis a vállamon lévő válltáskámnak nem tetszett a mozdulat, és valami szerencsétlen véletlen során egy kicsit kiengedett  a szíj, beszorult a lábam közé, az én állam meg koppant a padlón.

Pár másodpercig csak fekszek, és azon agyalok, hogy mi a francnak esek el folyton? És miért mindig akkor, amikor egyedül vagyok? Fájdalmasan simogatom az államat, a többit szerencsére felfogta a bőrdzseki meg a farmer. Lassan feltápászkodok, csak most veszem észre, hogy lerepült a fejemről a kalapom, és jó pár métert csúszott… havonta max kétszer veszem fel, de akkor is megjár mindent a földtől a plafonig szegény jószág. Miközben elindulok felé, észre se veszem, hogy egész közel van valaki, s csak akkor pillantom meg őt, amikor leporolom, s fejembe nyomom kedvenc kiegészítőmet.

Számon azonnal vigyor jelenik meg, enyhén felgyorsított léptekkel közelítem meg, s még egy naaagy-nagy maci-ölelést is kap tőlem. Hát nem szerencsés?
- Ciao Bambina! Come va?
A kalapom megint lecsúszik, és a földön landol. Kezdek gyanakodni, hogy Hóborc szórakozik velem… pedig alapból bírom a srácot, de ha tényleg ő áll e mögött, akkor keresek valami szelleműző bűbájt, hogy merészeli bántani az én pici fejfedőmet?
Közben azért hallom szavait, s már kezdem is a válaszadást, miközben gyorsan lehajolok a sapimért.
- Háttő, elvagyok. Csak a szobatársaim nem hagytak aludni… pedig még alig múlt 11! Hát nem szörnyű?
Mosolyogva számolok be neki a mostani helyzetről, teljesen komolyan gondolva minden szavát, még ha egy picit ironikusnak is tűnhet. Egy olasznak a 11 még hajnalnak számít!
- Viszont nekem nem tűnik túl őszintének a derűd, mi a baj, mesélj. Vagy csak kint voltál, és azért tűnsz ilyen szomorkásnak? Csak nincs olyan hideg kint.
Aprót intek az ablak felé, ám hasam egyre mérgesebben korog.  A roxforti étkezést nem igazán az én igényeimre tervezték, pl. mi az, hogy 11-kor már nem lehet kapni reggelit? Ugyan néha még találok egy-egy pirítóst, de van amikor tilosban kell járnom, és megkérnem pár házimanót, hogy szerezzen nekem valami finomat a konyháról. A manók szeretnek engem… legalábbis azon példányok, akik értékelik, hogy nem szolgaként beszélek velük.
Nyugalom.
Barátság.
Kedvesség.
Ritkaság.
Naplózva

Made by Vik, köszi.

Owen Redway
Varázsló
*****


A bétahím

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2011. 06. 26. - 16:27:28 »
+2

Miss Scarborough




Fogalmam sem volt mi a fene üthetett belém. Már rég elmúltak azok az idők, amikor ostoba kisgyerekként próbáltam borsot törni Dolores Umbridge orra alá. Azóta eltelt két év, és kissé komolyabbak lettek a játékszabályok, veszélyesebb lett a játék. A tét immár nem a kicsapás, hanem testi épségünk volt, sőt mi több, családjaink testi épsége. Utóbbi miatt azonban nem aggódtam igazán, hiszen nem volt kit féltenem odahaza. Keresztapám olyan volt, mintha nem is lett volna, a nevelőszüleimtől pedig már évekkel ezelőtt elköltöztem.
A saját bőröm épsége azonban elég nyomós ok lett volna rá, hogy miért ne kószáljak éjszaka a folyosón, zsebemben Mr. Graffit vízálló festékszórójával. Még okés lett volna a dolog, ha egy lány keze is lett volna a dologban, de nem… mindent csak azért csináltam, mert én olyan fene nagy hős vagyok, aki szembe mer szállni a hatalommal. Na jó… Bevallom, kis részben az is közrejátszott a felelőtlen akciómban, hogy imponálni próbáltam egy bizonyos griffendéles leányzónak, de tényleg csak ici-pici részben.
Az akciót csupán pár napja kezdték tervezni. Afféle spontán razziákat tartottunk, melyet jó pár szabad falfelület bánt. Nem hiszem, hogy különösképp bosszantotta volna a tanárnak csúfolt halálfalókat az a jó pár „Éljen Harry Potter!” vagy „Veled vagyunk Harry!” felirat, de azért a DS többsége ebben a hitben élt. Örültem neki, hogy valahol befogadtak, hogy vannak „bajtársaim”, ezért hát sosem hangoztattam azt a nézetemet, miszerint ezzel feleslegesen visszük vásárra a bőrünket.
Nesztelenül haladtam a korom sötétben. Pálcámat ugyan a kezemben tartottam, de nem mertem fényt varázsolni a kihalt folyosóra. Hallásom élesebb lett, minden kis zajra felkaptam a fejem, így hát elég lassan haladtam. Minden egyes ablakra, melyen besütött a telihold tompa fénye, úgy tekintettem, mint valamiféle mentőövre. A lusta szellő lágyan megrezegtette az ős öreg ablaküveget. Itt-ott hiányzott pár darab a mozaiküvegből,melyen befújt a szél, s mikor az elért engem, libabőrös lettem. Talán nem ártott volna melegebben öltözni. Most csupán egy kockás, feltűrt ujjú ing, egy kopott farmernadrág, és egy régi tornacsuka volt rajtam. Sóvárogva gondoltam egy meleg pulóverre, de még inkább a puha ágyamra, a ropogó tűzre a kandallóban… Egy seprűn suhanó, vörös foltra…
Kiűztem minden oda nem illő gondolatot a fejemből. Muszáj volt megőriznem a józan eszemet, hiszen minden erőmmel kellett összpontosítanom, nehogy zajt csapjak, vagy éppen belesétáljak valaki tárt karjaiba…
Megtorpantam.
Hegyeztem a fülem.
Valaki állt a folyosó végén…

Nesztelen léptekkel behátráltam a falig, majd bebújtam egy lovagi páncél mögé. Készen rá, hogy bármely pillanatban bevethetem, magam előtt tartottam a pálcámat. A veszély azonban csillapodott, az idegen nem vett észre, vagy legalább is nem közelített felém. Kidugtam hát a fejemet a lovag combja mellett, és kilestem. A sötétség csak úgy marta a szememet, és csupán foltokat láthattam. Muszáj volt tovább haladnom, hiszen szoros menetrend volt, és nem akartam, hogy az a pár DS partizán magamra hagyjon a sötétben. Elég volt a Hollóhát tornyától idáig elkommandózni…
Tovább haladtam, de amint elértem a folyosó végi kereszteződést, majdhogynem szívrohamot kaptam. Valaki már állt ott, és láthatatlan arcát felém fordítva nézett engem…
Naplózva


Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2011. 07. 03. - 16:47:12 »
+3

Owen
We're all in this together...




Még nem telt el egy hónap a legutóbbi ramazuri óta, a legutolsó büntetés óta, melynek következményeit még ma is nyögi a hugrás leányzó. A büntetőmunkák végeláthatatlan sorát üli végig, mikor jobb, mikor rosszabb kedvvel. Nem könnyű elviselni ezt a sok mindent, ezt a zűrzavart, amelyet néha a fejében érez. Tudja, mi a jó, tudja, mi a helyes, még egy őrangyala is akadt a kastély falai között, habár ezt nem kérte. De az ember nem mindig azt kapja, amit megérdemel, ugyanígy van ez akkor is, ha valaki szeretetet vagy támogatást kap, pedig nem tett érte semmit, s úgy véli, nem is érdemli meg. Shannon Minticzről sok mindent lehetne mondani, de az angyali jelzőt, nincs az az őrült, aki ráaggatná. Ellenben Shay, bár vegyes érzelmei vannak a tanerő irányába, mégis eképpen gondol rá. Néha meg inkább egy idegesítő púpként a hátán. Van, hogy egészen élvez a társaságában lenni -amelyet a kard lopási akció kudarca óta már nem csak délutánonként, de sokszor takarodóig is kötelezően el kell viselnie-, ám amikor valamiféle, számára nem tetsző feladat megoldását is kéri a férfi, kimondottan kellemetlen a dolog. Azonban mindenképpen hasznos ez az egész, hiszen a kéretlen udvarlókat könnyen le lehet építeni, ha a büntetőmunkára hivatkozik. Melyik srác suhanna át a tény felett, hogy neki mindennap délutántól estig büntetőmunkája van, amikor pedig kviddcsedzése van, utána majdnem homlokegyenest mennie kell oda. Akadnak persze kivételek, hála Merlinnek és a professzor méretes önérzetének, amikor gyöngélkedik, megkíméli a hatodévest a látványtól és az újabb megrázkódtatásoktól. Azonban ezeket az estéket is hasznosan tölti hugrásunk, hiszen ilyenkor alkalma nyílik DS társaival tanácskozni. Sajnos edzésekre nagyon kevés a lehetőség, de a kisebb tanácskozásokat így sem tudja senki megakadályozni. Pedig a mugliismeret tanerő keményen próbálkozik ezen, de azért a tanórák közti szünetekre már csak nem rendelheti magához védencét...
A ma esti büntetőmunka egészen tűrhető volt. A házi feladatait már a délutáni etapban elkészítette, így mint már szokásossá vált, a vacsora utáni felvonásban egy új bűbáj tanulásával foglalatoskodtak. Nem ment túlságosan jól, ahogy tulajdonképpen egész nap csúfosan teljesített, mintha egy másik dimenzióban lebegett volna. Gondolatai sokfelé jártak minduntalan, az esti kis küldetésen, Rajta, hogy vajon, mikor kap újra levelet szüleitől, hírt az öccséről, s a változatosság kedvéért Rajta. Szíve olykor vad kalapálásba kezdett -nem csak akkor, mikor meglátta a mardekárost-, arcán izgatott mosoly jelent meg olykor, szemei pedig vidáman ragyogtak mindenkire ma.
 
Egy ember biztosan tudta rajta kívül, miért. Ha csak az Owen Redway nevet említjük, talán sokak fejében egy erotikus kimenetelű, késő esti légyott lehet az első, ami felötlik. Pedig nem, a lánynak esze ágában sincs a hollós hálójába ragadni, és talán ezzel a srác is így van. A ma este egyetlen pulzus emelő cselekménye, hogy anélkül firkálják tele a főfolyosó falait, hogy bárki rajtakapná őket. Nem lesz könnyű, talán megint elkapja őket valaki, de simán kibírja, ha esetleg le kell vakarnia az alkotásait, de ennél többet meg már Minticznél sem lehet... ettől függetlenül most szíve majd kiugrik a helyéről, keze izzad, a pálcát nem győzi kezében forgatni. Neki könnyebb a dolga, nem kell emeleteket kommandóznia lefelé, és valahogy a halálfalók és őrjáratozók a Hugrabug felől nem igen számítanak kiszökőkre. A mardekárosok sajnos szabadon járhatnak-kelhetnek, de őszintén reméli, senki nem akar felmenni... Talán ez a mai egy szerencsésebb nap.
Korábban éri el a megbeszélt helyet, ami nála csodaszámba megy. Nem szeret várakozni, most azonban kénytelen, egyedül nem foghat neki a pingálásnak. Pálcáját készenlétben tartja, s a falhoz húzódik, bár mivel a folyosó végén vannak, aligha kerülheti el, hogy bárki észrevegye, ha erre kell kanyarodnia. Léptek tompa moraja hallatszik, úgy érzi magát most, mint egy macska, érzékei mintha megerősödtek volna, izgatottan a lapul a falhoz, készen a kábításra. Amikor az idegen megjelenik egy kicsit összerezzen, de úgy tűnik a másik jobban megijed tőle. Talán a fáklya fény érdekes esése miatt, arcát árnyékolja a gyér világítás. Neki is beletelik néhány pillanatba, mire felfogja, társa érkezett...
- Csss....!!! - mosolyodik el halványan, bár a hollós nem keltett zajt, jobb emlékeztetni rá, ne is tegye - Te jó ég, nem gondoltam, hogy ennyire rémisztő vagyok! - jegyzi meg halkan. - Remélem, azért nem fogsz mindenre így összerezzenni... - teszi még hozzá, mielőtt elfordul a fiútól, hogy továbbmenjenek a kijelölt szakaszig.
- A többiek két emelettel feljebb vannak... - vázolja a helyzetet halkan, még korábban beszélte a többikkel a tervet - ...a galleonod tartsd kéznél, azzal fognak üzenni, ha bárki nem kívánatos közeledik, és nekünk is hasonlóan kell tennünk - folytatja fojtott helyzetelemzését, közben felmutatja saját hamis galleonját, melyet aztán tenyerébe zár, hogy biztosan érezze, amikor az felforrósodik. Közel sétál Owenhez, de csak azért, hogy minél halkabban beszélhessen. Arcán így látható az a kis pír, amit izgatottsága festett meg. Néhány lépést követően aztán leáll és az ötödévesre pillant.
- Hol kezdjük? - ez igazából teljesen mindegy, maga sem tudja, miért kérdezi meg. Keze pulóverének kengurzsebébe mélyed, elővesz két flakon Weasley eltávolíthatatlan festékszóró-t. Kíváncsian pillant aztán társa felé, kíváncsi, nála milyen színek vannak. Nem mintha ennek bármi jelentősége lenne, csak művész énje ne akarjon előtörni...
Naplózva

Owen Redway
Varázsló
*****


A bétahím

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2011. 07. 05. - 07:27:21 »
+3

Miss Scarborough




   Óh, hál’ istennek, csak Shay volt az. Akis sunyi borz biztosan meg akart ijeszteni, azért bújt be a biztonságot nyújtó sötétbe. Na de most már minden oké. Szerencsére én sem piszkítottam össze a nadrágomat, habár az még szép lett volna. Hiába, nem szokta a cigány a szántást. Nem az én szakterületem ez az éjszakai kóborlás a folyosókon.
- Jesszus! A szívbajt hoztad rám, tudd meg. Azt hittem valami halálfaló lapul itt… - szerencsémre túl sötét volt hozzá, hogy a lány észrevegye az arcomba szökő pírt. – Igyekszem-igyekszem, de tudd meg, hogy én nem vagyok ám olyan régi motoros a szakmában, mint te. Idén még nem is volt házirendsértésem, talán.
Fúj, ez így kimondva, elég stréberesen hangzott. Még jó, hogy Szimba nem hallotta, mert akkor tényleg elvágtam volna magamat. De hát mit lehet tenni, ha én nem abban az értelemben vagyok menőcsávó? Még is csak prefektus vagyok, meg állítólag valami nagy koponya is vagyok… Fene sem tudja mi igaz ebből.
   Felpillantok a mennyezetre, mintha átlátnék azon, és a két emelettel feljebb randalírozó társaimat fürkészném. Jó ötlet, hogy egyszerre több szín is van, így nehéz elkapni minket, főleg, hogy szét kell válniuk az üldözőknek. De végül is teljesen mindegy, mert ma itt nem kapnak el senkit sem… Na jó, azért tényleg jobb az óvatosság.
Zsebemből előbányásztam azt az ősrégi galleont. Az aranypénz megcsillant az ablakon beszűrődő ezüstös holdfényben. Bólintok, majd visszacsúsztatom zsebem rejtekébe.
- Hol kezdjük? – Hangzik a kérdés.
- Mit szólsz ahhoz? – Pálcás kezemmel arra a szabad falfelületre mutattam, mely egy lovagi páncél és egy öreg boszorkányt ábrázoló festmény között terült el. – Figyeld micsoda rejtett tehetségem van!
   Odaléptem, közvetlen a fal alá. Felpillantottam a magas, téglarakásos emelvényre, majd még egyszer utoljára hátranéztem a lányra, bátorítóan rávigyorogtam, majd előkaptam zsebemből a festékszórót. Megráztam, melynek hatására hangos kattogás zaja hallatszott, de nem törődtem vele. Előbb-utóbb ránk találnak, de mire ideérnek, vagy egyáltalán gyanút fognának, mi már messze járunk.
Idegesen, kissé remegő kézzel nyomtam le a flakon tetejét. Művészkezemben azonnal életre kelt a kis szerkezet, sötétkék csíkokat húzva ezzel. Írtam ami először eszembe jutott, ami legjobban égette a torkomat. Próbáltam valami igazán művészit kihozni belőle, de végül is nem sikerült túl frappánsra. Mindenesetre pár perc múlva girbe-gurba betűkkel ott díszelgett a falon a következő:

VIGYÁZAT! AZ ARANYVÉR-MÁNIA ARANYERET OKOZ!

Megszemléltem művemet,amikor is dobogást hallottam a felsőbb szinteken, és hamis galleon hirtelen forrósodni kezdett nadrágom zsebében. Rémülten pillantottam Shaelynnre. Vajon ő is észrevette?
Naplózva


Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2011. 07. 09. - 18:17:20 »
+3

Owen
We're all in this together...



Egy pillanatra, de talán kettő is volt az, ő is azt gondolta, valami nem kívánatos társaság érkezik, Halálfaló, de akár mardekáros személyében. Ő ugyan már valóban rendelkezik némi tapasztalattal az éjszakai kóborlás terén, az ő pulzusa is megugrik, amikor neszt hall. A srác megjegyzése betalál, de nem abban a kellemetlen formában, ahogyan gondolnánk, egészen hízelgőnek véli a dolgot. Végül is, így van... szégyellősen legyint egyet, mintha ez egy óriási nagy dicséret lenne, s talán tényleg az. Owenre pillantva a hugrás fejében így is kerül elmentésre.
- Egyszer mindent el kell kezdeni, Redway - rántja meg a vállát, s vigyorog rá a hollóhátasra. Igen, kicsit kinyílt a csipája a lánynak, néha maga is meglepődik saját magán, hiszen néhány hónapja még nem volt ilyen. Most viszont úgy beszél, mintha ez lenne a legtermészetesebb. - De ezek után talán rá is kapsz majd.. - most így vélekedik, s ha ő azt mondja, talán lehet hinni neki. Ő, aki igyekezett kerülni a feltűnést, a különbözést, most a földalatti mozgalom tagja, randalíroz az imádott folyosókon, és rongálja azokat. Ez persze nem tesz kárt, ő tudja a trükköt, hogyan lehet eltüntetni a festéket.
Az a jótékony izgalom, amely alkalomról-alkalomra elönti, mikor valami bevetésre indulnak. Persze, ő is tudja, hogy ezzel semmit nem tesznek a világért, de ha a halálfalók nem nyugodtak, már az is eredmény. Ha szembesülhetnek a ténnyel, az iskola diákjai sem adják magukat könnyedén, ha látják, van aki még küzd, vagy csak remél... Látniuk kell!

Az infók és instrukciók kiosztogatása után, nincs már más teendő, mint nekiveselkedni a munkának, hiszen ki tudja, mennyi idejük van. Izzad az ő keze is, az izgatottságtól állandóan vigyorogni van kedve és a félhomályban tüzes smaragdként csillognak a szemei. Korábban sohasem gondolta volna, hogy egyszer majd azt fogja várni, mikor szeghet végre szabályt. Egy bólintással jelzi, neki oké a mutatott fal, igazából bármelyik tetszett volna neki, tök egyformák.... de már nem sokáig.
- Szép estét! - köszön a festményen hortyogó boszorkánynak, aki bár már megint alvást színlel, egy pillanattal ezelőtt még leskelődött összeszorított szemhéjai mögül. Megnyugtató, hogy nem kezd azonnal fülsiketítő sipításba. Ott ragadt vigyorral, kissé elnyílt szájjal, és kíváncsian szemléli, mit is alkot a srác. Ám amikor látja kiteljesedni a feliratot épp csak sikerül elfojtani kiszakadó kacagását. Vállon tolja Owent, miközben egyik keze a száját igyekszik eltakarni, a másikkal pedig elismerően lapogatja a srác vállát, válla és karjai reszketnek az elfojtott nevetéstől.
- Király... - kuncog, miközben ő is munkához lát, s míg a hollós saját művében gyönyörködik, ő egy megbeszélt szöveget fest fel. Lábujjhegyre tolja magát, majd nyelve hegyét kidugva gyors firkálni kezd ő is. Öles betűkkel a következő kerül fel:

A DS MINDENKIT SZERETETTEL VÁR!!!

Az egész írás nem tart tovább két percnél, mintha csak rutin lenne az egész... mégis annyira elmélyült a munkában, hogy észre sem vette, a keze azért izzad, mert markában felforrósodott a hamis galleon. Owen ki tudja, mióta mered rá, ő pedig csak az utolsó pont elkészítése után reagál. Szemei kimerednek a szíve hirtelen kezd vad dobogásba, tekintete gyorsan a galleonra irányul.
- Mennünk kellene!!! - motyogja kiszáradt torokkal, majd fel sem nézve ragadja meg a hollós csuklóját, s kezdi el arra rángatni, amerről ő jött. A dobogás már inkább trappolás, de nem akarja megvárni, kik is produkálják őket... - A faliszőnyeg mögé! - mutat kezével a folyosó végén fellelhető hatalmas faliszőnyeg irányába, amely a főlépcső végén csüng. Ha szerencséjük van, két dudor nem kelt feltűnést. Pálcája kezében, a futótempó ellenére sűrűn pillant hátrafelé, nem akar meglepetést.
Naplózva

Owen Redway
Varázsló
*****


A bétahím

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2011. 07. 16. - 14:47:57 »
+2

Miss Scarborough




   Az biztos, hogy csak most kezdem megízlelni milyen jó is tilosban járni. Pláne, ha az embert hajtja valami megmagyarázhatatlan, idegen érzés. Akármennyire is féltem a lebukástól, valahogy mindig egyre bátrabb lettem, amikor egy-egy reccsenés, vagy más egyéb nesz után fellélegezhettem. És valóban, van valami abban, amit Shay mond. Ez a fajta „jótékony izgalom”, az adrenalin szinte csak úgy pezsgett bennem, mintha csak egy meredek hullámvasúton száguldottam volna le. Az ember fél tőle, végigsikítja az utat, de mikor kikászálódik belőle, újfent befizeti a jegyet. Ez is pont olyan. Évek múltán majd boldogan emlékszek vissza rá… Csak éljük túl ezt a mai estét!
   Nagy sikert arattam a művemmel. Szívesen megnéztem volna vajon milyen fejet vágnak majd a halálfalók, mikor meglátják, de ez szinte lehetetlen volt. Nem ért annyit a látvány… Hátráltam pár lépést, és Shay falfirkájára tekintettem. A lány ötvözte a kellemest a hasznossal, és a praktikussal. Egyfajta DS reklámszöveg díszelgett a falon. Végül is könnyebb volt így, hirdetésekkel toborozni a diákokat, mint körüljárni a klubhelységeket és verbunkost járni.
   A farmerom szinte már átégett a hamis galleon keltette forróságban. Szívverésem egyszerre többszörösére fokozódott, és rémültem pislogtam a lányra. Egyértelműen ő volt a rutinosabb, így félretéve a nemek közötti harcot, elfogadtam vezérnek. Vártam az utasítást…
- A faliszőnyeg mögé – hangzott végül a várva várt mondat.
Tisztelegni ugyan nem maradt időm, de szinte azonnal cselekedtem. Egyik kezemben a festékszórót, másikban pálcámat tartottam, úgy rohantam Shay nyomában. Csakúgy, mint a lány, én is gyakran hátrapillantottam a vállam mögött. A közeledők által keltett zaj egyre hangosabban zengett a folyosón. Még éppen annyi időnk maradt, hogy bebújjunk az egyik falra szerelt, ős öreg szőnyeg mögé. Sikeresen felvertük a port, mely azonnal megtöltötte a tüdőmet. Vagy ezer éve nem porolhatták ki a szőnyeget. A dohos, állott szaga még nem is zavart volna, de a kaparó érzés a torkomban megőrjített, pedig tudtam, hogy nem szabadna köhögnöm. Hiába, asztmás voltam, nem tudtam türtőztetni magamat, elárultam a rejtekhelyünket.
- Te is hallottad? Arról jött a hang – recsegte egy idegen.
Nagyon jól tudtam, hogy eljött az idő a menekülésre. Könyökkel megböktem Shayt, mozgásra késztetve, ugyanis a szőnyeg felém közelebbi széle felől közeledtek a támadók, azt nem használhattuk menekülőút gyanánt. Két kábító átok csapódott neki a falnak a fejünk fölött, de még épp idejében fordultunk be a sarkon. Ösztönösen, mintha nem abban a pillanatban fogant volna meg az ötlet, fordultam üldözőink irányába. Jobb kezem meglendült, az ujjaim hirtelen eleresztették a festékszórót, amely így süvítve végigszáguldott a levegőben. Bal, pálcás kezemmel megcéloztam…
- Piroinitio!
   Csodálatos jelenet játszódott le, mégsem nézhettem sokáig, hiszen akkor értelmét vesztette volna az egész. A varázslatomnak hála a festékszóró először felizzott, majd hangos durranással felrobbant, kékes lángba borítva a folyosó végét. Tudtam, hogy a tűz nem tarthat sokáig, de arra pont elég volt, hogy lerázzuk az üldözőket. Pár másodperc után már szaladtam le a lépcsőn, Shay után, de nem is én lettem volna, ha nem történik velem még valami. A nagy sietségben összegabalyodtak a lábaim, és az utolsó négy lépcsőfokot gurulva tettem meg.
Naplózva


Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2011. 07. 17. - 19:32:38 »
+2

Owen
We're all in this together...



Nem, nem erőltette meg magát firkálás terén, bár még volt eszében valami, ideje sajnos már nem maradt felírni, hiszen közeledő hangok zavarták meg őket. A hamis galleonon is megjelent az üzenet, de már ideje nem maradt neki is írni…
Mindenféle hezitálás nélkül veszik célba a faliszőnyeget, mely ugyan nem a legbiztosabb búvóhely, ha az ember pillantása csak átsuhan rajta, a mintázata miatt nem igazán lehet felfedezni, hogy rejtőzködnek mögötte. Tapasztalat. És ígéretesen is indul a dolog, mindketten sikeresen beérnek, mielőtt még a közeledők meglátnák őket. Őt nem zavarja a por, vagyis néhány orrmozgás és grimaszt követően elmúlik tüsszentési kényszere. Épp rámosolyogna Owenre és a szája elé húzná óvatosan az ujját, ezzel jelezve, maradjon csöndben, ám a srác ábrázatát látva megdermed, szemei kigúvadnak. Igyekszik a fejével integetni, hogy ne, ne tegye, még halkan suttogja is a szót, sajnos azonban úgy tűnik, a hollós nem képes uralkodni tüsszentésén. Nem ám, hogy nem tudja elfojtani, vagy ahogyan néhányan csinálják, olyan nagyon picit tüsszenteni… nem, rendesen, hangosan, nedvesen, az egyetlen szerencséje, hogy nem a hugrás arcába. Azonban nincs most idő ezt megünnepelni, annál is inkább, mert ismét menekülniük kell. Elég amatőr módon buktak le, de ez már nem is számít.
A lány az ösztökélésre megindul, futva veszi célba a folyosó végét, a válla felett pillant hátra még épp elkapja tekintetével, amikor a hollós felrobbantja a flakonját, festékes tűzzel borítva a folyosót, meg remélhetőleg az üldözőket is.
- Ez szép volt! – fordítja a srácra tekintetét, megereszt felé egy mosolyt is. Útjuk kénytelen a lépcső felé viszi őket, kettesével szedi a fokokat, az utolsó párat pedig megszokásból egy nagy ugrással szeli át. Így menekülés közben nem nagyon tudja megkülönböztetni egyiket a másiktól, s az a bizonyos vendégmarasztaló lépcsőfok most nem jönne jól. Legalábbis, ha ők lépnének bele, biztosan nem. Ekkor ötlik fejébe, hogy mekkora butaságot csináltak, ugyanis ennek a lépcsőnek a tetején van egy rejtekfolyosó, amit még két éve Potter csodatérképén látott, úgy két éve még az ostrom előtt. Ott elbújhattak volna. Hangos puffanásra és talán néhány apró nyögésre kapja fel a fejét, majd az eddig nyomaiban futó, ám most földön heverő hollóhátasra pillant. Azonnal megtorpan és visszaszalad hozzá, a lépcső aljából azonban felfelé pillog…
- Jól vagy? – kérdezi idegesen, közben várja az üldözőket. Amint az első árnyékot felfedezi, egy néma Mobiliarbus-szal elemeli a főlépcső végén álló hatalmas gobelint, s amikor az illetők az ő megítélése szerint elég közel járnak, egy gyors lendítéssel eléjük csapja…
- Duro! – harsan az ige, melytől a szőnyeg megmerevedik, erős kőfalat vonva ezzel közéjük. Ha minden szerencsésen alakulna, akkor a két üldöző szépen a „falnak” csapódna…
- Fel tudsz állni? Gyere! Menjünk! - megragadja a hollós kezét, igyekezve segíteni a felállásban, sürgető lenne minél előbb eltűnniük innen, mert még keresni kell valami helyet, ahol a srác vissza tud menekülni a Hollóhát tornyába, vagy esetleg egy másikat, ahol elbújhatnak, de ha az üldözők kitartóak, talán megtalálnák ott őket… Vajon, ha bevinné a Hugrabugba… észrevenné bárki?
Ezt még ráér találgatni, talán a bűbájai segítettek, nyert nekik időt, talán keríteniük kell egy kerülő lépcsőt, vagy addig csalogatni őket, míg sikerül visszamenniük a rejteklépcsőhöz. Mindenesetre most húzza kicsit Owent, hogy legalább a lépcső sávjából kerüljenek ki. A fal talán takarja őket, amíg feltápászkodik.
Naplózva

Owen Redway
Varázsló
*****


A bétahím

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2011. 07. 18. - 19:57:55 »
+1

Miss Scarborough




   Bezsebeltem egy jól eső elismerést Shaelynntől. Meg kell hagyni, tényleg jó ötlet volt felrobbantani a festékszórót. Nem hiába vagyok a „kékek” házában! Csak kár, hogy ezentúl kunyiznom kell másoktól, ha éppen grafitit akarok fújni. Sebaj, testvériesen megosztozunk majd…
Szúrt az oldalam ahogy végigsprinteltem a folyosón. Talán többet kellene sportolnom? Vagy csak kevesebbszer kellene rágyújtani egy-egy eldugott fiú wc-ben? Álmukból felvert festményalakok fordultak utánunk, ahogy végre bekanyarodtunk a folyosó végén. Shay pár ugrással megtette a lépcső egész távját, míg én esetlenül, kettesével szedtem a fokokat, hogy aztán az utolsókat már egy elégtelenre értékelt tigrisbukfenccel zárjam. Éreztem ahogy a könyökömről és a tenyeremről lejön a bőr, a nadrágom pedig a jelek szerint kiszakadhatott a térdemnél. Fájt minden csontom, de szerencsémre nem történt nagyobb baj. Pár másodpercig azonban még fogalmam sem volt róla hol is vagyok. Szitokszókincsem legjavából csemegézhettem, mely jó pár festménylakó őszinte felháborodását okozta. Nem érdekelt… Nagy nehezen feltápászkodtam a földről, tudtam jól, hogy tovább kell mennünk.
- Jól vagy?
Válaszoltam volna szívesen, azonban Shaynek jobb dolga akadt, minthogy engem hallgasson. Irigykedve néztem hogyan forgatja pálcáját. Nonverbálisan varázsolt, ami őszinte csodálatot váltott ki belőlem. Ritkaság számba mentek az efféle érzelmek tőlem…  Eltátottam a számat is, ahogy a falikárpit a szemem láttára materializálódott kőfallá. A Bűbájtan sosem tartozott az erősségeim közé, habár Qcross professzor gyakran mondogatta, hogy kis tanulással simán kitűnő lehetnék belőle. Még is, egy ilyen varázslatot csak irigykedve bámultam.
Üldözőink fájdalmas koppanással csapódtak az akadálynak, hogy aztán újabb puffanás kíséretében a földön terüljenek el. Eközben nagy nehezen feltápászkodtam a földről…
- Oké, azt hiszem megmaradok – nyöszörögtem, miközben lehorzsolt tenyeremet nézegettem. – Fenébe, pedig már pont elmúlt rajtam minden plezúr meg karcolás… Ez az én formám. Komolyan mondom, idén szinte minden héten van valami balesetem. Két lábon járó életveszély vagyok, öregem…
Tovább haladtunk, én pedig befogtam a számat. Hiába buktunk le, most ismét nyomunk veszett, én pedig nem akartam lebuktatni magunkat. Nem lehettünk túl messze az eredeti folyosótól és az első két alkotásunktól. De miért is kerestek volna minket pont ott? Nem hihették hogy olyan ostobák vagyunk, hogy visszamerészkedünk… Pedig pont ez volt a helyzet.
Fájt mindenem ahogy nekidőltem egy szabad falszakasznak. Nem volt már festékem, így egyedül Shaelynn hódolhatott művészi énjének. Így nekem nem maradt más dolgom mint a sötétséget fürkészni, hátha újabb támadók érkeznek. Az ablakon át halovány holdsugár szűrődött be, amely kékes színűre festette a hideg kőfalat. Az egyik lovagi páncél hangosan horkolva szunyókált a sarokban. A fenébe is, így nem hallok semmit!
- Gyors készítsünk még párat, aztán lépjünk olajra! Nincs túl jó előérzetem…
Naplózva


Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2011. 07. 26. - 13:07:28 »
+2

Owen
We're all in this together...



Elégedett mosoly terül el ajkán, amikor meghallja a két kegyetlen csattanást és az azt követő fájdalmas puffanásokat. Remélte, hogy így lesz. Korai lenne azonban még megnyugodni, míg Owen összeszedi magát, a lány pálcáját továbbra is a lépcső teteje felé irányítja, készen bármire. Sosem lehet tudni, a következő pillanatban nem érkezik-e egy robbantó átok, vagy bármi, amivel hatástalanítják a falat, nem jön-e erősítés nekik. Érzékeli, ahogyan társa megpróbálja összekaparni magát, pillanatokra ránéz, hogy maga is meggyőződhessen, valóban nincs semmi komoly baj, s nem csak a férfiúi önérzet beszél belőle…
- Kezdetnek nem rossz… - válaszolja egy apró mosollyal, de nem időzik tekintete sokat a srácon, újra és újra visszatekint a félemeleti lépcsőkre. Keresniük kell egy másik utat, hogy visszajussanak. Logikátlan, legalábbis fokozottan veszélyes visszatérniük a főfolyosóra, mégis, mindkettejükben túlteng a kötelességtudat. Arról volt szó, tele kell grafittizniük ezt a szakaszt, ők meg csak kettőt készítettek, ez nem elég. Mondjuk, hatása ezeknek is lenne, de ki elégszik meg egy apró pukkanással, ha egy nagy BUMMot is előidézhet?
Miután sikeresen maguk mögött hagyják az előcsarnokot, olykor oldalra is pillant Owenre, a sérüléseit nézi, már ami látszik belőlük. Most sajnálja, hogy a plázsos eset óta sem nézett utána annak a gyógyító bűbájnak. Hirtelen aztán mosolyba húzódik ajka, ahogyan megpillantja a hollóst, amint újra és újra megnézi sajgó sérüléseit. Ő ne értené? Shayt sem kerülik el a sérülések, és ezeknek csak egy kis részét köszönheti a kviddicsnek.
- Nézd a jó oldalát, van mivel eldicsekedni a lányoknál… - búgja halkan, s kuncog mellé. Őt magát kevéssé nyűgözik le a sebek, de biztosra veszi, akad olyan lány, akit egy-két kaland elregélésével is le lehet venni a lábáról. Bizakodva abban, hogy nem egy épp érzékeny módon böki meg társát, majd ő is a falfelületre fordítja figyelmét. Előveszi ismét a flakont, de mielőtt munkához látna, ismét a fiúra tekint. Most esett le neki, Owen felhasználta a saját adag festékét, s a mozdulataiból, vagyis inkább mozdulatlanságából ítélve, nem is hozott magával másikat. Számára ez alap, mint ahogyan az már az elején kiderült, ő picit nagyobb tapasztalattal rendelkezik a szabályszegések terén, s a küldetéseiből azt is sikerült megtanulnia, mindig legyen nálad elég felszerelés. Ez persze a megfelelő mennyiségű bűzpatronra és trágyagránátra vonatkozott elsősorban…
- Van egy tartalék flakonom, ha érdekel… - picit zavartan figyeli a másik arckifejezését, mivel van egy apró bökkenő - …de… rózsaszín – mosolyában semmi rosszindulat, mint inkább szégyenlősség van. Fredék úgy gondolták, jó móka lesz, ő meg azt, hogy rájuk bízhatja, milyen színt adnak neki.
Agyában újabb és újabb ötleteket vet fel majd el, nem tudja, mit is írjon fel még a falra. Válla felett a hollósra pillant, elmosolyodik...
- És hogy tetszik az első bevetésed? - kérdezi kíváncsian, míg keze random megindul a levegőben, majd meglátjuk, mi sül ki belőle.
Naplózva

Owen Redway
Varázsló
*****


A bétahím

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2011. 08. 05. - 09:36:39 »
+3

Miss Scarborough



   Már szúrt az oldalam, és a térdem is fájt, amire ráestem. Hiába, nem szoktam hozzá a mozgáshoz, semmi kondim nem volt. Ráadásul a tüdőm is szúrt már, de azt felírtam az asztma, na meg a sok doboz cigaretta számlájára. Ennek ellenére bírtam a Shay által diktált iramot. Ráálltam egy bizonyos tempóra, és megtartottam, habár a vádlim már kezdett besavasodni. Még sosem volt ilyen fontos, hogy végig tudjak futni egy távot. Ha óráról késtem, és azért áldoztam fel a verejtékemet, az más volt. De most, hogy a nyomunkban volt két eszelős, semmi sem tántoríthatott el attól, hogy rekordidőn belül érjek a tervezett folyosóra.
Táncoló árnyékok vetültek a kékes kőfalakra, ahogy a holdfény ránk vetült. Itt-ott még pislákolt pár fáklya, azok narancs-derengésbe vonták a komor lovagi páncélokat. Mit sem törődtem az elmosódó fényfoltokkal, hirtelen azon kaptam magamat, hogy elhagytuk az előcsarnokot is.
A sebeimet hűtötte a menetszél, de éreztem ahogy felszakadt farmerom alatt lassan végigcsordogál pár csepp vér a vádlimon.
- Nézd a jó oldalát, van mivel eldicsekedni a lányoknál…
Grimaszom a sötétségbe veszett. Sosem voltam az a fajta ostoba kezdő, aki pár rózsaszín heggel akart volna felvágni. A sérüléseimre nem voltam büszke soha. Minden karcolás, minden plezúr csupán annak a jele volt, hogy mekkora két lábon járó szerencsétlenség vagyok.
- Nem hiszem, hogy érdekelné őt a bibis térdem… - elszóltam magam. – Mármint, hogy érdekelné őket…
   Nekidőltem egy üres falszakasznak. Szúrt az oldalam, és kapart a torkom. Tenyeremmel megtámaszkodtam a térdemen, s hagytam had csorogjon végig a veríték a hátamon. Hú, de kiestem a formából! Így telt el pár perc. Közben felegyenesedtem és a sötétséget pásztáztam, amikor Shay hirtelen felém fordult.
- Van egy tartalék flakonom, ha érdekel… de… rózsaszín.
Széles vigyor terült el az arcomon. Nincs is annál morbidabb dolog, mint pinkkel alázni a halálfalókat.
- Tökéletes… Köszi!
Nagy mosollyal vettem át a rózsaszín kupakkal ellátott flakont, majd a pihenőhelyemül szolgáló üres fal felé fordultam. Szegény téglák… Nem is sejtették mi vár rájuk a mai napon. Kicsit felturbózzuk őket. Divatot teremtünk!
Kezem gyorsan mozgott a porlepte vakolat előtt pár centivel, és pillanatokon belül már ott csillogott a felirat, nagy öles betűkkel.

Halálfalók figyelem! A halál hizlal! Egyetek inkább almát!
Naplózva


Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2011. 08. 08. - 14:08:02 »
+3

Owen
We're all in this together...



Bár számított rá, hogy ha róla van szó, semmi nem mehet simán, azt azonban nem gondolta, hogy effajta izgalmakban lesz ma része. Már maga a falfirkálás felér egy doppingvétséggel, erre még kaptak két üldözőt is a nyakukba. Shay a maga részéről olykor oldalra pillant, Owennél minden rendben van-e, de egyébként jó kedvűen mosolyog, mintha nem épp az imént csillant volna meg az esélye, hogy a következő aktuális SV órán ők legyenek a Crució gyakorlások elszenvedő alanyai. Valahogy ez az apróság egyáltalán nem jut eszébe, helyette inkább azt nézi, megúszták, ismét. Most szerencsésebb volt, mint anno a kardlopás alkalmával, amikor is tulajdonképpen belefutottak de Crasso karjaiba.
Idejük azonban nincs kiörvendezni magukat, hiszen a földszintet secperc alatt át lehet fésülni, talán azt meg még az üldözők sem hiszik, hogy kimenekültek a birtokra... Talán tényleg nem ártott volna néhány kamunyomot elrejteni, vagy bedobni egy trágyagránátot, esetleg egy bűzpatront beáldozni valahova, addig is elvonva a figyelmet a lehetőségről, hogy megint visszatértek korábbi tetthelyükre.
- Talán nem a bibid fogja lenyűgözni, hanem a történet, kiszínezed kicsit, etc - Shay nem az a fajta, aki az ilyesmin kap és rögtön faggatózni kezd... a fenéket nem az, azonban most valahogy egyáltalán nem vágyik mások szerelmi életének kitárgyalására. Csak elfogná az irigység, aztán meg megint elkezdene az elmúltakon forogni, talán szomorkodna is, pedig ma az érzelmi hullámvasút egy emelkedő szakaszán haladt végig, jó érzéssel töltötte el az izgatott várakozás, most pedig tetőzik, a menekülés valami eszméletlen módon feldobta. A gondolatra hátrapillant, egyúttal ismét szemrevételezi a hollóst, él-e még, vagy az idegen,-nem-említett,-de-minden-bizonnyal-létező lány számára jelentéktelen bibitől már kimúlt út közben. Végül is úgy dönt, most nem ajánlja fel, pedig szinte számítani lehetne rá, elsüti, hogy szívesen segít nagyobb plezúr, grumáz szerzésében. Tekintetében azért benne van a szándék, csibészes félmosolya is eléggé beszédes lehet... vagy félreérthető. De lényegtelen, a srác remélhetőleg inkább magával foglalkozik, mintsem azzal, vajon miért bazsalyog rá olyan nagyon a hugrás.

És vissza a munkához, elvégre nem a holdfényes séta és a szórakoztató cseverészés kedvéért jöttek ma ide, nekik bizony feladatuk van. Lehet, vannak, akik számára ez teljesen fölösleges, jelentéktelen, de talán vannak a falak között olyanok, akikben ez is tartja egy kicsit a lelket és… visszagondolva Owen első firkájára, kicsit meg is mosolyogtatja majd. A leányzó ebben a hitben ringatja magát, bár tudja, nem mindenkiben mocorog olyan kis gerilla hajlam, mint benne, azért azt már tapasztalta, a többieket szórakoztatja, ha valaki visszavág a halálfalóknak a szadizásokért, meg ezért az egészért…
Őt a fiúval ellentétben nem viselték meg a korábbiak, tény ő nem is taknyolt el a lépcsőkön, de futásban mindig is kiváló volt… kivéve, amikor de Crasso irodájában letüdőzött valami zöld port, aminek köszönhetően teljesen legyöngült. Így hát, amikor elérik a megfelelőnek vélt helyet, ő azon nyomban munkához is látna, de eszébe ötlik, van nála még egy flakon festék, ám az rózsaszín. Valahogy inkább azt várta volna, hogy Owen elfintorodik és visszautasítja, vagy elkéri az ő fehér festékét, de nem, sőt a srác szeme normálisan felragyog, amikor kimondja a színt.
- Ritkán látni fiút ennyire lelkesedni a rózsaszínért – jegyzi meg csodálkozva, majd miután előhalássza zsebéből - amely a természetesnél nagyobbnak tűnik, annál is inkább, mert könyékig túr benne és még mindig nem lyukadt ki a kenguruzseb másik oldalán – s lazán odaíveli neki a flakont, ő is visszafordul falához. Míg ír, kérdez, de úgy tűnik a hollós annyira belemélyült a munkába, hogy nem hallja a hangját, mert nem válaszol neki.

Tartsd a trendet, bontsd a "rendet"!!!

És voálá. Nem olyan vicces, mint Owené, amelyen már megint a hahota kerülgeti, de igyekszik halkan és orrból megoldani.
- Igazán csinos.. te honnan szeded ezeket? – kérdezi kuncogva, majd visszafordul, s folyamatosan haladva oldalvást felír még néhány sort, hogy teljenek a falak, és lehetőleg azelőtt végezzenek, hogy újabb nem kívánatos társaságot kapnak. A galleon ismét ott van a kezében, még a többiek sem tértek vissza a körleteikbe, arról kaptak volna értesítést.
Naplózva

Owen Redway
Varázsló
*****


A bétahím

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2011. 08. 18. - 10:46:22 »
+2

Miss Scarborough



   Ugyan már, pedig a rózsaszín tök vicces. Örömmel vettem el Shaytől, és fújtam össze a falat. Végül úgy nézett ki, mintha valami csillogó cukormázzal kenték volna össze az ős öreg falat. Nevetnem kellett, ha csak ránéztem. És ha mindennek a tetejében még belegondoltam milyen képet fognak vágni az említett Halálfalók… Áh, tökéletes volt.
- Ne mondd, hogy nem aranyos.
Nevetek, amiből a kommandós bajtársnőm is tudhatta, hogy csak viccelek. Milyen lenne már, ha hírét venné, hogy Owen Redway titkon rajong a rózsaszínért.
   Nem tartott túl sokáig, hamarosan ott díszelgett a falon a két firkálmány. Szinte már vártam a pillanatot, ahogy másnap reggel, végigvonulva a folyosón, együtt röhöghetek a diáktársaimmal. Azonban most is kijutott a jóból. Együtt prüszköltünk Shaelynnel.
- Igazán csinos… te honnan szeded ezeket?
Megvontam a vállamat, majd csak úgy unalomképp felfújtam pár szívecskét az irományom alá. Az isteni szikra csak úgy kipattant a koponyámból, nem kellett gondolkozni rajta, mintha mindig is ott lett volna. Úgy írtam a sorokat, mintha évekkel ezelőtt betanult vers sorai elevenedtek volna fel lelki szemeim előtt. Ösztönből, és dühből.
- Ez kérem, művészet. Az ihlet idebent lakozik.
Mutatóujjammal megkocogtattam a fejemet, sikeresen belekentem a pink festéket, ami a falról ragadt a kezemre. Megint… inkább még mindig vigyorogtam. Fantasztikusan éreztem magamat, szinte el is felejtettem, hogy pár perce még az életemért futottam.
   Békésen koszoltuk be a többi falat is, hasonló szövegekkel, melyekkel egyszerre verbuváltuk a népet, és oldottuk számukra a feszültséget. Ha poénként fogják fel a dolgokat, azzal sokkal könnyebb elviselni a szörnyűséget. Akkor egy pillanat erejéig, egy csodálatos másodpercre megfeledkezhetnek a szörnyűségről.
Azonban a veszély ott leselkedett ránk továbbra is. Kísérteties volt a csend, amely körülvett minket. Elhalt a nevetésünk is, a festékszórók is elnémultak. Pár lépésre álltunk egymástól Shaelynnel, és szinte egyszerre izzott fel a tenyerünkben a hamis galleon. A sötétben is jól kivehetően fénylett rajta az alábbi szöveg: „Akció vége!”
- Mi történhetett?
Suttogtam a homályba. Szinte összesűrűsödött a levegő, és mintha a holdfény is nehezebben hatolt volna át a vastag mozaikablakokon. Mi pedig, mint akiknek gyökeret vert volna a lába, álltunk mozdulatlanul a folyosó közepén. Nem volt mire várnunk, az utasítás egyszerű volt. Még is nehezünkre esett elhagyni a pár percig biztonságot nyújtó folyosót. Nem fenyegetett ott minket semmi, felhőtlenül kacaghattunk egymás „művein”. Most azonban arra kértek minket, hogy forduljunk ki a sarkon és lépjünk be a kastély labirintusába, ahol nehezítésképp Halálfalók állnak akadályt.
- Gyere, menjünk!
Zsebembe csúsztattam a forró pénzérmét, behúztam a festékszórót is (majd később visszajuttatom jogos tulajdonosának), aztán a pálcátlan kezemmel megragadtam a lány csuklóját és elindultam vele a folyosó vége felé…
Naplózva


Shaelynn Scarborough
Eltávozott karakter
*****


Hatodéves - Renitens Mosolykirálylány; DS-tag^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2011. 09. 02. - 11:57:27 »
+3

Owen
We're all in this together...


Minden bonyodalom ellenére nagyon jó hangulatban telik ez a kis akció, Shay legalábbis teljesen felvillanyozódott. Az üldözés okozta izgalmaktól biztosan nem fog tudni ma aludni, de emellett Owen is szolgáltat nem kevés kellemes percet számára. Az elején, ha voltak is fenntartásai, mára mind semmissé lett. Talán nyithatna bátrabban is a társai felé, eddig ugyan DS-es volt, de igyekezett egy vonalat húzni, tanulva a Vikitriás ügyből. De talán mások nem olyanok, mint a griffes lány. Talán.
Szélesen vigyorog a hollósra, miközben hallgatja és próbálja megemészteni ahhoz a képtelen színhez való vonzódását. Sejti ő is, hogy ez csak poén, de nem átall picit gúnyolódni, legalábbis pillantása, szemöldök felvonása és fülig érő vigyora erre utal. Kuncog halkan, bár ennél jobban már aligha vonhatnák magukra a figyelmet. Végül is visszafordul aztán a munkához, bájcsevegni és nevetgélni ráérnek holnap is, amikor majd az egész iskola szemlélheti művüket, mindenek felett ezt a csodálatos rózsaszín alázást, amelyre egyre többet nézve, egyre inkább nevethetnéke támad. Meg is dicséri, van mit. Neki inkább propaganda jellegű dolgok jutottak az eszébe, valahogy kitört belőle ez a gerilla stílus. Owen irományai nagyobb hatást fognak kiváltani, ezt már most biztosra veszi, sok ember kedvén fog dobni egy keveset, főleg, ha majd a Halálfalók hiába próbálják eltűntetni a falfirkákat. A Weasley ikrek tudják hogyan kell maradandót alkotni, Qcross meg biztosan nem fog nekik segíteni, a folyosót meg nem lehet lezárni, elég központi helyen van. Teljes győzelem. Shay képtelen nem elvigyorodni cikázó gondolatain. Ritka az ilyen érzés. Valahogy mindig volt valami apróság, amivel a feketetalárosok el tudták rontani. Most nem lesz.
- Állatiak… - vigyorog csillogó tekintettel, mintha legalábbis egy régóta áhított K-t kapott volna a bájitaltan munkájára. Legalább akkora dolognak találja ezeket a szellemes megnyilvánulásokat. Az ő kedvén is dobtak.
Pillantása hirtelen a ma este folyamán harmadszor is felforrósodó hamis galleonra ugrik. Szíve vad zakatolásba kezd, attól tartva, megint menekülniük kell. Azonban az érmén felbukkanó betűk megnyugvással töltik el.
- Ennyi volt mára. Visszavonulunk! – válaszolja meg Owen kérdését reflexből. Itt volt az ideje, kezdett kifogyni a szövegekből, bár volt még a fejében pár mókás rajzocska, ám azokhoz több idő kellett volna, és több egy fehér és egy rózsaszín festékes flakonnál.  
Nem tiltakozik a hollós felvetése ellen, tényleg nincs tovább keresnivalójuk itt, az is csoda, hogy üldözőik eddig sem tűntek fel ismét, pedig köztudott, a tettesek mindig visszatérnek a tett helyszínére. Határozottan jó pillanatok voltak ezek, s ha nem is egy csodálatos barátság kibontakozásának lehetünk épp tanúi, azért a hugrás leányzó mindenképpen kellemesen fog majd visszaemlékezni.
A folyosón végighaladva a folyamatos figyelés mellett azért a hatodéves ad egy gyors leckét a Homenum Revelio bűbájról a hollósnak, ezzel talán némileg könnyítve a sikeres visszatérést a Hollóhát tornyába. Neki valamivel nehezebb, talán a korábbi üldözők épp a földszinten kutakodnak, neki pedig arra kell mennie a Hugrabug körlete felé. Nem lesz egyszerű menet, de megoldja.
- Ez egész jó volt, Redway! – vigyorog a srácra az egyik folyosó sarkán. – Remélem, máskor is veled kell bevetésre mennem! – semmi mögöttes tartalma nincs a megjegyzésnek. Egyszerűen csak ez volt az eddigi legjobb bevetése, jól szórakozott, voltak izgalmak, ebben pedig nagy szerepe volt Owennek is.
- Légy óvatos! – búcsúzik végül, ez sem tartozik az erősségei közé, s tulajdonképp csak egy ilyen klisés, elcsépelt dolog jutott eszébe, a vicces, hogy épp ő mond ilyet, amikor ő sem az a fajta. Egy intéssel búcsúzik, néhány pillanatig még talán hallani lépteinek motozását, de aztán elnyelik őt és neszeit is a folyosók.



Köszönöm a játékot! Élvezetes volt Mosolyog
Naplózva
Oldalak: [1] 2 3 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 23. - 23:44:57
Az oldal 0.113 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.