1. felvonás
1994. szeptember 6.
A helyiségben félhomály uralkodik. Különösebben senki nem töri meg a tompa duruzsolást, egy vendég sem kurjant hangosan, vagy zajong különösebben, mindenkit megtört a mai nap, és most fáradtan fogyasztják el kávéjukat, vagy isszák ki az utolsó kortyokat, mielőtt hazatérnének otthonukba. Még csak négy óra. A nagycsaládosak kapkodva sietnek a mugli világ felőli bejárat felé, míg az itt maradók ugyanolyan lassúsággal ténykednek, mint előtte. Ők különösebben nem sietnek semerre. Számukra megáll az élet itt, a délutáni frissítők elfogyasztásánál, és majd folytatódik este, mikor alaposabban felöntenek a garatra.
Különösebben senki nem figyel fel a nyíló ajtóra, még akkor sem, ha az végre megtöri fájdalmas nyöszörgésével a kocsma feszült hallgatását, de aki odanéz, az azonnal érezheti, hogy megérte egy pillanatra kiszakadni a lankadtságból. Aprócska, igen mutatós teremtés lép be az Abszol út felől. Olyan fiatalnak tűnik, de a férfi szemek számára elkerülhetetlen formás testre a Szent Mungó emblémájával ellátott, gyógyítókra jellemző ruha feszül, mély dekoltázsa szinte köldökig kigombolva. Milyen furcsa, kacér teremtés, már megjelenése alapján, pedig sokan nem is látják a kocsma félhomályától miként villognak zöld macskaszemei mindenfelé. Szőke haja hátul copfba fogva, de dús fürtjei így sem simulnak teljesen fejére. Kezével hátranyúl, és kihúzza hajából hajgumiját, majd alaposan szétrázza az egész napos fogságtól összeállt tincseit, de úgy tűnik göndör fürtjei hamar alkalmazkodnak a rendezetlen formához, és vidáman ölelik körül gazdájuk üstökét. Fiatal arca megtört, kiül rá az egész napos fáradtság. Látszik rajta, hogy nehéz napon van túl. Ugyan még gyakornok, de jócskán megdolgoztatják a Mungóban, nem beszélve a ma érkezett tömeges seprűkarambolt elszenvedett betegekről. Csúnya látvány, szálkák, félbetörött seprűlécek lógnak ki az emberekből mindenütt. Nem is tudja, mikor történhetett, hogy így belecsöppent az életbe, mikor tűntek el a felhőtlen hétköznapok? Persze nem minden nap ilyen rémes. Általában gyorsan megoldja a problémákat, ellátja a sebesülteket, feldobja a kórház alkalmazottait, de ma a megszokott vidám hangulatát sehol sem lehetett látni, energiatartalékai is igencsak fogyóban voltak. Ma, amikor születésnapját kellett volna épp ünnepelnie. Nagy levegőt vesz, megpróbál megnyugodni. Hisz most azért jött ide, hogy ünnepeljen. Egyedül.. Legalább egy kis pohárkával, mielőtt hazamegy és kipiheni a fáradalmakat.
Összeszedi magát, és megindul a pult felé. Járása letagadhatatlanul ragadozóé, de most egy prédára sem akar lecsapni, mindenesetre még így sem engedi, hogy bármelyik rátapadt szem elkalandozhasson. A belépője megvolt, de a műsornak még nincs vége, még akkor sem, ha nem tervez semmit. A puszta kinézete elég ahhoz, hogy elszórakoztassa bármelyik helyiségben lévő hímneműt. Bármelyiket..?
Odaballag a legközelebbi üres székhez, egy mélyen könyvébe bújt férfi szomszédságába, és kecses kis hátsóját kipucsítva lehuppan rá. Egy darabig figyeli a lapok fölé hajolt férfit, aki valami idegen nyelven írt könyvet olvas, miközben halkan motyorászik néha maga elé, majd inkább más felé irányítja a figyelmét. Parányi zsebéből elővarázsolja cigarettás dobozát, öngyújtóját, és egy szálat elővéve rágyújt, majd mélyet szippant a szájába bűvölt dohányrúdból. Miközben elrakja előkapart dolgait, a kíváncsi szemek elgondolkozhatnak, hogy mégis hol a fenébe fér el ezen az apró ruhán egy zseb. Nem szokása ugyan, de ma nagyon jól esik rágyújtani. Jólesőn szippantgat, majd száját ráérősen nyitva hagyva, hagyja, hogy lustán szivárogjon kifelé a füst. Mikor a kocsmáros elcaplat előtte a pult túloldalán, rávillantja macskaszemeit.
-
Egy kupa vajsört, és egy kupica lángnyelv whiskeyt! Szíverősítőnek.. – teszi még hozzá, látva a csapos kétkedő pillantását. Hitetlenkedve pillant a férfi után. Érzi, hogy hajszál választotta el attól, hogy kérdőre vonják a korát, pedig már jócskán elmúlt 17.
Ismét mélyen beleszippant cigarettájába, miközben a csapos már fordul is, és kihozza a rendelést, a szomszédjának szánt kávéval együtt. A férfi ekkor néz fel először az olvasásból, haja kócos, és csapzott. Látszik, hogy rég nézhetett utoljára tükörbe, valószínűleg már régóta itt van. Szeme alatt fáradt karikák húzódnak, amiket alaposan megdörzsöl, mikor olvasmányából felnézve leveszi szemüvegét, hogy megpihenjen. A csapos egymás után lepakolja a rendelt italokat. A kávét, a lángnyelv whiskeyt, majd a kupa vajsört, egyenesen rá a férfi szemüvegére. Amythia szemei nagyra tágulnak a meglepetéstől, és előredőlve köhögi fel a füstöt, ahogy megakad torkán a nevetés. Mégsem szeretne olyan tapintatlan lenni ismeretlen szomszédjához, hogy kiröhögje balszerencséjét. A szerencsétlen férfi csak hápogni tud. A csapos mérgesen dörmög valamit, ma ő sem hozza a csúcsformáját. A férfi kiemeli a kupa alól szemüvegének roncsait, úgy látszik, ma már nem tud tovább olvasni. Ezzel legalább is nem.
-
Úgy látom, a maga napja is hasonlóan kellemes, mint az enyém. – hajol közelebb kuncogva a férfihoz, miközben háta mögött lepöccinti cigarettája végéről az összegyűlt hamut. Az idegen láthatóan meglepődik, hogy valaki megszólította, ám lehet, csak az lepi meg, hogy ülnek mellette, hiszen ezt szemmel láthatóan eddig még nem vette észre.
-
U-ugyan, megesik.. – dadogja a férfi, majd gyorsan elkapja tekintetét Amythiáról, nem úgy, mint ő. Amy alaposan szemügyre veszi szomszédját, eddig fel sem figyelt rá, hogy egészen szemrevaló. Amúgy is mindig esete volt az elesett típus..
De nem ma.. emlékezteti magát. Felhajtja gyorsan lángnyelv whiskey-ét. Érzi, ahogy jólesőn marja torkát az ital, egy pillanat erejéig összehúzza csinos vonásait, majd belekortyol vajsörébe is. Ennek máris sokkal lágyabb az íze, az ital kellemesen cirógatja száját, és gyomrát. Alig nyelte le a kortyot, máris int a csaposnak, miközben megszólítja a mellette ülőt.
-
Diákfizetésből ugyan, de fogadjon el egy italt kárpótlásul.-
U-u-ugyan.. Sz-szü-szükségtelen. – a férfi egyre jobban dadog. Meglepetten kapja el tekintetét szemüvegének roncsairól, és pillant a fiatal nőre, míg amaz int a kocsmárosnak, hogy küldjön nekik még egy kör whiskeyt.
-
Kérem.. – néz bájosan a férfire –
így legalább nem ünneplek egyedül. – Általában ez csak egy ócska kifogás lenne, egy lehetőség az ismerkedésre, de ma, ezen a megkopott napon a hangjába vegyült keserűség árulkodik arról, hogy őszintén beszél. Mélyet szippant eddig parlagon hagyott cigarettájából, hátha a füst majd lemarja a keserűséget torkáról.
-
M-miért.. mégis m-mit ünnepelne? – kockáztatja meg a férfi a kérdést. Láthatóan nehezére esik a beszélgetés kezdeményezése.
Amythia összeszűkített szemekkel pillant a férfire, miközben vékony csíkban kifújja a füstöt.
-
A születésnapomat.. történetesen.-
Igen? – a meglepetéstől úgy tűnik, még a dadogásról is elfeledkezett –
Én is most ünneplem! Te-tegnap volt. – a férfi megkockáztat egy mosolyt, ám ez már Amyt is megdöbbenti. Neki is most lett volna? És olvasással ünnepel? Csodálkozó pillantását a férfin pihenteti, miközben a kocsmáros lerakja a whiskeyket a pultra.
-
Ő-őszintén sz-szólva, el-elfeledkeztem róla.. E-ezért ünneplem cs-csak ma. – kuncog halkan a férfi, láthatóan zavarban van, de Amythia nem bírja visszafogni magát, kirobban belőle a nevetés.
-
Elnézést.. –szabadkozik-
de egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy valaki elfelejtse a születésnapját. – dallamos nevetése szabadon gurgulázik szájából. A férfi fülei teljesen elpirulnak, szerencséjére ezt a kocsma jótékony félhomálya teljesen eltakarja.
-
Hát akkor igyunk a születésnapunkra! – valamelyest mérsékli nevetését, és a férfi felé emeli poharát. Az idegen félénken somolyogva összekoccintja Amythia poharával sajátját, majd felhajtja annak tartalmát, ám közel sem olyan könnyedén, mint szomszédja. Miután lenyelte az italt, vad köhögésben tör ki, mire Amy ismét kuncogni kezd, de csak szép halkan, hogy ezúttal ne hozza zavarba a másikat. Az idegen hálásan pillant fel a hölgyeményre.
-
Vi-visszahívom én is, h-ha egyszer már magácskának v-van pont m-ma a születésnapja. – szólal meg a felestől felbátorodva a kócos üstökű férfi, és zsebéből nagy hirtelen előrántja erszényét. Ám a gyors mozdulattól kinyílik az erszény szája, és jó pár érme, illetve néhány, tompán csillogó kő zuhan ki belőle, és gurul szét a kopott fapadlón. A férfi mellkasából fáradt nyöszörgés tör fel, Amy elcsigázott mosollyal figyeli a földön pergő köveket, amiknek még így félhomályban is legalább olyan szép színük van, mint macskaszemeinek. Lepattanva székéről a földre guggol, nem csekély belátást engedve így méretes dekoltázsába. Az idegen férfi oda sem pillant, már a puszta gondolattól kipirul az arca, hogy milyen laza öltözetben van ivótársa. Inkább sietősen ő is a földre csúszik, hogy felnyalábolja erszénye tartalmát. Amythia kézbe fog egy követ, felemelve alaposan szemügyre veszi. Opálosan csillogó mélyzöld kő, kívülről mintha valami porral lenne behintve. Leküzdi magában a kényszert, hogy ruhájába rejtse legalább ezt az egy követ. Ha már mástól nem kap ajándékot, ő meglepheti magát születésnapjára.. De nem. Valahogy nem szívesen verné át ezt a naiv férfiembert.
Felpillant, és leplezetlen mosollyal figyeli, ahogy a másik ide-oda kapkod érméiért. Már csak egy kő maradt szabadon, Amy kinyújtja érte helyes kacsóját, ám a férfiba ütközik. A másik ujjai egyenesen rákulcsolódnak Amy kezére, ami már fogságba ejtette az apró kövecskét, így pár másodpercig érzi a férfi kellemesen meleg érintését. A kézről az idegen arcára vándorol tekintete, egy pillanatra még levegőt is elfelejt venni. Macskaszemei csodálkozva fürkészik a másik arcát. Valahol eltűnt egy szívdobbanásnyi idő.. A férfi sietve visszarántja kezét, és visszaül a pulthoz. Bizonyára hosszabbnak tűnt ez a pillanat, mint amilyen valóban volt. De milyen ártatlan érintés volt ez.. Megdörzsöli karját, melyen még mindig ott játszik a libabőr, és szende félmosollyal visszapattan székébe, kezében ott lapul mind a két kövecske.
-
Mégis mit dolgozik Ön…? - lógva hagyja a mondatot, kihagyva a helyet a férfi nevének.
-
A-anton Holland, idegen kultúrák, nyelvek valamint a történelem professzora. Többek között. – a mondatot sármos mosollyal toldja meg, talán nem is veszi észre, milyen sármossal. Ha munkájáról beszél, mindig magabiztos, még a dadogással is felhagy. De Amyre a világ minden pénzéért nem nézne, inkább a csapost tűzi ki célpontul, míg rendel maguknak még egy kört.
-
M-most é-éppen Dél-Amerikából t-tértem haza, ezek után a kis ap-apróságok u-után kutattam. – kinyújtja kezét Amythia felé, hogy visszakérje az őt illető köveket.
-
Ja igen, persze. – puhán a férfi tenyerébe ejti rabul ejtett kincseit. Valami rémlik neki erről az egész beszélgetésről. Furcsa déjà vu érzése támad, mintha átélte volna már ezt egyszer.
-
No és kegyed? – teszi fel a kérdést Anton, még mielőtt Amythia kitálalhatná érzelmeit az ismétlődő emlékekkel kapcsolatban. Ezzel az új kérdéssel más vizekre eveznek gondolatai. Kihúzza magát, és a szokottnál is jobban bedomborít, ruhájának mellrészén ott virít ugyanis a gyógyítóképző emblémája. Közben megérkezik a csapos, eléjük rakva a következő kört, pillantását hosszan pihentetve Amy dekoltázsán, nem úgy, mint Anton, aki arra se néz, inkább köveit vizsgálgatja, nem esett-e bántódásuk. Amythia durván előrebiggyeszti alsó ajkát. Még senkit nem esett ennyire nehezére rávenni egy kis ártatlan mustrára..
-
Gyógyítónak tanulok. – veti oda a férfinak, miközben kézbe veszi italát, és aktívan szemezni kezd a benne lötykölődő alkohollal.
-
Oh, az aztán felelősségteljes munka! – néz fel erre már Anton is, és egy bátorító mosolyt küld a lány felé, most azonban Amy nem viszonozza a pillantást, helyette inkább felhajtja italát, majd a poharat vadul az asztalhoz csapja, amitől a férfi kissé ijedten összerezzen.
-
Való igaz. – erőltet bájos mosolyt arcára, de hangján is érződik, hogy ez csak komoly erőszakkal sikerül. A férfi nem tudja hova tenni Amythia hirtelen jött hangulatváltozását. Megpróbálja a tőle telhető maximális sebességgel lehajtani italát, majd ismét a munkája felé fordul, hátha meg nem történtté teheti az utóbbi párbeszédet. Könyvét ismét kézbe veszi, igaz két whiskey után már lassú keringőbe kezdenek szemei előtt a betűk, de nem baj. A kisasszony valószínűleg hamarosan úgyis távozni készül.
Amythia fejében csakugyan ez az egyik eshetőség. Összepakol, és hazamegy, a születésnapi „frissítő” már úgyis megvolt. A másik lehetőség azonban egyre kecsegtetőbbnek tűnik: még leküld pár felest az előző kettő után, majd kiválaszt találomra egy kellőképp gyorsan betörhető kant, aki még talán egész tűrhető – bár a kocsmában körülnézve ez elég valószínűtlen kívánság, és legalább a születésnapján nem kell egyedül töltenie az éjszakát. Mert ettől a lehetőségtől túlságosan fájón szorul össze a gyomra. Egy másik nap talán e mellett a férfi mellett maradna, imponálna neki, hogy ilyen nehezen adja meg magát, meg akarná törni. De nem ma. Ma olyan fáradt, könnyű játszmára van szüksége, gyors törődésre, a jól megszokott, unalmas, érzelemmentes szeretetre. Hátat fordít a pultnak, hogy felmérje a terepet, mikor az Antonnak nevezett egyén előtt egy újabb kör lángnyelv whiskey landol. Amy macskaszemei ismét hátravillannak, igen csak belehúzott a kis professzor.
-
E-e-ez mi, k-kérem? – dadogja a legalább két fejjel nagyobb csapos felé.
-
Maga mondta, hogy két kör! – dörög oda a pult mögött álló, majd a további reklamációt meg sem várva robog el a kocsma egy másik végébe. Igen, ez neki sem tartozik a legjobb napjai közé.
Amythia észre sem veszi, arcán már ismét ott terpeszkedik az a szende félmosoly, amit a férfi ügyetlenkedése csalogat szájára. A pulton felsorakozott poharak melletti hamutálra pillant, jól parlagon hagyta cigarettáját, egészen leégett. Na de nem baj, ismét előbűvöli aprócska zsebéből cigarettás dobozást és oroszlánfejű öngyújtóját, hogy rágyújtson még egy szálra. Pár másodperc, és a füst ismét jólesőn tölti ki tüdejének legkisebb zugát is. Nem fújja ki rögtön, jó ideig benntartja, hogy igazán ízlelgesse zamatát, legyen szinte fojtogató. Nagy felhőben fújja ki ezután a szürke felhőt, majd a férfire pillant, aki még mindig kétségbeesetten mered az előtte álló két lángnyelv whiskeyre.
-
Ha gondolja, kisegíthetem. – dorombolja lágyan a férfi felé, aki óvatosan felé pillant. Haragnak immár semmi jele Amythia arcán, de azt azért feljegyzi magának, hogy a munkájáról többet ne kérdezze a hölgyet.
-
K-ké-kérem. – ezzel az egyik poharat Amythia felé nyújtja. Amynek azonban eszébe sincs a kezével érte nyúlni, helyette odahajol, és ajkai közé fogja a pohár peremét, macskaszemeit megvillantva Anton felé, jelezvén, hogy azt várja, a férfi hajtsa meg poharát. A meglepetéstől vezérelve a másik automatikusan megemeli a poharat, de olyan zavarba jön, hogy szinte rögtön kiesik kezéből, Amy azonban résen van, és még mielőtt összetörne az üvegapróság, elkapja.
-
És most Ön, Anton. – úgy ejti ki a szavakat, hogy gyilkolni lehetne velük. A nevet hosszan ízlelgeti, mielőtt még kimondaná. Kétségkívül a ragadozó szól belőle. Nem tudni mikor történhetett, talán túlságosan is rákészült a színdarabra, vagy csak a puszta véletlen, a csapos újabb köre, hozta elő belőle megszokott formáját. A férfi ijedten, még mielőtt Amy megfoghatná poharát, sietve lehajtja az italt. Három lángnyelv whiskey. Már a gondolattól forogni kezd a szoba, de hogy le is húzta ezeket.. A szemben ülő kishölgy sziluettje is mintha egyre jobban hullámozna. Szemeit összeszűkítve próbál még mindig Amythia arcára összepontosítani.
Amy elnézi a hunyorgó férfit, hogy az ördög vinné el, arcán már megint ott ül az a szende, ócska mosoly. Nem nagyanyó ő, aki az unokáját figyeli. Mindig emlékeztetnie kell magát, hogy ne essen ki a szerepből. De ez a férfi.. Milyen kis szerencsétlennek tűnik, az a szemüveg is.. Ahogy a szemüveg roncsaira pillant, hirtelen eszébe jut valami.
-
Hát persze, hogy erre eddig nem is gondoltunk! – csap homlokára nevetve. Milyen két elkalandozott bolond! Pálcáját is előbűvöli, majd egy
Reparo! igét küld a szemüveg felé, mire az ismét régi fényében tündököl.
-
Tessék, jobb, mint új korában! – torkából ismét felgurgulázik a tündér kacaj, miközben a férfi arcára adja a szemüveget. Ujjaival ügyesen csúsztatja füle mögé a szemüveg szárát, ujjbegyeivel végigcirógatva Anton fülének peremét, és azt a pár kósza tincset, amit ér. A férfi keze automatikusan szemüvegéhez nyúl, hogy megigazítsa, de most csak Amy kezeit kapja el. Most Amythián a sor, hogy zavarában elrántsa a kezét. Tetten érték mozdulatait.. Pedig a férfi csak reflexszerűen nyúlt füleihez, így igazán nem érdemelte ki azt a pírt Amythia arcán.
„Merlinre! Úgy viselkedek, mint egy szűz kislány!” Idegesen cigarettájához nyúl, és mélyet szippant belőle, de most még ez sem nyugtatja meg. Szíve valahogy egyre jobban kalapál mellkasában. Újabb szippantás a cigarettából, mire idegesen prüszköli ki a füstöt, de észreveszi, hogy nem ő az egyetlen, aki fulladozni kezd a füsttől. Óvatosan pillant oldalra, a férfi mintha közelebb lenne, mint eddig, de lehet, csak azért tűnik úgy, mert kétrét görnyed a köhögéstől.
-
Elnézést, eloltsam? – kérdi sietve, de már bele is gyömöszöli cigarettáját a közeli hamutálba.
-
U-ugyan nem fontos. – makogja a férfi, miközben Amythia mozdulatait figyeli – I-igaz, rettentőmód rossz szokás. – nyelve egészen megeredt az alkoholtól, Amy arcára pedig mintha odatapasztották volna azt a fránya szende mosolyt.
-
K-kegyed n-neve. Mi is a neve? – a kérdés puszta megfogalmazása ismét előcsalogatja a gurgulázó nevetést Amythiából.
-
Egy újabb kör mellett szívesen elárulom. – meg sem várva a férfi tiltakozását rendel.
-
E-ezt igazán, tényleg nem. Nekem nem.. Nem hiszem, hogy kellene. -
Ugyan, kérem. – kacsint mosolyogva Antonra, olyan bájosan, hogy attól még az Északi-sark is készségesen olvadni kezdene. Kezét a férfi combjára csúsztatja, de most ez az érintés még hamisabbnak tetszik, mint egyébként. A várt hatást sem éri el, csak Amythiában dübörög fel valami vadul, legszívesebben elkapná a kezét, de erőt vesz magán, majd Anton felé tartja poharát.
-
A születésnapunkra! – ezzel felhajtja italát, majd a férfi ugyanígy tesz
-
I-igen, a születésnapunkra.. – szól fátyolos hangon, de kihez is szól, mit is mondott? Milyen homályosnak tűnik ez a mai nap, és minden egyes kimondott szó egyre jobban veszik el a délután kába sötétségében.