Ryan Belmen irodája

Az egész vállalat talán legkiemelkedőbb része, Ryan Belmen irodája. Az igazán "fontos" és "halaszthatatlan" ügyek rögtön helyet kapnak itt, így a berendezés is mindig készen áll bármilyen jellegű kliens fogadására. Az ajtón belépve rögtön, egy hatalmas ablakkal találhatjuk szembe magunkat, amely teljesen beárasztja - vagy besötétíti - az egész helyiséget. Az ablak előtt két karosszék, valamint egy dohányzóasztal hever egymással szemben közvetlenül, egy megfelő méretű minibárpult mellett. Az íróasztal a szoba másik felében található, a falon egy nyugalmat keltő festmény, valamint egy okmány lóg, mely a Belmen vállalat működési jogát biztosítja. Az íróasztal elhelyezése direkte pihen egy elkülönített részen, hogy a sötét fa borítású asztallal szemben lévő - igencsak - kényelmes széken helyet foglaló kliens figyelmét, még véletlenül se vonja el semmi. Az irodában fellelhető még egy beépített könyvespolc különféle jogi kötetekkel föltelve, a padlót fa parketta borítja, az ajtón pedig sokszor látható a kiírás: Ne zavarjanak!

Mr. Belmen

Az öcsém, több mint egy hónapja "vándorol" és egyre gyakrabban kapok levelet, melyben a hol létéről érdeklődnek, azaz inkább követelődköznek. S már meg is kaptam a behívómat egy "személyes interjúra".
Félek. Félek, hogy ha kiderül, hogy az őseink között nincs egyetlen mágus sem, akkor nem csak én leszek hatalmas veszélyben, hanem Oliver is. S ő... már most is keresik. Ha kiderül, hogy kik is vagyunk, azaz kik nem vagyunk, akkor fogalmam sincs mit fognak vele tenne, legjobb esetben talán csak elveszik a pálcáját, de Oli attól is kiborulna és nem is csodálkozom. Én is. Mindenen a boszorkányság, ebben a világban végre otthon érzem magam és most a Mandragórában is minden olyan jól megy. Nem szeretnék, sőt nem akarok mindent itt hagyni!
Ezért vagyok most itt. Akármilyen veszélyes, nem érdekel. Ha elveszteném a varázserőm az mindennél rosszabb lenne, így most inkább, életemben szinte először kockáztatok. Bátornak kell lennem!
Kár, hogy nem vagyok az...
Pontban öt órára beszéltem meg egy találkozót Belmennel. Ha minden igaz, akkor ő foglalkozik törvénytelen ügyletekkel is. Ha nem? Akkor akár ma megölhetnek vagy még annál is rosszabb... Jelenleg nincs más mentsváram, mint az, hogy hiszek a pletykáknak, melyek még iskolásként jutottak el hozzám. Agnes mesélt még nekem egyik este arról, hogyan tudná elérni, hogy legyen engedélye Franciaországba menni, ha esetleg nem akarnák neki megadni. Ő pedig Thomastól tudott róla, aki pedig jóban volt a Belmen ikrekkel, akiket én mondjuk messziről kerültem, de én más kategóriába tartoztam mint Thomas.
Még félóra van ötig, de én már itt vagyok. S csak ülök. A szoknyám legalsó rojtját szorongatom, pedig a táskám is az ölemben van. A minimálisan magasított sarkú topánkámban, pedig föl-le emelgetem a sarkam, lassan teljesen letaposom, de nagyon izgulok. A ruhám megfelelő? Vajon ez a kis fodros virágos ruhácska kellő benyomást fog kelteni? Vagy vennem kellett volna valami elegánsabbat? De most... az összes megtakarított pénzem itt van nálam, mert ki tudja mennyit fog ezért elkérni tőlem Belmen...
S végre elüti az óra az ötöt. Végre!
Várakozás teljesen emelem fel a fejem, és kék szemeim kitűnnek a hatalmas karimájú kalapom alól, mely alá be van tűrve a hajam. Mindig ezt csinálom. El akarok bújni a világ elől és akkor, ahogy tehetem eltakarom magam vele.
Felállok és már türelmetlenül és egyre jobban izgulva toporgok, magam előtt tartva két kézben a táskám és várok, hogy, végre bemessek.
S nyílik az ajtó, és csak most érzem meg mekkora gombóc van a gyomromban. Alig tudom rávenni magam, hogy meginduljak, pedig már nagyon régóta itt vagyok. De most... aj miért nem kaptam csak kicsivel több bátorságot. De aztán végül ráveszem magam és belépek a hatalmas helységbe. Félszegen haladok előre és inkább a lábaimat nézem egyelőre, mint az irodát vagy Belment...
Lehet, hogy még sem volt jó ötlet idejönni.
- Jó napot, Mr. Belmen - köszönök, majd mikor közelebb érek nyújtom a kezem, de még mindig nem nagyon merek ránézni - Célia Carex.


ruha:
°http://www.polyvore.com/cgi/img-thing?.out=jpg&size=l&tid=21279065
°http://www.polyvore.com/cgi/img-thing?.out=jpg&size=l&tid=21279059

Miss Carex

Egy nem túl magas alak állt az ablak előtt, többször is az órájára pillantva. Néhány perccel múlt el háromnegyed öt. Hogy miért fontos ez? Az apja azt mondta, ma meglátogatja őt, pontosabban megnézi, hogy miféle munkával lesz képes foglalkozni egyáltalán. Igen, lefordítva a szavait, körülbelül ezt lehetett ki venni belőle. Az ifjú - és mégsem az - Belmen sorra követi ablakán keresztül, az alatta bevándorló embereket az üzletbe. Legnagyobb örömére a nyüzsgés nem lankad, de az, hogy az apja kimaradása örömet, vagy inkább bánatot jelent neki, nos azt még ő sem tudja eldönteni. Poharát, melyet ujjaival ölel körül a szájához emeli, és belekortyol az édes nedűbe, sőt mit belekortyol egy huzamra ledönti úgy, hogy közben még a jégkockák csörgését is alig lehet hallani. Majd a pult felé fordul, leteszi a poharat, ami pálcája legyintésétől felemelkedik, s eltünteti magából a maradék jeget, majd tisztán áll vissza a sorba a többi közé. Belmen pedig beletekint a bárpultszekrény tükrébe, megigazítja nyakkendőjét, beletúr hajába megigazítva néhány szálat, majd eltekintve az apja - manapság sokszori - meglepetésétől, mégis nyugodtan fordul körbe, és vizslat végig a szobán, hogy minden megfelelően a helyén legyen, és még véletlenül se lehessen kifogást találni rajta. Nos, igen. Talán a testvérek kevéske előnyéhez tartozik az ismeretség, és ahhoz pedig a még több  pénzt ígérő kuncsaft. A mostanra várt kliens is, egy ilyen szálból ered. Bár meglehetősen sokszor tűnik úgy, hogy Ryan, csak a pénzt látja az ügyfeleiben - mint az apja - ennek az állításnak csakis az ellentmondás lehet a megoldása, ugyanis Ryan teljes mértékben, és hatalmas érdeklődéssel fordul a segítségre szorulókhoz. Pláne, ha ezek az esetek olyanok, melyeket a legnagyobb csendben kell megoldani, mélyen a föld alá rejtve.
Megfelelő izgalmak nélkül értékét veszti a munkánk a szemünkben, nem igaz?
 A léptek megindulnak, a gallérok a helyükre igazodnak, és a kéz, már nyílik is a kilincshez, kattan a zár. Az alak megáll az ajtóban, és szemügyre veszi a helyes fiatal hölgyet aki szemmel láthatóan úgy jött ide, mintha a vizsgájára készülne. Ugyan, nem a ruháról van itt szó! Egy finom kis vonal húzódik az üzletember szája szélén, mikor végig pillant a formás lábakon, a gömbölyödő dekoltázson, és a kerekded orcán. Igen így, szép sorjában.  Mégis az ifjú hölgy - mintha bátorságot kapott volna, egy jó tündér keresztanyától - pattan fel, és áll máris az ajtóban, ápolt kis kezeit nyújtva felé a becses nevével együtt. Már csak egyetlen dolog hiányzik az összhangból: a szemek.
- Ryan Belmen, Önnek is hasonlóan szépeket - majd megemelve a kacsót, apró csókot lehel a kézfejre, miközben testét finoman megdönti, hogy szemével utat fúrjon a másik, fényesen csillogó íriszeibe. Na, de nem az udvarias pillanatokért jött el idáig az ifjú hölgy, és ezt Ryan tiszteletben is tartja. Amint kapott egy apró pillantást - vagy ha egyet sem - máris diszkréten egyenesedik ki, és áll félre az ajtóból, kezével befelé mutatva.
- Kérem fáradjon be, Miss Carex - és mihelyt a boszorkány befárad, léptei a bárpult felé indulnak, miközben az ajtó magától zárul maga mögött, és a kívül lévő betűk szép sorban elhelyezkedve kiadják az írást: Ne zavarjanak!
- Esetleg egy italt?
A legkevesebb nyugtalansággal jelenik meg kezében a csipesz, mellyel a jeget pakolgatja poharában, mialatt várja a választ a kedves "vendégtől". - Remélem nem zavarja, ha... - és nem fejezi be a mondatot, csupán mozdulataival jelzi, hogy ha nem probléma, akkor ő kiszolgálná magát. Persze csak akkor, ha ezzel nem sérti meg a kedves hölgyet, mert ha igen, akkor már el is van felejtve, mivel az ügyfél az első, nem de?
Kevés Whiskey, sok jég, a lényeg pedig, hogy ne higgyék alkoholistának, még akkor sem ha ezelőtt negyed órával gurította le az előzőnek az ellenkezőjét. De hát erről senki sem tud, sőt, nevezhetnénk akár üzleti titoknak is.
- Szép időnk van, ritka ez ilyenkor kora ősszel - jegyzi meg kedvesen, és nemes egyszerűséggel.
Kitekint az ablakon, miközben derekát nekidöntve a pultnak, bokájánál keresztezi lábait, maga előtt megtartva italát. Nem tágít a pult mellől, míg nem teljesíti a boszorkány óhaját, ha esetleg akadna. Fekete öltönye lágyan csillog az ablakon beáradó fényben, majd visszatekint Miss Carexre. Keskeny vágású szemei ismét végigfutnak az igazán szép szabású ruhán, mely a legtökéletesebben vonul végig a karcsú alak mentén. Majd az íriszek ismételten a másikéra ugranak, fő a kontaktus, és a bizalom. Reméli, hogy sikerül is megtartania, de ha nem, akkor hát nem erőlködik. A legfontosabb a harmónia megteremtése az ügyfél, és önmaga között. Ehhez pedig teljes nyugalomra lesz szükség.

Kézfogásra számítottam. Egy egyszerű bemutatkozásra, de helyette lehelet finom csókját érzem vékonyka fehér bőrömön és a vér azonnal az arcomba tódul. Zavarba jöttem és enyhén el is fordítom a fejem, miközben finoman kihúzom kezem az övéből.
Hiába múltam el húsz éves, vannak dolgok, amikben képtelen vagyok felnőtt nőként viselkedni és férfiak is ide tartoznak. Talán ha egy pillanatra is eszembe jutott volna, hogy ilyen köszöntésben lesz részem, akkor fel tudok készülni. De nem. Akkor sem. Akkor is tudom, hogy a pír így vagy úgy de kiült volna az arcomra.
Zavaromban észre sem veszem, hogy a protektor úr  a szemkontaktust keresné velem. S mikor képes vagyok újra az előttem álló férfiara tekinteni, addigra ő már újra felegyenesedett. De a kalapomnak most igencsak hálás vagyok, hisz ha egy keveset is, de takart valamennyit kislányos szégyenlősségemből, mely egy korombeli hölgyhöz nem illene. Már nem illene.
Lassan, kicsit topogva sétálok előre, arra merre az íróasztalt látom, mert úgy vélem a tárgyalásunk ott fog lezajlani, de ahogy Mr. Belmen a másik irányba indul úgy torpanok meg. Nem tudom mit kéne csinálnom. Követnem kéne? Vagy maradjak egy helyben és ő majd mondja hol foglalhatok majd helyet? Vagy túl apró ügyfél vagyok ahhoz, hogy hellyel kínáljon? Esetlen nekem kéne leülnöm? Fogalmam sincs.
Itallal kínál. Én pedig hirtelen fogalmam sincs, hogy mit mondjak. Nem csak az a problémám, hogy rettenetesen zavarban vagyok ettől a helyzettől, hogy még soha nem jártam ilyen helyeken, hanem hogy félek is... A kérés, amivel felkerestem Mr. Belment hatalmas és igencsak kényes. És hiába hallottam már róla néhány pletykát, én senki nem vagyok, és amit én kérnék tőle az... az most rosszabb annál, mint egy szimpla törvénysértés...
- Őőő... igen. Köszönöm - válaszolom illedelmesen, de fel sem fogtam mire is mondtam igent. Soha nem ittam még bórnál erősebb alkoholt, az pedig, hogy hozzá tegyem, hogy esetleg egy kis vizet elfogadnék, eszembe sem jut.
Enyhén megrázom a fejem, hogy jelezzem, nem zavar, ha iszik, mikor hirtelen rádöbbenek, hogy ez így elég neveletlen. És gyorsan javítom is az esetleges hibám.
- Nem, persze, hogy nem.
Kicsit hintázni kezdek a sarkamon. Rossz szokásaim egyik, miközben még mindig két kézben magam előtt tartom a táskámat és már kicsit kezdek oldódni, mert lassan szemügyre merem venni az egész irodát. Persze ahhoz nincs kellő bátorságom, hogy meg is forduljak, hogy a helyiség azon részeit is megtekinthessem, melyek a hátam mögött helyezkednek el. És ezt az apró is szemrevételezést úgy próbálom végre hajtani, hogy ne legyen feltűnő, de el kell ismernem, hogy igazán stílusos a berendezés, csak... én nem illek ide.
- Igen, valóban az, főleg az idei borús nyár után.
Hatalmas karimájú kalapom, mely alá menekültem most is megvéd. Mr. Belmen engem figyel, látom és egy rövidke ideig sikerül is tartanom a szemkontaktust, melyet nem tudom mennyire érzékel, hisz a fejem enyhén folyamatosan leszegve van tartva, és sajnos túlzottan hamar lepi el megint csak az arcomat pír. Nem tudom miért? Szeretnék egyszer úgy viselkedni, mint a korombeli lányok és flörtölni és mosolyogni minden férfira, de nem megy. Zavarba jövök tőlük, még akkor is ha tudom, hogy soha nem néznének rám úgy mint egy nőre, hisz nem vagyok elég szép, hogy bárkinek is felkelthessem az érdeklődést.

A csillogóan tiszta ablakon beáramló napsugarak, a csodálatos hétvég előjeleit mutatják, s az egyre erősöd fény, egy igen szépen ívelt téglalap formájaként jelenik meg a padlón. Némán, és hangulatot teremtő arccal mered az ablakra, csupán egyetlen pillanatig, míg annak tükrében szemügyre veheti saját ruhakölteményének minden egyes darabját.  Csillogó, és a megfelelő célhoz érdeklődést mutató szemei visszapillantanak a bájos női orcára, hogy véletlenül se akadjon abból probléma - vagy esetleg pletyka – hogy a kedves Mr. Belmen szívesebben bámul az ablakon kifele, mintsem, hogy ügyfeleinek drága óhaját kövesse. Visszatekintve apró – az ügyfél részéről – bizalmat – maga rézéről, pedig - elégedettséget keltő mosoly kúszik ajkainak egyik felére, látván, hogy a bájos szempár tulajdonosa erőt vett magán, hogy ha nem is túl sokáig, de valamicskét elkapja az ifjú ügyvéd tekintetét. Máris megtették az első lépést közös céljuk, a harmónia megteremtése felé. Amint Miss Carex telt ajkai kimondják az italt igénylő szavakat, Belmen máris leteszi a saját poharát, majd kiegyenesedik.
- Whiskeyt, vagy valami erősebbet? – mosolyog a hölgyre, miközben gondolatai nagyon is jól tudják, legalább is sejtik, hogy a megszeppent boszorkány valószínűleg nem az alkoholizmus híve, bár nem egy ellenpéldát tapasztalt már. A kínálgatást viszont nem folytatja. Egyrészről nem pincér, másrészről pedig a gyönyörű rózsaszál is láthatja a férfi mellett felsorakozó választékot. Közben íriszei lopva, alig észrevehetően a fali órára pillantanak: lassan véget ér a felvezetésre szánt idő, és elkezdődhet a téma tárgya is, akárcsak a szövegírásnál. Bevezetés, főrész, befejezés. Annyi ideje volt már begyakorolni, kiismerni az embereket a viselkedésük alapján, hogy akár személyiség zavarok is segítséget nyújthatna, perszenem teszi.  Esze ágában sincs beleszólni mások öltözködésébe, stílusába, vagy magánéletébe, azon bizonyos pontig, amibe még az üzlet beletartozik. Amint a fiatal hölgytől választ kap, a lehető leggyorsabban, mégis a legfinomabb mozdulatokkal saját kezűleg készíti el a finom hölgy italát, még ha az akár csak egy pohár víz is.
- Ó, ne is mondja! – jegyzi meg könnyedén – Az idei nyár sok meglepetést tartogatott a számunkra…
Apránként a bizalomra utaló jelek is előbújnak a semmiből, a nélkül, hogy a kedves vendég akár egyetlen re szó birtokosává is váljék. Senki sem mondhatja, hogy a testbeszédnek, nincs jelentősége. Megkerülve a pultot odafárad a kedves teremtéshez, kézből kézbe átnyújtja az italt, majd ismét a kalappal eltakart orcára pillant.
- Nos, Miss Carex, véletlenül sem szeretném a drága idejét rabolni, úgy hogy ha esetleg úgy gondolja, kérem, foglaljunk helyet.
Újabb kedves mosoly, mindaddig, míg a hölgy meg nem indul az íróasztal felé. Nem indul elsőként csupán akkor, ha hölgy oly kellemetlen helyzetben érezné magát, hogy nem merne megindulni. Ha ez a tényező viszont kizáródik a körből, akkor a boszorkányt követve indul el ő is az asztalhoz, s húzza ki a széket az ifjú teremtésnek, hogy helyet foglalhasson. Ha mind ez megtörténik, ő is ugyanígy tesz, s leül a boszorkánnyal szemben. Mindketten tudják, hogy az ilyen későn fogadott ügyfelek különlegesek, nem hétköznapi problémával, így Mr. Belmen vár néhány pillanatot, hátha Miss Carex szeretne belekezdeni, az otthon, tükör előtt begyakorolt mondókájába. Persze, ha nem így tenne, akkor sem lenne egyáltalán semmi probléma. 

- Vizet, ha nem probléma – bátortalan hangom alig tölti be a szobát. Újfent.
De megijedtem és zavarba jöttem, hogy ilyen tömény alkohollal kínált az ügyvédúr és mér rá is kérdezett, hogy talán erősebbet kérek. Ugye nem ezt látja rajtam? Oh, könyörgöm, mondja valaki, hogy nem néz alkoholistának! Nem vagyok az! És megint csak a cipőm orrát nézem. Ez az CC, csak bátran!...
Kedves embernek tűnik Mr. Belmen. De… nem vagyok túl jó emberismerő. És ha igaz, amiért itt vagyok akkor hiába a kedvesség, nem túl tisztességes. Vagy pont, hogy az? Segíteni akar a rászorultakon? Nem tudom… Oh, miért nem sikerült róla többet megtudnom? És miért kellett eljönnöm? Túl kényes ez az ügy! Mi van, ha azonnal hívja a hatóságokat? Akkor nekem végem!
És még fel sem eszmélek máris a kristály csillogása úszik be a szemeim elé. Felkapom a fejem, és mint egy ijedt kismadár nyúlok a pohártért. Itt áll előttem! Előttem! Hirtelen elfelejtem elkapni a tekintetem és látom azokat a szép szemeket. Mennyire barátságos és bizalomkeltő. Ő, nem lehet rossz! Ugye nem?  De mikor a pillanat tovaszáll és újra észbe kapok: itt áll előttem! A kezemben remegő vizet kezdem pásztázni és finoman belekortyolok. Jól esik a hidegvíz. Teljesen kiszáradt már a szám. Persze nem a sok beszédtől… Csak az izgulás miatt.
Hellyel kínál én pedig készségesen elfogadom, hogy csöndesen leülhessek a számomra fenntartott székre. Eszembe nem jutott, hogy Mr. Belmen ebben segítséget fog nyújtani. Milyen úriember! Nem gyakran bánnak így velem. Halványan és pironkodva elmosolyodok.
- Köszönöm.
Csönd. Mr. Belmen és helyet foglalt és érzem, hogy engem figyel. Meg kéne szólalnom. Vajon mióta ülhetek itt kukán? Vagy csak én érzem, hogy már percek teltek el? Aj, nem tudom!
Egy pillanatra felnézek a poharamból, és a velem szemben lévő ablakban észreveszem, hogy a kalapom még mindig rajtam van. Aj, hogy lehetek ennyire felelőtlen!
- Oh, bocsásson meg udvariatlanságomért – hadarom, és már nyúlok is a kedven védelmi falam felé, hogy leemelhessem a fejemről.
Ahogy a kalap szorítása lazulni kezdett úgy hullottak hosszú fürtjeim a vállamra. Nem szeretem a hajam, színtelennek és fakónak tartom. Persze próbálnak meggyőzni róla, hogy aranyszínű hullámaimnak nincs párja, de én nem ezt látom, ha belenézek a tükörbe. Csak a rakoncátlan loknikat, melyek egy semmilyen arcot ölelnek körbe.
Kicsit az ujjaimmal megpróbálom megigazítani az eddig rejtegetett szálakat, már csak azért, hogy palástoljam a hatalmas zavaromat.
Tudom, hogy kezdenem kéne. Ahogy Mr. Belmen is említette nem kellene pazarolnunk a drága időnket, csak nem olyan könnyű belevágni ebbe.
Az ujjaim már a ruhám aljával játszadoznak, melynek köszönhetően pár centit feljebb siklott a szoknyám, de észre sem veszem, csak próbálok erőt gyűjteni. Többször próbáltam már meg megszólalni, de még mindegyik próbálkozás sikertelen volt.
- Szóval… Én… Azért… - dadogok bátortalanul – Én… Azt hallottam… Hogy Ön… Maga… Szóval a Protektor úr, képes… Képes a… Képes a családfa hamisításra.
 És már nyúlok és a táskámban egy papírdossziéért.
- Itt van minden! – és a dadogás helyett már hadarok – Minden, amire csak szüksége lehet! Van pénzem, nagyon sokat spóroltam! Apai dédnagyapámról nem tudni semmit! Akár varázsló is lehetett volna, így nem lenne akkora a csalás! Csak az ő adatait kéne meghamisítani, azaz inkább kitalálni, mert a még csak a nevét sem tudjuk!
Kérlő és kétségbeesett szemekkel tekintek a velem szemben ülő férfira. Most kiadtam magam. A sorsomat a kezébe tettem.