Beaker Street

Egy hosszú és egyenes utca London  szívében.

[- Jó estét!]

EBBEN A VÁROSBAN
EGYEDÜL ÉN VAGYOK VELED
~
FOLYTATÁS A LYCEUM SZÍNHÁZBÓL

Az, hogy egy gyerekkel a karomon motorra szállni veszélyes lenne, eszembe se jut. Végül is hiába adnánk rá bukósisakot, nem védené meg semmitől. Ajj, gyerünk Ruby, szedd össze magad! Koncentrálj! Nem piknikezni megyünk ezzel a babával! Végül is az eső is szakadni kezd, vagy már esik egy ideje? És az is igaz, amit Daniel mond. Az a motor elég feltűnő. Ráadásul sokan látták már - ó igen, mikor eljött elém vele az iskolához, például. Az szuper volt, de most nem ez a történet a téma.
A színház hátsó bejáratánál jöttünk ki, vagyis hát nem tudom, hogy ez-e a hátsó, mindenesetre nem itt jöttünk be. Ez az ajtó a nyílt utcára vezet. A lépcsőn megállok, mivel a táskám legalján mintha lett volna egy esernyő - az, hogy ezt a pálcámból bűvöljem elő, ahogy Flitwick professzor tanította, eszembe se jut. (Jellemzően.) Átveszem a babát, és érzem, hogy mindjárt leszakad mindkét karom. Hát ez jellemző a férfiakra, mindent a nőnek kell cipelnie! Ám mielőtt különösebb magánzsörtölődésbe kezdenék, aggódva és szájrágcsálva figyelem Danielt, aki kiszalad az esőbe. A Leperex annyira egyértelmű, hogy nekem fel se tűnik, ráadásul sötét is van, így nem annyira feltűnő a bűbáj - legalábbis nekem.
Megigazítom a vállamon a táska pántját, ami egyre jobban nyomja a vállam, és lenézek a babára, amíg taxit próbál keríteni a kedvesem. Vajon mihez kellene kezdenünk vele? Talán el kellene vinnünk a Rend főhadiszállására, hogy hátha ki tudja valaki nyomozni, kié lehet? Vagy vigyem el kapásból a Mungóba, ott ellesz egy ideig a csecsemőosztályon? Vagy... létezik a az árvaház a Tehetséges Gyermekeknek, ahol köztudottan sok árvává vált varázslópalánta kap menedéket, míg Roxfort-korúak nem lesznek... De ehhez nincs szívem! Ahogy töprengek, egyre inkább kezdem úgy érezni, hogy elő kell kerítenünk a kicsi anyját, és elsősorban rajta kell segítenünk.
De előtte biztonságos helyre kell jutnunk.
Felnézek az épületre, és szemügyre veszem a környéket, mint ahogy egy jó mesterlövész is tenné. Hirtelen egy kémfilmben érzem magam, és ez bármennyire is ijesztő: a gyerek, a rossz érzések és a sietős távozás, valahol beleborzonganak a zsigereim. Milyen izgalmas!
Egy reklámmatricákkal dekorált szabványtaxi leáll előttünk, Daniel int, én pedig magamhoz szorítva a kicsit odasietek.
- Jó estét! - köszönök automatikusan. Először bedobom a táskát (nagyot puffan az ülés végében), majd én is bemászom, ügyelve a baba sértetlenségére. Ám alig emelem fel a fejem, hogy odébb csússzak és Dan is beférjen mellém, egy átok csapódik a kocsiba. Épp csak elkerülte Danielt! Ahogy fölnézek, meglátom a színház emeleti ablakán kihajoló boszorkányt, aki ránk lőtt. Ha jól tájolom be magunkat, az ott épp a női mosdó lehet. Újra varázsol, de én csak annyit visítok Danielnek:
- Vigyázz!
És szorosan lehunyom a szemem és eltakarom a babát a karomban.
- Ez meg mi a túró? - hördül fel a taxisofőr, és hirtelen eszembe jut, hogy neki ezt egyáltalán nem kéne látnia. Bakker! Mégis mit csináljak vele?
- Ezek csak elszabadult petárdák! - mondom gyorsan és bizonytalanul, aztán hirtelen megszáll az ihlet. A karjába döföm a pálcámat, és kap egy adag altató bűbájt, pont abból a fajtából, amiből a betegeknek is szoktunk osztogatni, ha csak egy gyors műtétet kell végrehajtani rajtuk  és felesleges lenne őket álomitallal megitatni. A mesterséges álomból ugyanígy egy bűbájjal fel is lehet őket ébreszteni.
Igazából ha azt vesszük, ez volt a lehető legrosszabb abból a szempontból, hogy elég lett volna a taxisnak indítania, Daniel pedig be tudott volna hoppanálni mellénk, de valamiért az az érzésem, hogy ez a boszorkány el tud vezetni minket a kicsi anyjához. (Hacsak nem ő az - sose lehet tudni)
A kicsivel a karomban elmászom a kocsi másik oldaláig és ott szállok ki. A boszorkány közben folyamatosan átkokat szór felénk, de nem céloz valami jól. Gyorsan ellenőrzöm ismét körbetekintve, hogy vannak-e társai, de úgy néz ki, egyedül van.
- Hé! Maga! Csak nem keres valamit?
A pici ekkor sír fel a karomban. Magamhoz ölelem és Daniel korábbi mozdulatait utánozva lágyan rázogatni kezdem a kicsi takarócsomót.

Nem sok választott el attól, hogy az átok belém csapódjon. Vagy hatalmas szerencsém volt, vagy az ellenfelünk rosszul célzott, vagy esetleg nem is akart eltalálni. Nem tudom, melyik a helyes válasz, de a pálcámat azonnal védekező helyzetbe tartom és ha kell akár támadok is. És kell is, mert a boszorkány tovább folytatja az átkozódást, és egyre sötétebb mágiát használ, amiket egyszerű védővarázslatokkal nem tudnék kivédi és Ruby meg a gyerek is itt vannak a kocsiban.
Szegénykém annyira megijedt. De neki köszönhetően tudtam ennyire gyorsan reagálni, amiért hálás vagyok. És azért is, hogy tudom, hogy a kocsiban ülnek. Ott biztonságban vannak. S ha nem épp egy párbaj közepén lennék, akkor már szóltam volna a sofőrnek hogy induljon. Ruby tűnj innen! Menj biztonságos helyre!
És hirtelen meghallom ahogy csapódik a kocsi ajtó. Azonnal odakapom a fejem.
Megijedtem. Hirtelen azt hittem, hogy Rubynak valami baja esett, az eszembe sem jutott, hogy ő szállt ki.
De ez a pillanati figyelmetlenségem sokba került, mert az egyik átok a vállamba csapódott. Már biztos, a nő célozni nem tud.
Felszisszenek a fájdalomtól, de szerencsémre éppen csak súrolt az átok. A probléma az, hogy a jobb kezemet találta el, így képtelen vagyok a balt használni innentől kezdve.
- Azonnal ülj vissza! - parancsolok rá Rubyra, helyette felordít a nőnek, aki meglepő módon válaszol.
- Téged kereslek aranyom! És ne hidd, hogy a puhány testőröd megvédhet téged a fiad! Ugyanolyan sors vár rád meg a korcsodra is, mint a drágalátos férjedre!
Rubyra hiszi, hogy a kicsi anyja? Soha nem látta ezek szerint akit keress? Fogalmam sincs, hogy mi történt ebben a családban, de egyre rosszabbat sejtek. De kihasználom a kínálkozó alkalmat és támadok. Egy egyszerű sóbálvány átkot küldök a nőre, és be is talál.
Megfordulok, és már szólalnék is meg, hogy menjünk helyette kiül a félelem az arcomra.
- Ruby! - kiáltok és nincs időm a magasba emelnem a pálcám. Egy magas feketébe öltözött alak kapja el Rubyt.
- Tegye le a pálcáját! - parancsol rám.
Fogalmam sincs mit csináljak. A karjaim közt akarom tartani Rubyt, meg akarom védeni, de nem vagyok rá képes.
- Azt mondtam tegye le! - szólal meg újra a férfi mély baritonján - Ha nem... - és Ruby nyakához szorítja a pálcáját.
- Ne! - kiáltok kétségbeesetten.
És lassan hajolok le, feltartott kézzel, hogy lássa, nem akarok támadni. Csak Rubynak ne essen semmi baja. Az, hogy a gyerek egyre jobban sír a karjaiba nem érdekel.

[- Ne! -]

VÉGIGMÉRNEK A SZEMSUGÁR FÉNYEK
ELKAPOK EGYET, PONT A TIÉDET, VISSZANÉZEK

- Ne! - sikítom, mikor látom, hogy Danielt eltalálja egy átok. Oda akarok sietni hozzá, megkérdezni, hogy jól van-e, de a nő visszarikácsol, én pedig túlságosan félek, hogy esetleg újból átkot szór ránk és maradok a helyemen. A szemem sarkából látom, hogy Daniel felegyenesedik, ezek szerint nem lehet nagy baj... ugye? Kezdem felfogni, hogy ez most komoly, és hogy súlyos bajunk is eshet, ráadásul nemcsak nekünk, hanem a gyereknek is! És ha Danielt valami baj éri, én mihez kezdek...?
A boszorkány szavai el sem érnek a tudatomig, csak néhány másodperces fáziskéséssel, és nagyra kerekednek a szemeim. Mi? Azt hiszi, hogy a gyerek az enyém? De hát nem! Mi is az anyját keressük, bár ahogy elnézem, igencsak különböznek a motivációink... Nem tudunk meg azonban többet, hiszen Daniel átka telibe találja az ablakból kiabáló nőt, aki eltűnik a szemem elől.
Minden olyan gyorsan történik, még fel se fogom, hogy az eső teljesen eláztatta a hajam és a ruháimat, oda akarok szaladni Danielhez, hogy megnézzem a sebét, de két erős kar kap el és szorít magához. Halálra rémülök, és kis híján kiejtem a kezemből a babát, annyira megdermedek a félelemtől. Ám mindez csak egy rémült másodpercig tart, utána elkezdek kapálózni, megpróbálom kitépni magam a kezei közül, de csak egyre szorosabban markolja a karom, már fáj, ahogy a gonosz ujjak a húsomba vájnak. A gyerek visít, a fogvatartóm bömböl, az eső zuhog, én pedig legszívesebben sikítanék, hogy ÁÁÁLLJ! A fenébe is! Honnan kellett volna tudnom, hogy ennek a kis nyivákolósnak a megtalálása ennyi bajt szabadít ránk?!
Nem! Nem szabad kétségbe esnem. Érzem, hogy a nyakamhoz egy pálca szegeződik, Daniel pedig leteszi a sajátját. Ne! Drágám, ezt nem kellett volna! Most mit fogunk csinálni?
Kezdenék megint pánikolni, mikor eszembe jut, hogy az én pálcám itt van kéznél, a baba takarójától pedig még csak nem is látszik, hisz mindkettőt ugyanabban a kezemben fogom. De vajon hogy tudnám használni, ha lefogja a kezem? Segélykérően nézek Danielre, onnan ő a pálcát is látja, hiszen szemben vagyunk egymással. Közben egy átkon gondolkozom, ami segítene rajtunk úgy is, hogy nem a támadómat éri... Ha szikrákat szórnék a földre, az eléggé összezavarná? Kevéssé hiszem, hogy összetojná magát az ilyesmitől...
- Eresszen el! - szólítom meg végül is, jobb ötletem egyelőre nem lévén. - Mégis mi a fenét akarnak? Mert a gyereket csak a testemen keresztül vihetik el! - fenyegetőzöm. Vajon sikerül egy picit elterelni a figyelmét? Vagy legalább azt tudjuk meg, hogy mégis mi folyik itt! Közben Danielnek is van ideje, hogy kitaláljon valamit, ha már én ekkora csődtömeg vagyok.
Tisztára, mint akkor Lestrange-dzsel szemben Chamberpotban... Szánalmas...

Feltartott kézzel állok, a pálcám előttem a földön hever. Ruby pár lépéssel áll előttem, a gyereket tartva a kezében, a férfi pedig gonosz vigyorával mér végig engem, miközben pálcáját nem ereszi Ruby nyakától. Patt helyzetbe kerültünk. Nem tudom mit kéne tennem. Meg kellene védenem őket, de hogyan?
Rohamos sebességgel futok át számtalan lehetőséget, de egyiket sem találom megfelelőnek, túlzottan kockázatosak. Pedig valamit tennem kéne, méghozzá gyorsan.
Látom Ruby segélykérő tekintetét. Rám vár. Arra, hogy kitaláljak végre valamit, de minden egyes tervem veszélyes. Ruby kezében ott van a pálcája, de pont a gyereket tartóban. Nem fogja tudni előhúzni, olyan gyorsan nem amennyire kellene. Én pedig nem mertem megkockáztatni egy átkot, félő volt, hogy eltalálom őt, vagy épp a férfi azonnal élőpajzsnak használja, legrosszabb esetben pedig megöli, mielőtt az átkom eltalálná.
Gondolkodj Daniel! A tizedmásodpercek rohamosan pörögnek, találja ki valamit!
Ekkor Ruby hangja üti meg a fülem. Megpróbálja elterelni a férfi figyelmét. Azonnal cselekszem, egyetlen pillanatot sem veszíthetek. De... A szavai... Csak a testén keresztül... Végig fut az egész testemen a rettegés. Merlin, kérlek, ne vegye komolyan a szavait a férfi. Könyörgöm hozzád, ne vegye!
Már mozdulok is. Nem a pálcámért, az feltűnőbb lenne, ha lehajolnék, hanem Rubyhoz minél közelebb, hogy az övé kerülhessen hozzám. Nem vagyunk messze. Egy két lépés.
- Cicuska, húzzd vissza a körmeidet. Azt hiszed érdekel engem a te nyavalyás korcsod. Egy perc alatt elintézhettelek volna már mindkettőtöket, ha ahhoz van kedvem. Nekem fiola kell.
Hallgatom a szavait, és nyugodtan konstatálom, hogy Ruby élete nincs veszélyben, míg azt hiszik róla, hogy őt keresik, persze ez nem zárja ki, hogy így is megkínozhatják.
Lassú mozdulatokkal haladok előre, nem szabad, hogy észre vegye. Ruby tartsd kérlek szóval. De hiába. Alábecsültem az ellenfelem. Mikor már csak egy lépés választott volna el, észre vett. Vagy már hamarabb megtörtént, csak hagyta, hogy reménykedjek, ugyanis szája szegletében ördögien gonosz vigyor jelent meg.
- Én a helyében nem lépném meg azt az utolsó lépést, mert a kis védence nagyon pórul fog járni.
Rám sem néz, csak közöli velem.
- A fiolát akarja? - szólalok meg - Tudom hol van, ha elengedi őket, odavezetem.
- Ügyes blöff. De ne hidd, hogy nem tudom, hogy Cicuska az egyetlen, aki átadhatja nekem.
Már tegez. Azaz már nem tart egyenrangú ellenfélnek. De miért csak a gyerek anyja tudhatja, hol van? Hát persze! Titokgazda. Ezért kell nekik a nő. A gyerek pedig azért lett elrejtve, nehogy vele legyen fenyegetve. Kezd összeállni a kép.
- Két csalival könnyebb lesz kihúznom belő... - folytatta, de hirtelen elakadt a hangja, a szemei tágra nyíltak, majd a földre hullott.
A lövés hangját, csak ezek után fogtam fel. Meghalt...
Azonnal Rubyhoz ugrom és szorosan magamhoz zárom. Merlinek hála, nem lett semmi baja.
De ki lőtt? Ki segített nekünk?
A pálcám újra a kezemben van, mikor egy sápad nő jelenik meg az utca félhomályában. Nem lép ki a lámpafényhez. A sötétbe burkolózik.
- Eszembe nem jutott, hogy varázslók kezébe kerül a fiam, köszönöm amit érte tettek.
És már rohanna is el, de utána szólok.
- Dumbledore él és élni is fog - A Rend jelmondata. Ezzel tudjuk azonosítani magunkat.
A nő megáll és óvatosan felénk fordul én pedig folytatom:
- Segíthetünk.

Remegek, egyszerűen reszketek a félelemtől, annyira, hogy az agyam is leblokkol. A baba sírása csak egyre jobban idegesít, mert még ez ellen se tudok tenni semmit, és ebbe beleőrülök! Próbálom ringatni, miközben le se veszem a szemem Danielről. Felénk közelít, szinte alig látszik, ahogy halad. A férfi közben beszél, én pedig nyitom a szám, hogy újabb kérdést tegyek fel neki, vagy megfenyegessem, vagy becsméreljem, mit tudom én, amivel jobban el tudom terelni a figyelmét, de hiába. Észreveszi Dan ügyködését, és figyelmezteti, ne közelítsen. A szavak annyira érthetetlenek és összefüggéstelenek, mintha egy rosszul összeillesztett puzzle-t próbálnék kisilabizálni. Van pár hiányzó darab, sok, az egész, amit nem értek, milyen fiola, és miért csak tőlem kaphatja meg? Azt hiszi, a gyerek anyja bájitalmester? Vagy hogy a pólyába van elrejtve ami az én kezemben van? De Daniel, úgy látom, felveszi a ritmust, egykettőre úgy kezd el viselkedni, mintha nagyon is képben lenne. És átfut az agyamon, mi van, ha tudja is, hogy miről van szó? Lehet, hogy ez is valami Rend-dolog, amibe még elfelejtett beavatni? Az alakítása tehát igen meggyőző, de sajnos a közönségnek lőttek. Szó szerint. Összerezzenek a pisztolylövés hallatán, melynek hangját messze viszi az eső. A pasas rándul egyet, én pedig gyorsan kivetem magam a karjaiból, egyenesen odabújva Danielhez. Könyörgöm, mi történhet velünk még ma éjjel?! És mindez a kis ártatlan pólyás baba miatt, amit olyan naivan nyaláboltam föl a női mosdóban!  Ez a férfi meghalt, és kis híján mi is! Mi a fene folyik itt?!
Daniel karjai közül nézek a nőre, akit csak akkor veszek észre, mikor megszólal. (Tőlem akár itt is pusztulhatnánk, annyira magamnál vagyok.) Mikor elmondja a mondókáját, rögvest utána szólok:
- Várjon!
De Daniel mást mond. Valami olyasmit, ami megtorpanásra készteti a nőt. Nekem, mivel a nőnél pisztoly volt, eszembe se jutott volna éppen a Rend jelmondata, ám Danielnek jó szeme van az ilyesmihez. Sok olyat tud a Főnixekről, amit én nem, hiszen csak nem rég léptem be közéjük. A baba így, hogy már nem vagyunk életveszélyben, kicsit csitulni kezd, de a nedves idő és a hangzavar nem tetszik neki még mindig. Legalább már nem üvölt torkaszakadtából, sikerült picit megnyugtatnom.
A gyerekkel a karomon indulok el a nő felé, aki most mintha kicsit letaglózva meredne ránk.
- Egy ilyen apró babának az anyja mellett a helye - mondom ki azt, ami ezzel az egésszel kapcsolatban eszembe jut. Soha nem hagynám el a gyerekemet. Soha.
A nő egy pillanatig tiltakozik az ellen, hogy átegye, ám én mégis a kezébe nyomom a pólyát. Látni rögtön mindkettejük arcán a megnyugvást. Érzik, hogy egymáshoz tartoznak, és mindenképp így a jó nekik.
- Akárkik is üldözik magát, akármit is akarnak, ránk számíthat - győzködöm tovább.
- Nem... Maguk nem tudják, hogy mibe keveredtem. Higgyék el, nem akarnak belebonyolódni. Még akkor sem, ha a Rendhez tartoznak.
- Nem maradtunk sokan. Össze kell tartanunk.
Ahogy közelebbről megnézem, jövök rá, hogy nem is olyan fiatal a nő, bár hasonlít rám. Kalapja alatt ő is hosszú szőke hajat rejteget, és körülbelül egyforma az alkatunk is.
- Rendben. Elmondok mindent - szólal meg végül a nő. - De nem itt. Jöjjenek utánam!
Hátranézek Danielre. Vajon jó ötlet ez? De vajon nem nézne ki furán, ha felajánljuk a segítségünket, aztán meg visszakozunk? Az imént volt lehetőségünk megbizonyosodni arról, kik a jófiúk és kik a rosszak. Amellett a boszorkány a női mosdóban hamarosan magához tér. Nem lenne jó, ha itt találna bennünket.

Végül elmentünk a nővel. Hosszú történetet mesélt el nekünk,
de végül sikerült biztonságba helyeznünk őt is és a kicsit is.
Azóta nem megyek be a női mosdóba sehol.