~ Blaze of Glory, avagy a bazi nagy animágia projekt 8) ~

[Szereplők]

Szereplők Mark D. McCain; Andromeda V. Bucksworth


Zene:Bon Jovi - Blaze of glory [Nagy kedvencem ]


Reag/játék folyamatban.

[Helyszín:]

Helyszín: Az iskola folyosója - egy üres tanterem
Időpont: 1997. egy átlagos októberi napon, egy szombati délután.

*Már meg sem lepődök azon, amikor Malin újabb levelet hoz a reggeli közben. Apu mostanság gyakran küld aggódó hangvételű leveleket nekem imádott baglyommal. Aggódik miattunk. Érthető okokból. Különösen Fiducia miatt, aki még csak elsős idén. És szegény... Már is "jól" indult neki ez az egész év. Halk, unott, hűvös sóhaj hagyja el résnyire nyílt, sütőtöklétől csillogó ajkaimat. Már szinte előre tudom mi fog szerepelni a levélben. Így vigyázz magatokra Andy! Úgy vigyázz magatokra Andy. Még pár percig tanácstalanul fürkészik kék íriszeim a pergamenborítékban rejlő levelet. Van e értelme ugyanazt a témájú levelet vagy százhuszonötödjére elolvasnom? Úgyis ugyanazt tudnám rá válaszolni, amit eddig. "Ikke bekymre deg, det er alle her! Dominerer situasjonen." Hát igen... Elővigyázatosságból a leveleinket Norvég nyelven írjuk. Apát még anya tanította meg Norvégul, és azóta bizony ez hasznos dologgá nőtte ki magát. Kétlem, hogy sokan beszélnék a gyönyörű, hideg Norvégia nyelvét. Némi habozás után úgy döntök, kibontom a levelet, és elolvasom mit írt Apukám. A levelet az asztal alá helyezem, hogy csak Én láthassam tartalmát, noha felesleges, hisz ha Apu írta, akkor tuti hogy nem Angolul van írva. De így szoktam meg, és kész. Szét hajtom a pergament, majd pirítósomat majszolgatva elkezdem olvasni Apám norvégul írt sorait.*

Flott kjære datter!
Jeg antar lurer deg at jeg skriver dere så mye, men nå er det aktuelt for deg, det du hører når du kommer til å bli veldig glad for ham. Besøk en gammel venn fra Galtvort, og jeg ba ham om å lære at du kan bli Animagus. Settles en gammel gjeld med meg, men nå er det ikke så viktig ... Om dette senere. Jeg kan ikke si så mye. Poenget er at personen Mark D. McCain kalte fyren og talentfulle animagus. Denne helgen, på lørdag blir du forventet å slå opp.
Være bra elskling!
Kjærlighet, Din far

*Szemeim kikerekednek miközben a levelet olvasom. Hisz ez hihetetlen! Már régóta dédelgetett álmom, hogy animágus lehessek, és végre itt ez a Mark D. McCain, és Ő megfog tanítani minderre. Magamhoz szorítom a levelet, majd talárom zsebébe gyömöszölöm, és visszavonulok a hálókörletbe, hogy válaszolhassak Apának. Ez életem egyik legszebb napja. Csak kár, hogy még csak csütörtök van, és két teljes napot várnom kell Mr. McCainre. És utánna végre elkezdhetem az animágiát tanulni.*

~oOo~

*Két nap telt el Apám levelének érkezte óta. Szinte csigalassúsággal telt el ez a negyven nyolc óra. Ez a lelkesedés tőlem szokatlan. És most sem igazán kerít a hatalmába. Én túl hűvös vagyok az efféle érzelmekhez... A délelőttöt még valahogy eltöltöttem a könyveim és a pergamen készletem mellett. Nevezetesen házi feladataim súlyos tömkelegének terhével próbáltam megküzdeni nem a legsikeresebb módon. Vagy tizenhat házidoga után bedobtam a törölközőt, és elcsigázottan nyúltam el ágyamon, mellettem pedig össze vissza hevert talárom. Úgy fél négy körül elindultam a Griffendél klubhelyiségéből, de ennek előtte még megigazítottam rajtam hanyagul elhelyezkedő egyenruhámat, a szoknyámat, és a hófehér ingemet. Sietve rákanyarítottam a talárt magas alakomra, majd a portrén át távoztam a klubhelyiségből. A folyosó kihaltnak látszik. Nem látni egy rohangáló nebulót sem. Ezek a kibaszott szabályok... Tiszta gáz! Nem elég, hogy talárba "száműztek" bennünket még ez a vasfegyelem is kitartóan mérgezi igencsak izgalmas deákéletünket! De az enyémet nem. Tekintetem végigpásztázza a folyosót. Sehol senki. Pedig Apám szerint Mark McCainnek már itt kéne lennie. Majd biztosan előkerül valahonnan. Tényleg. Honnan ismerem meg?? Hisz még életemben nem láttam, de Ő sem engem. És ha elkerültük egymást? Fogalmam sincs. Mindenesetre felkészülten várom, hogy valaki esetleg megkopogtatja a hátam, vagy a nevemen szólít.

[Andromeda V. Bucksworth]

Andromeda V. Bucksworth


<<Minden ember életében van egy végzetes pillanat. Van, akinek jobb lapokat oszt a „Sátán”, van, akinek rosszabbakat. Azonban egy biztos. Egy valami nem a kártyáktól függ, a Joker sem iktathatja ki a végzet mélybe ragadó piszkos mancsát. Magával húz, elnyom, ez nem tőled függ. Nem egy ostoba játék, amit félrelökhetsz, amiből kiszállhatsz. Jól tudtam. Ujjaim megfeszülve szorították a párkány szélét, az erek megduzzadtak a lüktető ujjbegyeken. Testem a pillanatok törtrésze alatt többször megremegett, homlokom tükörsima felszínén verejtékcseppek csillogtak, mintha azok csak apró kristálygömbök lettek volna. Nonverbális varázsigék hadát mormoltam el magamban, azonban egyik sem segített. Az erő fogytán volt, az ijedtség fokozódott, alattam a mélység egyre nagyobbra tátotta száját. Várta a testet, kívánta a zuhanást, be akarta kebelezni bőröm, izmaim. Csontjaim ropogása már a fülemben csengett.
Ellenálltam.
Izmaim megfeszültek, majd elernyedtek. Lelkem tombolt, testem megrázkódott.
Akkor fejem felett egy kéz körvonalazódott ki, felém nyúlt, mire zsibbadásnak indult ujjaim reflexszerűen préselődtek övéi közé. Közelebb férkőzve karjaihoz, férfiasan szorítottam meg a támaszt, miközben hálálkodva kerestem az idegen szemének fátyolos fényben úszó fekete bogarát. Az íriszeimet fedő zavaros réteg azonban akadályozott a tiszta látásban. Ennek ellenére ajkaim megnyíltak és a köszönet szavait rebegték.
Halkan.
Megnyugvást találva.
Egy férfi volt az. Korát tekintve talán néhány évvel már többel ajándékozta meg az Úr, mint engem. Rajta múlt, hogy én is folytathatom az utam. Észben tartottam. Görnyedt testtartással emelkedtem fel az ő szintjére, majd úriasan leporoltam öltönyöm matt felületét, nyakam körül meghúztam a nyakkendőt.
-Miért tette?
Nem néztem rá, látványosan kerültem pillantását, ez csupán egy közönyös érdeklődésnek hatott felőlem. Tudniillik a mai világban egyre kevesebb az önzetlen gesztus. Ezzel az idegennek is tisztában kellett lennie.
-Sosem hagyom veszni, ami még menthető.
Az elmés feleletet hallván megemeltem elnehezedő fejem, zölden villódzó íriszeim övéibe fúródtak. Szuggeráltam, mintha csak egy megfejtésre váró rejtvény állt volna előttem. Ő állta mélyreható pillantásom. ~Egy erkölcsös ember. Vagy talán álszent. Meg akar téveszteni.~
-Mi a cselekedetének ára?
Szegeztem neki a magától értetődő ártalmatlan kérdést. Hogy őszinte legyek komolyabb követelésre számítottam.>>


Ennyire futotta a toxikológusunktól. Szándékomban sem áll lebecsülni, minden embernek más éri meg. Ezért vagyunk emberek, többek között a különbségek tesznek minket azokká. Ha a lánynak ez kell, ám legyen. A képzeletbeli listám gazdagodik még egy animágus-növendékkel.
Természetesen a tudást sosem adtam könnyen, az érdeklődésem pedig képtelen határokba ütközni. Bárki legyen is az illető, egyszerű „csatát” nem ígérhetek neki.
Kimért léptekkel haladok a tett helyszíne felé. Miután Roxfortos teendőimet hátam mögött hagytam, fejemben már a terveket szövögetem. Az életem egy óriási terv. Az agyam mindig előrébb jár, mint én magam. Azt hiszem, ez így van rendjén. Most, hogy gyakrabban teszem majd be a lábam az iskola területére máris otthonosabban mozgok a hosszú folyosókon. Az etikett nem maradhat ki, a zöldtalárosok biztosan kedvelni fognak. Ravasz mosolyt szűrök ki fogaim között, majd a távolban feltűnő alak felé közelítve lelassítom lépteimet. Talárom zsebéből kiemelem ott nyugvó kezem.
- Andromeda Malin Bucksworth?
Hangom kellemesen cseng, mintha csak a kinti, hűs szellő rebegtetné. Óhatatlanul is megérintem a szőke hölgy vállát, majd kerülve a bárminemű testi érintkezést visszahúzom. Felvéve a semleges arckifejezésem határozottan közlöm vele becses nevem, majd körbetekintek és a közeli üres tanterem felé vezényelem. Beérvén ügyelve az apróságokra bereteszelem magam mögött az ajtót, majd egy számomra egyszerűnek tekinthető bűbáj segítségével kintről kinyithatatlanná varázsolom.
- Nos, mi az oka annak, hogy "animágia lázban égsz"?
Beszélgetés. Egyszerű, könnyen megválaszolható kérdések, tudatlanságom enyhítése céljából.  

[-Igen, én vagyok az az Andromeda Victoria Bucksworth. Legalábbis úgy tudom.]

*Nem sokat várat magára valamiféle jel leendő tanárom kiléte felől. Egy határozott kéz apró súlyát érzem jobb vállamon. Óhatatlanul is megfordulok az illetővel szemben. Egy jól szituált varázsló testesül meg Mark McCain neve alatt. Az arcomon azonban semmi jel nem utal arra, hogy megdöbbennék, vagy megijedtem volna a jövevénytől. Nevemet hallva hirtelen elkuncogom magam. Milyen hivatalosak lettünk hirtelen, hogy a második keresztnevemre is utalást tett.*
-Igen, én vagyok az az Andromeda Victoria Bucksworth. Legalábbis úgy tudom.
*Halkan elnevetem magam azon, amint nagy komolysággal poénkodok egy számomra teljesen ismeretlen emberrel. Nincs mit tenni. Egy kis humorért sosem mentem a szomszédba. Otthon is megtalálom, vagy itt a Roxfortban. Ő sem késlekedik közölni önnön becsületes nevét, amivel anno megáldották a szülei. Az igazat megvallva csalódtam volna, ha nem Ő Mr. Mark McCain. Amikor egy használaton kívüli tanterembe vezényel követem Őt. Amint beléptünk a tanterembe lehuppanok egy padba nem messze Marktól. Lazán előre dőlök, és az asztallapra helyezem karjaimat lazán, és csak figyelem az előttem álló varázslót. Kérdés következik. Nos, igen. Lényeges kérdést tett fel Mr. McCain. Arcomon lelkesedésnek nem sok nyoma látható. A túlbuzgóság, heves érzelemkitörések sosem voltak a reszortjaim. Az északi gének ugyebár. Egy pillanatig elgondolkodva meredek a padon elnyúló összekulcsolt ujjaimra. Valóban elgondolkodtató kérdés.*
-Tudja Mr. McCain… Engem már régóta érdekel az animágia. Édesapám is animágus, és édesanyám is az volt. Számomra… Egyszerűen csak izgalmas a dolog. Hiszen mi sem érdekesebb, mint önmagunkat állati formában meglátni… Nem gondolja? Ön mit gondol erről? És az ön számára miért vonzó az animágia?
*Hirtelen kérdésáradat. Hangomból mégis őszinte érdeklődés, és kíváncsiság érződik. Égszínkék szemeim az előttem összekulcsolt ujjaimról a varázslóra vetülnek. Az ablakon beáramló napfény szabályos, finom vonású arcomra egy vékony fénycsíkot szánt végig. Vajon nem veszi zokon, hogy visszakérdeztem? Vajon mi lesz a válasza? Gyermeteg kíváncsisággal tekintek Markra. Hiszen gyerek vagyok… Lélekben biztosan. Nem mintha bánnám. Nekem így tetszik az élet. Gyermetegen lazán tudom felfogni a dolgokat. Nem vagyok szívbajos, az tuti. Közben eszembe jut hirtelen még egy kérdés, amit nem késlekedek McCainhez intézni villámgyorsan.*
-Ön hogyan tanulta az animágiát? Könnyen ment? Sok időbe telt, mire elsajátította?
*Ugyanaz a jól ismert érdeklődő hangnem. Már már túlzott kíváncsiságnak hathat. De valóban érdekel minden. Különösen a gyakorlati része a dolognak. Na és hogy újdonsült tanárom annak idején hogyan sajátította el eme csodálatos mágiaágat? Most hátra dőlök a padban, gerincem az iménti hülye pózban majdhogynem görbületet vett. Karjaimat pedig lazán leteszem a padra magam mellé.

Ezt a játékot lezártnak tekintem. User úgy döntött, hogy a karakter még sem lesz animágus.^^