des Pres kúria - Cambridge

*Néhány órányi ismeretség.. furcsa ezt kimondani.. de jelen pillanatban van ennél furcsább is. Ami azt illeti néhány órányi ismeretség, és a fiatal Ausztrál varázsló élete tökéletesen, és teljes egészében az elszántnak tűnő lány kezében van. A másik próbál nyugalmat sugározni Craig felé, és ha ez csupán fele olyan határozott is, mint amilyennek tűnik Craig-et ez nem zavarja. A lány utolsó szavait már nem hallja elveszíti az eszméletét. Ezt követheti a hoppanálás, ha minden a terv szerint halad. A gond csupán a tehetetlen test reakciója, pontosabban, az hogy nem reagál semmire. Így vélhetőleg meglehetősen nagy robajjal érkeznek meg a pincébe. Csörömpölés stb.. Craig természetesen a földre huppan a csontos vékony test tompa puffanás kíséretében érkezik a kőre. Míg a lány szerencsére a kanapéra huppan. Mivel eszméletlen túlzott fájdalmat nem érez.. egészen máshol jár.. álmában egy színpadon.. vállán gitárral.. néz farkasszemet a közönséggel.. mint anno.. egy halvány könnycsepp gördül a csukott szemek sarkából.. mintha maga is tudná ez csak kényszeredett álom.. Az ausztrál egész teste szörnyű hideget áraszt ráadásul új tünetként jelentkezik a karok, a kézfej elfeketedése.. bizonyára.. fogy az idő egyre fogy...

Hogy a lány mit tesz most csak ő maga tudhatja, vagy talán igazán ő sem.. de ha megvan még a doboz megpróbálhatja felnyitni.. ez azonban nem adja magát egykönnyen.. csak bűbájra hajlandó mozdulni.,,. Hogy ez kipróbálásra kerül e nem tudni.. de ha mégis feltárja titkát a doboz tartalma néhány tengerkék virágszirom. Kék Orchidea szirmai ezek.. melyektől a tapasztalt varázsló szája akár tátva is maradhat tekintettel.. hogy a természetben nem létezik ilyen.. és a varázslók, és boszorkányok által ismert legösszetettebb alaki manipuláció a szinte saját lélekkel rendelkező hófehér szellemorchidea kék színűre változtatása. Drága ereklyék a szirmok, és nyilván ez a fő hozzávalója a főzetnek, mely az Ausztrál tetoválásainak mellékhatását időlegesen enyhíti. Persze ezekről a lány még bizonyára nem sejt semmit. A tetoválások ott lapulnak Craig mellkasán lassan feketébe borítva szétterjedve az egész testet.

A dobozban, még egy kopott leírás egy pergamendarab is található, mely további hozzávalókat sorolja.

"
- Patkányköröm
- Brnzpor
- Bagoly vére
- Nyúlszőr
- 3 Tojás
- Darázs szárnya
- Sós víz mosta kavics
- Női hajszál
- Aranyköles
- Juharkéreg
- Zsugorított gyíkfej
- Sáskavelő
- Kék Orchidea Szirmai
"

A recept nem éppen rövid az elkészítés pedig kifejezetten körülményes, és időigényes.. ha valami hiányzik.. bukik a dolog.. Az ausztrál immár eszméletlenül hever a padlón.. és a lány talán 1000-szer is megbánta, hogy felkelt ma reggel.. A feketeség közben lassan a fiú arcára is elkezd áthúzódni, a bőre mintha megkövülne most..*

Megérkezünk, nem úgy ahogy gondoltam mert Craig landol a kőpadlón én pedig a kanapén. Nem így terveztem, de már nem tehetek sokat ellene. Lekászálódom és körülnézek.
Nagy nehezen felemelem Craig-et a kanapéra, a végtagjai kezdenek feketévé válni. Mi ez? Mi történhet vele? A rossz, az hogy érzem, meg fog halni én ezt nem akarom. Előveszem a dobozkát, amit adott, először manuálisan próbálom felnyitni de miután nem sikerül arra jutok hogy talán valamilyen varázsige nyitja. Gyorsan végigmormolok mindent, amit csak életemben tanultam vagy egyáltalán halottam. A sok közül valamelyik hatására a dobozka enged én, pedig kinyitom. A kék orchidea szirmai! Ilyen nincs is, mármint halottam már róla de hogy pont én tarthassam a kezembe, fantasztikus. Abbahagyom a szájtátást, hiszen vészesen fogy az időm. Gyorsan felteszem az üstöt, majd összeszedem a hozzávalókat. Most már örülök neki, hogy mindenfélét összevettem és lehordtam ide, minden megvan, amire a főzethez szükségem lesz. Belerakom az első két-három hozzávalót, a patkánykörmöt, a bronzport és a bagoly vérét. Bevallom, félek, azt hiszem még sosem féltem ennyire. Viszonylag gyorsan haladok, minden figyelmemet beleteszem, úgy igyekszem, mint még soha. Nehezen látok a pár gyertya fényében, amit meggyújtottam de azért minden kivehető.  A halál vize ver, olyan ideges vagyok, nagy figyelemmel szedem elő az alapanyagokat és mérem ki belőlük a kívánt mennyiséget. Olyan az mint egy groteszk bájitaltan vizsga, csak nem a jegyem múlik rajta hanem egy ismerősöm élete. Enyhén szólva személyes indok. Nagyon gyorsan dolgozom, a női hajszálhoz érve gondolkodás nélkül tépek a sajátomból, hiszen mit számít, különben se nagyon van más lehetőség. Már majdnem végeztem, odaérek a kék orchidea szirmaihoz. Egy pár másodpercig nézem őket, lehet, hogy nem látok már ilyet életem során. Megkeverem, ahogyan a receptben leírták, majd fiolába töltöm. Közel két óra szenvedés és kemény munka után elkészültem. A recept az írja, hogy meg kell inni a főzetet, lassan Craig szájába töltöm. Még nem sóhajthatok megkönnyebbülve, még nem lehetek biztos, abban hogy minden rendben van. A főzetnek hatnia kell, muszáj. Lerogyok a kanapé mellé, kimerített ez a magasfokú koncentráció, nem vagyok hozzászokva. Remegek, a fiola kicsúszik a kezemből és apró szilánkokra törik pár milliméterre a lábamtól.  Egy pár darab a vékony farmeron keresztül beleáll, furcsa érzés de valahogy nem fáj. Emlékeztet valamire, nem tudom mire.  Mindet kiszedem a lábamból, egy kivételével, azt mélyebbre nyomom. Nézem ahogy a vér meglátszik a nadrágomon. Már tudom, olyan mint mikor felvágtam az ereimet. Megijedek, gyorsan kiszedem és hosszú percekig csak nézem a véres üvegdarabot. Hirtelen eldobom, messzire koppan és törik még apróbb darabokra. Felhúzom a lábaimat és a térdemre hajtom a fejem. Várok, nem is tudom mire csak becsukom a szemem és reménykedem.

*Az elmúlt két óra eseményeiből, Craig gyakorlatilag teljesen kimarad. A szívverése csak egyre lassul, és teljesen öntudatlan. A lány pedig versenyt fut az idővel.. de vajon miért.. Craig nem kérte.. sőt.. épp ellenkezőleg elküldte volna.. a lányt.. de az valamiért mégsem hagyta magára.. Nem mintha Craig ilyesmiken gondolkodna, vagy gondolkodott volna.. Annál is inkább mert tökéletesen öntudatlan volt. Még az után is rengeteg idő telt el, hogy a lány leerőltette a torkán a furcsán zavaros sötét színű folyadékot.

Hosszú ideig nem történt semmi Craig ugyanolyan magatehetetlenül hevert mint korábban. Hosszú időnek kellett eltelnie, mire a mellkasa újra egyenletesen kezdett emelkedni, majd süllyedni. A lány talán ezt észre sem vette. Azt azonban már bizonyára, bár ki tudja.. hogy az Ausztrál köhögni hörögni kezdett lassan. A köhögés, csak fokozódott, és Craig feje önkénytelenül oldalra fordult, majd sötét fekete sűrű levet öklendezett, mely lassan a padlóra folyt, és kocsonyaszerűen megdermedt. Craig lassan ismét lecsendesült, és percek elteltével újabb köhögés közepette kinyitotta mélyen ülő halványan pislákoló szemeit.. a lány ugyan alacsonyabban kuporgott nála a földön, de az alvadt vértől furcsán tükröződő tű fehér hajszálak furcsa benyomást keltettek. Biztosan véletlenül vérezte össze őket.. még nem tudott beszélni, de nem is akart a lány groteszk bukott angyalként tornyosult fölé. Mint ki épp szárnyát vesztette. A világ kifordult a sarkából előtte. így hát csendesen lehunyta újra a szemit, és hagyta hogy a a furcsa semmi körülölelje.. talán észre sem vette a lány hogy felébredt nem gondol erre.. de így érzi..*

Nem bírtam tovább üldögélni meg éreztem a vérem szagát és hányingerem lett. Levettem a nadrágot majd Craig pulcsiját is és elhagytam a pincehelyiséget. Óvatosan kellett mennem ha nem akartam hogy anyám vagy akár Shayla fölébredjen. Settenkednem kell a saját házamba, ez igazán nevetséges. Fölértem a szobámba ahol felkaptam egy rövidnadrágot és felmarkoltam egy kis gézt. A lábamhoz kellett, ha jól megnéztem nem volt mély a seb csak elég jól vérzett. Visszalopakodtam majd bekötöttem a lábam, addigra Craig felöklendezett valamit, minden jel erre utalt. Hirtelen apám jutott eszembe ha ő még élne minden sokkal egyszerűbb lenne. Apa mit tegyek? Gondolom és az plafont vizslatom. Nem kapok választ, hogy is kaphatnék egy halottól vagy kitől várhatnám. Istentől? Kizárt, nincs Isten nem is volt és sosem lesz csak egy ostoba babona. Amint a földön ülve merengek megint meglátom az egyik szilánkot, vonzza a tekintetem. Valamilyen kényszer van bennem, kényszer hogy bántsam magam.
Fájdalmat akartam, őrjítő fájdalmat. Megfogtam a darabkát, véres volt ez is a lábamból szedtem ki. Öngyilkossági kényszer, ezzel állok szembe, tudom sokat mondták. Becsukom a szemem majd óvatosan belevágok a kezembe, épp hogy ízelítő csak egy kicsit vérzik. Egy csepp, két csepp, három csepp vér a padlón. Nem az eremet találtam el, direkt persze meg akartam halni de nem itt. Nem most, Craig-et nézem a mellkasa...emelkedik és süllyed. Ez csak egyet jelenthet mégpedig hogy él. A kezemet a hasamhoz szorítom, véres lesz a fehér trikóm, remeg a gyomrom. Most mi lesz? Lélegzik, él megcsináltam. El sem merem hinni olyan jó hír.
 -Craig! Szólítom meg halkan, lehet hogy nem reagál de a lényeg hogy életben van. Még a vérző kezem sem érdekel.

*A lassú sötétség némán öleli körül a fiút. Ebből a készakarva teremtett magányból rázza fel a félszag hang. Craig lassú mozdulattal oldalra biccenti a fejét. Gyenge még nem volna képes felállni, de a karját sem tudná megemelni. A feje teljes súlyával süpped le, s eközben komótosan felpattannak az immár tiszta, de gyenge, és bágyatag tekintetet rejlő szemek. Craig nyugodtnak látszik a hangja pedig simulékony, és halk, de mégis határozott, és jól érthető.*
- Te vérzel! *Mondja a lánynak kissé aggodalmasan, majd mintha mozdulni próbálna de nem tud hanyatlik vissza a feje. Csüggedten pislog csak, és nem szól sokáig. A vér látványa elbizonytalanítja, és szűrreálízalja a valóságot. Mindezek ellenére azonban gyönyörűen szépnek, és távolinak látja most a lányt, ez pedig ha tettszik ha nem sugárzik a szeméből. Őszinte hálává alakul a pillantása. Kissé tanácstalanul fordítja szemét a mennyezet felé, majd így szól lassan..*
- nem fogom tudni sosem fogom tudni.. megköszönni.. *Majd egy mély de fájdalmasan őszinte sóhaj hagyja el a kiszolgáltatott Ausztrál torkát.*
- Amint tudok mozogni eltűnök.. *Kis szünet*. Nem hozok több bajt rád.. szégyenlem magam.. *Szuszogja, de látszik h rettenetesen kimerült ettől a kevés beszédtől..*

Várok valamire aztán Craig lassan kinyitja a szemeit, látszik rajta hogy még nincs teljesen jól de szerintem jobb állapotban van mint amiben idehoztam. Ez biztos, halványan elmosolyodom annyira örülök hogy életben van persze hamarosan visszatér az eredeti reakcióm. Megállapítja hogy vérzek, a csuklómra nézek igen csöpög a vér de ez most a legkisebb problémám. Megvonom a vállam nem mondok semmit remélem még elég zsibbadt az agya ahhoz hogy ne tudja összerakni mire készültem vagy ha sikerül is tartsa magában a gondolatait. Nagy kő gördült le a szívemről, olyan furcsán és bágyatagon néz rám aztán a plafon felé fordítja a szemeit. Beszélni kezd én leülök a kanapé elé és hallgatom a kezemet erősen a combomhoz szorítom aztán bekötözöm. Az utolsó mondatnál felkapom a fejem, erőtlenül beszél persze hiszen még csak lábadozik.
-Figyelj rám! Te innen nem mész sehova amíg én nem döntök úgy hogy teljesen jól vagy. Valamint amint felgyógyulsz köteles vagy elmondani hogy ez mi a fészkes rákfene volt! Most pedig pihenj, és bármit szeretnél csak szólj.
Mondhattam volna azt is hogy nagyon megijesztett és hogy ilyet soha többet ne merjen velem csinálni de ezt inkább nem. Nem akarok sebezhetőnek vagy ijedtnek tűnni bár mindkettő igaz rám. Valószínű hogy nem fogok Craig-el veszekedni azon hogy meddig marad, biztosan tudja hogy igazam van. Különben úgy is úgy lesz ahogy azt én akarom és pont.

*A lány abban az egy dologban nem tévedett, hogy a fiatal Ausztrál varázsló agya még valóban rendkívül zsibbadt. A látása sem tisztult még ki teljesen, de legalább a fájdalmai tompultak valamelyest. A vállrántás bőségesen elég reakció jelen esetben. Bár kétség kívül Craig akkor sem firtatta volna a dolgokat ha tisztességes választ kap. A világért se szólna bele a másik dolgába. Egyrészről, mert nem az a fajta másrészről pedig jelen pillanatban tompult elméje a lelki furdalástól darabokra tépve egyetlen dologra képes fókuszálni. Ez pedig nem más mint a szó szoros értelmébe vett megsemmisülés.. jelen pillanatban képtelen megemészteni, hogy akaratán kívül vont bele valakit ennyire a sorsába.. holott kevés ennél rá nem jellemzőbb dolgot tehetett volna.. Miért alakult így a korábbi események, és a lány furcsán szomorkás, de mégis őszinte fájdalomtól ittas mélabús arckifejezése kavarog a fejében. Az üres plafont bámulja sokáig, de a szeme sarkából jól látja a lányt.. homályosan igen homályosan.. de pontosan látja mit csinál. Sóhaj.. de nem szól semmit.. nem is nagyon tud, és nem is akar.. Lassan becsukja a szemit, de a másik lélegzetvételeit tisztán hallja. Az illatát is érzi, így látatlanul is nagyjából sejti hol ül a másik. Aztán beszélni kezd. Minden szava jogosnak mondható.. bár azt, hogy nem mehet el nehezen veszi tudomásul.. még, ha jelen pillanatban képtelen is volna rá. Tudja azt is jó.. hogy kénytelen lesz beavatni a másikat a titkaiba.. abba a világba, amely oly közel, és mégis oly távol áll tőle. Melyet sokaknál jobban ismer, de mégsem ért teljesen.. Craig egyenletesen szuszog.. mintha csak helyeselne a másik szavaira. Majd egy lassú mozdulattal megpróbálja megvakarni az arcát.. de a keze lehanyatlik, és lecsüngve koppan a földön. Nem tűnik idegesnek csalódottnak.. bár az arca határozottan viszket.. inkább csak beletörődik az egészbe.. Lassan a lány felé fordítja a fejét fektében, és kinyitja a szemeit.. hol a kötést, hol szikrázó szőke tincsek övezte arcot figyeli megbánó, és lemondó tekintettel. Őszintén szólva fizikai fájdalmat érez.. még hogy ő kérjen.. szörnyen érzi magát.. mégis így szól a gyenge hangján akcentusával.*
- csak azt szeretném kérni, hogy ne menj el..

Nem mondott semmit, nekem a hallgatás beleegyezés tehát ezt én úgy vettem.
Aztán lassan sok gondolkodás és csönd után megszólal, erőtlen hangon gyenge akcentussal.
Azt kéri ne menjek el, halványan elmosolyodom majd megnyugtatóan válaszolok.
-Nem hagylak itt! Hunyd le a szemed és pihenj, még gyenge vagy.
Mondom kedvesen, ilyen se voltam még soha, nem szokásom aggódni másokért vagy ápolgatni egy-egy ismerős a pincénkben de valahol el kell kezdeni. Fáztam egy kicsit és ekkor eszembe jutott hogy Craig is fázhat.
Nem mondok és nem kérdezek semmit csak ráterítem a plédet ami a kanapé sarkában van, pontosabban volt.
Felveszem Craig pulcsiját és leülök a szőnyegre a fiúnak háttal, a hátamat a kanapé oldalának döntöm.
Pásztázom a pinceablakot, még sötét van de tudom hogy már nem sokáig.
Lehunyom a szemeimet és aludni próbálok, nem tudok. Kezd bennem feléledni valamiféle furcsa idegesség.
Aztán lassan mégiscsak elnyom az álom.

* Ha bár furcsa módon egyetlen porcikája sem szívleli ezt a helyzetet, most mégis melegség tölti el. Természetesen ez csupán az elméje játéka, hisz a teste fizikailag képtelen ilyesmire a rúnák végett. . Melegséghez hasonlatos érzés járja át, mivel a lány hanyag mozdulattal takarja be, és kedvesen szól hozzá. Craig szívesen megfogadná a szavait, és feledné talán mennyire szégyelli magát, és nem véletlenül hangsúlyozza ezt újra meg újra magában végeláthatatlanul. Na de fontosabb most az elmúlt néhány perc a kedves mozdulat, a halk szavak. Craig kissé össze is rezzen a betakarás közben, majd csendesen figyeli a másikat, és annak arckifejezését, míg az hátat nem fordít neki. Jól olvassa szerencsére az ilyesmit. A lány is zavarban van kissé.. bár ez tökéletesen érthető a helyzet, még varázslómércével is abszurdnak mondható. Craig csak bámulja a lány hátát, de ő most nem tud aludni. Sokáig a másik sem, de aztán az egyenletesen emelkedő vállak árulkodnak. A lányt is elnyomta az álom. Pár óra telik csak el és a hajnali nap első betűző sugarai az ablakon és furcsa pókhálószerű fénybe borítják a pincét. Szürreális játék ez a szemnek, de annál gyönyörűbb amint aranyra festik Brookelle szűke fürtjeit a fényes nyalábok. Az apró porszemcsék zagyva táncot lejtenek a levegőben kitöltve minden egyes fénycsíkot. Craig mélán és erőtlenül fekszik a takaró alatt épp hogy mozdulni tud, de nem erőlteti. Nyugodtnak érzi magát holott semmi keresnivalója itt egyetlen síkon sem.. sem a család sem a lány.. de még a pince romos hétköznapjaiban sincs helye.. azonban tudja.. egyelőre nem mehet sehova, mert nem tud másrészt szörnyű adósságérzete sem engedi.. vagy inkább engedné.. csendben pihen hát a takaró alatt gyönyörködve megmentőjében.. aki így álmában egy teljesen új színben tűnik fel előtte.. aranyba borítva.. békésen.. biztonságot árasztva magából..*

Álmodom, az hiszem sikerült elaludnom és most álmodom.
Egy erdő, sötét és fekete én a közepén botorkálok, varjak hangja és fekete madárraj az égen.
Amennyire kilátok a fák sötétjéből kint a fény a fehér fény vár. Elindulok de alig pár méter múlva
megtorpanok, Shayla. Gonosz mosolya szinte ragyog a sötétben középen áll elfogja a kintről beszűrődő fényt.
Karba fonja a kezét a szeme szinte beszél, azt mondja:"Nem juthatsz ki! Itt fogsz megrohadni. "
Próbálom tudatosítani magamban hogy ez nem valóság, nem igaz az erdő és a sötét sem csak Shay szemének
üzenete, az teljesen reális.  Aztán meglátok valamit a fák között, valakit, elnyűtt tornacipő  és szemébe lógó haj.
Craig. De ha ő Craig akkor mit keres az álmomban? Arra nézek amerre a furcsa alakot láttam , nesztelenül
suhan a sötétben aztán eltűnik a szemem elől.  Shayla-hoz próbálok menni és megérinteni de mielőtt
megmozdulnék eltűnik. Az ő eltűnésével a kintről beszűrődő fény is megszűnik, sötétben maradok.
Aztán új helyszínt látok szintén sötét van és hideg, a meztelen combom a jéghideg kőpadlón.  Látok egy fürdőkádat
ömlik bele a meleg víz a nyirkos,forró pára átjárja a szobát de hozzám valahogy nem jut el. A hajam vizes és egyszerre tisztul az egész emlékhalmaz a fejemben. Mellettem penge, tudom mi ez! Tavaly történt a tél szünetben mikor megpróbáltam megölni magam. Aztán a nővérem arcát látom, nevet gonosz a nevetése. Suttogást hallok a vállam felől."Tedd meg! Senkinek sincs szüksége rád, mindenkinek így lenne a legjobb igaz, Brook?" A hang amit hallok, a sajátom. Hirtelen fölébredek és amint kinyitom a szemem feltör belőlem a zokogás. Jobb lett volna ha már akkor meghalok.  Mi másért jutna eszembe mindig ez a pillanat. Beharapom az ajkam hogy ne adjak ki hangot annyira igyekszem hogy már fáj. Remélem Craig ebből az egész ingyen cirkuszból semmit sem vett észre.

*Ahogy a felkelő nap odakint egyre magasabbra kúszik az égen a beszűrődő fények táncában úgy ölt új alakot a pince. A lomhán változó árnyékok, és melegséget sugárzó fény nyalábok parádéja közepette egészen elbódulhat az ember. Különösen ha szinte teljesen erőtlenül fekvőhelyzetbe kényszerülve szemléli a történteket. Craig hol a különös amorf árnyékfoltokban, hol pedig az alvó lányban keresi azt a megnyugtató érzést, mely végül talán őt is alvásra sarkallhatja. Azonban mindhiába. Nem jön álom a szemére, ráadásul hamarosan a másik is mocorogni kezd. Ide oda fordítja a fejét, s közben halkan nyöszörög. Látható, hogy álmodik, és az sem lehet túl nagy titok a szemlélődő számára, hogy nem túl kellemeset. Craig csendben figyel, és megfordul a fejében jó néhány dolog.. valamiért azonban nem ébreszti fel a lányt, percekkel később pedig már ez szükségtelen is, hiszen riadtan ébred. Bár háttal ül Craignek a felkapott fej árulkodó. Az elfojtott levegővételekről, és a hangos szipogásról már nem beszélve. Aztán hirtelen elfojtott némaság. Mintha elvágták volna. A lány, még mindig háttal van, de az ausztrál könnyedén el tudja képzelni az arcát, és egy pillanatra átvillan az agyán egy emlékkép a saját duzzadtra könnyezett szemeiről.. amit a repülőtér mosdójában szemlél. A csend azonban fojtóvá válik mint mikor a halálsoron lévőket némítják olyan ez.. A lány lehorgasztott vállai szapora légzése, és fejtartása cselekvésre ösztönzi a srácot.  Lassan minden erejét összeszedve megpróbálja ülőhelyzetbe nyomni magát ami igencsak kifárasztja.. liheg is de hajtja valami az adósság.. és a szomorúság gondolata.. megpróbál közelebb hajolni a másikhoz, hogy szemből láthassa, de a csuklója megbicsaklik, és szerencsétlen mozdulattal a földre huppan. Szerencsére nem esett magasról, és meg tud támaszkodni a kanapé oldalán. Kicsit előrehajol, hogy láthassa a lány arcát. Ha lerajzolta volna korábban nem tévedett volna.. a könny áztatta szemek nedvesen merednek. A száj pedig fájdalmasan feszül.. és folytja a belső kétségbeesésbe a kifakadó indulatot.. ezek tükröződnek a másik szemében is. A szőke lány szája sarkából tűvékonyságú vércsík csordogál lefelé az álla irányéba.. oly erősen harapta be feszítette meg az ajkait.

Craig arca elkomorodott szemeit lesütötte nem nézett a másikra.. Lassan lefelé bámulva kinyújtotta a kezét és határoztat mozdulattal megtörölte a lány száját. A kézfején halvány vörös maszatként terült szét a vér. Ha hosszú ujjú lett volna rajta talán a másik könnyeit is megpróbálta volna letörölni, de a pulóvere a lányon volt. Mikor újra felnézett a másikra, már kicsivel világosabb arcot vágott.*
- Azt az előbb elfelejtettem.. *Köhög közben, hiszen még mindig elég gyenge.*
- Ne csináld ezt azt kérem még.. *Mondja csillogó szemmel halvány arccal, őszinte tekintettel. Utalva arra, hogy pontosan látta, korábban is mikor a lány bántotta magát.. *
- Engem nem zavar ha sírsz.. miattam ne tartsd vissza.. , viszont ha téged igen engedd, hogy segítsek.. *Majd előrenyújtja a kezét tenyérrel felfelé.*
Inkább harapj az én ujjamra.. ha vissza akarod tartani.. de bántsd magad..  *Mondja majd hátradől, és leereszti a kezét... mélyet sóhajt, mert a beszéd is jócskán elfárasztotta.*

Szörnyen éreztem magam, remegett az ajkam és fájt a fejem. Tele voltam ezekkel az idióta emlékekkel amik mint rájöttem sosem visznek sehová. Arra viszont jók hogy rettenetes lelki fájdalmat okozzanak d ez nem valami
hasznos mert beledögleni sajnos nem lehet. Ha lehetne már rég nem élnék. Érzem ahogy egy apró csíkban elindul a vér a számból és lecsöppen az államon. Aztán Craig odahajol az arcomhoz  először csak rám néz aztán letörli a többi vért. Furcsán nézek rá, miért törődik velem? Utána megszólal, nehezen és köhögve beszél még lábadozik
nincs teljesen jól. A felajánlását még jobban nem értem. Különben miért zavarja őt ha bántom magam?
Utána ugrik be hogy láthatta amit a szilánkkal csináltam és hirtelen még jobban elkomorodik az arcom.
Akkor most ha nem is tudja de sejti, el kell mondanom neki de előbb másról beszélek.
-Téged sosem bántanálak.  Ellentmondást nem tűrően beszélek hiszen sosem karmolnám meg vagy harapnék belé. Nem vagyok őrült és dührohamaim sincsenek hogy rajta töltsem ki.
-Tudod...nem kell folyton aggódnod értem mert hálás vagy. Kérlek, csak ezért ne csináld.
Nem érzem magam nagy megmentőnek valószínű hogy más is megtudta volna fűzni azt a bájitalt és én
épp csak kéznél voltam mikor Craig rosszul lett, nem vagyok szeretetszolgálat és nem kérek cserébe semmit.
 Még mindig háttal a srácnak leoldom a kezemről a gézköteget, most már úgy is tudja tehát teljesen mindegy hogyan próbálom takarni. A két új még kissé véres seb mellett több hosszú forradás és még be nem gyógyult sérülés van a másik kezem tiszta. Végigsimítok a hosszú forradáson ami a csuklómtól egészen a könyökhajlatomig ér, azt csináltam azon etén amiről álmodtam. Keresztbe tettek nekem és visszahoztak az életbe. Talán nem kellett volna ennyire igyekezniük.

*Craig ernyedt izmaival igen nehezen tudja megtartani magát így inkább teljes súlyával neki támaszkodik a kanapénak. Amennyire eltudja fordítani a csuklóját megteszi, és miután visszahúzta a kezét az ölébe téve vet még néhány pillantást az időközben odaalvadt vérre. Nem szól semmit hagyja, hogy a másik beszéljen. A lány szavai rosszul esnek neki, hisz ugyan a tartalmukba fellehető igazság kissé mégis sértőek Craig számára. Ez azonban nem látszik a rendkívül kimerült fiún. Amint feltűnnek a lány már korábban is látott sebhelyei, és hegei Craig elgondolkozik. Ha egy kicsit jobban volna egy könnyed mozdulattal, akár pálca nélkül is megszabadíthatná ezektől a lányt.. de hiszen erre nyilván ő is könnyedén képes lenne. Elvégre a főzetet is el tudta készíteni, amely nem akármilyen kvalitásokra utal. Arról a tényezőről nem is beszélve, melyről a lány nyilván nem is tud, de elengedhetetlen volt a főzet sikeréhez. Ezt a titkot azonban egyelőre Craig őrzi mélyen magában.

Nyilván képes lett volna már ő is eltüntetni őket.. de Craig szinte biztos benne, hogy nem akarja. Most még biztosan nem.. vagy talán csak nem tudja.. tulajdonképpen ez lényegtelen is. A csöndet a hajnalban most ismét az Ausztrál töri meg fáradt hangján elnyűtten, de őszintén.*
- Nincs szó ilyesmiről.. * Mondja, majd mély levegőt vesz, és az orrán kifújja.*
- Nem aggódom akkor egyáltalán, ha nem szeretnéd.. de szeretném azt elmondani, hogy .. *Közben heves köhögés tör rá, és kénytelen félbeszakítania mondandóját.*
- Szeretnék aggódni.. és ennek semmi köze a hálához.. tele vagyok lelkiismeret furdalással.. és tudom sosem leszek képes elég hálásnak lenni.. ezért ez fel sem merült....*Beszél csak Craig maga elé.*
- én csak láttam hogy vérzel.. *és miközben futólag ismét odapillant látja, hogy a korábbi vérzés még mindig nem állt el teljesen.*
-és csak rossz érzés.. nem szeretném hogy vérezz.. sehol.. sehogy.. *Magyaráz furcsán, de talán a lány érti, majd a fejét látványosan elfordítva kinyújtja a kezét újból, de még nem törli le az időközben frissen kiserkent vörös lét.. nem akar tolakodó lenni.. semmiképp..*
- Megengeded..? *Kérdezi mélán csendesen hangjában búskomor önváddal, de átható segítőkészséggel.*

Nézem a sebeket, eltüntethettem volna őket hogy senki se láthassa de úgy érzem
ez a múltam, ezt akartam ezt tettem és vállalnom kell a következményeit vagy épp
azt hogy mindenki lássa. Engem nem érdekel, akkor sem érdekelt más a halálon és
a fájdalmon kívül. Jó volt, furcsa de kifejezetten jó visszaemlékezni a percekre amikor
a szemeim előtt lepergett az eddigi életem és tudtam hogy meghalok. Már láttam előre
és örültem hogy apával leszek újra és senki sem fog bántani és sosem fogok sírni.
Most mégis itt vagyok Craig-el. Aztán rá figyelek, nem tudná meghálálni lehet de én nem is
akarom hogy ezt tegye. Aztán megkérdezi megengedem-e hogy letörölje a vért a karomról.
Én bólintok, legyen ha ezt a akarja.
-Ez a legrégebbi. Mondom és végigsimítom a leghosszabb forradást.
-Számomra az egyik legszebb is. Ránézek és ekkor jut eszembe hogy
nem kéne ilyeneket mondanom. Ez biztosan nem normális.
-Most biztosan őrültnek tartasz. Mondom és lehajtom a fejem, nem
érzem magam rosszul csak furcsán. Még sosem beszéltem az öngyilkossági kísérletemről senkinek,
nem is hiszem hogy kéne.