des Pres kúria - Cambridge

Megint a nevemet mondja és az utána következő szavaknál a jobb szemöldököm eltűnik a szőke
frufrum alatt. Ha nem Craig-től hallanám ezt azt hinném vicc az egész.
Ha nem tőle hallanám sarkon fordulnék és nem érdekelne. Most mégis van bennem valami,
valami nagyon furcsa. Percekig nem szólok, ha ez most komoly...
Az eszemre kéne hallgatni , ami azt harsogja, hogy nem tehetem meg azt, hogy mindenféle
előzetes figyelmeztetés nélkül. Furcsa felajánlás egy furcsa fiútól, szinte minden furcsa volt
már akkor is mikor megismertem. Erre most elutazna velem.
Elmosolyodom, megtehetem. A családomat sosem érdekeltem, annyiszor elakartam tűnni,
de sosem próbáltam ki milyen lenne. Most itt az alkalom.
-Vna, nagyon is van kedvem.
Mondtam olyan őszintén mosolyogva , ahogy eddig talán soha nem tettem.
Nem csak a szám, a szemem is igazán mosolygott Craig-re. Nem jutott eszembe
semmi rossz, nem fogok hiányozni senkinek, ha nem leszek itt. Ahogy most sem érdeklek senkit,
hisz arra sem méltatnak, hogy megnézzék élek e még egyáltalán.
Most végre teszek valamit , valami olyat amit nagyon régen szeretnék.

*A még mindig meglehetősen rossz bőrben lévő ausztrál arcán a válasz hallatán nem tükröződik különösebb meglepettség. A szemit azonban határozott melegség tölti el. Visszamosolyog a lányra aki nem is annyira a beleegyezésével hanem sokkal inkább az arcán tükröződő őszinte örömmel vívta ki a fiú meleg pillantását.*
-Komolyan..? * Kérdez viszont most már kissé megilletődötten vissza Craig. Valójában mikor feltette a kérdést nem gondolkodott rajta, hogy milyen választ is kaphat. Azonban ahogy bele gondol az egészbe egyre jobban fellelkesül. Hirtelen lendülettől vezérelve meg is próbál felállni ami sikerül is neki. Azonban hamarosan a térdei meginganak, és összecsuklik tompa puffanással zuhan a földre, ami önmagában nem volna gond azonban leborít egy állólámpát estében mely hatalmas csörömpöléssel zuhan a földre, és magával ránt még pár dolgot így elég nagy zajt csap. Craig lassan ülőhelyzetbe tornássza magát, és kihúzza a haját az arcából. A lány felé néz kissé szégyenkezve, amiért ilyen ügyetlenül viselkedett. De a lány válaszától, és a fokozódó lelkesedéstől hirtelen megfeledkezett magáról..*
- áh... Meddig tart még ez a bénultság...?? *Szitkozódik dühösen a kelleténél megint jóval hangosabban.. aztán sóhajtva folytatja.*
- Megőrülök ettől.. így még a pincéből sem tudok kijönni.. de.. de ha eljönnél velem.. Mutatnék pár nagyon jó helyet ha szeretnéd.. *Magyarázza Craig, majd lesüti a szemeit, és megpróbálja kicsit megmasszírozni a combjait hátha hamarabb beindul bennük a érkeringés.. *

Craig visszamosolyog rám és én boldognak érzem magam ettől.
A kérdésére bólintok, hiszen nem válaszolnék ilyet csupán poénkodásból, az nem rám vall.
Hirtelen föláll én már ettől megijedek, de mire segítségére siethetnék már hatalmas zajjal
magára rántja néhány kisebb aprósággal együtt.
-Jól vagy?
Kérdem aggódva és kezdem összesöpörni a romokat egyenlőre a puszta kezemmel.
Félre tolom az egészet a sarokba, remélhetőleg nem vettek észre fönt semmit. Pont olyan
süketnek kéne lenniük, mint amilyen vakok.
-Nem tudom meddig tart. Bár tudnám!
Mondom kedvesen, hiszen én is örülnék, ha már mindketten eltűnhetnénk innen.
Elmosolyodom, biztosan gyönyörű helyeket mutat majd nekem.
Lassan odalépek, letérdelek és segítek neki a combja masszírozásában, azt akarom, hogy minél
hamarabb rendbe jöjjön, nem azért mert a terhemre van. Ha csak rajtam állna hónapokig, évekig
is itt maradhatna. Jó is lenne!

*Craig helyeslően bólint a kérdésre, bár ami azt illeti nincs jó. Elsősorban lelkileg viseli meg ez a szörnyű tehetetlenség. Amikor a lány mellé telepszik a földre, csak kíváncsian figyeli mi sül ki ebből. Azonban az csupán könnyed mozdulatokkal próbál a segítségére lenni. Brookelle kezei mintha jégcsapot érintenének. Craig végtagjai, és egész teste, még így ruhán keresztül is tapinthatóan merev, és hideg. Bár ezen már nyilvánvalóan a lány sem lepődik meg ez is a mellékhatások egyike. Az érintés nyomán melegség tölti el az ausztrál varázslót, ám ez csupán illúzió a gondolataiban, hisz fizikailag nincs lehetősége ilyet érezni. Leszegett fejjel ül, és unos untalan próbál egy ki "életet" lehelni a bénult végtagokba. A mellette térdelő lánnyal egyetemben így meglehetősen kétes képet mutatva. Ezzel önmagában maguk között semmi probléma nem lenne. Azonban hamarosan nyikorogva nyílik a lépcsőlejáró ajtaja, és léptek hallatszanak. A zaj nyilvánvalóan megtette a hatását, és most valaki kíváncsiságtól teljes léptekkel kezd lefelé sétálni. Lassan az árnyéka is kezd kirajzolódni ám ez semmit sem mond Craig-nek. A lánynak talán annál inkább. Minden esetre a srác már elhatározta magát.. pontosabban elhatározásra kényszerült. A fejét őszinte tekintettel felfelé irányítva a lépcső felé ül mozdulatlanul ül a földön, és vállalja az esetleges következményeket. Bármi is legyen az.. bárkivel is kerüljön szembe. Pedig talán most kívánkozna legjobb pillanat az eltűnéshez.. Az ígéretét, felajánlását megtartja bárhogyan is alakuljon.. gondolja magában, s kissé fészkelődve bár talán nm kellene közelebb húzódik a mellette térdelő lányhoz.. mintha nem ő lenne épp a tehetetlen, és nem őt kellene megvédeni..*
- Ez most miattam van.. *Suttogja közben halkan a lány fülébe.*

Craig lába furcsán merev és rendkívül hideg. Bizonyára mellékhatása az egésznek, sajnálom , de nem
mondom ki hiszen én is utálom, ha sajnálkoznak a bajaimon. Csendben segítek, ahogy tudok.
Hirtelen ránézek a szemébe és elmosolyodom, furcsán nézhetünk ki így.
Hirtelen hangot hallok, nyikordul az ajtó és ezzel egy időben az ereimben szinte megfagy a vér.
Elsápadok, érzem, ahogy a vér kiszalad az arcomból. ne! Miért? Sosem jönnek ide, talán a hang miatt
megnézik élek- e még. Jézusom, mit tegyek? Remélem Shayla az, úgyis mindegy, hogy ő mit gondol.
Már megtanultam elmenni a véleménye mellett. Összeszorítom a szám, de nem fordulok hátra.
Egyenlőre. Craig közelebb húzódik és a fülembe suttogja, nincs igaza, nem ő a hibás, de most képtelen
vagyok megnyugtatni vagy válaszolni. Hátra fordítom a fejem, karcsú, magas árnyék. Behunyom a szemem
és csendben imádkozom. Levegőt sem veszek.
-Brookelle Cecilia Laura des Pres! Ki ez a fiú?
Hiába imádkoztam, hiába vetettem be mindent nem segített. Anyám áll előttünk körülbelül hat méterrel.
Anyám úgy néz ki, mint én csak húsz évvel öregebben, szőke, szép arcú, kék szemű.
Felpattanok, nem tudom mit mondani. Magyarázkodjak? Vagy már késő?
Mi a fenét csináljak? Ijedten tekintgetek, mint valami elmebeteg.
-Tudom közhelyes, de ez nem az aminek látszik.
Mondom olyan hűvösen, hogy még magam is elcsodálkozom rajta. Egy csepp aggodalom vagy félelem
sincs a hangomba. Nem az aminek látszik. Fogalmam sincs minek látszik anyám szemében.
- Akkor mondd Brookelle, mi ez?
Kérdezi hasonló hangnemben, magasba emelem a fejem, de nem mondok semmit. Ha elmondom
úgy sem hiszi el, akkor meg minek koptassam a nyelvem.

*Úgy látszik az iménti csörömpölés nem maradt észrevétlenül. A pincébe közelgő árnyék hamarosan testet ölt. Ezzel párhuzamosan pedig az iménti mosoly, mely Craig-et minden kis részében melegséggel töltötte el, most lefagy Brookelle arcáról. A sápadt páros, bár szinte lehetetlennek látszik, most fakó kaméleon módjára mégis versenyre kel egymással. Amúgy sem mondható egyikőjük sem mediterrán alkatnak, azonban most mégis egyikük sápadtabb a másiknál. A srác a lábadozása végett. A lány pedig a kialakulóban lévő helyezte hatására. Mely nem is annyira van már kialakulóban. Sokkal inkább kiforrott kész tényekkel került szembe a páros. Craig a vékony középkorú nő láttán erősen megdörzsöli a szemét. A személyéhez egy percig sem fér kétség. Nyilvánvalóan Brookelle édesanyja lépett a helyiségbe, szegezett kérdést a lányának ellentmondást nem tűrően. A jelenség szakasztott mása gyermekének kétség sem fér a személyéhez. Tekintete épp oly átható, mint a lányáé azonban valamiért fellehető benne az a furcsa indulatosság, és szenvtelenség, mely Brookelle felé irányul. Kissé értetlenül szemléli sugárzóan őszinte kék szemivel az asszonyt az pedig hol rá, hol pedig a lányára néz.

Ez a furcsa indulatosság.. mintha nem belülről fakadna gondolkodik Craig.. de minden esetre sok mindent megértet abból ahogyan a lány érez.. abból amilyen sértett, és elveszett. Így már árnyaltabb az egész kép az ausztrál előtt. Azonban nincs sok ideje az elmélkedésre újabb furcsaság következik. "Brookelle Cecilia Laura des Pres?" Hallatszik a lány teljes neve, melyet Craig most hall először. Elsőnek kissé furcsán hat azonban, hamar az Ausztrál fülébe mászik, és nem is távozik onnan egykönnyen. Brookelle válasza az anyjának meglehetősen határozatlan, és láthatóan nem is elégíti ki a szőke asszonyt. Szinte átfúrja tekintetével mindkettejüket, és az elharapódzó csend, csak olaj a tűzre. Ráadásul lépések újabb sora hallatszik, és a háziak egy újabb tagja közeledik a pince felé, hogy ki is az egyelőre még nem mutatkozott meg, de határozottan közelednek a léptek, és nyikordul a lépcső.

Craignek pedig cselekednie kell ez egyértelmű. Sajnos a lehetőségei igen korlátozottak jelen esetben, és számításba kell vennie azt is, hogy a nyilvánvalóan tapasztalt boszorkány könnyen árthat is neki, ha meggondolatlanul viselkedik. Bár szerencsére még nem rántott pálcát. Persze lehet Craig téved, mivel nincs tisztában a másik képességeivel, és azok felméréséhez túlságosan gyenge is. Így másként kénytelen cselekedni. Közben pedig a lépések közelednek. Craig egy utolsó pillantást vet a mellette térdelő lányra, akinek keze még mindig a lábain pihen. Brookelle észre sem veszi a dolgot olyannyira ijedt jelen pillanatban. Craig azonban egy lopott mozdulattal, ügyelve arra, hogy az anya nehogy észre vegye végig simít a másik törékeny kézfején, mely a lábán pihen. A kézen, mely megmentette az életét. Majd összeszedve minden visszatért elejét térdelésbe nyomja magát, majd sziszegve megpróbál felállni. Arcára kiül az erőfeszítés, és így kócosan nem is túl megnyerő. Álló helyzetbe tornássza magát, ám megint megbillen, de ezúttal képes egyensúlyt tartani. A lehető leg tisztelettudóbban fejét kissé leszegve indul meg a nő felé. Billeg ugyan de nem esik el. Végül határozott pillantást vet  a másikra, mellyel kissé talán zavarba is hozhatja azt. Majd illedelmesen de botorkálva meghajol, s keze nyújt, majd ha másik elfogadja, és úgy alakul még kezet is csókol, kissé groteszk módon a következő szavak kíséretében.*
- Kérem engedje meg, hogy bemutatkozzam. Craig Robert Nicholls vagyok. A lánya pedig megmentette az életemet.. *Jelenti ki kissé visszahúzódóan, és várja a reakciókat. Azonban egyre nehezebben áll meg a lában. Időközben lopva lepillant Bookelle-re arckifejezése pedig valami effélét sugároz. Ne aggódj minden rendben lesz. Azonban, hogy ki az újabb pincébe érkező, és hogy valóban rendbe jönnek e a dolgok az majd elválik az elkövetkezőkben..*

Hirtelen nem tudok mit mondani. elfogynak a szavak. Annyi éven át bújtam meg itt és vártam, hogy
valaki lejöjjön és megkérdezze mi történt velem, erre vágytam, mikor itt rettegtem egyedül és most
eljött a pillanat. Mégsem éreztem boldogságot vagy elégedettséget, inkább dühvel átitatott keserűséget.
Nem volt új ez az érzés, csak fájt. Ennek nem most kellett volna megtörténnie, mikor Craig itt van.
Talán készen álltam volna újra kezdeni, de most nem. Ez az egész helyzet más, mint, amit elképzeltem.
Nem az én személyemre irányul, ha Craig nem üt zajt sosem jönnek le és nem is jönnek rá.
Nem Craig okozta a bajt, hanem én évekkel ezelőtt.
Egy jó anya elmosolyodna és itt hagyna, talán még segítene is ápolni Craiget. Sajnos Darina des Pres
nem jó anya és én ezt pontosan tudom.

Mikor a fiú végigsimít a kézfejemen valami furcsa melegség tölt el, olyan, amit talán még sosem éreztem, de
ahogyan jött el is tűnik gyorsan a többi érzés mocsarában a vaksötétben.
Craig kezet csókol az anyámnak, furcsán nézek és ugyanez a tekintet jellemzi most anyámat is.
Ha jól vettem ki most ő sem tud mit mondani, meglephette ez nem várt udvarias gesztus.
Zavartan rám pillant, én nem bírok rá nézni.
Hirtelen újabb lépések hangját vélem hallani, az első gondolatom az hogy ne! Ez csak Shayla lehet, nem akarom.
Azt akarom, hogy ott maradjon, ahol van. Félek, nagyon félek.
Az alakja kirajzolódik, magas  sovány lány szép vonásokkal, barna hajjal. Apára hasonlít. Gyűlölöm, hogy nem én
hasonlítok rá. Amint meglát elmosolyodik, gonosz mosoly ez, felkavarodik tőle a gyomrom.
A szemeim tágra nyílnak és megrázom a fejem, nem akarom, hogy bármit mondjon.
Craigre vagy rám, ami arra ösztönözheti anyát, hogy kidobja innen a fiút.
-Megmondtam, hogy hozott ide valakit.
Hangja betöltötte a helységet, reszkettem a dühtől.
-Most aztán véged, r*banc!
Suttogta, én hallottam, tudtam, hogy anyám is csak ő nem vesz tudomást róla egyszerűen nem akarja hallani.
Nem akarja látni a nyilvánvalót, ökölbe szorítom a kezem. Tehetetlennek érzem magam.

*A pincében kialakult helyzet, ha lehet az elkövetkező percekben még szürreálisabbá, és szorongatottabbá válik. Újabb "vendég" érkezik, és a vendég szó jelen esetben igencsak találó, hiszen ha Brookelle korábbi mondandója valós volt, márpedig miért ne lett volna az, akkor a három nő bizonyára hosszú idő óta először tartózkodik huzamosabb ideig egy helyiségben. Különös tekintettel erre a helyre. A friss jövevény nyilvánvalóan szintén családtag, és a korábban elhangzottak fényében kétség kívül Brookelle nővére az. A vonásai némiképp elütnek a húgáétól, és az anyjáétól is. Feltehetőleg az apjára hasonlít. Így újabb árnyalattal lesz gazdagabb a kép, melyet Craig lát a családról. Egy dolog azonban biztos. Szinte tapintani lehet a jeges gyűlöletet, ami a két testvér között feszül. Ezeket az érzéseket mérni sem lehet a korábbiakhoz, ami anya, és lánya közt volt érzékelhető. Szinte megfagy a levegő a pincében. A betűző nap sugarai vaskos jégcsapokká dermednek. Craig pedig ezt pontosan érzékeli. A halkan elhangzó szavak pedig csak még inkább sarkítják a képet.
Kétség sem férhet hozzá, hogy a sérelmek, és az indulatok itt mélyebben gyökereznek, mintsem az első látásra képzelni lehetett volna. 
Craig akarva akaratlan is felkapja a fejét az elhangzottakra. Őszintén sértik a szavak, hisz tisztában van vele, hogy a lány semmi rosszat nem követett el. Még mindig várja az asszony esetleges viszontválaszát. Azonban hidegvérét a végsőkig megőrizve újra megszólal, s közben egyre nagyobb fájdalmak közepette küszködik, hogy állva maradjon.
Szavai szándékosan kimértek, és színpadiasak ezzel jócskán kifigurázva a helyzetet, és a két nőszemélyt. Rávilágítva ezzel is az egész helyzet rémes kivagyiságfára.*
- Rendkívül örülök kisasszony! *Szavait ezúttal Shayla-hoz intézi.*
- Bár én még nem ismerem önt teljes bizonyossággal állíthatom téved! Azonban mindenek előtt bemutatkoznék, mint úgy, ha nem tévedek nagyot, az édesanyjának már voltam szíves ezt megtenni.! *Itt rövid szünetet tart, míg újra egyensúlyt talál.*
- A Nevem Craig Robert Nicholls, és ha ismételten nem tévedek nagyot a húga megmentette az életemet.. ebből fakadóan megkérném szíveskedjék a jövőben tartózkodni az iméntihez hasonló becsmérlő frázisoktól, tekintettel rá, tökéletesen alaptalanok, és bántóak. Úgy vélem Brookelle semmiképp sem szolgált rá az efféle megjegyzésekre, és ha most nem veszik sértésnek jó néven venném, ha hasonlómód önök is bemutatkoznának a jó ízlés szabályait megkövetendő!! *Craig szinte magából kiemelkedve darálja a megdöbbentő szófordulatokat, nem kis mértékben kifigurázva a háziakat, s replikázva a helyzetre.. Azonban, hogy ez hogyan veszi ki magát hamarosan elválik. Craig valójában időt szeretne nyerni.. s Brookelle-t kivonni az egészből a helyzet felelősségét magára véve. Tekintettel rá felelős a kialakult helyzetért.. Reménykedik benne, hogy hamarosan véget ér ez a tehetetlen állapot, és hamarosan beválthatja a lánynak tett "felajánlását".*

Anyámnak mostanra sikerült csak felfognia szavainak valós jelentését furcsa, kérdő pillantást vet
rám, mintha kétségbe vonná, hogy bárkin is segíteni tudjak. Igaza van, még magamon is képtelen
vagyok segíteni. Kezdem jobban gyűlölni önmagam, mint másokat.
-Megmentetted az életét? Mégis hogyan?
Kérdi tágra nyílt szemekkel, kiengedem majd újra ökölbe szorítom a kezem, azt hiszem mindjárt
megőrülök vagy elájulok.
Craig eközben  Shaylahoz kezd beszélni, határozottan érzem, hogy a szavai feloldják bennem a
feszültséget és egy kicsit talán el is mosolyodom.
Mikor a bemutatkozást említi, édesanyám azonnal elmondja a nevét, ő könnyen manipulálható szavakkal.
Shayla azonban fölhúzza az orrát és gyűlölettel nézi a megmentőmet.
Mindent utál, ami hozzám tartozik vagy csak közöm volt hozzá, könnyen véleményt alkotott, így
Craigről.
-A nevem Darina des Pres.
Mondja anyám hűvösen, ezt még kibírom én Shaylat nem értem. A gyűlölködő pillantások,
a pillantások amikben azt látom "Bárcsak meghalna.", sosem bántottam. Fáj, tompa fájdalmat
érzek a mellkasomban, elakarok rohanni Craigel egy másik városba,országba vagy akárhová.
Folyamatosan ezt érzem, hogy meghalok, ha itt maradok, de egy részem visszahúz.
-Nem vagyok köteles megmondani a nevem.
Végigmér minket és fintorog, egyre rosszabbul érzem magam, hirtelen két szó tör fel belőlem.
-Miért gyűlöltök?
A hangom halk és elkeseredett, könnyek szöknek a szemembe. Istenem, miért?

*Brookelle édesanyja az elhangzottak, s történtek hatására végül bemutatkozik. Sőt mi több egy kérdést is intéz a lányához. Láthatóan az idősebb nő a megingathatóbb. Brookelle nővére azonban már keményebb dió. Makacsul reagál Craig saját magától igencsak szokatlan szavaira. Bár ami azt illeti, ő életében először látja az Ausztrált így akár azt is gondolhatja mindig ilyen ékesszóló. Jól látható, hogy az „Anya” fogékonyabb az udvarias gesztusokra. Craig pedig ezt érzékelvén illedelmesen biccent is felé. Viszonozva ezzel a bemutatkozást. Majd rövid időn belül egy kérdés feszül a lánynak, melyről Craig pontosan tudja, hogy nem kerül majd megválaszolásra, s ezért rendkívül hálás is. Az ifjú varázsló fel, s alá járatja tekintetét a három nő közt, s a kontrasztok elképesztősége hatására kénytelen magába révedni.

Egy család, s mégis mily belső ellentétek. A két fiatal őszinte gyűlölettel tekint egymásra, melyből az idősebbé a gyilkos, a fiatalabbé az áldozati. A biccentést követően Carig tovább folytatja az időhúzást, ékes szavaival.*
- Rendkívül örülök, hogy megismerhetem asszonyom s kérem, engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét rá, milyen büszke lehet a lányára.
*Reagál a bemutatkozásra majd, mint kőszikla peregnek le róla az idősebb testvér keresetlen szavai. Bár a kondíciója, még mindig nem a régi, lassan érzi, hogy így az erőltetett egyensúlyozás közben kezd visszatérni az ereje, bár igen lassacskán.
Craig lassan megvakarja a fejét, majd szemében komisz fényt csillantva fordul Brookelle nővére felé annak szavai hallatán.*
- Ez valóban így van, bár gondolom nem is kell, hogy figyelmeztesselek, rá ezzel milyen mértékű udvariatlanságot követsz el.. *Viszi le a hangsúlyt az Ausztrál újabb találatot bevíve ezzel a kissé gőgös nővérnek. Őszintén szólva sokkal szívesben használna ennél keresetlenebb szavakat, de mégsem teszi a helyzetre való tekintettel. Nem akar ártani Brookelle-nek s közben egyre magabiztosabb is lesz, ahogy érzi a testébe visszaáramló energiákat.. Lassan egészen stabilan kezd állni, és nem billeg, annyira miközben visszanéz a pillanatra elmosolyodó lányra. Aztán újabb szavak következnek, melyek kellően kétségbeesettek ahhoz, hogy örömöt csaljanak Brooklelle nővérének arcára, s cselekvésre sarkallják Craig-et. Az Ausztrál egy óvatos lépést tesz hátra, majd a tenyerét a lány szája elé emeli, miközben felteszi a szörnyű kérdést.
Síri csend támad ennek nyomán, s amint a kócos varázsló leereszti a tenyerét újból szól.*
- De hiszen nem gyűlölnek, csak kissé zavarban vannak! Nem igaz??? *Kérdez vissza Craig határozottabban szemében lángoló őszinteséggel, miközben tudja, hogy Brookelle kérdése nagyon is jogos. Őszintén szólva nem is vár választ inkább csak arra, hogy egy hoppabálásra elegendő energiát érzékeljen magában, de ez még sajnos nem érkezett el. Mindeközben már egészen szorosan áll a lány mellett, s várja a másik kettő reakcióját bármi is legyen az. Azt azonban elhatározta, hogy a szép szavaknak, és a jó modornak vége bármilyen sértő, vagy bántó dolog éri ezentúl a szőke lányt, aki semmivel sem törődve valóban megmentette az életét.*

Craig szavai furcsa visszhangot vernek, dicsérő szavak. Anyám sosem mondott rólam semmi jót, egy
percig sem feltételezte, hogy bármire képes vagyok. Olyan, mintha nem is ismerne, talán nem is
ismer igazán, hiszen nagyon keveset foglalkozik velem.
Anyám nem ostoba nő, mégis csak néz és nem lát. Becsukta a fülét és a szívét, engem lát rossznak
és Shayla lett a szent.
Mikor Craig Shayhoz intézi szavait a lány arca megkeményedik, lenézően mustrálja a fiút.
-Mivel nagyon is udvarias vagyok hát tessék, Shayla des Pres vagyok.
Mondja gúnyosan mosolyogva, ettől a mosolytól most is ugyanúgy émelygés fog el, mint pár évvel
ezelőtt. A szomorúság és a düh óceánná duzzad bennem, most megtudnám mondani mennyire elegem
van, talán ki tudnám fejezni szavakkal, hogy fáj, mégsem teszem.
Ha ezt tenném megmutatnám Shaylának milyen gyenge vagyok.

Kirobbant belőlem az a bizonyos kérdés, visszaszívnám, de már nem lehet. Anyám kerüli a tekintetem, Shayla
nem szól. Ez a csönd szinte fojtogat, Craig próbál javítani a helyzeten, de nem igazán sikeres az akciója.
A gyűlöletet és megvetést szagolni lehet a hideg pincében.
-Ugyan, ki tudna szeretni téged?!
Röhög fel Shayla, ez a nevetés az álmaimra emlékeztet, a rémálmaimra, amikről nem beszéltem senkinek és
amiket elrejtettem a lelkem legmélyén.
Erre a mondatra valami előtört belőlem, felszegtem a fejem, eddig leginkább lefelé bámultam, szégyelltem magam.
Most büszkén és dacosan néztem szembe velük hiába volt bennem a mérhetetlen fájdalom.
Apa. Ez az ő személyisége, igen, most úgy kell viselkednem, ahogyan egy valódi des Pres viselkedne.
-Anya, válaszolj!
Kérem hűvösen, Shayla még mindig kuncog közelebb lépek hozzájuk, valahogy még számomra is ijesztő a viselkedésem.
-Mit kéne tennem, hogy megfeleljek?
Kérdezem erős, számonkérő hangon anyától, most ő bámulja a padlót, fordult a kocka.
-Shayla, hozzád egyetlen kérdésem maradt csak. Miért én? Miért engem kellett hátba szúrnod?
A nővérem ijedt, zavarodott tekintete találkozik az enyémmel, a csönd most őt fojtja meg.

*A helyzet mondhatni kezd kissé elmérgesedni, nem mintha maga az alaphelyzet nem volna igencsak kellemetlen, de ez most már egyre súlyosabb. Craig bénultsága azonban távozni látszik, és ezt a fiú is határozottan érzi. Az erő visszatér a végtagjaiba, így kissé ki is húzza magát. Talán varázslatra is képes lenne már, de egyelőre ezt még nem tudja biztosan.  Azonban ahogy a helyzet egyre jobban kezd elmérgesedni anya, és lányai közt ember legyen a talpán, aki megmondja mi következik. Craig most csendben figyel, s nem tesz mást. Az arca a szokott mód sápadt de, a tekintete kiélesedik. Felváltva tekint a három másikra. Brookell nővére kissé nevetséges módon beadja a derekát, és erőltetetten bemutatkozik, ám a szavai, és a mesterkélt düh az arcán meglehetősen szánalmas. Megvető pillantása le is pereg az immár egyre határozottabb hatást kelő Ausztrálról.
Craig, ha akarná szinte haraphatná a feszültséget ami elsősorban két testvér között feszül. Azonban mégsem tesz semmit egyelőre nem. Csak hol az egyiküket hol a másikat nézi. Nem szeretne közbeavatkozni semmiféleképpen. Legalább is amíg nem  érzi szükségét. Brookelle arca azonban semmi jót nem sejtet. A lány elkeseredett, és az arcán pedig most valami mélyről jövő elszántság tükröződik. Hamarosan ki is fakad ismét. Az utolsó csepp a pohárban Shayla gúnyos kérdése, és nevetése lehetett. Ezt követően pedig indulatos, és határozott kérdések hangzanak el.
Craig vár egy ideig, kíváncsi mik lesznek a reakciók, hisz az jól látható, hogy Brookelle talán hosszú idő óta most áll ki magáért először. Viszont most már bármi is következzen Craig döntött, és bármi lesz a válasz Craig száját a következők hagyják majd el. Miközben Brookell felé fordul, és mélyen a szemébe néz.*
- Távol álljon tőlem, hogy bármit félbeszakítsak, de kérlek engedd meg, hogy még egyszer megköszönjem neked amit tettél.. *Itt szünetet tart, majd mindkét kezével a hajába túr, s közben így folytatja.*
- Viszont szeretném, ha tudnád, hogy amit mondtam, még mindig áll de a döntés a tiéd.. szóval.. *Szipog közben, és megtörli az orrát.*
- Nem kell tűrnöd örökké remélem tudod.. ha te is ezt gondolod, csak lépj ide mellém.. *Viszi le végül a hangsúlyt.*

A kérdéseimre nem kapok választ, nem is vártam rájuk csak már elég régóta kikívánkoztak
belőlem. Ez a hirtelen jött valami nagyon megerősített itt belül, képes voltam anyám és
Shayla szemébe nézni anélkül, hogy sírnom kellett volna.
Anyám a földre szegezte a tekintetét így most képes voltam benne fölismerni önmagamat, mikor
nem tudtam a szemébe nézni. Shayla arcán megdöbbenés látszott, sosem foglalkoztam a
sértéseivel. Most más voltam, teljesen más. Kihúztam magam és magabiztosnak tűntem.
Először életemben éreztem magam fantasztikusan erősnek.

Craig megszólal, felé fordulok és figyelmesen hallgatom a mondandóját, halványan
rámosolyogtam azt hiszem ő jóval többet tett értem, mint én őérte.
Elgondolkodom, tudom, ha itt maradok nem sok időbe telik, hogy teljesen
megbolonduljak. A döntésmeghozatal nem vesz el sok időt az életünkből.
Visszanézek a családomra és felsőbbségesen elmosolyodom, olyan vagyok, mint apa és ezt
kezdem megszeretni, hiszen mindig ő volt a példakép a tökéletes. Odalépek Craig
mellé és halkan , hogy anya és Shay ne hallhassa megszólalok.
-Nem, én köszönöm.
Anyám riadtan néz föl, fogalma sincs mi fog most történni. Nem is kell tudnia.
Nem tudom mikor jövök vissza, de remélem hamarosan képes leszek újra belépni
ebbe a házba és akkor nem kell majd a pincémben meghúznom magam.
Érzem, hogy ez a furcsa erő kezd elszállni, hamarosan újra más leszek, Önmagam.

*A csend maga fojtó, és fülledt. Épp, mint ez a pince maga. Tökéletes leképeződése a hangulatnak. A jelenet szereplői némán állnak, de egy valakiből mégis határozottság, és sugárzó erő tör elő. Pont úgy ahogyan a pince ajtón beszűrődő fény küszködik az odalent uralkodó félhomállyal, úgy viaskodik most a szőke lány elszántsága az őt körülvevő szürkeséggel, melynek tökéletes leképeződése, a komor megilletődött páros. Az anya, és a nővér. Craig tisztán hallja a lány szavait más azonban nem. Furcsa érzések áradnak szét a testében, azonban Brookelle elhatározása is nyilvánvaló. A fiú mellé lép, és mintha utolsó pillantásokat vetne a többiekre.

Craig pedig tudja, mit kell tenni, és érzi magán ígérete súlyát is. Az ereje már gyakorlatilag teljesen visszatért. Nyoma sincs gyengeségnek érzi, ahogy a varázsereje hosszú órák után újból keresztül áramlik a testén. Egy pillanatra behunyja a szemét, majd mikor kinyitja furcsa, és kétértelmű fény csillan benne a másik két nő felé. Nem tudja pontosan, milyen varázserővel rendelkezik a páros, de mindenképp gyorsan kell cselekednie nem fog pálcát használni. Ezt már eldöntötte. Annál inkább sem, mivel nem akarja az agresszív támadó szándék leg apróbb jelét sem mutatni. Csupán a távozás mezejére lépni kettesben, és ha minden igaz jó időre maguk mögött hagyni a pincét. Craig pedig cselekszik, hiszen mint már korábban felmérte most minden perc fontos.
- Ebben az esetben.. *Mondja halkan, majd felemeli a bal kezét és körző mozdulatot tesz a levegőben*
- Flagro Viridis!! *Mondja ki a varázsigét, melynek hatására szikrák pattannak ki előttük a semmiből, és hamarosan egy zölden izzó látszólag heves lángokból álló körülbelül derékmagas fal emelkedik.  Craig szívből reméli, hogy az egyszerű elterelés hatásos lesz, s közben megfogja Brookelle csuklóját, és a zavarodottságot kihasználva hoppanálnak is, ha sikerül. Az úti cél pedig igencsak távol van a kiindulóponttól. Ha minden az elképzeltek szerint halad perceken belül a heves szélben állnak valahol a tengerparton egy kiálló szikla peremén. A fehér habok szilaj nyaldossák a kiálló sziklaperemet, és nem messze a parti ködben egy világítótorony is kivehető. A sötétkéken színben játszó víztömeg pedig csak kavarog odalenn fehér habokat vetve. Craig lassan elengedné a lány csuklóját, és hosszan a széllel, és a hajával küzdve bámulna a semmibe vesző horizontra.*


//ha te is úgy gondolod mehet a válaszod Cape Cornwall-ba//


http://www.roxfort.frpg.hu/index.php?topic=6346.0