Rick Cartmen

RICK CARTMEN

Alapok

jelszó || Mint friss főtt varangy, a szeme oly zöld
teljes név || Rick Chandler Cartmen
becenév || -
nem || férfi
születési hely, idő || Dél-nyugat Anglia – Plymouth - 1985.04.01
kor || 12
vér || félvér
iskola || 1/7 Roxfort
évfolyam || 2

A múlt

Nem is tudom, miként foghatnék hozzá ehhez a témához…rendben van az időrendi haladás, meg a főbb dolgok kiemelése, de a fiatal éveimet ugye én is csak hallásból követtem le…merthogy a felettébb magas intelligenciahányadosom ellenére azért egy évesen gondolom örültem annak is, hogy mozog a kezem, nemhogy még tudjak is magamról…tisztára mint a részegek!

Szóval…1985 április elseje nevezetes napnak lett kikiáltva a történelemben, és ezzel együtt Anglia szigetországában is…legalábbis a Cartmen családnál, merthogy ekkor láttam meg a napvilágot Plymouth egyik magánklinikáján. Mint első gyermek természetesen várva vártak, apám pedig egyenesen odavolt, hogy elsőre legény érkezik a házba, és nem pedig lány. Születésemkor kék szemmel büszkélkedhettem, persze pár hónapig…elvétve egy-két szőke hajszál, csakhogy meglegyen a szexepilem a babalányok között. Nagyon fiatalon nem igazán történt olyan szóra méltó esemény, már ha nem vesszük azt, hogy mennyire eleven voltam. Talán ez minden kisbabára igaz…de rám aztán biztosan. Alig tudtam mászni, már törtem és zúztam a lakás minden szegletében, örülve annak, hogy nem vagyok helyez kötve…gondolom én. Anyu azt mondta, hogy az alsó polcokat ki kellett üríteniük, és a sarkos részeket meg lekerekíteni, nehogy megsérüljek. Egyszer magamra rántottam egy egész készlet kristálypoharat az asztalterítővel egyetemben…szerencsére nem maradtak hegek sem a törmelékekben való bömbölést követően…jah, amúgy a készlet értékére azt a válasz kaptam, hogy majd leverik rajtam…milyen kedves szülők! A másik kedvencem, állandóan összegyűrtem apu asztalon felejtett cigarettáját. Terítő sarka megragad…cigi volt, nincs.

Akkor már bemutatnám őket is, ha ennyiszer szóba kerültek. Anyu leánykori neve Meg Roberts, apu meg természetesen Chandler Cartmen…ergo anyu most Meg Cartmen a gyenguszok kedvéért. Ő jelenleg a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozik a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán…ennek köszönhetően sokat utazik, és olykor engem is magával szokott vinni…főleg franciába megyünk sokat, mintha ott olyan jó lenne. Tiszta fura népek…és a beszédük katasztrófa…de mindegy, térjünk vissza a szóban forgó témára. Édesapám mugli, és amíg nem voltak házasok anyuval, nem is tudta, hogy boszorkány…állítólag akkorát nézett, hogy a kikerekedett szemei megtartásához külön trailerek kellettek…megnéztem volna, és tutira kicikizem miatta…még most is azt hallgatná. Meg kell jegyeznem, mindkettejüket imádom…nagyon…Amúgy apu egy luxuskategóriás autószalon vezetője, és egyben az egyik legjobb értékesítője is. Szintén utazgat, mindig megpróbálja úgy hangolni az üzleti útjait, hogy azok egybeessenek anyuéval…persze ez nem mindig sikerül. Lényeg a lényegben, hogy sokszor bizony én sem mehetek egyikükkel sem, és ilyenkor viszonylag egyedül vagyok…tom, tom, szeretnek, csak kicsit rossz érzés. A viszonylag egyedül meg a nevelőnőt jelenti, aki nem más, mint Melanie Rys. Állandóan ott lebzselt a pasija is a mi lakásunkban, és élvezte a jólétet…a szolgálók persze ügyeltek a rendre, meg fegyelemre…de az a kis, akármi besztárolta magát, és állandóan macerált. Hát, egyszer idegemben felgyújtottam a perzsaszőnyeget, amin hempergett Melanieval…nem égtek meg, mert érezték a szagokat, és felpattantak…Angyal mivoltom lévén a „segítség” szó többször elhangzását, valamint a tűzön való toporzékolást követően segítettem nekik, és azonnal hoztam is egy vödör előre bekészített higitót, hogy Jack el tudja oltani a lángokat. Leégett apám egyik kedvenc autómodellje, és a fél szoba…többet nem láttam a gyereket nálunk. És ekkor még csak öt éves voltam…hihetetlen.

A rengeteg szülői távollét, és hírhedt magatartásom miatt idejekorán tanárokat rendeltek ki mellém, akik megkezdték az éles, és meglehetősen fifikás elmém pallérozását…egy évvel korábban, mint amúgy azt kellett volna. Mondanom sem kell, az időbeosztásom és „rangom” miatt a normál általános iskolába járó gyerekekkel nem is igazán találkoztam…csak ilyen sznob stréberekkel, akiknek a pénz volt a kedvenc témájuk, meg a költekezés…Már az első ismeretségeket megelőzendő tudtam, ki fogok tűnni közülük, és rühellni fogom őket. Nem tudom, hogy az a rengeteg távollét a szülőktől, vagy valami más okozhatta a jellemem ilyen irányú fejlődését, de abszolút nem illettem bele a gazdag gyermekek világába…az még hagyján, de rühelltem is velük lógni…ha tehettem, szívattam a fejüket, ők meg persze nyavalyogtak, és árulkodtak. Mindegy, eltanulgattam, meg szórtam a zsebpénzem velük, mert hát nem volt más választásom, és valamit csinálni kellett. Amit viszont nagyon szerettem, az a sport…floorballoztam, amikor lehetett…benne is voltam a Plymouth ifiben, ahol csodálatos eredményeket értem el…gólkirály…többször is meccs VIP…legtöbbször kiállított játékos…és nem egyszer eltiltás hetekre. Az egyik alkalommal viszont megjártam a hadakozást…csináltam egy tökéletes cselt, és elhúztam az ellen mellett a bogyót, ami neki nem igazán tetszett, így utánam kapott az ütővel, és derékon vágott. Annak rendje és módja szerint nekivágódtam a palánknak, onnan pedig csúszka a mű parketten. Elhagytam a tenyeremen a bőröm felé…felkeltem, és nekimentem jó szokásomhoz híven…a fene se gondolta, hogy harcművészeteket tanul, így nem volt túlzottan sok esélyem. Látatlanba nyikkhajnak tűnt…Ő eltörte az ütőjét a térdemen, én meg az enyémet a fején…fair küzdelem…ő elájult, én meg kiestem a körforgásból a műtét miatt. Mint kiderült, elszakadt pár szalag, és térd alatt nem sokkal a sípcsont is szilánkosra törött. Persze anyu és apu ahogy tudtak, jöttek is haza, és lemondták az útjaikat, amíg nem épültem fel annyira, hogy talpra álljak…fél év…hat csodálatos hónap! Azért gáz, hogy ennyit kellett szenvedni ahhoz, hogy huzamosabban itthon legyenek…drága ár, de egyszer megérte megfizetni. Természetesen a balul elsült verekedést követően azonnal utánajártam…hehe, jó poén…szóval utánanéztem, mit is kezdhetnék a mozgáskoordinációmmal a gyógytornák után…cselgáncs. Nem ment gyorsan, és olyan erőteljesen, mint másoknak, de sokat segített.

Lassan teltek, és múltak az évek…valami rejtélyes oknál fogva anyu és apu is elfelejtette megjegyezni nekem, hogy nemcsak a jellememet alapul véve nem vagyok egy átlagos gyerek, de van bennem némi plusz is…cink! Tíz éves voltam, amikor megtudtam, akkor is azért, mert egy őzet találtam a lakásunkban, akit apu mosolyogva korholt…A meglepő perverzitás ellenére naná, hogy le akartam vadászni. Konkrétan halált megvető bátorsággal settenkedtem mellé, és ugrottam a hátára a lépcsőről…furi volt, mert azonnal összenyaklott…aztán meg átalakult anyuvá. Apu őrjöngött…Én meg felkeltem, és világgá szaladtam, ami ugyan döcögősen ment, de sérülés ide, vagy oda, azért jó pár év eltelt már a törés óta…Este mentem csak haza többszöri mobilbeszélgetést követően…aztán jött a mese az egész Varázslóvilágról. Először azt hittem, hogy így akarnak hülyére venni…a végén viszont hathatós bemutatókat követően be kellett látnom az igazságot…szerintem apám szivatott meg, és mondta anyunak, hogy ne szóljanak a direkt módon kiskoromben elkövetett cigi merényletek miatt! Persze ez csak vicc…állítólag azt szerették volna, ha nem bízom el túlságosan magam, és nem érzem majd magam különcnek…ahha…hát ez nem jött be…sebaj! Mindegy, anyu ekkor két egész nap csak mesélt a rengeteg dologról, ami eddig számomra csak a mesékben létezet, és létezhetett…

Egy éven keresztül olvasgattam a könyveket, amik előkerültek a padlás egy gondosan elrejtett zugából…eltűntem a világ szeme elől, és művelődtem, hogy felkészüljek életem legnagyobb élményére…persze mindezt a tanulás és sportok mellett. Aztán az Abszol útra tévedve a családdal lassan összeszedtem a lehulló állam darabkáit, meg magamat is…bitymeretty volt a világ, amit ismertem ehhez képest. Megvettük a tanszereket, a kellékeket, a formaruhát…anyu azt mondta, hogy nekem tutira valami fura pálcám lesz…nem tévedett, Olivanderhez mentünk, mert állítólag ő volt a király ezen a téren…vélahaj a magja, és emellé párosul a galagonya. Érdekes kettős, de mindegy…amikor megfogtam, valami szél kezdett kavarogni körülöttem…nem igazán értettem, de az öreg eladó fószer tiszta izgatott volt, és azt ecsetelte, hogy ő minden eladott pálcájára emlékszik…na és? Én meg minden, meccsek alatt levert gyerek képére, mi olyan furcsa ebben? A trófeáin szívesen mereng az ember. Mindegy, megvolt minden, és tisztára fel voltam spanolva, hogy végre valami normális dolog is történik az életemben…most én voltam a bizniszember, merthogy ugyebár utaznom kellett, és csak szünetekben térhettem haza. Igazából apám ellenezte, mert azt szerette volna, hogy legyen rendes szakmám…de hát…varázslónak lenni az! Jah, kaptam egy macskát, ilyen szőr nélkülit…Modinak neveztem el egy bajkeverő viking Istenség után.

Az első év nagyon gyorsan telt, és ez köszönhető volt annak, hogy rengeteg lemaradást kellett behoznom…órákon persze csak azokon figyeltem, amik érdekeltek nagyon, nagyon…ez már kirajzolódott bennem pár hét után, mi is fog tetszeni, meg mi nem. A délutánokat a leckék elkészítését követően a könyvtárban töltöttem az első fél évben, hogy pótoljam a Varázsvilág létéből fakadó hiányosságaimat, merthogy azok sajnos akadtak, még a felkészülési év ellenére is. Olyan február környékére tudtam szintre hozni magamat, ez volt az az idő, amire tisztában voltam a fontosabb dolgokkal…csodás, mert ettől kezdve mehetett az élet…és a bandázás, meg csíntalankodás. Egggeeeeen…élenjáróvá váltam, és nevet szereztem magamnak az évfolyamon belül…voltak akik szerettek…voltak akik utáltak…ki hogyan…valaki titokban, valaki meg szemtől szembe…ez utóbbiakat jobban tiszteltem, már ha lehet ilyet mondani, míg az előzőeken csak röhögni tudtam…sebaj…év végén szupi jegyeket szereztem, kivéve mágiatörténetből és asztronómiából. Átmentem ugyan, de nem fényes eredményekkel.

A nyarat otthon töltöttem, és szerencsére a szüleim is úgy alakították az életüket, hogy velem lehessenek. A rengeteg távollét után az öröm mámorában olyan gyorsan szállt el a pár hónap, hogy affene…megkezdődött a másodév.

Kíváncsian vártam az órákat, és nem különben a baráti vadórzásokat…

Jellem

Általános : * Rick a Mungó egyik pszichiáterénél *
Mit is mondhatnék magamról…mit is…mert ilyenkor ugye elgondolkodik az ember, hogy kamuzzon össze-vissza, és fényezze magát annyira, hogy a luxok is elcsússzanak az egón…vagy mondja az igazat. Pfff…Legyen az igazság, asszem azzal nem ártok senkinek sem, meg hát, ez a célja a dolognak, nemde? Aztán ajánlom, maradjon kettőnk között, mert igen hamar lefelé ívelhet a karriered, ha alám teszel! Remélem eléggé világos voltam doki, ne akadjon össze a bajszunk!
* Rideg tekintet, előreszegezett, pisztolyt formáló kéz…ravasz meghúz, aztán önelégült vigyor *

Sajnos azt nem mondhatom el magamról, hogy alapjáraton nyugodt emberke vagyok, merthogy igen apró dolgokon is hamar fel tudom kapni a vizet. Legyen az egy apró beszólás, vagy egy olyan kósza mozdulatsor valakitől, ami nekem az adott helyzetben pont nem tetszik…bemm, máris beüt a krach! Tudom, hogy ez nem jó, de nem tudom kontrollálni, legalábbis eddig nem sikerült…ha valami kihoz a sodromból, akkor megyek előre, és nem nézek senkit és semmit. Gyááá, komolyan hangzik így kimondva! Az agresszivitásommal már igen sokszor húztam ki magam a csávából, és sodortam magam bele. Igen, tudom, hogy nem kellene…de van úgy, hogy nehéz ellenállni, főleg akkor, ha az a valaki megérdemli, amit kap, és igazán tenyérbe mászó képe van. Nem szeretem alattomosan kezelni a dolgaimat, sokkal jobb nyíltan, szemtől szembe rendezni a számlát az illetővel, bele a szemébe…mert ugye, úgy kap értelmet az egész. Ebből kifolyólag hamar le lehet szűrni, hogy rühellem az összes gerinctelen véglényt…nem is igazán tartom őket embernek…inkább valami bigyónak, ami arra sem érdemes, hogy szóra méltassam! Összegezve a tézist, első a fifika, merthogy az kell az élelmes, és gúnyos beszólásokhoz, nem különb módon magához az élethez…nem feltétlen kell verekedni azzal, akinek adni akarok…ha porig égethetek valakit mások előtt, akkor mi a fészkes fenének izzadjak le, nem igaz?

A tanulás terén akadnak problémák, merthogy a stréberek miatt nem tudok rendesen odafigyelni a tanórákon, szóval az ő hibájuk az egész közepes átlagom. Állandóan verik magukat, meg teszik a kiskirályt…nem értem minek tekernek annyira, úgy is mindenki lenézi őket. Szabadidőmben meg elég sok elfoglaltságom van, és igen kevés időm a tanulásra. Házik azért megvannak mindig, erre figyelek…bár lehet, hogy némelyik összecsapott…tantárgyfüggő! Van olyan, ami nagyon érdekel, abban toppos vagyok, mert rászánom az időt, a többi hanyagolós, mert rövid az élet, és sok a tennivaló! Amúgy az ominózus élet terén nem vagyok egy lúzer fajta, jó szervezőkészségem van, átlátom a dolgokat igen hamar…elegendő, mi több, rengeteg kurázsi és tettrekészség lapul ártatlan lelkemben, ami mellé persze egészséges pozitív látásmód is párosul. Szeretem, ha teret hagynak az ötleteimnek, és azt is, ha önállóan tehetek dolgokat…nagyon jó érzés tud lenni, amikor sikerül valami. Mielőtt elfelejtem, van úgy, hogy szeretek központ lenni, van úgy, hogy nem…kedvfüggő!

Lássuk csak, mi is van még…jaaaaa…tudom már! Csipázom a sütit, meg mindenféle édességeket, és nassolnivalót. Szerencsére nem látszik meg rajtam, mennyit kajolok, mert talán már platós teherautón kellene ide-oda ráncigálni. Kedvenc étel egyértelműen a szarvas ragu krokettel, paradicsomsalival! Ital pedig minden, ami pezseg. Nem kell bárgyún stírölni, üdítőkre gondoltam! A töklé felejtős! Kedvenc szín…hát, nem szeretem a színeket, szóval az átlátszó!

Imádom a humort, de abból is a feketét, meg természetesen az angolt!

Aztán az utolsó, legnehezebb téma…a nőőőőőőők! Még csak tizenkettő vagyok, szóval ezen a téren nincs olyan hatalmas belátásom a dolgok mögé…de majd idővel.

Pár dolog azért már körvonalazódott bennem…Rühellem, ha nyavalyognak, sírnak, rikácsolnak. Megfájdul a fejem tőle…Szeretem, ha talpraesettebbek, és furák…olyan titokzatosak! Jahm, és még valami…apu azt mondta, örüljek, ha megértem akár az egyiket is…nemtom ezt mire gondolhatott, majd hozza a jövő!

Plusz, megtudtam azt is, hogy nem a gólya hozza a gyerekeket…van aaa…
* Néz, látja a dokin, hogy nem kellene *
Oké, oké…akkor ennyi voltam!

   Apróságok

mindig || barátok, humor, „vérszívás”, kóla, mágia
soha || unalom, büdös, sivalkodás, stréberek, töklé
dementorok || hűvös és kellemetlen érzés, semmi több
mumus || Önmagam képe igazi stréberként, rózsaszín ingben, trapéznadrágban…első padsor, középen…
Edevis tükre || legendává válni
százfűlé-főzet || A lütyi színváltó… kékes színből megy át barnába. A szaga emlékeztet a vaníliára, ahogyan fokozatosan barnul, úgy változik az illat sz@rszaggá. Az íze a mugli kólára hajaz.
titkok || nem titkolózom, minek?
rossz szokás || folyamatosan jár a lábam, ha ideges vagyok, ha nem.

   A család

apa || Chandler Cartmen – 42 év - Mugli
anya || Meg Robertina – 40 év - Félvér
testvérek || -
családi állapot || egyedülálló
állatok || Modi az egyéves hím macska

   Külsőségek

magasság || 151 cm
tömeg || 49 kg
szemszín || Kék
hajszín || Szőkésbarna
különleges ismertetőjel || Egek… hegek a térdemen
kinézet ||

* Széttárja a karját, aztán körbeforog…a 180.-dik foknál megtorpant, és leejti a kezeit a törzse mellé *
Háááttt…nézz csak meg! Nem vagyok felhőkarcoló, de szerencsére, mint látható, házimanó sem…ciki lenne, szerintem elbujdokolnék valami sötét helyre! Ez a magasság pont megfelel a korosztályomhoz mérten…a kicsiket terrorizálhatom, a nagyok meg nem sokkal nagyobbak, szóval nekik is adhatok ízelítőt magamból. Szerencsésnek vagyok mondható, eszem, mint a mérgezett, és ennek ellenére a súlyom normális…igaz, hogy rendszeresen mozgok is, de a műtét után például nem tehettem, és egy kilót sem híztam a rengeteg kajó ellenére…A táp főleg izomzatként jelentkezik, nem pedig úszóóóógumibaaaan itt, meg ott! A térdem cinkes kicsit, de tudok szaladgálni és egyebek…érzékenyebb valamelyest, így hamarabb meg kell állnom, mint másoknak. Ezzel nem törődve szoktam futni, hogy kondiban tartsam magam.

A hajam szőkésbarna, meg ilyen kócos összevissza…nem szeretem a zselét, mert attól kopaszodni lehet, és ragad tőle az egész fejem.

De jó így, nem? Egyszerűen csak kevesebbet fésülködöm az átlagnál…hajat mosok, félreértés ne essék! A szemem is az átlagosok csoportjába sorolandó, mert barna, mint a világ lakosságának túlnyomó részéé! Két é egymás mellett, de furi!

Öltözködés terén szeretem a lezserebb holmikat…de az olyanokat, amin azért látszik, hogy ízléses. Amennyiben póló, úgy valami designes kép rajta, vagy felirat…a lényeg, hogy ellentmondjon dolgoknak, vagy beszólás legyen, mármint a felirat! Ing meg egyértelműen a rövid ujjú, és egyszínű. A hátán annak is lehet felirat…márka, vagy valami normális. Természetesen farmer forever…abból jöhet a fekete, kék és fehér…más nem, az már ratyi lenne! Nem szeretem mackót, meg a melegítőket…Az övek közül egyértelműen a vaskosabb csattal rendelkezőket részesítem előnyben, mert azon lehetnek címerek, írások, állatok, és egyebek is…már megint designolok. Cipő pedig sport, sport, sport…Az első suli, amivel kivételt tettem, és hordom az egyenruháját, az a Roxfort…persze csak módosan…ahol lehet, megnyirbáljuk a kötelezőt!
egészségi állapot || A bal térdem sajna nem az igazi, műtötték egy kisebb „balesetet” követően…verekedtem a pályán, és a rövidebbik gyufaszálat húztam, mert aznap szidtam el Fortuna nénit szerencsétlenségemre. Nem vehető észre semmi különös a mozgásomon, nem sántítok, nem bicegek…szóval, nem vagyok ilyen gyökér gnóm…annyi hátulütője van a dolognak, hogy érzékenyebb az átlagnál, és emiatt nem is bír ki olyan terhelést.

A tudás

varázslói ismeretek || Ez már komolyabb tészta, szóval kezdeném akkor a magánokításokon tanultakkal. Olyan alapokat próbáltak megtanítani nekem több-kevesebb sikerrel, mint amit általánosban is okítanak a diákoknak…matek…irodalom…nyelvtan…történelem…szóval a kötelezők! Annyi előnyöm származott a családom pénzes mivoltából, hogy nekem jutottak extra órák is…illemtan…művészet…idegen nyelvek…sport, meg ilyenek. Itt ne az átlagos tesiórákra gondoljatok, hanem olyan sportokra, mint a golf, krikett…és a legnagyobb kedvencem…floorball! Ezek alatt az évek alatt is bennem volt már a tüske, azok a tárgyak mentek csak jól, amik érdekeltek is, mert ami nem, azzal minek bajlódni? Persze, az életben majd szükség lesz rá…de akkor iiiiiiissss. Az illemtanon figyeltem, mert tudtam, hogy az beza hasznomra lehet még a későbbiek során…és szerettem a sportot is. Az átlagból a matek, a fizika és a mechanika ragadott meg, nem értem miért? A töri, meg ezek hidegen hagytak, ennek ellenére közepes osztályzatokkal hasítottam belőlük.

Aztán jött az első év Roxfortban…naná, hogy minden érdekelt…na jó, ez kis túlzás...de...majdnem…még új volt az egész a számomra. SVK a királyság, és persze az átváltozástan…A bájitaltan is kedvenc, mert vannak érdekes dolgok az órán. Mágiatörténet felejtős, de azért figyelgetek a stréberek pécézése közben…asztronómia marad a csillagász orientált varázslókollégákra, szintén cinkesebb…Bűbájtan meg gyógynövénytan süti…szeretem őket. A szeretem és figyelek nem egyenlő a stérberséggel…a a…nem, nem!

Patrónus :
Tizenkettő vagyok, szóval egyenlőre még nem megy a dolog…viszont nagyon érdekel, és már alig várom az elsőt, hogy meglássam, mi is pattan ki majd a pálcából.

Szakértelmek :
Az angol nyelven kívül megtanultam a franciák zsizsizését, írok és olvasok, valamint összefüggően beszélem is.

Szót kell még ejtenem arról, hogy nagyon jó floorballozó vagyok…a sérülés óta egy hatalmas gézköteg, meg fásni és térdvédő van a lábamon, de még mindig én vagyok a király! A floorball tulajdonképpen hasonló szabályokon alapszik, mint a jégkorong, csak kissé meg van nyírbálva…van egy ütő, egy szitás labda…és szaladgálunk, meg kergetjük azt, hogy kapura lőhessük…igen, ér keménykedni szabályos keretek között. Férfias és dekadens sport.

Jah, majdnem elfelejtettem…a külön sport keretein belül elkezdtem cselgáncsot tanulni, de csak nagyon finoman. Nem ilyen agyonverek másokat sport, de nagyon jó, mert állóképességre nevel, és testkoordinációra…nem is akármilyenre. Haladgatok belőle, bár még profi nem vagyok!

Animágusi alak :
Egyenlőre nincs…magáról a tényről tudok, anyu őzzé tudott változni. Mesélgetett róla, meg olvasgattam önszántamból, majd ha eljön az ideje, akkor rávetem magam a témára.

Legilimencia, okklumencia :
Ne vicceljünk, még kiejteni sem tudom őket rendesen...pici, meg ártatlan vagyok én ezekhez a dolgokhoz

felvett tantárgyak ||
   Hát, még csak másodéves vagyok, ilyenek nincsenek
mugli képzettségek || Floorball, cselgáncs
pálca típusa || 12 hüvelyk, galagonya, vélahaj
különlegesség || az egész lényem különleges

   Szerepjáték-példa

Most fültanúi lehettek annak, hogy miként is égettem le a szőlőskertünk kunyhójának nádtetejét…merthogy ilyenünk is volt franciában,, valahol Lille környékén. A telek nem volt túlzottan nagy, cirka húsz focipálya egymás mellett…nade nem azok a nevetséges kispályák…hanem az igaz nagyok, mint ami az angol sztárcsapatoknál vannak. Maga a nyaraló csupán ötszobás volt, és egyszintes. Három család jött ki velünk, így a felnőttek külön szobában, mi meg természetesen beszívtuk az egyetlen és legkisebb szobát. Hat fiú egy rakáson, belegondolni is katasztrófa…Persze, mint domináns alfahím, nekem ágy dukált…akinek meg nem, az megoldotta magának, ahogyan akarta…nade, térjünk rá a tárgyra, merthogy az itt most a legfontosabb……

Nyugalmas délután köszöntött ránk azon a bizonyos délutánon, tűzött a nap, szellő egy deka se, hogy jól leizzadjunk a gigantikus hőségben…kitaláltam hát, hogy mi lenne akkor, ha tetéznénk kínjainkat, és képzeletben elfek lennénk, a világegyetem legjobb íjászai…mindenki helyeselt. Miért pont elfek? Mert rengeteg könyvet olvastam át, és nagyon tetszett a faj mentalitása…a többiek nem tudom, tudták-e miről beszélek, de nem is igazán érdekelt, a lényeg, hogy belementek a játékba, és nem kellett hallgatnom a hülyeségeiket. A ház melletti kicsi fészerben találtunk némi bambuszt, meg damilt is. Apa szeretett horgászni, remélem, nem veszi észre a nyaralás alatt, hogy megfogyatkozott az orsóra tekert damilkészlete, és kábé fél méterre tudná elhajítani a horgot, mielőtt az visszacsapna. Derűs tekintettel szervizeltem az íjamat, és közben okítottam tudatlan baráti körömet, miként is cselekedjenek.
- Na skacok, a lényeg, hogy bevágjátok a bambusz tetejét, meg alját valahogy így!
A mondat kiejtését követően szépen előre nyújtottam a kezdeti stádiumban lévő harci szerkezetet. Úgy álltam a fiúk előtt, mint valami diadalittas ember, aki egy igen értékes trófeát szorongat a kezében. A másikban egy vadásztőr volt, aminek a recésebbik oldalát használva értem el a kellő mélységű hatást a bambuszon. Amint megvoltam, természetesen adtam is tovább, hogy a többiek is felzárkózhassanak…kész kis kovácsműhely lett a fészerből. Szerencsére anyuék valahol a borospincében túráztak, így nemigen kellett számolni a jelenlétükkel. Csendesen szemmel követtem a munkálatokat…ketten vagdalták a bambuszt, míg ketten a damilokat méretezték be az egyes íjakhoz. Újabb ketten azért őrt álltak, mert ugye nem lehetett eléggé biztosra menni…én meg a termelésvezető voltam. A bevágásokat és a kötözést követően készen álltunk a harcra…már csak nyíl kellett az íjhoz…hirtelen bréjnsztorming…nádtető, a nád tökéletes lesz.
- Fiúk, fel kell jutnunk a tetőre, és nádat szerezni! Azt kihegyezzük, rakunk bele a szobában lévő darts tűkről műanyag tollakat, és kész a fegyverünk lőszere!
Vidám kacagás tört ki, hogy íly ügyesen megoldottam a nyilas problémát…

Már jó ideje játszhattunk, amikor elkezdtek jelentkezni a szemekben az unalom első jelei…mert ugye minden csoda csak pár napig tart. Ez a mi esetünkben nem volt több egy óránál. A tóparton lövöldöztünk, mert ott a puha homokba beleállt a nyílvessző…máshol még csak rendesen nyomot hagyni sem volt hajlandó.
- Fel kellene dobnunk a dolgot!
Kezdtem bele komoran, miközben felajzottam az íjamat, és végighúztam két ujjam a műanyag tollakon. Hirtelen belém hasított a háborús filmekből látott egyik jelenetsor…amikor az íjászok egy vonalban állnak, és a lábuk előtt lévő fekete, égő löttybe mártják a nyílhegyeik végét…naná, hogy ki kell próbálni.
- Skacok…olyan ötletem van, hogy kész! Meggyújtjuk a nyílhegyek végét!
Jó piromániás révén tudtam, merre kell higitót keresni…igen, élénken élt az emlékezetemben a szőnyeges eset. Íjásztársaim nyilainak hegyét leöntve meggyújtottuk azokat. Eleinte csak gagyi kékes lánggal égett…de mire kiértünk a fészerből, az enyém lángra kapott, úgy igazán. Minthogy felajzott állapotban sétálgattam vele, úgy gondoltam, ideje szaladni, hogy kilőhessem…aha…amint megindultam, botlás…kényszeredetten eresztettem el a nyílvessző végét, hogy tenyérrel tompítsam az esést…volt akkora szerencsém, hogy az a fránya cucc a tetőn landolt a társai között. Persze azok is éghető anyagok voltak, nem beszélve a forróságról, ami sújtott minket aznap. A borulást követően azonnal felkaptam a fejem, de már csak a narancsos és sárgás lángokat láttam a ház tetején.
- Tyűűű, mit kapok ezért!
Mormogtam halkan, miközben a többiek tátott szájjal nézegették a tetőszerkezet szépségeit…és az onnan felfelé kavargó hamuszemeket. Amúgy jól nézett ki.
- Cink, de mégis! AAAAAAPAAAAA!
Kiáltottam el magam, hogy minél hamarabb történjen valami, és ne égjen le a fél ország miattam. Érdekes is lett volna…Híradó este.
~ Különkiadás! Kedves nézőink, egy kisfiú miatt leégett Lille városa, és a környező tartományok! ~
Merengtem magamban pár pillanatig…végtére is hírnév…na mindegy, mire feltekintettem, apa már javában kiabált, és szaladt a tömlőért…a többiek meg segédkeztek neki. Érdekes módon anya nem pánikolt egyedül a nők közül…mi meg ott álltunk, és figyeltük, amint a szülők felülkerekednek a tűzön…

   Egyéb

avialany|| Haley Joel Osment