Adele Jones

ADELE JONES

   Alapok

jelszó || Mint friss főtt varangy, a szeme oly zöld
teljes név || Adele Jones
becenév || Ade
nem || Nő
születési hely, idő || 1981.március 8. Liverpool
kor || 17
vér || fél
iskola || -
évfolyam || Ötödik évfolyam (97/98-as tanévben Hatodikos)
szak || -
munkahely || -

   A múlt

…és ez volt életem egyik legfeledhetetlenebb nyara, ami örökre belém vésődött. Imádom őket, remélem, hogy sohasem múlik el az érzés, amit ezek a srácok hoztak az életembe. Ha netán a kezetekbe kerülne a naplóm, ne feledjétek, Ti vagytok a Legjobbak!

Margareth

Újra olvasva anyám naplóinak sorait kezdem érteni azt az életérzést, amit ezek a srácok hoztak a szívébe. A lemezjátszóból most is a Beatles szól, én is ugyanolyan élvezettel hallgatom a számaikat, ahogy anyukám tette annak idején. Elég csak lehunynom a szemeimet, máris magam előtt látom a kiemelt színpadokat,a hatalmas tömeget és az apám szerint „őrülten visongó csajok” tömegét. Tudjátok a szüleim tipikus lázadók, azok közül valók, akik nem féltek követni az érzéseiket és kissé talán fanatikusan váltak szabadságuk hófehér galambjaivá. A szüleik nekik is tiltották a füvet, az italt és a házasság előtti kapcsolatokat, ők mégis olyan felfogással élték az életüket, hogy az 1960-as évek derekán valószínűleg sokakat megbotránkoztattak, főleg itt, Londonban. Egyikük sem volt jó madár, anyám tizenhat, apám pedig tizenkilenc volt, amikor összesodorta őket az élet egy Beatles koncert után, valamelyik vidéki kisvárosban. Talán meglepő, hogy egy olyan varázslócsalád szülötte, mint az anyám, hogyan keveredik olyan közegbe, ami teljesen különbözik a rideg és kimért, tisztes és megbecsült angol családokétól. Margareth mégsem törődött azzal, hogy számára ott a Roxfort és egy előre megtervezett jövő, ami persze csak a szülei gondolataiban létezett. Túlságosan is makacs és büszke volt ahhoz, hogy behódoljon a család által alkotott normáknak. Bevállalt egy életet azzal a koncert utáni sráccal, aki hétköznapjaiban fakitermeléssel dolgozott és nem szégyellte a kétkezi munkát. Így lett anyámból Margareth Jones, miután hozzáment csibészes mosolyú apámhoz. Noah jobban szerette anyámat, mint azt bárki is gondolta volna, a sok veszekedés és anyám undok szülei ellenére is Margarethel maradt. A hetvenes évek elején hozták össze a bátyámat, ifjabb Noah Jonest, én kilenc évvel később születtem, a család legnagyobb örömére. Születésem körülményei is rendkívül izgalmas történetet foglalnának össze, de félek, hogy ha belekezdenék, sosem lenne vége.
A gyermeki éveimről mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy átlagos. A zsúfolt, vörös téglás, összetéveszthető sorházak szürkeségéből egy London közeli kisvárosába költöztünk, apa ügyelt arra, hogy kertes ház legyen, közel a tóhoz és az erdőhöz. Szeretett pecázni és élvezte a szabadság érzetét abban a zöld környezetben. Többször elmentek anyával egy hosszú sétára, olyankor mindig a bátyámra hagytak, kétnapi élelemmel felszerelve, ha netán tovább élveznék a mohák és füvek által alkotott kényelmes heverőt, vagy a fák hűsítő árnyékát. Most mondhatnátok azt, hogy milyen felelőtlen egy házaspár, aki csak úgy magára hagyja a gyerekeit. Higgyétek el, nem voltak azok. Csak bizalomra akartak tanítani bennünket, ezzel mutatva, hogy ők is megbíznak bennünk. Egyébként megkérték a szomszéd, idős hölgyet, Miss Fletchert, hogy titkon figyeljen ránk. Azt hiszik, hogy nem jöttünk rá? Nem nehéz megérezni egy bébi csősz illatát, aki furcsa mód naponta hatszor is átnéz, csak hogy kölcsön kérjen egy konyhai eszközt, vagy hozzon a frissen sütött pogácsájából. És még azt mondják, hogy a gyerekek ostobák…Ahogy látjátok, békés környezetben éltünk, friss levegőn, közel a természethez, és mindenünk megvolt ahhoz, hogy a szüleink normális és egészséges gyerekeket neveljenek ki a jövő generációjának. Lehet, hogy makacsabbra sikerültünk a tervezettnél, de talpraesettek lettünk és boldog emberek. Ebben talán az is közrejátszott, hogy nem fogtak minket vasszigorral és hagyták, hogy a saját hibáinkból tanulhassunk. Ha fára másztam, nem szidtak le, ha lepottyantam, nevetve vigasztaltak, ha verekedtünk, bele lógattak bennünket a tóba. Igaz, csak nyáron, mert a tél azért rázós, ugye értitek? Hideg, rideg, zizeg. És ha már nyár, akkor szó essék a kerti partikról is. Emlékezetem óta minden évben rendeztünk többet is, mi és még egy-két család vettek részt rajta, mondhatom, hogy jól érezte magát mindenki. Sütögetéssel kezdődött, fürdéssel és tánccal lett fűszerezve, később felszólaltak a legismertebb Beatles slágerek, majd vízi pipázással és őrült füstöléssel ért véget. Jó, azért a marihuanat és a pipát nem próbálhattuk ki, de azért vicces volt látni jó kedélyű szüleinket, amint vidám műsorukkal szórakoztatták a parti vendégeit.
Vérünkbe ivódott a zene és a tánc, a bátorság érzete, annyira felszabadultan éltünk, hogy évekig nem is hallottam arról, hogy van egy varázsvilág, és édesanyám maga is boszorkány, aki saját akaratából fordított hátat az örökségének. Vaskalapos szüleivel is először kilenc évesen találkoztam, akkorra békült ki anya és lánya, így mi, unokák is érdekesek lettünk. Nem haragszom rájuk, de nem tudom megérteni őket, azért, amiért eltaszították maguktól a saját gyermeküket. A békülésből az lett, hogy anya elmesélt nekünk mindent, azt is, hogy Noah kvibli, bennem viszont talán megvan az a különleges képesség, ami nagyanyámban is.
Nem is kellett sok idő ahhoz, hogy mindez bebizonyosodjon, néhány hónappal később felfigyeltem arra, hogy ha erősen koncentrálok, a magasba tudok emelni apróbb tárgyakat, faleveleket, lúdtollakat, ha pedig dühös vagyok, láng lobban fel a közelemben. A nagyszüleim szemei felcsillantak, anyám csak halványan mosolygott, ő már annyira nem örült, mivel önmagát látta bennem, apám csak vállat vont, Noah pedig állandóan azzal szekált, hogy mindig is tudta, gonosz kis boszi vagyok.
Eltelt két év, egyre többet meséltek, néhány trükköt sikerült elsajátítanom és bevallom, nagyon élveztem azt, hogy különleges képességeim vannak. Nem csak izgalmasnak találtam, de úgy éreztem, hogy ki kell használnom ezt az adottságomat, valami jót kell kovácsolnom belőle. Tizenegy évesen meg is kaptam a Roxfort levelét, emlékszem, hogy anyu elsírta magát, mindannyian féltettek engem, de egy valami közös volt a családban, hagyták, hogy én döntsek. Nem nehéz kitalálni, hogy melyik opciót választottam, ugyan kicsit félve, de izgatottan indultam el a vonattal, hogy új életem színhelyére lépjek.

Roxfortos évek

Azt kell mondanom, hogy az első napokban kifejezetten utáltam úgy összességében mindent, ami a varázsvilághoz köthető. Szürke, nyirkos falak, hatalmas, ismeretlen helyek, elképzelhetetlen furcsaságok, beszélő portrék a falakon, mozgó lépcsők, szellemek. Semmi sem tetszett, mindenre csak húztam az orromat, nem tartottam be a szabályokat, többször sikerült összeugranom a háztársaimmal. Aztán ahogy megkezdődött a tanítás, arra eszméltem az iskolapadban, hogy kíváncsian figyelem, miről van szó, és amint véget ér az óra, máris szomjazom a következő után. Lustából hetek alatt szorgalmas diákká váltam, faltam a könyveket, gyakoroltam, de a barátkozásról sem feledkeztem el. Itt találkoztam először ekkorra gyerek sereggel és itt jöttem rá először, hogy vannak másfajta, zárkózottabb személyek is. Hosszú időbe telt, míg kiismertem a háztársaimat és megtaláltam azt a réteget, ahová beilleszkedhettem. Visszagondolva, nem panaszkodhatok, rengeteg ismerősre tettem szert, tapasztalatok alapján sokan megkedveltek és több jó baráttal is büszkélkedhetem.
Második évfolyamtól kezdve már meg volt az a keménymag, amibe még most is tartozom, szívünket, s lelkünket adjuk egymásért, de továbbra is nyíltak vagyunk a többiek felé. Ha kellene mondanom egy nevet, hogy ki a legjobb barátom, nem tudnék, mert mindegyiküket szeretem valamiért. Persze, mindenkinek vannak hibái, de én soha nem azt néztem, hanem azt, hogy benne ez a jó, benne pedig az. Néha azért voltak rossz pillanataim is, ezt sem sokan gondolnák rólam, kevesen mondhatják azt, hogy láttak engem sírni. Pedig volt rá eset, főleg olyankor, ha olyas valakit veszítettem el, aki közel állt hozzám. A hat év alatt háromszor fordult elő, hogy egy baráttól kellett búcsúznom, mert kivették az iskolából, vagy elköltöztek, vagy *sóhaj.* Nem szeretek a halálról beszélni, tudom, hogy ezt is könnyedén kellene vennem, mint minden mást, de nekem talán ez a legnagyobb gyengém, és attól tartok, hogy az is marad, bármennyire is élek úgy, ahogy a szüleimtől láttam.
Miről nem volt még szó? Ó igen, a nagy betűs SZ, hisz az is hozzátartozik az élethez. Többen gondolták már azt, hogy szerelmes vagyok beléjük, csak azért, mert én a szeretetet szeretem kinyilvánítani ölelés vagy akár csak egy puszi formájában. Ebből természetesen adódtak kellemetlen pillanataim is, amikor meg kellett magyaráznom egy fiúnak, hogy tényleg kedvelem, de csak úgy, mint egy barátot. Mondom ezt én, aki ugyanebbe a hibába estem. Ne nézzetek hülyének, de az embert tényleg képesek megtéveszteni apró gesztusok és erre én magam is rájöttem. Van egy fiú, akit nagyon imádok és nem csak barátként, de még sosem mondtam el neki. Nem, mintha nem lett volna rá alkalmam, csak nem mertem erről beszélni. De legyen ennyi elég, néhány titkot nem árt őrizgetni.
Eltelt öt év, és ha össze kellene foglalnom egytől tízes skálán, akkor nyolc pontot adnék rá, egyáltalán nem bántam meg, hogy anno a Roxfortba kerültem, az évek során mondhatom, hogy ügyesebb boszorkány lettem, de még közel sem vagyok olyan jó, mint a nagymamám. Kedvenc tárgyaimat nem tudnám felsorolni, mert szinte minden érdekel, mindenben megtalálom azt a részt, ami nekem is tetszik. Csak egy dolog árnyékolja be ezeket az éveket, az pedig a jelen és a nemrég dúlt háború. Elkerülhetetlen volt, nagyon oda kellett arra figyelni, hogy kinek mit mondunk, vagy mit teszünk. Rossz volt látni a társaink szenvedését, azokét, akiket elüldöztek. Én nem vettem részt a háborúban, pontosabban nem is emlékszem rá, hogy mi történt, mivel egy kisebb robbanás miatt agyrázkódást szenvedtem és elveszítettem az eszméletemet. Később, mikor a Szent Mungóban magamhoz tértem, akkor tudtam meg, hogy mi is történt. Őszintén szólva fogalmam sincs, hogyan cselekedtem volna diáktársaim helyében, de tudom, hogy néhányan igen is bátrak voltak és mindent megtettek a maguk erejéből. Mostanában még mindig feszült a helyzet, amivel nem nagyon lehet mit kezdeni, én azért próbálom oldani a feszültséget, többnyire próbálok vidámságot csalni az életükbe. Remélem, hogy egyszer véget ér ez a sok drámai fonál,és egy napon majd lesz az a kéz, amely elvágja és helyette új masnit formál.

   Jellem

Nem titkolom, életvidám vagyok, felszabadult és boldog, még akkor is, ha mások pesszimistán gondolkodnak, én próbálok rajtuk segíteni és boldogabb perceket csalok a hétköznapjaikba. Gyerekkorom óta szeretetben nevelkedtem, nem is tudnám elképzelni az életem másképp. Úgy gondolom, hogy néha elég egy mosoly vagy egy kedves szó is, hogy másokat felvidítsunk. Ehhez azonban tudni kell bánni az emberekkel, tudni kell, hogy mikor mondhatsz mit, anélkül, hogy azt hinnék, csak be akarsz vágódni.

Mindig is makacs voltam és büszke, de ha tudom, hogy hibázom, akkor biztosan bocsánatot kérek. Heves a természetem, lobbanékony vagyok és pörgök, mint egy búgócsiga. A nap huszonnégy órájában sem lehetne leütni, állandóan valami hülyeségen jár az agyam, szeretek hülyéskedni másokkal, de mindezt csak a megfelelő határokon belül. Naponta megtréfálok valakit, de ha kell, tudok komoly támasz is lenni, aki igaz barát, rám számíthat. Meghallgatom, őszintén elmondom a véleményemet és amiben tudok, segítek.

Nálam két véglet van, vagy szeretnek, vagy sem. Utálhatnak, amiért őszinte vagyok, de szerethetnek is ezért. Nem vagyok nyers, mindig megtalálom a társaimmal a szavakat. Még a legbunkóbb egyénekből is kitudok csikarni egy-két szót, nem igazán sértődöm meg, ha beszólnak, de ha piszkálnak és az átlépi a határomat, akkor belőlem is előbújik a kisördög és megvédem magam. Nem vagyok naiv, de próbálom mindenkiben a jót meglátni, néha azonban csak a sötétség marad. Azokat a személyeket inkább elkerülöm, és akkor nincs baj.

Táncolok, ugrálok és énekelek, néha olyan lökött vagyok, hogy rám kell szólni a sok hülyeség miatt. Ezek mellett talán meglepő, de imádok tanulni, nagyon sokat olvasok, gyakorlom a varázslatokat, a legtöbb órára bejárok, kivéve ha épp nem lógok. Nem szakítottam meg a szülői hagyományokat, imádom a Beatlest és más, hasonló zenekarok műveit, stikában néha cigarettázom, olykor zöldet is és minden nyáron előkerül a vízipipa.
Szeretem a természetben tölteni a szabadidőmet, feküdni tavasszal a fűben, nyáron napozni , és egyáltalán nem hisztizek, ha a fiúk bedobnak a tóba. Szeretem a családomat és a barátaimat, ők a legfontosabbak számomra. Mindenki felé azt nyújtom, amit én is szívesen kapnék.

   Apróságok

mindig || csoki,fű, forró csoki, erdei séták, barátok, szeretet, zene, tánc, manók
soha || utálat,kétszínűség, aljasság, halál, baleset, vér
dementorok || Legrosszabb emléke, amikor egy erdei séta alkalmával megpiszkált bottal egy darázsfészket, a darazsak pedig a közeli tóhoz kergették. Kis szerencsén múlt, hogy nem csipkedték agyon.
mumus || A bohócoktól fél, sosem szerette őket.
Edevis tükre || vágya, hogy sose maradjon egyedül
százfűlé-főzet || Százfűlé főzete a lila és bordó színeiben pompázik, íze édes-savanyú.
titkok || Szerelmes az egyik évfolyamtársába, egyszer cukorkát lopott egy boltból, nyaranta, ha teljesen egyedül van, szeret teljesen mezítelenül napozni a házuk közelében lévő tó partjánál.
rossz szokás || képes percekig kacarászni, ha valami nagyon megnevetteti, néha ez túlharsogja a többieket is, gyakran rágja a szája szélét, ha gondolkodik.

   A család

apa || Noah Jones, 52, kvibli
anya || Margareth Jones; 49; félvér
testvérek || Noah Daniel Jones; 26, kvibli
családi állapot || egyedülálló
állatok || -

Családtörténet ||

   Külsőségek

magasság ||170 cm
tömeg ||60 kg
szemszín ||kékesszürke
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || Szereti az élénk színű ruhákat.
kinézet ||
Első benyomásra egy mosolygós,középmagas és karcsú, vidám lánnyal találkozhatunk, aki színes és nőies ruhadarabokat visel. Szereti a szoknyákat, de télen többnyire meleg nadrágot és kötött pulóvereket visel.
egészségi állapot || alacsony vérnyomás és vashiány.

   A tudás

varázslói ismeretek ||
Az első négy évét zökkenőmentesen végezte, nyolcvan-kilencven pontos vizsgákat teljesített. Az ötödik év végén sikeresen letette az RBF vizsgát, kedvenc tárgyait nehezen tudná megnevezni, hisz mindegyikben örömét leli, de ha választania kellene, akkor a Bűbájtant és a Legendás Lények gondozását választaná.
felvett tantárgyak ||
   Legendás lények gondozása,
   Mugliismeret
mugli képzettségek || Tehetségesen zongorázik, de mindezt önszorgalomból sajátította el.
pálca típusa || 14 hüvelyk, egyszarvúszőr maggal, kőrisfából készült, markolata faragott.
különlegesség || -

   Szerepjáték-példa

Második év, egy jeges baleset után:

Felém közeledik, megérzem az orvosi kötszerek és az alkohol szagát, minden kórházra emlékeztet, nyelek is egyet, és próbálom elterelni a gondolataimat, nem szívesen ájulnék el, mint a múltkor, amikor a karomat kellett bekötözni.
~ Ez csak kötszer, nem tű, nem is szike, ő sem egy gonosz bajszos doktor úr, nincs rajta ijesztő gumikesztyű és maszk sem. Nem fog fájni, ez nem.~ Biztosítom magam a gondolataimban, próbálok a helyzetbe madárcsicsergést képzelni és egy kedves dallamot, amire lenyugodhatok. Ő viszont egyre közelebb ér, megsüpped a kanapé, ahogy helyet foglal és birtokba veszi a lábaimat. Feltolja a nadrágom szárát, térd felett hajtja be, valahol ott lehet a sérülés. Most kezdek csak igazán izgulni, Gregory nem is a bátyám, hanem egy ismeretlen fiú, és most az ő kezei között fekszik a lábam. Ez szokatlan, túlságosan is, hisz még egyetlen fiú sem érintette a lábamat.
- Most valóban megleptél - Zavartan elmosolyodok, mindkét kezemmel támaszkodom a testem mellett, hogy ne tűnjek fekvő próbababának. Ebben a testtartásban látom is, hogy mire készül, a szívem kezd hevesebben verni, ahogy meglátom azokat a gézlapokat és az üvegcsét.
- Biztos vagy benne, hogy így kell csinálni?- Ostoba kérdés, ez egy egyszerű művelet, még én is megcsinálhatnám saját magamnak, ha nem lennék annyira mimóza. Felkészülök a fájdalomra, már előre összeszorítom a fogaimat és érzem is a csípő érzést, amikor az átitatott gézlapokat a sebre nyomja.
- Látom, hogy élvezed. - Nem tudom kihagyni, az a mosoly az arcán csak erről árulkodik. Szerencsére végig beszél hozzám, ezért most nem kerülget ájulás, csak egy mély levegőt kell vennem és már jobban is vagyok, a művelet is sikerült. Mosolyogva dőlök kicsit hátrébb, néhány hajtincset hátrasimítok az arcomból.
- Előző életedben felcser voltál? Még nem láttam ilyen jó kötést. - Nevetek, hisz a gézlapokat és a ragtapaszt nem túl dekoratívan helyezte fel a lábamra, de úgyis az a lényeg, hogy jól funkcionáljon.
- Ezer hála mindenért. Eddig miért nem ismertelek?- Nem is értem, hogy miért nem voltak a közelemben ilyen fiúk.

   Egyéb

avialany|| Mandy Moore