Az Artúr Trónja-hegy

[Vagy? De hiszen mondtam, hogy tavaly végeztem]

A lánynak egyetlen kifejezés jut eszébe, amikor meghallja, hogy egy exgriffendéles fogóba botlott. Íme a rövidített változat: "hogy az a cifra múltú, agyonsuvickolt mosolyú, büdös, vénséges vén, alulöltözött, mélyen gonosz, szívtelen, lelketlen, hontalan, gazdátlan házimanó vinné el Narniába a jégkirálynő udvarába szobornak!". Hangosan azonban mindössze félrenyel, főként eme sötét felettébb gondolat hatására, azután köhécselős fuldoklásba kezd.
Az indulatkitörés oka pedig annyi, hogy ha a tavalyi tanévben is ő volt a Griffendél fogója avagy még a Roxfort diákjai közé tartozott, akkor ismernie kell Amyt, mivel a lány abban a tanévben végig a piros-arany hajtók között vágtázott seprűháton a kvaff után, a gurkók elől. Azaz pontosan tudja kicsoda a lány és mit keres itt, ha ráismert. Amennyiben eddig még nem sikerült beazonosítania, az valószínűleg a vastag koszrétegnek és az ágrólszakadt külcsínnek köszönhető, úgyhogy Joy hálát adhat a nyakába zúduló faágnak, mindösszes levelével együtt. Plusz a sárnak.
Innentől aztán már jöhet a gondolkozás, hogy mit valljon be és mit ne, mivel álcája valószínűleg perceken belül porba hull. Nem baj, védenie kell az életét, amíg lehet! Míg meg nem lesz a varázspálcája.
Fuldoklás közben vörösödő, majd enyhéden liluló fejjel térdre bukik, szemei ütközéshatárig düllednek, már-már kiugranak helyükről, hogy saját önálló életet kezdjenek. Amy idétlen módon a torkát szorongatja, mivel a saját hátát veregetni nem tudja. Ekkor - csoda történt! - megpillant egy pálcamarkolatot a tőle fél lépésnyire lévő levélkupac alatt; a sajátját. Mintha a félrenyeléses fuldoklás miatt történne, mintha arra keresne valami megoldást, előredől, négykézláb köhécsel tovább, s közben suttyomban becsúsztatja a pálcát a pulcsija ujjába.
A tényleges megfulladás előtt alig egy bagolyköpetnyivel sikerül végre felköhögnie légcsövéből az oxigéncserét akadályozó tényezőt. Ezután már alig bíborlila fejjel áll talpra Eamon mellett, mintha mi sem történt volna.
Azon agyalog, hogy remélhetőleg a fickó nem arra gondolt a "nem is rossz"-szal, hogy látta őt, Amyt kviddicsezni és nem is rossz játékos. Bármennyire hízelgő lenne ezt hallani, jelen helyzetben nem volna éppen a legelőnyösebb, mivel az a totális és végleges lebukást jelentené. Szóval legjobb lenne annyiban maradni, hogy maga a pozíció az, ami "nem is rossz".
- Vagy? De hiszen mondtam, hogy tavaly végeztem - próbálja erőtlenül védeni álcáját. - Persze, tudom, sokan mondják mennyivel fiatalabbnak nézik a koromnál. Azt hiszem, még huszonöt évesen is tizenkettőnek fognak nézni. Képzeld, hetedévben egy ötödéves randira hívott, mert azt hitte, hogy az alatta lévő évfolyamba járok. Muris volt.
Erőltetett kacaj követi a sztorit, amit próbál mégis természetesnek mutatni.
A házkérdést szerencsére sikerült megint kikerülnie, ráadásul már pálcája is van, bármikor meglóghat, ha esetleg úgy érezné, hogy szorul a hurok a torka körül - mármint a jelenleginél jobban. Amint túllép egy bizonyos határon Eamon kíváncsisága, vagyis inkább a gyanakvása.

[Amy]

Amy


Akárhogyan is erőltethetné Eamon az agyát elég esélyes. hogy nem fog eszébe jutni a lány, hiszen 3 évnél is több idő eltelt azóta, hogy elvégezte a Roxfortot. Azóta rengeteg új arcot látott, rengeteg új embert ismert meg. Ha a lányt látta is párszor az iskolában, akkor bizonyára másod vagy harmadéves lehetett. Egy lány pedig 3 év alatt sokat változik, nőiesedik, így nem csoda, ha EG látta is valaha Amyt, ebben a pillanatban nem ismerheti fel. Pláne, hogy álnéven mutatkozott be, szintén rontja az esélyeit.
- Szóval tavaly végeztél...- ismételte meg a lány mondatait Eamon hangosan, hogy továbbszője a beszélgetés fonalát. - Akkor Katie Bell évfolyamtársa voltál?
Katie-t úgyis tudta, hogy mindenki ismeri. Ha más nem a közös órákról, vagy a kviddicsmeccsekről. A lány remek hajtó volt, és Lee Jordan szavaival élve látványnak sem utolsó. Bár Lee majdnem minden griffendéles hajtólányról így vélekedett.
- Aranyos történet!- mosolyodott el EG a randis történetre udvariasan. Most a sár és koszréteg, meg az elnyűtt ruhák mögé tekintve, valóban kicsit fiatalnak találta a lányt, ám ennek ellenére egészen csinosnak. Megpróbálta elképzelni egy iskolai dísztalárban, valami karácsonyi ünnepségen, a Roxfort dísztermében, de olyan távolinak és lehetetlennek tűnt ebben a pillanatban.
- De még mindig nem mondtad meg, melyik házban voltál akkor!- vetette fel ismét, hogy a témánál maradjon. Hiszen nyilvánvaló, hogy a lány igyekszik kibújni a válasz alól. De miért lehet neki ennyire kínos? Miért?

[Katie Bell... hát persze, évfolyamtársak voltunk. Játszottunk is párszor. Mármint kviddicset.]

Amyt kiveri a víz, amikor rájön, hogy tényleg nem sikerült rendesen bemagyarázni a pasasnak kilétét, azaz itten kérem szépen gyanakvás esete forog fenn. A lány teste megfeszül, akár egy ugrásra kész macskakölyök, szeme a lehetséges eltűnési, menekülési útvonalakat kutatja, keze görcsösen szorítja a pulóver rejtekében a varázspálcát.
- Katie Bell... hát persze, évfolyamtársak voltunk. Játszottunk is párszor. Mármint kviddicset.
Próbálja rákényszeríteni magát, hogy ne legyen túl feltűnő a menekülési vágya, belenéz Eamon szemébe, erővel mosolyog egyet, mintha jó hangulatú emlékek futnának át az agyán.
Persze, emlékszik Katie-re, tényleg együtt kviddicseztek, mert mindkét lány a csapat tagja volt. Meg párszor külön is lementek a pályára, vagy a birtok egy-egy eldugott részére - ha a pálya éppen foglalt volt -, dobálgatni kicsit a kvaffot, gyakorolni a manővereket, a gurkó elől való kitérést. Csak éppen azt nem tudta megjegyezni, hogy hanyadéves volt a lány, úgyhogy 50-50% az esélye annak, hogy eltalálta a helyes megoldást. Vagy bejön a blöff, vagy nem.
Na jó, megmondom neki melyik házba járok, illetve jártam, azzal már nem sokat ronthatok a helyzeten. Legfeljebb tényleg sürgősen más tartózkodási hely és csevegőpartner után kell néznem - von vállat lélekben Amy.
- Griffendéles voltam valaha, a szebb időkben. Akkor még a házimanó sem gondolta volna, hogy egyszer vissza fogom sírni a sulit. Tudod, nagyon hirtelen lett vége: egyik pillanatban még tanultam, órákra jártam, leckékkel kínlódtam. Aztán váratlanul befejeződött, jöhetett volna a munkakeresés, továbbtanulás, de hát mostanság ilyesmiről nem sűrűn lehet szó, ha az ember nem tisz... - elharapja a szó végét.
Nem tiszta vérű, ezt akarta mondani. Röhej, hogy még hazudni sem tud tisztességesen, mert mindig visszakanyarodik az igazsághoz és közben idegileg totálisan kikészíti önmagát, még ha éppen nincs is rá oka. Önmagának generálja vele a lebukást, azzal, hogy képtelen hideg fejjel, higgadtan lehazudni a csillagokat és az összes repülő objektumokat az égről.

[Amy]

Amy



Akárhogy is erőlteti a lány által megadott álnév még mindig nem ismerős. Connors nevű hajtó nem volt a Griffendél csapatában, az tuti. Legalább a fele történet hazugság, ha nem az egész. Bár egy sarokba szorított egér természetes, hogy mindent megtesz a szabadulás érdekében. Eamon mégsem mondhatja erre, hogy "Lazulj le" vagy "Kezeld könnyedén". Holtbiztos, hogy az ellenkező hatást váltaná ki a lányból. Így is elég idegesnek tűnik: folyamatosan a jobb ruhaujját vakargatja, mintha egy menyétet rejtegetne benne.
-...Aztán váratlanul befejeződött, jöhetett volna a munkakeresés, továbbtanulás, de hát mostanság ilyesmiről nem sűrűn lehet szó, ha az ember nem tisz...-szakad abba hirtelen a mondanivalója.
Eamon minden szóra figyel. Gyanakszik.
- Nem tisz...? - kapaszkodik bele az utolsó mondat maradványaiba, és inkább érdeklődőre próbálja fogni a hangját. Mégis inkább úgy hangozhat a másik számára, mint egyfajta számonkérés. Mint a hal, mikor ráharap a horgon levő csalira, és a horgász első lendületből megpróbálja kirántani a vízből. Csak a hal súlyát még nem sikerült felbecsülnie.

[Nem tiszteli az öregebbeket]

Amy egyre laposabb pislogásokkal lesi a pasas reakcióit, amikből elég világosan következik gyanakvása. A lány persze lapít, amíg csak lehetséges, mi mást tehetne?
És akkor elhangzik az a bizonyos mondat, a félbeharapott tiszta vérű kifejezéssel. Eamon visszakérdez, pontosan ahogy várható.
Tudtam, úgy tudtam, hogy egyszer elcsípsz egy fél szót vagy bármi mást, ami esetleg igazolhatja a gyanakvásodat. Ó, a búbánatba, hát még azt az egérutat sem hagyod meg nekem, hogy békésen elsétáljak? Miért volt muszáj visszakérdezned, mégis miért? Nem lehet már bízni egyetlen fiúban sem, nem adják meg a nyugis visszavonulás kényelmes lehetőségét.
Itt az idő, nincs mit tenni, támadni kell.
- Nem tiszteli az öregebbeket - próbálja mégis valahogy menteni a menthetőt, de már nem is reménykedik semmiben, itt legfeljebb egy naiv tündérgyerkőc hinne még a mesékben. Éppen ezért a következő szó ismét a támadásé. -Incarcerandus!
Mondhatni csípőből lő, s ezúttal igyekszik pontosabban célozni, mint a korábbiakban, több sikerben azonban aligha reménykedhet egy jó reflexű kviddicsjátékos ellen, de ami ennél is fontosabb: a férfi felnőtt, Amy viszont csupán egy éretlen kamasz, birtokában a lányok összes hátrányos tulajdonságának. Ezek egyike a lassúság is, már ami a saját tappancsokon végzett fizikai helyváltoztatást illeti.
Próbál még időben odébb vetődni, ezúttal hátán a táskával, ami jelentősen akadályozza a könnyed mozgásban. Cél az erdő, azon belül az összes lehetséges, rejtőzésre alkalmas hely. Csak reménykedni tud abban, hogy még idejében sikerül elillannia a várható válasz-átkok és vallatás elől.

[Amy]

Amy

Talán nem kellett volna ennyit faggatózni. Talán nem szabadott volna ennyire közel merészkedni hozzá. Ehhez hasonló gondolatok fogalmazódtak meg az ír srác agyában, kb 10 másodperccel a lány átka után. Most kezdte felfogni, hogy mi történt az előbb vele.
Miss ál-Connors pálcájából ujjnyi vastag kötelék pattant ki szavai hatására. A kívánt hatást nem érte ugyan el, vagyis nem kötötte gúzsba áldozatát, de átmenetileg mindenképp harcképtelenné tette Eamont. Ugyanis a kviddicsreflexeknek hála, érzékelte a felé repülő köteleket, így még időben kitért az útjából, de nem elég gyorsan, így a kötelék ostorszerűen csapódott Eamonnak, aki az ütés erejétől némileg megingott, és kishíjján talajt is fogott... volna...ha kezével nem tompítja az esést. Balszerencséjére ez a pálcát tartó végtagja volt, így varázseszközétől akaratlanul megszabadult egy kis időre. Azonban pillanatnyi megingás után, a szerencséjére mellé eső pálcát újra kézbe kaparintotta és vaktában a lány felé tüzelt:
- Capitulatus!

Nem akarja (nagyon) bántani a pasast, ám úgy látszik, ez kölcsönös. Hiszen a halálos átok helyett mindössze egy lefegyverző bűbáj varázsigéje hagyja el a fickó száját. A bűbáj majdnem talál, ám a lány még jókor bedobja a hírhedt védekezővarázst, Protego!-t rikoltva. Ezután Amy számára is meglepő, amit művel: helyből felszállással rajtol...
...Eamon felé.
Varázslópárbajban nem győzhet, tiszta sor, az előbbi sikeres védése csupán a Vakvéletlen, avagy a kamaszt körülvevő őrangyal-légió műve volt, esetleg talán valamely jó szellemé, de hogy nem Joy érdeme, az hót fix. Marad a fizikai kontaktus, azaz a testcsata. Ha néhány aljasabb női trükkel sikerül megfosztani a férfit járóképességétől, akkor talán még időt nyerhet magának a menekülésre, eltűnésre.
Vadmacskaként veti magát előre, azonban a hátizsák a vártnál jobban lerövidíti röppályáját, s már késő korrigálni. Immár teljes súlyával zuhan tehetetlenül, mígnem Eamon lábszárának - vagy ha ő odébb lép, akkor egy az avarban megbúvó kőnek - csapódik feje és eszméletét veszti.
Így már nem jut ideje befejezni a vetődés kezdetekor megkezdett gondolatmenetet, miszerint érthetetlen, miért nem valami halálos, vagy kábítóátokkal próbálta a pasas "lefegyverezni". Tudata békésebb vidékre, nyugodtabb időkbe kószál, akárha álmodna, bár elég különös pózban, szétlapított gyalogbéka módra hason kiterülve, hátán a tatyó-púppal, kezében még mindig görcsösen markolva a varázspálcát.