Az óratorony udvara

Egy terméskővel kirakott kis belső udvar az óraépület tövében. Ezen keresztül lehet kijutni a Kőkörhöz.

Ahogy gondolataim tovavisznek el a múltba úgy vész ködbe egyúttal a jelen is. Mostanában mindig ez van. Amióta Brandon megjelent az életemben, amióta Ben nem szól hozzám és kerül lépten nyomon, ahogy tud, amióta Yo az iskolai élet középpontjában van még inkább mint eddig... annál több idő jut magamra. Velem senki nem törődik immár, s ez valahogy kissé fura érzés.
Nem, nem féltékenység. Még csak nem is szomorít el a tény. Kifejezetten örülnöm kellene ennek. Valahogy mégsem tudok, hiszen épp emiatt változott meg gyökeresen körülöttem az élet.
Hacsak azt nézzük hogy Yolanda dolgai mennyivel érdekesebbnek hatnak a közvéleménynek kifejezettem hálásnak kellene lennem. De valahogy, talán hiúság, hiányzik a 'rivaldafény'. Szokatlan a nyugodt sétálás a folyosókon. Még inkább hogy Brandon miatt sem bámulnak úgy meg mint kezdetben.
Vérszegény ajkaim összepréselődnek miközben az agyam vadul száguld tovább a gondolatok kusza örvényébe.
Felrémil annak a jósnőnek a mondata... annyira szánalmas hazugságok! Mégis érzem, valahogy rátapintott a lényegre... de mégis hogyan lehetséges ez?
Dühödten csapom le a táskám az egyik félreeső padra és pillantok körbe.
Hála Merlinnek errefelé nem sokan járkálnak, s most egy kietlen csendes zugra vágyom ahol békén hagy a többség. No nem mintha közkedvelt személyiségemet amúgy is zaklatni mernék, de jobb biztosra menni.
Amúgy is meg kell írnom McGalagonynak a házi dolgozatot, amit tegnap adott fel. S révén hogy a lyukasóra hasztalan, ki is élvezem a drága időt, amely megadatik.
Pennát, tintát, pergament szedek elő a táskámból és kényelmesen letelepedve a padra, nekidöntve a hátam írom fel a címet és a nevemet a tanárok számára jól ismert gyöngybetűimmel, miközben kiseprek egy aranyszőke tincset az arcomból.
Tudom hogy nem fogok igazán koncentrálni, s noha nem szívesen csapom össze a beadandó feladatot, most mégis azt hiszem hasznosabb lenne legalább megpróbálni a figyelem elterelés hadműveletét.
Ki tudja, még talán használna is.
Ez az álláspontom csak akkor dől teljesen dugába, mikor a figyelmem leköti a távoli kviddicspályáról behallatszó kiabálás zaja. Nem mintha különösebben érdekelne a sport ezen fajtája, vagy hogy melyik csapat is rontja ott a levegőt... mégis egyszerűen minden ellenem esküszik, s hogy teljes legyen a dolog, a szél feltámadva a papírost is kirepíti a hosszú, kecses ujjaim közül.
Mi van ma velem? Összezavarodva és bosszúsan nyúlok a lap után, de az megint csak kicsúszik kezeim közül. Ösztönösen felállok hogy felszedjem hát miközben a kedvem egyre lejjebb süllyed még a megszokottnál is.

[*Ashley tűnik fel a színen. Magához nem megszokott módon most egyedül sétálgat. Egy egyszerű, fekete szövetkabát van rajta. Egyszerű? Na, álljunk csak meg! Semmi nem lehet egyszerű, ami Angel márkájú, így újrakezdem: Egy iszonyatosan csinos, elegáns és divatos szövetkabát van rajta. (Így már mindjárt más!) Egy magas sarkú fekete cipő és egy csinos farmer – szintén Angel márkájú. Ashley szinte csak ezt a márkát hordja. Miért is hordjon mást, amikor minden ruhát megkaphat és akár még ő is rendelhet saját magának? Egyszer vetett szemet egy másik igen híres márkájú ruhára, az apja igen hamar elrángatta a kirakat elől és majdnem a pontos mását megcsináltatta a ruhakészítőivel, amit Ashley néhány napon belül a kezébe is foghatott és ő maga mutathatott be egy divatbemutatón. Rettentő jó érzés volt, így Ash ezt még néhányszor eljátszotta az apjával. Persze csakis azért, hogy fellendítse a divatcéget. Naná, persze. Semmi önös érdek nem volt a dologban. Kac-kac.Most tehát egyedül érkezik az óratorony melletti udvarra, ami egész csinosan ki van rakva kövekkel, néhány kőpad található itt és tökéletesen rálátni az óratoronyra, valamint a Roxfort birtokra. Ashley szereti ezt a helyet, főleg este, hiszen innen csodálatosan látszanak a csillagok és amúgy is: kell néha egy kis levegőzés. Kezeit a zsebébe temetve indul meg a leányzó az udvar egyik kedvenc pontja felé, egy kőpadhoz. Lábain a cipők kellemes lassúsággal kopognak, pontosan úgy, ahogy a lány lassú ütemével lép. Naná, hogy máshogy kopognának azok a cipők? Ashley pálcája a zsebében lapul, a hóna alatt pedig egy aprócska könyvecske van. Egy egyszerű, fekete selyemkötésű könyvecske, rajta ezüst betűkkel a neve és egyetlen kis szócska: „naplója”. Igen. Még egy 14 éves lány is írhat naplót. Lehet, hogy ciki? Ashley szerint abszolút nem, így szinte mindig magánál tartja a kis könyvet, amin egy apró bűbáj is van: hogyha más ér hozzá a könyvhöz, az óhatatlan szemnek egy egyszerű és unalmas tankönyvnek tűnik, és hogyha kinyitja, akkor sem lát mást, mint a tankönyv betűit. Ashley egyelőre még senkivel nem osztotta meg a titkát, pedig bárki azt hihetné, hogy minden harmadik lány az iskolában olvasta már. Ugyanis a lány körül mindig rengeteg emberke tolong, bőven választhatna magának egy igazi barátnőt. De ilyet még sajnos nem sikerült találnia. De persze, ami késik, nem múlik…Leülve a kőpadra, Ashley azért SEM úgy ül, ahogy kellene. Persze, egy modellnél ez elég súlyos hiba, de most egyedül van, nem figyel arra, hogy mit tesz, és mit mond. Mond? Na, igen, azt lehet, hogy most hanyagolhatjuk, hiszen Ash nem skizofrén, nem beszél senkihez. A naplójához szokott, de csak elsuttogja azt, amit leír. Természetesen csak akkor, amikor egyedül van. Felül a pad háttámlájára, a pad ülőkéjére teszi a lábát, nekidől a falnak és előveszi kedvenc tollát. A napló hamarosan kinyílik és Ashley írni kezd:*-Kedves Naplóm! Újra itt egy év vége…]

Vaszilij  

*Ashley tűnik fel a színen. Magához nem megszokott módon most egyedül sétálgat. Egy egyszerű, fekete szövetkabát van rajta. Egyszerű? Na, álljunk csak meg! Semmi nem lehet egyszerű, ami Angel márkájú, így újrakezdem: Egy iszonyatosan csinos, elegáns és divatos szövetkabát van rajta. (Így már mindjárt más!) Egy magas sarkú fekete cipő és egy csinos farmer – szintén Angel márkájú. Ashley szinte csak ezt a márkát hordja. Miért is hordjon mást, amikor minden ruhát megkaphat és akár még ő is rendelhet saját magának? Egyszer vetett szemet egy másik igen híres márkájú ruhára, az apja igen hamar elrángatta a kirakat elől és majdnem a pontos mását megcsináltatta a ruhakészítőivel, amit Ashley néhány napon belül a kezébe is foghatott és ő maga mutathatott be egy divatbemutatón. Rettentő jó érzés volt, így Ash ezt még néhányszor eljátszotta az apjával. Persze csakis azért, hogy fellendítse a divatcéget. Naná, persze. Semmi önös érdek nem volt a dologban. Kac-kac.
Most tehát egyedül érkezik az óratorony melletti udvarra, ami egész csinosan ki van rakva kövekkel, néhány kőpad található itt és tökéletesen rálátni az óratoronyra, valamint a Roxfort birtokra. Ashley szereti ezt a helyet, főleg este, hiszen innen csodálatosan látszanak a csillagok és amúgy is: kell néha egy kis levegőzés. Kezeit a zsebébe temetve indul meg a leányzó az udvar egyik kedvenc pontja felé, egy kőpadhoz. Lábain a cipők kellemes lassúsággal kopognak, pontosan úgy, ahogy a lány lassú ütemével lép. Naná, hogy máshogy kopognának azok a cipők? Ashley pálcája a zsebében lapul, a hóna alatt pedig egy aprócska könyvecske van. Egy egyszerű, fekete selyemkötésű könyvecske, rajta ezüst betűkkel a neve és egyetlen kis szócska: „naplója”. Igen. Még egy 14 éves lány is írhat naplót. Lehet, hogy ciki? Ashley szerint abszolút nem, így szinte mindig magánál tartja a kis könyvet, amin egy apró bűbáj is van: hogyha más ér hozzá a könyvhöz, az óhatatlan szemnek egy egyszerű és unalmas tankönyvnek tűnik, és hogyha kinyitja, akkor sem lát mást, mint a tankönyv betűit. Ashley egyelőre még senkivel nem osztotta meg a titkát, pedig bárki azt hihetné, hogy minden harmadik lány az iskolában olvasta már. Ugyanis a lány körül mindig rengeteg emberke tolong, bőven választhatna magának egy igazi barátnőt. De ilyet még sajnos nem sikerült találnia. De persze, ami késik, nem múlik…
Leülve a kőpadra, Ashley azért SEM úgy ül, ahogy kellene. Persze, egy modellnél ez elég súlyos hiba, de most egyedül van, nem figyel arra, hogy mit tesz, és mit mond. Mond? Na, igen, azt lehet, hogy most hanyagolhatjuk, hiszen Ash nem skizofrén, nem beszél senkihez. A naplójához szokott, de csak elsuttogja azt, amit leír. Természetesen csak akkor, amikor egyedül van. Felül a pad háttámlájára, a pad ülőkéjére teszi a lábát, nekidől a falnak és előveszi kedvenc tollát. A napló hamarosan kinyílik és Ashley írni kezd:*
-Kedves Naplóm! Újra itt egy év vége…

Ashley

*Kivételesen most Vaszilij nem a hálóhelyiségben tartózkodott. Este volt, a vacsora ideje : vacsora után pedig következett a takarodó. Vaszilij és még sok más diák és tanár vacsoráját fogyasztotta, néhány auror jelenlétében. Utoljára a kviddics világkupán látott Vaszilij aurorokat, habár akkor is, és most is csak kacagni bírt esetlenségük miatt. A vacsora megint finomra sikeredett, habár a húst ismét sikerült a szakácsoknak kilopkodni a gulyáslevesből, hősünk pedig nem szerette a kamugulyást. Ilyenkor gyakran úgy érezte, hogy átverik. A Roxfort nagytermében mindig különös, idegtépő nyávogásszerű zenék pattogtak a falak között, tűzpillangók repkedtek. A tanárok próbálták elpalástolni félelmüket, hogy a Sötét Nagyúr elérkezett, és bosszúra szomjas. A hó most nem igazán létezett, fekete új esztendője lesz a Roxfortnak. A fiú félvér volt, de erősen tojt a szabályokra, amit idén alkotott meg a hírnévre éhes tanári kar. Hősünk körülbelül a Mardekár asztalának közepén ült, híresebb mardekáros diákok közelében, tanulni szeretett volna tőlük. egy problémája volt, amint átnézett a vele szembe ülő társa vállai fölött, élete legundorítóbb arcát látta meg : ez az arc Harry Potteré volt, mellette foglaltak helyet pajtásai, a nagy jók, a bölcsek, a próféták, a sereg alapítói. Sereg... Gyávák... Ha harcra kerülne sor, Vaszilij tudta, hogy a Sötét nagyurat szolgálná, viszont abban kételkedett, hogy a sereg tagjai harcoltak volna Harry mellett. Inkább bebújtak volna a Griffendél szálláshelyére, megpróbálva beférkőzni Harry Potter bűbájos köpenye alá. ezekre gondolt Vaszilij, miközben a leves utolsó falatjain, egészen pontosan a répán és krumplin rágcsálódott. Visszaköpte. Elment az étvágya az önelégült griffendélesek pillantásától. Felállt, majd csatlakozott a kivonuló Hugrabugos brigádhoz, akik szálláshelyükre siettek. A fiú nem akart még aludni, nem volt rá ideje. Ahelyett hogy a folyosón balra fordult volna, követve az álszenten éneklő hugrabugosokat, előrefelé vette az irányt. Amint meglátott egy kisebb griffendélest, aki befenyítette őt azzal, hogy elmondja a tanároknak, előkapta tiszafa-pálcáját, a gyerek felé irányította azt, és legutóbbi emlékeit törölve kimondta a varázsszót: Exmemoriam!- a gyerek abban a pillanatban elterült a vastag, összekapkodva lefektetett, hideg kőpadlón, és mély álomba szenderült. Majd Vaszilij lépteitt megsürgetve, az óratorony felé véve az irányt. Nem volt rajta a kabátja, hisz nem bírta volna kimagyarázni azt, hogy miért viszi ebédelni a kabátját. Azt se bírta volna hazudni McGalagonya professzornak, hogy hideg van: hiszen egyáltalán nem volt hideg a nagyteremben. Dumbledor székét egyébként éppen az imént említett hölgyemény, a Griffendél házvezetője, a nagy próféte vezette. Amint kiért az óratorony közelébe, hideg szellő süvített át vékony pulóverén. Majd óriási hangzavar kíséretben megszólaltak az óriási harangok, melyek fülsiketítően hatottak arra, akik közelében jártak. Ezek a harangok jelezték a vacsora végét, és egyben a takarodó idejét. Mindenkinek azonnal el kellett sietnie a szálláshelyére, habár ezt Vaszilij nagyon ritkán tette meg. Gyakran kijárt a könnyező szoborhoz, a parkba is járkált, ritkán még a békalencsés patakhoz is vezetett az útja. Mindannyiszor Hugrabugos lányokkal találkozott, nem értette az összefüggést, de a hugrabugos lányokkal értette meg legjobban magát. Majd miután Vaszilij magához tért a nagy robaj után, az óratoronyhoz vette az irányt. Amint odaért a torony alá, egy padon üldögélő, vörös hajú, fekete kabáttal rendelkező, körülbelül 14 éves lánykát pillantott meg. Vajon ő sem hallotta a takarodó eljövetelét jelző harangokat, Kétli ezt Vaszilij. Majd odament a lányhoz, köhögött egyet, mire az abbahagyta az írást. Erre Vaszilij végre bemutatkozhatott. Amint leült a lány mellé, megpillantotta, hogy a szárnyakban leoltották a villanyokat, kivéve a Hugrabug szálláshelyét magába foglaló szárnyban. Valószínüleg őt, és a lányt keresték. Valószínüleg inkább a lányt, mert a fiú köztudottan gyűlölte a jókat, ő inkább a Sötét Nagyúrhoz tartozott, szívvel-lélekkel szerette volna őt szolgálni, mindhalálig. Eközben, mintha üldözné őt a hóesés, a hó hirtelen megeredt, majd egyre intenzívebben kezdett szakadni. Vaszilijon szokásához hűen rajta volt fekete kesztyűje, fekete, de mardekáros címerrel ellátott kviddicssapkája, talárja és szürke pulóvere. Kicsit fázott, miközben hideg levegő csapta meg oldalról, beférkőzve a pulóver apró varrásai közé. Egész testében beleremegett, utálta a hideget. A lány látszólag boldog volt, mosolygott, habár közben magányosnak is tűnt. Amint hősünk ledobta magát a lány mellé a padra, bemutatkozása után párbeszédbe elegyedtek, meg akarta tudni, hogy a lány vajon miért ül a legnagyobb lárma közepette, takarodó után, kint, a hideg szélben, sötétben. Nem értette, össze volt zavarodva.

[*A leányzó a naplójába bújva igyekezett kibogarászni, hogy miket is írt. Mivel nem volt éhes, így nem ment be vacsorázni. Megkérte néhány „barátnőjét”, hogy vigyenek fel neki valami kaját a szobájába. Bizonyára legfinomabb falatokat mentették meg neki. A gondolatra Ashley elmosolyodott, hiszen tényleg így szokott lenni. Neki mindig mindenből a legjobb jár. És ha nem? Hát… Akkor is! Ezért nem aggódik, hogy esetleg ma este éhen marad, amiért nem vett részt a vacsorán. Habár elég hűvös van, Ashley szövetkabátja és fehér sálja jócskán megvédi a lányt ezektől a viszontagságoktól, így abszolút nem fázik. A naplójába bújva észre sem veszi, hogyan rohan az idő. Elég hamar sötétedik, így Ashley arra kapja fel a fejét, hogy a fáklyák fellobbannak az óratorony udvarában. Mágikus kezek irányítják ezt az egész fáklyarendszert, de nagyon ötletes. Ashley el is határozta, hogy otthonra is csináltat valamiféle fáklyás megoldást.*~A medence köré talán tökéletes is lenne~*gondolja Ashley és el is mosolyodik az ötletre, ahogy elképzeli, hogy a medence körül milyen jól mutatnának a fáklyák. Nyaranta esténként is kint lehetne maradni, mágikus kezek meggyújtanák a fáklyákat, hogyha besötétedik és… Ekkor esik le Ashley-nek, hogy bizonyára már elég későn van. Végül is neki tök mindegy, hiszen őt nem fogják elkapni, mint császkáló diákot, de azért mégis… Nem árt vigyázni. A napló oldala lassan betelik és Ashley még bizony írna, de tudj, hogy szorít az idő. Megszólalnak a harangok is, amik a vacsora végét és a takarodó elejét jelzik.*~Csak néhány mondat…~*gondolja izgatottan Ash. Bizony, ahogy a könyvekben szokott lenni, a néhány mondatból elég sok mondat lett és hamarosan a napló újabb oldala betelik a leányzó gondolataival. A hideg egyre jobban beférkőzik a ruhája alá és kirázza a hideg. De ez talán attól is lehet, hogy egy sötét alak ólálkodik az óratorony udvaránál. Ashley hirtelen mozdulattal összecsukja a naplóját és leteszi maga mellé a padra, ami egyből egy régi tankönyvvé változik. Mereszteni kezdi csinos, szépen sminkelt macskaszemeit és végül meg is látja a látogatóját: egy diák. A fiú belép a fáklyák fénykörébe és így Ashley azt is megláthatja, hogy Mardekáros az illető.*~Csodálatos… Pont egy Mardekárossal kellett összehoznia a sorsnak…~*sóhajt egyet és észrevétlenül megcsóválja a fejét. A fiú közelebb sétál, majd bemutatkozik és lecsüccsen Ashley mellé a padra. A lány egy kicsit ijedten és értetlenül figyeli a fiú mozdulatait, de végül úgy véli, hogy nem fogja megbánni, hogyha esetleg szerez magának egy (újabb) hódolót a Kígyók házából.*-Szia! Ashley Angel. De ne mond, hogy nem ismertél meg! *mutatkozik be Ashley, amit nem sűrűn szokott, hiszen szinte minden angliai ismeri ezt a márkát és egyből levághatják, hogy ki is ő. Bár bizonyára ez a kulcs! Anglia! A fiú neve még a legjobb indulattal sem nevezhető angliainak, bizonyára ezért is nem ismerte fel a lányt egyből. *- Bizonyára a fáklyák csekély fénye teszi *kuncogja el magát a lány, végül egy kérdést is kap, miszerint miért is ücsörög itt egyedül a sötétben.*- Ó, tudod kijöttem ide… *vet egy lopott pillantást a naplójára, ami most éppen egy Mágiatöri könyvnek álcázta magát* … tanulni *fejezi be a mondatot Ash mosolyogva és egy hatalmasan bólint is rá, mintegy megerősítve önmaga kijelentését.*- Észre sem vettem, hogy ennyire elszaladt az idő. De… Te most jöttél ki. Nem félsz, hogy elkapnak? *néz kérdőn a fiúra Ashley és gesztenyebarna szemében kíváncsiság csillan.*]

Vaszilij  

*A leányzó a naplójába bújva igyekezett kibogarászni, hogy miket is írt. Mivel nem volt éhes, így nem ment be vacsorázni. Megkérte néhány „barátnőjét”, hogy vigyenek fel neki valami kaját a szobájába. Bizonyára legfinomabb falatokat mentették meg neki. A gondolatra Ashley elmosolyodott, hiszen tényleg így szokott lenni. Neki mindig mindenből a legjobb jár. És ha nem? Hát… Akkor is! Ezért nem aggódik, hogy esetleg ma este éhen marad, amiért nem vett részt a vacsorán. Habár elég hűvös van, Ashley szövetkabátja és fehér sálja jócskán megvédi a lányt ezektől a viszontagságoktól, így abszolút nem fázik. A naplójába bújva észre sem veszi, hogyan rohan az idő. Elég hamar sötétedik, így Ashley arra kapja fel a fejét, hogy a fáklyák fellobbannak az óratorony udvarában. Mágikus kezek irányítják ezt az egész fáklyarendszert, de nagyon ötletes. Ashley el is határozta, hogy otthonra is csináltat valamiféle fáklyás megoldást.*
~A medence köré talán tökéletes is lenne~*gondolja Ashley és el is mosolyodik az ötletre, ahogy elképzeli, hogy a medence körül milyen jól mutatnának a fáklyák. Nyaranta esténként is kint lehetne maradni, mágikus kezek meggyújtanák a fáklyákat, hogyha besötétedik és… Ekkor esik le Ashley-nek, hogy bizonyára már elég későn van. Végül is neki tök mindegy, hiszen őt nem fogják elkapni, mint császkáló diákot, de azért mégis… Nem árt vigyázni. A napló oldala lassan betelik és Ashley még bizony írna, de tudj, hogy szorít az idő. Megszólalnak a harangok is, amik a vacsora végét és a takarodó elejét jelzik.*
~Csak néhány mondat…~*gondolja izgatottan Ash. Bizony, ahogy a könyvekben szokott lenni, a néhány mondatból elég sok mondat lett és hamarosan a napló újabb oldala betelik a leányzó gondolataival. A hideg egyre jobban beférkőzik a ruhája alá és kirázza a hideg. De ez talán attól is lehet, hogy egy sötét alak ólálkodik az óratorony udvaránál. Ashley hirtelen mozdulattal összecsukja a naplóját és leteszi maga mellé a padra, ami egyből egy régi tankönyvvé változik. Mereszteni kezdi csinos, szépen sminkelt macskaszemeit és végül meg is látja a látogatóját: egy diák. A fiú belép a fáklyák fénykörébe és így Ashley azt is megláthatja, hogy Mardekáros az illető.*
~Csodálatos… Pont egy Mardekárossal kellett összehoznia a sorsnak…~*sóhajt egyet és észrevétlenül megcsóválja a fejét. A fiú közelebb sétál, majd bemutatkozik és lecsüccsen Ashley mellé a padra. A lány egy kicsit ijedten és értetlenül figyeli a fiú mozdulatait, de végül úgy véli, hogy nem fogja megbánni, hogyha esetleg szerez magának egy (újabb) hódolót a Kígyók házából.*
-Szia! Ashley Angel. De ne mond, hogy nem ismertél meg! *mutatkozik be Ashley, amit nem sűrűn szokott, hiszen szinte minden angliai ismeri ezt a márkát és egyből levághatják, hogy ki is ő. Bár bizonyára ez a kulcs! Anglia! A fiú neve még a legjobb indulattal sem nevezhető angliainak, bizonyára ezért is nem ismerte fel a lányt egyből. *
- Bizonyára a fáklyák csekély fénye teszi *kuncogja el magát a lány, végül egy kérdést is kap, miszerint miért is ücsörög itt egyedül a sötétben.*
- Ó, tudod kijöttem ide… *vet egy lopott pillantást a naplójára, ami most éppen egy Mágiatöri könyvnek álcázta magát* … tanulni *fejezi be a mondatot Ash mosolyogva és egy hatalmasan bólint is rá, mintegy megerősítve önmaga kijelentését.*
- Észre sem vettem, hogy ennyire elszaladt az idő. De… Te most jöttél ki. Nem félsz, hogy elkapnak? *néz kérdőn a fiúra Ashley és gesztenyebarna szemében kíváncsiság csillan.*

Ashley

*Amikor már tényleg kezdett elsötétedni minden a fiú körül, ásítani kezdett. A leoltódó fények jelezték, hogy ki szeretne aludni, ki vágyik egy kis csöndre. A lány mellett ült, és méregette. Úgy gondolta, hogy ez a lány azt hiszi magáról, hogy ő itt a legnagyobb királylányhercegkisasszony. Vaszilij megsértve érezte magát, mert érezte a lány szavain, hogy hazudik. Nem tanulni jött, de Vaszilij csak udvariasságból tette fel a kérdést, mert egyáltalán nem érdekelte a lány válasza. A lány afféle műbabához volt hasonló, aki nagyon jól eléldegél apuci pénzéből. Paris Hilton... Ez a név jutott először a fiú eszébe, bár a lány haja színe jóindulattal se volt nevezhető szőkének. Amikor leült a lány mellé, bizonytalanságot érzett.
Talán ez a lány nem tudja, hogy ki az a Vaszilij Zajcev? Nem értette. Pedig a lány szeméből ez jött ki. Igen, a lány szeme.. Erős műszempillák vették körül agyonsminkelt szemeit, melyek szokatlanul, kicsit szürreálisan hosszúak voltak. Vaszilij ezen csak elmosolyodott. De ez a lány tényleg nem tudja, hogy ki vagyok? Még mindig ez járt hősünk szemében. Magasságából Vaszilij azt döntötte el, hogy a lány a legnagyobb jóindulattal se lehet több, mint 15 éves. Bár látszódott a lányon, hogy idősebbnek szeretne kinézni. Ez a kabát, ez a modor, az agyatlan hazugságok. Ezzel egy birkát se lehet becsapni, nemhogy engem!-Gondolta Vaszilij.
Teltek a percek, szótlanul. Amikor aztán megnyílt a nagyterem ajtaja, a fény kiszűrődött az udvarra. Tűzpillangók repkedtek kifelé a hatalmas szárnyasajtón. Bent az aurorok fogyasztották vacsorájukat, még most is hatalmas csillámok lógtak az asztalok felett, szórva magukból a fénysugarakat. Aurorok miért most vacsoráznak? Kérdezgette már párszor magában Vaszilij, de ahányszor megkérdezte magától, mindig az a válasz jutott eszébe, hogy miközben a diákok fogyasztják a vacsorájukat, addig ők őrködnek. Féltek a Sötét Nagyúrtól, és Vaszilij ezen csak mosolyogni tudott. Ő nem tartott a Sötét Nagyúrtól, hisz mindig úgy érezte, hogy a Nagyúr tudja, hogy ő ki mellett áll. Viszont az ellentmondás volt, hogy már haltak meg Mardekárosok a Sötét nagyúr keze munkájából. Ez kicsit elbizonytalanította Vaszilijt az erős fűződéséhez, habár ezeket a valóságosnak tűnő meséket nemigen akarta elhinni. Miközben ő gondolkozott, a lány eltette a Mágiatörténet tankönyvét egy divatos táskába, mely piros színt öltött. Vaszilijnak ez sem igazán tetszett, de végül kénytelen volt elfogadni, hogy hippik mindig vannak, és lesznek is.
És drága. Őőőő. Ash.. - Ashley - javította ki a lány. - Ja igen, Ashley. Nem szeretnél valami melegebb helyre menni, ugyanis úgy látom, hogy befejezted a tanulást. - majd Vaszilij felállt, kinyújtózkodott, és várt a lány testbeszédére. Jajj! -ordított fel hangosan. Majd átnyilalt az agyán az a gondolat, hogy nem válaszolt a lány egyik kérdésére. A kérdés az volt, hogy nem fél-e, hogy elkapják. Azután szépen-lassan elmagyarázta a lánynak, hogy nem fél, hisz őt még nem kapták el soha, úgy szokott kisunnyogni, szinte minden éjjel. Persze ez egy kicsit hazugság volt, hisz pár perce használta az exmemoriam varázslatot egy kisgyereknél. A tanárok kirohantak ekkor az ebédlőből, és a kisgyereket felkapták, megrázták fejét, majd észrevették rajta, hogy rosszul lett végrehajtva az exmemoriam bűbáj. Azonnal vitték a gyengélkedő felé, habár Vaszilij csak ezen mosolyogni bírt. Ravasz volt. Túl ravasz, hogy rájöjjenek, hogy ezt ő tette a gyerekkel. Majd felajánlotta a lánynak, hogy inkább menjenek messzebb a kastélytól, nem kell neki a melegebb hely. Majd hangos röhögésben tört ki, mikor a lány értetlen arcát figyelve várt a válaszra. Közben egyre hidegebb lett, de Vaszilij nem akart lebukni. Inkább halálra fagy, minthogy az Azkaban egyik cellájában kössön ki.

[*A kőpad támlájánál ücsörögve Ashley kezdte egyre kellemetlenebbül érezni magát. Vaszilij igen furcsa teremtmény – ember – diák – akármicsoda volt. Volt valami furcsa a szemében, ami nem hagyta nyugodni a lányt. Habár Ash mindig mindenkinek megadta a lehetőséget, hogy megismerhesse, mindenkivel kedves és őszinte volt, azonban ez a fiú valahogy nem nyerte el a tetszését. Persze nem volt egy csúnya srác, nem is arról van szó… Egyszerűen csak Mardekáros volt és Ashley nem bízott benne. Hogy miért nem? Nos, ezt értelmes érvekkel bizonyára nem tudná megmagyarázni, hogyha bárki is kérdezné tőle, de ezt érezte ott legbelül. És mint tudjuk, a női megérzés soha nem hazudik! Ezért is vehette észre Vaszilij, hogy Ash kicsit elhúzódik tőle. Furcsa egy mozdulat és a lány próbálta ezt leplezni. A Mágiatörténet könyvét egyelőre az ölébe ejtette, hiszen nem volt nála táska (ami már User az első hsz-ben is leírt), így csak az ölébe fektette a könyvet és lágyan megsimította a borítóját. Tudta, hogy egy idősebb diák, egy hetedéves vagy egy hatodéves talán könnyűszerrel fel tudná oldani a bűbájt, ami a naplóján van. De kinek jutna eszébe bűbájt keresni egy egyszerű Mágiatörténet könyvön? Ashley valóban nem tudta, hogy ki is az a Vaszilij Zajcev, hiszen nem orosz. Vagy isten tudja, milyen fajta név ez. A lényeg, hogy egy pillantást vetett nem műszempillás szemeivel a fiúra és néhány pillanatra mélyen Vaszilij szemébe nézett. Nem látott benne semmi izgalmasat, egyszerűen csak a közönyt és az unalmat. DE hát a Mardekárosok általában ezt csinálják. Halálra unják az életüket a sok tanulás, a vizsgák és az egyéb csínyek mellett. Akkor mosolyodnak el, hogyha más nyomorát láthatják .Habár Ashley-nek nem voltak előítéletei, amikor idejött, az iskola megváltoztatta a véleményét. De úgy volt vele, hogy amíg őt nem bántják, amíg nem vele űznek gúnyt, addig csinálják, ahogy akarják. Őt nem érdekli.Egy ideig csak csendben, szinte szótlanul ücsörgött egymás mellett a két diák, amikor is a Nagyterem ajtaja kinyílt. Habár Ashley szemszögéből ezt nem lehetett látni, csak az ablakban a nagyobb fényt vette észre. Erre a mozdulatra kapta felé a fejét a lány és ugrott le a padról.*-Azt hiszem, tényleg ideje lenne bemenni. Nem gondolod, Vaszilij? *fordult Ash a fiú felé és ismét a szemébe mélyesztette saját barna szemét. Kíváncsi volt, hogy a fiú mennyire állja a tekintetét. Ekkor kérdezett rá Vaszilij arra, hogy nem szeretne-e a lány melegebb helyre menni. Ashley agyán egy pillanatra a szexuális zaklatás szó futott át, de végül megnyugtatta magát. Miért is akarná megszexualizálni őt egy idősebb srác? Nincs mitől félnie. És amúgy is… Iskolában vannak. Elég kevés hely van, ahol bánthatja őt ez a Mardekáros fiú.*- Hát… Igen, befejeztem. Azt hiszem jobb lesz, hogyha bemegyek… *jelentette ki a lány kissé félve és kérdőn nézett a fiúra, afféle „Te is jössz?” pillantással. Habár abszolút nem bízott a fiúban és nem is ismerte, jól esett neki a társaság. Na meg hogyha Vaszilij olyan profi, hogy soha nem kapják el, akkor meg csak jól járhat vele a lány…*]

Vaszilij  

*A kőpad támlájánál ücsörögve Ashley kezdte egyre kellemetlenebbül érezni magát. Vaszilij igen furcsa teremtmény – ember – diák – akármicsoda volt. Volt valami furcsa a szemében, ami nem hagyta nyugodni a lányt. Habár Ash mindig mindenkinek megadta a lehetőséget, hogy megismerhesse, mindenkivel kedves és őszinte volt, azonban ez a fiú valahogy nem nyerte el a tetszését. Persze nem volt egy csúnya srác, nem is arról van szó… Egyszerűen csak Mardekáros volt és Ashley nem bízott benne. Hogy miért nem? Nos, ezt értelmes érvekkel bizonyára nem tudná megmagyarázni, hogyha bárki is kérdezné tőle, de ezt érezte ott legbelül. És mint tudjuk, a női megérzés soha nem hazudik! Ezért is vehette észre Vaszilij, hogy Ash kicsit elhúzódik tőle. Furcsa egy mozdulat és a lány próbálta ezt leplezni. A Mágiatörténet könyvét egyelőre az ölébe ejtette, hiszen nem volt nála táska (ami már User az első hsz-ben is leírt), így csak az ölébe fektette a könyvet és lágyan megsimította a borítóját. Tudta, hogy egy idősebb diák, egy hetedéves vagy egy hatodéves talán könnyűszerrel fel tudná oldani a bűbájt, ami a naplóján van. De kinek jutna eszébe bűbájt keresni egy egyszerű Mágiatörténet könyvön? Ashley valóban nem tudta, hogy ki is az a Vaszilij Zajcev, hiszen nem orosz. Vagy isten tudja, milyen fajta név ez. A lényeg, hogy egy pillantást vetett nem műszempillás szemeivel a fiúra és néhány pillanatra mélyen Vaszilij szemébe nézett. Nem látott benne semmi izgalmasat, egyszerűen csak a közönyt és az unalmat. DE hát a Mardekárosok általában ezt csinálják. Halálra unják az életüket a sok tanulás, a vizsgák és az egyéb csínyek mellett. Akkor mosolyodnak el, hogyha más nyomorát láthatják .Habár Ashley-nek nem voltak előítéletei, amikor idejött, az iskola megváltoztatta a véleményét. De úgy volt vele, hogy amíg őt nem bántják, amíg nem vele űznek gúnyt, addig csinálják, ahogy akarják. Őt nem érdekli.
Egy ideig csak csendben, szinte szótlanul ücsörgött egymás mellett a két diák, amikor is a Nagyterem ajtaja kinyílt. Habár Ashley szemszögéből ezt nem lehetett látni, csak az ablakban a nagyobb fényt vette észre. Erre a mozdulatra kapta felé a fejét a lány és ugrott le a padról.*
-Azt hiszem, tényleg ideje lenne bemenni. Nem gondolod, Vaszilij? *fordult Ash a fiú felé és ismét a szemébe mélyesztette saját barna szemét. Kíváncsi volt, hogy a fiú mennyire állja a tekintetét. Ekkor kérdezett rá Vaszilij arra, hogy nem szeretne-e a lány melegebb helyre menni. Ashley agyán egy pillanatra a szexuális zaklatás szó futott át, de végül megnyugtatta magát. Miért is akarná megszexualizálni őt egy idősebb srác? Nincs mitől félnie. És amúgy is… Iskolában vannak. Elég kevés hely van, ahol bánthatja őt ez a Mardekáros fiú.*
- Hát… Igen, befejeztem. Azt hiszem jobb lesz, hogyha bemegyek… *jelentette ki a lány kissé félve és kérdőn nézett a fiúra, afféle „Te is jössz?” pillantással. Habár abszolút nem bízott a fiúban és nem is ismerte, jól esett neki a társaság. Na meg hogyha Vaszilij olyan profi, hogy soha nem kapják el, akkor meg csak jól járhat vele a lány…*

Ashley

*Vaszilij egy pillanatig várt, majd teljesen zakkantnak nézte a lányt. Nem hallotta volna a kérdésemet? Tán nem is kérdeztem meg? Bolond... De! Azt kérdeztem tőle, hogy nem megyünk-e messzebb a kastélytól. Erre a lány felállt, körbefordult, zsebéből egy csomag csillámport csalt elő és mindenki arcára mosolyt varázsolt. Ez természetesen csak vicc. Vaszilijnak egy ideig úgy tűnt, hogy a lány menekül előle, talán így is volt, talán nem. Majd a lány egyszer csak felállt, és elindult az ajtó felé. Mielőtt felállt volna, Vaszilij elmondta neki, hogy mit csinált egy kisebb gyerekkel. Barna szemeiből Vaszilij úgy vette ki, hogy a lány nagyon nem szereti a mardekárosokat. Gyűlölet futott át az agyán. Haragudott Dumbledorra, hisz poloskát ültetett diákjai fejébe. Még jó hogy az övébe nem sikerült - gondolta sokszor magában Vaszilij. Majd a lány elindult befele, egyre nagyobb léptekkel, ám még nem futott. A fiút félelem járta át. Az Azkabanra gondolt. Nem bízhatott meg a lányban, azt hitte, hogy a lány rohan a tanárokhoz elmesélni, hogy mi történt. Biztos hallotta a kérdést, mely erősen utalt rá, hogy a fiú még nem szeretne bemenni. A lány egy pillantást címzett szemébe, mellyel Vaszilijt arra sugallta, hogy cselekednie kell. A lány kihívó tekintete azt az ösztönérzetet fejtette ki felé, hogy a lány megy, és beárulja. Vaszilij rettegett az Azkaban gondolatától, a dementoroktól. Gyorsan felállt, megszólítva a lányt, hogy ne menjen olyan gyorsan. Ekkor Vaszilij tiszta erejéből futni kezdett a lány felé, elkapva kezét és elkezdte kifele vonszolni őt, számára biztonságosabb helyre. A lány sikítani kezdett, segítségért ordibált, ekkor Vaszilij elővette varázspálcáját, a lány fejéhez fogta azt, és amikor a lány még ekkor sem maradt csöndbe, kimondott egy szót: -Disaudio. Mondta halkan, de még úgy, hogy a varázspálca megértse azt. Varázspálcák nem is értik a beszédet. Bolondság.
Megbolondult? Nem. Kizárt. A lány arcán látta a félelmet, és látta, hogy a lány csak tátog, habár ha nem lenne hangtalanítva, akkor biztosan nagy volumenü hangok jönnének ki a száján. Kis árulkodós plázacica- gondolhatta Vaszilij. Majd a lányt tovább vonszolta, egyre messzebb a kastélytól. Addig vonszolta, erősen fogva őt ( hiszen a lány próbált megszökni ),  amíg a fények kezdtek csak apró fénycsóvaként látszódni. Nem őt keresték a tanárok, inkább az alsós gyerekkel voltak elfoglalva. Exmemoriam.. Rossz elmondása esetén komoly károsodást okozhat. Tudta ezt a fiú, ennek tudatában mondta rá a gyerekre az átkot. Majd amikor odaértek a parkhoz, Vaszilij körbenézett, és látta, hogy senki sincsen a kzelben. A lányra rámondta egy fa tövében, messze az iskolától a bűbájt: Incarcerandus.
A lány kezeit hirtelen erős kötelek szorították össze, majd mikor a fiú kimondta azt a bűbájt is, hogy Locomotor mortis, a lány lábain is ugyanilyen kötelek jelentek meg, megakadályozva bármiféle mozgást. Majd Vaszilij félve megerősítette a lány hangját. A lányt nem akarta bántani, ezt elmondta neki is. A lány szeméből az látszott, hogy megértette. Vaszilij bocsánatot is kért tőle, és leoldozta a lányról a kötelet. Vaszilij félt, és nem mert kockáztatni. Ha a lány ebben a pillanatban futásnak eredt volna, megölte volna, nem kockáztatott.
Jobb félni, mint megijedni, ezért a lányon tartotta szemeit. Nem akarta egész életét az Azkabanba tölteni, és szerinte ez a gondolat futott végig a lány agyán is. Lehet, hogy félreértett valamit, amikor a lány elmondta, hogy ő csak melegebb helyre akart menni. Nem akart szólni a tanároknak. Elszégyellte magát. Hirtelen Aurorok közeledtek a kastély felől, hallva a beszélgetést. Ekkor Vaszilijnak döntenie kellett, pálcáját az ég felé irányította, és kimondta a varázsigét: Morsmordre. Ekkor az aurorok megijedtek, hisz azt hihették, hogy halálfalók vannak a közelben. Nem akarták életüket kockáztatni pár nyavalyás gyerekért, akik valószínűleg kiszöktek takarodó után. Ha a lány ordított volna, Vaszilijnak annyi, mehet az Azkabanba. Bocsánatot kért ismét a lánytól, és szemein könnycseppek jelentek meg. Szégyellte magát, amit a lány is láthatott.
Hibázott. És nem tudta, hogy mit cselekedjen. Nem akarta bántani a lányt, nem akart a lánynak ártani. Ennek ellenére a lány halálra volt rémülve, ha a varázspálcájáért nyúl, kitudja mi történhetett volna vele, akkor, abban a sötét erdőben. Az aurorok elpucoltak, védve irhájukat. A sötét jegy óriási, jó pártiak számára félelmetes hangot adott ki. Vaszilij ennek köszönhette azt, hogy most itt sírhatott, mint egy gyáva kisgyerek. Hogy hogyan bírtam fellőni a sötét jegyet, amikor nem is vagyok halálfaló? -kérdezte magában Vaszilij - Azt hiszem, hogy ösztönösen jött. A pálca... A pálcában van a titok.. Régebben Igor Karkarov pálcája volt.. Ő adhatta el Olivandernek, mielőtt vett újat. Ezt vehettem meg... - beszélt magában, úgy, hogy senki ne halja.