Harry és a nők

[- Kikészít, hogy mindenki erről a karácsonyi partiról beszél… nah meg Ron újdonsült üdvöskéjéről.]

Teljességgel hidegen hagy az egész Ronald-Lavander „Lavstory”. Nem azért nem megyek a klubhelyiségbe tanulni, mert ők ott vannak, hanem azért mert nagy a zsivaj. A nagy zsivajból pedig folyamatosan kihallom a cuppogásukat, és már ez őrületbe kerget. De egyébként nem zavar, tényleg. Vagy mégis? Nem, csak bebeszélem magamnak.
Ajj, Harry jöhetne már. Mióta nála van a Herceg könyve, azóta le sem teszi, korábban pedig míg Piton tanította a bájitaltant, minden baja volt, ha rá kellett nézni a könyvre. Most meg átesett a hippogriff másik oldalára.
Na végre, itt is van. Felkapom az asztalra pakolt könyveket, és felállok a székről, hogy visszavihessem őket a polcra. Látom Harryn, hogy elég nyúzott, fogadni mernék, hogy a zsebében most is ott lapul a Herceg könyve.
- Kikészít, hogy mindenki erről a karácsonyi partiról beszél… nah meg Ron újdonsült üdvöskéjéről. − puffogok azonnal, és elindulok a sorok közé. Harryt nem is hagyom szóhoz jutni, mert biztos, hogy megint azzal állna elő, amit ma olvasott a könyvben. Mindig elmondja, vagy csak kérdezget felőle, de aggódom. Inkább belefojtom a szót, csak ne beszéljünk róla. Beszéljünk másról, mint például az átváltoztatástan háziról.
- Egyáltalán nem érdekel, hogy kivel csókolózik. Teljességgel hidegen hagy.  – mondom Harrynek, miközben visszateszek két könyvet a helyükre. Nem kell felmásznom a polc tetejére, mert ha a harmadik polctól magasabban van, akkor visszamászik a helyére. Milyen intelligens. Vagyis inkább varázslatos, jajj, nem vagyok formában mostanság.
- Azt kérdezed, hogy vele akartam-e menni Lumpsluck karácsonyi bulijára? – címezem Harrynek a kérdést. Ja, de nem is kérdezett semmit. Tisztára úgy rémlett, mintha az előbb ezt kérdezte volna. Talán kissé szétszórt és figyelmetlen vagyok valami miatt… – A válaszom igen. De azok után, ami a kviddicsmeccs után történt, beszerveztem valaki mást. – válaszolom meg a saját kérdésemet. Abban a pillanatban sem voltam magamnál, amikor azt tettem. Teljességgel nem ismerek magamra. Miért akarom én féltékennyé tenni Ront? Nem is akarok tőle semmit. Maradjon csak a kis nyálas barátnőjével egy életen át. Úgyis összeillenek. Szegény Harry, most jól rázúdítottam mindent. Még csak nem is köszöntem neki.

[''Hermione]

''Hermione

' Az a bizonyos fejre mért ütés

Noha Harry és kis barátai nem azokat az időket élték, amikor annyi mindenen lehetett kacagni, azért voltak érdekes pillanatok az életükben. Többek között az a bizonyos szerelem, amely gyökerestül forgatta fel az életüket, és mindennapjaikat, romba döntve a nyugalmat… jobban mondva az ő nyugalmát. Maga a szituáció véres komolyságot kívánt meg, legfőképpen a részéről, de olykor maga sem tudott tenni a lesből támadó gonosz mosolygás ellen. Nem volt egyszerű élete az utóbbi időben, merthogy egymagában képviselte a falat Hermione és Ron között, afféle Protego volt a maga nemében, amely felfog minden puffogást, vagy éppen büszkeségtől heveny történetet és mesét. Érdekes feladatnak tartotta, bár így, több hét elteltét követően kezdett kissé belefáradni, hogy mindenfelől kapja a pofonokat, de jómaga nem mondhatja el senkinek, ami a lelkét nyomja.

A mai napra sem tervezett egyebet, minthogy az órák után megebédel Ronnal, majd a könyvtárba siet, hogy Hermione is kaphasson belőle egy darabkát. Nem volt könnyű ennyi felé megfelelni, de ez volt a dolga, elvégre a barátairól volt szó… a legjobbakról. Ahogyan haladt a folyosón Lavender hősének be sem állt a szája.
- Nem tehetek róla, hogy Hermione flúgos…
Kezdett bele az utolsó meccs hőse, aki kivédte az ellen szemét is, ráadásképpen a Felix nélkül, amiről csak ő tudott, meg persze Hermione.
- Lavender meg én most úgy vagyunk, mint két mágnes…
Harry haloványan elmosolyodott, gondolatban elképzelte barátját, mint egy hatalmas nőfogó mágnest, de nem szólalt meg, csak bólogatott.
- Ez fizika…
Ebben azért kételkedett, mindenesetre ha ő úgy tartotta, biztosan az.
- … hogy meddig tart… nem tudom… szabad ember vagyok pajtás.
Akkor ez most hogyan is van? Mivel ezt már nem szerette volna megkérdezni, csak megbökte Ron oldalát, majd intett neki. A másik tisztában volt vele mi következik, így csak intett egyet, majd elnyelte a diákok tömege.


A könyvtárba érve már éppen köszönt volna Hermionénak, amikor az belekezdett a vad és indulatos mondókájába, mely szerint elege van a karácsonyi partiról, meg persze arról, hogy boldog-boldogtalan a Ronald kontra Lavender féle totális szerelemről beszélget. Kedve lett volna vigyorgásban kitörni, de érezte, hogy az bizony nem éppen a megfelelő hozzáállás jelenleg a lányhoz… a végén még ő is kapna azokból a madarakból, amelyek a folyosó falán csattantak pár nappal ezelőtt.

A lánynál lévő könyvek szépen lassan fogyni kezdtek, de ő nem jutott szóhoz… csak hallgatott, más nem is nagyon telt volna tőle… hiszen a szavak között Hermione annyi szünetet sem hagyott, hogy levegőt vehessen… vajon hogy csinálja? Elmélkedését aztán a mondat vége zavarta meg, mely szerint a lányt nem érdekelte, ha Ron mással csókolózik. Harry csak egy summás „aha” gondolattal zárta a sort, és megemelte a kezét, hogy belekezdjen a mondókájába… de a szó mélyen a torkában ragadt, mert érkezett a következő szösszenet, most azonban kérdés formájában. Vajon Hermione vele szeretne menni Lumpsluck báljára? Harry kapva-kapott az alkalmon, és nem szólalt meg… pedig szeretett volna. Ehelyett végighallgatta, hogy a lány beszervezett valami idegent a bálra maga mellé. Erre elfintorodott és csak kitört belőle egy szó… bár ezt is félt meglépni, nehogy teljesen megzavarja a másikat a gondolataiban.
- Máris?
Mivel amaz csak bólintott, hogy igen, így folytatta a saját lelkét nyomó aprósággal. Ami nem is volt annyira probléma, inkább egyfajta gondolat.
- Gondoltam, mivel egyikünk sem mehet azzal, akivel akarna, mehetnénk akár együtt. Vagy nem?
A kérdést követően nekidőlt egy a könyvespolcok között elhelyezett tanulóasztalka lapjának. Nem volt hajlandó megmozdulni, amíg választ nem kap legalább erre az egy kérdésére. Ki akarta élvezni a helyzetet… noha percek teltek csak el, neki úgy tűnt, mintha órák óta nem szólalt volna meg.

[- Igen. Miért?]

Hirtelen meglepődöm, hogy Harry megszólalt, mióta találkoztunk, csak én beszélek. Néha úgy érzem, hogy nem hagyom kellően szóhoz jutni. Pedig én nem vagyok olyan, csak…
Nem csodálkozom, meglepődik, mikor mondom neki, hogy már van partnerem. Biztos azt hiszi, hogy mindenképpen Ronnal akarok. Vagy hogy egyedül, végül is úgy sem lenne rossz. Sőt, mindenképpen jobb lenne, mint a jelenlegi partneremmel.
- Igen. Miért? – kérdezek vissza, hogy megtudjam, miért érdekli a dolog. Néhány másodperc múlva meg is tudom. A fejemben csak én hallom az ablakok betörését.
Ó, a manóba!! Tényleg. Harry lett volna a legjobb partner a partira, hiszen jól tudom, hogy ő Ginnyvel szeretne menni, de tudomásom szerint ő most más körökben forog. Így se Harry, se én nem tudunk azzal az emberrel menni, akivel szívünk szerint mennénk. Nem értem, miért nem jutott eszembe hamarabb a legkézenfekvőbb megoldás. A csudába!
- Miért nem jutott ez eszembe?! – teszem fel magamnak a kérdést. A legkézenfekvőbb megoldás lett volna…
Én hülye amikor megtudtam, hogy Ron Lavenderrel van, az első találkozás alkalmával odamentem McLaggenhez, és megbeszélem vele a dolgot. Szerintem akkor sem voltam magamnál, ahogyan ez mostanában előfordul velem olykor. A normális Hermione elkerüli az olyan bunkókat, mint az a fiú, de én nem… én direkt odamegyek hozzá, és felkérem, hagy tegyem féltékennyé Ront. De nem is akarok Rontól se… semmit.
Felteszem az utolsó könyvet is a polcra, majd nekidőlök az egyik asztalkának, amely a polc mellett van, és szembefordulok Harryvel. Minden bizonnyal elolvashatja az arcomról, hogy szembesültem a baklövésemmel, és magamban vívódik a normális és az őrült Hermione.
Ahogy az asztalkának támaszkodom, észreveszem, hogy valaki otthagyott egy újságot. Egy pillanat erejéig ránézek, és látom, hogy ez bizony a mai Hírverő. Megfogom a lapot,és úgy döntök, felviszem magammal a hálóba, és lehet, hogy lefekvés előtt még átnézem, bár már láttam ma egyszer. Gondosan összecsavarom a könnyebb szállíthatóság kedvéért, majd ismét Harryre tekintek. Lehet, hogy most csalódott bennem. Én is csalódtam magamban. Az ilyen húzásaimért jól megérdemelnék egy fejbekólintást.

[''Hermione]

''Hermione

' Az a bizonyos fejre mért ütés

Az asztal, amire Harry letelepedett, teljesen kényelmesnek bizonyult, persze csak arra a vélhetően rövid időre, amíg barátja nem adja meg a választ, amelyet hőn várt. Hosszasabb pihenésre nem lenne alkalmas, az ülep tájékát meglehetősen képes elzsibbasztani, meg akkor már vág is, de rendesen. Az igazat megvallva jómaga nagyon is tisztában volt a miérttel, a kérdést inkább csak azért tette fel, mert kíváncsi volt, a másik vajon miféle kifogást és mellébeszélést fog majd találni, amivel kitérhet az igazság elől.

Noha soha nem vallotta volna be… legalábbis egyelőre nem vallotta volna be magának, ő is pontosan abban a cipőben járt, ezért is érdekelte… hiszen, szerette volna felkérni Ginnyt, de legjobb tudomása szerint most Dean-el volt elfoglalva, és nem akart az az ember lenni, aki megszakítja az idillt. Jobban mondva, a rosszabbik fele bizony szívesen megtette volna, lekeverne egy hatalmas pofont az imposztornak, aztán magához ölelné a lányt. Persze, amikor már ott állna Dean előtt, biztosan visszakozna, és nem lépné meg az agresszív cselekedetet, de a gondolattal jó volt eljátszani pár pillanatra. Még fel is üdült tőle, de továbbra is próbálta azt a fapofát mutatni partnerének, amivel eddig is hallgatta. Hermione is érdekes jelenség volt, teljesen egyértelműen látszott, hogy halálosan szerelmes Ronba… még mindig, annak ellenére is, hogy azt hajtogatta, nem, dehogy. A cselekedete is ezt bizonyította, felkérte McLaggen-t a bálra, legalábbis Harry élt a gyanúperrel, hogy ő lesz az a bizonyos titkos meglepetés. Mindenesetre várta a nevet, bár ha úgy lesz, ahogyan gondolta, akkor bizony bárgyú arcot fog vágni. Hogyan választhat egy értelmes lány, akinek ráadásul Ron szerint szép a bőre, egy idiótát.
- Miért, kivel mész?
Bukott ki belőle a kérdés, aztán egy pillanatra elhallgatott. Az igazat megvallva élvezte a helyzetet, azt, hogy végre nem csak kukán és némán kell bóklásznia a barátja mögött, hanem beszélhet is.

[- Az… az meglepetés.]

Semmiképpen sem mondhatom el, hogy kivel megyek a Lumpsluck karácsonyi partijára, még Harrynek sem. Biztos vagyok benne, hogy komplett idiótának tartana, sőt, még ki is nevetne. Meg akarom óvni magam ettől, elég lesz majd, ha a partin meglátja a nagyszerűnek egyáltalán nem mondható, bunkó partneremet.
- Az… az meglepetés. – mondom habozva, szegény Harry most biztos csalódik bennem. Hogy lehettem ilyen… elvetemült fruska?! Teljességgel szégyellem magam, amiért megfeledkeztem Harryről. Igazság szerint felmerült bennem, hogy esetleg megkéri Ginnyt, de a Dean-nel való se veled-se nélküled kapcsolatból nem tudom, hogy mi a helyzet velük.
- De sokkal fontosabb az, hogy te kivel mész. – szövöm tovább a dolgot, immáron inkább Harryre terelve a szót. Hiszen mégiscsak ő Lumpsluck kedvence (jajj, ezt de nehezemre esik elfogadni!), ennélfogva mindenkit érdekel majd, hogy kivel megy a legfontosabb ember, meg egyébként is, Harryre mindig odafigyelnek az emberek.
- Nem vihetsz el akárkit! – kissé halkítok a hangomon, majd eltávolodom az asztaltól, és Harry oldalára megyek. Háttal fordulok a távolabbi ablaknak, majd folytatom. – Ott az a lány az ablaknál… Romilda Vane a neve. Szerelmi bájitalt akar beadni neked.
Érdekes, hogy a lányvécében milyen hasznos információkkal gazdagodhat az ember! Ez meg kifejezetten hasznosnak bizonyult, mert megmenthetem vele a legjobb barátomat. Meg különben is, Romildának hátsó szándékai vannak – ahogyan a lányok kilencvenkilenc százalékának. Mindenki azért akar nyomulni Harryre, mert híres, és sokan azt hiszik, hogy ő a kiválasztott.

[''Hermione]

''Hermione

' Az a bizonyos fejre mért ütés

Harry „kivel mész” kérdése gyakorlatilag megválaszolatlan maradt, legalábbis nem olyan formában érkezett rá magyarázat, mint ahogyan arra a fiú számított. Hermione egy egészen egyszerű, kijelentéssel zárta a sorokat, meglepetésnek tartogatta kísérője kilétét. Ez adott helyzetben lehetett volna roppantmód izgalmas, azonban a szavak kiejtése közben megremegett a hangja, nem is kicsit. Ez pedig egyértelművé tette barátja számára, a gondolt személyt több, mint valószínű, hogy eltalálta. Persze, messzemenő következtetéseket levonni teljességgel felesleges, de mégis… pont Cormack, ez milyen dolog?

A mellébeszélés formaiságát Hermione soha nem használta ki az évek során, legalábbis nem állandóan takarózott vele… de olyan hirtelen váltott témát, hogy bizony sok link alak megirigyelhette volna tőle. Ráterelte a beszélgetés fonalát arra, vajon Harry, a Kiválasztott kivel is megy a partyra, mert ugye cseppet sem mindegy, hogy egy élő legenda kinek az oldalán jelenik meg. Ezt megerősítendő ki is jelentette a lány, barátja nem vihet akárkit, arról tegyen is le, a világ nem így működik, bonyolultabb annál. Harry már éppen megszólalt volna, hogy kifejtse véleményét erről az egész helyzetről, amikor barátja az asztalka mellé lépve hívta fel a figyelmét egy Romilda Vane nevezetű iskolatársára. Természetesen, minthogy főhősünk is férfiból volt, azonnal megemelte a tekintetét, és nem törődve vele, vajon mennyire tolakodó, kémlelni kezdte az áldozatot, vagy éppen vadat. Jelen helyzetben nehéz lett volna döntést hoznia ezen kérdésben. Amaz természetesen abbahagyta az írást, az embereknek van egy hatodik érzékük, amely jelez, ha valaki élénken figyel, vagy érdeklődik. Nem volt ez másképpen a hölgyeménnyel sem, mélyen Harry szemébe nézve mosolyodott el, amelyet a fiú ha haloványan is, de viszonzott.
- Tényleg?
Kérdezte az előtte álldogálótól, de annyira belefeledkezett a Romildával való szemezésbe, hogy pislogni sem pislogott már pillanatok óta… de nem lehetett abbahagyni, volt az érzésben valami furcsa és bizsergető. Elvégre, soha nem volt még olyan a fiú életében, hogy valaki ennyire meg akarja őt szerezni… csak Voldemort, de ő meg más célból, és az cseppet sem kellemes… legalább ezt hadd élvezze ki.

[Hé, azért hajt rád, mert azt hiszi, hogy te vagy a Kiválasztott!]

Rendkívül frusztrál, hogy ennyire elbaltáztam a Lumpsluck-party dolgot. Már most bánom, hogy meghívtam azt a… bunkó és gusztustalan gyereket, de remélem, hogy évek múlva jót nevetek majd az egészen. Különben is, majd megpróbálom lerázni magamról és egyedül elleszek én azon a partin, vagy esetleg Harryvel. De most ugye nem az a legfontosabb, hogy én kivel megyek, hanem az, hogy Harry kivel. Nem mindegy, hogy kit hív meg, mert nagyon jól tudom a lányvécében való sorbanállásból adódóan, hogy rengeteg lány álmodozik arról, hogy megszólítsa vagy megérintse a Kiválasztottat, Harry Pottert.
Szemlátomást Harryt nem igazán zaklatja fel a tudat, hogy Romilda Vane szerelmi bájitallal akarja becélozni őt. Ez a lány is azok közé tartozik, akikre az imént céloztam. Plátói szerelme Harry Potter, az elérhetetlen Kiválasztott. Mert természetesen mindegyik azért pályázik rá, mert azt hiszik, hogy Harry az. Sajnos jól hiszik, de senki sem biztos benne teljes egészében, csak mi.
Amikor már túlságosan is hosszúnak vélem a Romildával való szemezést, szükségességét érzem egy közbelépésnek. Az ujjammal csattintok egyet Harry szuggeráló tekintete előtt, hogy kiessen a Romilda-keltette transzból. Örömmel kontsatálom, hogy sikerrel jártam, de Harry továbbra is élénken érdeklődik a lány iránt, ezért szóban is tájékoztatnom kell.
- Hé, azért hajt rád, mert azt hiszi, hogy te vagy a Kiválasztott! – mondom Harrynek kissé kioktatva őt, mivel szemlátomást élvezi a helyzetet. Pedig nagyon rosszul teszi, tudhatná, hogy az ilyen lányok kizárólag érdekből akarnak vele lenni, nem pedig saját maga miatt, mint a normálisak, például Ginny.
Remélem, hogy észhez tér, és nem sétál bele Romilda csapdájába. Azért örülök neki, hogy ez eszembe jutott és mondtam neki, mert ha meglepetésként éri a dolog, akkor naivan belesétált volna a csapdába, az biztos. Habár így sem merném sárkány szájába dugni a kezem, lehetséges, hogy haszontalan volt az igyekezetem, de én mosom kezeimet, mindent megpróbáltam.

[''Hermione]

''Hermione

' Az a bizonyos fejre mért ütés

Harry mélázását és Romildával való rövid élettartamú incselkedését barátja szakította meg ujjainak csettintésével. Legalábbis valamelyest kizökkentette a fiút a mámoros pillanataiból, éppen csak annyira, hogy hallhassa a felé intézett szavakat. Nem igazán érdekelte most az sem, hogy ki és mit gondol róla, végre egy kicsit mással volt elfoglalva, és fürdött a dicsben, hogy a lányok, jelen helyzetben a kiszemelt efféle praktikákat is bevetne a megszerzésére. Ez bizony meglehetősen nagy löketet adott a számára, és önbizalommal töltötte el… kaján vigyorral a száján, dülledő mellkassal pillantott vissza Hermionéra, hogy aztán suttogva közölhesse a véleményét.
- Jól hiszi…
Kezdett bele, majd ismét megemelte tekintetét, hogy kerek szemüvegén keresztül újra a távolban ülő szempárba révedve szakadhasson ki a világból.
- …én vagyok!
Tette még hozzá helyeslően, hiszen, ha nem ő a Kiválasztott, akkor vajon ki lehet. Jobb lenne átadni a terhet másnak, persze soha nem szúrna így ki senkivel… nomeg, most még kapóra is jön, hogy híres, eleddig nem igazán kapkodtak érte a lányok.

Úgy… jól van Harry, hangoztassuk csak, hogy te vagy a Kiválasztott! Ajj, Merlinre, most szeretnék egy nagy büdös pofont lekeverni neki, mert pontosan tudja, hogy mennyire veszélyes erről beszélni az iskola falain belül. Itt mindennek füle van, nemcsak a falnak. A jóslatról kevesen tudunk, mások csak felételezik azt, amiről mi tudjuk, hogy igaz.
Nem fogok most beolvasni neki mert: Madam Cvikker azonnal meghallja és jól leteremt, hogy mégis mit képzelek, hogy kiabálok a könyvtárban, ráadásul csalódást is okoznék neki, másrészt meg ha megdorgálnám Harryt, akkor nyilvánvaló lenne, hogy igazat mondott, és aki hallotta, immáron tisztában lehet az igazsággal. Nem tudom, hogy kik hallhatták, nem nézek most körül. Egyetlen dolog biztos: a kezemben levő Hírverő.
Karomat prófétástul a magasba lendítem és hatalmasat csapok barátom fejére, mellyel jelezni kívánom neki rosszallásomat az elmondottakkal kapcsolatban. Erről szúrós tekintetem is árulkodik, de mivel Romildát pásztázta eddig, feltehetően nem vette észre rajtam. Nem egy ilyen utolsó szerencsétlennel kellene mennie a partira, hanem valaki olyat kellene keresnie, aki megérdemli. Ezt elszúrtad, Hermione, de mindegy, remélem, hogy talál valaki normálisat. Azt is remélem, hogy a fejre mért ütés valamelyest visszaragadta a realitás talajára és észhez téríti legalább egy hangyányit. Talán kicsit nagyra sikeredett a suhintás. Szegény Harry. Nem! Nem… Inkább szegény Hírverő!

[''Hermione]

''Hermione

' Az a bizonyos fejre mért ütés

Harry nagyon is tisztában volt vele, hogy Hermione most mit gondolhat róla, bár az igazsághoz tartozik, hogy nem igazán érdekelte, jelen szituációban biztosan nem… meglehetősen dekoratív leányzónak találta Romildát, ráadásképpen, szerencsésnek vélte a helyzetet, hogy igazából törnie sem kell magát, és egy ilyen jó partyja lehet a bálra. Fodros haj, bájos arc, kellően csábító mosoly… nem egy Ginny, de na. Az teljesen kiment a fiú fejéből, hogy barátja kezében ott méltatlankodott a Hírverő, ami összecsavarva igencsak hatásos fegyver, ha jól bánik vele az ember. Hermione meg tipikusan az az alkat, aki ha el akar intézni valakit, meg is teszi… Ron vérét is sokat szívja, bár tény, hogy ez oda-vissza alapon működik kettejük között. Harry afféle asszisztáló ilyen esetekben, bár nem igazán van mindig ínyére… azért jókat tud mosolyogni egy-egy beszóláson, vagy civakodáson, amíg az nem sértő, vagy bántó egyikre-másikra nézve.

Tovább mélázva a lány szinte bűvöletbe ejtő szempárján egyszeriben egy kéz jelent meg előtte, és egy címoldal… ami aztán tovább lendült, végül pedig lesújtott a fejére. A homlokára, csoda, hogy szemüvege nem esett le a helyéről, bár élt a gyanúperrel, hogy azért Hermione erre figyelt. Hirtelen kizökkent eddigi szerepéből, még az is megfordult a fejében a beszélgetésből fakadóan, hogy Romildának csak sikerült beadagolnia a bájitalt valamikor. A padlót bámulva, azért mosolyogva a bajsza alatt szólalt meg színpadiasan bűnbánó hangon.
- Bocsánat…
Rengeteg szófordulat jutott eszébe, miért is kérne bocsánatot, de nem akarta a már így is vadorzó oroszlánt tovább hergelni. Hermione tényleg hasonlított egy vadorzó oroszlánra, a haja beillett a bogas sörénynek, a habitusa meg…
- … vicceltem.
Próbálta elrejteni a helyzetet illő tetszését, bár eléggé nehezére esett, és rendesen görbültek az ajkai.