+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Andromeda V. Bucksworth
| | | | |-+  ::Morrigan Summer & Odil Watson:: (Moderátorok: Odil Watson, M. Summer Watson)
| | | | | |-+  °°Sunny naplója°°
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: °°Sunny naplója°°  (Megtekintve 1530 alkalommal)

M. Summer Watson
[Topiktulaj]
*****

2.::Hollóhát::.PiciSunny

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2011. 01. 26. - 19:51:01 »
0

Naplózva

M. Summer Watson
[Topiktulaj]
*****

2.::Hollóhát::.PiciSunny

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 03. 07. - 17:03:36 »
+1

1995. Szeptember 4.;;
London;;

Kedves Naplóm!


Hihetetlen mennyi minden történt velem az elmúlt időszakban. Rengeteg minden történt azóta, hogy utoljára írtam. Nem is olyan rég még a Donegali házunkban laktunk, de ez most megváltozott. Hogy miért? A nyáron elraboltak, amikor kint játszottam a kertben. Nem tudtam kicsodák voltak, és azt aztán komolyan nem vágtam, hogy miért raboltak el engem. Én csak egy kislány vagyok, nem ártottam senkinek sem. Akkor mi dolguk lehet velem? Valami átokkal elkábítottak, és egy tök ismeretlen helyen tértem magamhoz. Az első dolog, ami eszembe jutott a helyről, hogy Te jó ég! Milyen sötét van itt! Egyedül voltam, egy székhez kötöztek, de úgy, hogy mozdulni sem bírtam. Ahhoz pedig túl k.o voltam, hogy megpróbáljam valahogy legalább a kezeimet kiszabadítani a vastag kötelek közül. Baromi rossz volt. De nem ez volt a legrosszabb, ami az nap történt. Amikor már úgy döntöttek eleget hagytak magamra, ismét bejöttek hozzám, és újabb kínokat kellett átélnem. CRUCIO, CRUCIOO… Szinte még most is hallom nagyanyám tajtékzó dühtől rekedtes hangján a főbenjáró átoksúlyos szavait. Inkább ne akard tudni milyen az, ha egy ilyen átokkal betalálnak. Mintha egy csomó kés fúródott volna bele vékonyka, gyenge testembe. És olyan fájdalmat élsz át, mint még soha azelőtt. És csak az járt a fejemben, hogy miért? Mit árthattam én Nekik? Mivel érdemelhet ki egyáltalán az ember egy ilyen súlyos büntetést? Aztán a következő, és egyben utolsó emlékem erről a szörnyű estéről már csak anyám könnyben úszó szemei., és Apám aggódó tekintete majdnem élettelen testem fölött… És sötétség.


Naplózva

M. Summer Watson
[Topiktulaj]
*****

2.::Hollóhát::.PiciSunny

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2011. 06. 23. - 12:15:35 »
0

1996. Január 1.;;
London;;

Kedves Naplóm!
 


Tegnap volt Szilveszter, bájbáj-t intettünk 1995-nek. Mi írek ugyanúgy ünnepeljük a szilvesztert, akár az összes többi család itt a Brit szigeten. Kicsit álmos vagyok, mert hajnalig fent voltunk az unokatesóimmal. Délelőtt Anya átvitt Fergieékhez, hogy az unokatesóimmal tölthessem a Szilvesztert egész nap, mert Anyuék, és Fergie szülei együtt mennek ünnepelni, bizonyára valami ultramenő klubba. De Én nem bánom, hogy elmennek. Jól fogom érezni magamat Fergievel. Nagyon szeretem Őt. Túlságosan is. Ami talán nem egészséges. Saoirse ebédre mulligatawnyt főzött, amit mi írek nagyon szeretünk enni ebédre. Desszertnek pedig ír whisky torta volt. Mondanom sem kell, nem bírta ki éjfélig a finom édesség. A kis rögtönzött házibulin nem voltak sokan. Brigit, és annak barátja, Fergie, és Én. Társasoztunk, gyerekpezsgőt ittunk. Mugli filmeket néztünk. Nagyot csodálkoztam a TV nevű találmányon. Saoirse rajong a mugli dolgokért, így hát a házukban szinte szériatartozék a TV, és a video. Vacsi után valami lüke vígjátékot néztünk meg, és pattogatott kukoricát ettünk közben. Utána beraktunk valami zenét, és táncolgattunk. Tök jó este volt összességében, de a java csak ezután következett. Brigit, és a barátja félrevonultak enyelegni, és mi pedig kettesben maradtunk Fergussal. Mindketten hirtelen igen csak zavarba jöttünk. Mindketten csak hosszú percekig bámultunk magunk elé pironkodva. De sem Ő, sem Én nem szólaltunk meg. Aztán hogy bénán mégis csak társalgást kezdeményezzek megszólaltam. –Fergie Én… -Próbáltam ügyetlenül egy épkézláb mondatot összehozni, de mintha a torkomra fagyott volna a szó. Fergie pedig, mintha megérezte volna mit szeretnék már percek óta kinyögni, közelebb húzódik mellettem a kanapén, és a térdemen nyugvó kezemre helyezi az övét. Nem merek a szép szemeibe nézni. Nem megy. Mert amikor meglátom önmagam bennük, egyszerre vagyok erős, és gyenge. Szinte a hatalmukba kerítenek. Anyám… Tisztára, mint a nyálas hülye regényekben, amiket azért elolvastam. Próbálok nem elgyengülni, de végül is Fergie győz. Lassan felé fordulok, Ő pedig nagyon vigyázva helyezi egyik kezét az arcomra, mintha valami porcelánbaba lennék, és félne, hogy összetör. Egyre gyorsabban kalimpál a szívem, mintha ki akarna szakadni a helyéről. Lassan közeledik felém Fergie arca, szinte a bőrömön érzem a lélegzetét. Nem csukom be a szemem, lélekben nem egyszer felkészültem már rá, hogy ez is meg fog történni egyszer. Hogy nem csak egymás kezét fogva sétálunk titokban persze, nehogy egyikük is rájöjjön hogy mi nem csak szimpla unokatesók vagyunk, hanem… Hanem szeretjük is egymást a magunk gyermeteg módján. Finoman puszit nyom az ajkamra, aztán csak egyszerűen elfut. Fel az emeletre, valamerre a szobája irányába. Én meg csak ott ülök lángoló arccal, és nem is csinálok semmit. Mit kellene tennem jobban mondva? Menjek utána? Beszéljük meg ezt az egészet? De hát… Én nem is értek a fiúkhoz. És nincs itt senki, akitől tanácsot kérhetnék. Merlinre. Amilyen csodásan indult ez a Szilveszteri ünneplés, olyan ratyi most a kedvem. A tanácstalanság árnyéka csendben vetül az emeletre. Unokatesóm ajtaja elé állok, és bekopogok finoman. –Fergie ne csináld ezt! Gyere ki kérlek. –Szűrődik be vékonyka hangom a masszív fából készült ajtón az ágyán tanácstalanul önmagát ringató Fergie fülébe. A hideg ajtónak vetem homlokom, fürtjeim pedig tanácstalanul hullnak alá, akár csak jó magam. Én is ilyen tanácstalan vagyok. Mit kéne tennem? Vígaszt nyújtanom. Ez az, amit tennem kell? Azt hiszem ezt kéne. Még egy utolsó próbálkozás. –Fergie. Gyere már ki, és beszéljük meg! Én… Én szeretlek. –Kimondtam a varázsszót, csendben leülök az ajtó mellé, nem tágítok. Előbb utóbb kénytelen lesz kijönni onnan. Nem sokára nyílik az ajtó. Felé fordulok, Ő pedig leül elém csendesen. Ránézek, Ő pedig elkapja tekintetem. És ismét hagyom, hogy hatalmukba kerítsenek szép szemei. –Mit mondtál? Szóval szeretsz? –Kérdez vissza pont olyan hangon, mint aki nem hiszi el, amit hallott. Már válaszolnék, de belém fojtja a szót ajkával. Elpirulok, mint a vörös rózsa, de szeplőim szinte ragyognak a sötétben. Arcomat két tenyerébe helyezi, ügyetlennek hatunk. Hogy is ne hatnánk annak? Két kisgyerek első csókja. Amikor ajkaink elvállnak megragadja a kezem, és mellém ül a falnak vetve Ő is a hátát. Nem szorít, de úgy fogja a kezem, mint aki sosem eresztené el. Beszédesebb ez a pillanat az össze eddiginél. Hát valahogy így kezdődött tulajdonképpen a viszonyom a saját unokatesómmal. Tudom, tudom. A felnőttek erre azt mondanák, hogy nem egészséges ez, de Engem nem érdekel, ki mit mondd. Én csak a szívemre hallgatok.


Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 09. 17. - 21:31:26
Az oldal 0.076 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.