● ● ●
Szinte belebizseregett, amikor meglátta a dombok között a kastély kimagasló tornyait. Sosem volt még az iskolában, csak képekről, és történetekből tudott következtetni, hogy, hogy is nézhetett ki az ódon épület. Amikor megtudta, hogy a Roxfort Boszorkány-, és Varázslóképző Szakiskolában lesz megrendezve az idei Trimágus Tusa, teljesen bezsongott. Természetesen az iskolában volt egy kisebb előválogató, így a jelentkezők számát lecsökkentették pár száz főre. Hiszen nem tódulhatott oda az egész iskola! Már az előválogató is nehéz volt, bele sem mert gondolni, hogy milyen lehet a Tusa! Még, ha nem is ő lesz a szerencsés (vagy szerencsétlen) kiválasztott, még akkor is érdemes volt eljönni, mert biztosan felejthetetlen élmény lesz számára. Végignézni/élni egy Trimágus Tusát? Örök emlék!
A kocsi ablakából, már figyelte a Roxfortot. Némiképp hasonlított a Beauxbatons épületére, de nem teljesen. Igazándiból csak annyi egyezett, hogy mindkettő egy jókora dombra épült, és eleganciát sugárzott. Csupán a Roxfort régies volt, míg a Beauxbatonst, inkább a nőiesség jellemezte. Természetesen rajongott az iskolájáért, és még mindig a legjobb boszorkányképzőnek tartja, de ettől függetlenül a Roxfort is lenyűgözte. Legszívesebben lefényképezett volna mindent, hogy megmutathassa Gabrielle-nek, apropó... Nem véletlenül örült, hogy a Roxfortban lesz... Alkalma nyílt, hogy találkozzon másik kishúgával, akit rég nem látott.
Yvette-tel nem a legjobb a viszonyuk, de feltett szándéka volt, hogy ezen korrigáljon, itt léte alatt. Remélte, hogyha bejut a Tusára (ami áldás, és átok volna egyben), akkor az valamely fokon imponálni fog testvérének. Láthatja, hogy nővére is igazán bátor és erős tud lenni, ha akar! Csak előtte meg kellett keresni őt. Bár nagy az iskola, csak megtalálja benne a kistestvérét!
Az első pár nap nagy zsongással telt. Ünnepséget rendeztek tiszteletünkre, ahol bemutatkozhattunk egy röpke kis koreográfiával, amit pár nap alatt sajátítottunk el. Illendően fogattak minket, és a folyosókat járva barátnőimmel a kastély belseje szinte teljesen elvarázsolt minket. Néha annyira, hogy alig találtunk vissza a számunkra fent tartott kidíszített hálókba. Sokszor kaptuk azon magunknak, hogy el-elbámészkodtunk, és már teljesen máshol találtuk magunkat. Sokszor szidtam az épületet, és veszekedtem a festményekkel, hogy micsoda iskola ez, hogy elkeverednek az emberek benne, de eddig valahogy mindig kijutottak a falak sűrűjéből.
- Neked nágyobb esélyed ván! - mondta komolyan Juliette. Bár valahol mélyen jól esett neki, mégis illendő volt ellenkeznie.
- Ugyán! - nevette el halkan magát, és végignézett a többi iskolatársán. - Egytől- egyig fántásztikusák vágytok! Ákárhki kerhül be, biztos, 'ogy győzni fog! - győzködte őket Fleur.
Lassan mindennapos programjukká vált az esélyek latolgatása. Két napon belül a kupa ki fogja dobni a neveket. Felmérték az ellenfeleket, és természetesen kiválasztották a charme-osabb egyedeket is, hogy kikkel vívnának együtt harcot. Hmm, akadt pár! Fleur is szemezgetett már egy Roxfortos fiúval, egy bizonyos Roger Davies-szel. Roger is észrevette őt, és nem kerülhette el a figyelmét a fiú elegáns megjelenése, és viselkedése. Ugyan a közelgő bálra már meghívta egy magas, jóképű vörös hajú fiú, de valamiért nemet mondott... Ő se tudja miért, igazából csak nem volt kedve igennel válaszolni, és nem is teljesen ráfigyelt. Mindegy is, hiszen majdnem biztos volt benne, hogy Roger is ugyanolyan megfelelő pár lesz számára, mint az a fiú, sőt talán még jobb is! De ehhez előbb el kellett hívnia Fleurt. Jahj, bárcsak!
- Úgysem fog tudni ellenállni neked! - jegyezte meg Felicia. - Gyönyörhű vágy!
- Köszönöm! - néztem rá pirulva. Jól esett, amikor dicsértek.
- Máximum májd szerhelmi bájitált keverh á fiú italába! - bökött oldalba Lilien, mire felnevettünk.
Lassan kezdett hideg lenni az udvaron. Indulnunk kéne...