Mézesfalás

Josephine

Nem csak te vagy így ezzel. Én is meg tudok hibbanni ha nem jutok csokoládéhoz jó ideig. Türelmetlen leszek, remegek, és undok meg nyűgös vagyok olyankor. - *sorolom a jelzőket magamra mosolyogva.*
- " Nálam elég súlyos módon szokott kiütközni a hiány, néha már a diákokat is két lábon járó csokoládéfigurának látom. Bár a múltkori alkalommal, mikor Pitont láttam így...egy hétre elment a kedvem az édességtől. " -* na erre a mondatra elkerekednek a szemeim és majdnem elejtem a zacskómat. Kis híja volt, de még éppen, hogy elkaptam a levegőben a jól megtömött szatyrot*
- Szentséges Merlin! Elképzeltem! Ááááá egy életre megutáltam a csokoládéét. Juj. Ez még nekem is elég beteg gondolat volt. Huhh - *megborzongok és teljesen libabőrös leszek. Kell egy kis idő, hogy visszanyerjem az eredeti állapotomat*
- Hát nem mindennapi látvány kúszott most a gondolataimba. Csoki Piton. Röhej.
* Ez a gondolat még a bolt előtt is ott motoszkált a fejemben így alig hallottam meg amikor amikor újra megszólalt*
- Hüm?? Jaaa.. nincs konkrét tervem. Mehetünk  Szellemszálláshoz, Zonkóhoz, A három seprűbe, a  cukrászdába vagy csak sétálhatunk. Amelyiket akarod - * mondom mosolyogva és nagy nehezen elhessegetem a fejemből a Pitonos gondolatot.*
~ Ez nekem túl beteg dolog ~

A Pitonos kijelentésemre Nathi eléggé meglepődik. Annyira meglepődik, hogy majdnem elejti a kis csomagját. Utána kapok, de szerencsére mégsem esik ki a kezei közül.
- Szentséges Merlin! Elképzeltem! Ááááá egy életre megutáltam a csokoládéét. Juj. Ez még nekem is elég beteg gondolat volt. Huhh  – borzong meg és láthatólag teljesen libabőrős lesz szegény lány, pedig eszem ágában se volt ráhozni a frászt. Bár, be kell valljam...azt hiszem a helyében én is így reagáltam volna.
- Hát nem mindennapi látvány kúszott most a gondolataimba. Csoki Piton. Röhej.
- Nem csodálom, hogy kikészített a dolog, gondold el, nekem mit kellett átélnem. - húzom el a számat. - Ráadásul aznap nem is volt jó hangulatban. Pontlevonás és büntetőmunka járt tőle, mivel valamit tettem ellene...hmm...mi is volt az? - gondolkozom el, majd kirobban belőlem a nevetés. - Ja megvan. Le akartam harapni a kezét, mondván, hogy az finom étcsokiból van. - nevetek továbbra is, majd megtörlöm a szemeimet, mivel a könnyem is kicsordult. Még szerencse, hogy nincsen a közelben egy mardekáros se, és Pitont se eszi itt a fene, különben nekem most azt hiszem annyi lenne.
A Pitonos dologgal valószínűleg nem keltettem normális ember hatását Nati-ban, de hát én ilyen vagyok. Kicsit beteg a humorom, na. Nincs ezzel baj, ettől még nem kerülök a Szent Mungóba.
Hugrás barátosném kicsit el van varázsolva, így csak későn esik le neki, hogy kérdeztem tőle valamit.
- Hüm?? Jaaa.. nincs konkrét tervem. Mehetünk  Szellemszálláshoz, Zonkóhoz, A három seprűbe, a  cukrászdába vagy csak sétálhatunk. Amelyiket akarod. - válaszol mosolyogva.
- Szerintem sétáljunk egyet, aztán majd kilyukadunk valahol...-vetem fel.- Bent úgyis eleget ücsörgünk, max a visszafele úton beülünk a Három seprűbe valami frissítőt inni.-pillantok rá.

Josie

Hmm séta? Nem is rossz ötlet. Szerinted merre menjünk? A szellemszállás felé vagy van más ötleted? - *érdeklődöm miközben még mindig azon dolgozom, hogy azt a rémképet eltüntessem a fejemből. A séta végén a Három seprű nem is rossz gondolat mert azért elég meleg van és a végére biztosan meg fogunk szomjazni. *
~ Ez a lány sem teljesen komplett az biztos, de a mai világban ki számít annak? Elismerem hiányzik pár kereke, de nekem is, ez így meg még muris is. ~
* Kérdőn várom a válaszát miközben csak nem bírom ki és kiveszek egy nyalókát a csomagomból*
- Hmmm meggyes. A kedvencem. Kérsz te is? - *na igen jelen pillanatban sokkal inkább hasonlítok egy öt esztendős kislányra aki imádja az édességet mint egy 5. - es diákra az biztos. *
~ Na mindegy. Úgy is tudja, hogy függő vagyok, akkor mit szégyelljem a dolgot? ~
* Egyszer csak valami mintha fejbe találna hátulról. Megfordulok kicsit indulatosan és észreveszek pár mardekárost akik röhögcsélve állnak tőlünk nem messze és mindenféle megbűvölt papírmadarakkal szórakoznak. Kicsit morcosan vetem nekik oda a mondani valómat*
- Ti melyik állatkertből szabadultatok? És a gondozóitok nem keresik már a két elszabadult majmukat? - * oké egy kicsit kiakadtam, hogy ezek már itt sem képesek nyugton maradni. *
~ Csak nehogy baj legyen a végén, mert azt nem akarom. Túl szép ez a nap ahhoz, hogy két mardis elrontsa azt~
- Ti voltatok rossz helyen, nem pedig mi. Még tönkre is tetted az egyik madaramat - *mondja az egyik vigyorogva*
- Szerintem húzzunk innen gyorsan mielőtt még leátkoznám a kis egos fejét. - *suttogom Josienak, elvégre tényleg nem akarom, hogy ha esetleg párbaj lenne a vége akkor Piton ránk szálljon. Mindig megvédi a háza diákjait, még akkor is ha azok állnak neki kötözködni másokkal. *
~ Undok vén denevér ~

[Norkys Graham * Julian Chal * Violet Loveday]

1997. június 12

Ha ideges vagyok, akkor mindenféle finom édesség jöhet, pláne, ha csokoládéval van beborítva. És igen, most meglehetősen ideges vagyok. A főnököm, az az idióta, ismét az agyamra megy. Kiad egy határidőt, ameddig lelehet adni a cikkem, ami jelen esetben a mai nap volt. Mikor pedig odaadtam neki azt a nyavalyás cikket azokról az idióta seprűkről, amik most divatba jöttek, azt mondja, a határidő már lejárt, és rég leadta a riválisom cikkét. Igen riválisom is van, egy elmebeteg szociopata srác, 23 éves, és azt hiszi, övé a világ, csakmert arany vér csörgedezik ereiben.
Sokat bántottak azért, mert félvér vagyok, de ez engem sohasem érdekelt. Egy embert nem szabad származása, bőrszíne avagy fogyatékai alapján megítélni, az én esetemben a fogyaték az volt, hogy az édesapám mugli származású, így félvér gyermekei születtek.
Feldúltan berontottam a Mézesfalás boltba, ami az utóbbi időben szinte törzshelyemmé vált, mert mostanság sokat voltam ideges, és olyankor bejöttem egy kis drazséért vagy csokibékáért. Most sem járok hát el másként, veszek pár darab csokibékát. A vonaton is mindig ezt vettem pár évvel ezelőtt, ha belépek ide, mindig eszembe  jutnak az iskolás éveim. Folyton eszembe jutnak az iskolás éveim, dehát ez sem újdonság, mert mindig valamin jár az eszem. Ha emiatt megdorgál a főnök, rávágom, hogy legalább nekem van minek járnia, amit később szívesen visszaszívnék, de előbb beszélek, aztán gondolkodom, ezt hívom Chal szindrómának.
Igen, már neve is van, és én találtam ki, mielőtt bárki ráruházta volna az Idióta szindróma címet.
Ezen lendülettel már benn is termettem a boltba, az ajtót kissé kicsaptam, majd ámulva néztem szét a polcok között. Mindig akad valami újdonság, amit megkóstolnék, dehát a pénztárcám nem engedi hogy ezen szeszélyemnek hódolhassak, ha gazdagabb lennék, már valószínű gurulnék.
Ahogy leakartam venni a csokibékát a polcról, megpillantottam a pénztárnál egy ismerős alakot. Hosszú, barna hullámos haja egészen a derekáig ért, kellemes megjelenése volt, de csak a hátát láthattam. Pedig annyira emlékeztetett valakire, akit ismertem, de nem volt bennem annyi kurázsi, hogy megszólítsam vagy a háta mögé lépjek.
Miközben egyre-egyre csak gondolkodtam, ki lehet a titokzatos hölgy, ki-ki tekingettem a polc mögül, ami mögött megrejtőztem. A nagy kukucskálásba elveszítettem az egyensúlyomat, majd arra kaptam fel a fejem, hogy borulok polcostól.
Óriási csattanást hallattam, ami bejárta az egész üzletet, valószínű csak a süketek nem hallották. A békás és cukros dobozok a fejemen voltak, majd miután eltoltam magamról a polcot, és leszedtem az édességeket a testemről, felkiáltottam:
-Minden rendben, nem kell aggódni, majd én összepakolok!
Kiáltottam fel, közben pedig megpillantottam a nőt, aki eddig háttal állt nekem. Page volt az, Page Penny. A Roxfortba járt ő is, mikor én negyedikes voltam, ő már hatodikos. Bele voltam esve, de igazándiból sosem mertem megközelíteni, féltem, hogy majd kinevet, vagy elküld melegebb éghajlatra.
Most aztán szép kis bemutatkozásom volt, én leszek a srác, akire rádőlt egy egész polcnyi cukor, és ha nem akarja megtéríteni az okozott kárt, magának kell mindent helyreraknia.
Felpattantam, lesöpörtem a ballonkabátom, megvakartam a tarkóm, majd fütyörészni kezdtem, közben egyrészt azon gondolkodtam, hogy essek neki a pakolásnak, másrészt azon, vajon észrevett-e Penny.

                                                                               Amy

Egy újabb roxmortsi kirándulás. Lehet, hogy nem kellett volna eljönnöm, mivel tanulnom kellett volna, de hát ezt nem lehet kihagyni. Nem megyünk annyira sokszor Roxmortsba, hogy én hogy kis tanulni való miatt kihagyjam ezt a napot. Nem. Bár az is igaz, hogy nem volt senki, akivel elmehettem volna, mivel senki nem ért rá. Szép kis barátok mondhatom. De lehet, hogy ők az okosak, mivel tanulnak. Mindegy. Stréberek.
Így hát most egyedül ballagok le a kis csoporttal a kirándulás célja felé, és nincs senki, akivel beszélgetni tudnék. Már kezdem belátni, hogy talán rossz ötlet volt eljönnöm. De nem, nem én okosan döntöttem!  Majd egy kis édesség felvidít, és utamat majd rögtön a Mézesfalás felé viszem. Már érzem is az olvadó cukrok ízét a számban. Milyen jó lesz. S na tessék ettől már is jól érzem magam. Csak egy kis édességre kell gondolnom. Milyen érdekes.
Elmélyedve furcsa gondolataimban észre sem veszem, hogy szép lassan elértünk Roxmortsba. A csoportba tartózok, akik eddig velem egy tempóban haladtak, gyorsan szétszéledtek és mindenki befutott egy-egy boltba. Egyedül maradtam, de szuper.
Így hát felkerekedek és lassú léptekben, ráérősen elballagok a finomságok mennyországába. Vagy legalábbis nekem a mennyország volt, aztán a többieknek ki tudja. Belépek a bolt ajtaján, mely felett egy kis szélcsengő helyezkedik el, ami minden egyes alkalommal, amikor belép rajta egy vevő megszólal. Ez most is így történik, de én erre már nem is nagyon figyelek, mivel lekötnek a cukorkák, és csokoládék hatalmas mennyiségei. Rögtön megrohamozom a polcok tömkelegét és pakolom fel az ölembe a tömérdek mennyiségű édességet, amit meg akarok venni.
Amikor már annyi minden halmoztam fel az ölembe, hogy a kupactól nem látok semmit, elindulok a fizetőpult felé, vagy legalábbis próbálok odatalálni. Lerakom a cuccokat és előkaparok egy kis pénzt a zsebemből, kifizetem  a csokoládékat, és egy nagy táskával a kezemben kisétálok az ajtón.
-Viszlát!- köszönök még el mielőtt még becsukódna mögöttem az ajtó. Leülök a bolttal szemben lévő padra és neki állok lakmározni a most szerzett finomságokból.

Sabrina

Csuromvizes, mégis vidám leányzó ballag le Roxmorts felé vivő úton magányosan. Zsebre vágja kezeit, ámde csak azért, mert így kevésbé feltűnő farmerja hanyagsága. Ugyanis a dögöt le-lehúzza a víz súlya, semmiképp nem akar fent maradni. A nap erősen tűz, azonban még így sem szárad meg teljesen a kamaszlány azon rövidke időtartam alatt, amíg elér az egyetlen teljesen varázslók lakta faluba.
Az elázás körülményei pedig... hát nem éppen szokványosak egyesek számára, Amy viszont már rutinos versenyző a pályán. Addig-addig sétálgatott a suli jócska tavának partján, míg egy csapat nagyobb termetű mardekáros be nem tessékelte a vízbe, cserébe az egy héttel ezelőtti kviddicsgyőzelemért, melyben jelentős szerepe volt a lánykának. Mondhatni finom módon kísérték be a vízbe: egy hátulról ráküldött sóbálvány-átokkal megbénították Joyt, majd egyszerűen a tó közepe fölé lebegtették, ott pedig megszüntették a mind lebegtető bűbájt, mind pedig a sóbálvány halmazállapotot kiváltó átkot. Felettéb elegáns módszer, és még a merénylők sem lettek vizesek.
Csakhogy Amy gyakorlott vízbefúló volt, amint eltűnt a fiúk szeme elől a vízben, a lehető legközelebb úszott a parthoz. Egyetlen levegővel evickélt, dacosan hajtotta magát előre, mígnem már vörös karikák táncolták szeme előtt a légszomjtól. Ekkor fellökte magát a felszínre, hatalmas hördüléssel szívta tüdejébe az éltető oxigént. Villámgyorsan eljárt a keze. Az önnön dicsőségüket fényező, gyanútlan srácokra küldte az első tíz-tizenöt eszébe jutó átkot, nehogy véletlenül kimaradjon valamelyik a szórásból. Ugyan a támadók létszáma mindössze négy volt, célzási lehetőség híján jól jött a jócskán több átok.
Mire Amy kiúszott a partra a négyből már csupán két támadó leledzett ott, mivel őket találta el a két lábbilincselő átok (és még más egyebek). Elégedetten telepedett le a nagyobbik darab mellkasára, s egy élénkzöld fűszállal kezdte csiklandozni a vérvörös fejű fazon orrát, majd ártatlan sóhajjal megjegyezte:
- Látod, te balga, hát kellett neked kikezdeni velem?!
Ezzel sorsukra hagyta az alattomozókat, Roxmorts felé vette az irányt. Ám hiába szökdécselt oly vígan az úton, nem és nem száradt a ruhája, legfeljebb hangyányit. Farmerja megnyúlt, elnehezült a víz hatására, meglehetősen komikus kinézetet kölcsönözve tulajdonosának. Fekete trikója ellenben feszesen tapadt a lányra, míg a tornacipő halk toccsanó hangot hallatott minden egyes lépésnél. Naná, hogy jókedve volt, ezt nem lehetett kibírni röhögés nélkül.
A falu határánál még alig-alig akad járókelő, így aztán kevés a szemlélődő is, aki jót derülhetne Amyn. Ahogy halad a célpont, azaz a Mézesfalás felé, úgy gyűlik a víg gyerek- és diáksereg köré, akik persze alig feltűnően nézik a különös teremtést. Amy egy félig ismerős lányt pillant meg a bolttal szembeni padon, amint szemlátomást hatalmas élvezettel soványítja a nyilván frissen vásárolt édességkupacot.
Széles mosollyal fékez le előtte, arcán a töprengés jelei mutatkoznak, miközben köszön az ismeretlen ismerősnek.
- Halihó! Szabad ez a hely? - mutat a falatozó lány mellé a padra.

                                                                               Amy

Egy harapás. Semmi több. Ennyi is elég abból a csokiból, amit éppen eszek, hogy már is az ízek ínycsiklandó világába csöppenjek. A megannyi cukor és csokoládé lassan olvad szét a számban, s mindegyik külön-külön ízvilággal rendelkezik. Az egyik mogyorós, a másik nugát krémes, a harmadik édes, a negyedik savanykás. S ez még csak négy darab azokból, akiket ezek a finomságok nyújtanak. Ám az édességekben való elmerülésemből egy hang zökkentett ki, pontosabban egy lány hangja. Még fel sem nézek, de már rögtön rávágom a választ a kérdésére.
- Szia! Persze, nyugodtan foglalj helyet!- mondom, s csak most nézek fel, s ekkor pillantom meg, hogy ki is telepszik mellém. Nagy meglepetésemre egy ismerős arcot pillantok meg, illetve egy félig ismerőset. Annyit tudok róla csupán, hogy griffendéles, és talán egyel alattam jár, de nem ismerem közelebbről. Talán ez most ezek után egy kicsit másképp lesz.
Lerakom az ölembe a cukros zacskót, majd a mellettem ülő lány felé fordulok mosolyogva, s megrohamozva súlyos „túlsokfecsegéssemmel”.
- Egyedül vagy itt?- kérdezem, s egy kicsit talán reménykedek, hogy a válasz igen lesz, mivel akkor talán nem kellene egyedül maradnom, már ha neki nincsenek más tervei.- Amúgy Sabrina vagyok.- nyújtom feléje a kezemet bemutatkozásképpen, mivel még a nevemet sem tudja. Az ő neve nem jut az eszembe, pedig erősen gondolkozok rajta, de hát ha megmondja, miután én is közöltem vele a saját nevem. Türelmesen várok a válaszára, már ha egyáltalán válaszol nekem valamit.
Ekkor végignézek a lányon, és azt veszem észre, hogy tiszta víz. Mit csinálhatott? Hiszen ma nem is esett az eső, sőt a nap eddigi részében nagyon is szép időnk volt. Sehol egy zivatar, vagy ilyesmi. De akkor mi történhetett vele? Nem tudom, de ezen nem is gondolkodok többet, mert úgy sem jönnék rá, majd inkább megkérdezem tőle. Na meg persze biztos meg akar száradni, de azért ezt is megtudakolom tőle.
- Megszárítsalak?- kérdezem tőle kedvesen, miközben a fejemmel a farmerjára bökök, és közben a pálcám után kutatok.- Mellesleg ha szabad tudnom mi történt veled?

Sabrina

Amy némán méregeti a másik elkerekedő szemét, amint leül mellé a padra. Gondolatban vállat von azon tipikus nézés láttán, mellyel a legtöbben olyankor méregetik egymást, ha tudják hogy látták már valahol, ismerik valahonnan, mégis képtelenek elhelyezni memóriájukban a képet. Gyakran előfordul az ilyesmi, pláne egy akkora létszámú iskola esetében, mint a Roxfort.
A griffendéles térdeire könyökölve enyhe áhitattal szemléli a Mézesfalás kirakatát, megnyalja szája szélét, azonban addig nem óhajtja betenni tappancsait az üzlethelyiségbe, amíg nadrágja biztosan nem áll a lábán. Mivel meglehetősen nagy leégés volna, ha kijönne a boltból kezében egy jócska köteg nyalánksággal, a farmer pedig leszánkázna a bokájáig. Elég sok hülye helyzetbe keveredett elsős kora óta, ezt mégis inkább elkerülné.
"Egyedül vagy itt?" - hangzik mellőle a padról, mire Joy megfontolt lassúsággal bólint és hozzáfűz egy szócskát az arcán átfutó barátságos mosolyhoz:
- Aha.
Ezzel visszafordul a kirakathoz és békésen tovább szemléli a látványt. Újabb "szövegáradat" következik, majd kéznyújtás, mire Amy feladja a Mézesfalás hatalmas üvegablakai elé polcolt ínycsiklandó édesség- és különlegességtenger tanulmányozását.
- Szóval Sabrina... - fog kezet a mellette ülővel, mivel végre helyére kattannak fejében az emlékképek apró mozaikdarabkái. Egyszer-kétszer a Nagyteremben találkoztak, ami persze nem meglepő, hiszen ott midenki elég gyakran megfordul, ott hallotta a lány nevét is még valamikor régen; egyszer pedig Amy véletlenül elgázolta Sabrinát a folyosón siettében, a lánnyal társalgó ismeretlen srác meg fülig pirulva vakarta fel a csajokat a földről. Egész helyes fiú volt, talán Chrisnek hívják. Ő az, aki mindig mindenféle bulikat szervez az ikertestvérével. Hát ez is megvan, mostmár rájött Joy honnan ismerős számára a cukormajszoló leányzó.
- Amy vagyok - folytatja a megkezdett mondatát egy századmásodpercnyi késéssel a griffendéles, azután a lány kérdése hallatán újabb mosoly jelenik meg szája sarkában. - Az jó lenne, köszi!
Ő is meg tudná ugyan szárítani magát, csakhogy valamiért ez eddig nem jutott eszébe. Meg egyébként sem zavarták a vizes holmik, kellemesen hűsítenek ebben a hőségben, de a boltba aztán tényleg nem mehet be ilyen ingatag öltözékben, aminek a fele bármelyik pillanatban bemondhatja az unalmast. Tornacipellői körül kisebb tócsa gyűlt már össze, s előbb-utóbb talán még Roxmortsot is elmosná az Amy holmijaiból kicseperésző vízmennyiség. Na jó, ennek kicsi a valószínűsége, ám Joy szeret ilyesféle gyerekes ötletekkel játszadozni.
- Szabad, persze - feleli az újabb kérdésre ártatlanul vigyorogva. - Melegem volt, ezért ugrottam egy fejest a tóba a suliban. Úsztam néhány hosszt, azután amikor már kellőleg lehűltem a vízben, levándoroltam a faluba bevásárolni néhány kondérnyi édességet csokiéhség ellen.
A fele sem igaz a mondottaknak, de ez nem zavarja az ötödévest. Végülis miért kötné egy Sabrina nevű, alig ismert lány orrára az igazságot? Egyszer persze úgyis kiderül, ha máskor nem hát akkor, amikor szembe jönnek velük az úton az elpáholt mardekárosok, ám addig még nyilvánvalóan rengeteg idejük van.

                                                                               Amy

A lány folyamatosan csak a Mézesfalás kirakatár bámulja, amióta csak ideült. De ha enni akar valamit, akkor miért nem megy be, és vesz magának valamit? Furcsa, de az ő dolga. Azt csinál, amit akar, bár látszólag a folyamatos kérdés áradatom a végén teljesen lerombolta azt a szándékát, hogy a kirakatot bámulja.
Egyedül van itt. Hát remélem nincsen semmi dolga, vagy más terve, mert ahogy már azt az előbb is említettem, akkor talán nem kellene egyedül kuporognom ezen a vacak padon. Bizakodok benne. Ezek után a kézfogás alkalmával az ő nevét is megtudom. Amy. Tényleg, most, hogy mondja be is ugrik nekem a neve.
Egy gyors pálcamozdulattal megszárítom a vizes lányt, majd Amy elmondja, hogy hogyan is lett vizes. Bár ha valóban azért vizes, mert úszott, akkor igazán számolhatott volna ennek következményeivel. Ezt sem értem, de hát mindegy.
Lepillantok az ölembe, s eszembe jut, hogy én vettem egy csomagnyi édességet boltban, s hogy ezek még mindig nem fogytak el. Talán meg kéne kínálnom a mellettem ülő társamat, bár úgy is be fog meni a boltba. De hát ha kér.
- Kérsz?- nyújtom felé kedvesen a cukros zacskót, amit időközben felkaptam az ölemből, s várom, hogy elfogadja-e vagy inkább visszautasítja.
Miközben erre várok, eszembe jut, hogy tulajdonképpen nem is ismerem ezt a lányt, csak egyszer-kétszer futottunk össze, amikor a nagyteremben voltunk, ő csak ideült mellém, és én már is letámadom. Mondatni én is jó pofa vagyok. Szegényt inkább békén kellett volna hagynom.
- Ja amúgy bocs, ha zavarlak a hülye kérdéseimmel.- fordulok ismét a lányhoz. Azért még sem hagyom szó nélkül a saját hülyeségemet, mert lehet, hogy zavarja.



[/quote]

Sabrina

Hálásan szusszan egyet, miután Sabrina megszárítja a jól ismert varázslattal. Azzal, melyet Amy lusta volt megtanulta, inkább a törölközőt használta, mugli módon, vagy a nap melegét. Nem látja a másik édességekre pillantását, mivel hirtelen felpattan a padról, hogy kihasználja rapid megszáradását. Csakhogy hiába csontszáraz, farmerja nem viselte túl jól a megpróbáltatásokat és bagózott tulajdonosa azon fohászaira, hogy méltóztassék újfent felvenni normál méretét. A leányzó ügyes reflexszel kap a gravitáció által vonzott nadrág után, s rögtön vissza is ül a padra Sabrina mellé.
- Köszi, kedves tőled - mosolyog ártatlanul, mintha mi sem történt volna az imént. Kivesz egy zselés cukrot a zacskóból és némán majszolni kezdi a csemegét, majd szinte megbabonázva, elragadtatottan morogja halkan - Hm, ez isteni... de rég ettem már ilyet.
Ízkavalkád. Hát persze, hiszen már vagy két hete elfogyott a tartalék csokija, amit a hálóhelyiségben rejtegetett nagyobb búbánatok, bulik vagy éppen édességhiány esetére. Ilyenkor nagyon is jól esne mindenkinek, ha találkozna egy Sabrinához hasonlóan kedves lánnyal, aki önzetlenül megkínálja egykori elgáncsolóját a saját cukorkészletéből.
Szája sarkában újabb mosoly bújik meg, s enyhén oldalra billenve vállával finoman meglöki "padtársa" vállát.
- Ugyan már, dehogy zavarsz! És ezt nem a cukor miatt mondom, komolyan. Ha nem akarna mindenáron a föld felé harmonikázni a gatyám, akkor simán bementem volna a boltba, de akkor is visszajöttem volna melléd, nehogy egyedül maradj. Kell ide melléd egy lökött, hogy meglegyen az egyensúly - vigyorog, kezében a félbeharapott zselés cukor másik felével. - Amúgy te mi járatban vagy errefelé? Vagy mi ületben?
Jó szokásához híven, Amy mindig játszik a szavakkal,bár néha nem a kellő hangnemet találja el vagy nem a legjobbkor kezd tréfálkozni. Reméli, hogy Sabrina  érti a tréfát és nem bámul rá - legfeljebb fél percig - totál értetlenül.

                                                                              Amy

Miután megszárítottam Amyt hirtelen felpattan a padról, és már indulna is el a bolt irányába, amikor is hirtelen le akar csúszni a gatyája, de ő egy ügyes mozdulattal megállítja, mielőtt az elindulhatna lefelé, és visszahuppan mellém. Kivesz egy zselés cukrot a papírzacskóból és elkezdi enni.
- Szerintem is finom.- válaszolom kedvesen, miután mondta, hogy nagyon ízlik neki, és hogy rég evett már ilyet. Tulajdonképpen én is csak akkor ettem utoljára, amikor legutóbb lent voltam Roxmortsban és Chris vett nekem egy zacskóval. Azóta sajnos nem nagyon jutottam édességhez, csak amikor a kastélyban néha-néha megkínált egy-egy diáktársam, de ez sajnos nem gyakran fordult elő.
A mellettem ülő társam oldalba bök, miután kijelentem, hogy nyugodtan lőjön le, ha túl sokat beszélnék. Igazán megnyugodtam, amikor a bökés mellé még megmondta, hogy dehogy zavarok. Ennek igazán örültem,mert akkor nem kell felállnom, és elmennem innen, meg így legalább van egy társam, akivel elbeszélgethetem az időt.
- Mivel nem akartam kihagyni a kirándulást ezért eljöttem egyedül, mivel senki sem akart a baráti körömből eljönni, mert más teendőik voltak, de az utam egyedül közel sem volt olyan jó, mint ahogyan azt gondoltam.- mondtam vigyorogva Amy kérdésére.- Még egyet?- nyújtom ismét felé a cukros zacskót, miközben én is kiveszek egy csokoládé golyót. Beleharapok, és élvezem a csokoládé finom, édes ízét, majd a manduláét, ami a közepében van benne. Mennyei. Ennél jobbat már el sem tudok képzelni. Na, jó van ennél sokkal jobb dolog is, de ezt most inkább hagyjuk.
- Ugye nem vagy allergiás a mandulára, vagy esetleg a mogyoróra, mert ezek a csokik tartalmaznak ilyeneket.- kérdezem kedvesen a mellettem ülő lánytól, s várom a válaszát



[/quote]

[/quote]

Sabrina

Széles mosollyal nyugtázza a leányzó mesélését, miközben érdeklődve szemléli az újdonsült barátnőt. Mert azt hamar elhatározta, hogy igenis összebarátkozik a csokis lánykával és nem azért, mert ezzel további csemegézést remél, hanem azért, mert kedvére való a lány. Aranyosan naivnak tűnik első ránézésre és nagy dumagép, ami mindig jól jön, legalább sosem lehet unatkozni az ilyen egyének mellett.
- Áh, dehogy - locsogja Sabrina allergiát firtató kérdésére.
Ám nem veszi észre a kínálást, mivel más események kötik le. Néhány felettébb agresszívnak tűnő fickó sétál az eladdig nyugodalmas pad fel, arcukon baljós vicsor-vigyor tündklik fel, amikor meglátják Amyt. A leányzó vállat von, hiszen látott ő már ennél sokkalta ocsmányabb agyarakat is, mint amelyeket most villogtatnak felé, azonban Sabrinát nem akarja veszélybe sodorni azzal, hogy a tóparton letarolt srácokkal eltángáltatja mindkettőjüket.
Viharos nadrágszár hajtogátásba kezd, hogy siettében nehogy rátaposson farmerjára, ígyként lerántva magáról azt. Közvetlenül a térde alatt hagyja abba az origamizást, azután ártatlan képpel érdeklődik Sabtól:
- Mondd csak, milyen futó vagy? Remélem szeretsz kocogni, mert most szükséged lesz rá azt hiszem.
A lassan gyorsuló fiúk láttán úgy érzi itt az ideje beavatni Sabrinát a teljes igazságba, már ami a tóbéli pancsikolását illeti. Lassan feláll a padról, jóleően nyújtózkodik, majd egyik kezével nadrágja övtartóját fogja, másikkal pedig a cukroslányt rántja magával és lassú kocogásba kezd.
- Tudod, az úgy volt ott a tónál... szóval... nézz jobbra! Ott a kirakatüvegben látod a négy srác tükörképét? Hát ők úsztattak meg, én pedig megtoroltam, hogy gumikacsának néztek. Ezért van most szükséged egy kis kocogásra, mivel velem beszélgettél és tutira derekasan megruháznának. Feneketlenül dühösek ám - bólogat egyre gyorsuló tempóban futva, önnön igazát bizonygatva. Eközben további kirakatokban szemléli hűséges üldözői szintén gyorsuló tempóját. Nem akarja megátkozni őket, még nem. Minek kezdeményezzen tömegverekedést, ha máshogyan is meg lehet oldani a helyzetet? Csupán a módszert kell meg- vagy kitalálni, miközben átviharzanak a porlepte varázslófalun.
- Van valami jó ötleted hogyan lehetne lekoptatni őket? - érdeklődik enyhén lihegve, ahogy az egyéb (értsd: nem verekedési) célú járókelőket félrelökdösve szálsebesen rohannak. - Most valahogy nincs kedvem verekedni velük, pedig máskor szívesen vállaltam volna.
Trikója a menetszélnek hála hamar megszárad, tornacipője is egyre kevésbé tocsog a víztől. De azért nem ártana valami jó kis menekülési módszerre szert tenni, mielőtt a kétajtós szekrények utolérik őket, különben esetleg nyolc napon túl gyógyuló problémákkal kellene szembenézniük.

                                                                              Amy

Nagy megkönnyebbülésemre Amy nem allergiás a mogyoróra meg a mandulára, mert akkor már igen csak nagy bajban lennék, ugyanis már evett belőlük, és én nem nagyon tudom, hogy ilyen helyzetekben mi is a teendő. Ahogy magamat ismerem, biztos neki állnék fejvesztve rohangálni, miközben segítségért ordibálok és kétségbeesésembe talán még el is bőgném magam, mert azt tudom, hogy egy ilyen kis incidens mit tud okozni az allergiás emberrel.  Mert amikor még kislány voltam, a bátyámmal történt ilyesmi, mivel ő allergiás a mogyorófélékre és sütöttem neki sütit, amibe raktam ilyeneket, de szerencsére apuék is ott voltak és ők tudták mi a teendő velem ellentétben. Én csak ijedten bámultam, miközben ők szaladtak a kórházba a felpuffadt képű Edwarddal. Nem kaptam érte leszidás, mert hát nem tehettem róla, de akkor azt hittem, hogy megöltem a bátyámat és szörnyű bűntudatom volt. De ezt el lehet nézni nekem, mivel még 7 éves voltam. Mit tudtam én, hogy ez csak felpuffadás, bár az is igaz, hogy simán meghalhatott volna, ha nincsenek a közelben anyuék. De Amyvel nincs ilyen szerencsétlenségem, hála Merlinnek.
Ám ekkor hirtelen a mellettem ülő lány valamire felkapja a fejét, s észre sem veszi, miközben én ismét megkínálom az édességekből. Eléggé olyan arcot vág, mint ha valami szörnyet látna, majd semleges arcot vesz fel és felém fordul. A kérdésen igen csak meglepődök, de rögtön válaszolok is rá.
- Hát végül is fogjuk rá, hogy nem vagyok egy nagyon lassú ember.- mondom értetlen képel, mivel még mindig nem tudom, hogy mi történt. Ekkor Amy feláll, megfogja a nadrágja övét, és egy hirtelen megfog engem és magával ránt, miközben én elejtem a cukros zacskót, de már nincs időm felvenni, mivel lassú kocogásba kezdünk, s a lány elkezdi magyarázni a történetet, hogy mi is történt valójában a tónál. Eléggé meglepődött képet vágok, de hát megértem, hogy nem akarta elmondani, mert miért is kötné az ilyen dolgait egy vadidegenre. Közben a kirakatra pillantok, és megpillantom az eléggé dühösnek ható srácokat. Na ezekkel lehet, hogy nem kéne kikezdeni.
- Ötlet? Hát szívesen mondanám azt, hogy küldjünk rájuk pár átkot, de ez jelen helyzetben nem igazán lenne olyan kitűnő ötlet.- jelentem ki, miközben villámgyorsan vágunk át a nagy embertömegen- Esetleg megpróbálhatnánk elbújni valahova, mondjuk menjünk fel a hegyekbe és ott majd kitaláljuk, hogy hova bújjunk.- hadarom gyorsan, miközben eszembe jut az a hely, ahova Chris vitt fel engem, és ahol nem hiszem, hogy nagyon ránk tudnának találni.
- Van is egy ötletem, hogy hova tudnánk menni.- jelentem ki határozottan és mosolyogva. Hátrapillantok megint, s azt a következtetést vonom le, hogy nem is lenne annyira rossz ötlet az, amit kitaláltam, mert ezek itt mögöttünk lerázhatatlanok. Kérdőn nézek a mellettem futó lányra, hogy beleegyezik-e az elméletembe, mert szerintem nagyon is jó ötlet.

[- Jó ötlet, két feltétellel. Ha közel van a hely, akkor jöhet, viszont nem ártana embermentesnek lennie]

Sabrina

Lökdösőde loholnak a hirtelen benépesült utcán. Legalábbis mintha az előbb még jóval kevesebben lettek volna idekint, olyan ritkásnak tűnt az emberáradat a padról. A leányzó a magasba szökdécselve igyekszik egy-egy kirakatban megpillantani üldözőik helyzetét. Lám, ők sem haladnak jobban a sűrű masszában, mint a két menekülő. Az ötödéves kiszúrja társa üres kezeit. Úgy fest, a helyből felszállás jellegű start során elhagyták Sabrina cukroszacskóját. Amy elraktározza fejében az információt és azt is, hogy alkalomadtán kárpótolnia kell a lányt egy másik zacskónyi édességgel. Ha megérik... ha nem nyírják ki őket a dromedárok bosszúból Joy apró tréfája miatt. Amy viszonylag jó futó, azonban utál feleslegesen rohangászni, ezért kocogótársa felé bólint.
- Jó ötlet, két feltétellel. Ha közel van a hely, akkor jöhet, viszont nem ártana embermentesnek lennie - szuszog, majd kibomló cipőfűzőiben kezd botladozni.
Futtában néma töprengésbe kezd.
Remek érzés, hogy nem mindenki ilyen agyatlan, mint én. De vajon hová akar kalauzolni Sabrina? És egyáltalán mit keredhetett ő valaha is bármiféle elhagyatott helyen? Áh mindegy, csak minél előbb legyünk ott, mert mindjárt hasra esek.
Joy remekül bírja az első kilométert, azonban ahogy az ösvényhez érnek, hegymenetben halkan zihálni kezd. Kibomlott fűzőjű cipője félig lejön lábáról, mindenféle gallyakba és kövekbe akadva hátráltatja Amyt. A lányka beelegel, s egy hasraesés után végre lerántja az átkozott lábbelit, kezében viszi tovább. Az ágak és kavicsok, melyekben eddig botladozott, rohamtempóban nyűvik zokniját, azután talpának kellemetlenkednek tovább a szövet fogytával.
- A francba! - morran, amikor egy tüske szúródik talpába, majd összeszorított fogakkal sántikál tovább. Érzése szerint tüdeje utolsó cafatkáit kiköpve érdeklődik Sabrinától, miközben üldözőik túlzottan is megközelítik a két lányt. - Messze van még?!