A múlt mindennapjai

[1996. szeptember 15. - vasárnap; Roxfort folyosói]

●             ●             ●
_______________________________________________
1996. szeptember 15. - vasárnap; Roxfort folyosói

   Farkasszemet néztem a tükörképemmel. Bal kezemben a pálcám, másik kezemmel pedig magamat támasztottam a mosdó oldalánál. Koncentráltam a tükörben lévő alakra, akin mintha egy óriási gólya fészek éktelenkedett volna hajkorona helyett. Trükkös próbálkozások árán sikerült levágni elviselhető formára, és hosszúságúra, de a fésülködés nehezebb feladatnak bizonyult - meglepő módon. Már azon morfondíroztam, hol tudnék jó alanyt találni egy százfülé-főzethez, mert semmilyen haj nem állt jól a nyomorult arcomon. Bárhogy fésültem, idiótábban nézett ki, mint Piton összekötött hajjal. A gondolaton jól elmosolyodtam.
   - Rex! SIETNÉL?! Olyan vagy, mint egy lány! - vadul dübörögtek a közös fürdő ajtaján. Gonoszul elhúzódtak ajkaim, de csak azért sem nyitottam nekik ki az ajtót, és mivel valamiféle speckó "roxforti-zárbűbáj" van rajta, ezért egy egyszerű Alohomorával sem mennek sokra.
   - Egyik csaj se ér annyit, hogy agyon verjünk érte! - ordítozták páran, persze csak poénból, de biztos, ha tovább maradok, kapok egy-két gyomrost.
   - Nem csajnak lesz! - ordítom vissza, és közben azonnal átvillan a fejemben vagy ezer és egy női arc, akivel ma randit beszéltem meg. Fel is vághattam volna, hogy ennyi csajt bezsebelhetek, de jobb volt, hogy dühöngtek egy kicsit!
   - Nem viccelünk, betörjük az ajtót!
   - Jó-jó! - adtam be a derekamat, hiszen minden egyes próbálkozással egyre reménytelennek tűnt a hajkoronám. Egy végső ötletem maradt, de ahhoz s többiek is kellenek. Kinyitottam a feldühödött vaddisznók előtt az ajtót, és beparfümözve, elegánsan-sportosan, felvéve fogkrém-mosolyomat kihúztam magamat előttük. A reagálás eleinte furcsa, értelmet sugárzó grimaszok voltak.
   - Bzdmg! - böfögték be hátulról.
   - Mi van? - azonnal a hajamhoz nyúltam, és beletúrtam egyet, hátra az említett testrészről van szó.
   - Kölni, ing, hajvágás? Fazongyanta nem volt?
   - Téged kimostak anyám szobájában? - kérdezte egy másik.
   - Nos, ha igen, akkor édesanyádnak igenférfias ízlése van! - válaszoltam büszkén, majd hátrasandítottam még egyszer a tükörre, és visszafordultam a haverjaimhoz. - Van valakinek hajzseléje?
   Még jó pár percig csipkelődtek velem, és ahogy "kirittyentettem magam, mint egy kislány", majd végre valahára, miután jól kiszórakozták magukat, megdobtak egy hajzselés flakonnal (mázli, hogy nem csak én vagyok egyedüli mugli születésű). Mindig ápolt vagyok, de azért egy randira soha nem készültem még ennyit!

   Jól elterveztem a mai napot, amibe természetesen Amyt is belerángattam, igen, azt az Amyt, akit tavaly ismertem meg. A muffin-lány. Megígérte, hogy segít lebonyolítani a FANTASZTIKUS tervemet. Reggeli után az ötödikes Emiliaval találkozom a fűzfánál, aztán ebéd után Mecedesszel az évfolyamtársunkkal a gyógynövénytanszertárnál, és végül estefelé, vacsi előtt Lauraval, egy hatodikas hollós csajszival. Nap végén statisztikát tartunk, hogy ki-milyen volt, amibe Amy is besegít. Ja, természetesen a lányok még nem ismernek engem, ehhez szükséges a társam, aki majd roppant pontos szituációkat fogunk szimulálni, hogy a lányok közelébe férkőzhessek. Nem ismerik egymást, szinte kizárt, hogy lebukjak, hiszen a kastély különböző részein csípem el őket (már, ha ott lesznek, és jók az infóim). Gyorsan össze kellett magam kapnom reggel, még reggelizni sem volt időm, így épp, hogy csak leérek a klubhelyiségbe, de ahogy láttam, még Amy sem volt ott. Reméltem, hogy hamar megjelenik, mert a fűzfa nincs közül...

[Davin...?]

Mr. Nőcsábász

A szokottnál jóval kelletlenebbül készülődik, pedig most nem is órára kell mennie. Magára rángat egy nyúzott-kopott farmert, egy meglehetősen szűköcske, ám élénkszínű kockás blúzt, majd a "kollekciót" fehér edzőcipellővel egészíti ki. Komolyan, az embernek életkedve nincs egy ilyen sulikezdetes vasárnapon, mert már ott lézeng a tudat a levegőben, hogy holnap hétfő és megint jön Piton órája meg a többi rémség. Erre a kedves és leleményes barátok mindig kitalálnak valami istenkirály, tutker, állatizsír progit, nehogy a klubhelyiségben lustulhasson.
Holott jókedvűen egyezett bele a dologba Joy, kalandvágyó lévén - elvégre kinéz pár száz pofon a srácnak, ha a barátnőjelöltek rájönnek a turpisságra.
A parfümmel is csínján bánik, elég egy leheletnyi orgonaillat, mely kellemes illata dacára többeket szertelen prüszkölésre késztet a kastély lakói közül. Ám a leányzó valamiért mindig kuncogva élvezi az allergiás reakciókat és sosem hajlandó megsúgni a kiváltó okot a mulatságosan, kismacskamód prüszkölőknek. Oliver is a tüsszögők közé tartozik, de ő sem tudja a titkot. Amy talán apró bosszúként választja éppen ezt a parfümöt, lehetetlenség megmondani a teljes igazságot.
Röpke fogmosás, fésülködés (vagyis a rövid tincsek összeborzolása) után máris indulhat lefelé. Épp ideje, mivel öt perc késésben van, a szobatársak viszont legalább másfél órásban, mert Amy pontosan ennyi idővel ezelőtt lepte be a fürdőszobát "csak két perc lesz!" felkiáltással.
A lány sietve lelibben a lépcsőkön a lányok bosszúja elől, azután alant tétován töprengve áll meg. A klubhelyiség üres. Csak egy zselézett hajú, kinyalt úrifiú lézeng amott, de Oliver sehol. Az órájára pillant, ám az továbbra is úgy mutatja, hogy késésben van, s a főcsődörnek már itt kéne toporognia randikészen idegeskedve. Rövidlátós hunyorgással veszi szemügyre a ficsúrt, amíg várakoznia kell, hátha mégis valami ismerős fazont fedezne fel benne, ám hirtelen gyanút fogva elszörnyed.
- Davin...? - leheli döbbenten. - Ennyire nem lehetsz ideges.
Az öltözékre céloz, mi másra, na meg a hajformázás módjára. Anyáskodó mozdulattal nyúl a fiú tollazata felé és gyors igazítást végez a kusza tincsek között, hacsak Oliver el nem húzza a fejét a mozdulat elől.
- Na gyere, gálafiú, cserkésszük be Emiliát, mert éhen halok! - kapja el Amy a fiú karját és nem törődve az ing esetleges gyűrődésével, a portré felé kezdi húzni Olivert.

[1996. szeptember 15. - vasárnap; Roxfort folyosói]

●             ●             ●
_______________________________________________
1996. szeptember 15. - vasárnap; Roxfort folyosói

   A hasam egyet-kettőt kordul, kifejezve nem tetszését. Hm, és ha most belegondolok, hogy lent egy pár palacsinta várja, hogy befaljam egy ültömben... Lehet, hogy nem volt okos ötlet kihagyni a nap legfontosabb étkezését, és már bánom is. Na, mindegy. (Jaj, pedig de jól esett volna egy lekváros-nutellás palacsinta)!
   Idegesen álldogálok. Nem mintha a randikért izgulnék, szinte mestere vagyok a csajok befűzésének, de bármennyire is kicsi az esélye, félek, hogy valahogy lebukok. Lehet, hogy a barátnőjének a barátnője ismeri azt a barátnőt, aki ismeri az egyik lányt akivel randizok. Ugye milyen rettenetes egy a roxforti lánc? Az össze szál egybefut, és természetesen mindig ott, ahol nem kéne. (De ha magyarázni kezdem valakinek, hogy ismeri-e az egyik ismerősömet, aki xy, akkor bármeddig magyarázhatom neki ki is az, biztos, hogy nem ismeri).
   No meg nem igazán szoktam átvágni a lányokat, csak épp annyira, hogy ne fájjon nekik azok a dolgok, amik fájnának nekik. Szóval amolyan kímélő hazugságokat mesélek be nekik, de csakis az ő érdekükben. Nem szeretem átejteni a csajokat, de ha egyszer nem akarom megbántani(?)!
   Csak nehogy leizzadjak!
   Nagy elmélkedésemben egy ismerős hang zavar meg, én pedig helyből az leképedt hang irányába fordulok.
   - Nem vagyok ideges! - vágok vissza. - Csak tudod a lányok bomlanak az ilyen fess, és charme-os faszikért, mint amilyen én vagyok! - büszkén kihúzom magamat. - De azért nem árt egy kis cicoma sem. - mondom visszagörnyedve, széles mosollyal.
   - Csak nem cserélünk szerepet is? - miközben hajamat igazgatja beleszagolok a nyakába. - Neked is randid lesz, hogy így bűzlesz messziről? - mosolygok gonoszul.
   Természetesen bűzről sehol sincs szó, sőt egész kellemes illatot áraszt kedves barátném.
   - Még egyszer kösz, hogy elvállalod a csali szerepét. -
   De amint kimondom a mondatot megragad a csajszi és kiráncigál a klubhelyiségből.
   - Te figyu, most hogy mondod... - megállítom magunkat, mielőtt még ráléphettünk volna az első lépcsőfokra. - Farkaséhes vagyok! Együnk egy kicsit, Emilia várhat egy kicsit, úgyis ott lesz azt hiszem egész délelőtt. - ránézek a nagy boci szemeimmel. - Na? Palacsinta ma a reggeli. - célozgatva húzogatom a szemöldökömet, először fel, aztán le. Aztán megint fel és le.
   - Meghívlak egyre! - mintha nem lenne ingyen a kaja a kastélyban...