Riley Woods

Ismeretlen hős pennájából

Riley Woods. Hirdeti a nem túl igényes tábla a falu kezdeténél. De ugyan ki is várna igényességet a már rég leáldozóban lévő Fekete Vidék egy eldugott falujától? A lakók folyamatosan költöznek ki a közeli városokba munka reményében. Így leginkább csak ötven és a halál között vannak itt emberek. Napközben nők a templomban, férfiak a kocsmában. Egyszerű település tele egyszerű életekkel.

Régen látott sorstárs

Hűvös, unalmas novemberi este

- Egy korsó almabort, fiam! -hallom a jól ismert, roskatag hangot a hátam mögül. A kezemben tartott poharat törölgetve megfordulok; Nick papa a szokásos széken ül, én pedig a szokásos mozdulattal töltök tele neki egy korsót. Jóval 50 fölött jár már, de szívós, mint a bőrszíj amivel apán szokott elkalapálni gyerekkoromban. Ha látná, hogy a fiacskája egy nevesincs mugli falu kocsmájában dolgozik... az lenne csak a kurva nagy buli!
Vigyorogva teszem le a szeszt Nick papa elé, majd komótosan nekiállok megtömni a pipámat az oldalamon lógó dohányos zacskóból. Az öreg hálásan kortyol bele a félhomályban aranyló nedűbe.
- Még mindig szarakodik a traktor, papa? -sandítok fel, majd hosszan pöfékelni kezdek, amíg a dohány be nem izzik. Általában leszarom mások piti gondjait, de az öreg más volt. Kedveltem.
- Ne is mondd, fiam. Tegnap egy órát bütykölte az unokám, de reggel megint nem indult el.
- Na, holnap majd megnézem, papa - a fényesre kopott pultra könyökölök, majd elengedem az első sűrű, nehéz füstfelhőt az emelet felé. A walesi kéket jobban csípem, de a francos muglik között csak francos mugli dohányt szívhat az ember, ha nem akar lebukni. Én meg pláne nem akartam.
Kerek 8 hónapja élek ebben a kihalófélben lévő tetűfészekben, ahol már csak 50 és a halál között van élet, egy-két kivétellel. Ideális terep a magamfajtának.
- Egészségedre, fiam! -nyújtja a korsóját Nick papa.
- A holnapra, és hogy mindig lehet szarabb -koccintom a pult alól előbányászott vodkámat a korsó üvegéhez, majd egészségtelenül nagyot kortyolok belőle. Valamiben meg kell halni.
- Ugyan, fiam -rázza meg a fejét az öreg- te fiatal vagy még, előtted az élet. Ne mondj ilyeneket. -még a pulton felejtett kezemet is megpaskolja. Szép tőle, de engem ez nem vigasztal.
Éppen rávágnám, hogy mennyire hányingerem van az optimizmusától, de nem akarok a lelkébe gázolni. Fogalmam sincs, mi van velem, de tényleg kedvelem az öreget. Sokat látott, tapasztalt fószer, megjárta a muglik nagy háborúját is. Olyan életbölcsesség rejtőzött abban a kopaszodó fejében, ami előtt még nekem is le kellett borulnom. Csak az a baromi nagy naivizmus ne lett volna mellette.
Szóval inkább kussoltam és néztem, ahogy a lakosság férfirésze elkortyolja a bambiját a tévé előtt. Be kell ismernek, fasza egy találmány ez a tévé, ennél jobban csak az írógépet szerettem. Meg a kocsikat. Éppen a tegnapi meccs ismétlése ment: ha jól értettem, a foci a kviddics mugli megfelelője volt. Baromi unalmas egy játék, ha engem kérdezel: 20 pasas kerget egy tök egyszerű labdát 90 percig, és próbálnak betalálni a másik csapat kapujába. A kviddicsben legalább bárki eltörheti valamijét bármelyik percben.
Élvezettel szívom meg a pipát, majd a nyikordulásra a bejárat felé tekintek. Magas, kellemesen telt szőke nő lép be rajta, az a fajta, aki még nem túl kövér, de kellemesen lehet rajta mit fogni. A látványt a világos szemek és az apró, csókos száj tetőzte be, na meg a mélyen kivágott pólója. Megköszörültem a torkomat, miközben mohón bámultam a tüneményt. Kezdett szűk lenni a nadrágom.
A nő mosolyogva ült le a pulthoz Nick papa mellé.
- Helló, Max -csicseregte, miközben fülig pirult. Már vagy egy hete jött be rendszeresen fél nyolc körül, hogy semmitmondó hülyeségekkel traktáljon.
- Cherry, virágom -fújom ki a következő adag füstöt- a szokásosat?
- Igen, de ma dupla adag vodkát tegyél bele -idétlenül rezgeti a szempilláit. Nem tudom, miért hiszik a nők, hogy ez sejtelmes. Szerintem b.szottul idegesítő, de ezt persze nem kötöm Cherry orrára. Eleve milyen épeszű anya ad ilyen nevet a lányának? Mintha valami kurva lenne...
Leteszem elé az italt, majd pofátlanul végigmérem, bunkó módon elidőzöm a ruha kivágásánál, végül mélyen a szemébe nézek, miközben az ujjaim véletlenül az övéihez érnek.
A feje még vörösebb lesz, gyorsan belekortyol a vodka-narancsba. Látom a libabőrt a karján: ez jó jel. Talán még ma este megdöntöm.
- És mi járatban? Csak nem a meccsi érdekel? -a hangok durvák, darabosak ahogy kiejtem a szavakat. Kiérezni belőlük az idegen szülőföldet. Tovább törölgetem a nemrég letett poharat, miközben a pipát a számban tartva füstbe borítom a környéket. Cherryre kacsintok.
- Hát, öhm... igazából hozzád jöttem -az egyik szőke tincset kezdi csavargatni- elromlott a mosogatógépem és nincsen pénzem szerelőt hívni... meg tudnád nézni? Nem lennék hálátlan...
Felcsillan a szemem. Ha nem is ma, de holnap biztosan meglesz a csaj. Nem lenne hálátlan... ajánlom is, te kis perverz! Ingyen én sem dolgozom.
- Hát... megnézhetem éppen, de csak Nick papa gépe után -bökök borostás állammal a szomszédos széken ücsörgő öreg felé. Az sumák módom elvigyorodik: mondom én, hogy dörzsölt egy fazon!
- Ne aggódj, szívem -hajolok már-már kellemetlenül közel- értek a mosogatógépekhez.
Intenzíven szemezek a libával, majd őt is füstfelhőbe burkolom. Gyorsan lehajtja a pohár alján lötyögő maradékot, majd rendel egy újabb adagot.
Miközben kitöltöm, a saját poharamba kortyolok. Talán ez a holnap mégse lesz olyan szar.

[|ember a múltból|]

|ember a múltból|

Megszokhatta volna két hónap alatt a folyamatos költözéseket, de valahogy nem sikerült. Egyik koszos mugli faluból a másikba. Alkalomadtán valami pitiáner feladat a Rendtől. Nem bíznak még (és nagy esélyét látja annak, hogy nem is nagyon fognak) benne. Ha vannak egyenlőbbek, akkor ő a kevésbé egyenlőbb. Érzi a megnyilvánulásokból, gesztusokból, hogy afféle alárendeltként kezelik. Nem, mint szolgát, hanem, mint kívülállót, aki nem nyerhet soha teljes beavatást Dumbledore szektájába, mert az öreg nem maga hívta, ajánlotta be. Dühíthetné. Felzúghatna, hogy hagyják békén bazdmeg. Végre egyszer adjanak neki valami kevésbé méltóságon alulit! A brit alvilág legjobb magánnyomozója volt! Deadelusszal miért nem bizalmatlanok ennyire? Ő is tolvaj! Látszik a képén, hogy az első alkalommal elfutna. De ő csöndben marad. Ha van is benne düh, amit nem mart ki a magány, az üresség az fennakad borostáján. Borosta? Már bőven szakállról kell beszélnünk. Régen volt az az idő, hogy ápolta magát. Elérhetetlenül messzi emléknek tűnik. Ezt akárki megmondja, aki ránéz. Fekete arcszőrzete, haja zsíros csomókba állt össze. Megviselt öltönyén számtalan folt, a zakó feltűrt ujján néhány lyuk is. A nadrág csupa rászáradt és friss sár, akárcsak valamikor fénylő cipője. Undorító hajléktalan. Súgtak össze gyakran a háta mögött, vagy épp arcátlanul az orra előtt. Ettől mindig vidámabbnak érezte magát egy kicsivel. Csak egy pillanatra. Egy egészen apró és betegesen halvány mosoly erejéig. Nem tudta volna megindokolni miért, de nem is kereste túlságosan a választ. Így is túl sok, túl nagy gondolat kereszttüzébe került és képtelen volt szabadulni. Megannyi fura gondolat zargatta békességre vágyó elméjét, és a folyamatos filozofálgatások csak nihilt hoztak maguk helyére. Semmitmondó, fullasztó ürességet.

- Riley Woods. - olvassa hangosan a szavakat a falu bejáratánál. - Ötödik ház a kocsmától. - ismétli az instrukciókat motyogva. - Az részegen se nagy táv. - humorizál fapofával, majd egy nagyot tüsszent a fiatal estébe. Fázó végtagokkal gombolja be öltönyét, majd a lehető legkisebbre összehúzva magát hideg zsebeiben talál vörös kézfejeinek rövid megnyugvást. Jobbja görcsösen markolja a pálcáját, és minden apró árnyra ijedve rándul. Melegíthetné magát, de azt fölöslegesnek látja. Nemsokára úgyis beér az ivóba, és majd melegíti más. Minek vesztegesse az idejét ilyenekre. Meg volt győződve róla, hogy amint leereszti védelmét, abban a pillanatban teríti le a sötét furcsa villanása. És ez miért is lenne rossz? Végre megszabadulna a felelősségtől, az élet terheitől és békében nyugodhatna... Szimpátiát ébresztett ugyan a gondolat, de kevésnek találta erejét ahhoz, hogy cselekedni is merjen. - Szánalmas. - horkant megvetően. Legalább az önkritikája jó.
Hangok, fények, szagok vezetik célállomásához, majd minden várakozás és nagyobb lélegzetvétel nélkül nyomja le a kilincset. A lassan, nyikorogva táródó ajtó fokozatosan tárja fel a belső világot. Ahogy a hátraforduló bennülőknek jelenik meg egyre nagyobb terjedelemben a furcsa idegen, aki megállapítja, hogy két kivétellel csak vénembereket találni. Az első aki kilóg a szabály alól egy nagy mellű szőke nő. Nincs mit szépíteni a dolgon, egy csinos kis kurva és semmi több. Meg is fordult a vándor fejében, hogy holnap talán megmosakszik, és enged a vágynak. Mert ugyan mi különbség van delírium és orgazmus között? Nem takargatva szándékát méri végig a falusi ribancot, és csak ezután jut el odáig, hogy megnézze a másikat. Lassan hajtja be maga mögött az ajtót, és közben pupillája kezd folyamatosan kitágulni a felismeréstől. A fények újra és újra ingerületté alakulnak minduntalan feldolgozva ugyanazt a képet. De a sokadik ilyen folyamat után már kezdte elhinni, hogy igaz amit lát. Ez a tanácstalan másodperc azonban hatalmas félelmeket ébresztett benne.
- Te ukrán faszfej! Ki ne mondd a nevemet! - kiált rá nem épp a legbarátságosabb hangnemben. Aminek két oka volt: egyrészt régen is gyakran beszéltek ilyen stílusban. Másrészt nagyon félt attól, hogy majd a szőke ringyóhoz hasonlóan az ő neve is szájról-szájra fog terjedni, mint a rejtélyes hajléktalan. Nagy a vérdíj a fején ahhoz, hogy akár idáig is eljöjjenek a halálába érdekeltek. De ahogy befejezte mondandóját sietős léptekkel indult meg, hogy erősen megszorítsa a nagydarab keleti kezét. - Ó bazdmeg. - nem látszott ugyan rajta, de roppant boldog volt, hogy megtalálta azt az embert, akiben régen annyira bízott. - Mark vagyok. Emlékszel? - mélyen a szemébe nézett és el nem engedve kezét próbálta tudatára adni, hogy eszébe ne jusson máshogy szólítani. Hirtelen egy másik dolog is kavarogni kezdett fejében. Mi van ha ez nem az az ember akit keresett? Mi van, ha ez valami trükk arra, hogy elkapják. Vagy netán a Rendesektől, hogy rátermettségét, lojalitását ellenőrizzék. Hát az előbbiben mindenképp megbukott. Mindenféle próba nélkül omlott össze a boldog múlt egy szilánkja előtt, ami nem is biztos, hogy annyira valós, mint amennyire annak tűnik. Nem érdekelte.

Régen látott sorstárs

A vodka zamatos, égeti a belemet rendesen. Nem olyan jó, mint az otthoni, de az önpusztításhoz ez is megteszi. Újabb pohárral teszek le Cherry elé a borzalomból; az igazán kemények mindig tisztán isszák az alkoholt, akármilyen fos íze legyen is.
- Hol hagytad Billt? Én tuti nem engednék egy ilyen jó nőt egyedül mászkálni ennyi fasz között... -Bill a tyúk férje volt. Amióta itt vagyok, jó párszor sikerült már összeakaszkodni vele. A kis geci nem állhatta a külföldieket. A csaj megfúrása nem csak eszményi bosszú, de jó buli is lenne. Szóval miért ne kössem össze a kellemest a hasznossal? Túl sokáig rohadtam már ebben a porfészekben, előbb- utóbb úgyis le kell lépnem. Miért ne tehetném legalább a távozásomat emlékezetessé?
- Még nem jött vissza a városból - a csaj aprót kortyol a narancslével  elbaszott szeszből. Te huncut kis kurva, szóval innen fúj a szél!- nem is maradok sokáig, haza kell érnem , mire megjön... -a szemében tükröződő félelem elmossa a jókedvét.
Nem tudom sajnálni: ő ment hozzá ahhoz a tohonya faszfejhez, csak magát okolhatja, ha eljár a keze egyszer- kétszer. De majd én jó alaposan megvigasztalom...

Újabb nyikordulás: újabb alkoholista. Vigyorogva -nem mellesleg némi jatt reményében-  vizslatom a besomfordáló alakot. Sötét, mosatlan sörény... valahonnan ismerős...
A vigyor még szélesebb lesz, ahogy eszembe jut, honnan olyan ismerős ez a szakadt pöcs. Pár döbbent pillanatig úgy nézünk farkasszemet, mint a muglik westernfilmjeiben a cowboyok, aztán a torzonborz fazon rám förmed. Mélyet szívok a pipából és hitetlenkedve rázom meg a még mindig viruló fejemet.
Smoke Smokeold személyesen. Ha másról lenne szó, már rég pépesre vertem volna a szarházi fejét, de Smoke... olyan régen láttam már, hogy az már francos történelem. És pont most tűnt fel, mikor szükségem volt rá!
- Sose venném a számra a mocskos nevedet, te paraszt! -nyugtatom meg a cimborát, majd látható örömmel viszonzom a kézszorítást.
- Lehet azokra a fetrengésekre nem emlékezni? - veregetem meg a züllött fasz vállát. Úgy szemezett velem, mintha azt akarná, hogy őt dugjam meg Cherry helyett; a gondolattól röhögnöm kellett. Bár nem látom rajta, de szerintem boldog , hogy éppen az én kocsmámba ette a fene.
- Hát te meg mi a faszt keresel itt? Úgy nézel ki, mint egy leharcolt trágyadomb -mérem végig. Mikor utoljára összehozott minket a balsors, határozottan többet adott magára. Vagy csak én voltam nagyon beb.szva?
- Mit adhatok inni, haver? -kérdezem, de már kapom is elő a tisztára suvickolt poharat, hogy most vodkával kenjem össze- Emlékszel, mikor legutóbb együtt ittunk? Éppen nagyban imádkoztam a Porcelánistenhez, mikor megtaláltál... bazmeg, de régen téptem már be annyira!
Az emlék könnyeket csalna a szemembe, ha az a céda nem tépte volna ki a szívemet. A fazont fenn Lappföldön ismertem meg, és nem egy Iszunk- Hányunk- Belefekszük házibuliban dorbézoltuk szarrá magunkat egyesült erővel. Akkoriban vad volt az élet arrafelé.
Magamat is megkínálom a szeszből, majd koccintásra nyújtom a poharat. Egy menetben döntöm le a májmérget, majd nagyot szívok a pipámba, miközben még  mindig elképedve bámulom ezt a rakás szart a pult előtt.
- Olyan a szagod, mint egy nyilvános klotyónak -élcelődöm, ahogyan Cherry fintorogva elfordul- mi történt veled? Nincs aki mosson rád? -a röhögés köhögésbe fullad, ahogy kifújom a füstöt. Csak nézem ezt a szarházit, és nem tudom elhinni, hogy ekkora mákom legyen. A pultra könyökölve mérem végig újra, jó alaposan, mintha használt kocsi lenne amit meg akarok venni. Az idő vasfoga rendesen megrágta, az látszik. Remélem, engem nem csócsált meg ennyire; egy világ omlana össze bennem, ha csak egy kicsit is hasonlítok rá. Vele ellentétben én mindig is adtam magamra: igaz, a farmerom és a rajtam lógó kockás ing is gyűrött, de legalább tiszta. Bozontos hajamba itt- ott már ősz szálak vegyülnek, de az elmaradhatatlan borosta még mindig ugyanolyan sötét, mint évekkel ezelőtt.
- Dohányt? -kérdezem, miközben előhúzom a tartalék pipámat. Ha elfogadja, megtömve nyújtom át; ha nem, igazi puhapöcs lett belőle.

[|ember a múltból|]

|ember a múltból|

Töredékesen villannak fel furcsa emlékek a múltból. Max, vodkás üveg, ő, hó, kőház és egy vörös hajú lány. Igazából megszokta már, hogy agya egy ilyen kellemes teremtéssel próbálja szépíteni elcseszett életét. Hálás is neki valamilyen szinten, de azért kezd egy kicsit sok lenni, hogy nincsen olyan képe Lappföldről, ahol ez az idegesítő valaki nem jelenik meg. Magányt akar... de azért ez se rossz érzés, csak furcsa, felfoghatatlan.
- Porcelánisten? De rég voltam már olyan gazdag... - motyog maga elé mielőtt felhajtaná a meglepően jó minőségű (legalábbis életszínvonalához képest) vodkát. Arca nem rázkódik, szeme nem villan a tüzes víztől, ugyanolyan érzéktelenül bámulja az ajtót és várja, hogy belépjen valami csuklyás fószer, tömegmészárlást rendezve. Lassan lehunyja a szemét, és egészen sokáig tartja úgy. Füle már hallja a nyikorgást, bőre már érzi a veszélyt, keze pedig fura vonalakat rajzol a levegőbe, pálca nélkül. Kipattan szemhéja, és mutató ujjával mered az üres bejárat irányába. Az emberek őt nézik, ferde szemmel, fejet csóválva. Egy egyszerű falunak nincsen szüksége különcökre, az olyanok csak a bajt hozzák, a jó termés ígéretét sosem. ~Kimerültem...~ suhan át agyán az egyértelmű gondolat. Kezdi érezni a legyalogolt mérföldeket vádlijában. Talpát zsibbadásig nyomta a cipő vékony alja, vagyis inkább a kemény föld. Ujjai lassan mozogtak a hidegtől, és nagyon fura volt a hányás-szagú, meleg légkör. Otthon érezte magát benne. Oda sem nézve nyújtotta újabb adagért a poharát. Pofátlanság lenne mindenképp, ha nem az öntené aki. - Vagy, mint Borginnak. - még mindig nem hajlandó a motyogásnál hangosabban beszélni, de lehet, hogy ez nem is probléma. Csak az kéne, hogy ezek a parasztemberek ilyen bonyolult, idegen hangzású neveket halljanak. Pedig Borgin tényleg büdös, bár Smoke erősen elgondolkodott, hogy vajon valóban túltett-e rajta? Egyszerre röhögne és sírna, de egyik sem sikerül. Ehelyett csak unott pofával áll, folyamatosan az ajtóra meredve. ~Nem kéne ilyen feltűnő dolgokat csinálni~ Lassan - egészen lassan - törzsből fordul a kocsmáros felé, majd rátámaszkodik a pultra. Jobbja azért még így is az előző irányba mutat. Pálcája közel, keze pedig idegesen remeg, ha túl messze megy az eszköztől. ~Paranoia.~ Bevallotta magának, sokadjára, de attól függetlenül semmi sem változott. Minden ugyanolyan fura és szar maradt, mint tíz másodperccel ezelőtt.

- Dohányt... - csaknem ámulva ismételi a szót, és egy köszönömöt kifejező bólintással veszi át az idegmérget. Nagyot szippant a kürtőn keresztül, nyelvén szétterül a szénízű füst. Nem zavarja a minőség. Tüdőjébe nem kúszik le semmi, így tanították, így csinálja. Bár fogalma sincsen, hogy miért van így az egész, de fel se tűnik neki, hogy erre is figyelnie kéne, túl automatikussá váltak számára az egészségkárosító cselekvések. - De jól megy a sorod. - jegyzi meg az eddigieknél valamivel hangosabban, a másik arcába nézve. Még mindig halk, de kátránytól reszelős hangszálai érthetetlen hörgésként körbejárják az asztalokat. Kellemetlen egy alapzaj, de hát ez van. - Felhagytál minden más dologgal? - finoman kérdez rá varázsvilággal való kapcsolatára. De hamar megbánja, mert valószínűleg jön a visszakérdés is, ami egy kicsit kényelmetlen lesz. De hát számadás... Azt valahogy mindig halogatta, még a Főnixek, a befogadói előtt is. Elbasztad Smoke, de legalább ez a napod se lóg ki a többi közül. Megfeledkezve magáról fordít hátat az ajtónak, hogy végig mérje hova is jött be. Feltűnően (túl feltűnően) bámul körbe, kerülve az arcokat, keresve az ablakokat, fedezékeket, hátsó kijáratokat. Végülis nem jut sokra, mert időközben eszébe jut, hogy miért vette fel az előző pozícióját, és gyorsan vissza is helyezkedik abba.
- Ilyen pénzem nincs. - csóválja meg a fejét, majd újabbat szippant a pipából (amit nem nagyon szeretne visszaadni, ezért nem is vette ki szájából, hanem nemes egyszerűséggel a szélére tolja, ha beszélni szeretne. Hiába a züllöttség minden hátránya, az ilyen apró kis fortélyok sokban megkönnyítik az életet) - Vagyis... - hirtelen eszébe jut, hogy nemrég beváltatott némi galleont a Weasleykkel, és hosszabb kotorászás után belső zsebéből egy gyűrött ötven fontos bankó kerül elő - Tessék. - adja át a másiknak, hisz ő két nap múlva úgyis tovább áll, ez meg szponzorálja a lerészegedését, és még jófejnek is tűnik  miatta. Habár ez érdekelte a legkevésbé. ~Nem  tetszik ez a falu. Nem tetszem a falunak.~ Beletúr a hajába. Ujjai meg-megakadnak a zsíros csomókon, de azért valahogy csak végigérnek a fejtetőn. Életképtelen magzatként tűnik fel fejében a gondolat, hogy mosakodni kéne. - Nincs valami erősebb? - kérdezi bátortalanul...

Régen látott sorstárs

Az együtt töltött hónapokból jobbára csak az időre emlékszem. Kurva hideg volt ott Északon, alig győztem aprítani a francos tűzifát. De volt még valami. Egy vörös nő, akit csak azért nem próbáltam fel, mert… nem is tudom, általában nem fogott vissza se barát, se férj, se semmi.
Smoke, vagy Mark, kinek hogy tetszik, meg sem érzi a vodka erejét. Nem csalódtam benne. De mi a faszért bámulja az ajtót? Vár még valakit? Hirtelen átfut az agyamon, hogy talán Anja embere… nem, itt biztosan nem találnának meg, ugye? Közben Smoke lehunyja a szemét, és ismerős mozdulatokat ír le pálcamentes kezével az ajtó felé. Ennyire paranoiás lenne? Már akkor se volt teljesen százas, mikor megismertem, de ez már határozottan kóros fokozatnak tűnik. A falusiak fejében is ez cikázhat, mert egyre bizalmatlanabbul kezdik méregetni a flúgost.
- Semmi gáz, megviselte a háború –magyarázom a focidrukkereknek. Remélem beveszik. A délszáv gebasz nem volt olyan régen, és úgy vettem le, hogy a háborúkban meggárgyultakat mintha külön tisztelnék a muglik. A tömeg szemöldökvonogatva tér vissza a meccshez, Nick papa viszont felcsillanó szemmel fordul felénk.  
- Nem, Borgin inkább egy pár hetes dögkútra hajaz –töltöm újra a cimbora poharát fintorogva. Életem egyik legrosszabb élménye volt az a másfél hónap, amíg nála melóztam. Mikor eltisztult a színről, mindig buborékfej-bűbájt szórtam magamra.  Smoke közben a pultra könyököl, megkezdve a pipát. Én sem maradok le ami a füstölést illeti, pipaszurkálómat előkapva élesztgetem a tüzet.
- Nem panaszkodom. Látom a tiéd kurvára nem –nézek végig újra a szakadt fazonon- Mi történt veled? Sosem voltál tisztaságmániás, de most aztán baromira elhagytad magad –a kritika kemény, de őszinte. Egy ukrán faszfej már csak ilyen- Pedig azt hittem, a te szakmádból vígan meg lehet élni.
- A faszt, onnan nem lehet elszakadni –válaszolom fojtottabb hangon, de vidáman. Sosem tudnám feladni a varázsvilágot, túlságosan is hozzám tartozik a mágia- és te?
A pohártörölgetésből felsandítva várom a választ, orromon-számon át füstöt eregetve. Pont olyan lehetek, mint egy francos sárkány. Elismerő fejcsóválással süllyesztem a kasszába a gyűrött bankjegyet.
- Ennyire be akarsz rúgni? –kérdezem nevetve, majd közelebb hajolva visszaadok 25 fontot- Ez sok pénznek számít a mugliknál, bánj vele csínján. Szerencséd, hogy jóban vagyunk és köt a betyárbecsület –figyelmeztetem , majd minden lelkifurdalás nélkül teszek zsebre 5 fontot.  A maradékból ihat hajnalig, ha akar.
- Hogyne volna! Hátul a raktárban van abszint, pálinka, amit akarsz… úgyis be kell hoznom pár üveget, gyere segíts –invitálom beljebb, miközben felhajtom a pult oldalát és előreengedem a polc közepén nyíló ajtóhoz. Mikor becsukódott mögöttünk az ajtó, nekivetem a hátamat és nekiszegezem a kérdést a borostásnak.
- Mi a faszt keresel itt? –a kérdés nem bizalmatlan, inkább kíváncsi, és kicsit döbbent is.  

Bocsánat a rövidség és a minőség miatt, lesz ez még jobb is *szégyell, meg a késés miatt is szégyell*