A falu melletti hegyek

Chris és Barbi

Amikor megfogtam Chris kezét, a srác megnyalta a száját. Nem tudtam miért, de inkább nem is figyeltem, nehogy kedvem támadjon egy újabb csókhoz, ami nagy bunkóság lenne Barbival szemben. Idehívta hozzánk a lányt, de nem állt föl, ülve maradt és úgy átkarolt engem. Már kezdtem megnyugodni, hogy elrontották a randevúmat, és kedvesen rá mosolyogtam Barbarára. A tesójának az egyik barátnője? Erről nem is tudtam. Bár lehet, hogy igaza van Christiannak és már csak a volt barátnője, és én is ebben vagyok inkább biztosabb.
-. Azután pedig a második találkozásunkkor ő mentette meg az életemet egy igen fura növénnyel szemben, aki lehúzott a víz alá és ott fojtogatott.- folytattam Barbi válaszát nevetve, mivel megelőzött.
Akkor nyugodtam meg igazán a mérgességből, mikor Chris egy puszit nyomott a számra. Kicsit elpirult, és én sem a rendes arcszínemmel viszonoztam ezt a puszit. A srác azt mondta, hogy akkor ő örökbe fogadja a macskát. Egy kicsit féltem, hogy esetleg rátámad az én kis szőrgolyó Momomra, aki még egy napja sincs meg nekem, de a fiú megnyugtatott, hogy ezt nem fogja hagyni. Ekkor Barbi engem is megszárított csak úgy, mint saját magát.
- Köszi.- mondtam kedvesen, majd a sráchoz fordultam- Nem bánom. Nekem is van macskám, csak ő most a szobámban alszik az ágyamon, ha jól gondolom.- mosolyogtam rá Chrisre. Utána Barbira tekintettem. Tulajdonképpen fel sem fogtam ezt az egészet, hogy mist mi van. Hiszen egész idáig kettesben voltam Christiannal, és hirtelen hárman lettünk. Már nem is zavart annyira, csak egy kicsit vágytam rá, hogy úgy maradjon, ahogyan az előbb volt, de ennek esélyét sem láttam. Így hát beletörődtem, hogy a randinak ezzel vége is van, és hárman leszünk. Még mindig Chris kezét fogtam. A törpegolymók ott ugrált az ölemben. Mivel nem akart kibújni az ölelésből, ezért csak az egyik kezemmel simogattam.
A lány erre felhozta, hogy akkor most ő is megy, csak nem tudja merre kell elindulni.
- Nyugodtan maradhastz.- jegyeztem meg. Ránéztem a mellettem ülő fiúra és így folytattam tovább.- De ha akarod lekísérünk és mi meg majd visszajövünk. Ez neked, hogy tetszik Chris?

Sabrina és Barbi

Cöh, remek. A csajok totál szárazok, én meg itt maradtam, mint az utolsó hattyú a tóból: csöpörészve - morran fel gondolatban Christian, ám ahhoz nem fűlik a foga, hogy megkérje Barbit, ugyan szárítsa már meg őt is, ha már a barátnőjének megtette ezt a szívességet. Enyhén vizes kézzel simít végig a berzenkedő macskán, aki nyilvánvalóan nem a kényeztetés ellen ágál, csupán a vizet utálja természeténél fogva.
- Ülj már le, Barbi, mit toporogsz? - vigyorog a fiú a griffendélesre. - Csúnya, visszeres lábú öreglány akarsz tán lenni? Na ugye, hogy nem. Látod, Sab sem haragszik rád. Majd lesz másik első randink, na.
Megpróbálja úgy tálalni, mintha semmi probléma nem lenne, mintha Barbi felbukkanása nem zavart volna be a találkájukba. Igaz, fontos lett volna az ő számára is az első randevú, erre utaltak az előkészületek, ám úgy fest nem sűrűn fog befülledni a délutánjuk az unalomtól. Pláne nem a zavartalanságtól. Mindegy, most így jártak; ámde azért a következő randit inkább a kastélyban kéne megbeszélniük talán, mert ott bárkit könnyedén lerázhatnak, itt azonban oltári szemétség lenne magára hagyni vagy elzavarni Barbit.
Különben meg, mint kiderült: mindkettőjük barátja a lány, tehát biztosan nem lesz semmi gond abból, ha hármasban töltik el a délutánt itt az erdő mélyén. Nem valószínű, hogy bármelyikük is megsértődne a másikra. A srác megpaskolja maga mellett a követ jelezvén Barbinak, hogy ott tessék helyet foglalni teljes lelki nyugalommal. Ezzel egyidejűleg a macskakölyök a vállára szökken, majd Chris nyakát félig körbeölelve elnyúlig a magasban.
- Mint egy Fáraó - simít végig az ötödéves az alig maroknyi cicán, ezzel egyúttal letudván névválasztási kötelezettségét is.
Sabrinát pedig az immár macskamentes ölébe helyezi maga mellől - amennyiben a leányzó nem tiltakozik ellene - és a vállához dönti a fejét.
- Nos akkor mi legyen a program, csajok? Ja, egy röpke jó tanács: amikor kiérünk az ösvényről a roxmortsi útra és megkérdezik hogy éreztétek magatokat velem, jól tessék felelni, ne hozzatok szégyent a hírnevemre - kezdi újra a fiú a viccelődést.

Sabrina & Chris

Állok és toporgok.
Képtelen vagyok mozogni, olyan lehetetlen, kellemetlen helyzetbe hoztam saját magam. Nem kellett volna idejönnöm, bár a dolog jobbik oldala, hogy legalább nem egy mardekárost fogtam ki, aki cafatokra átkozna. "Csúnya, visszeres lábú öreglány akarsz tán lenni? Na ugye, hogy nem. Látod, Sab sem haragszik rád. Majd lesz másik első randink, na."
Másik első randi, a gondolatra elmosolyodtam, majd eszembe jutott egy elmaradt bocsánatkérés.
- Öhm. Szóval sajnálom.
Több oldalról hallottam a marasztalást, így úgy döntöttem helyet foglalok a közeli kisebb sziklán, hagyom a kis turbékoló párt a saját szikláján.
- No, és mióta van együtt a szerelmespár?- kérdezem szélesen mosolyogva. Felnéztem hozzájuk, mivel az én ülőhelyem jóval alacsonyabban volt, mint az övéké. A kérdésemre valószínűleg megszeppennek, Sab még el is pirul, biztos voltam benne, ennyire ismerem a barátaimat. Hogy ne legyek illetlen azért mégis mondtam valamit.
- Ó, ne aggódj, elregéljük mindenkinek, hogy egyszerre két lánnyal ültél a folyóp...-ránézek a patakra- ...vagyis a patakparton. Hmmm. Chris ezentúl üldözni fognak a srácok hogy tanácsot kérhessenek Tőled- széles mosolyom, akár a mesefilmekben, a fülemig ért.
Már kicsit se éreztem magam feszélyezettnek, a randi átalakult, kellemes társalgássá, hála nekem (-.-"), bár úgy tűnik nem bánják, vagy legalább is nem mutatják, hogy bánnák.

Chris és Barbi

Mivel Barbi csak engem szárított meg, így úgy gondoltam, hogy akkor majd én szárítom meg a srácot. De ekkor eszembe jutott, hogy a pálcám nincs nálam, mivel nem akartam elhozni a találkánkra.
- Nem, nem haragszom rád Barbi.- mondtam egy mosoly kíséretében. Úgy látszik innen tényleg nem megyünk sehová, pont ahogyan eddig szerettem volna. Mindegy ebbe az egy délutánba nem fogok belehalni. Igaza van Chrisnek, majd lesz másik első randink. A fiú maga mellé hívta Barbit, hogy üljön le. Magamban sóhajtottam egy nagyot, annak jeléül, hogy kész, feladom, legyen ahogyan akarják. Gondolom Christian is azon a véleményen volt, hogy jobb lenne kettesben, de ezzel bebizonyította, hogy milyen irtó rendes srác, hogy nem küldte el Barbit. Amit nem bánok, mert legalább nem egy bunkó pasast fogtam ki, ami miatt nyavalyognék, csak a helyzet nem volt éppen a legkellemesebb, főleg, ha az ember randevúját rontják el vele. Teljes lelki nyugalommal fogadtam el, hogy ezt a délutánt hármasban fogjuk eltölteni.
- Na ülj le Barbi.- mondtam kedvesen a lánynak, nehogy azt higgyék, hogy ezek után utálni fogom a barátnőmet. De nem így volt. Ő tulajdonképpen nem is tehetett arról, hogy beleesett a patakba, hiszen ő csak kíváncsi volt. Mert ha nem halljuk meg a csobbanást, akkor talán észre sem vesszük.
- Hát, körübelül fél órája.- válaszoltam mosolyogva, bár kicsit elpirulva Barbinak a kérdésére.
Chris a nyakába helyezte a cicust, és Fáraónak nevezte el. Odanyúltam és megsimogattam a kismacskát, és közben a kezem egy része Christian vállát érte.
- Általában az én macskám miatt mindig van nálam macskakaja, de sajnos mivel most nincs nálam táska, ezért nem tudok semmivel sem szolgálni neked.- mondtam a macskának, miközben egyik kezemmel félig őt félig a fiú vállát simogattam, a másik kezemmel pedig Momot. Chris immáron szabad volt, mivel a cica már a nyakában ücsörgött, és így átültetett az ölébe. Gyorsan megcsókoltam, csak egy pillanatra, mert nem akartam a hozzánk társuló lánnyal bunkó lenni. Ezután pedig a srác a mellkasára hajtotta a fejemet, amit engedtem neki.
- A hírneved?- kérdeztem kedvesen nevetve- Mégis elárulnád, hogy hogyan tudnánk tönkretenni a hírnevedet?- kérdeztem viccelődve Christől, majd rámosolyogva önkéntelenül elkezdtem csavargatni az ő haját. Nem tudtam, hogy miért csinálom, de jól esett. Hirtelen az az ötletem támadt, hogy akkor már menjünk le a boltokhoz, mivel hárman nagyon úgyse tudnánk itt semmit sem csinálni. Már éppen készültem volna felállni, mikor eszembe jutott, hogy itt nekem teljesen  tökéletes helyem van a srác ölében, és elnyugodtam, még az ötletet sem vetettem fel, hanem inkább vártam, hogy hátha valaki megszólal.

Sabrina és Barbi

- Hagyd már a sajnálkozást, legalább kiderült, hogy ti barátnők vagytok Sabrinával. És veled is beszélgethetünk egyet, a magam részéről már az idejét sem tudom, mikor láttalak utoljára - néz Barbi szemébe elgondolkozva Christian.
Azután értetlenül figyeli, ahogy a lány nem az általa mutatott helyre telepszik le, hanem kicsit odébb egy némileg kisebb sziklára. Az még oké lenne, hogy a nőnemű egyének mindig tapintatosak voltak, pláne lány társaikkal szemben, ez azonban valami mást sejdít fel a srácban. Hiszen attól, hogy Sabrinával tetszenek egymásnak, még nem leprások, hogy ne lehessen melléjük ülni. Vagy talán a kettőjük közötti szinte kézzel fogható feszültség lenne ennyire zavaró Barbi számára, s azért nem mer/akar melléjük ülni?
Végülis mindegy, ő tudja. Csak hát azok után, hogy olyan jó barátság alakult ki közöttük, egy pöttyet rosszul esik Chrisnek a lány döntése.
Barbi kérdésére Sabrinával egyszerre felel:
- Hát lehet már vagy... húsz perce - elneveti magát, majd közbeszúr egy kérdést az ölében ülő leányzóra nézve. - Már olyan régóta? Kevesebbnek rémlett, valahogy repül az idő veled. Veletek.
Azután szótlanul "élvezi" Fáraó dagasztását, amit némi dorombolás enyhít a füle mellett, hála Sabrina simogatásának. A vállán lévő kéz érintését viszont tényleg élvezi, ellentétben a fülét szimatolgató cicus nedves orrát és csiklandós bajuszszálait. Alig bírja ki, hogy de hajítson és mindent és mindenkit nevettében, mialatt egész testében visszafogottan rázkódik a kitörni készülő hangos kacagástól.
A csók egy kissé meglepi, ám nem mulasztja el viszonozni, miközben Barbi jelenlétének gondolatával próbálja hűteni a fejét. Meglepődve tapasztalja mennyire nem segít rajta a gondolat. Oxigénhiányosan szusszanva, zúgó füllel néz fel a röpke csókból. Érdekes, még a macska meglehetősen zavaró szaglászásáról is sikerült megfeledkeznie néhány másodpercre, s ahogy gondolatban felidézi eddig váltott csókjaikat, hasonlóan tagló hatást tapasztal. Nem enyhén pirul bele a gondolatba.
Sabrina kérdésére nyelvet öltve felel a hölgyeménynek:
- Igen, a hírnevem, Sab - majd helyeslően bólogat Barbi válaszára. - Én is így gondoltam, Barbi. Aztán majd hármasban előadjuk Riconak mekkora nőcsábász vagyok és ahogy ismerem rögtön a torkomnak ugrik, ha még együtt van veled. Ha viszont nincs, akkor meg azért, mert két ilyen klassz lánykát is sikerült elcsípnem az orra elől a hihetetlen ügyességemmel. És ha bármi csúnyát hallok vissza tőletek a becses személyemmel eltöltött időről, annak bizony csúf következményei lesznek.
Chris kissé egoista, ugyanakkor tréfás képet vág a mondókájához, hátha sikerül megnevettetnie a két lányt, végül végigsimít Sabrina haján és igyekszik lefogni a lány kezét, mellyel az ő haját csavargatja-tekergeti.

Sabrina & Chris

Chris és Sabrina. Huh, nem is gondoltam volna. Nincs benne semmi pláne, csak ugye, a két barátom összejött na. És ez számomra érdekes dolog. Ők nem ismerték egymást, így hát nincs semmi gond a dologgal, én meg belenyugszom.
Már lassan nem is zavart, hogy belerontottam az idilli helyzetbe. Szerencsésen kezdek ellazulni, s már kezdem azt hinni, hogy nem haragszanak csak kicsúszik egy mondat Chris száján.
"Kevesebbnek rémlett, valahogy repül az idő veled. Veletek." Veled
Elrontotta, majd kijavította magát tapintatból. Tehát csak udvariasságból nem küldtek el a fenébe. A halvány mosoly, ami eddig az ajkaimon csücsült, most az is elillant. Tehát zavarok? Vagy csak szimpla nyelvbotlás? Ha mondanám, hogy megyek és nem zavarok, akkor marasztalnának, majd próbálok minél kevesebbszer megszólalni, így nem zavarva őket. Igen, ez jó lesz. Kicsit zavaró megoldás számomra, de nem baj ez az ő napjuk, most jöttek össze. Ez az első randijuk. Ajj már verem a falba a fejem! Hát ez van, ezt kell szeretni.

- Hát akármennyi ideje is vagytok együtt, hosszú boldog kapcsolatot kívánok- felvillantok egy mosolyt. Nem szívből jött, csak ilyen "jókívánság-mosolynak" szántam.
A kicsit vizes sziklán egy kicsit fészkelődtem, majd hagytam őket belemerülni a romantikába. Próbáltam úgy tenni mintha rendkívüli érdekességnek tartanék egy kavicsot, s azt vizsgálgattam.
Víz, nedvesség.
Lenézek a szabadon hagyott bokámra, s az nem víz volt, hanem nyál- Fúj!- a szóra egy ütemre felugrottam a vizes szikláról...
Egyensúlyvesztés.
Csobbanás.
Hátfájás.
- Hülye macska! Áhh, ez nem az én napom...- a patakvízben lubickoltam épp, hűsítve hátsó fertályom. A mondatra, hátra vetettem magam, így kifeküdtem a patakban. Feladtam. Vége. Ez nem az én napom, se a barátaimé. Ki sem kellett volna ma mozdulnom a klubhelységből. Az eget bambultam, ahonnan vakító fénynyaláb melengette vizes, lehűlt testem. Becsuktam szemem, hogy ne vakítson meg a Nap egyik melengető sugara. Képzelem, hogy nézhetünk ki. Egy kikerekedett szemű szerelmespár, és egy vízben fekvő csuromvizes -látszólag alvó- tizenéves lány.

Chris és Barbi

Christiant látszólag zavarta, hogy Barbi nem mellettünk foglalt helyet, hanem egy másik, kisebb sziklán. Igazából én sem értettem, hogy miért oda ült, de hát ha Barbarának ez a jó, akkor üljön oda. Ezt ráhagyom. A cicus elkezdte Chris fülét szaglászni, ami nem épp kellemes érzés, legalábbis szerintem. Barbi sok boldogságot kívánt nekünk, amit én csak akkor szoktam, ha valaki összeházasodik, és ez most nem szerepelt a terveim között.
A srác a csók után elpirult, és én egyre csak a szemét bámultam, teljesen megfeledkezve a külvilágról. Hamar észbe kaptam és egyszerre válaszoltunk Barbi kérdésére is.
- Igen, már ilyen hosszú ideje vagyunk együtt. nagyjából harminc perce.- mosolyogtam rá a fiúra.- Tényleg, hogy "rohan" az idő. Ez a fél óra talán negyedórának se tűnt.- folytattam tovább vigyorogva. Bíztam benne, hogy fél óránál több időt fogok Chrissel eltölteni. A srác ismét elkezdett humorizálni a hírnevével. Eközben Barbi beleesett a patakba. Kicsit furcsán odanéztem, s nem értettem ezt miért csinálta.
- Megvagy?- kérdeztem mosolyogva. Majd ismét Chris felé fordultam, hogy válaszoljak előző viccelődésére.- Ó szóval akkor te ilyen nagy nőcsábász vagy. És hány barátnőn vagy túl eddig?- kérdeztem, immáron teljes őszinteséggel a hangomban, bár ezt lehet, hogy nem kellett volna kérdeznem, így gyorsan témát váltottam- És hogyan bánjuk meg? Elhíreszteled mindenkinek, hogy együtt járunk?- próbáltam poénkodni, de ez nem igazán ment. Csak véletlenül csúszott ki a számon, nem akartam vele megbántani a fiút. Közben a srác a hajamon végig simította a kezét, és próbálta lefogni az én kezemet, hogy ne csavargassam a haját. Így önként abbahagytam és zavaromban lenyúltam megigazítani a bokavédőmet. De az nem volt rajtam. Csak ekkor néztem oda és láttam, hogy elfelejtettem felvenni reggel és a kis gyík alakú tetoválás most ott díszeleg a bokámon. Mi lesz ha egy tanár megtudja? Akkor nekem végem! Ijedten húztam vissza a kezemet és a többiekre néztem, hogy észrevették-e.

Sabrina és Barbi

Látja Barbin, hogy rosszul esett neki az előbbi nyelvbotlása, ám nem szólal meg, hiszen sejti mennyire hasztalan volna minden szabadkozás. Csupán elmélyítene egy amúgy is vérkínos szituációt, azonban Chris szeretne inkább visszatérni az előbbi kötetlen, laza beszélgetéshez. Némán elátkozza magát kétszázszor a hülyécske elszólásért, miközben igyekszik a tőle telhető legkedvesebben nézni a griffendéles hölgyeményre a minél előbbi megbocsátás érdekében.
Meglepődik a lány mondatán, amely nem kevéssé éles, habár nyilvánvalóan nem annak szánták, csupán egy könnyű kis kibúvónak a mélyülő csendből. Hát valahogy nem jött be.
Chris egy apró fintor kíséretében torkot köszörül, majd mélyen elpirulva a macska felé fordul. Közvetlen közelről kicsit kancsalítania kell, hogy legalább nagyjából élesen érzékelhesse a képet. Leparkolja maga mellé a dögöt a vállára, mivel az csak az imént bizonyította be kannibál voltát, amikor - talán a kíváncsiságtól, esetleg az éhségtőll hajtva - ráharapott újdonat gazdája fülére. Így legalább a feje biztonságban van, Fáraó pedig úgysem fog elbóklászni, a gyomra az emberek mellett tartja, mivel itt előbb-utóbb valami ételféleséget remélhet.
A srác mindössze azért foglalkozik ilyen látványosan az ölkedvenccel, hogy a két lányka ne láthassa újabb elpirulását, melyet valójában Barbi esküvőkhöz és vasárnapi, nagymamis teleregényekhez illő mondata okozott.
- Köszi - mormogja a bajusza alatt alig érthetően, de továbbra sem mer egyik nőre sem nézni.
Christian levadássza Sabrina kezét, így már a haját sem birizgálják. Minő véletlen: nem engedi el a mancsában tartott kacsót, helyette inkább megnézi a szép vonalú, nőiesen puha tenyeret, majd azt átfordítva a kecses ujjakat és körmöket veszi szemügyre azon csodálkozva, mennyire eltér a lányok arányos, finom mívű keze a fiúk göcsörtös, csupacsont lapáttenyerétől.
Gondolataiból Barbi fujjogása, majd csobbanása téríti vissza a valóságba. Hatalmas szemekkel néz a nehézbúvár után, aki bagózik kimászni a patakból. Nyilván úgy véli ott biztonságban van, a víziszonyos macska nem fog utánatempózni csak azért, hogy tovább nyalogathassa a lábát.
Sabrina első kérdésére felnevet, ekként szólván:
- Az eddigiekből sejtheted, hogy nem sok. Olyan tíz-tizenkettő az exek száma.
A második kérdés hallatán azonban felmegy benne a pumpa. Ő azt hitte, hogy együtt járnak és ez nem titok. Nem azért hozta ide a lányt, mert titkolni akarná bárki előtt a szerelmüket. Ezek után talán jogosan merül fel benne a kérdés, hogy egyáltalán szereti-e őt Sabrina avagy csupán játszadozik vele. Tűnődés közben észre sem veszi a lány zavart mozzanatát, sem pedig az apró tetoválást.
- Ne haragudj - szól halkan, miközben leteszi öléből a lányt és feláll.
Mielőtt nekiindulna az újabb vízből mentésnek, ismét megcsókolja barátnőjét, mintha csupán arra lenne kíváncsi vajon elmúlt-e már az a delej, ami hatodéves háztársához vonzotta. Hát nem múlt el, sőt mintha másodpercről másodpercre erősödne. Annyire érthetetlen.
Nehéz sóhajjal lép a patakba, s felnyalábolja az önkéntes vízbefúlót akár tiltakozik ellene a griffendéles lány, akár nem. Két lépés után a Sabrina melletti kövekre fekteti, és a hasát csikizve, álnokul vigyorogva szól rá:
- Héhahó, tetszhalott kisasszony, tessék kinyitni a szemeidet, mert én ugyan nem foglak lélegeztetni. Viszont úgy látom Fáraó önként és dalolva jelentkezik a feladatra - mutat rá Chris a Barbi mellé szökkenő macskafélére remélvén, hogy a cicus megjelenése drasztikus hatást, azaz életjeleket vált ki a griffisből.

Szombat.
Roxmorts.
Igen, végre! Körülbelül ezer éve arra vártam, hogy végre eljuthassak a Roxmortsba. Nem mintha ez lett volna az első alkalom, hogy arra járok, csak mostanában mindig volt valami. Vagy a tanulás - mivel év vége van, muszáj behoznom azt a lemaradást, amit évközben szereztem a lustasággommal - vagy egyszerűen csak a feledékenység tehet róla. Mindegy, most nem ez a lényeg, hanem hogy végre eljutottam.
Nem bajlódtam különösebben azzal, hogy kicsípjem magam, hiszen ez egy "kirándulás" nem igaz? A lényeg hogy kényelmes legyen. Oké, rendben, nem is arról van szó hogy a legrosszabb ruhámat kaptam volna magamra... Inkább arról, hogy hanyagoltam a szoknyát, harisnyát és egyéb bajos dolgokat. Nem akarok azzal foglalkozni, hogy majd felszalad egy szem. Szóval belebújtam egy fekete farmerba, felülre egy szürke-fehér apró kockákkal mintázott inget vettem, nem keltettem nagy feltűnést, leszámítva a kiengedett hosszú, vörös hajamat, amit nem tudtam elrejtni (nem is igazán akartam). Plusz egy dzsekit is vittem. Nem őrültem meg, tudom hogy nyár eleje van és egész meleg az idő.. De előre elterveztem a kis látogatásomat. És tudtam, hogy lehet szükség lesz rá.

Egyedül vágtam neki az útnak. Tudtam, hogy mehettem volna másokkal is, sok szoba-csoporttársam, vagy egyszerűen csak ismerősöm is jött, de majd úgyis összefutok velük, nem olyan nagy az a Roxmorts.
Nem  vittem sok dolgot, úgy döntöttem, ha szükségem lesz valamire, meg tudom venni lenn a városban. Persze a pálcámat nem felejtettem otthon.

Nem sietettem magam, de azért nem is csoszogva tettem meg az utat. Tempós, bámészkodást engedő léptekkel vetettem bele magam az útba. A fejemben akaratlanul is az a szám ment, amit egyik szobatársam állandóan dúdolgatott. Olyan ez, mint valami vírus, megfertőz, és napokig nem tudsz tőle szabadulni, ott zsong a fejedben, hiába nem tetszik, mint valami rossz fejfájás..
You might as well be walkin on the sun.. türürürütürü..

Fel sem tűnt, hogy majdnem túlmentem az úticélon.
Úgy terveztem, hogy előbb felmegyek a falu melletti hegyre. Egész magasra. Hogy megszemlélhessen a Roxfortot, és a falut madártávlatból, utána talán bejárom a boltokat, vagy bemegyek a Három seprűbe. Arra számítottam, hogy fennt fújni fog a szél, hidegebb lesz, ergo ezért vittem a dzsekimet. A szemem elé tettem a kezemet mivel pont a szemembe tűzött a nap, és szemügyre vettem a hegyet. Elszántan vágtam neki.

Már mentem pár perce, amikor találkoztam három diákkal. Csak odaintegettem nekik, aztán léptem is, nem állhatok meg 5 perc gyaloglás után.
15 perc után már igen. Lehet hogy lassú tempóban haladtam, de mégis meg kellett állnom pihenni... Igenis fárasztó folyamatosan felfelé menni. Leültem egy sziklára, és elém tárult a látvány. Máris, 15 perc gyaloglás után? Nem mondhatom, hogy olyan volt, mintha egy kilátóban lennék, de egyelőre ez is megfelelt.
A faluban vásároló boszorkányok és varázslók az utcán sürgölődtek. Voltak akik egyedül mentek a dolgukra, de voltak párok és csapatok, akik együtt, nevetgélve sétálgattak. Néhány Mardekáros semmiképp sem volt hajlandó lemondani valamiféle zöld színről a ruházatukon: volt akin vékony sál, vagy címer hirdette a szeretett házukat.
Láttam két fiút, akik ijedten futottak be az egyik üzletbe, pedig meg sem nézték a kirakatot. Hát persze, egy tanár közeledett feléjük, talán rossz fát tettek a tűzre?
És a Roxfortot is láttam: fekete, sejtelmes alakja szinte sugározta a kastélyról, hogy nem egyszerű muglik tanulnak benne. A Tiltott rengeteg innen messziről pedig még egész barátságosnak tűnt, ahogy végighúzódott a kastély oldalán, mint egy védelmező bástya az összes bestiájával együtt..
Hagytam, hogy gondolataim szabadon kalandozhassanak az elém táruló jelenetekről, tájakról.. Talán fel sem tűnt volna, ha valaki szintén erre jár.

[.-= Raelyn =-.]

.-= Raelyn =-.


Hétvége.
Roxmorts.
Azt hiszem ez a két apró gondolatocska le is írt mindent, ami éppen kavargott bennem… jobban mondva, leírta azoknak, akik kicsit is ismernek. Minthogy ebből az igen ritkaságszámba menő emberből nem akadt, így konkretizálva a dolgokat, olykor ellenérzéseket keltett bennem, hogy minden egyes alkalommal le kellett kísérnem egy egész állatcsordát ebbe a kibaszott pöcegödörbe. Mintha Cedrah direkt húzni szeretné az agyam vele, hogy aláírja az engedélyt. Igen, vannak olyan hétvégék, amikor nem árt a kikapcsolódás és a séta kissé más közegben is, de nem tudom feldolgozni, miért van szükség erre minden egyes héten. Mindenesetre, legyen, már nem idegesít, sokkal inkább csak púp a hátamon, amitől jó lenne megszabadulni. Akkor mennék, ha kedvem tartja, nem pedig kötelező jelleggel, ha éppen más látja úgy, márpedig nekem erre szükségem van. Az ember sem jár szarni óránként, csak akkor megy, ha a szükséglete diktálja… és még a hasonlat is csodálatos. A hely valósággal undort váltott ki belőlem, egyszerűen szánalmasnak tartom és tartottam. Lerobbant, gusztustalan és omladozó kocsmák, ahol olyan emberekkel találkozhatunk, akik már reggel bebasznak, hogy ne tudják egész nap, mi is folyik körülöttük. A boltok döntő többsége giccses, persze ez érthető, hiszen a sok gyogyós nőnek kellenek a semmire sem jó tárgyak. A ruházati cikkek is a roxfortos diákok igényeit elégítik ki, jobban mondva a diákok többségének igényét. Itt sajnos arról a többségről beszélünk, akiknek az igénye egyenlő egy nagy adag hányadékkal. Olyan hétköznapi ruhákat képesek vásárolni, ha a saját okádékukban hemperegnének meg is szebben festenének.
Ellenérzés.
Nyugalom.

Mivel nem akadt semmiféle kifogás, amivel érvelhettem volna a nagybátyám előtt, nem is kerestem fel. Nem fogok hazugságokat kitalálni, szánalmas szokás… azzal pedig hiába állítok be elé : „Cedrah, nem mennék le a faluba hétvégén.”, a kérdés úgyis az lenne : „Miért, van más dolgod?”. A választ megadnám szívesen, bár azt tudja jómaga is : „Természetesen lenne! Feldarabolni a kibaszott piszkavasad.” Olyan ütést kapnék a pofámra érte, hogy napokig kirakózhatna a Szent Mungó összes munkatársa, mire emberközeli állapotokat öltene a fejem. Nem félek a dologtól, mert ugyebár tegye meg. De minek okozzak magamnak is plusz köröket, ha nem szükséges? Ennek fényében felkaptam a jól megszokott fekete farmernadrágot, amely megkapta a bűbájt, erős napsütésben sem melegszem bele. Ez megspékeltem egy ugyancsak éjszín, rövid ujjú inggel, valamint egy kényelmes cipővel. Pálcát, minthogy a felső ruházatom nem engedte, most nem az alkari tokba süllyesztettem, hanem a nadrágon az erre a célra kialakított zsebbe.

Engedély.
Séta.
Minthogy ma nem volt semmi, de tényleg semmi teendőm a faluban, vagyis a helybéliek szerint falunak tartott gusztustalan förmedvényben, így arra gondoltam, körbesétálom. Ezzel elkerülöm a tömeget, és elverem az időt is, mégpedig kedvenc időtöltésemmel, magányosan, végiggondolva pár dolgot. Alig egy hónapja felfedeztem a határban egy igen kellemes és csendes helyet, amit szerencsére kevesen látogattak, jobbára senki. Természetesen miért is ma lenne minden másképpen? Az utóbbi időben minden egyes helyet, ahol eleddig nyugalmat leltem, ellepték a marhák. Tespedtek és sajnáltatták magukat, holott éppen ezelől menekültem ki közülük, persze másodsorban. Elsősorban még mindig azért, mert egyszerűen képtelen vagyok hallgatni az idiotizmusukat, és az általuk hatalmasnak vélt nevetséges problémáikat. Zsebre dugott kézzel lépdeltem fel a szirtre, ahonnan mind a falu, mind pedig az iskola falai láthatóak voltak. Már szemmagasságban észrevettem, hogy álldogál ott valaki, de nem tudtam szemügyre venni, ha nem akartam lebucskázni, és egészen a falu főteréig hemperegni, ha megbotlok.
Szerencse?
Felértem.

Ki más lehetett volna, mint egy diáktárs… nem ítélkezem előre, soha, de sok jóval nem kecsegtetett a találkozás. Egy újabb hely, ahová nem járhatok ki teljes nyugalommal, mert felfedezték. Az összes kötözni való marha olyan lelkesedéssel találta meg az általam preferált helyszíneket, mintha Cedrah beletúrt volna a kurva emlékeimbe, és direkt módon közzé tette volna azokat a következő szlogennel : „Aki felkeresi ezeket a helyeket, és sikerül kiölnie onnan Sean Blaine-t, azt gazdaggá teszem.” Megszemléltem a bitorlót, ahogyan szokásom, nem zavartatva magam, hogy esetleg túlontúl tolakodó. Fekete nadrág, kockás felső, vörös haj
- Üdvözletem.
Természetesen unott hangszín, mert annyira, sőt semennyire sem érdekelt a picsa. Most folyjak össze egy hatalmas darab nyáltengerré, ahogyan azt más hímtársak tennék? Szánlom hatványozva.

Leheveredtem.
Egy sziklára.
Kiszemelve a legnagyobb sziklát ugrottam fel arra, majd heveredtem le a távolba révedve. Tényleg szerettem volna nem kimondani, hiszen a nagybátyám oktatása, egyesek nem vevők az igazságra… de ez kit érdekel? Attól még igazság marad, nem?
- Szép blúz! Egy tágító bűbáj, és akár sakkozni is lehetne rajta.
Most volt hangszín, amiből egyértelműen le lehetett szűrni, nem éppen azért a megnyilvánulás, mert testszik a felsője, persze ez egyéni probléma, ha neki igen, akkor nincs mit tenni, menthetetlen az ízlése. Tény és való, hogy praktikus egy olyan felső, amelyet más célokra is használhatunk a viselése mellett, de azért vannak határok. A mondat közben természetesen rápillantottam a már pszichológiai eset szintű, betegesen kék tekintetemmel, hiszen a szemkontaktus a megerősítés alapja.
Vártam.
Ültem.

[SEAN]

SEAN

A tájat figyeltem.
Láttam, ahogy néhány madár kirepül a bagolyházból, egy ideig hűségesen követik egymást, aztán pedig mindegyik elindul a saját úticélja felé, hogy elvihesse leveleket a célszemélyhez.. Fárasztó munka lehet, dehát, végülis ez a dolguk.
Kiabálásra lettem figyelmes, hát persze hogy a városból jött. Rögtön odakaptam a fejem, és megcsodálhattam amint néhány  Mardekáros fiú kiröhög egy másik alsóbbévest, amint az véletlenül elesett és egy apró pocsolyába zuttyant, ahelyett hogy felsegítenék. Nem szivesen lettem volna a helyében, látszott a kölykön hogy felettébb felbőszítette a dolog, amint nevető társait lökdöste (persze sikertelenül: túl súlyosak voltak, ő pedig túl gyenge ahhoz, hogy felboruljanak).

"üdvözletem" hallottam valahonnan a hátam mögül. Hirtelen jött ez a köszönés, annyira el voltam kalandozva a nézelődésben meg a történet-fabrikálásban, nem is számítottam rá hogy valaki más is megjelenhet itt. Majdnem felpattantam a szikláról amin ültem, de inkább megálltam, azért nincs üldözési mániám. Szóval csak oda akartam köszönni, de a torkom már berozsdásodott a hosszú szótlan üldögéléstől, előtte megköszörültem a torkomat.
-Khm.. Helló- Mondtam, aztán visszafordultam a táj felé még egy percre, amolyan búcsúpillantásként. Ha nem egyedül vagyok, úgyse tudom már annyira elengedni a fantáziám, biztosan hozzám szól a másik - vagy ha nem, akkor talán majd én hozzá.

A fiú könnyedén felpattant egy nagyobb sziklára, és kényelmesen elnyúlt. Nem is rossz ötlet, gondoltam elnézve laza pózt, de az én kisebb kövem erre alkalmatlan lett volna, hacsak nem lógatom le a fejem és a két lábam. Az meg már úgy eleve nem kényelmes.
Igen, jól gondoltam, hozzámszólt. Szavaira önkéntelenül is végigmértem saját magam., az ingem tette szóvá.  Játszani rajta? Na igen, máramennyire egy háromszínű sakktáblán lehet. De hárman sakkozni? A fiú valószínűleg csak poénnak szánta. Vagy beszólásnak.
-Kösz nem, annyira azért nem szeretek sakkozni- Rántottam meg a vállam, ami igaz is volt. Eleinte mindig nagyon tetszett, ahogy a bábuk eljátsszák ahogy legyilkolják egymást, de utána megszokod, és teljesen ugyanolyan mint a mugli sakk. Ráadásul vehetsz új bábukészletet minden meccs után.

Miközben válaszoltam és ránéztem társaságomra. Semmi extra: rövid barna haj, borosta, fekete szerelés. Aztán szembe találtam magam egy feltűnően világoskék szempárral.. Akaratlanul, de a hideg kirázott tőle. Talán azért mert annyira világos.. mint a jég, olyan fagyos?
Aztán rájöttem hogy mégsem, elkaptam a tekintetem de továbbra is borzongtam. Egy kis szél támadt itt fennt, annyira nem nagy hogy elrontsa az időt, de ahhoz elég hogy már fázzak egy kicsit. Magamra kaptam a dzsekimet és egyből fel is cipzároltam, eltüntetve a kilátást a "sakktábla" ingemről.
Ismét Sean-ra pillantottam. Vajon ő miért jött ide? Biztosan nem azért, hogy megzavarja a bámészkodásomat... Viszont zavart ez a hirtelen támadt csönd. Talán azt várja hogy én is mondjak valamit.  
-Mi járatban erre?- Kérdeztem tőle nem tolakodóan, inkább csak olyan mellékes "Hogysmint" vagy "Mizu" kérdés gyanánt. Aztán vártam, és zöld szemeimet a nagyon kékek felé irányítottam.

Sabrina & Chris

Behunytam a szemem, élveztem a napsütést. S elgondolkoztam, a hegyek, a patak, a barátaim, mintha már fényévekre lett volna.
Felmerültek bennem a tervek ugyanúgy, mint az elmúlt hetekben, hónapokban. A nyár, az elkövetkezendő évek. Már magamban is unalmasan hatok, a téma minden szabadidőmben belefurakodott az agyamba, s nem hagyott békén, míg újra és újra át nem gondoltam a tervek, minden egyes apró részletét.

Készülődés, szökés, bujkálás, üldözés...Készülődés, szökés, bujkálás, üldözés...Készülődés, szökés, bujkálás, üldözés...Készülődés, szökés, bujkálás, üldözés...Készülődés, szökés, bujkálás, üldözés...Készülődés, szökés, bujkálás, üldözés...Készülődés, szökés, bujkálás, üldözés...Készülődés, szökés, bujkálás, üldözés...Készülődés, szökés, bujkálás, üldözés...
Vajon ha felordítanék idegességemben, akkor feltűnő lennék? Valószínűleg, így nem kockáztatom meg a kiáltást. Egyáltalán észre is vett valaki? Remélem nem, még mindig szánom-bánom tettemet, hogy maradtam...Jobb lesz volna visszaindulni, aztán majd kikecmeregtem volna egyszer, nem? De.
Egyszerre két mondatot is hallok, mely kiszakít keserves önmarcangolásomból, s unalmas terveim sorozatából.
- Megvagy?- válaszom: nem.
- Héhahó, tetszhalott kisasszony, tessék kinyitni a szemeidet- válaszom: nem.

Egy lendülettel "felhajtottam" magam, így már végleg a hatást keltve, hogy egy nagy csecsemő pancsol egy "pocsolyában". Macska?! A f*szt!- Csak szeretnéd- mondom savanyúan, persze egy nagy adag humorral leöntve.
Vége a gyerekjátéknak, ideje mennem. Egy laza mozdulattal felugrottam helyemről, s barátaim felé fordultam.
- Tudom, hogy nem engeditek a bocsánatkérést, de beismerem szörnyen viselkedtem. Még úgy is, a eltekintek attól, hogy berúgtam az "ajtót". Szóval, sajnálom- nem esdekelve mondtam, inkább komoly hanglejtéssel. Egyre megy végül is. Egy félmosolyt küldtem feléjük- Sziasztok, jó mulatást!- majd eltűntem a szemük elől a szederbokrok között.

Köszönöm a játékot!

[.-= Raelyn =-.]

.-= Raelyn =-.


Ültem.
Merengtem.
A hatalmas sziklára való felpattanást követően, valamint a társaságom blúzának használati lehetőségeit kivesézve engedtem magam hátra, a kezeimen megtámaszkodva. A szemkontaktus egészen addig tartott, amíg ki nem fejezte, hogy nem szeret sakkozni. Hirtelen nem is tudtam, hogy hova szarjak, hiszen annyira nem érdekelt, mit is szeret és mit nem. Persze, belegondolva és a dolgok mélyére pillantva ez az ő fejében is megfordulhatott volna velem kapcsolatban. Jobban mondva a blúzáról tett megjegyzésem kapcsán, elvégre kit érdekel az én véleményem? Nemde? Persze teljesen más eset vagyok én, és teljesen más eset ő is… egy nőnek elszidni a ruháját felér egy jól irányzott böllérkéssel való szíven szúrással. Abba már nem is mentem bele, hogy a haja is inkább emlékeztet a gyufaszál0 végén terpeszkedő foszforra, sem, mint hajkoronára, talán le is ugrott volna a mélybe. Az pedig nem kifizetődő, tekintve, egy újabb idióta marhát kellett volna megmentenem a haláltól… lassan kezdek átalakulni valamiféle hőssé, egyre csak szabadítom az embereket az önnön hülyeségüktől. Köröztem egyet a fejemmel, hogy kissé megropogtathassam a nyakam, eléggé elgémberedett az iskolából való lefelé vezető úton. Nem azért mert a kurva sok látványosság felé kapkodtam, mintha lenne egy is, sokkal inkább, mert lejtőn lefelé kellett pislogni. Nem ártott megmozgatni, erre pedig éppen ezt az időpontot találtam alkalmasnak. Az attrakciót követően csendesen figyeltem a távolban meghúzódó tájat, valahogyan jobban lekötött, mint bármi más. Kikapcsolódni jöttem erre a szaros sziklára, nem pedig azért, hogy még itt is mások picsogását hallgassam, amit nem igazán toleráltam. Amikor újfent megszólalt sem pillantottam oldalra, egyszerűen lehunytam a szemem.
Pillanatok.
Csend.

Nem akartam túlzottam megváratni, elvégre hogyan is festene, ha a kérdésére nem válaszolnék. Én kezdtem a beszélgetést, bár szavaimmal inkább azt akartam elérni, hogy megsértődjön, és, mint valami ütődött kis picsa, sírva szaladjon el, egészen a faluig. Legnagyobb sajnálatomra ez nem történt meg, mi több, úgy vélekedett, legalábbis a kérdéséből adódóan, társalogni szeretnék vele. Ilyenkor mindig feltettem a kérdést magamnak, hova a faszomba tűnt a csodálatos imázsom, amit évek verejtékes munkájával szereztem? Azelőtt soha nem volt rá példa, hogy bárki megpróbáljon diskurálni velem, hanyatt-homlok száguldottak a világ végére, ne is lássanak. Manapság pedig mi van? Állandó jelleggel megy a válaszolgatás, jó pofizás, nyálcsorgatás az irányomba. Lassan gondolát kell építenem, nehogy belefulladjak a tengerébe.
- Arra gondoltam, ma délután kihagyom a sok képmutató hulladék társaságát, és amíg mindenki részegre issza magát odalent, vagy éppen nyáladzva incselkedik a másikkal, esetleg azt sírja el közel ezredszer, mennyire szar is az élete, én addig pihenek.
Elég summás összefoglaló a diáktársakról, sőt, a falu lakosságáról is. Ők sem jobbak a Roxfortba járó, kötözni és vágni való marháknál. Szánalmas az egész brigád úgy, ahogyan van.

Kinyitottam.
A szemeim.
Oldalra pillantottam, nem azért, mert kíváncsi voltam a fintoraira a mondatomat követően, sokkal inkább azért, jelezzem, még folytatom.
- Gondolom téged közel sem efféle szándékok vezéreltek.
Még egy pofon, talán hatalmasabb, mint a ruháját érintő megjegyzés. Érdekelt, a sorok mögé lát-e, és észreveszi, a mondat azért hagyta el a szám, hogy tudassam vele, egyelőre őt is abba a csapatba sorolom, akiket hátrahagytam a faluban. Hiszen, ő ellenne közöttük is, éppen emiatt nem az afféle szándék hoztak a szirtre, mint engem. Mélyen a szemébe meredve vártam a választ, érdekelt, mit is fog reagálni rá.
Néztem.
Vártam.

Chris és Barbi

Viszonylag megnyugodtam, hogy nem bántottam meg a kérdésemmel Christ és elmosolyodtam az exek számán. De azután láttam rajta, hogy az a kérdésem ami a büntetésünke vonatkozott, hogy mi lesz ha nem mondunk jót róla, az bántotta. Így magyarázkodásba kezdtem, hátha azzal megérti, hogy nem úgy gondoltam, ahogyan ő gondolta.
- Nem úgy értettem, hogy titkolni kell, sőt te bárkinek elmondhatod, csak én olyan vagyok, hogy az ismerőseimnek elújságolom, a többiek meg vegyék észre ha akarják.- bűnbánó szemekkel ránéztem Chrisre. Ó én hülye! Miért mondtam neki ilyet. Most biztos azt gondolja, hogy nem is szeretem és, hogy csak játszadozom vele, meg hogy nem akarok tőle semmit. Pedig nem így van. Pont, hogy az ellenkezője. A bocsánatkérő szemeim, most a vízben elterülő Barbira terelődtek, hogy azért lássam, hogy jól van-e. Vajon él még? Jó lenne tudni. Christian, mintha meghallotta volna a gondolatomat, egy bocsánatkérés kíséretében letett a sziklára, majd a vízbefúló lány felé indult. Én felálltam, hogy helyet adjak, majd a lánynak, mert nagy valószínűséggel Chris ide akarja majd hozni. Mikor felálltam a srác visszafordult és megcsókolt. Hihetetlen boldogság töltött el, hogy nem haragszik rám még sem. Élveztem a röpke kis pillanatot, majd elszakadva egymástól a vízi lány felé vette az irányt a fiú. Felvette az ölébe, majd a sziklára lefektette. Én csak figyeltem az eseményeket. A lány nem nagyon akarta kinyitni a szemét, csak miután meg lett említve, hogy Fáraó önkéntes mentőszolgálatot vállal. Hirtelen felpattant köszönt egy gyors „sziasztok”-ot és már el is tűnt a szederbokrok sűrű „erdejében”. Kikerekedett szemmel néztem utána, és nem bírtam felfogni, hogy miért ment el, amikor még az előbb itt ücsörgött, most meg…
- Barbi! Hova mész?- kiáltottam utána, hiszen nem is tudja, hogy merre kell menni, de úgy tűnt, hogy nem hallotta meg. Tanácstalanul bámultam azt a helyet, ahol az előbb eltűnt. Nem kellett volna elmennie. Nem akartuk elüldözni, és nyugodtan maradhatott volna még. Most meg lehet, hogy csak mi miattunk fog eltévedni, és talán soha sem látjuk többet. Majd lesz másik randevúnk. Érthetetlen. Megfordultam és letelepedtem előző ülőhelyemre. Chrisre néztem, hogy ő is ugyan olyan tanácstalan-e, mint én.
- na és most mi legyen?- vetettem fel a kérdést, ami bizonyára mindkettőnket foglalkoztatott. Igazából fogalmam sem volt arról, hogy most mit csináljunk. Folytassuk a randit, vagy menjünk Barbara után, keressük meg? Vagy esetleg Fáraónak vegyünk valami ételt Roxmortsban? Nem tudom. Igazság szerint azt vártam, hogy a srác mondjon valamit ezzel kapcsolatban, hátha van ötlete.
Lábaimat tehetetlenül keresztbe raktam és felkaptam az ölembe a cicust. Cirógattam puha bundáját, s közben Momo csücsült a vállamon. Illetve nem is csücsült, hanem féltékenyen ugrándozott, így a kis szőrpamacsot is megsimogattam. Ez a csend ami ránk telepedett kínos volt. Csak a patak halk csobogása hallatszott, amint sietősen rohant lefelé. Mintha ő is itt akart volna hagyni minket. A patak mellett egyedül még Fáraó dorombolása csapott kisebb zajt, mint egy motor búgása. Csendben az állatkák simogatása közben vártam az esetlegesen felmerülő ötleteket, a folytatással kapcsolatban.

[SEAN]

[

SEAN

Az idegen kényelmesen kinyújtózott a szikláján, a könyökére támaszkodott, a lábait pedig kinyújtotta. Hirtelen kéztetést éreztem, hogy könnyedén lelökjem onnan, és elfoglaljam a helyét hogy aztán én lustálkodhassak, de inkább letettem róla.
A válasz eléggé megkésve érkezett, de annál inkább húsbavágó volt. Frappáns, gondosan megszerkesztett kis felelet volt, biztos azért tartott ilyen sokáig.
" sok képmutató hulladék" - nos, az előbbi mondatából itélve talán ő is oda tartozik.. Vagy ennyire utál mindenkit, vagy ennyire őszinte és "ami a szívén a száján"? De végülis az ő dolga, ha senki sem felel meg neki... Bizonyára ő Mr. Tökéletes. Fogadni mernék hogy Mardekáros.. Nem mintha rassista lennék vagy ilyesmi, csakhát rossz tapasztalat.

De részben tényleg igaza volt. Sok diák pontosan úgy viselkedik ahogy elmondta, de én egyik csoportba sem tudtam volna besorolni magam, sem a részeg képmutatóba, sem a depressziós siránkozóba. És kapásból tudtam volna vagy két embert mondani, aki szintén nem.
Ez a gyerek mindent leszűr az első találkozás alapján, és beskatulyázza egy életre. Igen, ez az.. Nem is próbál megismerni senkit, azért mond ilyeneket, gondoltam. Majdnem elnevettem magam, ahogy így gondolatban kiveséztem azt a kemény egy mondatát, amikor ismét megszólalt. Úgy értette, hogy én nem a magány miatt jöttem ide? Akkor tévedett. Vagy legalábbis az is benne volt.
Az hirtelen nem esett le, hogy ő is belesorol a bunkók közé, hiszen az előbb gondolatban letisztáztam hogy én nem tartozom oda.. Talán azt is hihette, hogy meg sem hallottam a beszólását, nem érdekelt, falrahányt borsó.

-De. Vagyis... én is azért jöttem, hogy egy kicsit egyedül lehessek.-
Nem mintha szándékosan mondtam volna így, hogy elhúzza a csíkot, de aztán rögtön rájöttem hogy ezek szerint mindkettőnk magányának lőttek. Vagy legalábbis, most ketten "magányoskodunk".
De néha tényleg muszáj otthagyni a "sok képmutató hulladék"ot, hogy egyedül lehess, kiszellőztethesd a fejed és senki sem piszkál.. Aha.
-Meg a táj miatt- Tettem még hozzá, amiből rögtön gondoltam hogy leírt magában: Táj, pfühh.. Unalmas, buta liba aki jött a Roxfortot bámulni. De valahogy nem érdekelt, ha beskatulyáz hát tessék. Sőt, még a hangszerem is hozhattam volna.. Persze ha tényleg egyedül játszhattam volna rajta.

A tájról ugrott be: innen közel sem olyan szép, mintha még fentebből nézhetném, bár már ígyis nagyon tetszett. Dehát pihenni álltam meg, hát akkor pihenek. Aztán hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem tőle:
-Ha te egyikbe sem tartozol a felsoroltak közül, mi vagy? Egy átlagos, normális fiú?-
Mondtam némi iróniával a hangomban, cseppet sem komolyan. Inkább csak olyan kötözködés volt, kíváncsi voltam hogy mit felel. Az eddigiek alapján viszont egyáltalán nem tűnt átlagos fiúnak, inkább különcnek, vagy elvontnak. A szemei pedig... ijesztőek, különlegesen hidegek. Mintha azt hirdetnék "Vigyázz velem, harapok!" Nos, én nem vettem figyelembe ezt a jótanácsot.