A falu melletti hegyek

   
Igen mondott! Tényleg igent mondott!
Nadine fejében ez a két mondat olyan hangosan robbant be, hogy a lány majd meg süketült tőle, de ennek ellenére valamiféle, eddig ismeretlen, boldogság töltötte be egész lényét. Bár értette, amit Eaton mondott, még sem tudta még teljesen felfogni. Szinte teljesen biztos volt benne, hogy a fiú nemet fog mondani, erre minden további kérdés nélkül elfogadja a meghívást. Nem kérdezi, hogy hova mennek, hogy kik lesznek jelen… Semmit. Egyszerűen csak beleegyezik. Nadine pedig széles, szívből jövő mosoly jelenik meg az arcán, amely remekül megmutatja a tökéletes fehér fogsorát.
Hihetetlen az az érzés, amit most érez. Legszívesebben világgá kiabálná, hogy Eaton McLainnal fog bálba menni, annyi boldog. Ugrándozna, énekelne, nevetve. De persze egyiket sem teszi. Csak barátságosan mosolyog a mardekáros fiúra.
- Remek. Gondolom olyasmit, hogy dísztalárban kell megjelenni, neked nem kell elmondanom – forgatja meg a szemét, mert hát akadnak emberek, akiknek úgy kell könyörögni, hogy ekkora áldozatot hozzanak. Szörnyű… De Nadine számára Eaton olyannak tűnik, aki ezt úgy is tudja, hogy felhívnák rá a figyelmét. Ha táncolni viszel egy lányt, akkor illik a legjobb formádat hozni. Ahogyan a lány is a legjobb formáját fogja hozni.  Nem olyan bonyolult.

- És ne lepődj meg, ha szokatlanul nagy lesz a jókedv, mindazok ellenére, amik most zajlanak. Ezek az emberek igyekeznek ilyen alkalmakkor nem foglalkozni azokkal a dolgokkal, amik miatt aggódniuk kellene. Csak szórakoznak, mintha nem lenne jobb dolguk – magyarázza és hangjában mintha enyhe elítélést is lehetne hallani. Igen, tényleg van benne, mert nem érti, hogy hogyan képesek újabb és újabb bálokat és más mulatságokat rendezni, mikor az zajlik körülöttük ami. Mármint, Nadine is szereti ezeket a rendezvényeket és néha-néha jó kiszakadni a hétköznapokból, de… Vannak emberek, akik túlságosan is ott ragadtak az álomvilágukban és nem akarnak kiszakadni belőle. Aztán mindent megtesznek annak érdekében, hogy ott maradhassanak. Na, ez az a viselkedés, ami a mindig két lábbal a földön álló Hayes lánytól igencsak távol áll. Neki aztán nem szokása álomban élni…

Eaton tehát igent mondott, aztán fel is vette, hogy lehet, hogy nem tud elég jól táncolni. Ezzel elérve, hogy Nadine egy pillanatra megijedjen. Nem tud táncolni? Biztos ő benne, hogy egy botlábúval akar elmenni erre a rendezvényre? Hiszen ő imád táncolni és szerencséjére tud is. Nem fog egész este az asztalnál ülni, csak mert félti a lábai épségét a partnerétől… Ajjaj… Lehet még sem kellett volna megkérnie pont Eatont, hogy kísérje el. Vagy legalább előtte egy kicsit utána járhatott volna, hogy tud-e a srác táncolni. Igen, ezt kellett volna tennie.
- Hát most már nem vonhatom vissza… Meg különben sem hiszem, hogy egy hamar találnék másik partnert – és itt a legszívesebben alsó ajkába harapja, mert a bizonytalansága ezt követelné meg. De nem teszi, mert nem szép látvány egy lány, aki rágja az ajkát. Úgyhogy a bizonytalanság marad belül, látható jelek nélkül.
Minden esetre McLain táncra hívja és ráadásul nem is tanítást kér, hanem csak formába hozást, ami azért kicsit visszaadja Nadine önbizalmát meg örömét, hogy azért annyira rosszul ne dönthetett, csak tud táncolni a fiú. Annyira borzalmas csak nem lehet. Vagy ha mégis… Végül is még jó pár hetük van, hogy formába hozza. Legalább ő is taníthat valamit a fiúnak és nem csak őt kell korrepetálni Bájitaltanból. Hmm… Már egészen el is felejtette a lány, hogy eredetileg ezért is találkozgat Eatonnel és nem csak úgy szabadidős tevékenységként. Hát hiába, mostanra ez megváltozott. Legalábbis a lány részéről biztosan.

Szóval Nadine igent mond a felkérésre, még ha kicsit tart is attól, hogy lába maradandó sérülést szenved. Majd igyekszik elugrálni Eaton rossz lépései elől. Bár az is tény, hogy ő sem táncolt már egy ideje csak annyi a különbség, hogy ha ő lép rá Eaton lábára, azt a fiú szinte meg sem fogja érezni, míg fordított esetben… Na, igen.
Úgyhogy félelem az volt, csak Nadine igyekezett elnyomni őket magában, és inkább a táncra figyelt, hogy kiélvezze minden pillanatát. Mikor aztán rájött, hogy a félelmei teljesen alaptalanok voltak még jobban megkönnyebbült és most már a lábát sem féltette annyira. Igaz, így zene nélkül kicsit nehezebb volt azonos ritmusban mozognia a fiúval, aki magabiztos mozdulatokkal vezette, Nadine meg hagyta. Hiszen ez a lány dolga a tánc során. Hagyni, hogy a férfi vezessen.
- Szerintem te máris formában vagy. Szeretsz táncolni vagy csak a szülők nem hagyták, hogy ne tanulj meg? – fontos kérdés, mert máshogy fog a lány viszonyulni ahhoz, aki élvezi a táncot, mint ahhoz, aki csak kötelességből csinálja. Bár ez egy idő után az illetőn úgyis látszik.

Sabrina

    Előcsarnok
Chris sejti, hogy nem kellett volna ennyire komolyan vennie az egész randi dolgot, de mit tegyen ha egyszer ő már csak ilyen régimódi srác?! Éjkék ingét gondosan begombolta indulás előtt, haját kivételesen normálisan megfésülte, nemcsak öt ujjal, mint ahogy szokta volt; a farmer azonban képtelen volt mellőzni. Egy szakadásmentes, elegánsan sötétlő, szemert sem koptatott példányt húzott magára reggel. Ezen öltözékéhez fekete cipőt vett fel, az ünnepiek közül valót, mivel az edzőcipőt iszonyatosan hatott volna.
Halovány óceánillat terjeng a fiú körül, ahogy egy vérvörös rózsával és egy kis dobozzal a kezében állt Sabrinára várva az előcsarnokban a megbeszélt időpontban. Christian kivételesen mellőzte a fülbevalókat, megszokott dögcédulaszerű nyakláncát pedig elrejti az inge, így az sem zavarja az összképet.
A mellette elhaladó diáklányok bűvölten nézik a szédítő jelenséget, a fiúk ellenben sokkal inkább ellenségesen bámulják a piperkőcnek nyilvánított srácot. Chrisre mégis az előbbi van nagyobb hatással, szép lassan egyre mélyebbre süllyed a zavarban. Azon tűnődik ácsorogtában, hogy tulajdonképpen teljesen felesleges volt idejönnie, Sabrina amúgy sem fog eljönni, miért is adna esélyt egy ilyen pojácának, mint ő? Hiába tudja, hogy bő öt perccel hamarabb érkezett (szándékosan) és hiába bízik a lányban, mégis előveszi az a bizonyos félelem és idegesség, amit normál esetben mindenki átélt már, aki valaha randevúzott életében.
Amikor végre megpillantja a leányzót, azon kapja magát, hogy a szíve sűrűn félrekalapál, pulzusa űrhajós, lélegzete ki-kihagy és dadogósra zavarodik, akárcsak az első találkozásnál.
- Szia - nyögi ki végül enyhe áhítattal a hangjában, mely Sabrina lélegzetakasztó kinézetének szól. - Gyönyörű vagy!
A hölgyemény felé nyújtja az élénken vöröslő rózsát, melyet reggel ő maga varázsolt és az apró dobozt, amiből furcsa kaparászás hallatszik. Egy rózsaszín törpegolymók. Zavarában és félénkségében még egy puszit sem mer adni a lánynak, így ha Sabrinától esetleg kapna, azt enyhe pirulással kíséretében fogadja.
- Mehetünk? - kérdi végül mosolyogva és felajánlja karját avagy kezét Sabrinának (az ő választásától függően).

Chris

- Csak el ne késsek! Sietnem kell!- kapkodok, majd gyorsan előkaparok valami szebb ruhát, ugyanis totálisan elaludtam. Attól tartottam, hogy ha elkések, akkor Chris nem fog megvárni hanem, inkább csalódottan elmegy. Így hát sietnem kellett. A hajamat megfésültem és gyorsan összekötöttem hátul egy copfba, és hát a szoknyát igaz, hogy nem nagyon kedvelem, de most kivételesen azt öltöttem magamra. Egy piros szoknyát, és egy sárga pólót vettem fel. Sminket nem nagyon szoktam használni, így most sem festettem ki magamat. Nyakláncként egy rózsás nyakláncot vettem fel, hozzá illő fülbevalóval. Nem nagyon szoktam így felöltözni, de most ennek az eseménynek a kedvéért miért is ne? Gyorsan egy piros papucs cipőt húztam fel és már indultam is, hogy el ne késsek. Útközben még egy kicsit félelem fogott el azzal, kapcsolatban, hogy mi van ha nem lesz ott. És akkor mit fogok csinálni? De ezeket a gondolatokat hamar elkergettem, mert szerintem a srác nem olyan típus. Legalábbis remélem.
Az emberek, akik mellettem elhaladtak eléggé furcsán néztek utánam. Mi van, még sosem láttak kiöltözött lányt? Legszívesebben ezt megkérdeztem volna tőlük, de inkább most arra koncentráltam, hogy siessek.
Mikor az előcsarnokba értem megpillantottam Christ. Érdekes módon nem voltak a fülbevalók a fülében, mint múltkor, és inget vett fel. Egyre izgatottabb lettem, de igaz, már egész héten az voltam. Nem nagyon tudtam aludni, hiszen annyira vártam ezt az alkalmat. Mikor odaértem a srác köszönt először.
- Szia!- köszöntem vissza neki- Köszönöm.- válaszoltam neki elpirulva. Átnyújtott egy gyönyörű vörös rózsát és egy kis dobozt. Először nem sejtettem, hogy mi lehet benne. Hirtelen kaparászást hallottam belőle, így óvatosan kinyitottam. Egy édes, rózsaszín törpegolymók volt benne.
- Nagyon köszönöm.- és egy kedves puszit nyomtam az arcára- Nagyon aranyos.- mondtam és megsimogattam az apróságot- Igen mehetünk.- válaszoltam és megfogtam a felajánlott kezét a fiúnak.

Sabrina

Sabrina a kezéért nyúl, s az érintés hatására neki szinte repülni támad kedve, mely csak fokozza az iménti puszi hatására kialakuló szárnyalhatnékját. Megfeledkezik minden másról, elhalkul körülöttük a zaj, a jövő-menő diákok zsibongása, ahogy a lány természetes, festetlenül is szép arcát, azon belül pedig élénken csillogó barna íriszét nézi. Mintha valami globális hangerőszabályozót lecsavartak volna, mint a filmekben, csak ők állnak ott ketten az előcsarnokban...
... és a röpke pillanat elmúlik, Chris önmagát átkozza gyávasága miatt, hiszen nem merte megcsókolni a lánykát, de még egy árva puszihoz is túlságosan gyáva volt. Nem baj, biztosan lesz még alkalma a nap során ezekre. Halk sóhajjal indul meg végre az úticél, a hegyoldal felé, ahol zavartalanul kettesben lehetnek majd, s ahol talán az ő nyelve is megoldódik és könnyebben tud majd esetleg beszélgetni.
Lámpalázasan lépked kifelé a kastályból a lány oldalán, ám érdekes módon elmarad a mindegyre várt gúnyos füttyögés, a beszólások áradata. Talán azért, mert szerencséjükre egyetlen mardekáros sincs a közelükben. Még Christian haverjai is csupán egy elismerő hunyorgással, bólintással nyugtázzák a fiú választását, magukban talán azon csodálkozva hogy is tehetett szert a srác egy ilyen szép leányzó társaságára.
- Van egy kis hibája a golymókodnak: nincs neve - mutat rá a fiú izgalmában kissé remegő kézzel a dízsdobozra. - Úgyhogy neked kell valami szép nevet adnod neki. Biztosan menni fog, bízok benned.
Megkönnyebbülten elmosolyodik, amikor kiérnek a Roxfort területéről, azután hirtelen arra kapja fel a fejét, hogy bár ráérősen sétálnak és a többiek már régen elhagyták őket, rögvest Roxmortsban lesznek. Chris nem szeretne bemenni a faluba, hanem inkább az előtte nem sokkal leágazó ösvényt választaná, hiszen sejti hogyan reagálna a diáksereg a megjelenésükre. Nem mintha bármi szokatlan volna két szerelmes diákban, csupán társaik kamaszok, akárcsak ők és ilyenkor legtöbbjük még más szemmel szemléli a kapcsolatokat, vérkritikusan viszonyulván mindenhez, amiben szemernyi érzelem lehet.
A hugrabugos azonban már járt Madam Puddifoot kavézójában, legalábbis (az ő szemében) az annak gúnyolt szappanopera-zugban, s nem fűlik a foga ahhoz, hogy ilyesmivel elrontsa a találkozójukat.
- Erre menjünk - irányítja finoman sétájukat egy általa korábbról ismert ösvény felé, még mindig fogva Sabrina selymesen puha tenyerét. - Innen pár percnyire van egy kis tisztás a fák között, egy apró patakkal.
A patak és a természet által kialakított keskeny vízlépcsőt meglepetésnek szánja a fiú. Abban reménykedvén mosolyog Sabrinára, hogy a leányzó az általa javasolt útirányt választja. Nem is sejti mennyi minden van benne abban a félénk mosolyban, kezdve a jókedvtől egészen a "nagyon szép vagy, szeretlek"-ig. Az sem jut eszébe Chrisnek, hogy zavarában egyszer sem nyúlt a fülbevalói hűlt helye felé, mert egészen megnyugtatja a lány közelsége, habár továbbra is folyamatosan félrekalapáló szíve, enyhén zúgó füle és nehézkes légzése nem éppen erre utal.

Chris

Az egyik kezemben a dobozka volt, amiben benne kuporgott a törpegolymók, és a rózsa, másik kezemet pedig az foglalta le, hogy Christian kezét fogjam. Nagy szerencsénkre az idő tökéletes volt, az égbolt kéken ragyogott, csak néhány bárányfelhő úszkált rajta. A szél sem fújt, egy kis szellő kapott bele néha-néha a hajamba. Úgy éreztem, hogy ezt a napot semmi sem ronthatja el. Szinte lebegtem és csak arra tudtam gondolni, hogy most Chrissel randizom. A többiek egyáltalán nem érdekeltek, hogy mit gondolnak, vagy mit mondanak, hiszen ennyi idősen teljesen természetes dolog, hogy valaki egy másik emberrel randizik.
Séta közben ügyeltem arra, hogy ne rázzam össze-vissza szegény kis újdonsült állatkámat, így hirtelen elengedtem a srácot, felültettem a vállamra a pamacsot, és ismét megfogtam a kezét rámosolyogva.
- De aztán itt maradj!- mondtam a törpegolymóknak kedvesen. Ekkor Chris mondta, hogy szegénynek nincs még neve, így ez a döntés rám marad.- Momo.- csúszott ki a számon rettentő hirtelenséggel. Még én magam is meglepődtem a válaszomon. Momo? Hogy jutott ez az eszembe? Pont ez? Na de mindegy, akkor ez lesz a neve, ha már ezt mondtam.
- Ez a név neked, hogy tetszik?- néztem csillogó szemekkel a fiú kék szemébe. az ő véleményét is akartam tudni egy különös okból. A szívem folyamatosan majd kiugrott a helyéről. Rettentő boldogan éreztem magamat. A többiek már egészen előre mentek, így csak ketten sétálgattunk Christiannal. Az egyik ösvénynél megálltunk és azt mondta, hogy arra menjünk tovább. Ott van egy tisztás és egy patak. Arra még sosem jártam, így engedtem, hogy a fiú vezessen. Ha minden jól megy, akkor remélhetőleg nem lesz ott senki és ismét ketten maradunk. Tökéletes. Rajtunk kívül nem járt ott senki. Nem is baj, mert nem nagyon volt kedvem a diákoktól nyüzsgő boltokhoz menni. Ez így tökéletes volt. A csendben tisztán lehetett hallani a madarak csivitelését. De én inkább csak Chrisre összpontosítottam. Csak ő és én, na meg persze Momo. Miközben a tisztás felé tartottunk megtörtem a csendet.
- És te amúgy milyen tanuló vagy?- kérdeztem, hiszen csak annyit tudtam róla, hogy a kedvenc tantárgyai az átváltoztatástan és a legendás lények gondozása.

Sabrina

Momo? Különös, de meg lehet szokni - vélekedik Chris, azonban előbb még az érintettet is meg akarja kérdezni róla, hiszen mégiscsak az ő neve lesz. Sabrina elé lépve a lány vállahoz nyúl, óvatosan a kezébe veszi a gyermekkorú törpegolymókot és barátságosan megérdeklődi tőle:
- Te mit szólsz hozzá... Momo?
Néhány másodpercig csendben nézegeti a tenyerén kuporgó apró élőlényt, majd széles vigyorral kinyilvánítja a fiú:
- A hallgatás beleegyezés. Szép neved lett, gyermekem - kacagja el magát némileg túljátszva az apai szerepet Christian.
Ezzel kezdetét veszi Momo utazása, amely egészen gazdája válláig tart. A srác ügyel rá, hogy óvatosan helyezze vissza a kiindulási pontra az állatkát, azonban eközben véletlenül hozzáér Sabrina nyakához. Hirtelen felrezzen, csak ekkor esik le neki, hogy tulajdonképpen a pamacs a lányé, nem véletlenül áll ott, hiszen ők ketten most randiznak.
Nézi-nézi a lányt, szinte falja a tekintete, ám nem mer mozdulni. Egyszerűen nem meri megcsókolni, mintha olyan fenenagy dolog lenne az egész. Vagy talán csak a pillanatot nem akarja elrontani nehogy úgy tűnjön, mintha Janna lerohanása volna a cél? Végül ismét félénksége kerül ki győztesen a dilemmából, lassan leereszti a karját, hogy megfogja a lány kezét és tovább mehessenek.
Menet közben kérdezi meg Sabrina, hogy vajon Christian milyen tanuló is. Mintha bármit is számítana miről beszélnek, a lényeg úgyis az, hogy végre együtt vannak. Az elmúlt néhány napban ugyanis ő sem a nyugodt alvásáról volt híres. Igazság szerint egy kicsit félt ettől az egésztől, hogy mi lesz, ha esetleg balul sül el? Vagy félúton Roxmorts felé Sabrina rájön, tulajdonképpen nem is akarta ő ezt az egész randit, inkább menjenek be a faluba, aztán ki-ki a maga útján a haverokkal.
A hugrabugos vállat von.
- Pocsék. Átváltoztatástanra és LLG-re sem tanulok soha, de mivel azokat legalább szeretem, így minden rám ragad az órákon. Azokból legalább megvan a leckém is mindig, sosem okoz problémát. A többi egyszerűen nem érdekel E-vel vagy V-vel átsurranok a vizsgákon és ennyi. Neked gondolom jobban megy. Nyertem? - mosolyodik el udvariasan a fiú.
Alig öt perc alatt elérnek a tisztásra.
- Gyere - kéri a srác, s finoman elkezdi a vízlépcső felé húzni Sabrinát a kezénél fogva. - Nézd, milyen szép! Itt egyébként akár le is ülhetünk, egyáltalán nem vizes.
Az utolsó mondat a vízlépcső melletti, peremszerű, lapos kövekre utal, amik körülbelül térdmagasságban helyezkednek el a két fiatal lába előtt. Ezzel Chris már le is csüccsen az egyik kőre, azután megpaskolja maga mellett a másikat, hasonló tettre biztatva a leányzót.

Chris

Amikor hirtelen szembefordult velem, akkor először nem tudtam mit akar. Majd mikor levette Momot a vállamról, csak akkor jöttem rá, hogy megakarja kérdezni tőle, hogy tetszik-e neki a név. Egy kis csönd után ismét a srác szólalt meg. Gyermekem? Ezen én is elnevettem magam, és együtt nevettünk. De amikor visszarakta a törpegolymókot a vállamra és hozzá ért a nyakamhoz, végigfutott rajtam a hideg. Kipirulva néztem, ahogyan Chris visszajön mellém és megfogja a kezemet.
Szóval ő sem valami jó tanuló. Hát akkor ugyanúgy van, mint én.
- Hát sajnos nem talált.- mondtam mosolyogva a találgatására- Ugyanúgy tanulok, mint te. Nem vagyok egy éltanuló, ahogyan már említettem előző találkozásunkkor.
Rövid séta után, már el is értünk a tisztáshoz. Tényleg szép volt, és olyan volt, ahogyan Chris elmesélte. A patak ott folydogált előttünk. Senki más nem járt arra, csak mi ketten. A patak halk csobogása egybevegyült a madarak csicsergésével. Volt egy csodaszép vízlépcső is. A fiú azt mondta, hogy üljünk le oda, mert nem vizes. Beleegyeztem. Leültem, s leraktam a rózsát, a dobozt, és Momot is. A kis állatka látszólag élvezte a helyzetet és én boldogan néztem, ahogyan ott ugrál. Olyan volt, mint egy rózsaszín pamacs ami mozog. Rettentő aranyos volt, de majdnem belepottyant a vízbe. Gyorsan elkaptam és visszaraktam előző helyére.
- Te már jártál itt?- fordultam Christianhoz. Bár gondolom nem véletlenül találtunk ide. Gyorsan még egy kérdést is feltettem.- Fiú vagy lány Momo?- gondolom az lesz erre a válasz, hogy honnan tudjam. Ismét a srác kéken ragyogó szemébe néztem, majd megfogtam a kezét ismételten. Miután választ adott a kérdéseimre erőt vettem magamon. Reméltem, hogy nem fogja rossz néven venni. A szél belekapott a hajamba, de gyorsan a fülem mögé tűrtem és elpirultam. Lehunytam a szemem, majd lassan az én ajkaimat az övéihez közelítettem, és gyengéden megcsókoltam. Vártam, hogy elhúzza-e a fejét vagy inkább visszacsókol.

Sabrina

- Ja, tényleg, mostmár emlékszem.
Chris megpróbál értelmesen nézni, csakhogy ez szinte képtelenség. Teljes rövidzárlat. A fiú kábé semmire nem emlékszik, ami nem az elmúlt fél órában történt kettejükkel, ám ez utóbbiból is főként Sabrina lehengerlő kinézetére, a különösen csillogó szemére és a mosolyára.
Az újabb helyzetet is sikeresen elblicceli, bár ezúttal sem szándékosan teszi. Ahogy mindketten a sziklán közlekedő Momot nézték, Christian előrébb hajolt egy picit, hogy a lebillenő golymókot elcsípje, s eközben válla véletlenül hozzáért a leányzóéhoz, keze pedig a törpegolymókot immár biztonsággal fogó Sabrina kezét érte már csak. Egy hosszú pillanatig megint csak az ő szemét látta maga előtt és mégsem mert mozdulni.
Meglehetősen összezavarodva néz a mellé telepedő lány szemébe, amikor Momo nemét firtatja.
- Hát ööö... bevallom, most megfogtál. Mivel rózsaszín, ezért szerintem biztosan lány, de a boltos nem említette. Meglehet transzvesztita. Amúgy igen, jártam már itt egy párszor, kedvelem ezt a helyet, mert csendes és nyugodt, és mert pont olyan, mint egy tisztás - vigyorodik el Chris mit sem sejtő ábrázattal.
Nézi a haját igazító lányt és képtelen megérteni magát. Mi a frászkarika olyan félelmetes az egészben, hogy nem meri megtenni? Ez képtelenség, hiszen ő nem gyáva! Ekkor azonban arra kapja fel a fejét, hogy megelőzték, Sabrina behunyt szemmel hajol felé. Látja, ahogy közeledik a lány szája az övéhez, mégis felkészületlenül éri a csók. Visszacsókol, ám az sokkal inkább ösztönös, mint az akarata által diktált.
Légy férfi, legalább most valld be magadnak, hogy betojtál! Dehogy, csak nem számoltam rá, egyszerűen azt hittem, ha én gyáva vagyok hozzá, akkor ő is az lesz. Nem zavar, hogy végülis ő tette meg a kezdőlépést. Klassz dolog egy ilyen bátor lányka - vonja le a következtetést végül megnyugodva Chris.
Olyannyira megnyugszik, hogy két keze elindul Sabrina dereka felé, csakhogy még félúton sem járhat, amikor beleakad a törpegolymókba. Türelmetlen mozdulattal söpri félre a szőrcsomót, s már csupán a csobbanás hallatán kap észbe.
- Ne haragudj - hadarja hirtelen eltépve magát a lánytól.
A víz fölé hajol a lassan lefelé tutajozó, ámde rohamosan fuldokló golymók után. Lába alól kimállik egy addélig biztonságosnak vélt szikladarabka és a hegymenetben megindul lefelé. Ami azt illeti: Christian is, bár ő éppen az ellenkező irányba, azaz egyenesen belecsobban a vízbe, pontosan a törpegolymók mellé. Az állatka megkönnyebbült szusszanással kapaszkodik fel a humán tutaj hátára, majd ahogy a fiú talpra kászálódik a csúszós sziklákon, Momo a vállára mászik.
- Ezt jól elszúrtam - néz bűnbánóan Sabrina szemébe.
Széttárt karokkal, fülig elvörösödve áll a leányzó előtt, sokadjára is leégve és akkor végre megtörik valami benne. Odaegyensúlyozgat a vízben a patakmeder szélét alkotó kövekhez, azon belül is egyenesen Sabrinához. Le sem kell hajolnia, hála a patak mélységének. Két ujjal a lány álla alá nyúl és felbátorodva megcsókolja. Nem úgy, mintha ez volna az első, mintha egy gyakorlatlan kezdő volna és nem is felületesen. Kezei Sabrina derekára csúsznak, szívverése minden eddiginél jobban felgyorsul, pulzusa az egekben.
Csak akkor hagyja abba, amikor már fogytán a levegője. Rámosolyog a lányra, akit immáron - úgy véli - bátran nevezhet a barátnőjének és úgy ahogy van, csurom vizesen magához öleli.

Sabrina & Chris

[Chris engedélyével^^]

- Gyere már Barbi!
Esetlenül bukdácsolok  a csúszós köveken- Most komolyan át kell kelni ezen a patakon?
Nem volt túl széles, de annyira volt hogy ne lehessen átugorni.
- Jaj, ne nyafogj már, gyere!
Ugrás.
Egyensúlyvesztés.
Megállás.
- Huh- fújtam ki a levegőt. Kis híja és beleesek a patakba. Nem hideg vagy valami, de nincs kedvem vizes lenni. Még jó, hogy tornacipőben jöttem. Bár a farmer nem volt szerencsés választás, de hát ki gondolta volna hogy a hegyoldalnál kötünk ki? Senki. De hála Corneliának, természetesen nem maradunk az eredeti tervünknél. Most épp ülhetnék a Három Seprűben, finom vajsört kortyolgatva, de neeeem. Muszáj volt "elindulni felfedezőútra" mert "olyan izgis lenne". Na persze. Már most is körbegyalogoltam a fél hegyet, most meg ugrálhatok a köveken.
Ugrás.
Egyensúlyvesztés.
Dőlés.
Kezek.
- Barbi! Hogy lehetsz ennyire ügyetlen?- vigyorgott rám Cornelia. Mielőtt még belehuppantam volna a vízbe, egy rántással a "szárazföldre" húzott.
- Heh, köszi szépen, nem is tudom kinek az ötlete volt csúszós, vizes sziklákon ugrálgatni- válaszként csak egy nevetést hallottam. - Na, pihenő! Nem fogadok el reklamációt, én elfáradtam, leülök- azzal levágtam magam, egy még száraznak mondható kidőlt fatörzsre- Te is tedd le a hatalmas feneked, és együnk egy kicsit.-Cornelia helyet foglalt mellettem, s elővett a zsebéből egypár Nyaláspálcát, amit nem rég zsákmányoltunk a Mézesfalásban, mielőtt idejöttünk.[...]
Már jó ideje falatoztunk a patakparton, mire barátnőm bejelentette, hogy Ő menni akar.- Pff... ne már! Komolyan mondom ro...- megálltam a mondat felénél. Hangokat hallottam. Beszélgetés.
Csobbanás.
Ki lehet az? Mellettünk egy hatalma szikla éktelenkedett. Így jobbra nem láttam, pedig onnan jött a hang. Corni már beszélni kezdett, de csendre intettem. Kíváncsi vagyok kik azok. A szikla volt vagy három méteres, így nem volt esélyem látni semmit, felmászni sem tudok rá, mert túl sima a felülete. Corni felé fordulva, az ujjamat a szám elé helyeztem, mutatva, hogy maradjon csöndben. Engedelmeskedett, érdeklődve figyelte tevékenységeimet. Hmmm... Nem volt ínyemre újból a patakba gázolni, de már felkeltette az érdeklődésem akik a szikla túloldalán beszélgetnek. Odabattyogtam halkan a patak széléhez, és a szikla oldalához, majd előre hajolva átlestem a "szomszédba".
Csobbanás.
Fájdalom.
Ezúttal én estem bele a vízbe. És valószínűleg felfedtem magam a másikak előtt. A patakban fekve, felintettem nekik.
- Öhm...bocsika!- hát ez égés. Gyorsan felálltam, szemügyre vettem őket. Sabrina... Chris?! Sajnálatos módon, pont rosszkor rontottam rájuk, éppen egy csók csattant. Ehh! Remek, én is jól tudok időzíteni -.-"

Chris és Barbi

Biztos nem emlékszik arra, hogy említettem a kedvenc tantárgyaimat, ahogyan a nézéséből megítélem. Bár nem baj, úgysem ez a lényeg. Ketten vagyunk csak mi ketten és pont ezért vagyunk itt. Sejtettem, hogy nem tudja a pamacsom nemét, bár abban igaza van, hogy a színe alapján lány és csak nem transzvesztita. Ezen a kijelentésén elmosolyodtam.
- Tényleg olyan, mint egy tisztás.- jegyeztem meg kissé hülyéskedve okoskodó tekintettel, amikor a fiú beszélni kezdett arról, hogy miért is szereti ezt a helyet. Mind a ketten együtt néztük Momot mikor bele akart esni a patakba, agy legalábbis próbált. Chris is utána nyúlt. A vállunk összeért és ő már csak a kezemet érte el, amiben ott csücsült a golymók.
Kis idő múlva elcsattant az első csókom vele. Csodaszép pillanat volt az a számomra. Lehet, hogy még korai volt, hiszen ez volt még csak a második találkozásunk és az első randevúnk, de ez most kit érdekelt. Mindenesetre Chris kicsit meglepődve, de visszacsókolt. De ennek a pillanatnak hamar vége lett, amikor egy csobbanás hallatszott, és a srác elkapta a fejét tőlem. Először értetlenül kapkodtam a fejemet, hogy mi történt, majd körbenéztem. Valami hiányzott. Momo. A srác egy gyors sajnálomot mondott, majd a kis szőrmók után vetette magát. Mivel nem tudta elkapni ő is a vízben landolt. A pamacs már boldogan mászott fel a vállára, miközben Chris széttárt karokkal felállt és azt mondta, hogy ezt jól elszúrta.
- Nem annyira.- feleltem kedvesen, bár igaz jobb szerettem volna, ha ez nem így történik. A srác leült a szikla széléhez. Majd hirtelen a két ujjával az állam alá nyúlt és megcsókolt. De ez nem olyan volt, mint az előző. Ez annál sokkal jobb volt. Megint lehunytam a szemem. A szívem hevesen dobogott, mikor már Chris keze a derekamra csúszott. Most nem zavart meg minket a golymók fulladozása. Csodálatos érzés volt. A kezeimet a nyakába raktam. Ez a pillanat tökéletes volt. Majd a srác az ajkait lassan elhúzta az enyéimtől és rám mosolygott. Azután vizesen átölelt. De nem zavart, hogy az egész ruhám vizes lett, örültem, hogy mellette lehettem. Megsimogattam a szintén vizes Momot, aki még mindig Christian vállán ücsörgött és boldogan pislogott ránk, majd átjött az én vállamra.
Ekkor még egy csobbanás hallatszott. Körbenéztem, hogy most mi esett a vízbe de semmi sem hiányzott. Majd egyszer csak egy fej bukkant elő a szikla mögül. Na ennyit az egyedüllétről.
- Barbi?! Hát te meg...- kérdeztem, mert észrevettem, hogy ő az. Egy pillanatra elfogott a düh, hogy eddig itt leskelődött utánunk, majd elgondolkoztam, hogy lehet, hogy csak meg akarta nézni, hogy kik vannak itt.

Sabrina és Barbi

A fiú döbbenten néz fel a meghitt ölelésből a csobbanás hallatán. Rutinosan a vállán ücsörgő Momo felé kap, azonban a szőrmók még mindig a helyén van és különben is: mintha pöttyet távolabbról jött volna a hang, a nagy szikla környékéről. Mintha erről jutna eszébe, a golymók átmászik a lányra, Chris pedig megsimogatja, kiélvezve és kihasználva, hogy ezzel ürügyet kapott a lány érintésére.
A lány szemébe nézve rámosolyog, s már éppen kezdene elfeledkezni az iménti csobbanásról, melyet nyilván valami állat vagy egy faág okozott, és éppen elmélyülne Sabrina bámulásában, hogy aztán belefeledkezzenek egy hosszadalmas csókba, amikor valami, pontosabban valaki előbukkan a szikla mögül.
- Barbi? - hörren fel Chris.
Na nem mintha nem örülne a griffendéles leányzó felbukkanásának, elvégre régebbről ismerősek, csak hát nem a legjobb pillanatot választotta a "beesésre".
Christian döbbenten bámul a mellette ülő lányra, majd felváltva a két barátnőre. Egyikük valószínűleg éppen most huppant bele a patakba, amikor őket kileste, és ettől vizes tetőtől talpig; másikukat pedig ő áztatta át az iménti csók és az ölelés során. Végeredményben mindhárman csurom vizesek, de valószínűleg Chris a leghökkentebb.
- Ti ismeritek egymást? - azután Barbi felé fordulva folytatja a szemrehányást. - És képes voltál eddig eltitkolni előlem Sabrinát? Egyébként, hogy kerülsz ide, mit kerestél a szikla mögött?
Azért, hogy jólneveltségen se essen folt, megejt hamarjában egy köszönést is Barbi felé.
Ekkor veszi észre, hogy egyik keze még mindig a lány vállán van, biztosan akkor "felejtette ott", amikor megsimogatta Momot. Ráérősen simít végig Sabrina karján, hogy végül a kőig elérve ide támassza le a tenyerét és kényelmesen.
Éppen szólásra nyitná a száját, amikor a patak másik oldaláról, a gát mellől kétségbeesett miákolás hallszik, majd a hang tulaja, egy soványka, háztáji cirmos mintázatú, alig pár hónapos kiéhezett kölyökcica bújik elő, s egetverő lefetyelésbe kezd a vízparton. Chris kezd besokallni a szituációból, elvégre azért jöttek az erdőbe, hogy kicsit kettesben legyenek és feloldódjanak Sabrinával. Ehelyett szert tett egy háremre, immáron állatkertje is van. Vajon mi jöhet még?
A macska befejezi a vedelést, elegáns ívben átröppen egy magasabb szikláról a part ezen oldalára, s eközben karmai alig-alig fogtöméslazító hangon csikordulnak meg a köveken. Ezután púpos háttal, égnek emelt áramszedővel dorombolva kezd kunyerálásba a három diáktól mind ételre, mind dajkálásra sóvárogva.
- Oké, aki a legszárazabb, az fogja a macskát - rendelkezik Chris szilárdan. - Ha megszáradunk valaha és nem akad addig más gazdája, akkor adoptálom. Addig viszont nektek kell cipelni, lányok.

Sabrina & Chris

Te balfék-.-" Most mit gondolhatnak rólam? Hogy kilestem őket? Én se gondolnák mást, az lesz ha hamar kimagyarázom és eltűnik a randiról. Még mindig bizarr, hogy Joanna és Chris. Vagyis hát...nem bizarr, csak nekem, mert mindkettő a barátaim és olyan furán jött ki. Nem lényeg. Most hallgatnom kell a leszidást, amit megérdemlek-.-"
Majdnem egyszerre mordulnak fel. Elpirultam szégyenemben. Chris támadt először.
"És képes voltál eddig eltitkolni előlem Sabrinát? Egyébként, hogy kerülsz ide, mit kerestél a szikla mögött?"
- Öhm....- most magyarázhatom ki magam- Hát először is, nekem sosem jutott eszembe, hogy összehozzalak titeket, de hát megoldottátok egyedül is, nem? - remélem Chris nem veszi véresen komolyan a gyenge kis humorizálásom- Vagyis, nem úgy értettem...- oh, te ostoba, gyorsan folytattam beszámolómat- Hát az úgy volt, hogy a barátnőmmel, Corneliával, aki itt ül a szikla túl oldalán...
- Hali!- hallottam a vidám hangot. Valószínűleg eddig nevetett magába rajtam, de folyattam.
- ...és sétálni indultunk. Meghallottam a hangoztok, és ismerősnek tűnt, így kíváncsi voltam- már felálltam, s a földet pásztáztam, szégyenkezve. Én is tökéletesen időzítek.
Vártam, a reagálás, a további szitkozódást, esetleg megbocsájtást.
Újra felhangzott a hang a szikla túloldaláról, de ez már nem vidám volt.
- Te jó ég!-a hang felé fordultam- Liza, bocsi, de mennem kell, teljesen kiment a fejemből a büntetőmunka, amit McGalagony szabott rám. Jaj Merlinem, sajnálom, sietek, én megyek. Szia...vagyis sziasztok!- ezt mind egy szuszra mondta el, és már hallottam is a gyors lépteket a talajon. És már el is ment. Itt hagyott! Pedig Ő rángatott el ide, és miatta kerültem kellemetlen helyzetbe! Kis szemét, ezért még kap! Lassan visszafordultam barátaimhoz, s kikerekedett szemmel, zavarodott arccal próbáltam valamit kinyögni.
- Öhm..krhm...ehm...
Jaj, de idiótán érzem magam! Mint aki torokgyulladást kapott...

Chris és Barbi

Pedig a csobbanást már el is felejtettem, mikor Chris a szemeimbe nézve rám mosolygott, a vállamhoz hozzám érve simogatta meg Momot és már éppen csókoltam volna meg, mikor Barbi feje bukkant ki a szikla mögül. Kedveltem Barbit főleg miután megmentett, de ez most nem a megfelelő alkalom volt, hogy felbukkanjon. Egy kicsit ideges lettem, így nem mondtam egy árva szót sem., mikor elmesélte, hogy hogy került ide. Ekkor ismét egy hang hallatszott a túloldalról, ami Barbara barátnőjéhez tartozott. Szerencsére ő nem bukkant fel a szila mögül. Idegesen rakosgattam a lábamat. Persze nem Barbira voltam mérges, csak ez most annyira nem kellett ide. Nagy idegességemben nem is zavartattam magamat, bal kezemmel megfogtam a srác kezét, amit éppen az imént rakott le a kőre. Nem is éreztem ezt bunkóságnak. Ekkor az iménti hang ismét megszólalt a szikla mögül, hogy ő most elmegy. Olyannyira nem tudtam mit kezdeni magammal, hogy legszívesebben folytattam volna az iménti csókot, de időben megállítottam magamat.
- Honnan ismeritek egymást?- kérdeztem és próbáltam mindezt nyugodt hangon. Akkor hökkentem meg ismét mikor egy újabb élőlény bukkant fel, egy macska. Chris azt mondta, hogy valamelyikünknek cipelnie kell, de ő örökbe fogadja. 
- Nekem már van macskám Austin, és nem kell még egy. Amúgy is elég sok gondom van vele itt a Roxfortban.- válaszoltam. Ekkor esett le, hogy Chris mit mondott- Cipelni? Mert hova megyünk?- hebegtem. Nekem eszem ágában sem volt innen sehova sem mozdulni. Nem megyek innen és kész. Ijedten néztem, a szemébe a fiúnak, de kék szeme olyannyira megnyugtatott, hogy el is felejtettem idegesnek lenni.
Barbi valamit elkezdett mondani, de nem lehetett érteni és ekkor ismét a srác felé fordultam.
- Szerintem Barbara nem akarja megfogni a macskát mivel utálja őket.- mondtam majd a lány felé tekintettem. A törpegolymókot átraktam az ölembe és ott simogattam tovább.

Sabrina és Barbi

Érzi, ahogy Sabrina megfogja a kezét és ettől valami különös meleg borzongás fut végig rajta. Belenéz a leányzó szemébe, mely akár valami csokoládészínű örvény, úgy vonzza a tekintetét. Akaratlanul megnyalja a száját, amin még mindig érződik a lány szájának íze, ami jó érzéssel tölti el a hugrás srácot.
Chris poénból kérdezte meg, hogy miért is rejtegette előle eddig Sabrinát Barbi, ám úgy fest a viccelődő felhang nem ért el a griffendélesig, s ő véresen komolyan vette a kérdést. Ehhez mérten próbálja valahogy elbliccelni az egészet, mire a fiú felnevet.
- Gyere, te lökött - nyújtja ki karját Barbi felé, ám nem mozdul ültéből, mert így másik kezével magához karolhatja Sabrinát. Leplezetlenül vigyorog - Barbi a testvérem, Rico egyik barátnője, de az is lehet, hogy csak volt. A fene se tudja követni az öcskös nőügyeit. Egy bulin mutatta be nekem Rico néhány hónappal ezelőtt, később pedig egészen jól összebarátkoztunk. És ti honnan ismeritek egymást, Sab?
És ekkor szól közbe a szikla túlsó oldaláról az ismeretlen lányhang, hogy köszönjön a kettősnek, majd rögtön a saját távozásáról értesítse őket. Chris hiszi is, meg nem is a távozást, ám nem érdekli különösebben mitévő lesz az ismeretlen.
Meglehetősen elpirulva ad egy puszit Sabrina szájára. Azért csupán puszit, mert sejti mennyire elmerülnének egy esetleges csókban, ő legalábbis biztosan nem tudna pórázt kötni a szájára és az mégis szemétség lenne a véletlenül közéjük csöppenő Barbival szemben, ha semmibe vennék a jelenlétét.
- A kíváncsiság viharosan öregít, ugye tudod? - vigyorog a griffendéles lányra Christian, azután ha Barbi legfeljebb karnyújtásnyira van, akkor gonoszkásan beleborzol a hajába.
Majd Sabrina válaszát hallgatva sajnálkozón fordul a macskához.
- Ez esetben sorry, cicám, az enyém leszel - és szabad kezével ölébe telepíti a vérnyákolót és ártatlanul fordul barátnőjéhez. - Egyelőre nem áll szándékomban sehová sem menni, Sabrina, azonban ha egyszer elindulunk valamerre, akkor őmacskaságát is vinném. De csak ha nem bánod. Nem hinném, hogy bántaná Momot.
Chris tétován néz. Oké, hogy Sabrina esetleg haragszik Barbira, amiért belegyalogolt a randijukba, de mintha valami más is volna a levegőben. Enyhe féltékenység. Hiszen olyan különösen kérdezte Sabrina, hogy ők mégis honnan ismerik egymást... De nem, nem lehet féltékeny, hiszen ez még csak az első  randijuk és különben sem lenne oka rá, mivel Barbival csupán barátok! Végül a fiú egy "cöh, Merlin se érti a nőket" gondolat kíséretében átsiklik a téma felett (de csak ha a lányok nem élezik ki a helyzetet).

Sabrina & Chris

Legszívesebben össze-vissza átkoztam volna magam. Csak álltam, mint egy szerencsétlen. Cornelia itt hagyott! Itt állok, a sikeresen berontásom után.
Nyávogás.
Felkapom a fejem. Macska?! Hol?! Merlin, ez eddig is itt volt? Nem foglalkoztam vele, mert, az önbírálásba belefeledkeztem, én is jó vagyok ám...
Csak nézem azt a dögöt, s Chris hangjára lettem figyelmes. "- Gyere, te lökött "
Megkönnyebbülve konstatálom, hogy Chris megbocsájtotta taplóságom, de mi van Sabrinával? oO Remélem nem haragszik túlságosan, bár megérteném.

Na jó, úgy gondolom eleget szenvedtem, beleestem a randijukba, nem direkt, ez van. Elmegyek és folytathatják, ahol befejezték. Pár nap múlva már idiótán röhögve emlékszünk rá vissza.
Meg előzve a válasszal Sabrinát megszólaltam:
- Ez vicces történet, de egy lány mosdóban futottunk össze - egy jókora mosolyt mellékeltem a mondathoz. Nem fűztem hozzá több kommentárt. Inkább -egy hirtelen ötlettel- előkaptam pálcám, s egy könnyű szárító-bűbájt elmormoltam, így már száraz ruhában, álltam előttük- Te is kérsz? - még mielőtt válaszolhatott volna, Sabrinát megcéloztam, s őt is megszárítottam.
Chris kijelentette, hogy megtartja a macskát. Remek, még egy dög a Roxfortban. No, ideje mennem.
- Hát gyerekek, nekem ideje lenne indulnom.- körbenéztem, de már megint szidnám a hülye fejem, mert nem találom a hazautat. Eddig Cornelia vezetett, én meg csak mentem utána- Ajj...ki tudja, hol van... vagyis merre van a kastély?- remek ha elindulok eltévedek, ha meg itt maradok az bunkóság, taplóság, pofátlan dolog lenne a javából. Már legszívesebben sírva fakadtam volna szerencsétlenségemen.