+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Roxmorts
| | | | | |-+  A falu melletti hegyek
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 3 [4] 5 6 Le Nyomtatás
Szerző Téma: A falu melletti hegyek  (Megtekintve 23669 alkalommal)

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #45 Dátum: 2009. 09. 10. - 19:58:09 »
0

.-= Raelyn =-.


Cáfol.
Válasz.

Sajnálatos módon a „miért is lebzsel errefelé” kérdésemre, amely nem kevés hátsó kijelentést is tartalmazott, a válasza nem nyerte el a tetszésem. Legnagyobb fájdalmamra kifejezte vele, hogy maradni fog, ha törik, ha szakad… ráadásul mintha egy kis él lett volna a hanglejtésben, amivel azt akarta sugallni, hogy húzzak a retkes picsába. Szerencséje, hogy ezt a négy szót nem ejtette ki, bár közel sem tetszett, hogy egyáltalán utalni mert rá, még ha ennyire visszafogott formában is. A legszivesebben most, ebben a pillanatban álltam volna fel, hogy akkorát basszak le neki, fogai se maradjanak a szájában. Nem tehettem, elvégre igen hamar kiderült volna a tetlegesség, tekintve, sírva szaladt volna az eslő tanárig elecsetelni, és eltúlozni a dolgokat, ahogyan azt szokás. Annyira nem izgatott maga a tény, hogy leírva magát elszalad nyávogni… az ígéret tartott vissza, amit közel fél éve tettem. Az igazat megvallva alig pár emberrel találkoztam az iskola falai között, akik nem úgy reagáltak a pofonomra, ahogyan a döntő többség. Ők valamilyen szinten ki is vívták a… nem, nem a tiszteletem, inkább egyfajta elismerés-szerű valamit. Egy dolog biztos, a nyugalmas és magányos délutáni programomnak lőtek, hála a másik kőtömbön terpeszkedő Foszforeszkának. Azt nem mondhattam ki kerek-perec, hogy húzzon a vérbe, elvégre mégiscsak ő volt itt hamarabb. Na, nem mintha ez gátló tényező lenne, közel sem, de vagyok annyira emberséges, hogy úgy zavarom el, azt higgye, az a helyes… A merengésemből aztán újra a szavai rángattak vissza, hirtelen ért az újabb válasz, amely még mindig a kérdésem megválaszolására irányult. Természetesen Sean Blaine-hez méltón reagáltam, azaz figyeltem őt, mélyen a szemébe fúrva a sajátomat, rezzenéstelen, semmitmondó tekintettel. A táj, érdekes meglátás, de valóban valami nyugtató az egész szarban. Bármennyire is ellenkeznék, vannak olyan pillanatai a természetnek, amelyek képesek még a felbőszült vadat is kezes báránnyá változtatni. Jelenleg nálam ez nem élt, hiszen mögöttem egy kibaszott pöcegödör díszelgett Roxmorts néven, előttem pedig a többezer éves, csoda, hogy még egyben lévő, renoválásra szoruló iskola kastélya. Nekem ez nem nyugtató panoráma, sokkal inkább hányingerkeltő rémképek.
Elfordultam.
Az ég.


Mivel nem számoltam újjabb megnyilvánulásra, így hátrabillentve a fejem tekintettem a kékellő égboltra. Egész nyugalmasnak tűnt, a kellemesen hűvöskés szellő hatására a felhők lassan úszkáltak, blablabla… ha nem vettem volna figyelembe az iskolát és a falut, azt mondanám, ez nyugtató. De a tudat, hogy mindkettő ott rohad ahol, csak a fejem kell mozdítanom, elrontotta az egész képet. Elfintorodva emeltem meg a fejem, majd tekintettem az iskola irányába, aztán vissza a falu felé.

Egy kérdés.
Mégegy.

Minthogy sajnálatosan megindult a beszélgetés, kénytelen és kelletlen de úgy döntöttem, válaszolgatok a vöröskének, hadd legyen egy szép napja, amikor nem gyufaként tekintenek rá. Visszapillantottam, elvégre a felvetődő téma megkövetelte az egymást kitüntető figyelmét. Sokan nem szokták szemlélni az emberek apró reakcióit a beszélgetések alkalmával, pedig olykor egy szemrebbenés, egy apró fintor, egy ajakrándulás sokkal többet fejez ki, mint a kiokádott szavak.
- Nem az én tisztem eldönteni, hogy hová is tartozom!
Unott hangszín, olyan semmilyen, ami folyamatosan titokzatosságban tart… mint egy lepel, ami eltakar, ha nem szeretnéd, hogy észrevegyenek. Nem tettem hozzá, hogy úgy gondolom, az határozatlanságra utalt volna, én pedig nem vagyok az. Soha nem voltam, nem fogom éppen most elkezdeni. Amúgy is, semmi értelme annak, ha egy ember önmagáról mond véleményt, azt úgy fényezi, ahogyan szeretné, a valóságalapja a szarral egyenlő.
- Hiába is mondanék bármit, az nem mondana el rólam semmit a Merlin-verte világon.
Előre dőltem, majd felé fordulva helyezkedtem ismét el a szikladarabon, amin eleddig is tengődtem. Lótuszülésbe heveredtem, hátradőlve a karjaimmal tartottam meg magam.
- Persze, olykor a döntő többség szava sem mérvadó, hiszen az ember csordában számítva kötöznivaló marha. Egyénenként valamivel több az esély az értelmes megnyilvánulásra.
Sajnálatos módon igazság, bármilyen fájó is… de az ember ha társaságban van, könnyen befolyásolható a körötte lévők által. Amennyiben azok véleménye badarság, akkor az összkép is azt fogja adni. Magában azonban, ha kissé megerölteti az agya helyén lévő ürességet, talán képes lehet a gondolkodásra.
Figyeltem.
A reakciót.

Naplózva

Raelyn Bells
Eltávozott karakter
*****

Hugrás vöröske - A szalonnások tiszteletbeli tagja

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #46 Dátum: 2009. 09. 11. - 19:19:10 »
0

SEAN

Kíváncsi voltam, a fiú mit fog felelni, és melyik csoportba sorolja magát.
Fejét könnyedén az ég felé fordította, mintha lenne ott valami érdekes. Lopva én is felpillantottam, nem-e a postaszállító baglyok haladnak el a fejünk felett, de végülis nem láttam az égen semmi érdekeset.
Amíg a válaszra vártam én is elgondolkodtam, hová tenném magam. A felsoroltak közül persze egyikbe sem, de az átlagosba sem. Az átlagos... az átlagos megbújik a háttérben, jól elvan magának, sosem csinál semmi rosszat vagy rendszegőt, és teljesíti a kötelességeit. Szerintem. Szóval ebben én semmiképp nem vagyok benne.

Aztán mikor a fiú ismét rámnézett, kizökkentett álmodozásomból, szinte éreztem jéghideg tekintetét a tarkómon. Felé fordultam, és érdeklődve vártam a frappáns választ, amilyet az előbb is kaptam.
Szóval szerinte nem az ő feladata eldönteni mi is, ki is...
Nos, nem volt olyan összeszedett felelet mint az előző, de hamarosan ismét megszólalt, immár velősebb mondanivalóval. Egyik szemöldököm akaratlanul is kérdőn felvontam, ahogy beszélt. Ha nem ő dönti el, hát akkor ki? Jóga-órába illő pozitúrájával egybekötve erre is megkaptam a választ - amivel megintcsak részben értettem egyet. Elgondolkodtam, mit is feleljek.
A fiú szerint - még mindig nem tudtam a nevét, tartottuk az inkognitót - az emberről nem a nagy többség alkot véleményt. Pontosabban az is, de az téves az esetek 99,9%-ában. Igen ez szerintemis így van, de akkor ki, ha nem is saját magunk?
"Egyénenként valamivel több az esély az értelmes megnyilvánulásra."

-Vagyis csak egy ember alkothat rólunk valós véleményt, aki igazán ismer bennünket.. vagy pedig bárki más? Csak egyesével-  Mondtam szinte magamnak, de tulajdonképpen neki is.  
-Na, jól belementünk a témába-  Mondtam megrázva a fejem, szinte hitetlenkedve. Idejövök a Roxmortsba hogy megnézzem a tájat és megtaláljam a belső harmóniát.. pff, micsoda duma, szóval hogy kicsit pihenjek és kiszellőztessem a fejem, erre idejön egy flegma de értelmes fiú, és együtt vitatjuk meg az emberek személyiségét. Na szép.
Rápillantottam, mit csinál éppen, aztán eszembe jutott amit az előbb mondtam. A szám szeglete aprócska mosolyra húzódott: "vagy pedig bárki más?"
Tudtam hogy ez nem reális, ha egy ember véleményt mond a másikról úgy hogy alig ismeri, de azért érdekes lett volna. Najó.. inkább mégsem lettem volna túl kíváncsi rá, mit mond rám a "képmutató hulladék" és a "kötöznivaló marha" után.
Aztán hirtelen egy másik zene ugrott be, végre kitörölve azt a hülye Smash Mouth számot a fejemből.. A nyári napsütés után novemberi eső. Tudom hogy ősrégi és talán vércikinek találná mindenki, de nekem akkor is tetszik.
Everybody needs some time...on their own
Don't you know you need some time...all alone


Hahh, még passzol is a témához. Gondolatban a dalszöveget fújtam, fejemet pedig akaratlanul is a ritmusra mozgattam, de csak igazán leheletnyit, szóval Sean csak akkor vehette észre ha igazán figyel. Biztosan látszott hogy nem őrültem meg csak egy dalt "éneklek", de aztán inkább gyorsan abbahagytam, mielőtt tényleg feltűnne neki.
Ártatlanul felé fordultam, arra várva mi a reakciója az előző kijelentésemre.
Naplózva

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #47 Dátum: 2009. 09. 14. - 15:13:12 »
0

.-= Raelyn =-.


Nyugalom.
Pihenés.

Kár volt az elrontott, magányomban tervezett délutánomért, persze, ha más oldalról szemléljük a dolgokat, azért akadt némi öröm is az ürömben. Minthogy javarészt hozzá kellett szoknom az újabban társaságomat megtűrőkhöz, nem igazán ért váratlanul a beszélgetés. Az igazán meglepő csupán az volt, amit persze egy pillanatra sem lehetett látni rajtam, hogy az előttem, másik sziklán terpeszkedő csajjal egy igen képlékeny témába szaladtam bele. Mindenkinek megvannak a saját maga véleményei a körötte lévőkről, és bizton állítom, akadnak olyan szemléletek, amelyek nem sajátok, mástól származnak. Ezek a ferőzöttek, amikor nem önnön ismeretünket vetítjük másra, hanem egy teljesen elszigetelődött véleményt. Mivel többen is azt mondták, adott ember éppen ilyen, vagy olyan, azonnal hinni kell a pletykáknak. Nem szabad, mert egyetlen ember, aki lehetséges, éppen rossz kapcsolatban van a kielmzés alatt álló alannyal, nem ad reális képet. Tény, ha nincs viszonyítási alapod, hinni fogsz a barátodnak, elvégre adsz a szavára… nálam legalábbis így működik. Ezért nem dicsekedhet alig pár lelken kívül senki a kitüntető bizalmammal, rettenetesen meg kell szenvedni érte, nem adom könnyen. Eleddig egyetlen olyan embert ismertem, akinél azt mondtam volna, ha kell, elé állok egy főben járó átok ellenében is. Senki más, és akiben nincs bizalmam, annak a szavát is úgy tekintem, mint a nagy büdös semmit. Mintha nem is hallottam volna. A mostani fiatalok többsége könnyen osztogatja ezt a ritka kincset, és minden élőt a barátjának nevez… egészen addig, amíg az a bizonyos barát nem folytja bele egy hatalmas adag gőzölgő szarba, vagy szúrja hátba egy akkora késsel, amit látni sem látott még a világ. Szánalmasan gyorsan zajlik az egy-egy beszélgetésből legyünk barátok folyamat, undorító és visszataszító. A másik, amitől a gyomrom is képes kifordulni a helyéről, mind a fiúk, mind pedig a lányok sorai között értendő, amikor egyetlen beszélgetés elég ahhoz, hogy este már egymás nyáltól csorgó pofájában kössön ki a páros, rosszabb esetben az ágyában. Kurvák és hímkurvák… akadnak szépszerivel, és náluk nevetségesebbet még nem láttam a földkerekségen. Honnan a retkes picsából képes egy beszélgetés alapján…? Nem is érdekes ezen kattogni. Vannak az átlag emberek, akadnak a selejtek, utánuk szintben következik a legalja, aztán a pöcegödör, és valahol azalatt, több ezer méter mélységben vannak ők. Mellettük pedig helyet foglalhatnak az egyéjszakásokat gyűjtők.
A csaj.
Megszólalt.


Figyeltem, mit is mond, és milyen mimikával teszi azt, vagy éppen hanglejtéssel. Egy ilyen kényes témát felvonultató beszélgetés alkalmával ez a legkevesebb, szerény véleményem szerint. A kérdés elhangzását követően szinte azonnal hozzátette a gondolatát is. Az én meglátásom az volt, még nem mentünk bele a témába teljes mélységeiben, kissé összetettebb a dolog ahhoz, hogy pár szót követően ezt mondhassuk. Haloványan, éppen csak lehelletnyi ideig elmosolyodva szólaltam meg.
- Dehogy mentünk bele, csak a felszínt karcolgatjuk.
Az apró ajakgörbületet követően minden visszatért az eredeti kerékvágásba, unott arckifejezés, semmitmondó pillantás, és üres hangszín.
- Az, aki jól ismer minket sem biztos, hogy valós képet alkot. Gondolj bele, ahhoz, hogy jól ismerjen, hosszú időt kell melletted töltenie, aminek általában barátság a vége, persze, ha úgy alakul. Kevesebb negatív jellemzővel fog illetni, mint amennyi van valójában. Kevesen vannak, akik a barátság ellenére is képesek reálisan szemlélni a dolgokat veled kapcsolatban, és eképpen véleményt mondani rólad.
Aprót mozdultam, nehogy túlontúl hamar elzsibbadjak a sziklán, annyira azért nem volt kényelmes, mint amilyennek kinézett.
- Aki pedig nem ismer, csak felszínesen, hogyan mondjon rólad bármit is? Egyáltalán, milyen jogon teszi és formál véleményt?
Alig fejeztem be a monológomat, láttam, amint a csaj lassan és ütemesen rázni kezdte a fejét. Nem kellett túlzottan sokat gondolkodni, vajon miért is teszi. Több mint biztos, egy megragadt zene elemei maradtak a gondolatai között. Ezzel csak az volt a baj, hogy ezesetben kurvára nem arra figyelt, amit mondtam. Mi a fészkes fenének kérdezett vissza egyáltalán, ha leszarja a véleményemet? Persze, magamat most sem hazudtoltam meg, szinte ösztönösen érkezett a reakció a látottakra.
- Sokan mondanak rólam sokmindent, de azt még nem hallottam, hogy ennyire unalmas lennék.
Szépen felvezetett, nagyobb pofonnal felérő megnyilvánulás, azt hiszem ez kijárt azért, amit tett, vagy éppen nem tett.
- Mondták már rád, hogy hatalmas bunkó vagy?
Remélhetőleg vette a célzást, ha nem, akkor már most halottnak lehet nevezni a további kontaktust kettőnk között. Mi a fasznak figyeljek valakire, vagy beszéljek hozzá, ha a szavaim átmennek az üres fején, és a szabadban, méterekkel odébb elhalnak?
Naplózva

Raelyn Bells
Eltávozott karakter
*****

Hugrás vöröske - A szalonnások tiszteletbeli tagja

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #48 Dátum: 2009. 09. 15. - 12:08:10 »
0

SEAN

A hangja törte meg a csendet, a zene pedig egyenesen szertefoszlott.
A fiúra néztem, és figyeltem mit mond. Igen, van benne valami... De ahogy így belegondoltam, egy igazi barát megmondja a véleményét meg ha az negatív is, és persze a tanácsaival is ugyanígy tesz, nem? Már ha teljesen őszinte az a barát. Az igaz barátnak annak kell lennie. Jó meglátásai vannak ennek a srácnak elmehetne filozófusnak vagy psziciáternek. Ráadásul elmondása szerint még igazán bele sem mentünk a témába. Bár ezen a feltevésen nevetnem kellett volna - nem pont úgy nézett ki, mint egy megértő, kedves pszichológus. Észrevettem, hogy elmosolyodott. Ez az első alkalom.
Aztán rásandítottam: vajon miért hagyta abba? Biztos fel tűnt neki a kis álmodozásom?..
-Bocs, hangosan nem akartam. De figyeltem minden szavadra-
Feleltem, bár szó szerint biztosan nem tudtam volna visszaadni amit mondott.. mert ki az aki igen? És hát, nos.. nem szeretek mások előtt énekelni, még ha nem is olyan rossz a hangom. Sem hegedűlni.

A következő beszólása, nos, elég hirtelen és rosszul érintett. Egy pillanatra nagyon felrántottam magam, és kezdte elönteni a halvány, megszokott pír az arcomat, ami ellen nem tudtam mit tenni. Én igenis figyeltem, még ha nem is úgy tűnt!... Arról nem tehetek, hogy hajlamos vagyok elkalandozni.
Hamar lecsillapodtam: ahogy belegondoltam, végülis tényleg hihette úgy, hogy nem hallottam amit mondott, jogos.. De nem fogok behódolni és elnézést kérni az biztos, egy ilyen aranyos kis beszólás után. Ahhoz túl makacs vagyok, épp elég nagy dolog ha már magamban elismerem hogy részben igaza volt. Részben.

-Ennyire őszintén még sosem...-
Mondtam oda neki, aztán tüntetőleg elfordítottam a fejem a másik irányba. Jól megnéztem a tájat, vettem egy nagy levegőt, majd lassan kifújtam hogy elmúljon a pirosság. A mérgem hamar csillapodott, szerencsére már az arcom sem éreztem olyan melegnek, valószínűleg eltűnt a vörösség. Szerencsére.
Visszafordultam még hozzá, bár úgy hittem, biztosan nem fog rám figyelni csak úgy bosszúból, vagy hogy megleckéztessen. De azért elmondtam a magamát.
-Egyébként igazad van, de egy igaz barát őszinte, és elmondja a véleményét, még ha az negatív is.-
Mondtam el hangosan amit gondoltam, aztán egy pillanatra az ég felé fordítottam a fejem. Mostmár untam ezt a sima ülő pózt, úgyhogy a kezeim a hátam mögé nyújtóztattam, és úgy foglaltam tovább a sziklámat.

Mint a villámcsapás, úgy ütöttek a fejembe szikrát a saját szavaim. "Elmondja a véleményét, még ha negatív is" - ez biztosan feltűnt neki is, az előbbi beszólására gondolva. Megmondta mit gondol, még ha az nem is volt túl szép dolog. Nem nevettem el magam mert nagyon nem illett volna ide, de azért egy kisebb mosoly kiült az arcomra.
-... Pedig nem is vagyunk barátok-  Jegyeztem meg csak félig odafordítva a fejem, aztán ismét magam elé. Nem vártam el hogy válaszoljon vagy egyetértsen vagy valami, de ez akkor is olyan irónikus volt. Ezek szerint ez a fiú igaz barátja lehet másoknak - már ha van neki olyan, de ez végülis magányügy, nem akartam rákérdezni.
-Néha nem olyan könnyű ez... Mármint megmondani és főleg meghallgatni az őszinte szavakat- Rántottam meg a vállamat, kicsit még mindig bosszankodva a "bunkó" jelzőn. Nem is voltam az! - mondta a makacs énem. De nem is ismer annyira, hogy megjegyzést tegyen rólam!...
Naplózva

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #49 Dátum: 2009. 09. 15. - 16:40:50 »
0

.-= Raelyn =-.


Bocsánat.
Cáfolat.

Mondhatom, igencsak érdekes egy picsával hozott össze a sors, nem elég, hogy nem figyelt rám, még be is vallotta nagy sebbell-lobbal. Hiszen, a „bocsánat, hangonsan nem akartam” mondatával azt sugallta, le voltál szarva arra a pár pillanatra, és igenis jobban érdekelt a kibaszott zene, mint a fecsegésed. Legalább mondaná a szemembe –igen, tudom, nem éppen bizalomgerjesztő a kéksége miatt, hozzásorolva a személyiségem, de azért álljon meg Dumbledore-, nem vagyok egy sértődékeny alkat, azzal a lendülettel fogtam volna be a lepcses pofámat, és fordulok száznyolvan fokot, hogy a hatalmas hátamat láthassa. Igaz, hogy érkezett egy aprócska „ne haragudj” is, noha rendesen becsomagolta a szavaival, melyek szerint figyelt rám. Lehetséges, de akkor is csak felületesen, nem pedig úgy, ahogyan azt a téma, és jómagam is megkívántam. Mindegy, régóta nem tartoztam azon emberek közé, akik minden apró szarságon kibuknak, aztán hetekig nyugtatót kell szedniük a panaszaikra. Mivel kinyilvánítottam a véleményemet a pillanattal kapcsolatban, lezártnak tekintettem a dolgot. Az pedig, hogy elfogadta, vagy nagyon haloványan, de egyetértett… hát, Merlinre, ez van, talán szorult bele némi értelem. Ez egy jó pont, már nem az állatkategória majom fokát képviseli, hanem átlépett az emberek közé. Vastaps.
Elfordult.
Elpirult.


Szerette volna, vagy sem, azért a másodpercekre kiülő pír elárulta, hogy mérges, és a szívére vette a hallottakat, de az ég szerelmére, mi a fészkes fenének kertelnék? Nem hiszem, hogy attól lesz valaki ember, mert össze-vissza nyal és ömleng. Valószínűsíthetem -és sajnos ebben bizony nyugodtan általánosíthatok, tekintve a diáktársakat, akik ráadásul hímek, noha biztosan akadnak nőneműek is, akik a lányokra gerjednek-, ha most itt ülnének a helyemen, azt sem tudnák, hogyan tekerjenek a kis vöröskének, hogy megszerezhessék. Olyan ez az egész kurva iskola, mintha egy kibaszott hatalmas társkeresőbe járnék. Az emberek addig nem nyugszanak, amíg nincs legalább egy nő mellettük… vagy éppen kan… mert ugyebár mindkét fél gusztustalanul szánalmas ezen a téren. Sebaj, vannak neves kivételek a tömegben, akik felül tudnak emelkedni a nemiszerv-vezérlésen, és nem azért álnnak le beszélgetni, mert meg akarják tudni, milyen is lehet a szex az érintettel… vagy éppen csak egy barmot szeretnének maguk mellé, akit pórázon lehet cibálni. Mindezt azért, hogy a társaiknak elmondhassák, nekem van barátnőm… ahha, az egy beszélgetés alkalmával összeszedett kurva biztosan annak számít. Mivel elfordult, jómagam lepattantam a szikláról, amin eleddig heverésztem, majd kinyújtózva fordultam a falu irányába. Kár volt, azonnal fintor ült ki az arcomra a látványa miatt. Megrázva a fejem fordultam a domboldal irányába, majd a széléhez érve leguggoltam, és úgy figyeltem a tájat, háttal Gyufácskának.

Szavak.
Gondolatok.

Noha az előbb még megsértődött a lelkem, úgy folytatta a beszélgetést, mintha mi sem történt volna. Természetesen nem figyeltem rá, csak hallgattam a szavakat, mert ugyebár, annyira nem fontos az egymásra való odafigyelés. Lehet ezt gyerekesnek nevezni, vagy bárminek, leszarom… nem erről szól… hanem arról, ha nem fontos, akkor én minek törjem magam? Mivel azonban még mindig nem képviselem a bunkó kategóriát, jóllehet, ezt csak én állítom magamról, mindenki más az ellenkezőjét mondja, azért válaszoltam.
- Igen, és a negatív véleménye után ő lesz az utolsó szemétláda, mert nem állt teljes vállszélességgel a barát mellé.
Megráztam a fejemet, ez is túlontúl evidens volt a látottak alapján. Annyit szemlélődtem már az iskolában, és soha nem találkoztam még olyannal, hogy valaki egy ilyenen ne sértődött volna meg. Szánalmas.
- A diákok többségének értelmi színvonala nem elegendő egy efféle kritika feldolgozásához. Öröm, hogy nem szarnak a szoba közepére. Tiszteletféleség a kivételeknek.
A talajra tekintve egy apró követ emeltem meg, majd vizsgálgatni kezdtem azt, mintha annyira érdekes lenne.
- Nem, nem vagyunk…
Hátrapillantottam a vállam felett, miközben felegyenesedtem, majd a messzeségbe révedve elhajítottam a kezemben lévő kavicsot.
- … de pont kifogtál egy olyan embert, aki mindig kimondja azt, ami a szívén. Nem nyerő taktika, de ilyen vagyok!
Azt már nem tettem hozzá, hogy emiatt tartanak az emberek egy baromnak, utolsó szemétnek, akit legszívesebben megköveznének, vagy bevágnák egy főben járó átok elé.
Figyeltem.
A követ.


Naplózva

Raelyn Bells
Eltávozott karakter
*****

Hugrás vöröske - A szalonnások tiszteletbeli tagja

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #50 Dátum: 2009. 09. 17. - 12:22:40 »
0

SEAN


Mostmár rá mertem nézni, ahogy elmúlt a pirosságom.
De ő nem: leszállt a szikláról, és a domboldal szélére guggolt. Úgy vettem észre, hogy nem akar többet hozzám szólni, bizonyára a kis zenei blackout-om betette nála a kaput. Pedig tényleg nem direkt volt, de úgy döntöttem hogy nem eszem magam tovább miatta. Ha ennyin megsértődik.. Hát Istenem.
Azért legbelül volt bennem egy kis "Kár" érzés. Fura fiú annyi szent, de legalább (legalább?) őszinte, kimondja amit gondol. Ez bizonyos mértékig pozitívum, de azon felül már inkább a tapló szó alá soroljuk az ilyen embereket. Pontosan nem tudtam, hol is van az a képzeletbeli határ a kettő között, ahogyan azt sem, ez a srác melyiket képviseli. Egyelőre.

Az égre pillantottam: halvány, szürkés színt öltött, apró bárányfelhők lepték el, mintha egy kissé be lett volna borulva. Egy enyhe, de annál hidegebb szellő járt táncot körülöttem, mire még fentebb húztam dzseki cipzárját. Dejó hogy hoztam, talán még esni is fog. Összébb húztam magam a sziklán, a karommal átfogtam a térdemet, mintha úgy kevésbe lenne hűvös. Perpillanat nagyon is örültem, hogy nem mentem még fentebb a hegyen, már itt is épp elég kellemes a klíma.

Mégis válaszolt. Némi ellentmondást éreztem a hallottakban.
Szerintem - attól még hogy valaki véleményt nyilvánít, nem árulja el a barátját. Tanácsot ad, de ugyanakkor mellette áll, hiszen elmondta amit gondol.
Aztán a következő szavait - úgy értette vagy sem - először magamra vettem. Mivel háttal volt, vágtam egy furcsa, értetlen meglepett vigyort: most mi van? Szóval jó dolog, hogy én nem "szartam a szoba közepére" a bunkó megjegyzése hallatán? Hát még szép, hogy nem.  
"Tiszteletféleség a kivételeknek" - ja, hogy nem csak rám gondolt, hanem úgy alapból mindenkire, aki nem veszi szívére a dolgokat... Oké, rendben.
Felállt, és a válla fölött rám nézett, aztán elhajította a kavicsát. Helyeselt. Nem tudtam erre mit mondani - mit is mondhattam volna? - álltam a tekintetét.

-Nem rossz dolog az, csak a legtöbb embernek jobban tetszik a cenzúrázott változat-
Feleltem végül arra a megjegyezésére, hogy pont kifogtam őt, aki egyáltalán nem fél kimondani a véleményét. Aztán eszembe jutott valami.
-Mondd-  Fúrtam hátába a tekintetem, majd megvártam hogy felém forduljon, és csak azután folytattam.
 -Történt már veled olyan, hogy például... Egy tanárral jártál így?-
Kérdeztem, bár szinte biztos voltam benne, hogy a tanároknak is ugyanúgy beszólogat, mint bárki másnak. Egy kis irígység fogott el, amiért ő ilyen bátor - én sem vagyok az a félős fajta, de ugyanakkor próbálok kedves lenni, és nem feltétlenül mindig a 100%os igazat mondanom. Nem azt mondom hogy hazudok, utálom a hazug embereket, de nem is mondom mindenki szemébe hogy "Te hatalmas bunkó." Inkább megtartom magamnak. Ha egyszer megmondanám a magamét egy tanárnak, húhha. Azért kíváncsi lettem volna, melyik az a kiemelkedő eset, amit meg fog említeni, érdeklődve fészkelődtem a helyemen. Talán pont Piton professzorral kapcsolatos? Vagy netán McGalagony..

Várjunk csak, még a nevét sem tudom. Sem azt hogy melyik házba jár - még szerencse hogy nem említettem meg senkit.
Hollóthát, Hugrabug kizárt. Griffendél, talán...
Tuti hogy Mardekáros.
Naplózva

Sean Blaine
Öröktag
***

6. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #51 Dátum: 2009. 09. 17. - 15:44:11 »
0

.-= Raelyn =-.


A kő hosszasan repült az ég felé, majd lassan, de biztosan ereszkedőpályára állva készült a landoláshoz. A messzeségben lévő fák lombkoronájának sűrűjében veszítettem szem elől, és bizony konstatálnom kellett, hogy hoztam a formámat. Jó erőben vagyok. Lehett önhittnek nevezni, önimádónak, meg mindenféle szarnak, de a tények akkor is tények fognak maradni. Persze erre nem csak én tekintettem úgy, hogy kötelező, Cedrah már-már kínos figyelmet fordított mind a mentális, mind pedig a fizikális edzésemre, nehogy egy pillanatra is ellankadjak. Nem szóltam érte, mert végtére is igaza volt, ebben a világban az ember egyszer nem figyel oda, és máris hatan tapostak át rajta. Mindenki csak magával van elfoglalva, a saját kis jólétével, és nevetségesnek mondható problémáival. Egy pillanatra halovány mosoly jelent meg az ajkaimon, de ahogyan érkezett fagyott is alább. Minthogy túlontúl sok szemlélnivaló nem akadt már, és a társalgás is eljutott arra a szintre, ahol a két fél nem igazán figyel egymásra, úgy döntöttem visszasétálok a faluba, beülök meginni egy jó pofa mézsört, esetleg egy kis édes bort a jobb fajtából, aztán irány a könyvesbolt. Akkor azonban ismét felcsendült a hang mögöttem, Vöröske úgy folytatta a diskurzust, mintha mi sem történt volna pillanatokkal ezelőtt.

Megfordultam.
Figyeltem.

A kérdés első szakaszát követően a hangja egy pillanatra elcsuklott, vagy legalábbis befejezte, átgondolva a második szakaszt. Mintha az nem lett volna éppen helyénvaló, vagy olyan területre irányult volna, amire nem biztos, hogy érkezik válasz az itányomból. Az igazat megvallva nem számoltam az általa felhozott lehetőséggel, de úgy voltam vele, nem fogom részletesen kifejteni, kivel és hogyan is beszéltem. Ez nem egy olyan dolog, ami feltétlenül szót érdemelne, hiszen az adott tanár, avagy tanárok is éppen olyan halandó semmirekellők, mint a diákok, mint bárki más ezen a koszos bolygón.
- A tanárok is…
Egy pillanatra elcsendesedtem, hiszen az ember-jelzővel nem lehet csak úgy dobálózni, ki kell érdemelni.
- … ugyanolyanok, mint a diákok, mint bárki más a világon. Semmivel sem többek, vagy éppen kevesebbek ilyen tekintetben.
Természetesen az „ilyen tekintetben” dukált, hiszen minden egyes emberszabásúnak vannak különlegességei, ahogyan az állatoknak is, valami, amiben esetlegesen több lehet a társainál. De abból a szempontból, hogy meg merem-e mondani nekik a véleményem? Egy kutyák, egytől egyig… senki sem kivétel az igazság alól, még akkor sem, ha az szeretne lenni. Ez a dolog nem kiváltság kérdése, egyszer mindenkinek szembesülnie kell az igazsággal, és úgy gondolom jobb előbb, mint soha. Minél tovább húzza valaki, annál hatalmasabb lesz a pofon, annál nehezebben tudja majd elviselni.  Nem vettem le róla a szemem, most nem, úgy indultam meg az irányába. Biztos voltam benne, hogy kattogni fog az agya, mi a picsát akarok, van ez így.
- Visszatérve a cenzúrára… az nem más, mint a hazugásg egy elfogadhatóbb köntösbe bújtatott szinonímája.
Odaérve elé megtorpantam, majd előre hajolva, kezeimmel megtámaszkodtam a sziklán, úgy fúrtam magam a felhúzott térde irányába, ezzel együtt az arcába. Foglalkoztatott a kérdés, és kellő nyomatékot kellett neki adni. Ez a mozdulatsor biztosan elegendő volt hozzá.
- Miért jó hazugságban élni? Egyszerűbb? Elviselhetőbb tőle az élet?
A kérdéseket követően csendben figyeltem, egyrészt a reakcióját a privát szférájának megsértése miatt, másrészt a választ, hiszen foglalkoztatott, miért jó az embereknek, ha örök hazugságban élik le az életüket.
- Hidd el, tény, hogy az igazság kurva fájdalmas, de attól még igazság marad, bármennyire is szeretné az ember az ellenkezőjét.
Vártam.
Figyeltem.

Naplózva

Raelyn Bells
Eltávozott karakter
*****

Hugrás vöröske - A szalonnások tiszteletbeli tagja

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #52 Dátum: 2009. 09. 18. - 15:34:47 »
0

SEAN

Szembe fordult velem.
Először azt hittem az arckifejezése alapján, hogy hozzávág a fejemhez valami olyasmit hogy semmi közöm hozzá, de ezzel ellentétben válaszolt. Talán ő úgy általánosságban használja ezt a közömbös tekintetet, mint egy pajzsként, eltakarva ezzel igazi érzelmeit és gondolatait.
Persze nem egészen a kérdésemre felelt, mert semmilyen konkrét történettel nem szolgált; inkább megmondta kerekperec, hogy nála ez az egész olyan természetes, mint hogy a nap keleten kel és nyugaton nyugszik. És nem tesz különbséget diák és tanár között. Kíváncsi lettem volna, egy-egy felnőtt hogyan reagált a fiú szavaira. Bizonyára először csak elkerekedett szemekkel bámultak rá és tátogtak mint a hal, utána pedig büntetőmunkára ítélték, az a legegyszerűbb.
Aztán megindult felém. Hirtelen nem is tudtam miért, talán dühös rám amiért felhoztam a témát, vagy csak vissza akar menni a sziklára ahol az előbb is ült?
Amikor nem kanyarodott le a sajátja felé, már tudtam hogy felém tart. Közben még mondott valamit a cenzúrás megjegyzésemre is, de egyelőre jobban foglalkozott hogy mi történhetett?..

Megtorpant előttem. Mikor már a sziklám előtt állt, két kezemet fentebb csúsztattam egészen a térdemig, így egy kicsit hátrébb tudtam hajolni, és mivel én ültem, felfelé kellett néznem rá. Eddig tisztes távolságból társalogtunk egymással, most pedig szó szerint a képembe mászott.. Meglepő volt, és eléggé zavaró. Aztán kezeit a sziklára tette, és még közelebb hajolt - mostmár tényleg összezavarodtam.
Kérdezett, többet is. Furcsa kérdések voltak, úgy hangzott mintha ő nem tudná a választ, mintha tőlem, egy egyszerű halandótól kérdezné meg, miért is hazudnak az emberek. Az emberek, és nem ő.
Jól meggondoltam mit is feleljek, végül azt mondtam:
-Az emberek a kellemes hazugságot választják a rideg igazság helyett. A könnyebb utat-  Szándékosan többesszám harmadik személyben mondtam, reméltem hogy nem is azt várja, a saját nevemben beszéljek. Én nem élek hazugságban.

Egy pillanatra eszembe jutott az apám. Mielőtt elment, mindhárman lelkesen bíztattuk, hogy sikerülni fog a mérkőzés. Nem mentünk szurkolni neki, mert még elég kicsi voltam, ráadásul a bátyám pont megbetegedett. Nyertek. Lehet, hogy ha nyer és ottmarad ünnepelni és nem siet haza hozzánk, minden máshogy alakult volna?
De nem, elfogadtam az igazságot, hogy nincs többé.  

"Hidd el" - próbál engem meggyőzni az igazságáról? Nincs rá szükség.
-Elhiszem. Tudom-  Feleltem, közben álltam jégszínkék tekintetét - folyamatosan rajtam tartotta, szinte kényszerítve hogy rá figyeljek, talán tartva az előbbi elkalandozásom miatt. A kék és zöld szempár egymásba fúródott, és nem eresztették egymást. Feszült volt a légkör - érdekelt, mit fog szólni ahhoz amit mondtam.
Én csak azt feleltem, amit gondolok, a kérdésére a választ. Az még nem jelenti azt, hogy az a válasz rám is vonatkozik.
Naplózva

Christian Ashmore
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, az idősebb iker :D

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #53 Dátum: 2009. 09. 19. - 19:43:41 »
0

Sabrina

Chris hökkenten bámul Barbira, amikor az hirtelen feltámad tetszhalottságából. Valahol megérti azt a különösen keserű tekintetet, mert persze nagyon is látja ő a leányzó szemében, hogy valami nem stimmel; azonban képtelen felfogni miért kell a problémákat leplezni. Abból mindig csak nagyobb baj van, mintha kimondanák nyíltan, netalántán megbeszélnék azokat.
- De Barbi… - hörren elhalón a tovaillanó griffendéles után a lány szövegét hallva.
Hatalmasra kerekedett szemekkel, szinte a sziklára kövülve nézi a magát betolakodónak vélő hölgyemény lábának hűlő nyomait, melyek a bokrok közé vezetnek. Időbe telik, mire annyira észbe kap, hogy felidézze: Barbi valószínűleg nem fog egyedül visszatalálni a roxmortsi útra, hiszen a hegyoldal pokolian nagy, s ő különben sem ismeri az utat, hiszen maga mondta.
- Barbi – csatlakozik kétségbeesetten Sabrina kiabálásához és a bozótba csörtet. – Barbi, hová a bánatba mész? Hallod?! Gyere vissza, a fenébe is, ne csináld már…!
A szavak azonban hatástalanok, a lábnyomok pedig alig néhány lépés után eltűnnek egy sziklás részen. A srác csüggedten, lehajtott fejjel lépdel vissza a lányhoz, aki szinte mágnesként húzza magához. Tanácstalansága jelzéseképpen széttárt karokkal vonogatja vállát, nem akarja kimondani, hogy fogalma sincs hová lett féleszű barátnőjük.
Sabrina kérdése sem segített igazándiból a kínos helyzeten, így aztán Christian megest zavarba jön, továbbá csupán a változatosság kedvéért el is pirul.
- Nem tudom – vigyorodik el, agyában pedig immáron különféle ötletek sorjáznak, azonban egyiknek sincs köze Barbihoz.
A srác Sabrina elé sétál, majd magához húzza a leányzót, átöleli és megcsókolja. Egészen kifulladásig húzza a csókot, azonban amikor már elemésztően kevésnek érzi a tüdejében lévő oxigén szintjét, egyszerűen felkapja választottját és a kaján nevetéstől enyhén imbolyogva indul meg vele, mégis biztonságosan tartja a lányt.
- Habár, ha jobban belegondolok, remek ötletem támadt – közli széles vigyorral, mialatt a víziszonyos állatkákat maguk mögött hagyva átlépi a patak medrét, majd nemes egyszerűséggel a közeli katlanhoz egyensúlyozik a víztől és mindenféle algáktól csúszós köveken.
Az utolsó lépésnél akarata ellenére megbillen, így a kitervelt mód helyett viharosan beleborulnak az alig három méter mély katlan kéktiszta vizébe. A fiú hamar felúszik a felszínre, azután betájolja magát és Sabrináért indul. Hatalmas karcsapásokkal szeli a vizet. Amikor odaér a lányhoz, gonoszkodón belecsíp, s a felszín alá merülve, játékosan lehúzza néhány pillanatra; persze csak akkor, ha nem kell kimenteni a vízből a lánykát.
- Nézd! – mutat kacagva a part felé végül, amikor a felszínre robban.
Ott ugyanis a macskakölyök áll, valamint a cicállat által nehézkesen idevonszolt golymók. Előbbi idegtupírozó nyávogással adja gazdája tudtára aggodalmát és féltékenységét egyszerre a számára mélységes mély víz és a két fiatal viháncolása láttán.
- Még a végén megérjük, hogy bébicsőszt küld ránk az éhenkórász girhencs. Nem is tudom ki fogadott örökbe kit az imént a parton. Meglásd, ha felviszem a szobámba, megkínál a ládámban tárolt cincogó cukoregeres édességből a drága.
Naplózva

Sabrina J. Wilder
Eltávozott karakter
*****


a legesetlenebb halálfalónak járó díj birtokosa

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #54 Dátum: 2009. 09. 20. - 17:36:18 »
0

Chris

A fiú ugyanúgy meglepődött Barbi távozásán. Ő is értetlenül kiabált utána, de mintha a hanghullámok el sem indultak volna, így a lányig sem értek el. Most vagy direkt nem hallotta meg, vagy csak véletlenül nem figyelt. Chris becsatlakozva hozzám, kiabált a lány után ismét, de ez sem váltotta ki azt a hatást amit mindketten reméltünk. Valószínűleg a srácnak is eszébe jutott, hogy Barbara azt sem tudja, hogy merre kell menni Roxmortsba, mivel rögtön utána indult a bozótba, miközben én leültem a lány előző, de már hűlt helyére. Christian hamar visszatért és vállvetve közölte, hogy ő sem tudja, hogy most mi legyen. De ekkor már elvigyorodott, és valószínűleg nem az elveszett társunkon járt az esze. Odahúzott magához és megcsókolt. Mindkettőnk levegője már a teljes kifogyásnál tartott, mikor elszakadtunk egymástól, és az ölébe kapott. Azt előzőleg már mondta, hogy vannak tervei a következőket illetően, de fogalmam sem volt arról, hogy milyen ötletei vannak.
- Hova viszel?- kérdeztem mosolyogva, de közben erősen kapaszkodva a fiú nyakába, mert eközben ő már a patak csúszós kövein mászkált velem a karjában. Az állatkákat magunk mögött hagyva, vitt a katlan felé. Már kezdtem megnyugodni, hogy ép bőrrel megússzuk ezt az egészet, mikor Chris megcsúszott. Kilengés. Egy halk sikkantás a részemről, és már is a vízben landoltunk. Egy pillanatra elmerültem, de azután gyorsan felúsztam a felszínre. Körbepillantottam, s megláttam „lovagomat”, aki nagy karcsapások közepette felém közeledett. Elnevettem magamat a helyzeten, hiszen az imént még talpig száraz voltam, és most tessék ismét csupa víz vagyok. A hajamtól, egészen a talpamig. Ha tudtam volna, hogy úszni jövök akkor talán nem is jöttem volna szoknyában. A srác egy kicsit belém csípett, majd lehúzott a víz alá. Az utolsó pillanatban vettem levegőt, majd engedtem a húzásnak. Mikor feljöttünk a felszínre Chris a macskáról beszélt, aki már a parton ácsorogva állt, magával vonszolva az én golymókomat. Egy nyávogással fejezte ki nem tetszését, hogy ő nem akar a vízbe jönni, de ez a macska ebben a pillanatban egy cseppet sem érdekelt.
- Ne aggódj! Nálam Austin etet engem, és ő kínál meg mindig az édességeimből.- mondtam nevetve Chrishez fordulva, majd a srác kék íriszeibe mélyedtem. Hirtelen a nyakába ugrottam- már amennyire a vízben lehetséges- és megcsókoltam, ezzel lenyomva mindkettőnket a víz alá. Mikor már úgy éreztem, hogy meg fogok fulladni elengedtem Christiant és a felszínre úsztam, majd miután felértem elnevettem magamat ismét.  Barbi már teljesen kiment a fejemből ebben a nagy „játszadozás” közben. Ekkor megfordultam, s elfogott egy érzés, hogy gonoszkodjak egy kicsit a macskával.
- Szerintem le kéne fürdened egy kicsit Fáraó!- mondtam gonoszkás mosollyal az arcomon és egy kisebb adag vizet locsoltam a cicusra- Ugye nem baj?- Fordultam a fiú felé.
Naplózva

Christian Ashmore
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, az idősebb iker :D

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #55 Dátum: 2009. 09. 21. - 18:57:06 »
0

Sabrina

A lány, halk sikolya ellenére meglepően biztonságosan úszik, amit Christian megnyugodva konstatál. Nincs szükség a segítségére, sőt úgy fest, bátran gonoszkodhat és szórakozhat is, nem lesz probléma abból, ha esetleg néhány másodpercig a víz alá kényszerülnek.
Az éjkék ing a víz hatására immáron csaknem feketének hatva tapad a fiú széles vállára, mellkasára, izomszelvényes hasára, s az elnehezült nadrághoz hasonlóan igyekszik lehúzni tulajdonosát a felszín alá. Chris rövidke ideig ellenáll a kísértésnek, azonban amíg Sabrina beszél hozzá, bíbelődve kigombolja felsőjét, végül pedig a partra hajítja, egyenesen a döbbenetében nyávogni is elfelejtő Fáraó fejére.
Az újabb csók... felejthetetlen. A fiú képtelen hozzászokni a letaglózó hatáshoz, mellyel minden egyes apró érintés megajándékozza. Amikor barátnője a vízfelszínre evickél, ő inkább a mélyben marad még vagy fél percig, nyitott szemmel bámulván a katlan vizének tisztaságát és persze - kissé talán illetlen módon - a leányzó klasszul áramvonalas lábait. Érdekes módon fel sem merül benne olyasmi, hogy egyszerűen lefektesse Sabrinát, ahhoz valamiért túlzottan sokat jelent neki ez az egész, holott ez még csak a második találkozásuk. Habár Chris mindig is ahhoz a típushoz tartozott, aki nem csábít, azonban nincs fából, s nem áll ellen a csábításnak; leszámítva persze a Rico és általa lefektetett alapszabályok általi kivételes eseteket.
Végezetül veszettül dobogó szívvel, lassan homályosuló tudattal startol felfelé, majd a felszínre robbanva hatalmas hördülésekkel szívja magába az éltető oxigént. Amikor már kellőképpen teletankolja tüdejét, ártatlanul jegyzi meg:
- És ezt éppen te mondod neki? Aki húsz percig nem húztad szárazon - nevet fel, miközben álnokul Sabrina mellé evez. - Na de majd most megtudod milyen az igazi fürdetés!
A kiáltással egyidőben elkapja a lány derekát, lábát a kövekhez feszítve elrúgja magát a katlan falától, ígyként mentve a szemmel láthatóan víziszonyos macskakölyköt a kínzatástól. Vizet fröcskölve távolodik a talán tiltakozó hölgyeményt magával vonszolva Fáraótól. Amikor a srác szerint már kellőképpen messze vannak a parttól, megforgatja a lányt, hogy jól elszédüljön. Alig egypercnyi pörgetés után elkapja és megpuszilja a nyakát, majd félig-meddig komolyan jegyzi meg:
- Látod, Sab, mi mindig a vízben kötünk ki. De én nem bánom, imádlak vizesen.
Azután az imént hallotakon elgondolkozva, szemert féltékeny hangon, alig-alig számonkérő szigorral néz a lányka szemébe:
- Csak azt áruld el, hogy ki az az Austin. Mert tudod, valahogy nem kedvelem a mellékutcát és az édeshármast...
Naplózva

Sabrina J. Wilder
Eltávozott karakter
*****


a legesetlenebb halálfalónak járó díj birtokosa

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #56 Dátum: 2009. 09. 22. - 14:33:19 »
0

Chris

Mikor körbenéztem, hogy most hol vagyunk, már, mint arra rájöttem, hogy éppen a vízben úszkálok, de hogy mégis merre fele van az a víz, észre vettem, hogy Chrissen már nincs rajta a felső. Az már szegény Fáraón pihent, akire rádobta. Gondolom, azért vette le, mert nagyon húzta lefelé a vízben, úgy ahogyan engem is az én ruháim, de azokat inkább mégsem akartam levenni. Kicsit meglepődtem, mikor először megláttam, hiszen az előbb még ingben volt, de hamar megszoktam kicsit sem ronda csupasz felső testét.
A csók után feljőve a víz alól Christian még lenn maradt legalább fél percig. Már kezdtem megijedni, hogy elszívtam tőle az összes oxigénjét és, hogy megfulladt, de amikor már épp le akartam volna merülni, hogy megnézzem, hogy hol van, feljött ő is. Megnyugodtam, hogy nem fullasztottam meg szegényt, s a kis macska felé fordultam. Kicsit lefröcsköltem, s ismét a srác szemeibe néztem. Megfogott engem, elrugaszkodott a parttól, s kicsit beljebb úszott velem. Nem ellenkeztem, hagytam, hogy azt csináljon velem amit akar. Végül, körübelül a katlan közepénél megálltunk, s megpörgetett. Igaz, hogy elszédültem, de nem nyafogtam miatta, mert minek. Mikor megállított még szédölögtem egy sort, majd azt mondta, hogy ezek szerint mi mindig vizesek leszünk, és hogy és imád vizesen. Elpirultam, és megpuszilta a nyakamat. Kicsit beleremegtem mivel nagyon csiklandós.
Ki is az az Austin? Egy gonosz kis fény csillant meg a szememben, majd kissé ártatlan arccal, kissé zavarban lévő arckifejezéssel belekezdtem mondanivalómba.
- Hát..őő.. ő velem lakik, olyan két-három éve, és nagyon szeretem. Nem tudnék tőle megválni. Esténként oda szokott bújni hozzám és én addig cirógatom, amíg el nem alszik. Ugye nem baj, hogy nem csak te vagy nekem?- kérdeztem ártatlan képpel, közben a kezemet tördelve arra vártam, hogy elképedjen Chris és ismét beszélni kezdtem.- Ja és azt nem említettem, hogy lány… és egy macska.- elmosolyodtam és megcsókoltam, hogy ne haragudjon a gonoszkodásért. Lehet, hogy tényleg gonosz voltam az imént egy kicsit, de ezt azért el lehet viselni egy párkapcsolatban. Vagy ha ő nem bírja ki akkor sajnálom, mert én ilyen vagyok. De nem hiszem, hogy haragudott volna ez miatt.
- És nálad is van harmadik személy?- kérdeztem ismét mosolyogva, miután elszakadtam az ajkaitól.
Naplózva

Christian Ashmore
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, az idősebb iker :D

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #57 Dátum: 2009. 09. 25. - 09:22:17 »
0

Sabrina

Míg a leányzó hallgat, Chris elé úszik. Egyszerűen látni akarja a tekintetét, az arcát a válasz során, ugyanis ebből legalább nagyjából ki lehet szúrni, ha valaki hazudik avagy hazudni próbál. Az alig néhány másodpercnyi evickélés miatt lekési az apró villanást Sabrina szemében, bár talán jobban is jár így, mert abból bizony nem sok jóra következtetett volna, s ő inkább elmenekülne innen, minthogy egy ilyen előjel után végighallgassa a röpke monológot.
Maradása ellenére a válasz nem boldogítja túlságosan, kezei lassan lecsúsznak a lány derekáról, az ártatlan nézés láttán pedig szép lassan felforr az agyvize. Belesápad a gondolatba, hogy ez a kis fruska csupáncsak játszadozni akart vele. Hát persze, nyilván imponált neki, hogy egy nála fiatalabb srácnak, egy "kisfiúnak" tetszik és aztán majd felvág a barátnői előtt az ő bepalizásával.
Remek.
Christian néhány óvatos, lassú mozdulattal hátrább evickél. Nem akar kirobbanni, olyan szép volt ez a délután és mégis... alig néhány mondattal piszkosul el lehetett rontani. A fiú magában elhatározza, hogy most aztán betelt a pohár, szó nélkül itthagyja Sabrinát, akármennyire is szenvedni fog a lány hiányától. Legfeljebb bemegy a Három Seprűbe egy vajsörre vagy keres valami eldugottabb helyet, ahol bekaphat egy lángnyelv whiskey-t. Soha nem ivott, ám egyszer minden el kell kezdeni, s úgy fest, éppen a barátnő hatására szakít antialkoholista szokásaival az ötödéves hugrabugos.
A következő mondat még nagyobb sebet üt a part felé tempózó fiún. Magában ironikusan gondolja: "nicsak, sikerült kifognom egy leszbikust, de az is lehet, hogy még határozatlan, mert végülis immár egy fiúval is próbálkozott", csakhogy ettől a gondolattól tovább keseredik a szája íze.
Chris nem bírja tovább. Visszafelé indul a lányhoz, hiszen az imént eldöntötte, hogy nem hagyja futni Sabrinát, igenis jól beolvas neki, mielőtt lelépne, megtorolja csúnyácska játszadozási szokásait, hátha nem szórakozik több fiúval a bige, hanem megmarad a barátnőcskéje mellett. Szóra nyitná a száját, amikor elhangzik az a bizonyos utolsó mondat. A fiú csaknem elsüllyed szégyenében és a féltékeny düh miatt, ami az előbb áthullámzott rajta, miközben tétován becsukja a száját.
Nem tudja mit is mondjon az ő szemszögéből meglehetősen gonosz tréfára, csakhogy a lány pontosan tudja mit szeretne, így Chris arra kapja fel a fejét, hogy Sabrina megcsókolja. A fiú visszacsókol, felhagy az evezéssel, egyidejűleg átkarolja és szorosan magához szorítja a leányzót, akit alig fél perce majdnem ellökött magától a saját hülyesége miatt. Végtelen hosszúságúnak érzi azt a néhány pillanatot, amit a víz alatt töltenek. Amikor levegőfogytán felrúgja magát a felszínre, végre elengedi a lányka derekát, s a hátán lebegve, karjati a feje alá kulcsolva szólal meg.
- Hát... sokmindent nem tudsz még rólam. Többek között itt van a pedofíliám, ugyanis nálam mindössze három esztendős az a bizonyos harmadik. Bónuszként hímnemű egyed, Alec a neve. Egyébként a szóban forgó egy erdei fülesbagoly - vigyorodik el Chris a végszóra.
Naplózva

Sabrina J. Wilder
Eltávozott karakter
*****


a legesetlenebb halálfalónak járó díj birtokosa

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #58 Dátum: 2009. 09. 25. - 18:44:16 »
0

Chris

Chris miközben én egy kis szünetet tartottam a válaszadás előtt elém úszott, gondolom, hogy jobban lásson engem. Reméltem, hogy a felcsillanást a szememben nem vette észre, és ahogyan ez a későbbiekben kiderült, úgy lett ahogyan én akartam. Belekezdtem mondani valómba, s éreztem, ahogyan a srác keze lassan lecsúszik a derekamon, s végül már nem is fog engem. Láttam szemében azt a meglepődöttséget, mely akkor jött elő, amikor közöltem vele azt a bizonyos harmadik személyt. Láttam benne, hogy most csalódott bennem, és hogy azt hiszi nekem nem is kell. De ennek ellenére folytattam. A srác lassan hátrább úszott, minél távolabb tőlem, akkor már biztosan azt hitte, hogy csak játszadozom vele. Hogy én eddig csak az ujjaim között, mint egy bábot mozgattam, s csak arra használtam, hogy belém szeressen, majd egy hirtelen cselekedettemmel el is lökjem magamtól. De így is folytattam. Chris lassan egyre jobban hátrált tőlem, de egy hirtelen októl vezérelve visszajött. Nem tudtam, hogy miért teszi, de nem is bántam, mert így legalább végig tudott hallgatni, és rájöhetett, hogy nem egy leszbikus, ribivel áll szemben. Már szólásra nyitotta volna a száját, hogy közbe vágjon, és jól a fejemhez vághasson valamit, de ekkor meghallotta a macska szót. Megakadt. Tehetetlenül becsukta a száját, és a gonoszkodástól egy pillanatra meg sem bírt szólalni. Megcsókoltam, hogy felenyhüljön és ismét a víz alá merültünk. Christian szorosan magához ölelt, és én viszonoztam az ölelését, de mikor már levegőtől kimerülve a felszínre úszott és elengedett én is elengedtem. Felmentem a felszínre és figyelmesen követtem a tekintetemmel a srácot, miközben a hátára felfekszik és kezeit a tarkója alá rakva magyaráz. A pedofilián elnevettem magamat, miközben megtudtam, hogy a nála lévő személy egy bagoly, aki fiú.
- Akkor már négyen vagyunk.- mondom gonoszkásan vigyorogva, előidézve iménti rossz énemet. Lassan a part felé evickélek, mivel eszembe jutott, hogy minket meg mindjárt itt hagynak Roxmortsban.
- Szerintem lassan indulnunk kéne, mert a végén még itt felejtenek minket.- mondom, s már a parton ülök, arra várva, hogy Christian reagáljon valamit. Igaz nem sok kedvem volt innen elmozdulni, hiszen olyan jó volt ez a délután a sráccal, de sajnos menni kell. Nagy sajnálatomra a pálcám nem volt itt, hogy megszárítsam magamat, de majd túlélem a vissza felé utat, majd valahogy.
Naplózva

Christian Ashmore
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, az idősebb iker :D

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #59 Dátum: 2009. 09. 26. - 19:42:26 »
0

Sabrina

- Hatan - helyesbít mosolyogva Chris a lány szavai hallatán. - Elvégre épp az imént bővültünk ki mindketten egy-egy plusz oldalkocsival, névszerint Momora és Fáraóra gondolok.
Tényleg, az valahogy eszébe sem jutott, hogy már ilyen későre jár. Annyira rövidnek tűnt az egész délután, amit Sabrinával és Barbival töltött itt a hegyoldalban; akárha versenyt akart volna futni az idő önmagával, csak hogy nekik ne lehessen jó, hogy minél kevesebbet lehessenek együtt.
A fiú mégis boldog, akármilyen nyálasan hangzik is ez egy hímnemű emberfélét illetően, pláne ha egy másik pasasnak elmondaná a gondolatait, az nyilván rögvest szélütést kapna a hallottaktól. Éppen emiatt dönt úgy Chris miközben kifelé evickélnek a katlanból, hogy nem fogja sem széles, sem más egyéb körökben terjeszteni randevújuk hírét. A haverok legtöbbje úgyis megszólná azért, hogy nem döntötte hanyatt az első randin a bigét, ő azonban nem akar hazudni nekik semmi ilyesmit, sem pedig leégetni nem akarja magát a többiek előtt. Különben sincs senkinek semmi köze az ő magánéletéhez.
- Lehet tényleg indulnunk kéne. De most elárulok neked egy hatalmas titkot: azt sem bánnám, ha kicsapnának a Roxfortból, mert kint töltenénk például a tóparton az éjszakát veled, kettesben - néz fel a vízből a lány térdeire könyökölve, persze csak óvatosan, nehogy fájdalmat okozzon neki ha esetleg túlzottan ránehézkedne.
Ezután végre megmozdul, közvetlenül Sabrina mellett kiemelkedik a vízből, majd immáron a parton állva magára kapja a csuromvíz inget. Nem bíbelődik a ruhadarab begombolásával, úgy véli elég lesz a Roxfort kapui előtt szenvednie ilyesmivel, elvégre viszonylag jó idő van - hála a tanévvége közeledtének -, nem fog megfázni így sem. Azonban az sem érdekelné különösebben ha netán mégis megfázna, legalább többet lehetne szerelmével, hiszen a leányzó biztosan sűrűn meglátogatná a gyengélkedőn.
Gyengéd mozdulattal a vállára emeli a víz érzékeltén határozott undorhangokat hallató újdonat macskáját, Momot pedig udvariasan átnyújtja Sabrinának, hogy ne a lánynak kelljen lehajolnia a parányi állatkáért. Eközben persze minden apró alkalmat megragad, hogy valamilyen ürüggyel vagy akár anélkül is, de barátnőjéhez érhessen időnként. A mozdulatok önkéntelenek, s az összetartozás sugárzik belőlük valamiképpen. Christian időnként bele-belepirul egy-egy érintésbe, mivel azok mindegyike tucatnyi elektrosokkal ér fel és ő mégis lesi ezeket az alkalmakat, amikor újra végigfuthat rajta az a kellemes, meleg borzongás.
- Erre menjünk - szólal meg végül egy ösvényre mutatva.
És hogy a hölgyemény is biztonságosan lépegethessen mellette, átkarolja a derekát, úgy irányítva lépteiket sokéves avarrétegen át a roxmortsi útra vezető ösvényen abban a jóleső tudatban, hogy végre valahára megtalálta azt, akit mindig keresett. A szerelmet.


Köszönöm a játékot!
Naplózva
Oldalak: 1 2 3 [4] 5 6 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 09. 05. - 16:54:42
Az oldal 0.363 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.