A falu melletti hegyek

Sabrina

Amy reménykedve figyeli Sabrina gondolkozását, mivel meglehetősen terhére van a nyelvbilincselés, elég sok mondandója lenne. Habár ez javarészt indulatszavakból állna, az is szövegnek minősíthető, de így még káromkodni sem tud. A nonverbális varázsláshoz nem ért, megfelelő varázsigét nem ismer problémája megszüntetésére, marad a bizalom.
Mégis hatalmas, ijedt szemeket mereszt a másik lányra, amikor az végül Amyre fogja a pálcáját. Joy szíve hevesen ver, legszívesebben riadtan odébb menekülne, hogy ne rajta kísérletezzen Sab, de végülis ő kérte a segítséget, nincs menekvés. Nagyot nyel, mielőtt Sabrina megszólalhatna, ajkába harap, s szemeit becsukva várja a biztos végzetet. Nem mintha nem bízna a leányzóban, deeehogy, csakcsupán nem szereti, ha pálcát fognak rá. Mert a végén még megátkozzák véletlenül vagy akármi. Idegességétől nem hallja a varázsigét, amit a hugrabugos kimond. Fél perc elteltével nyitja ki addig félősen összeszorított szemeit és azt tapasztalja, hogy végre megint tud beszélni.
- Az itten batta meg - hörgi elfúlón, nem éppen úrinőre méltón.
Azután hálás pillantást vet Sabrinára.
- Köszönöm! Ezért mostmár tényleg jövök neked legalább egy zacskó cukorral, de inkább kettővel. Kihúztál a pácból; én pedig szépen leszerepeltem, mint afféle griffendéles párbajhős.
Örömében magasra szökken, ám földetéréskor megbánja tettét, mivel tüskés talpa nem gyógyúlt meg az elmúlt két-három perc alatt, tovább fájogat. Amy elraktározza a fejében, hogy ráérő idejében majd benéz Madam Pomfrey-hoz, hátha rendbe tudja hozni sérült tappancsát.
- Most aztán fergeteges véleményed lehet a griffis párbajozókról - nevet Joy könnyedén, mintha nem is most másztak volna ki az ártó szándékú mardekárosok karmaiból. Optimistán adja ki a jelszót: - Na gyerünk, irány a Mézesfalás, aztán lepjük be a Három Seprűt legalább egy vajsör erejéig!

Amy

Amy félelmét látva, hogy vajon elfogom-e rontani a varázslatot, kicsit elbizonytalanodtam, hogy biztos jó ötlet-e kipróbálni a varázsigét, mert őszintén megvallva nem voltam teljesen biztos benne, hogy ez a jó megoldás. De végül is minden erőmet összeszedve kimondtam a szavakat.
Nagy kő esett le a szívemről, amikor Amynek sikerült megszólalnia. Legszívesebben ugráltam volna örömömben, valahogy így:
~ Igen, igen, igen! Nem szúrtam el a varázslatot! Jó vagyok!- hát igen önmagam dicsérésében mindig is jó voltam, nem úgy, mint a varázslatok megtanulásában, de akkor is örültem a saját sikeremnek. Bár az ugrándozást inkább hagytam, és csak rámosolyogtam a griffendélesre.
- Ugyan már, ezt szerintem bárki megtette volna, s annak talán előbb is eszébe jut a megfelelő varázsige.- mondtam nevetve- A cukrot meg tényleg hagyjad, semmi szükség rá, hogy miattam költsed el a pénzed.- persze jó lett volna, hogy ha nem nekem kellett volna megint vennem édességet, de ezt semmiképpen sem hagyhattam. Hogy nézett volna ki, hogy itt van a zsebemben a pénzem, és erre a lánnyal vetetem meg a csokoládét, csak azért, mert nem rég elejtettem a saját ügyetlenségemből az előző zacskó cukrot. S szerintem ő is örült volna neki, ha nem kéne rám költenie. Valahogyan le kellett állítanom Amyt erről az ötletéről, így megszólaltam.
- Mi lenne, ha inkább te is, meg én is saját magunknak vennék valami finomságot?- kérdeztem, s reméltem, hogy a válasz az lesz, hogy „Oké” vagy, hogy „Rendben”. Miközben erre vártam szép lassan elindultam griffendéles társam mellett, hogy vegyünk magunknak valamit a Mézesfalásban, és ahogy Amy mondta, beüljünk a Három Seprűbe. Végül is ki kell pihenni ezt a sok izgalmat egy vajsör mellett.

Köszönöm a játékot!
Bocs ez nagyon rövidre sikeredett.

[- Invito pénztárcám!]

Sabrina

Ha létezne varázslatokra és varázslókra (boszorkányokra) vonatkozó bizalmatlansági indítvány, Amy nyilván régen beadta volna Sabrinával kapcsolatban. Pontosan tudja mennyire sértő volna, ha hangosan kimondaná eme gondolatfoszlányt, pláne az elsőre sikeres ellenvarázslat tekintetében, ezért inkább mélyen hallgat, ellegyezi fejéből a zavaró gondolatot.
Le kéne szoktatni erről a "mindenki fizeti a magáét" dologról, ártalmas a saját pénztárcájára. Abba viszont nagyon úgy fest, hogy nem gondol bele, talán nem véletlenül szándékozom megvendégelni. Végtére is csak a kölcsönt próbálom visszaadni, ez nem lehet olyan rossz, ami ellen ennyire tiltakoznia kellene. Mindegy, egyelőre ráhagyom a dolgot, aztán az utolsó pillanatban majd ügyesen kicselezem.
- Hopplá, tudod-e mi maradt a kastélyban? Hát a pénztárcám!
Amy előhúzza pálcáját, melynek végre hasznát veszi így, hogy hangja is van és a kastély felé fordulva elkiáltja magát:
- Invito pénztárcám! - majd mormogva hozzáteszi: - Remélem a pénz benne van és nem szórja szanaszét röptében a tartalmát, mert az igen kellemetlen volna.
Miután sikeresen megérkezik a degesz erszény, Amy megpróbálja zsebre vágni, ám hamar belátja a vállalkozás reménytelen voltát. A tárca ugyanis tele van fényképekkel és mindenféle haszontalan aprósággal, kacatokkal, kulcsokkal, így naná hogy nem könnyű elspájzolni. Joy feladja zsebregyűrési kísérleteit, inkább kézben cipeli a tárcát.
- Szóval akkor Mézesfalás...? - teszi fel a ravasz kérdést Sabrinának.

Köszönöm a játékot, cukrosnéni

[XX Eric]

XX Eric

Eric mintha észre sem vette volna a szöszi próbálkozását. Ez viszont Naominak esett a legrosszabbul. Felvonta pisze orrát s csak egy pillantást váltott velem de többre nem is szánt időt. Kajánul mosolyodtam el Eric megjegyzésén de, gyorsan le is töröltem ezt arcomról s komolyan, néztem a lányra.
-Jól van! Nem is tudod, miből maradsz ki.- de amint meghallotta, az ígérem szócskát ismét kirívóan vigyorgott szerelmemre. De mikor az átölelt, én is átfogtam derekánál. Annyira emlékeztetett a régi időkre. Az érintése, az arca még az illat is ugyanaz a kellemes, édeskés mégis karakteres illat.
Hátra pillantottam válla fölött a másik három lányra. Naomi szinte tátott szájjal figyelte az eseményeket, a másik kettőt hidegen hagyta. Eric kérdésére elmosolyodtam.
-Az kéne még…nem az ilyeneket nem tartom azoknak.- mondtam miközben kissé szorosabban simultam hozzá.
-Ami azt illeti hétvége, van, a diákok 7-ig maradnak de, tudod apám jóvoltából, lent is aludhatok.- mosolyodtam el most én kacéran, majd megütögettem zsebemet. Na igen…ha apámtól olyan levelet kértem volna aláíratni, amiben a halálos ítéletem van azt is átolvasás nélkül írta volna alá. Én meg mindig is szerettem az ilyen Roxmorts-i „kirándulásokon” kicsit tovább maradni mint a többiek. Nem sokan szoktak ilyenkor a faluban maradni de, ahhoz képest sok diáknak engedték meg a szülei a lent, alvást, az enyém más volt.
-Szóval akár holnap reggelig…- mosolyodtam el, s ahogy kérte én elindultam az erdő felé, ami amúgy hatalmas dimbes-dombos terület volt csak a kezdeténél volt egy kisebb „erdő”.

Amint elértük ennek az erdőnek a kezdetét elengedtem s kibújtam öleléséből. Szembe fordultam vele s kissé összeszűkítve szememet néztem rá.
-Bajok lesznek, ha minden lány megfordul utánad!- mértem végig még mindig összevont szemekkel. Nem is csodáltam, ami azt illeti. S ha nem az én szerelmem lett volna, kívülállóként is megmondtam volna, hogy iszonyat jó férfi. Szőke haj, kék szemek -melyekkel úgy tud nézni, hogy képtelen vagy ésszerűen gondolkodni- , csodásan kidolgozott test, karakteres keskeny arc.
Óh Istenem! És ez most itt…s lehet örökké, az enyém! Hihetetlennek tűnt, hogy valaki ennyire szerethető, pedig 18 éves vagyok, s még mindig, mint egy kis kamasz…

[Gabriella.]

forGabriella.

withlove.

Örömmel hallottam, miszerint ezek a libák még csak hírből sem barátai Gabynak. Kicsit úgy érzem, mintha már alig ismerném ezt a lányt, hiszen az egymás nélkül eltöltött idő alatt mind a ketten megváltoztunk, megkomolyodtunk, egyszóval: felnőttünk. Sajnálatos volt ezt kijelenteni.
Féltem, hogy kissé túl távolságtartó vagyok vele. Túl férfiasan viselkedtem, nem úgy, mint egy tiznekilenc éves srác. Sose szerettem azokat, akik férfinak tartották magukat, miközben egy olyan mozdulatuk, szavuk, vagy pillantásuk sem volt, amiben meg lehetett volna látni ezt a nehezen kiérdemelt szót. Férfivé válni többet jelentett a borostánál az arcodon, vagy a mély hangodnál. Sokan ezt képtelenek volták felfogni; ezeket mindig is megvetettem. Én arra törekedtem, hogy olyan ember váljon belőlem, akit férfinak lehet hívni.
Azonban most idiótának éreztem magam...
Miközben elméláztam életemen, Gabs elmagyarázta, hogy akár reggelig is maradhat, ha akar. Reménysugár támadt lelkemben, amint belegondoltam, hogy akár egész éjjel együtt lehetünk. Azt éreztem, hogy muszáj megölelnem, de tartottam magam, s inkább csak derekánál fogva egy lehelletnyit közelebb húztam.
 - Miért fordulna utánam minden lány? - tettettem a naivságot, mert hát hogy is hangzana az a válasz, hogy: Hát még jó hogy utánam fordulnak, kiscsibém!. Kicsit se illett volna hozzám...
A kitaposott földúton egy pad feküdt tétlenül.
 - Leülünk?
Még mindig képtelen voltam elhinni, hogy ő az és itt van mellettem. Az érzés csodálatos volt, de egyben valamiért furcsa is...
 - Aludhatnál esetleg nálam, ha gondolod... - tettem fel a kérdést hirtelen, megfontolás nélkül. Nem gyors ez egy kicsit?
Reméltem persze, hogy nem.
Ekkor egy esőcsepp hullott tarkómra, s hirtelen odakaptam, hogy megbizonyosodjak róla: tényleg víz. A francba!
 - De persze vissza is mehetsz a Roxfortba. Jövő hétvégén úgy is jössz, én itt leszek. - biztos ez? Itt leszek?
Fontolgattam a teljes visszavonulást, de ehelyett érzéki csókot nyomtam szájára, ismeretlen okból. Végigsimítottam haját, s átöleltem. Beszívtam fennséges illatát, s éreztem, hogy ő az igazi. Ő az, akivel le akarom élni az életem!
Ám a pillanatot vészjósló mennydörgés szakította félbe, s a felhők önteni kezdték magukból az esőcseppek zuhatagát. Elmosolyodtam és előkaptam esernyőmet, melyről eszembe jutott Párizs nyüzsgő világa.
Közelebb húztam őt magamhoz, s ültünk ott, a víz ömlött ránk, s én csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire szeretm ezt a lányt!

[XX Eric]

XX Eric

-Ugyan Eric…- mosolyodtam el kérdésre. Tisztában volt ő is vele, hogy igenis jól néz ki, de ő sosem volt az az egós ember, aki ezt be is vallotta volna. Legfeljebb magának.
Bólintottam s követtem is őt a padhoz. Nyugodtan ültem le s elpillantottam a távolba, de ajánlatára zöld szemeimet felé fordítottam. Igaz én nem éreztem gyorsnak a dolgokat. Hiszen ezek már majdnem mind megtörtént dolgok, csak egy törés történt életünkben mikor neki távoznia kellett… s akkor nem siettük el a dolgokat, most mindent be kell pótolni, s utolérni magunkat.
-Ha nem zavarom köreidet, s ha nem futottunk volna össze is, maradtam volna…ugyanis, jó ilyenkor távol lenni a sulitól, ha megengedik. És tudod, már félek, hogy elmész.- s ez lehet, hogy nem volt túl kedves, de tényleg féltem, hogy egyszer megint, mint a kámfor tűnik el. Bíztam benne, minden téren, de ez volt a kivétel. Hisz már felnőtt férfi, ígérhet akármit, ki tudja, mikor szólítják kötelességei. Egy év s én is megtudom ennek az életnek a „titkait”, valahogy nem vágytam rá.
Ahogy felé pillantottam szája már enyémen volt s reagálni sem volt időm. Természetesen visszacsókoltam, s átkaroltam nyakát de nem értettem mi okból de én úgy voltam vele, hogy soha semmire nem kell magyarázatot keresni és találni.
A mennydörgésre felpillantottam az égre melyet igaz a fák kissé eltakartak de még így is lehetett látni a feketeséget. Majd pillanatokon belül elkezdett ömleni az eső s úgy tűnt Eric számít rá, mert előkapta esernyőét, s fejünk fölé tartotta. Megráztam fejemet, jelzésképp, hogy hihetetlen milyen előrelátó.
Majd megfogtam kezét mellyel, fogta az esernyőt s leeresztettem azt, ha engedte, így tökéletesen érezhettem egész testemen a vizet. Szerettem volna olyan lenni, mint évekkel ezelőtt. Nem törődve az esővel, a széllel, a napsütéssel, mint egy gyerek, akiknek sekki dolga s baja.
Hajam s ruhám már csurom vizes volt s ilyenkor áldottam a sorsot, hogy nem vagyok olyan nő, aki tömérdek sminket rak arcára.
Így is elég közel voltam hozzá de most még közelebb hajoltam víztől áztatott arcához s gyengéd csókot leheltem ajkára. Imádtam… hasam még most is görcsbe szorult, ha vele voltam s szívem is hevesebben kezdett el verni.
-Hihetetlen vagyok!- mondtam kissé rosszallóan miközben tovább esett ránk az eső. Nem magyaráztam meg…egyszerű mondat. S egyszerűen fel is lehet fogni…
Nyálasnak, csöpögősnek éreztem magamat, de nem tudtam jobban kifejezni azt, hogy tényleg szeretem...s ha ez ezzel jár, hát legyen. Fejest ugrok a feneketlen érzelmekbe.

[Gabriella.]

forGabriella.

withlove.

A másodpercek súlyos mozgását előre az időben az esőcseppek landolása jelezte.
Ott ültünk ketten, egymás karjában, szinte rongyosra ázva, s szenvedélyesen csókolóztunk. Ha valaki ma reggel azt mondja, hogy nemsokára a vele fogok errefelé sétálgatni, száz százalék, hogy körberöhögöm. Azonban így történt, itt ültünk Gabyval, s halgattuk a szél morajlását, a villámok cikázását jelző mennydörgést és osztoztunk egymásban.
Természetesen határtalan öröm töltött el, hogy elég lesz csak holnap hazamennie. Ezek szerint bőven van időn kújra egymásra találni.
 - Tudod... - veszek nagylevegőt tíz percnyi hallgatás után. - Sajnálom, hogy szó nélül eltűntem. Sajnálom, hogy nem írtam, de az első nélküled töltött perc után úgy éreztem, már rég nem érdekellek. De most ittvagy és... Annyira szeretlek.
Hoppá!
Ezt nem így terveztem, de ki kellett jönnie. A rettegett szó, melyet oly sokszor kimondhattam volna életem során, de nem tettem, s láss csodát, most kimondtam. Szemrebbenés nélkül. Mégis hogy lehet jól lereagálni egy ilyet? Ki tudja... Az érzés, mely eltöntött ezután, csak még gyönyörűbb volt, mikor éreztem, hogy összeérő vállunk és térdünk szinte forró. Felfoghatatlan. Még mindig hihetetlen.
 - És, hogy megy a suli? - próbálom terelni a szót másféle irányba. - Gondolom, most is évfolyamelső vagy?
Ebben a mondatban semmi cinizmus nem volt hallható, habár kissé félreérthetőnek sikerült; mintha nem értékelném tudását és szorgalmát, de nem tudom mi van ma velem. Nem szoktam így viselkedeni...
Az eső lassan csendesedett.
A felhők őrületes sebességgel vonultak a fejünk fölöttünk, s szokatlanul közel haladnak a földhöz. Sötétkék lábukat mintha ólomsúly húzná lefelé, úgy vonaglanak a nagyobb felhők, a kisebbek pedig suhannak alattuk. Kis ideig csodálom őket, majd tekintetem kicsit lejjebb és kicsit közelebb siklik.
Gaby...
Haja fejbőrére lapult a víztől, kardigánjáról csöpögnek az esőcseppek, ahogyan arcán is pereg egy lefelé, olyan hatást keltve, mintha sírna. Minimális adagban alkalmazott szemfestékje szétkenődött, szája kissé vacogott a hidegtől; karjait melle alatt összekulcsolta, s lábait szorosan egymáshoz szorította. De minden elkenődött smink és lelapult frizura mögött ott élt Ő, gyönyörű valójában.
Kezem átnyúlt tarkója mögött, gyengéden bal vállához ért. Közelebb csúztam hozzá, s szorosan magamhoz szorítottam, talán így kevésbé fog fázni.
S ahogy ott ültünk és néztük a nap sugaraitól menekülő felhőket, elöntött valami megfoghatatlan, mámorító érzés.