+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  London
| | | | |-+  London mugli része
| | | | | |-+  Mágikus Autó és Motor Műhely
0 Felhasználó és 4 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Mágikus Autó és Motor Műhely  (Megtekintve 5481 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2011. 05. 04. - 20:13:31 »
0

Philip Clapp pennájából

Recsegős-ropogós dobozhangként üvölt javában a messzi amerikai zene, az Abszol út egy zugából nem messze az fogadótól. Egy teljesen átlagos garázs semmiféle tágítóbűbájjal, odabent mindenütt szerszámok, szerszámos ládák, és alkatrészek hevernek - nincs aki rendet rakjon. Mindennek meglenne a maga helye, de felesleges elpakolni, ha hamarosan úgyis minden az ember keze közé akad. Néhány felszaggatott első ülés, egykét pokróccal, slagok tekerednek kígyóként, a sarokban néhány ruharab, és pár apró otthoni holmi. A kis garázsból hátra nyílik egy nagyobb hangár, ahol az elkészített, vagy éppen totálkárosra robbant autó sorakoznak, valamint egy hátsó autóbejáró, egyértelmű célokból. Ha a műhely nem esne ki a vásártéri fő zuhatagból, sokak számára feltűnő lenne a stílusváltás. A hátsó rész egy kisebb füves részre néz, ahol ugyancsak roncsok várnak arra, hogy új életre kapjanak. A garázsajtón ez áll: Vigyázz a kutya harap!
Naplózva

Philip Clapp
Eltávozott karakter
*****


panda *-*

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2011. 05. 04. - 20:33:24 »
+1

Josey Butler

Érdekes, hogy Isten minden embert a képmására teremtett, mégsem hasonlítunk egymásra. Sem kívülről, sem pedig belülről. Sosem értette ezeket a dolgokat. Meg igazából azt sem, hogy miért éppen hugyozás közben törnek rá, az ilyen filozofálás kérdések.
Talán mert ilyenkor kiürül a szervezete, és valamivel pótolnia kell a kifolyt dolgokat.
Passz. Ezt is biztosan Isten tudja.
- Ráhugyoztál a cipődre...
- Mi?!...
Az alak ugrott egyet, leborítva maga mögött egy kiürült olajoskannát, a nagyra nőtt német juhász pedig hanyatt elterülve a földön úgy látszott akár egy ember, aki rettenetesen jól szórakozik azon, hogy palira vette a legjobb barátját. A szögletes arcú férfi szája hatalmas mosolyra tágult, amiből nem sok pillanattal később előtört egy jól megszokott röhögés. Sliccrántás, cipzárhúzás. Az embernek egy idő után fel se tűnik, ha nem egy fényesre pucolt angol vécében végzed a dolgodat, hanem egy raktár hátsó kis szabadtéri zugában.
- Ezentúl vehetem azt, hogy ez lesz az új teóriád?
Pakolta vissza fickó a kannákat a helyére, miközben a kutya lehasalt egy árnyékos helyre, és nyelvkiöltve szapora lihegések között figyelte a magasra nőtt figurát, amint immáron a csavarkulcsok között keresgélt.
- Amennyiben elérem, hogy ténylegesen lehugyozd magad, igen.
A következő röhögés már az egyik cadillac hátuljából tört fel. A kocsi olajzöld volt, nem volt hátsó ablaka a szélvédője pedig fokozatosan növő repedéssel volt megáldva. az első ülések közül az egyik odabent, a másik pedig a nem messze tőlük, a garázs másik felében volt elhajítva. Fognyomok voltak rajta, bolyhosra volt kaparva, kifolyt belőle a bélés.
Közben a termetes kéz felnyitotta az orral befelé parkoló autó motorháztetejét, ami eltüntette az egyébként magas termetet, majd apró körömkopogásokkal később két mancs is társult az emberi pár mellé.
Két tekintet merült el a dugattyúk között, két szempár, mely ugyanolyan fürgeséggel, és pontossággal figyelt minden egyes mozzanatot, csavart és hüvelyt.
Arcok, melyet az Isten ugyanolyanra teremtett, mégsem ugyanolyanok.
Naplózva

Pihilip Clapp

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2011. 06. 26. - 22:22:33 »
+1

YOU AIN'T NOTHING BUT A HOUNDDOG
CRYIN' ALL THE TIME


Eljöttem. Végleges döntést hoztam. Eljöttem a karácsonyi szünetre, és nem megyek vissza.
Üldözni fognak. Igen, azt hiszem. Mindenkit keresnek, aki megszökött, vagy aki nem jelentkezett a Minisztériumban a pálcaregisztrációra, vagy tudom is én, mire... Arra a szünet előtt kaptam meg az idézést. Csak hogy el tudjak menni, legyen időm meg minden.
Nem mehettem haza. A Roxfort Expressz ma ért be Londonba, én meg itt csatangolok az utcákon. Bujkáltam már. Tudom, hogy a legjobb, amit ilyenkor tehet az ember, az az, ha a zsúfolt nagyvárosban marad. Egyrészt azért, mert nemigen vegyülnek muglikkal a Halálfalók és a fejvadászok. Ez idegen terep nekik. Másrészt azért, mert tudom, hogy a szénakazalban nehezebb megtalálni a tűt.
A lényeg az, hogy sürgősen találnom kell valami szállást, meg valamit, amiből eltarthatom magam. Végül is a zsebelés jó ötletnek tűnik, csak az a gond, hogy hiába loptam végig a fél Roxfort Expresszt, nemigen van a Gringottson kívül más hely, ahol beváltják a pénzt angol fontra, tehát gyakorlatilag felesleges volt. Mondjuk ezek az aranygalleonok elég súlyosak, talán némely kereskedő megvenné, ha bevinném zaciba...
Sóhajtok, és megigazítom a motyóshátizsák a vállamon. Hiába van rajtam nagykabát, a pántja vágja a vállam, pedig esküszöm, még az üstömet se hoztam magammal. A varázspálcámon kívül épp csak pár bájitalt meg egy nagy adag gumicsigát és kukacropit. Ezek a kedvenceim.
Mindegy. Nem is akarok gondolni az iskolára. Arra kell koncentrálnom, hogy most mi lesz ezután.
Fura, még soha nem néztem Londont varázslószemmel, most azonban éppen ezt teszem. Azt sasolom, vajon van-e valami, ami szemet szúrna a Halálfalóknak, akik éppen erre járnak, hogy na, itt bujkálhat egy kis szökevény... És a tekintetem megakad egy táblán. Fura, mert a "Mágikus" szót alig lehet elolvasni a cégéren, vagy ott sincs igazán? Töprengek kicsit, aztán végül átvágok az úttesten és benézek. Eléggé elhagyatott amúgy a környék. Talán túl soká gondolkoztam és időközben lejöttem a térképről.
Benézek a műhelybe, és arra számítok, hogy tök üres lesz, mint a vegyesbolt egy házszámmal lejjebb, meg az elektromos árucikkes, ami nemcsak zárva lehet jó ideje hanem az ablaka is be volt törve.
Hangokat hallok odabentről. Innen nem látok mást, csak egy nagy lompos farkaskutyát. Olyan, mintha az csaholna, de ehelyett emberi beszédet hallok. Roppant furcsa! Ahogy jobban bekukucskálok, belerúgok egy olajos kannába, mire az hangos kongással borul fel. Gyorsan lehajolok és felállítom, de akkora zajt csaptam, hogy az már kínos.
- Jó napot! - köszönök be bárdolatlanul. Hátranézek az utcára, látta-e valaki, hogy bejövök, de az olyan néptelen, mintha ebédidőben néznék körül a Roxfort osztálytermeiben. - Van itt valaki? - kérdezem, és beljebb oldalazok egy nagy, sárga Roy's Rolls mellett, melynek nyitva van a motorháza, és amögül pislogok beljebb.
- Kizárt, hogy a kutya dumált... ugye?...
Na tessék, megint komplett hülyét csinálsz magadból.
Naplózva

Philip Clapp
Eltávozott karakter
*****


panda *-*

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2011. 06. 26. - 23:36:31 »
+1

Mindenki vágyik arra, hogy új életet kezdhessen. Arra, hogy más emberként lépjen ki egy kapun, hogy újult mosollyal köszönjön, és, hogy mindent teljesen a legelejéről kezdjen. Sokak szerint, ilyen nem létezik.
A mesék sem léteznek...mégis hisznek benne a gyerekek.
Hisznek az elvarázsolt kastélyban, és várják a herceget fehér lovon, elhiszik , hogy egyszer kalózok lehetnek, vagy akár az Amerikai Egyesült Államok elnöke.
Mindenkinek van rá lehetősége, hogy megválassza a maga útját.
Ahogyan a kanna csattogó hangja bejárja a körbebetonozott garázst, olajfoltokkal megáldott tekintetem kiemelem a motorháztető mögül. Körbenézek, és megállapodom egy fiatal termeten, egy apró termeten. Megállok vele szemben, izzadó homlokomat megtörlöm az alkarommal, és ezzel együtt húzok, egy gyanútlan olajcsíkot az arcomra. Nézek rá, és nem tudom eldönteni, hogy miért van itt.
Figyelem a vonásait, a szemeit, a hátizsákot. Pete megáll mellettem, és hasonlóan oldalra szegett fejjel nézi a velünk szembe álló jövevényt, mindezt néhány rövid pillanat alatt, mindaddig, míg a bundás barátunk csóválni nem kezdi a farkát.
- Helló... - nyújtom felé kezemet, amit az előbb a pólómba törölgettem bele, megáldva azt is néhány kedvesen ékeskedő folttal - Philip...
Számat féloldalas mosolyra húzom, hallgatom a kérdését, oldalra pillantok, és ezzel a mozdulattal egyidejűleg néz rám az okos tekintet, aminek gazdája, mit sem sejtetve magáról bevonult a sarokba, és az ott heverő hatalmas plüss panda fülét kezdi el rágcsálni.
- Nem hinném... - mosolygok. Elmegyek mellette, és közben belerúgok ugyanabba a kannába, ami nemrégiben hempergett egyet a földön. Igazából nem is érdekel, mivel van még belőle pár másik. Zsebembe tuszkolom az olajos rongyot, és nekiágaskodok az egyik polcnak, leveszek róla egy csavarkulcsot, nézegetem.
Majd keresek egy másikat.
Mind, mind ugyanolyannak tűnik, és mégis különböznek. A közös bennük csupán az, hogy ugyanolyan hasznosak. Forgatom kezeim között, majd oldalra nézek. Barnán világító szemeim, ismét végigfutnak a  fiatal termeten, találgatni próbálom, hogy honnan jött, és hogy miért ide. Találgatni próbálom, hogy vajon van-e pálca a zsebében, vagy csak néhány angol Font, amit a Walkmanjére költene. Nézem őt, majd Petere pillantok. Rám néz, és feláll, odacsattog hozzá, és szaglászni kezdi. Egyre jobban és jobban, újra és újra, körbe, és körbe. Ha a fiatal termet elbírja, és megtűri, ráugrik az első két lábával, és búskomor pofájával a szemébe néz.
- Boszorkány....és van nála kukacropi is...
A mancsok lekerülnek a törékeny vállakról, megkerülik az alakot, és a hosszú orr belefúródik a táskába...
Naplózva

Pihilip Clapp

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2011. 06. 28. - 22:26:37 »
+1

I AM UNWRITTEN
COME READ MY MIND


Csak akkor veszem észre, hogy a tulaj itt van közvetlenül előttem, amikor benézek a motorház mögé. Kicsit megijedek, mert nem számítottam rá, hogy ilyen hamar szembe találkozom bárkivel is idebent, de rámarkolok a hátizsák pántjára és ebből ismét erőt merítek. Pislogok kettőt, mert nem tudom eldönteni, hogy szóljak-e a folt miatt, amit most húzott az arcára, és végül épp úgy döntök, hogy igen, mikor felém nyújtja a kezét. Kicsit meglepődök, a szám nyitva marad, ami végül is nem baj, hisz használni fogom:
- Josey - válaszolok, és bátran, habozás nélkül fogadom el a kinyújtott kezet. Úgy akarok viselkedni, mint bármelyik normális ember, és a normális emberek nem ódzkodnak az érintéstől, még akkor se, ha a másik tenyér koszos, hisz akkor is egy kéz, amely épp feléd nyúl.
Fura a mosolya, és az is, ahogy fogad, de talán barátságossága a kutyának köszönhető, aki - nagyon meglepő, de - csóválja a farkát. Értetlenül nézem. Az állatok nem így szoktak viselkedni a közelemben, egyáltalán nem. Ez a kutya nyugodtan bevonul a sarokba, és rátelepszik arra a kissé megviselt pandára, ami legalább akkora, mint ő.
- Nem? Pedig olyan volt. Biztos téged hallottalak - mondom gyorsan, folyton javítgatva önmagam állításait, próbálok rájönni, mi az, ami nem hangzik teljesen idiótán.
Ahogy a fura mosolyú férfi elindul felém, a kocsihoz húzódom, hogy elférjen mellettem, közben pedig jobb híján a kutyát kezdem nézni. Eszembe jut egy régi LLG-óráról, hogy az állatok nem szeretik, ha túl soká bámulják őket, és talán ez így is van, hisz a tulaj lompos barátja is feltápászkodik és megindul felém, csakhogy nincs a mozdulataiban semmi fenyegetés - ezt még én is meg tudom állapítani. Közelebb jön és közelebb, én pedig megfeszítem magam, nehogy remegni kezdjek, de végül csak megbök egy nedves orr. Szimatol, én pedig kicsit megnyugszom. Odatartom neki a kezem, de nem ez érdekli, hanem inkább a poggyászom. Igen, biztos a kaja miatt, amit belehalmoztam.
Számat elhagyja egy apró "áhh!", mikor a bundás úgy gondolja, két lábra áll és nekem támaszkodik. Felemelem a kezem, hogy megtarthassam, de hirtelen az az érzésem támad, hogy nehezebb nálam. Egy pillanatig összekapcsolódik a tekintetünk, és belém hasít, hogy valami nagyon furcsa ennek a kutyának a tekintetében.
- Tényleg beszél! - kiáltok fel a meglepetéstől. Meg aztán attól is, amit mondott. Tudja, hogy boszorkány vagyok? Kiszimatolta a pálcámat? Vagy csak a kukacropi zizegő csokibevonata árult el? Most aztán tényleg tátva marad a szám, és még jó, hogy leugrik rólam, mert azt hiszem, egyébként padlót fognék ettől.
Megpördülök, mikor a táskámat kezdi bökdösni az orrával, és gyorsan le is veszem a vállamról a súlyos poggyászt.
- Várj! - mondom a kutyának. - Kiveszem neked! Jó sok van nálam, van mogyorós és csokis is. Melyiket kéred? - kérdezem, miközben derékig eltűnök a motyómban. Kotorászok egy pár pillanatig, majd diadalmasan előveszem a két gigantikus kiszerelésű fémvödröt, egyik kék, a másik piros. Mindkettőt a kutyus orra elé tartom, bár eszembe jut, a kutyák mintha színvakok lennének. Amelyikre rábök az orrával (bár nem tudom, miért erre a primitív válaszra számítok, hiszen ez a kutya beszél), azt nyitom ki, és tartom az orra elé. A vödörben giliszta módjára nyüzsögnek a ropidarabkák. Ha beledugja az orrát, ha nem, hatalmas csillogó szemekkel nézek rá, mint egy kisgyerek az új homokozókészletre, és még beszélni is elkezdek hozzá, mint valami hülye, hiszen bár mindketten nyitottak felém, a kutyus valahogy nem olyan félelmetes mint a gazdája (bár nem tudom, miért, hisz a srác is bemutatkozott meg minden).
- Ezer éve nem volt szerencsém ilyen barátságos kutyához! Az állatok általában utálnak engem, de te nagyon okos vagy. Megsimogathatlak? - kérdezem, és már emelem is fel a szabad kezem, amelyikkel nem a ropis vödröt tartom, hogy beletúrjak a bundájába.
Naplózva

Philip Clapp
Eltávozott karakter
*****


panda *-*

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2011. 06. 28. - 23:17:13 »
+1

A színek olyanok mint az érzelmek. Vannak, akik érzik őket, és akadnak olyanok akik nem látják őket.
A kettő viszont sosem zárja ki egymást.
Josey.
Így hívják.
Ott állok a polccal szemben, nézem az eltorzult arcom az egyik konzervdobozban, amiben néhány szelepkupak pihen egymás hegyén hátán. Belenyúlok, keresgélek benne, és közben fél szemmel figyelem az oldalt játszódó jelenetet. Megvillantom fogaimat, és mosolygok, nézem a táskába fúrt  ormányt, az elsőnek megrezzenő alakot.
Vigyorgok az orrom alatt, nézem, és nézem őket, szinte hallom a kifújt levegőt amit Josey ereszt ki magából, mikor Pete körbeszimatolja.
Még mindig csodálkozom, mikor ezt látom. Ilyenkor képtelenség elhinni, hogy egyszer ember volt, hogy belül még mindig az, hogy volt keze, amivel megmarkolta a sörös dobozt, most pedig idegeneket szimatol, és oldalra hányt lábbal hugyozik. A sors fintorai kifürkészhetetlenek. Annyira akarta azt az animágus alakot, hogy végül benne maradt a szerepben, amit olyan jól látszik, hogy senki sem gondolná mi is történt valójában. Nézem, ahogyan engedetlenül furakodik be ő is a kezekkel a táska mélyére, és farkcsóválva nyálaz mindent össze. Telhetetlen, és ezt azzal is kimutatja, mikor hosszú orrát beledugja a piros vödörbe.
- Azért ne zabáld fel az egészet, ha lehet... -indulok el feléjük, és kerülöm meg őket, hogy újból a kocsi motorházához férjek. Behajolok, és kicserélek néhány szelepet. Hallgatok, és hallgatom őket, némán figyelek a neszekre, amiket maguk után hagynak. Annyira természetesnek érzem az ifjú boszorkány jelenlétét, hogy talán még sörrel is megkínálnám, ha nem ittam volna meg reggelire az utolsó dobozt.
Figyelek.
Hallom ahogyan Pete csámcsogva tömi be a kukacropikat, és bár hátam mögött vannak, mégis eltudom képzelni a jelenetet. A csodálkozó arcot, a kökényszemeket, a sötét hajhullámokat.
Figyelek.
Hallom, ahogyan a szavak elhagyják a vékony ajkakat, nem vagyok gondolat olvasó, de eltudom képzelni a gondolatokat, ahogyan a beszélő kutya foglalkoztatja. Beszél hozzá.
Megfordulok.
Felnevetek.
Pete kihúzza az orrát a dobozkából, és felnevet.
Nem értheti, hogy min, nem is fontos tudnia róla.
Pete odafúrja a fejét a kezek közé.
Kezeimet nekitámasztom a kocsi ívének, úgy dőlök neki, és lenézek a lányra. Vállaim begörnyednek, alkaromon kiduzzadnak az erek, amik a tetoválások alatt futnak. A színes Tennessee címer alatt.
- És mi járatban errefelé, kedves Josey?
Naplózva

Pihilip Clapp

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2011. 06. 28. - 23:36:35 »
+1

SZEMEDEN ÜLT, NEM KÖSZÖRÜLT
NEM IS A HOLDRA, RÁM VETÜLT


Felpillantok, ahogy Philip elhalad mellettünk, de ekkor már vígan gyömöszkölöm Pete busa fejét, kezem boldogan szánt végig a szőrén. Komolyan mondon, szinte minden simítástól érzem, hogy valami gyógyul és összeforr bennem, mintha minden érintés elhessegetne egy réteget a sűrű felhőzetből, mely felém gyülemlett az elmúlt... hát... években? Mióta ez a furcsa átok sújt, melytől nem tudok szabadulni, és ami miatt nem tűrnek meg mások a közelükben, legyen az akár állat vagy ember, nagyon magányosnak éreztem magam, és ezen csak Keith óriási ölelései segítettek néha, de már ő sincs. Most viszont újra könnyebben lélegzem. Persze bizonyára most is csak pár percig fog tartani a varázslat, de legalább hat, és ez a lényeg! Lehet tényleg nem hülyeség az állatterápia az öregek otthonában...
- Csupa maszat lettél! - beszélek tovább a kutyához.
Philip felnevet a hátam mögött, de nem jövök zavarba. Furcsa, nem? Órákkal ezelőtt minden, a hátam mögött felhangzó kacajtól pánikrohamot kaptam. Mitől nyugodtam meg ennyire?
És mitől olyan természetes, hogy egy kutya beszél? Meg kell majd kérdeznem (bár lehet, hogy nem).
Kezem lassabban botorkál a kutyaszőrben, mikor Philip megszólít. Tudtam, hogy el fog érkezni ennek a kérdésnek az ideje, de nem tudtam még semmi jót kitalálni rá, úgyhogy húzom még egy kicsit a válaszadást.
- Ööö... Mondd csak, ez tényleg egy mágikus műhely? - kérdezem aztán, jobb ötlet híján, elvégre semmi mágikusat nem látok itt, nos, a háziállaton kívül (bár ennél több bizonyíték talán nem is kell). - Mert ki van írva, de akkor mit keres itt ez a Roy's?
Úgy érzem, megtaláltam a hangom. Felállok (a félig kiürített ropis bödönt otthagyva az ebnek), és Philip felé fordulok, és ekkor eszembe jut, mit is akartam mondani neki percekkel ezelőtt.
- Egyébként csupa olaj az arcod.
Naplózva

Philip Clapp
Eltávozott karakter
*****


panda *-*

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2011. 06. 29. - 00:08:28 »
+1

Az életben sok minden képes megváltoztatni az embert. Lehet az egy másik ember, egy állat, vagy akár egy érzés. Mikor reggel kinyitod a szemed, és más illata van a levegőnek, mikor kimész az utcára, és avalaki épp a füvet nyírja, vagy a szomszéd házból kiáramlik a frissen sült rántott hús illata. A legapróbb dolgok, de valójában ezek azok, amik a legnagyobb mosolyt csalják az ember szívébe.
Dolgok amiket élvezni kéne, mégsem tesszük. Panaszkodunk, hogy szar az életünk, mikor ezek ott kalimpálnak az orrunk előtt. Valószínű, hogy ezeket csak akkor vesszük észre igazán, mikor már végképp egyedül vagyunk. Egy teljesen új helyzetben, amiben a saját magunk akaratán keresztül kell megmaradnunk. Ilyenkor, mikor az ember lefekszik aludni örül mindennek. Azért, mert semmije sincs.
Nézem őt.
Ismétlem önmagam, nem tudok mit csinálni. Figyelem, ahogyan játszik a kutyával. A napok többségét Petetel együtt töltöm. Néha beugrik egy-két furcsa alak, akiken jót röhögünk, de legtöbbször reménykedünk, hogy Joe bácsi beáll a régi furgonnal a kis udvarra. Aztán sóhajtunk egyet, és rájövünk, hogy nincs kis udvar, csak egy hangár mögöttünk a megrendelt kocsikkal. Haladunk az árral, ennyi az egész. Aztán jössz Te, mint az arany amit a patak mos ki oldalra, és beragyogsz a garázsajtón.
El sem hinnéd, ha elmondanám, mennyire örülünk Neked...
Ahogyan itt mosolyogsz előttem, és Pete fülét vakarászod, olyan vagy, mint egy régi unokahúg, akire mindig várunk, hogy suli után beugorjon. Aki hoz a maradék sütiből, amit a menzán kapott. Aki hoz egy darabkát az otthonból, ami olyannyira messze van nekünk. Merengek rajtad, még bele sem néztem igazán a szemedbe.
Csillognak a barna üveggolyók.
Pete hanyatt vágja magát.
- A hasamat is leszel szíves?
Merengek. Bámulok magam elé,üres tekintettel figyelem a jelenetet, vagy talán inkább a betont. Nem tudom. Gondolkodom.
Gondolkodom azon, hogy itt várok valakire, ahelyett, hogy otthon süttessem a hasam a tó mellett. Az ember megkérdezi miért, de nem tudja megmondani.
- A muglik nem látják a mágikus feliratot...a múltheti esőnek köszönhetően, már a mágusok se nagyon. - Lecsukom a motorháztetőt, és felpattanok rá. Hatalmas talpamat megtámasztom a ósdi ütközőn, tenyereimet az ujjaimmal együtt széttárom a rozsdafoltos felületen.
- El sem hinnéd mennyi mágus közlekedik manapság repülő autóval...ennek a szép darabnak például - ütögetem meg - bedöglött a láthatatlanítója. Meg ráfér persze egy-két kisebb javítás is. A muglik között pedig sok a régi autógyűjtő, alkatrészeket, pedig észrevehetően sokat találsz itt.
Forgatom kicsit körbe a fejemet. Ujjaimmal beletúrok a hajamba, ami már így is égnek áll, de hogy mitől, azt meg nem mondom már. Egy pillanatra elbambulok, nézem a pandát, és elmélkedem azon, hogyan szakadhatott le a füle a helyéről. Majd egy újabb kérdés, ami kizökkent.
- Ohh...- törlöm meg magam az alkarommal, elsimítva a foltot az izzadság cseppekkel - az megesik...
Nevetek.
Lenézek Petere, aki ismét a doboz tartalmát habzsolja.
- Szóval mi járatba?
El sem hinnéd, ha elmondanám, mennyire örülünk Neked...
Naplózva

Pihilip Clapp

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2011. 06. 29. - 00:49:57 »
+1

SZÍVEDEN BÉKE VOLT
SZÍVEMEN BÉKE SZÓLT


Furcsa a pillanat, amikor először néz a szemembe. Eddig meg sem figyeltem, milyen erős és szúrós pillantása van, most mégsem nyársal fel vele. Barátságos, csalogató, leláncol. Fogalmam sincs, mit látnak az emberek, ha rám néznek. Egy pár gúnyszó persze eszembe jut: gebe, ribanc, dementor, mocskos félvér, elmebeteg, krúciószökevény. Igen, ez mind vagyok. De mi más még? Arról soha nem beszél senki. Talán nem is kell. Elég az, ahogy ránéznek az emberre. Az imént, mikor bejöttem, úgy éreztem, mintha keresne rajtam valami alkatrészt vagy alvázszámot, amiből megállapítja, miféle vagyok. Most kicsit olyan, mintha megtalálta volna. A pislogóversenyt megszakítva a kutya szólal meg ismét, én pedig lehajolok hozzá. A kabát felcsúszó ujja alól kivillan az összevagdosott kezem, de nem takarom el. Nem törődöm vele. Azok a sebek a múltam részei és én onnan eljöttem, végleg. Nem leszek többé lelki nyomorék, nem hagyom magam. Csak csiklandozom a német juhász hasát, itt, ott, amott, megkeresve, melyik az a pont, ahol a legjobban szereti. Mosoly ül ajkamon, ahol olyan rég nem ült már semmi más a némaságon kívül. Közben magamon érzem Philip pillantását, és nem bánom. Nézz meg, nézz csak meg jól! Én már megnéztelek téged. Láttam, milyen nehezen koncentrálsz. Elmélázol, miközben a dobozban kotorászol, mielőtt rájönnél, nem kulcsra hanem valami másra van szükséged. Otthonos vagy és kényelmes, mint egy régi nagykabát, ami alá gyerekként is, most is beférek, de egyértelmű, hogy másvalakin volt előtte és az a valaki rajta hagyta az illatát. Hallgatom a válaszod, és próbálom meghallani a történeted.
- Ekkora divat lett, mióta Potter ezzel repült iskolába? - kérdezem, fura összefüggést látva a két tény között. Nem varázslók közt nőttem fel, nem tudhatom, hogy ez a hóbort nem egyedülálló az aranyvérűek közt. - Nem tudtam, hogy van, aki ezzel foglalkozik - mondom mélázva, pedig hát, elég nyilvánvaló, hogy igen, az egész műhely ezért épült. Azt hiszem, ennyiből áll az egész, amennyit itt látok, nem tudhatom, hogy mekkora rész van hátul csak a bent álló autóknak fenntartva.
A kutya megunja a pocaksimit, és inkább a vödör felé orientálódik, úgyhogy én is közelebb lépek Philiphez. Letörli az olajfoltot, én pedig egy biccentéssel jelzem, hogy tiszta a terep. Legalább is tisztább, mint volt.
És a kérdés megismétlődik.
- Hát igazából... Nyilvánvaló, hogy nem autót akarok venni - nyögöm kínomban, majd félszegen megvonom a vállam, és próbálom valahogy megválaszolni a kérdést...
- Erre jártam, és benéztem. Furcsa volt a felirat. Egyébként szívesen átfestem neked, mert tényleg nem látszik valami jól. Nem túl jó vevőcsalogató.
Elkezdek szétnézni, belekukucskálok például abba a kutyatápszeres konzervbe, amiben csavarok vannak, meg végignézem azt a falat, amire szerszámok vannak fellógatva.
- És milyen emberek keresik az autóidat? Aranyvérűek, vagy inkább olyanok akik amúgy is tudják, mi fán terem egy Alfa Romeo? - kérdezősködöm tovább. Próbálok úgy gondolkodni, mint egy mardekáros, ha már az voltam. Próbálom kitalálni, milyen helyen vagyok, furcsa és csavaros kérdésekkel megtudni... Nos, fogalmam sincs, mire vagyok kíváncsi. Közben viszont olyan riadt és reménykedő tekintettel nézek Philipre, hogy ha látnám, kiröhögném magam.
Naplózva

Philip Clapp
Eltávozott karakter
*****


panda *-*

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2011. 06. 29. - 10:57:02 »
+1

Sokszor az lenne a legegyszerűbb ha az embereken lenne egy szám, egy kód ami megmondja, hogy milyen típushoz tartozik, ami elárul róla mindent, és megkönnyítené a felesleges találgatásokat. Pedig a felesleges találgatások a legizgalmasabbak az életben, mint mikor szétszedsz egy hamburgert a darabjaira, és megnézed, hogy milyen összetevők alkotják. Mégsem veszed ki egyiket sem, mert tudod, hogy az összetevők, csak együtt teszik finommá.
Nem tudok sokat a Potter gyerekről. Őszintén szólva semmit sem tudok róla, Amerikában nincs nagy híre se neki, sem pedig a Sötét varázslóknak. Odakint a varázslók olyanok, mint a muglik, nem fárasztják magukat feleslegesen. Nincsenek harcok, mindenki éli a sorstól kapott életét.
Nevetek.
Újra.
Kivételesen valami értelmes dolgon.
- Őszintén szólva az államokban nagyobb forgalma volt... Itt Angliában inkább csak a mugli kedvelők érdeklődnek...meg múltkor itt járt valami hatalmas fickó. Bedöglött a Triumphja.
Megvakarom a tarkómat, és figyelem az ezt követő válaszát. Furcsállom, amiért ilyen segítőkész, mondjuk az ide betévedő emberek többsége eléggé olyan, mint egy buzgómócsing. Hiába, akárhol is vagy a világban, a hobbi mindig hobbi marad. Hagyom, hogy körülnézzen, igazából örömmel tölt el, hogy van más ember is aki ennyire érdeklődik az iránt amit csinálok. Azt hiszem épp azért végzek manapság olyan alapos munkát, mert ez az egyetlen elfoglaltságom. Rendet rakni viszont meg nincs időm...vagy kedvem.
Megint elbambulok.
Van egy beszikkadt olajfolt a betonon.
- Hát nem...
Emlékeztet egy otthoni foltra, ami valójában nem is olaj volt, hanem valami tömény pia nyoma, amit szórakozásképp gyújtottunk meg a srácokkal. Kis híján az volt az utolsó napom abban a garázsban. De nagy a valószínűsége, hogy erre az esetre csak én emlékszem...minden bizonnyal akkor én lehettem a legjobb állapotban.
Néha elmerengek azon, hogy otthon beszélnek-e, vagy hogy tudnak-e valamit egyáltalán rólunk. Nem érthetik, hogy miért nem mentünk még mindig haza. Én sem értem. Csak tudom.
- Aranyvérűek? Áhh neem... hozzájuk ritkán van szerencsém. Hála az égnek.
Felállok, egy pillanatra megnyújtózkodom, majd ugyanúgy visszagörnyednek vállaim, ahogyan az a langaléta embereknél szokás. Néha kizökkenek, meg megzakkanok a gondolatok között, és fel sem tudom fogni, hogyan tudok egyáltalán kommunikálni másokkal, mikor teljesen máshol jár az agyam. Ez lehet a hülyék átka.
- Alfa Romeoval még nem igazán dolgoztam. Ahonnan én jövök inkább a furgonok, meg a Cadillaccek a kelendők. Van egy hátul, ha gondolod megmutatom...
Megkerülöm Joseyt, és behajolva a Roys ablakán kiveszem az ülésen felejtett kulcscsomót. Ahogyan a kezem közé akad, ránézés nélkül megállapítom melyik az, amelyik a hátsó hangárba nyíló ajtó tulajdona, és elindulok. Valamiért biztos vagyok benne, hogy érdekelni fogja őt, ha már csak úgy erre járt, és benézett.
- A táskádat nyugodtan dobd le valahova...
Kinyitom a zajos vas ajtót, amit az elején a kelleténél kicsit jobban meg kell nyomni, mert megakad, de aztán egészen jól suhan tovább. Odabent sötét van, mindaddig, míg az oldalsó falon tapogatózó tenyerem meg nem találja a kapcsolót. A középen ékeskedő hatalmas villanykörte pislákol egyet-kettőt, majd végleg bevilágít mindent. Elindulok, a kulcscsomót leteszem az oldalsó asztalra. A falon körben szinte ma már beszerezhetetlen alkatrészek sorakoznak, néhány régi fényszóróval, és rendszámtáblával. A sarokban egy öreg furgon áll, és egy kibelezett WV kisbusz, középen pedig egy piros, csillogóra fényezett Cadillac ásítozik, és várj, hogy a gazdája végre elvigye. A sarokban pedig...van valami, amit egy lepel rejt el.
Naplózva

Pihilip Clapp

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2011. 06. 29. - 22:37:46 »
+1

FELSÍRTÁL ÉS MEGSZIDTÁL
MAGAMTÓL JÖTTEM, NEM HÍVTÁL


Újra és újra nevet egy kicsit, amit nem tudom, hogy a zavarának köszönhető-e (fogalmam sincs, milyen gyakran támadják le hozzám hasonló kamaszlányok homályos indokokkal), vagy annak, hogy ilyen jó a humora (vagy az enyém). Elképzelhető, hogy mindig ilyen jókedélyű. Igen, végül is azok a vidám kis ráncok erről árulkodnak, melyek megjelennek minden egyes vigyor fölött a szemében.
- Akkor miért költöztetted ide a műhelyt? - teszem fel rögtön a logikus kérdést, bár lehet, hogy kotnyeles vagyok, és ezt nem kéne. Meglehet, kevésbé lett volna veszélyes talaj a Triumphról kérdezni valamit, de arról sajnos csak annyit tudok, hogy egy női fehérneműmárka. Apám ugyan elég fiúsan nevelt, de varázsló létére nemigen értett a kocsikhoz (annál inkább a seprűkhöz) - amit a témában magamra szedtem, azt a mugli iskolában és az intézetben eltöltött időnek köszönhetem. Meg tudom különböztetni a motort az akkumulátortól és az olajtartályt az ablakmosótól, tudom, hogy néz ki a féktárcsa és hogy mi az a féltengely, tudok kereket cserélni - ami azt illeti, lyukasztani is -, meg zárat feltörni és szélvédőt mosni. Ahogy ezt végiggondolom, mindjárt elönt a vágy, hogy ezt közöljem Philippel is, meg azt is el akarom mondani, hogy nem bánná meg, ha felvenne, de tudom, a világ nem így működik...
Mikor megtudom, hogy nem sok aranyvérű jár ide, hallatlanul megkönnyebbülök, szerintem látszik is, ahogy kifújom a levegőt és egy pillanatra lehunyom a szemem, majd elmosolyodom. Ami azt illeti, elég egyszerű olvasni az arcomról. Azt is elég könnyen ki lehet olvasni belőle, hogy igen, nagyon is érdekelnek az autói, hisz olyan gyorsan csillan fel a szemem, mintha cukorkát kínálgatna. Épp csak a farkam nem kezdem el csóválni. (Nincs szükség véletlenül egy másik kutyusra?...) Úgy teszek, ahogy mondta, de hátizsákom száját azért bekötöm. Nem mintha sajnálnám a lompostól a kukacropit, de van abban a zsákban más is, amit nem szívesen látnék a szájában, például a pillangós bugyim meg a 70/A-s rózsaszín melltartóm. Belököm a motyót a fal mellé, és gyorsan ledobom a nyakamból a térdig érő barna sálamat is, mert kezd melegem lenni tőle. Philip után sietek a sötét helyiségbe, és eszembe sem jut, hogy veszélyes lehet egy furcsa mosolyú férfit követni a város egy elhagyatott részén egy üres műhelyben egy sötét hátsó szobába.
A villany lassan tér észre, de már a felvillanó kép is megragad. Gondolom, mindenki a középen álló piros fényezett csodát veszi észre, hát én is. Egy hangos "aztaaa" kíséretében indulok el megbabonázva a Cadillac felé.
- Te jó ég! Ez gyönyörű!
Kinyújtom a kezem, hogy megérintsem, de inkább nem teszem, a fényezés miatt.
- És mit tud? Mit raktál bele? Tud ez is repülni? Egy ilyen autót vétek elláthatatlanítani, bár elég feltűnő lenne az égen...
Megkerülöm, és belesek az ablakán. A kormányt is vörös bőr borítja, ahogy a sebváltót is, nagyon csicsa. Látom benne a kulcsot, és elfog a vágy, hogy kipróbáljam.
Gyerünk, tudod, hogy kell...
Hirtelen lépek hátra, és felnézek Philipre, ezt a gondolatot vajon hallotta-e, pedig nevetséges, biztos, hogy nem. Josephine már csak a fejemben suttog, azt is egyre ritkábban.
Körülnézek, mi van még itt. Az üléseitől és a műszerfalától megfosztott minibusz annyira nem kelti fel az érdeklődésem, inkább az, amit a lepel rejt.
Talán nem kellene megnéznem, mi az, de nagyon érdekel. Odasietek (a lépteim visszhangot vernek a hangárban), és már rá is vetem magam a titokra.
- Ez mi? - kérdezem, és már emelem is fel a leplet, hogy benézzek alá.
Naplózva

Philip Clapp
Eltávozott karakter
*****


panda *-*

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2011. 06. 30. - 19:17:44 »
+1

Ha jellemeznem kéne a világot azt mondanám rá olyan, mint egy hatalmas kirakós játék, ami milliónyi kis puzzle darabból áll, és amit lehetetlen kirakni. Sokan azt az álmok kergetik, hogy egyszer egészében láthassák, sokan pedig tudtukon kívül építik fel a képet. Furcsa dolog ez. Annyira hasonló elemekből áll, mégis mindig van egy apró, egészen apró eltérés, ami miatt mindennek meg van a maga helye.
Mindennek, és mindenkinek.
Megállok a kis hangár szélén, tekintetemmel követem ahogyan az ifjú boszorkány gyönyörködik a járműben. Pedig ha tudná, hogy mikor idehozták, nem volt semmi, csak egy roncs, amit össze akartak zúzni, mert épphogy alig indult be a motorja. Három kerek éve vagyok itt, és ezalatt a három év alatt elég időm jutott arra, hogy minden apró darabkát tökéletesen beleillesszek, és megcsináljam olyanra, amilyen az álmok autója. Megígértem magamnak, hogy addig maradok, míg be nem fejezem. Befejeztem, de még mindig itt vagyok.
- Nincs benne semmi... - közlöm nemes egyszerűséggel, és a kocsi mellé állok. Ujjaimmal végigsimítok a motorháztetőn, ujjbegyeim finoman szántják végig a fényezést, érzem ahogyan a sima felület lehűti a kezemet. Apró pillanatig lehunyom a szememet, és látom magam előtt ahogyan azelőtt nézett ki. A rozsdától rohadó ütközőket, a leszakadt ajtókat. Büszke vagyok erre a kocsira, mert mikor ránézek elmondhatom, hogy minden eredeti rajta.
- Nem raktam rá bűbájokat, mert ez a kocsi az emberi élvezeteké. - leguggolok a kocsi mellé, ujjaimat végig húzom az orra oldalán feltüntetett Cadillac emblémán, és fogaimat megvillantva mosolygok.
- Legalábbis azt hiszem...
Felállok, és ránézek a lányra. Örömömet találom a kocsikban, és szeretem látni mivé lettek általam. Megbecsülöm a kétkezi munkát, és ezt kifejezve valamiért bizalommal tekintek Joseyra. Van benne valami egyszerűség, ami megnyugtat, ami emlékeztet az otthonra. Nem is emlékszem volt-e olyan ember a britek között, akivel képes voltam közvetlenül beszélgetni úgy, akár odahaza. Rám néz, és én nem tudom miért úgyhogy inkább csak vigyorgok azon a hülye módon, és megpróbálom valóban közölni vele, hogy valóban egy vadalmával hozta össze a sors, nem pedig egy elmebeteg pszichopatával. Mondjuk rájöhettem volna, hogy itt az emberek egyszerűen nem szeretnek szívből nevetni. Csak a másik kárán.
Megint ezek a fránya eltérő puzzle darabkák.
Ahogyan felpillantok azt látom, hogy bekukucskál a vastag vászon alá, ami megvédi az alatta lévő járművet a portól, és kosztól, ami persze itt akad bőven.
- Várj segítek... - megtörlöm a közben kicsit megizzadt kezemet a sokat látott nadrágomba, és mellé érve leveszem róla a vászont. Ahogyan lehúzom, felcsillan az elefántcsont szín benzintartály a pislákoló lámpafényben, a fényes váltóval együtt. Egy pillanatra megállok., és elmerengek a motorbiciklin, ami talán nem  is annyira fényűző, mint ahogyan én látom. Talán ez csak egy egyszerű motor, és a középen álló kocsi százszor fényesebb nála.
Talán...
- Ezzel jöttem el otthonról, és remélhetőleg ezzel is megyek majd haza...
...de nekem ez a legszebb. Egy pillanatig bámulom még a tartályra ragasztott USA matricát. Olyan rég láttam már, hogy muszáj volt egy pillanatra minden apró darabkáját végigvizslatnom. Pörög az agyam, és azon merengek, mi késztetett rá, hogy három év után levegyem róla a lepelt.
Joseyra pillantok.
- Mondd hány éves is vagy? Csak mert... - megvakarom tarkómat, vagy inkább csak dörzsölgetem, mert érzem, hogy ragad a kosztól - tényleg nem ártana azt a táblát kint helyre rittyenteni, meg rég keresek már valakit, aki besegítene a rendrakásban is...
Naplózva

Pihilip Clapp

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2011. 06. 30. - 22:51:09 »
+1

EZ TAKAROS FURCSA FOLT
NEM KÉSVE FELKAROLT


Nem kerüli el a figyelmemet, hogy nem válaszol a kérdésemre. Nem árulja el, miért jött ide. Valamiért az a furcsa érzésem van, hogy annak a letakart járgánynak majd köze lesz ehhez, ezért kicsit félve kukucskálok be a lepedő alá, számítok arra is, hogy majd jól rám ordít, hogy takarodjak el onnan de sürgősen, de nem ez történik. A Cadillacről beszél úgyhogy meghallgatom. Elárulja, semmit nem ültetett bele ami furcsa, hisz nem ez a lényeg? Bár persze lehet, hogy nem. Nyilván más szemmel nézi ezeket az autókat, mint én, vagy akár mint bárki más. Igen, abból, ahogy megérinti, mint ahogy kezdő apuka a gyermekét, látszik, milyen szemmel is néz rájuk.
A vigyora más embereknek talán nem szimpatikus, biztos azt hiszik, sunyi, vagy be akarja csapni az embert, de szerintem csak így született, és csak azért nem lóg ki a nyers búzakalász a szájából, mert Londonban nem sok búza terem decemberben.
Segít leemelni a takarót. Egy jókora motort rejtegetett alatta, és ki is derül, miért vigyáz ennyire rá.
- Ezzel a járgánnyal repülted át az Atlanti-óceánt? Húú, tudom, hogy némely seprű elvileg képes erre, de eddig még senki nem volt, aki kipróbálja! De hogy egy ilyen megbütykölt motorral meg lehet tenni ezt az utat... Hűűű...! Működik még? - kérdezem, és rárakom a mancsom a kormányra, megmozgatom a gázforgót. Épp meg akarom kérni, hogy vigyen el egy körre, de aztán feltesz egy komoly kérdést (megint), én pedig megint zavarba jövök.
- Tizenhét! - mondom végül kínlódva. Igen, elég levágós lesz ebből, hogy közelében sem vagyok még a nagykorúságnak, de azt hiszem, ha ezt állítom, nem fogja bolygatni a témát. Felajánlja, hogy segíthetnék neki, az én arcomon meg elterül megint a lelkes vigyor. - Komolyan? Szívesen segítek! Még fizetned se kell. Legalábbis nem túl sokat. Illetve hát nekem az is elég egyelőre ha beváltod a varázslópénzemet mugli fontra - kezdek el össze-vissza beszélni. Hát egy üzleti tárgyaláson bizonyára nem állnám meg a helyemet, még jó, hogy nem erre akar szerződtetni. - Na jó! Mennyit fizetsz? - teszem fel végül is a legfontosabb kérdést, ami megfogalmazódott bennem jelenleg. Harciasan nézek rá, most már kész vagyok alkudni a saját fejem felett.
Naplózva

Philip Clapp
Eltávozott karakter
*****


panda *-*

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2011. 07. 02. - 10:29:39 »
+1

Az emberek nem szeretnek a magánéletükről beszélni. Azokról a dolgokról amiknek valós oka van. Én sem szeretek. Nem véletlen, hogy nem válaszolok. Nem kezdek bele a családi hátterembe, és abba, hogy vak álmot kergetek, ami megtestesült egy nő személyében, aki miatt még mindig itt vergődök, mint egy partra sodródott hal.
Néha úgy is érzem magam.
Mikor legutóbb a Minisztériumba kellett mennem, szó szerint éreztem, ahogyan fojtogat a nyakkendő, ahogyan nem kapok levegőt, és vergődöm, és furán nézek másokra, miközben ők is furán merednek rám. Nem vagyok ide való, és ez rögtön feltűnik mindenkinek.
Mégis nevetek.
Nevetek, mert talán már megszoktam. Hiheted azt, hogy ez az én álarcom, de valójában nem. Nevetek, mert jól esik, mert könnyebb, mert feledtet. Olyan pillanat, mikor drogok nélkül szállsz el, sokkal, de sokkal messzebbre.
- Azért az óceánt nem repültem át...komppal jöttem...meg néha a földön is.
Rámarkol a gázforgóra, élvezi a helyzetet. Az első alkalomadtán, valahogy én is így viselkedtem vele, de olyan rég volt már az, hogy szinte már a Petetel írt közös történelmünkbe tartozik.
- Elvileg működik...csak a tank üres. De nem tudom, mióta itt vagyok nem használtam.
Egy pillanatra kikukucskálok, hogy lássam a régi barátom mit is csinál, ám mikor látom, hogy a betonra besütő napcsíkon heverészik, elmosolyodom. Aztán ilyenkor mindig beugrik, hogy milyen hülye vagyok, hogy azt hiszem elkószál, hiszen ember, csak állatbőrbe van zárva. Ez is olyan titok, amiről csak mi ketten tudunk, és amiről még a kutya sem gondolná, hogy valóságos. A kutya...ez megint olyan ironikus.
Megkapok egy választ, és összeráncolom a homlokomat. Szembetűnik a zavartság ami a lány szájából hangzik el, összehasonlítom a kimondott életkort a kökényszemek alá gyűlt fáradt éjszakákkal. Olyanok akár a fa gyűrűi, szinte megszámlálhatóak, és mégis végtelen sokan vannak. Láttam az odakint kivillanó vékony kart, a vágásnyomokat, de nem figyeltem rájuk. Senkinek sem kötelessége tökéletes életet élnie, mesélni róla pedig végképp nem kötelesség. Rákérdezni csakugyan nem. Talán kezeljem elmebetegként? Nem. Büszke lehet rá, hogy most itt áll, és érdeklődik egyáltalán még az élet dolgai iránt.
- Hmm... - gondolkodom el hangosan. Tudom, hogy nem tizenhét, látszik rajta, de valamiért elhiszem a belülről feljövő hangnak, hogy kívánni sem kívánhatnék jobb segítőt, vagy pakoló vagy nem is tudom..tábla pucolót magam mellé. Tudom, hogy nem tizenhét, de mégis elfogadom a füllentését, és valahogy megpróbálok úgy ránézni, hogy ezt tudja is, ezzel kötök vele kompromisszumot.
- Az attól függ, mennyit tudsz itt dolgozni. - kezdem el közben visszatakargatni a choppert, lehajolok, jól bebugyolálom, és közben a lehajolt állapotból nézek fel rá - Suli mellett, na meg a szüleid...
Naplózva

Pihilip Clapp

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2011. 07. 03. - 13:18:31 »
+1

KÖNNYŰ A SZÓ, NEHÉZ A TETT
ÖRÖM A BÍRÁM ÉSZ FELETT


- Ó, értem - bólintok, és kicsit kezdem kényelmetlenül érezni magam, amiért annyi sületlenséget hordok össze. Jobb lenne, ha becsuknám a szám, és nem okoskodnék itt össze-vissza olyasmiről, amihez nem értek. Ránézek a tankra, megérintem a tartály kupakját, majd elfordulok. Mostantól jó kislány leszek, nem nyúlok semmihez, ami nem az enyém! Még akkor is, ha olyan zavarba ejtően otthonosan érzem magam itt...
Látom rajta, nem nagyon veszi be a gyomra a kummantásomat, de kitartóan mosolygok rá. A végén pedig úgy dönt, nem cáfol meg, és ezért nagyon hálás vagyok neki. Azt hiszem, a korommal kapcsolatban több kérdés nem fog felmerülni, mivel ő nem akar kérdezősködni én meg nem akarok hazudni. Mindkettőnknek megvannak a maga kis titkai és nem fogjuk első körben a másik orra alá dugni őket, mint valami koszos alsót. Csak... lassan. Már ha, egyáltalán.
Nem tudom, miért, de úgy érzem, Philip tényleg olyan ember, akinél biztonságban vannak a titkaim, és még csak nem is fújja fel őket. Nevetséges ilyesmit állítani viszont, hisz ma látom őt életemben először.
- Hát, téli szünet van. Akár minden nap itt tudok lenni.
Még mindig nem akarok ajtóstul rontani a házra. Ha közölném, hogy itt akarok maradni, mert megszöktem, páros lábbal rúgna ki a garázsajtón.
- A szüleim nem bánják, nekem meg jól jön a zsebpénz. Szóval akár egész nap itt tudok lenni, ha kell. Tudok főzni és takarítani és rendet rakni - sorolom, miközben a kezemen számolok -, kutyát sétáltatni, üveget pucolni, festeni, csiszolni, pumpálni, seperni... - Kilencnél megakadok, de végül csak ránézek Philre és annyival zárom: - Meg ami kell! És azonnal munkába is állok - határozom el, mielőtt visszakozhatna. Kibújok a térdig érő, galléros barna kabátból, és megigazítom alatta a garbó ujját és nyakát.
- Szóval, mit segítsek?
Naplózva
Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 08. 23. - 09:21:03
Az oldal 0.108 másodperc alatt készült el 53 lekéréssel.