Arra ébredek, hogy pokolian fáj a fejem. Lüktet és hasogat, mintha feldarabolták volna az agyamat, néhány részét ledarálták, és úgy passzírozták volna vissza a koponyámba.
Valaki megátkozott.Mikor kinyitom a szemem, nem tudom, hol vagyok. Semmi sem ismerős, kivéve az illat, amit nagyon erősen érzek. Ez ezer közül is felismerném. Ez Tyara illata. Vegyül bele némi... számomra azonosíthatatlan dolog. Talán babaholmik illatoznak így...
A karomban tartok egy apró, meleg pólyát.Nagyon zavarban vagyok. Megpróbálok felkelni az ágyból, de a fejem úgy fáj, hogy először visszaesik a párnára.
Tekintetem gyorsan és riadtan járja be a szobát, de az az ágyon kívül teljesen üres. Az éjjeliszekrényen viszont egy fénykép áll. Ahogy meglátom Tyara mosolyát, összeszorul a gyomrom. Hogy kerül ez ide? Miért van itt? Felülök, és a kezembe veszem a képet.
Tyara üvölt, folynak a könnyei, miközben szitkait ordítja felém.A pálcámat kezdem keresni. A helyén van, a tokba rögzítve. Mintha ki sem vettem volna.
Előkapok egy tőrt. Később látom a véres pengét, leesik a kezemből a földre.Kiesik a fénykép a kezemből, és a fényképtartó üvege hangos csörömpöléssel törik darabokra. Felpattanok az ágyról, megriadva, de a fejem úgy megszédül, hogy a halántékomhoz kell kapnom. Megkapaszkodom a szekrény sarkában.
A fehér szőnyegen úgy terjed a sötét vértócsa, mint tintapaca a pergamenen. A göndör fürtöket is elérik, beszennyezik.Hányingerem támad. Meglátok egy ajtót, felrántom. A fürdőszoba az. A vécékagyló fölé görnyedek, és nem tudom megállítani.
Holtan fekszik előttem.Ne...
Én öltem meg Őt.Könny keveredik mocsokkal a porcelánon, és én nem vagyok képes felállni.
Az emlékek máig nem tiszták előttem. Arra fogom, hogy valószínűleg dührohamot kaptam. Gyakran előfordul, és olyankor a vita hevében nem tudom, miket vágtam mások fejéhez. De az csak vita, vagy dühöngés. Igazából ártani...
Én nem vagyok képes arra, hogy megöljek valakit.
Főleg nem Őt.
(Rá gondolva összehúzódik a gyomrom.)Mikor a Nagyúr megtudta, hogy végeztem Vele, büszke volt rám. Személyesen gratulált.
Azóta nem vagyok képes belenézni a saját szemembe.
(Úgyis mindenütt az Övét látom.)A mai napig nem tudom felidézni az este minden egyes mozzanatát. Nem tudom, miért ébredtem ott, nem tudom, hogy került hozzám a kés és hová tűnt, nem tudom, miért nem a pálcámmal végeztem vele és főleg azt nem tudom... Fogalmam sincs arról, hogy voltam rá képes. Lehet, hogy feldühített. Lehet, hogy baleset volt, mégis úgy érzem...
Fogalmam sincs, mit érzek. Mikor erőltetni próbálom az agyam, mindig rémes fejfájás tör rám. És hiába erőltetem, nem vagyok képes többre emlékezni.
Úgyhogy csak annyit tudok mondani...
Bocsáss meg, Tyara. Könyörgöm, bocsáss meg nekem.
~
Ennek a történetnek sosem lesz vége.
~