VIRTUS MANDRAKE
alapokNála még nem kellett jelszó. Seyateljes név || Virtus „Nyesta” Mandrake
becenév || Vir, Vira, otthon Virta, de utálja, valamint a maga által felvett Nyesta név, nagymamája tiszteletére
nem || nő
születési hely, idő || Crawley, 1981. november 13. péntek
kor || 15
faj || vérfarkas
vér || arany
évfolyam || 4.
a múltÉrzem, ahogy a hold lassan kiteljesedik. És érzem, ahogy növekszik bennem az éhség, s elmémet elragadja a hajsza utáni vágy. Szemem rezzenetlen függ ezen az égi csodán, mely átkot s áldást jelent egyszerre.
Nem először nézek szembe az átváltozással. Nem először vagyok képtelen ellenállni, s emberi mivoltomat hátrahagyva új alakot ölteni.
Kilencéves lehettem.. igen. Nem több, mikor először szembesültem ezzel a lenyűgöző borzalommal.
Ártatlan gyermek.. Hehe. Én ártatlan? Ugyan. Sosem voltam az. Születésemtől fogva a varázslócsaládok szemellenzős elitjének tagja voltam, ARANYVÉRŰ, csupa-csupa nagybetűvel. Anyám nem fogadott el mást. Számára ez jelentette a varázsló lét tökéletességét, becsületét, értelmét, s egyben legfőbb célját. Mindent megtett, hogy ebben a szellemben neveljen, s ha sikerrel jár, én is épp olyan gőgös lennék, mint ő, undorodva tekintve azokra, akik nem büszkélkedhetnek efféle nemes felmenőkkel.
Ő még csak hálás sem volt mindazért, amit a sorstól kapott. Úgy hitte, minden jár neki. A maga aranyvérű hercege és a sok nemes gyermek, kik a szerencse folytán nem örököltek betegségeket, mint jó néhány nagynevű család sarjai. Úgy hitte, a betegség büntetés azoknak, akik a vérük ellen tettek, akár láthatóan, akár titokban, így megvetéssel nézte azokat, akik ettől szenvedtek.
Nem volt hajlandó elfogadni, hogy ennek legvalószínűbb oka a nagyanyám, ki a messzi Kelet-Európából érkezett, nagyapa hosszas unszolására. Nagyapa világcsavargó volt. Önkéntes felfedező, már ezért is feketebárány a családban, s mikor hazaállított a rangon aluli menyasszonnyal, hát kitört a botrány, pedig ő is éppúgy varázslók gyermeke, mint a család többi tagja.
Anyám számára azonban szégyenteljes fekete folt volt a család becsületén. Nem, ő nem volt annyira elvakult, hogy ne tudja, miféle praktikákat űz a nagyanyám annak ellenére, hogy látszólag tudomást sem vett róla. Tudta jól, hogy az ilyen kelet-európai kuruzslók a mai napig a muglik segítségére vannak, és néhol még nyíltan űzik a varázslatokat, noha a muglik azt hiszik, csupán szemfényvesztés az egész. Csente pedig, a nagyanyám, Angliába érkezte után sem volt hajlandó elfeledni a hagyományokat, és nem csupán a muglikkal, de az anyám számára mindennél alantasabbnak vélt sárvérűekkel is jó kapcsolatokat ápolt. Így lett véráruló anyám szemében, s minket, gyermekeit, óvott tőle minden lehetséges eszközzel.
A tiltott dolgok persze felderítésre várnak.. édesek, kalandosak.. és engem képtelen volt visszafogni. Korán megtanultam, miként játszhatom ki az éberségét, mely épp olyan erős volt, mint egy tojásait őrző sárkányé..
Mondhatom, ebben nagy gyakorlatot szereztem; egyszer még a kedvenc, féltve őrzött tükrét is elloptam. Miért? Bosszúból. Olyasmire kényszerített, amihez semmi kedvem nem volt. Halálosan untam, hogy tipikus angol úrinőnek nevel! Bizony, korán kezdett nyiladozni bennem az ellenállás, a konok akarat, melyet voltaképp először hasznosnak lelt, és értékesnek.. Mindenesetre a tükör aztán végképp eltűnt, hála apuci griffmadarának és a jól kitervelt lopásnak.
Épp ilyen tehetséggel sikerült kijátszanom akkor is, mikor ellógtam látogatóba a nagyszüleimhez. Még a gyanút is elkerültem, hogy egyáltalán náluk jártam, noha egészen hosszú időt töltöttem ott.
Az első kiruccanást aztán hamarosan újabbak követték, és egészen megszerettem a nagymamám. Nem értettem, miért nem mehettünk hozzá látogatóba, holott aranyból volt a szíve, nem csupán aranyozott, hideg kőből. Mindenesetre nála nem volt nyűg dalokat, táncokat tanulni, vagy hangszereken játszani. Nála megmutatkozott az addig dacból elnyomott tehetségem, miközben egészen újfajta varázslásra tanított.
Olyanra, mely nem kierőszakolja a szavakat az elméből, kicsavarva, felforgatva minden porcikám, nyúlósan, hidegen tekergőzve.. az ő szava szelídebb volt, igéi, még ha ugyanazok is, jó érzéseket keltettek bennem. Már tudtam, az erő bennem rejtezik. Irányítom, formálom, nem más akarata szerint igyekszem kierőszakolni a környezetemből, önmagamból. Ez a tudat, ez az érzés megváltoztatott, s azon kevés varázslatot, melyet akkor már tudtam, hatékonyabban hajtottam végre. Akkor és ott elégedett voltam. Boldog.
Röpke idill volt persze, mely sorsszerűen ért szomorú véget. No nem halállal, ne gondolj rosszra, inkább valami végzetszerűvel..
Igen, anyámnak végül feltűnhetett valami, vagy csak ráunt arra, hogy a nagyi ott van a közelben, ékesen hirdetve a család szégyenét…
Végül kieszelt egy tervet, mellyen úgy hitte, megoldhatja ezt a kis problémát..
Annyit ő is tudott a sámánokról, hogy a hiedelmek szerint állati teremtményekkel, állati szellemsegítőkkel veszik körül magukat. Voltaképpen egyfajta patrónusok ezek is, és mint anyám kiderítette, Csentét farkas kísérte. Innen már adott volt az ötlet, mivel is lenne szebb elintézni őt..
Pár nappal a kilencedik születésnapom után már készen állt minden, hogy tervét megvalósítsa. Biztos vagyok benne, számtalanszor mosolygott, mikor egyedül maradt valamelyik hatalmas szobában, s terve részletei egyre tisztább alakot öltöttek elméjében. Mosolygott. Méregtől édesen.
A sors különös fintoraként azon az éjszakán, mikor rászabadította a vérfarkast, épp nagyanyámnál voltam. Kettesben gyakoroltunk a holdfényben, mely azt volt hivatott elősegíteni, hogy a réztükörre nézve a jövőbe pillanthassak.
Könnyen és gyorsan tanultam, s egészen biztos voltam benne, hogy ezúttal a jövő feltárul előttem, még ha nem is gömb fölé görnyedek, mint a híres jósok.
A tükörbe nézve viszont egy farkasszerű lényt láttam. Nem értettem, miért. Úgy hittem, talán valamiféle szimbólum, melyet ha tovább nézek, megfejthetek, de nagyanyám észrevette az ugrásra kész vadat, és máris megragadta a karomat, hogy maga után húzva bemeneküljünk a házba. Számára nem volt újdonság a likantrópia. Otthonában jó néhány vaddal találkozott már, így tudta, gyerekkel maga mellett, eszközök híján nem veheti fel a harcot a lénnyel. A farkas azonban gyorsnak bizonyult és megragadta a szabad karom, azt, amelyik még ekkor is a tükröt szorongatta, mely néma hírnöke volt a veszedelemnek...
A nagyapám közbelépése volt, ami akkor megmentett, s aminek köszönhetően nem vesztettem el a karom. Világutazóként számtalan nehézséget élt már meg, s a régi reflexek segítségére voltak most is.
Bűbájok röppentek, mígnem a farkas menekülőre fogta, hátrahagyva engem, ki akkor holtsápadtan, alig lélegezve feküdtem a saját véremben.
Ami ezután történt, arról csak halvány emlékeim vannak, s jórészüket csupán hallomásból tudom. Arra emlékszem, hogy milyen ijedtséggel szembesült anyám azzal, hogy terve balul sült el, és engem ragadott el a feloldhatatlan átok nagyanyám helyett. Emlékszem, hogy még azokban a kétségbeesett percekben is őt okolta mindenért. Fel-alá járt a szobámban; emlékszem, miként koppant a drága cipő, amit viselt, s egyre csak szidta őt és siránkozott. Nem törődött velem, csak önmagával.
Apám csendes volt akkoriban. Igazi, fehérgalléros nemesként nem is engedhette volna meg, hogy érzelmeket lássanak az arcán, de tudta, hogy mit jelent, ami történt. Láttam, miként próbál megoldást találni, elméjében újra és újra lehetőségek után kutatva. Láttam, miként préselődik keskeny vonallá a szája, s egy pillanatra még talán - életemben először - dühöt is láttam csillanni a szemében, ahogy anyámra tekintett.
Ez a baleset bizonyosan sok előre kész tervét húzta át.
Láttam Csente arcát, ahogy rezzenetlenül nézett szembe anyámmal, miközben gyógynövényekből kevert valamit, ami enyhítheti a szenvedésem. Igen.. ő gyógyított, mert anyám a világért sem vallotta volna be a világ előtt, hogy mi történt velem. Még testvéreimet sem hozta magával, mikor hírét vette a történteknek. Tőle akár meg is halhattam volna, dicsőségben, ahogyan azt egy aranyvérűnek tennie kellett volna, inkább, minthogy ezzel az átokkal rontsam a család hírnevét.. Sőt. Azt kellett volna tennem. Láttam, mennyire vágyik rá, hogy vége legyen, s a halálom által elveszejtse nagyanyámat is.
De nem haltam meg. Hehehe.. nem tettem, és még ezzel is őt bosszanthattam.
Ő pedig őrjöngött és próbált megoldást találni a bajra.
Már gyógyulófélben voltam, mikor sikerült neki.
Emlékszem, mennyi előkészületbe telt, mire összehozta a közös vacsorát a másik varázslócsaláddal. Én is, mint valami baba, ki lettem cicomázva, s szigorúan megtiltották, hogy akár egy szót is szóljak azon az estén.. Fontos este volt, megmondták jó előre, hogy nem tehetem tönkre. Csábító volt, ó nagyon is az, de anyámnak megvoltak a módszerei arra, hogy még a gondolatot is elvessem, apám pedig néma egyetértésében meg sem próbált tenni ellene.
A vacsora persze borzalmasan unalmas volt. Hiába ült az asztalnál még egy korombeli, úgy tűnt, nem is él. Csendben ült, mint egy hal, és látszott rajta, sohasem lenne benne semmiben, amit a drágalátos szülei előzőleg nem engedélyeznek neki.. A vacsora jó része hát unalmasan telt és feledésbe merült, egyetlen dolgot leszámítva, melyhez foghatót azóta sem éltem át.
Az egyik pillanatban még bájcsevely, a másikban már a sráccal köttetendő házasságunk volt a téma. Nem hittem a fülemnek, ám kiderült, valóban a közös életünket tervezik anélkül, hogy egy szavam lehetett volna.. Végül anyám kegyesen elbocsátott minket, hogy ismerkedjünk, a jóízlés keretei közt persze, míg ők megírják a szerződést.
Hát, okos volt tőle, az bizonyos.. egyszerre kötni szövetséget a másik családdal, s megszabadulni egy vérfarkas későbbi terhétől..
Azzal azonban nem számolt, hogy nekem erről teljesen más a véleményem. Nem számolt az ügyes kezekkel, melyek elcsenték a pergameneket, hogy elrejtsék a világ elől..
Mindkét család azzal a tudattal zárta az estét, hogy egy kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolat alapjait fektették le, és én is elégedett voltam, mert megakadályoztam ezt.
Azzal, hogy farkassá lettem, végképp kiestem anyám kegyeiből. Onnantól kezdve, mintha észre sem vett volna. Nagyobb, nyilvános eseményeken persze mosolyogva ölelt, de a hétköznapokon előtte már nem voltam semmi..
Már nem tiltotta, hogy Csentéhez járjak, hiszen szükség volt a főzeteire és a tapasztalatára, hogy enyhítsék a fenevadam okozta fájdalmat, csökkentsék annak tombolását, ezáltal továbbra is eltitkolhassák a szégyent.
Nagymama pedig végtelen türelemmel tanítgatott, ezúttal már a gyógynövények felismerésére, begyűjtésére, és a főzetek kikeverésére.
Tudtuk, hogy előbb-utóbb eljön a nap, mikor megjelenik egy bagoly egy levéllel, mely fennen hirdeti a felvételemet a Roxfortba.
Tudtuk, ám igyekeztünk úgy tenni, főképp anyám, mintha az a nap sosem jönne el.. A bagoly azonban nem késett, és mikor megkaptam a levelet, már nem lehetett mit tenni.
Egyszerre szembesült a család azzal, hogy többé már nem titkolhatjuk a holdkórosságom. Anyám ismét dühöngött, és próbált megoldást lelni a problémára, hiszen tudta, nem tilthat el az iskolától, mert az súlyos kérdéseket vetne fel, mely méginkább aláásná a család hírét… hát végül bele kellett nyugodnia.
Csente sem örült a dolognak. Azt mondta, minden szükségesre képes megtanítani, az iskola csak felesleges veszély, hiszen ott, ahol rengeteg a gyerek, óhatatlan, hogy bárhogy is vigyázok, előbb-utóbb ne kerüljön egy az utamba teliholdas éjszakán… Ugyanakkor látta azt is, hogy változásra van szükségem. Elkerülni a családtól, hogy végre fellélegezhessek. Hát ő sem tartott vissza, ehelyett megajándékozott egy amulettel, ami egy órához volt hasonlatos, ám a hold változásait mutatta, hogy mindig tudjam, mikor fenyeget a vész.
Mikor elindultam, hogy részese legyek az új kalandnak, izgatottság és félelem különös egyvelegét éreztem.
A suli persze megváltoztatott. Itt nem vett körül olyan nyomasztó légkör, mint otthon. Itt csak magamnak kellett megfelelnem, s nem mások utasításai szerint élnem. Utasítások. Erre különösen érzékennyé váltam, hála anyának. A hirtelen szabadság néha túlzásokra sarkallt, de igazán nagy balhékba nem keveredtem. Igyekeztem úgy élni, mint bármely iskolatársam, élvezni az életet, miközben Damoklész kardjaként lebegett fölöttem holdkórosságom, de a balesetek eddig elkerültek.
jellem Kissé kaotikus, de alapvetően jó jellem. Néha kényszeresen bizonyítani igyekszik szabadságát, és olyan dolgokba is belesodródik, melybe egyébként nem lenne benne, máskor pedig a nyugalom mintaképe, legalábbis amíg nem talál valamit, ami felkelti érdeklődését.
Kíváncsi természet, ugyanakkor némi komolyság is van benne, hisz a szigorú nevelés nem múlhat nyomtalanul... és épp ilyen nyom az is, hogy amikor csak teheti, elhagyja a nemesi merevséget és kötöttségeket. Épp csak annyira ügyel arra, hogy ne rontsa a családi hírnevet, hogy ne húzza fel vele a drága mamát...
Nem tartozik az orrukat lógató ordasok közé, valószínűleg mert még nem élte át holdkórosságának teljes sötétségét, magányát.
Egyedül a hold kiteljesedése az, ami befolyásolja hangulatát, hiszen ahogy kerekedik, megmagyarázhatatlan izgatottság lesz úrrá rajta, és gyakorivá válnak a hangulatváltozások.
Vonzzák a különleges dolgok, különös helyzetek, ahogyan a régi ereklyék is. Valahol mélyen benne él a felfedező, ahogy anno nagyapját is nyughatatlanná tette, és emiatt néha az életösztön is háttérbe szorul, és veszélyesebb kalandokba keveredik, ahhoz azonban épp eléggé konok, hogy ne adja a bőrét, hiszen azzal végre a drága mama elégedett lehetne. Egyszerre féli, és gyűlöli őt, és vigyáz arra, hogy ne feszítse túl a húrt, legalábbis látványos tettekkel.
Néha kimondottan irónikus hangulatba kerül, főképp ha önmagáról, és családjáról kell nyiltkoznia.
apróságokmindig || rock
érdekes mágikus tárgyak
ősi dallamok, táncok
legendás és nem legendás lények, növények
Csente
szórakozás
idegek borzolása (olykor, de akkor nagyon
)
labda sportok
soha || rózsaszín, habos-babos ruhák
unalom
gépzene
behódolni anyucinak
szemellenzős vérmániások
gusztustalan, drága holmik
sülthalként ücsörgő fiúk
töklé és tökös ételek
dementorok || Az az éjszaka a nagymama házában, mikor a vérfarkas rájuk tört.
mumus || anyuci, kezében a házassági szerződés pergamenjeivel
titkok || - Elcsente a szerződés mindkét példányát, mely a jövőjét határozta volna meg, de még nem égette el, csak eldugta biztos helyre.
- Anyuci kedvenc tükrét hat évesen megetette egy griffel, bosszúból, amiért hárfaórára kellett járnia.
- holdkóros (vérfarkas)
- nagymamival való jó kapcsolat
- Virtának nevezik otthon
rossz szokás || - Az anyai nagyapa örökségeként néha a legváratlanabb helyzetekben tör rá a csuklási roham.
- nedves napokon fájlalja a csuklóját
- éjszaka nehezen alszik el
a családapa || Damian Mandrake; 40, aranyvérű
anya || Chymeira Drake; 38, aranyvérű - a gonosz elnyomó
testvérek || - Nimphaea; 12
- Donovan; 20
- Dolian; 20
- Vitia; 8
És aki nem maradhat ki:
nagymama || Csente Holdvilág; 68 - aranyvérű „Véráruló”, kelet-európai sámánasszony
nagypapa || Morsen Mandrake; 70 - világcsavargó
családi állapot || egyedülálló - a család anno szerződést kötött egy másik famíliával, melyben a jövendő házasságát eldöntötték, de hogy-hogy nem, a szerződés nyomtalanul eltűnt
állatok || egy szomáli macska, Raziel
külsőségekmagasság || 168 cm
tömeg || 54 kg
rassz || európai
szemszín || jégkék
hajszín || fehér, ezüstös csillogással
különleges ismertetőjel || Ha a haja és szemei nem lennének elég feltűnőek, van egy harapásnyom a bal csuklóján. Viszonylag jól begyógyult, és már nem is túl feltűnő, fehér hegek maradtak utána, ennek ellenére általában elrejti.
kinézet || Karcsú, néha kissé sápadt leányzó, bár ezt a hatást talán csak különös hajszínének köszönheti, mely épp úgy meghatározza családját, mint egynémely ismertebb famíliát, de az ő esetében máig ismeretlen okok miatt némi ezüstös fényt is nyert.
egészségi állapot || egészséges, leszámítva a csuklást és a holdkórosságot
a tudás
varázslói ismeretek || - tanulmányaiban eddig jó, ám nem kiemelkedő eredményeket ért el
-
egy közepes erősségű patrónus megidézése - alak: farkas (Ezt majd ötödikben - Seya)- gyógynövénytan, bájitaltan, legendás lények gondozása az erősségei
- jóslástanban kimondottan tehetséges
- a mágiatörténettől herótja van, leszámítva persze az ősi dalokat, iratokat, ereklyéket - szóval nem egy történész, de szívbéli régész a kisasszony
- átváltozástanon nem teljesít túl jól, túlságosan visszahúzódó a likantrópiája miatt
mugli képzettségek || többféle hangszer, amiknek többségét ki nem állhatja, de hát erélyes volt anyuci; tánc; éneklés; rajzolás és festészet
Csupacsupa művészet, amit biz a nemes aranyvérűeknek tudni kell!
pálca típusa || 14 hüvelyk, nyírfa, főnix faroktoll mag
különlegesség || -
patrónus|| közepesen erős, farkas alak (majd jövőre - Seya)animágus alak|| nincs
egy darabka belőled- Csak csendesen, csak óóóvatosan. Nehogy észrevegyenek…- hallatszott a suttogás a sötétben. A hatalmas kúria deszkái halkan megnyikordultak, mikor a kicsi lábak rájuk léptek. Vira megdermedt és fülelt, de nem hallatszott semmiféle nesz, hát továbbindult.
Lassan óvakodott a szülői szoba felé. Mérges volt. Dühös. Utálta a hárfaórát és utálta azt a vén, naftalinszagú öregasszonyt is, aki az órákat tartotta. De még jobban utálta, hogy a tulajdon anyja volt, aki arra kényszerítette, hogy részt vegyen ezeken az órákon.
Az ötlet, ami miatt most a sötétben tapogatózott, még a vacsoránál jutott eszébe, mikor csak csendben fortyogott a düh, kiutat nem találva.
Felidézte magában, mi az, ami nélkül az anyja biztosan nem lehetne meg, és az aranyvéren kívül csak a díszes, régi, kisméretű tükör volt, ami eszébe jutott. Így, hogy célt talált a dühe, már nem volt olyan rémes a várakozás..
Csendben kitervelhetett mindent. Hogy miként lopózzon be szüleihez, miként emelje el az éjjeli asztalkáról a tárgyat.
A terveket pedig követte a tett, ahogy óvatosan benyitott az ajtón és szemügyre vette a benti árnyakat, a nyugodtan alvó szülei halvány körvonalait.
Innentől még óvatosabbá lett. Már nem suttogott magában. Nem létezett más, csak a cél, hogy a tükröt megszerezze, és észrevétlen távozzon.
Az otthon falai között külön varázs nem védi a tükröcskét. Vira szerencsés volt, és a szerecsén túl saját nesztelen ügyessége is hozzájárult, hogy eljutott a tükörig. Ekkor apja megmoccant, s horkant egyet álmában, a lány megmerevedett, és fülelt, de úgy tűnt, nem ébredt fel apja, hát lassan kinyúlt a tükörért. Lassan, mintha vagy száz év reppent volna el, míg végül megérintette, s ugyanilyen tempóban süllyesztette el a zsebében, s kezdett lassan hátrálni.
Ha sietne, hibázna, akkor pedig engesztelhetetlen lenne az anyai harag.
Lassan kiért a szobából és becsukta az ajtót. Nem követte el azt a hibát, hogy esetleg valamit másként hagy, mint volt.
Az öröm, a győzelem felujjongott benne most, hogy végre megszerezte a tükröt.. mostmár csak azt kellett kitalálnia, hová rejtse, hogy anyuci ne találja meg… Pillantása az ablakon át a kinti istállóra tévedt…
egyéb: nincs
Roxfort RPG
Szerző