A lim-lomos hely

Chris könnyedén vigyorog a belépőre, történetesen éppen Ricora. Kezet fog ikertestvérével, miközben szövegelni kezd.
- Szevasz, tesó! ? nevet rá, azután gyorsan rápillant az órájára. ? Már vagy másfél perce itt vagyok, nem gondoltam, hogy te leszel a második. Bizony: a mi kis Gwennienk egy mardissal akar beállítani. Remélem nem lesz balhé belőle. Tudod, Kevin miatt, merthogy ő is itt lesz, és én végig azt hittem, hogy együtt jönnek majd. Mellesleg én sem ismerek mindenkit a meghívottak közül. Elég jól elterjedt a buli híre, Merlin tudja, hogy ki kinek adta tovább. Nem baj, legalább találkozunk néhány új fejjel is, nem?
Éppen csak befejezi a mondatot a srác, amikor egy újabb fiú lép be. James az, egy hatodéves hollóhátas. Christian széles vigyorral ráz vele kezet, aztán kissé lelohad a jókedve, mikor eszébe ötlik hány kézfogás várható még az este folyamán. Feltéve, hogy tényleg olyan nagy parti lesz, mint amire számítottak Ricoval.
- Heló, James! Kábé tíz-tizenöten leszünk, nem tudom pontosan. De lehet, hogy még beugrik néhány ember menet közben?
Ekkor egy ismeretlen leányzó lép be, ám gyorsan be is mutatkozik. Zoey. Chris úgy van vele, hogy majd Rico eldalolja a hollóhátas fiúnak a névsort, ő inkább fogadja az érkezőket. Udvariasan köszön Zoey-nak, de már nyílik is újra az ajtó.
- Szia? Oliver ? szólal meg Christian.
Érzi ő, hogy kissé fagyott ? még ? a hangulat, de hát mit tehetne ellene? A zene szól és aki akar, az akár táncolhat is. Majd ha megérkezik a többi vendég, biztosan feloldódik mindenki.
Az Ashmore-fiú optimizmusát azonban nagyban csökkenti a belépő páros látványa: Gwen és Darren. Hát mégis a mardekárossal jött a lány! Nem baj, majd megoldja valahogy, hogy ne kerüljön egymás közelébe Kevin és Darren a buli során, mert abból biztosan baj lenne. Kissé erőltetett mosollyal fog kezet a mardekáros pasassal, aztán gyorsan ad két puszit Gwennek, mielőtt a lányka esetleg elhúzódatna előle.
- Sziasztok. A buli még nem indult be igazán, de nemsokára jobb lesz ? ígéri Christian.
A következő érkező pedig nem más, mint Kevin. Chris hamar kiszúrja, hogy kit néz a griffendéles és a srácban munkálkodó dühöt is megsejti. Jogos, persze hogy jogos a méreg, ezt megérti Christian, de a féltékenységi drámát nem itt és most kéne elintézni. Nyugodtan fog kezet a fiúval, ám közben halkan mormolja oda neki:
- Ne húzd fel magad, nem éri meg. Pont annyit kapnál érte, mint egy szimpla mugliért ? aztán hangosan folytatja tovább. - Köszi a sütit, haver.
Arra már nincs ideje, hogy bármi mást mondjon a fiúnak, mert ekkor újfent feltárul az ajtó. Chrisnek csaknem tátva marad a szája a belépő évfolyamtársa láttán, holott találkozott már vele egy párszor. Most valahogy mégis olyan más Nadine? Még időben észbe kap a fiú és összecsattintja fogsorát, nehogy túl feltűnő legyen ámulata. Kivételesen cseppet sem ideges vagy félénk, és szokott pirulósságát is levetkőzte az idősebb Asmore. Hiszen ez az ő bulijuk, ők rendezték Ricoval, ő itt van igazán otthon.
- Szia, Nadine. Elképesztően jól festesz ? mosolyog rá Christian ámulva. ? Egy hetedéves hollós lánynak sikerült. Nem tudom a nevét, mivel Rico kérte meg. Szerintem már ő sem emlékszik a nevére, tudod hogy megy ez nála.
És Nicole pontosan ezt a pillanatot választja a belépésre. Ezt, azaz a lehető legrosszabbat; mert mit kezdjen most két gyönyörű lánnyal Chris?! Hiszen egyszerre csak egyikükkel lehet és Nicole-nak legalább köszönnie illene, ha már meghívta, viszont Nadine-t sem szeretné itt hagyni éppen most. A fiú végül bocsánatkérő fintort villant az előtte álló hollóhátas leányzóra és egy ?Mindjárt jövök!? kiáltással Joy üdvözlésére siet.
- Nicki! Káprázatosan nézel ki ? közli két puszi után sugárzó arccal Christian, majd kézen ragadja. ? Gyere, bemutatom neked Ricot, és szólj, ha még valaki ismeretlen arcot látnál a tömegben. Én sem ismerek mindenkit, de hátha mégis olyat szúrsz ki, akinek legalább a nevét tudom.

A buli (+Kevin)

[Hálókörletben]

*Hannah és a szöszmötölés. Na igen, a kisasszony szinte minden jelentősegg összejövetelről képes elkésni, rá mindig szinte utolsónak kell számítani. Persze vannak alkalmak, hogy erőt vesz lassú csiga készülődésén, de ilyenkor rendszerint a partnerre kell várni. Tipikus? Nehogy már egyszer is szerencséje legyen? Most is épp egy ilyen szituációban volt. Mármint természetesen olyanban, hogy késik. A buli elvileg már elkezdődött, de ő még a magas sarkúján lévő kis piros masnit igazgatja. Jobbra? Vagy balra álljon? Esetleg középen? Ezen komoly filozófiai kérdések fogalmazódtak meg e percekben a leányzó fejében. Számára komoly döntés volt. Tetszeni akart valakinek, akaratán kívül is. Hisz megesküdött magának, hogy elfelejt mindent, ami Kevin és közte történt valaha is. De ez nem ilyen egyszerű? Van barátja, Dan akit a világért sem szeretne megbántani, viszont? Nem bírja befolyásolni az érzelmeit. Tudja mikor kell türtőztetnie magát, de ez most egy kivételes eset. *

- A sárga ruhát a piros cipővel vagy a piros ruhát a sárga cipővel? ? tette fel tükörképének a kérdést, s a választás az utóbbira esett.

*Már úgy tűnt végre elindulhat, de azért még a haját is alaposan rendbe tette. A szelíd hullámokat egy hajsütővassal próbálta nagyobbítani, s ebből kifolyólag kiengedte barna loboncát.*

- Kész? Indulás! ? figyelmeztette a rá visszakacsintó énjét a tükörben, majd rögvest szapora lépésekkel kezdett közeledni a lim-lomos hely felé. Nem sokat járt ott életében. Talán össz-vissz egyszer, maximum kétszer. Eléggé kis sufninak tűnt, így reméli hogy a bulira alaposan kipofozták, hogy az embernek megjöjjön a kedve a partihoz amint belép az ajtón.


[A buli helyszínén]

*Odaér és rögtön Kevin jut az eszébe. Ott van már? Ugye eljön? Mit fog szólni ha meglát? Megpróbál túllenni rajtam? Körülbelül ezek a kérdések fogalmazódnak meg benne, de rőt vesz magán és benyit. Egy kisebb tömeg látványa fogadja őt, majd megpillantja az említett fiút is. Vár egy másodpercet, majd először is illendően köszön mindenkinek. *

- Sziasztook! ? ereszti meg hangját, majd csillogó szemekkel Kevin felé veszi az irányt.

*Mikor odaér megtorpan. Épp egy beszélgetés közepén vannak. Néhány ember alkotja a külön kis csoportosulást, majd bátorságát előhúzván a fiúnak külön is köszön. *

- Szia Kevin? - a végén hangja kicsit elcsuklik, de mivel tőle a nagy vidámságot szokták meg így próbál olyan arcot is vágni. Már amennyire sikerül. Amikor eszébe jut, hogy milyen hülyén is nézhet ki így megszeppenve a fiú előtt viccesebbre veszi a figurát.

- Mi újság? ? kérdezi az őt körülvevő pár embertől? ? Lemaradtam valamiről vagy még csak most kezdődik a buli? ? tereli az iménti kínos pillanatát, és reméli nem volt túl feltűnő a hatásszünet...

[Elkések... elkések... elkéstem...]

Elkések... elkések... elkéstem...

Gyorsan felkapom azt a szép szürke taláromat, alatta frissen mosott hófehér ingem. Még beletúrtam a hajamba, nehogy úgy induljak el, mint ahogy szoktam általában. Sietve kinyitottam az ajtót, amjd ráhagytam a következő errejáróra, hogy becsukja. Ki a klubhelységen át, aztán a portré-lyukon.
Futok ahogy csak bírok. A levegőt úgy kapkodom a levegőt, mint egy elefánt, akit megsétáltattak egy kicsit, pedig én már itt futok már több mint egy perce. Még jó, hogy elintézték a szervezők, hogy a buli legális legyen, így legalább Fircsre nem kell odafigyeljek...

Aki kapja marja...

Nem udom minek hála, de itt vagyok. Megérkeztem, habár késtem úgy jó tíz percet. Körbenéztem, egyelőre nem találtam ismerős arcot. Lézengtem egy kicsit, majd egy egy kis "töklével" kezemben nekidőldtem egy üresen álló falnak. nem jött el ide egy jófej sem? Kérdezősködtem magamtól efféléket, de végül egy hurganugos sráccal elkezdtem dumálni, aztán mikor elugrott egy vécét keresni, én újfent egyedül maradtam...

[-Ááá. Nem tudom mi baja lehet Jamesnek. Tudod, szerintem nem igazán örül, hogy együtt lát minket, és Kevin a barátja, és...-]

Fülében még mindig hallotta a csengést, melyet a nagy csend okozott. Nem hitte volna, hogy ennyire nagy megdöbbentést kelt az a tény, hogy Darrennel érkezett. Jó, az egy dolog, hogy sokan nem kedvelték a mardekárost, de az nem ad újabb okot rá, hogy ilyen fagyosan tekintsenek rájuk.
Fejrázás, majd válasz Darren kérdésére.
-Ááá. Nem tudom mi baja lehet Jamesnek. Tudod, szerintem nem igazán örül, hogy együtt lát minket, és Kevin a barátja, és...-harapja el a mondatot, mint aki tudja túl sokat mondott.
Vajon Darren hallott róla s Kevinről? Biztosan. Igaz, ő nem beszélt vele erről. Úgy hiszi és hitte is, hogy nem bír ez a dolog nagy jelentőséggel. De mostmár nem biztos benne.
Mintahogy abban sem, hogy igazuk lehet-e a haveroknak. Jó döntés lenne-e, csak így hirtelen "lecserélni" Kevin-t egy mardekárosra, akiről mindenki tudja, hogy halálfaló.
A válasz kétséges, mégis Gwen úgy érzi, hogy jól teszi, amit most csinál. Az hogy tetszik-e neki Darren, vagy csak búfelejtőképpen akarja felhasználni? Ez még a jövő zenéje...
Pislog egyet, mikor észreveszi, hogy egy fiú tart feléjük.
-Szia Chris. Remélem nem késtünk le semmit.-válaszol a fiú köszönésére, majd tekintete hirtelen az ajtóra szegeződik.
Mély sóhaj, és egyre jobban simul Darrenhez.
Igen, ez a tálcákkal egyensúlyozó fiú nem más, mint Kevin Stratford. A régi szerelem. Vagy nem volt ez olyan komoly érzelem, mint azt a lány gondolta.
"Elég korán túl tetted magad rajta, Gwennie." Jut eszébe a lánynak James mondata.
Igaza lenne? Miért ne felejthetné el ilyen könnyen? Mert mi van akkor, ha mégsem szerette annyira?
Megáll az ész! Jól látja mi történik?!
Belül, legbelül egy hang sikolt fel a testében, egy hang, melyhez a valóságban egy pofon is társulna. Hogy lehet ennyire képmutató?! Ez egyszerűen... Nem talál rá szavakat.
Hogy mer ide jönni, minden emberi érzés nélkül? Hogy mer jópofizni mindkettejükkel? Egyáltalán, miért érdekli még Gwen Kevint?? Mégis mit hisz? Hogy újra kialakulhat az a jó viszony, ami Hannah előtt volt? Ha ezt hiszi, hát akkor nagyot téved.
-Helló.-viszonozza halkan a köszönést, majd megvárja míg a fiú a bohóckodást tettetve odafordul a többiekhez, és keres egy zugot a teremben. Megfogja Darren kezét, és próbálja maga után húzni, nem akar a középpontban ácsorogni, minél messzebb akar kerülni a többiektől.
Ha mindez sikerül neki, csak akkor válaszol a mellette álló fiú kérdésére.
-Őőő.. Igen ismerem, elég régóta. Elég csúnyán megbántott.
Válasza mindössze ennyi, tömör és lényegretörő. Nem akar túl sokat mondani, és nem akar Kevinről beszélni. Szívesebben felejtené el ezt az alakot, aki most ott vigyorog a többiek előtt...

[[Készülődés = utolsónak érkezés]]

Buli

[Készülődés = utolsónak érkezés]

*Hiába szerelne fel száz órát a szobájába, valószínűleg akkor is mindenhová a lehető legutolsó pillanatban esne be. A tökéletes sminkhez, frizurához, ruhához és a legmegfelelőbb kompozíció eléréséhez idő kell. Katnél pedig főleg... Először is el kellett mennie lezuhanyozni, mely a legjobb esetben is fél óra, utána pedig hajszárítás. De akkor befuccsolt a konnektor és át kellett kullogni a szomszéd szobába. Ott viszont nem volt fésű így visszasietett az ágyán lévőért, de végül a csatot felejtette el, így lett még egy köre. A nagy rohanásban pedig teljesen leizzadt és újabb tusolás következett, majd minden kezdődött elölről. Hű... "röviden" ennyi a történet, de van még. Hisz a hajkölteményének illenie kellett a bili hangulatához, s mire készen lett vele eltöltött még egy órát. Tehát már most elkésett a kezdésről, de reménykedett benne, hogy még nem történt semmi, más is késik esetleg és még lapos a hangulat. Egyelőre... *

- Kész! - hangzott el ezen csodás szócska három órányi készülődés után, s a leányzó végre a lim-lomos hely felé vehette az irányt. Végigtipegett elegánsan a folyosón, majd az ajtó előtt megállt, kifújta magát és benyitott. Meglepetésére még valóban nem vette kezdetét úgy istenigazából a kis parti így egy megkönnyebbült sóhajjal kezdte el sasolni, hogy merre is van az ő meghívója.

[James és a körülötte lévő társaság]

~ Ott van! Remélem azóta nem unta meg a várakozást és ha odasétálok nem röhög a képembe, hogy ha már volt képem ilyen későn beesni akkor menjek is vissza ahonnan kibújtam ennyi idő után. De velem nem egyszerű bárhová is elindulni. Mindenhez legalább egy-két óra szükséges. A végeredmény általában megéri, de fiúknál... Hmm... Náluk minél gyorsabb, annál jobb! És pont ez a baj! Nah mindegy, nem vagyok én ijedős kislány és nem is igazán érdekel ha elküld, majd odasétálok másokhoz, de nem hiszem, hogy ilyen drasztikus végkifejlete lesz a dolgoknak... ~

*Kat odaosont Jameshez és a körülötte lévő kis társaságnak, majd udvariasan köszönt és megpróbálta egy mondatban az összefoglalni a "kis" késedelmet.*

- Sziasztok! - odafordult a fiúhoz - Áh bocs, hogy ennyire későn estem be, de... elég sokat vacakoltam a szobában... Mindig ezt csinálom, aki ismer az tudja... De a lényeg, hogy... öö... bocsi! - tudta le kicsit hadarva, majd feszültsége el is múlt és megkönnyebbülten beszélt már a továbbiakban.

- Nah és úgy látom még nem nagyon maradtam le semmiről. Hála az égnek! Na és miről beszélgettetek eddig? - kíváncsiskodott, mely a második rossz tulajdonságai közé tartozott. Nem volt olyan nagyon sok, de azért néha az emberek idegeire tudott menni. Bár ezúttal ezzel nem volt probléma, mert egy kérdésbe még senki sem hal bele.

[- Remélem is Chris!]

BULI
//Kiemelt: Hannah//


A "csatazaj" kicsit talán túl hangosra sikeredett, a tekintetek egy másodpercre rámszegeződtek, de mivel az esemény nem volt annyira érdekes mint amennyire azt az erőteljes hang mutatta, mindenki visszafordult és folytatta a társalgást. Egyetlen egy tekintet volt más mint a többi, rideg, hideg, mozdulatlan és sokat sejtető, Darren arckifejezése. Vakítóan kék szemeit két szemembe fúrta, lenéző pillantása teljesen átjárt. Az a kézfogás...erőteljes, kemény, már-már férfias. ~De ki ez a srác? Nem több egyikőnknél sem, csak túlságosan nagyra van magával, azt hiszi mindenki fölött áll. Mégha férfias lenne...cöcö...nevetnem kell.~ Majdhogynem mosolyra húztam a szám, de arcom gyorsan helyreraktam, szemeim összeszűkültek, tekintetem éppolyan fagyossá vált és merevvé vált mint az övé. ~Ellenfél? Ellenség?~ Jártak az agytekervényeim, miközben kezemen még mindig éreztem a kézfogás nyomait. ~Fizikai erő? Vagy inkább szellemi?~ Mint aki most világosodott meg hirtelen elfordítottam a fejem, mintha jelezném, hogy feladom a versenyt...de nem erről volt szó. Egyszerűen csak nem szálltam be.
Arcom egy szempillantás alatt visszanyerte szokásos formáját, újfent laza és vidám voltam, azaz jobbanmondva próbáltam az lenni és ezt sugallni. Mindig a pozitív energiák áramlottak belőlem, imádtam felvidítani az embereket és általában nem szorultam vigaszra. Most sem akartam, hogy másképp alakuljanak a dolgok. Persze szarul esett az eset, hisz kinek nem esne szarul ha a "majdnem" csaja egy másik pasival állítana be egy buliba? Ráadásul Gwen egy gyönyörű lány volt, valahogy vonzotta a szemeimet úgy ahogy volt, tetőtől a talpáig. Azt meg végképp nem értettem honnan tudhatta meg, hogy mi történt Hannahval. ~És egyáltalán miért hitte el a hírt azonnal? Hamar meggyőzhető. Talán sosem akart engem eléggé... Jó kis nyugtató szöveg.~ Ilyen gondolatok közepette értem el a beszélgető társaságot, ami a korábbihoz képest elég nagyra duzzadt.
- Remélem is Chris! -nevetek a srácra, de ez a nevetés most mégsem volt az igazi. Küzdöttem én küzdöttem, de ez a helyzet akkor is megpecsételte a bulit. Vagy mégsem?
- Szia Abby! -köszöntem mosolyogva az érkező lányra, próbáltam minnél jobban feloldódni és visszanyerni eredeti énem.
~Elvégre haverok közt vagyok, itt van James, Chris, Rico, mi kell még egy frenetikus bulihoz?~
Valóban nem volt túl jó az álca, valahogy sejtettem. Hát persze...ha már a haveroknak sem tűnik fel, hogy gáz van, akkor kinek? Most viszont jobban örültem volna ha inkább senki sem veszi észre, vagy ha észre is veszi hallgat.
- Nyugi nem csapok balhét, az nem az én műfajom...te is tudod. Nem...valóban, talán egy csaj sem ér ennyit -néztem szemeibe és már-már elfelejtettem Gwenniet - nem is mondasz te hülyeséget haver! -veregettem hátba Christ. -Elvégre a barátság örök, a szerelem meg múlandó, nem? -vigyorogtam a srácra és ez már sokkal őszintébb mosoly volt és annál bölcsebb mondat. - A sütit meg ne köszönd, csak tömd!

-Ismerős hang süvít át a termen, kisvártatva pedig ugyanez az ismerős hang a nevemen szólít.-
Egy pillanatig dermedten álltam ott a kis csoportba ékelődve, magam sem hittem el, hogy az a bájos teremtés itt van mögöttem teljes valóságában. Nem tudom meddig állhattam így, de egyszer csak észbekaptam és férfihoz illően cselekedtem is.
- Ciao bambina! -szemeim ezerrel csillogtak miközben óvatosan megfogtam kicsiny kezét és csókot lehelltem rá. - Bámulatosan festesz! -tértem vissza való önmagamhoz, bár az úriember szerep sem állhatott túl rosszul.
Vissza kellett fognom magam, hogy ki ne csússzon a számon ez a mondat: "Hát te, hogyhogy itt?" vagy valami hasonló...nem lett volna túl szép valljuk meg. Bár a meglepettség valószínüleg az arcomra volt írva. Igen, valóban nem számítottam Hannahra, hisz azután a kis...édes affér után váratlanul ért ez a találka. De az öröm viszont felhőtlen volt.
~Íme egy olyan személy, aki ki tudja verni a fejemből Gwent? Komolyan ez a célom vele? Búfelejtő és kész? Nem...ennél sokkal, de sokkal több.~
- Ha már itt ez a hatalmas hely és szól a zene, nincs kedved egyet táncolni velem? -mosolyogtam csábítóan a csinos lányra. - Lehet az enyém az első tánc hölgyem? -nevettem szavaimon, egyre furcsábban viselkedtem. - Asszem elkaptam az udvariassági influenzát! Vagy ilyen nem létezik? -pillantottam rá kérdőn, majd feltört belőlem az őszinte nevetés.

[- Szia, James vagyok. Mit is mondtál, hogy hívnak, bocsi, de nem értettem.]

BULI

Csak egy vékony, női hangot hallok.
*Szia, Zoey Cleve?*
Elsőre nem reagálok rá, de miután fejem már teljesen kitisztult gondolataimtól, az imént érkező lány felé fordulok.

- Szia, James vagyok. Mit is mondtál, hogy hívnak, bocsi, de nem értettem. - mondtam neki félig mosolyogva - félig pedig egy kissé zavart arccal. Ismerős volt neki a lány, látta már párszor étkezéseknél, d úgy különösebben egyszer sem álltak le beszélni.
A következő bulizni vágyó "egyed" egy srác volt, aki mosollyal az arcán, lazán sétált be a terembe. Mint később a bemutatkozásából kiderült Olivernek hívják. Közvetlen, jókedvű srác volt. Az a tipikus partiarc aki, feldobja az unalmas bulikat.

- Még csak ennyien vagyunk, amint látod, bár szerintem, nem kell sokat várni rájuk. - mondtam egy kissé gúnyos hanglejtéssel, miközben Gwenre és Darrenre gondoltam, lehet, hogy Oliver észrevette a gúnyt hangomban, de ő nem tudhatta, hogy miért is mondtam így.

Éppen hogy kimondtam az utolsó szót, belépett az ajtón Gwen, egy atomszőke, metroszex, idióta mardekáros kíséretében. Jó, lehet, hogy egy kicsit túlzok, de ez van. Útálom Darren-t és ezzel nem vagyok egyedül. Másokat is idegesít nagyképűsége. Furcsa tekintettel fürkészem az éppen betoppanó  "álompárt" akik mellé már csak egy szőke ló hiányzik és olyanok lennének, mint Hófehérke és a fehér herceg a szőke lóval.
Az elmúlt hetekben rengeteget veszekedtünk Gwennel ezen, gyakran vetettem a szemére hogy hogy tehet ilyet Kevinnel, no meg hát miért pont egy mardekárossal? Pont az aljanép közül muszáj neki párt választani? Mindegy, ezen a kis hülyeségen nem húzom fel magam, nem akarom, hogy mire Ő megérkezzen nyakig vörös legyek az idegtől. Ő fontosabb számomra annál, hogy "úgy" fogadjam, nem, ő megérdemli a méltó fogadtatást, ami jelen esetben egy kettő három puszit és egy szoros ölelést jelentett. Már nem is érdekel, mikor Gwen tüntetően elfordítja fejét felőlem, nem foglalkozok vele.

Hirtelen nyílt az ajtó és egy nagy tálca robbant be rajta. Tálca, vagyis Kevin haverom, aki ahogy láttam jól megdolgoztatta a házimanókat, ugyanis egy hatalmas tálca muffinnal tért be.

- Szia Kev! - köszöntöttem a szokásos kézfogás után. - Mi az, ma sem kímélted a házimanókat, vagy ezeket te sütötted? - kérdezem tőle poénkodva.
Láttam, hogy Kevin milyen mustráló tekintettel néz az "álompárra", én már ezen csak mosolyogtam egy jót és kész, többre nem méltó ez az eset.

Nadine és Nicole alig egy perc eltéréssel futottak be. Én egyikőjüket sem ismertem közelebbről, de azért udvariasan odamentem hozzájuk és bemutatkoztam.
- Sziasztok, lányok, én James vagyok.

Aztán megérkezett Abby, drága kis hugicám, aki mosolyogva jött be és állt mellém.
- Á, semmi különös, megvagyok.  - feleltem érdeklődő kérdésére. Úgy csinál mintha nem találkoztunk volna ma már háromszor. Jól tudja, hogy mi van velem. Miért kell ezt firtatni?

Egy vigyorgó energiabomba robbantja be az ajtót. Egy percre megáll a szívem, azt hittem, hogy ő az, de aztán már látom. Nem az a haj, nem az a stílus. Csalódottan fordulok el a nyitott ajtótól. Lehet, hogy meggondolta magát és el se jön.
Hannah Whitney volt az érkező, aki széles mosollyal üdvözölt minket.
- Szia Hanny. - köszöntem neki kissé poénkodva. Bírtam a csajt, az a tipikus optimista ember rejlett meg benne, mellesleg a kinézete sem volt rossz.

Sky Andles, a következő érkező. Ő is jó haverom, úgyhogy neki is dukál a kézfogás.
- Szeva. Nem úgy volt, hogy te nem szeretsz bulizni? - kérdezem tőle az elmúlt egy hétre utalva, ugyanis én váltig próbáltam meggyőzni, hogy jöjjön el, ám ő végig tartózkodott, most meg itt van. Nagyszerű. Ennél nagyszerűbb esténk már csak akkor lehet, ha ő is megjön.

Nyílik az ajtó. Szinte végszóra. Megérkezik ő. Katharina, vagy, ahogy én hívom Katy. Ő a lány, aki megdobogtatja szívem. Éppen ezért is hívtam el ide, ide a bálba. Akkor ő igent mondott és azt beszéltük, meg hogy majd itt találkozunk.
Mikor odajön, hozzám megkapja a három pusziját, majd szorosan megölelem.
- Bíztam benne, hogy eljössz. Jól nézel ki. Örülök neked. - suttogtam fülébe ölelés közben, majd mikor ez az "oltári" kapcsolat megszűnt mosolyogva fordultam a többiek felé, kezem közben Kat derekán pihentettem.

- Semmi baj, felesleges magyarázkodni. Egyébként meg nem, nem maradtál le semmiről.
Mikor láttam, hogy Kevin felkéri táncolni Hannah-t én is cselekedtem. Elvégre nem maradhatok szégyenben.

- Katy, szabad kérnem az első táncot? - kérdeztem Kattől udvariasan. Ennyire udvariasnak még én sem hallottam magam, úgyhogy ez egy kicsit vicces lehetett a számból, de a csaj érdekében mindent ugyebár. Alig bírom ki, hogy ne röhögjem el magam, hisz nekem nem kenyerem ez az udvariasság, de visszatartom rekeszizmaim "bemelegítő tornáját" és komoly fejjel nézek Katre.
   

És a buli folytatódik.. Vagy épp most kezdődik?
Továbbá.. Gwennek, Jamesnek, Kevinnek..

A némafilm effektus tovább folytatódik. Kelletlen, már-már sértő pillantások, néma gyűlölet. Igazán Pazar ez az első találkozásnál. Na nem mintha Darrent ez egy icipicit is érdekelné. Pláne nem úgy, hogy azok az emberek, akik ezeket sugallják jelentéktelen semmiségek a szemében. Vegyük csak szépen sorba a dolgokat.
James.. igazán röhejes! Körülbelül úgy néz a kidülledő szemeivel, mintha most erőszakolták volna meg análisan egy pálcával hátulról. Ha nem lenne itt Gwen mint figyelemfelkeltő és csinos partner, a szőke fiú valószínűleg egyszerűen képen röhögné a műmájer, emo stílust képviselő, szentimentális álrokkert. Vajon mi is hiányzik még a képből? Ja igen! A több tonna zsebkendő.. a fekete szemfesték. És hogy kettejük közül ki is a férfiasabb.. nos.. igazán elgondolkodtató a kérdés. Bár fejtegetni nem érdemes.. pláne nem Jamieboyal. IQ-hiány miatt úgysem értené meg. Pont úgy nem fogja megérteni, ahogy azt a tényt sem, hogy belőle soha nem lesz alfahím.. hiába is szeretné olyan nagyon! Viszont még lehet belőle törpe a Hófehérkéből. Mondjuk Kuka.. ha továbbra is így folytatja..

Aztán itt van Kevin is. Szinte már erős embert keltve viszonozza a pillantását és a kézfogást. Hogy fizikálisan vagy épp szellemileg mit is képvisel eléggé egyértelmű. Ha mondjuk lenne esze, akkor a nőügyeit nem így bonyolítaná. Nem bántaná meg Gwent.. a kicsi Gwent.. - akit idő kérdése és a saját oldalára állít. Mert ugye vannak itt olyanok, akiknek van agya -   és annak lelki világát. Szóval ez a kérdés is eldőlt. A szellemi fölényről semmiképpen sem beszélhetünk.

Eme gondolatok között természetesen több dolog is történik egyszerre. A lány közeledik, hozzásimul. Meleg teste szinte  pillanatok alatt felmelegíti. Igazán kellemes érzés. Vajon az ágyban is ezt az utánozhatatlan érzést kelti? Na de mindegy. A helyzet, a pillanat nem megfelelő az ilyetén fantáziák kifejtésére. Inkább tenni kell itt mindent ami szükséges. Darren hallgatja a lány szavait, hogy megbántották. Igazán együtt érző pillantást sikerül kicsikarnia magából, valamint, próbál nem a rideg nemesi vérvonalával előrukkolni. Az egyre intimebbé váló közeledést kellően lereagálja. Lazán magához húzza a félős lányt, nem törődve azzal,  hogy esetleg zavarba ejti ezzel a viselkedéssel. Finom mozdulattal végigsöpör egy tincset a finom arc elől, majd előre hajolva Gwen fülébe suttog. Lehelete kicsit meglibbenti a finom pihéket.
- Ne foglalkozz az utálkozó pillantásokkal. Hiszen azért jöttél, hogy jól érezd magad, nemde?! Ha pedig bunkóznak, hidd el hatalmas örömmel foglak megvédeni. Sőt.. ha egyesek tovább bámulnak kinyomom a szemüket, nem kell hozzá nagy bátorság! Ami pedig azt a nyomorékot illeti! Nos.. Hagy szórakozzon azzal a picsával.. te akkor is többet fogsz érni, mint azok a könnyen megkapható cédák. Ha egy férfi nem értékeli egy nőben a kihívást, nem kell vele foglalkozni! Egy tánc?

Darren természetesen meg sem várja a választ. Karjaiba kapja a lányt, majd hatalmas léptekkel a táncparkettre viszi. Hogy lassú vagy éppen gyors e a szám, teljesen lényegtelen. Most ő itt fog andalogni. Hiszen mennyire jó dolog, hogy egyeseket idegesíteni lehet az ilyen apró dolgokkal. És az pedig, hogy néhány ember feje lassan lilában játszik.. külön élvezet! A vigyor szétterül az arisztokratikus arcon, a kék szemek felcsillannak. A fiú magába szívja a körülötte táncikáló, álldogáló emberek rosszalló pillantását és máris jobb. Talán emiatt is csatlakozott a Nagyúrhoz? Imádja ezt a romlott levegőt, azt ha utálják. Így legalább mentesül mindenféle szeretetnyilvánítástól . Pont attól, amire nincs szüksége.  Az embereket hihetetlenül gyengévé teszik az effajta érzések. És ezt pompásan ki lehet játszani, akárcsak az adu ászt. Könnyed támadási felület.

A hosszú ujjak szép lassan a lány derekára csúsznak, majd Gwent immár könnyedén magához húzza. A fiú egyik kezével felemeli a porcelán arcot, ezzel kényszerítve táncpartnerét hogy a szemébe nézzen. A lélektükrök fényesen csillognak.. a pupillák szép lassan elnyelik egymást. Darren kedvesen elmosolyodik, most pont olyan, mintha az ördög egy angyali jelmezt viselne.
Halkan magyarázni kezd a lánynak.. lényeges, hogy jól érezze magát a társaságában. Ha bármi történne így már biztos, hogy a szövetségese lesz…
- Engedd el magad! Élvezd, hogy tudok táncolni, és hogy igyekszem neked jó hangulatot teremteni! Nem akarok tolakodó lenni, de ideje kizárni a fejedből, a szívedből Kevinkét a nőjével együtt és elengedni az undok megjegyzéseket, mellyel pl. a barátod James is tömi a fejedet. Mert ugye, mi köze ahhoz, hogy te kivel jelensz meg? Nem neki kell megfelelned, hanem magadnak.  Hidd el, elfeledtetem veled a mai estén ezt az egészet. Legalább egy kicsit.. ha engeded! Figyelmes leszek és kedves.. nem fogsz az ő társaságára, társaságukra  vágyakozni, és magadat sem fogod hibáztatni. Nos? Áll az alku?

[Áh szia Jamie!]

*Ott áll Kevinnel szemben és rájön, hogy ez a bámulás túl szembetűnő mások számára is. Vagyis reméli, hogy még nem tudja a fél csapat, hogy mi is történt a tóparton… És akkor arrébb tekint, végignéz az őt fürkésző arcokon. Egyszer csak megpillantja Gwent, aki ha mindenről tud akkor biztosan megfojtaná legszívesebben egy kis kanál vízben most rögtön. De egy fiú kíséretében van akit Hannah talán eddig kétszer látott összvissz az iskola területén. Nagyon bízik benne, hogy azóta Kevin iránt már nem érez semmit és ez az új kis barátja. *

- Áh szia Jamie! - köszönt közben az őt üdvözlő srácnak, aki poénkodásból mindig érdekes becenevekkel illette, de ő inkább csak mosolygott az egészen.

~ Ugyan miből is gondolom, hogy érdeklem. Az egyik kis botlás volt és ennyi. Most meg majd szépen átnéz rajtam és próbálja magát visszakönyörögni a szöszihez és véget is ért a történet. Persze alakulhatna minden másképp, de ez inkább csak múlt időben. Engem majd Dan fog megölni ha megtudja, de… valahogy… már sokkal többet érzek legeslegbelül Kev iránt, de felesleges. Na most gyorsan ki is verem a fejemből és ennyi. Lezárom a dolgot, köszön nekem ha annyira majd méltat és akkor vége. Nem akarom itt mindenki előtt kiordítani azt ami történt. Az már elmúlt… kész… hisz olyan meglepődötten bámul rám… hm… ~

*És akkor egy kedves köszönés és egy ízléses bók irányul Hannah felé. A leányzó abszolút ledöbben, szemei kimerednek, majd mikor már felfogta mi is történik maga körül és beszámítható állapotba került egy szívderítő mosolyt eresztett el a szája szegletében. El sem akarta hinni, hogy egy „tündérmesébe” csöppent be hirtelen, az iménti rémképzetek után… *

- Köszönöm… - felelt eléggé meghökkenve a ruházatát dicsérő bókra viszont észrevette, hogy nincs minden rendben és talán mégsem tette túl jól, hogy eljött. Erről személyesen kell meggyőződnie úgyhogy odahajol a fiú füléhez…

- Jobb volna ha távoznék? Mondd meg nyugodtan ha ez neked kínos. Mert én nem tudom hány ember van képbe azzal kapcsolatban ami történt… – kérdezte suttogva.

*És Kevin egyre több meglepetést rejtegetett a tarsolyában, mert most szinte minden aggodalom nélkül felkérte Hannaht táncolni viccelődve, önfeledt hangulatban. A lány már komolyan nem értette mi is folyik körülötte, egyre jobban össze volt zavarodva. De a végére igazából már nem is érdekelte semmi, eldöntötte, hogy csak élvezi a pillanat boldogságát számára és elfogadja az „ajánlatot”. *

- Ezer örömmel! – felelte most már vidáman és szélesen mosolyogva a kis viccen. Örült, hogy a dolgok a lehető legjobb irányba vettek fordulatot és talán ez lesz élete egyik legszebb napja is egyben…

*Kinyújtotta jobb kezét a fiú felé, s csillogó szemekkel várta a „folytatást” és ennek a felettébb eseménydús napnak további meglepetéseit… *

[A buli.]

A buli.
- Darren, Kevin, James és Hannah..

Elég izgalmasnak ígérkezik a délután, mely lassan már az estébe hajlik. A pár perccel ezelőtt még üres termet, lassan feltöltik a beszivárgó diákok, akik mindenféle különböző nyalánkságokat hoznak, hogy aztán az est folyamán mindenki fesztelenül elbeszélgethessen egymással, míg tömik magukba a sok-sok finomságot. Ám a dolgok jelenlegi állása szerint ez a bizonyos nap, nem így fog alakulni. Vagyis Gwennek biztosan nem. Még mindig magán érzi az újonnan belépő diákok tekintetét, a szúrós-rideg-fagyos nézést, mellyel, akik eddig ismerték és jóba voltak vele, most illetik. Talán a legjobb az lenne, ha nem is figyelne rájuk, de nem tud csak úgy lazán elnézni mellettük, mikor tudja, hogy miket gondolhatnak róla. Inkább - ha muszáj - merev tekintetek tüzében állja végig a bulit, de nem futamodik meg. Ha valamit akarnak, akkor azt a szemébe mondják, ne a háta mögött. Mert ő Gwendolyn de Crasso, aki nem fog elrohanni, ha meghallja a nevét, inkább az illető elé áll, s megkéri neki is magyarázza el, hogy miért esett szó róla. S nem fogja az sem érdekelni, hogy mit gondolnak akkor, ha közelebb húzódik Darrenhez, vagy ha megfogja a kezét. Nem, nem, nem! És kész. Azt hisznek, amit csak akarnak. Az ő dolguk.

Ránéz Darren arcára, s mintha ugyanazt az érzést vélné felfedezni rajta, mint amit a sajátján is láthatnak a többiek. Fagyos, szánalmat sugárzó tekintettel szemléli azokat a személyeket, akiket Gwen a „barátainak” nevez. James és Kevin.. Igen, ők azok, akiket ha lehetne eltávolíttatna a helyszínről, s akiknek egyáltalán nem kíváncsi a véleményére. Főleg azután, hogyha ránéz Kevin vigyorgó arcára, eszébe jut, az, amit az egyik háztársától hallott. Az, hogy mi történt közte és a kis Whitney lány közt. Szánalmas, komolyan. De úgy látszik ennyire volt fontos a fiúnak, hogy megcsalta azzal a kis libával. Jó, nem jártak, de elég közel voltak már ahhoz, hogy összejöjjenek. S ezzel a kis afférral a srác mindent tönkretett. Nembaj, így legalább megtudta Gwen, hogy milyen is ez a Kevin, akiben pár nappal ezelőttig még mennyire megbízott. Még jó, hogy az elején derült ki ez az egész, s nem miután összejöttek.
Mosolyogva hallgatja Darren mondanivalóját, s majdnem elneveti magát, mikor a fiú azt bizonygatja, hogy bizony még ki is nyomja azon illetők szemét, akik továbbra is bámulni fogják a lányt. Óvatosan végighúzza ujjait Darren erős karján, majd megszólal.
- Ne aggódj. Nem kell ilyen szörnyűséges tettre vetemednek. Nem érnek annyit, hogy akár egy ujjal is hozzájuk kelljen érned.

Nyílik az ajtó, s belép rajta egy lány. Nocsak, nocsak! Gwenről süt az utálat mikor felfedezni véli, hogy az érkező nem más, mint Hannah Whitney. Nocsak, mégis ide merte tolni azt a kis cuki arcocskáját. Gwen látja, hogy a lány szeme meg akad rajta, mintha azt várná, mikor lép oda hozzá a szőke lány, és mikor vágja pofon. Nem, ilyet Gwen nem tervez, nem is tenné meg. Nem érdemel még ennyit se a kis Hannah. Maradjon meg magának. Ha nem zaklatja, akkor Gwent se fogja érdekelni, hogy mikor és hol bukkan fel a griffendéles. Nem fog vele törődni. De ha szólásra nyitja kicsi száját, és véletlen olyan szót ejt ki rajta, amit nem lenne szabad, akkor viszont számíthat arra, hogy Gwennel találja szembe magát.
Érzelgős jelenetek következnek, vigyázat elolvasása zsebkendővel ajánlott!
A drága kis Kevin rögtön rohan Hannah-hoz, hogy aztán a táncparkettre lépve mutassák meg, hogy mit tudnak, vagy, hogy mit nem. Ugyancsak nem habozik James sem, mikor a nemrég belépő Kat-et vezeti a parkettára.

- Egy tánc? – pillant fel Darrenre, majd mielőtt válaszolni tudna, a fiú a karjaiba kapja, s a tánc helyszínéül kijelölt helyre viszi.
Tisztára, mint a mesékben, gondolja mosolyogva Gwen.
Megbizsereg, mikor a fiú ujjai derekára kulcsolódnak, de élvezi a helyzetet. Karjaival lazán átkulcsolja Darren nyakát, mélyen a szemeibe néz. Szinte alig hallja, miket suttog neki a fiú.
- Áll az alku. – válaszol bájosan mosolyogva, miközben egyre jobban simul a fiúhoz. Lassan már csak egy lélegzetvételnyi hely marad a két arc között, Gwen szinte érzi, ahogyan a levegő egyre forróbb és forróbb lesz…

[BULI]

BULI

Egyre furábban éreztem magam. Ez a buli valahogy nem olyan volt, amilyenre számítottam. És most nem csak Gwen és Darren párosára gondolok, hanem úgy ámblokk az egészre. Hiányzott valami, gyengén indult...és ez nálam sajnos megpecsételte a folytatást is. Persze hazudnék ha azt mondanám, hogy nem idegesített Gwennie nyáladzása a mardekáros nyeglével, de ezt még véletlenül sem mutattam ki. Jól tudtam, hogy csak erre a pillanatra várnak egymás ölelő karjaiban...hogy felrobbanjon bennem az időzített bomba. Na azt várhatják. Tulajdonképpen örültem a helyzetnek...örültem, hogy még a legelején felnyitotta a kiscsaj a szemem...örültem, hogy nem ugrottam bele egy ilyen, várhatóan zűrös viszonyba...örültem, hogy úgy lett vége ennek az egésznek, hogy még el sem kezdődött. Csak azt sajnáltam, hogy pont itt a bulin kellett szembesülnöm azzal, hogy milyen is ez a szöszi valójában. A külső nem minden. Mondjuk ezzel eddig is tisztában voltam, de most közelről sikerült megtapasztalnom egy ilyen helyzetet. Eddig a pontig jó emberismerőnek gondoltam magam, de most valami megingott bennem. Talán mégsem vagyok annyira az, mégsem látok át a szépségen. Ez igazán zavart.
Szórakozni akartam, élvezni a barátaim kitűnő társaságát, de a látottak megpecsételték az estémet. Bárhogy is küzdöttem az érzés ellen, bárhogy is lepleztem, hogy mi zajlik a lelkemben, magamat nem tudtam átverni. Talán mások előtt nem tűnt fel a bennem tomboló vihar, de nekem nem a látszat kellett. Önmagam akartam lenni újra...és nem ment.
Beszélgettem, vigyorogtam, hülyültem...játszottam a rám írt szerepet...de most kivételesen nem akartam színészkedni. Egyszerűen csak magam lenni...őszintén, szívből, spontán. Egyre másra futottak be az emberek, én pedig szinte gépként viselkedtem. Mint akit beprogramoztak, úgy játszottam Kevint. Közben pedig azt se tudtam kinek köszönök oly vidáman. Talán James érkeztekor változott meg valamelyest a szituáció. Na ő az az ember volt, akivel egyszerűen nem lehetett nem hülyülni...akinek szinte minden mondatában volt valami poén. Erre volt most szükségem. Lazán, fejemen széles mosollyal indultam meg felé, üdvözöltem, lekezeltünk. Láttam rajta, hogy most egy idióta kérdés következik...és csodák csodájára bejött. Most mondjátok, hogy nem ismerem eléggé a haverom.
- Addig jársz jól, tesó, amíg a házimanókra bízom a piszkos munkát...  -nevettem fel, majd célzó mozdulattal az asztalra mutattam. - Kóstold meg, garantálom hogy nem halsz bele, bár... -felhúztam a szemöldököm- lehet, hogy ma tréfás kedvükben voltak a manócskák.-tört fel belőlem az őszinte nevetés.
Ekkor váratlan meglepetésként ki tűnt fel?? Na ki?? Nem fogjátok kitalálni. Hannah. Arcomon meglepettség nyomai látszottak, de a látszat ez esetben is csalóka volt. Ennél jobb dolog ugyanis nem történhetett volna velem...épp jókor jött a felmentő sereg. Bár...
Ijedtnek tűnt, talán szégyellte magát a tóparton történtek miatt... Igazán nem kellett volna. Valójában ő volt a megmentőm, ha ő nincs, akkor...ki tudja most hol tartanék. Megdöbbenve néztem furcsa tekintetét, némán hallgattam, amit a fülembe suttogott. Bizonyítanom kellett, de gyorsan.
- Miket beszélsz?-csak ennyit kérdeztem, kissé csodálkozva, kissé félelemtől átitatott tekintettel. Ez a két szó úgy véltem elég kifejező volt. Inkább a tettek mezejére léptem.
Táncoltunk.
Átöleltem.
Pillantásom találkozott Darren gúnyos arckifejezésével. Küldtem felé egy röpke mosolyt, már csak azért is...de elegem volt. Mást terveztem erre az estére. Most hogy Hannah feltűnt a színen jól tudtam, hogy a tervem itt nem válhat valóra. Nem is akartam hogy így legyen. Csak mereven néztem a tündér griffis arcába, minden erőmön azon voltam, hogy még véletlenül se essen a pillantásom a háta mögé. Nem tudhattam, de éreztem, hogy ő sem érzi olyan jól magát, mint ahogy megérdemelné azt. Ekkor villant át agyamon az ötlet. A nagybetűs ötlet...amit reméltem Hannah is ugyakkora lelkesedéssel fogad majd. Megpörgettem. Oldalt váltottunk. Ekkor vettem észre a mellettünk már szintén táncoló Jamest és Kathyt. Hüvelykujjamat kinyújtottam haverom felé és egy kacsintással jeleztem, hogy drukkolok neki. Igazán boldog voltam, hogy talán végre neki is összejön. Talán...mindkettőnknek ez lesz élete legszebb napja...csak cselekednem kell. Elindultam azon a bizonyos úton.
- Figyelj Hannah... -két tenyerem közé fogtam bájos arcát és úgy folytattam- van egy remek ötletem. -csillant meg szememben valami olyan dolog, ami eddig a ma este folyamán nem fordult elő. - Mit szólnál ahhoz, ha máshol folytatnánk ezt az estét? Valahol, ahol nem zavarhat minket senki... -vetettem egy kósza pillantást a "csodapáros" felé, majd szemeim ismét Hannah íriszeibe mélyedtek. Bizakodni kezdtem. Láttam az alagút végét.
- Nos? Velem tartasz? -fogtam meg kicsiny kezét indulásra készen egy csábító mosoly kíséretében.
 Éreztem, hogy nemsoká vége...és elkezdődik valami új, valami sokkal csodálatosabb.

[- Benne vagyok. Én sem élvezem már az ittlétet úgyhogy… csak egy perc! Várj meg itt, mindjárt jövök és utána szépen kisétálunk azon az ajtón!]

Hannahnak hamar rá kellett döbbennie, hogy ennek a „bulinak” a sorsa már akkor megpecsételődött mikor Gwen és ő is átlépte azt az ajtót. Azt hitte, hogy itt majd találkozhat pár barátjával és végre megismerheti Kev legjobb cimboráit is és mindnyájan kicsattanva az örömtől táncolnak már egész este és közben elsütnek pár odaillő poént. De a hangulat elvágásáról volt ki gondoskodjon, de ezalatt nem a házigazdák értendők. Mr. White és Ms. De Crasso felvállalták a megtisztelő feladatot, hogy kedvük szerint alakítsák a meghívottak listáját. Hannah és Kevin megjelenése nem volt ínyükre, így gondolták az a leghelyénvalóbb ha maguk között addig sértegetik őket, míg valamelyikük fel nem adja és ki nem viharzik a teremből. Számukra ez volna a buli lényege? Ide mindenki ellazulni és egy jót beszélgetni jön. Ha bárkit megkérdezel, hogy milyen jelzőkkel is illetne egy jó kis partit akkor biztosan ezt vágná rá : hangulat, jókedv, viccelődés, tánc és hasonló pozitívumokkal teli. És, hogy az Ashmore ikrek által rendezett összejövetel mibe fog torkollni előbb utóbb? Vita, veszekedés, szemrehányás, legrosszabb esetben verekedés… Áh nem! Hannah azt már biztosan nem fogja kivárni míg a két fiú egymásnak esik.
Csak egy dolgot nem értett a lányka, de azt valóban nem!
Ha Gwen egy kísérővel jött el ide, akivel mostanság sülve főve együtt van akkor mi joga van élcelődni a Kevinnel való kapcsolatán?
Az emberek furcsák. A legtöbben egy egészen újfajta, sajátos gondolkodásmód követői. Ennek elnevezése pedig nem más, mint a „nekem bármit, neked semmit” elv. Az értelme? Nos, ha bárki is rátalál akkor keressen meg, szívesen fogadok ötleteket!
Hannah eddig mindent megtett az érdekében, hogy zavartalanul teljen az este és egy rossz szót nem szólt senkire sem. Ismét kiült arcára az a bájos mosoly, mely mára már védjegyévé vált és minden meghívottnak kedvesen köszönt, s azt tervezte még talán ismerkedhet is új emberekkel. A terve viszont kútba fulladt már a legelején, de neki csak most ért el a tudatáig, hogy amíg ők négyen egy légtérben tartózkodnak addig esély sincs az önfeledt szórakozásra. Valamelyiküknek távozni kell!
Tánc… Kev a parkettre hívja kedvesét és mikor már ott állnak fülébe suttogja a megváltó, édes szavakat. Soha jobbkor! Valahogy kettejüknek abszolút egy rugóra jár az agyuk s mivel a leányzó tudomást szerzett róla, hogy partnere sem kívánja látni az ifjú pár gyűlölködő pillantásait, így világossá vált a terv.
Előbb azonban Hannahnak akadt még némi elintéznivalója, melyet feltétlenül végre kellett hajtani…
- Benne vagyok. Én sem élvezem már az ittlétet úgyhogy… csak egy perc! Várj meg itt, mindjárt jövök és utána szépen kisétálunk azon az ajtón! – mondta tekintetét a kijáratra szegezve s elengedte Kev kezét és az oroszlán barlangjához lépkedett.
- Öhm… Gwen… ugye így hívnak? – tényleg csak egyszer hallotta talán említve a nevét, de nem is kívánta felvenni legudvariasabb hangnemét – Csak öt apró kérdésem volna ha rám tudnád irányítani értékes figyelmed egy pillanatra – s belevágott – Mondd jártál te valaha Kevinnel? Megismerkedésünkkor tudhattam, hogy kivetetted rá a hálód? Ismersz te engem egyáltalán, hogy előítéleteket gyárthass? Ítélkezhetsz felettünk, ha egyszer te is az új lovagoddal jöttél el erre a bulira? – egy könnycsepp csordogált végig a leányzó hamvas arcán, s amint észrevette rögvest odakapta kezét és megtörölte szomorú szempárját – Végül… Itt maradok-e ezen az elrontott hangulatú partin? Mindegyikre egy apró hárombetűs szócska a válasz, miután elhagytuk a termet, gondolkozz el rajta…
Majd miután befejezte teljesen jogos véleménye kinyilvánítását, sarkon fordult, megragadta az elámult Kev kezét és kisétáltak a „kellemes buliról”. Miért maradjanak ott ahol akár két ember is nem látja őket szívesen? Nem gond ha el kell menniük, nincs jelentőssége. Hannah csak abban bízik, hogy őszinte szavai megérintették Gwen kőkemény szívét és magába néz végre…

[t a k e m e a w a y .]

t a k e  m e  a w a y .

Végtelenül határozottan trappoltam le a lépcsőn, ahogy felmarkoltam az ágyamra dobott Átváltoztatástan könyvemet, s öleltem magamhoz. Ha mind emellé nem a szokásos csiricsáré öltözetemet viseltem volna, kétségkívül kiköpött Yvette lehettem volna. Volna. Én, Yolanda Delacour az időmúlásával sem kedveltem meg a tanulást, és a testvéremmel ellentétben továbbra sem estem szerelembe a tankönyveimmel. Mégis most arra készültem, hogy lemegyek, befoglalom az egyik fotelt, és tanulni fogok. Ahogy azt tettem tegnap, és az előtt, és az előtt is. Nem az egészéves átlagomról volt szó, hanem arról, hogy szerettem volna jövőre átlépni a végzős évbe a többi évfolyamtársammal együtt. Bizony ez forgott kockán, mert finoman szólva is elhanyagoltam a tanulást az utóbbi időben – időkben, napokban, hetekben, hónapokban, huh?! Nem tudok pontos információt nyújtani. – s most bőven akadt pótolni valóm. EmszíGali megfenyegetett, hogy nem fog átengedni, amíg nem tudom az elméletet A-tól Z-ig, és nem vagyok képes egy kalitkát papagájá varázsolni. Mégis mikor jutna ilyen eszement ötlet?! Semmikor, de amit meg kell tenni, azt meg kell tenni, s most bizony leülök a többi okos tojás kékkel ülni magolni. Juhuhú!

Leléptem az utolsó lépcsőfokról is, s összeszűkült szemekkel mértem fel a terepet. Üres fotel északra, 30 foknál pontosan a kandalló sarkán. Elindulok, határozottan s céltudatosan, hogy lássák, az a fotel az enyém! Már éppen odaérek, amikor egy nyurga alak elsuhan előttem, s bevágódik. Bosszankodóan vonom össze a szemöldököm, s nézek a hatalmas barna szemekbe. Beni megelőzött, s most egy elégedett pimasz vigyor terül el az arcán.
- Ezért még számolunk, peche. – Morgom az orrom alatt úgy, hogy azért ő is hallja, majd pördülök meg a tengelyem körül, és mérem végig a kanapén ülő díszes társaságot. Telt ház, ráadásul már nagyobbak ülnek ott, nem tudom őket megfélemlíteni, és elzavarni. Hoppá! Az ablak alatt egy üres hely felszabadul, én pedig villámgyorsan odasuhanok, majd leülök. Elégedett mosoly ül ki a szám szegletébe, majd lejjebb csúszok, és lejjebb és lejjebb. Fészkelődök egy kicsit, felhúzom az egyik lábam, s a combomra támasztom a könyvem. Megkeresem a behajtott sarkát a könyvemnek, ami jelzi, hol is tartottam – már megint elhánytam a Yvtől kapott könyvjelzőt, azért kaptam tőle, mert utálja, ha a könyvem sarkát behajtogatom – és kezdem el falni a hosszú sorokat. A zsebembe nyúlok, s előveszem az utolsó csokim, amit a ládám aljában találtam, s bontom ki a csomagolásból, majd harapok bele. Valamikor ezen pillanatok egyikében észlelek egy nagyon is ismerős alakot a szemem sarkából.

- Hé! – Kiáltok fel meglepetten, miközben a keservesen megszerzett helyemből ránt ki. Az ölemből leesik a könyv, s fájdalmas puffanás kíséretében landol a földön, én pedig nem győzöm kapkodni a lábam. Mire igazán feleszmélek, már átléptük a portrét. – Te vörös asszony állat, hova rohansz ennyire? -
Imádom a haját, amikor vörös. Sokszor más a haja, de nekem a vörös a kedvencem, amikor megismerkedtünk, akkor is a vörös bozont, és a szeplők tűntek fel először, utána minden más. Azóta is emlegetem neki azt a hajszínt, ami pedig a megszólítást illeti.. eszembe sem jut, hogy mellre szívná, hiszen mindig aggatunk egymásra alkalmi neveket.
- A csokimat azért megehetem? – Szólalok meg megint, amikor végre lassítunk kicsit, én pedig kérdően tekintek rá. – After party, huh? -
Vigyorogtam, s a táskájába kukkantottam, ahol megpillantottam az üveget, s az abban lötyögő vörös nedűt.
- Istennő vagy, honnan szerezted? – Lelkendezek, majd hirtelen lefagy az arcomról minden pozitív sugaracska, s biggyesztem le az ajkaim. – Nekem tanulnom kellene de… áh, kit érdekel? -
Megint hagyom, hogy vigyenek a rosszba, ahová magam is elsétálnék, ha arról lenne szó. Megrántom a vállam, majd vigyorodok el megint szélesen. Egyébként sem lett volna időm meggondolni magam, hiszen megfogta a kezem, ujjaim az övéi közé csúsztattam, ösztönösen, magától értetődően, fogva a finom kis kacsót, s mentem utána.

- Hú de vagesz! – Szólaltam meg, miközben mentem a mutatott hely felé, vagyis másztam be, mert nem ment a terembe való jutás valami könnyen. – Miféle hely ez? Nem emlékszem, hogy voltunk e mi már egyáltalán itt. -
Ha titkos helyről van szó, akkor azt tuti Ada mutatta meg nekem, vagy vele voltam ott nem is egyszer. Olyan Ő nekem, mint valami védőangyal, aki már az első napon a szárnya alá vett. Imádtam. Napról napra jobban.
- Látom készültél.. csak nem ünneplünk valamit? – Zavar lett úrrá rajtam, miközben törökülésbe helyezkedem el a földre terített lepedőn, s figyelem, hogyan pakol elő a táskájából. Sosem voltam jó a fontosabb dátumok megjegyzésében, erre pedig az időzavarom is rátett egy lapáttal. Sosem tudtam, milyen napot írunk, s főleg hányadikát, így a szülinapok és a névnapok.. hát az teljes káosz volt.

Dermesztő sötétség hull a Roxfortra, s birtokára. A csend halálos méretűvé növi ki magát, körülölel minden élőt, és holtat. A kastély konokul egy napja teljes gyászban hallgat. Tegnap éjjel beköszöntött a katasztrófa, amit a varázslótársadalom valahol mélyen várt, de a felszínen most könnyeket ejt. Az iskola igazgató szíve tegnap verte az utolsókat, majd elhalkult örökre, nem kelt többé zajt. A mágusok a döbbenet és a hitetlenség hulláma tört rá, amint megkapták a hírt: azaz ember, akitől a világ zsarnoka, Voldemort még félhetett, akiben még bízott a társadalom gyenge harmat vékony rétege, meghalt. Talán éjfél körül jár, de a lényeg, hogy jóval az éjszakában járunk. Huszonnégy órával ezelőtt -sokak szerint- bekövetkezett a lehetetlen tragédia. A festmények is magukba zuhanva, csendesen pihennek kereteikben. Ha lézengene valaki a kihalt folyosókon meghallaná a magassarkúk monoton kopogását. De nincs senki. Mindenki bugyuta módon mereng a hálókörletben, még a tanárok sem veszik a fáradságot, hogy járőrözve ellenőrizzék, hogy nem szökött-e ki egyetlen éjszakai kalandra vágyó diák. Az iskola ódon ablakain, halványan beszűrődött az ezüstös holdfény. Ahogy az alak a hatáskörébe lép, lassan kirajzolódni látszanak a lágy, keskeny körvonalak, de ahogy tesz pár könnyed lépést, őt ismét elnyeli az ijesztő sötétség.
A sarkak kopogása észrevehetetlenül felgyorsulnak, s egyre hevesebben érik a kikövezett talajt. Végül elcsendesednek. Motozás hallatszik, és zárkattanás, majd a szőke hölgy eltűnik a régi, koszos bükkfaajtó mögött.
Alyson Rose Leingter. Ki más lenne képes arra, hogy az óriási gyász közepette éjszaka kiszökjön hálókörletéből, hogy egyedül lehessen? Senki, de valójában nem akar egyedül lenni, sőt! Lehet nem jókor keresgél, de játszópajtást keres. Valakit, akivel lehet flörtölni, valakit, akit lehet áltatni, akivel lehet játszani, akivel párbajozhat, de senki. Igazából már útja elején lemondott arról, hogy bármilyen értelmes lénnyel összetalálkozzon, így már csak álmatlanul, céltalanul bolyong a folyosókon.  
Bezárja maga mögött az ajtót és elegánsan megigazgatja levágott egyenszoknyáját  és a melle alatt átkötött ingjét. Az egész kastély bolondként magába roskadt, így "egyedül" maradt. Hiába, a még ha nem is látja senki, ad magára. A meleg nyári - és gyászos- éjszakán is elegánsan kivillantja mély dekoltázsát, hosszú combjait, és lófarokba köti haját.  Most a tövéhez nyúl, s lágyan kihúzza belőle a gumit, melynek következtében a hajzuhatag gömbölyű vállaira omlik.
A helység tele volt mindenféle elromlott kacattal, limek-lomok, mindenféle használhatatlan ággyal, szekrénnyel, könyvekkel, eltörött szobrokkal. Nem gond, itt legalább egyedül lehet. Könnyedén feldobja magát egy rozoga padra és gondolkozni kezd.
Röhejes, hogy mindenki megbolondult, és még a mardekárosokra is átragadt ez a végtelen bánat. Akárki akármit mondd, ennek be kellett következnie, Dumbledore szenilis, vén öregember volt, aki csak az iskoláért - na meg Potterért- élt. Mindig is gyanús volt neki a félhold alakú szemüvege mögött megbúvó tekintete. Még a szökéséről is tudomást szerzett, ami igen bosszantotta, hisz jóformán senki nem tud semmit múltbéli életéről. Nem is kell... Sosem szívlelte az igazgatót, fontoskodó bolond volt, akinek már a vége járta. Nem különösebben rendítette meg a hír, de még a pletyka se, hogy Perselus Piton állította le a mágus szívét. A jó öreg Piton. Nem is tudja nagyon, hogy higgyen-e a pletykáknak, vagy sem, de talán nem is lényeges. Sokak szerint Voldemort keze van a dologban, de nem érti miért kell ekkora tömeghisztériát csapni, ha igen. Voldemort egy eszelős őrült, aki valami csoda folytán van még egy darabban, nem különb se Dumbledore-nál, se Potternél. Mindenki retteg, most vajon mi lesz velük, sötétbe borul a világ, ó borzalom! Ezt gyerekes hozzáállást mélyen megveti, sőt mosolyogni támad kedve, ha mindezekre gondol. A varázslóvilágban nincsenek jók és rosszak, valamely módon mindenki ugyanazt a célt viseli, mely akár még most is valahol mélyen bennük rejtőzik, és nem tárta fel magát. Hatalmas varázslók is elbuknak egyszer mind, és mi holmi "egyszerű" boszorkányoknak és varázslóknak pedig egyszer úgyis elhullik erőtlen kis életük. Harcolni, támadni, bosszulni, szeretni, gyűlölni. Kín, szenvedés, vágy, hatalom, erő. Mind olyan tág fogalom...
Előkapar egy kis piros dobozt szoknyája zsebéből, amiből előhúz egy piciny kis szálat. Pálcájával meggyújtja a végét, és lassan pöfékelni kezd. Mind olyan tág fogalom...

[Alyson Rose Leingter]

Alyson Rose Leingter

Kihalt minden folyosó, kihalt minden terem, mindenki magába roskadva keresi a válaszokat. Válaszokat a megválaszolhatatlanra. Nem nevet egyetlen diák sem, nem kísért egyetlen szellem sem, a bánat és a komorság az iskola lelkére ült.
A lim-lomos hely ajtaja nyikorogva jajdul fel csupán, s egy kecses kis hölgy lép be ajtaján. Zord rejtekén tán gondolkozni támadt kedve. Egyedül még sincs, talán nem is sejti, de egyetlen kósza árny mégis kísért a roxfort folyosóin.
Az egyik ódon asztal tetején üldögélve bámulok csupán magam elé. Takarásban vagyok a lány elől, s ebből kifolyólag, úgy gondolom, hogy talán valamivel tudnám emelni a helyzet hangulatát. Már, ha ilyen helyzetben lehet javítani egyáltalán a hangulaton.
Egy kis zenedobozt veszek le óvatosan az egyik polcról, majd tekerni kezdem, s aztán halkan varázsigét mondok:

http://www.youtube.com/watch?v=http://www.youtube.com/watch?v=$1#

- Vingardium leviosa! –

Eztán a lágy dallamokat játszó kis zenedobozt a lány felé irányítom, majd mielőtt vége lenne a dallamnak mellé lehelyezem.
A dal lassan lejár, a tisztán csengő hang lassan elhallgat. Ismét csend honol a teremben.
Várok, hiszen nem tudhatom, vajon a lány miként reagál a történtekre.
Elsőre talán borzongatóan hat egy ilyen esemény, de nem tűnik olyannak ez a lány aki az ilyesmitől megijedne.

~ Miért keresné e ódon, elhagyott helyet, ha félne valamitől? Talán csak a magány űzte ide? Talán csak a gondolatait akarja itt rendezni. Talán a fájdalom mi ide hozta őt.
Túl sok a találgatás, ám a valót csak ő tudhatja igazán. ~

Ezen gondolatok suhannak át hirtelen az elmémen, s ekkor még magamon is kicsit meglepődök, hisz mostanság nem kísértenek ilyen fennkölt gondolatok.
A nagy kék íriszek tágra nyílnak s úgy figyelik a lányt. Minden egyes mozdulat, minden egyes lélegzetvétel mesélni tud. Mesélni érzésekről, gondolatokról.

~ Oly törékeny teremtésnek tűnik, mégis oly kecses… Hol járt eddig ez a lány? Miért nem láttam őt?
Halálos szépség. Testem némely porcikája azt súgja: „gyerünk lépj közel ismerd meg”, mások viszont visszahúznak: „megőrültél ez a lány veszélyes”. ~

Végül az eszemre hallgatok, ami azt súgja, hogy várjam meg a lány reakcióit, s csak aztán lépjek elő az árnyak rejtekéből.
Kezeimet lassan letámasztom magam mellé, s szinte csodálva nézek a lány felé. Megérintett a lénye, rég láttam egy a megjelenésében ennyie elragadő lányt.