A lim-lomos hely

A harmadikon van ez a kis négyzet alaprajzú szoba, bár a méreteit igazából nem lehet felmérni a belezsúfolt rengeteg javításra váró asztal, pad, szék, mardekáros fotel, sámli és effélék miatt. Akad egy kicsit szakadt huzatú griffendéles kanapé is, meg az ablakokon mintha a függönyök egykor a Hugrabugot díszítették volna. Épp hogy egy kis ösvényen keresztül tudsz ide bejutni, combod a tárgyak élével súrlódik.

De aki még így is meglátja a fantáziát az egykori kis klubszobában, amit Frics telezsúfolt minden kacattal, amiket "majd egyszer" megjavít (ha elő tudja csalogatni a varázserejét, ugye), annak máris felragyog a szeme, elvégre csak ki kéne ganajozni, meg lehangszigetelni...

Adam szokásához híven ezen az éjjelen is elindult a kastélyban bolyongni egy kicsit.
Minden éjjel talál valami érdekeset, egész más a kastély hangulata.
Szinte minden éjjel bejár egy egész emeletet, ma a harmadik emelet a célja.Valahogy olyan érzése van, hogy találni fog valamit.Valami jót.
Ilyen gondolatokkal kel ki az ágyából, majd halkan kisebb horkanások kíséretével kimegy a szobából.
Szerencsére nem ébresztette fel egyik barátját sem.A klubhelyiségben valami neszt hall ezért egy pillanatra megtántorodik, majd pálcáját előkapva a hang irányába fordul és egy intéssel fényt varázsol a pálcája hegyére.Csak egy macska... szerencséjére nem Harry, Ron vagy épp Hermione üldögélt a fotelban jó prefektus lévén őrizve a klubhelyiséget.
Kilépett, az ajtón mire a Kövér Dáma megszólal: - Áhh... megint elindulunk felfedezni James úrfi? - kérdi egy kaján mosollyal a szája szegletében.
- Igen hölgyem ismét nekivágok az éjszakának - a fiú is egy mosoly kíséretében válaszol.
- És ma melyik emelet a cél? - kérdez ismét a Dáma.
- A harmadik... úgy érzem ma találok valamit. - De most megyek, szorít az idő - alighogy kimondja, már el si tűnik a gyengén kivilágított folyosón.A harmadik emeleten körülnéz, valamiért a fal mentén megy, hogyha esetleg jön valaki akkor el tudjon bújni.De belerúg valamibe... mintha annak valaminek a szélét találta volna el.Körülnéz... tapogatja falat.Talál egy elég nagy beugrót.
- Lumos - mondja halkan a varázsigét.
A világosság mellett tisztán ki lehet venni egy alagút formáját.
Beljebb megy benne... egy szobába ér, de ahogy egyre beljebb halad egyre jobban vágják a tárgyak a lábát.A fényben megpillant néhány asztalt.Foteleket.Székeket.
Ezaz... megtalálta a Burnout próbatermét.
Már csak rendbe kell hozni...

// Burnout tagok: Griffin, Dan és a dobos aki egyelőre Uncown Artist //


Adam a hátán egy fekete valamivel halad át a Griffendél klubhelyiségén.Többen megnézik a srácot, és nem tudják mire vélni a gitártokot a hátán.~Hova mész Ad?~ - kérdi Roman.
- Csak kimegyek az udvarra... gyakorlok egy kicsit.Nem akarja megmondani az igazat, a múltkor is talált egy nyugis helyet és másnap már pár Hugrabugost talált a helyen mivel valamelyik oroszláncímeres elkotyogta nekik.Ezért hat megérthető, hogy miért hazudott egy kicsit évfolyamtársainak.
Izgatottan lépked a széles és különösen izgága lépcsőkön, alig várja, hogy végre elérjen abba a régen elfelejtett klubszobába amit két napja felfedezett.
Reméli, hogy eljön legalább egy-két ember, ugyanis kitett egy hirdetést a Nagyterembe ami így szólt:
Diákok!

Szeretném bejelenteni, hogy alapítanék egy együttest.
Többnyire metált, és rockot játszanánk.Kéne egy dobos, egy szóló és egy basszusgitáros tag.
Akit érdekel a dolog az szerdán pontban délután 2 órakor jelenjen meg a harmadik emeleti folyosón.

Adam James

Adam megáll a folyosó közepén, egy két lépésre attól a beugrótól amit most már egy lovagi páncél takar majd leteszi a gitártokot, egy kicsit már vágta a vállát.A páncél nem kérdezősködik mivel a másodéves fiú megegyezett vele, hogy mást ne engedjen be a terembe rajta és a BNT tagokon kívül.
Várja hogy megérkezzen valaki...

Dan már pokoli éhes volt,  de semmi kedve nem volt most leülni valahol és enni. Annál inkább lemenni a Nagyterembe, hátha talál ott valakit, akivel elmúlatja az időt. Így jobb ötlet híján elindult le a folyosókon a Nagyterembe. Mikor leért, csalódottan tapasztalta, hogy nagyrész mardekáros van ott, meg pár lézengő hugrabugos. Viszont feltűnt neki egy kisebb csoport egy helyen. Lassan odament hozzájuk és ő is arra nézett, amerre a többiek. Nem értette ugyan mit néznek ennyire, de ahogy megpillantotta a hirdetést, leesett neki.
*Mi? Egy együttest? Ki ne hagyjatok! *
Ahogy a fiú elolvasta a hírdetést, rögtön felcsillant a szeme, hisz már régóta dédelgetett álma, hogy zenélhessen egy működő bandában.  Rögtön sarkon fordult és miközben felrohant a klubhelyiségbe, végig azon gondolkozott, hogy kell-e valamit csinálni, hogy bejussanak, vagy nem. Majd ahogy megérkezett, gyorsan elhadarta a jelszót. A Dáma most kissé rosszallóan megcsóválta a fejét, de megnyitotta az utat. Dan besietett rajta és a lehető legkisebb feltűnést keltve felrohant a szobához. Tudta hova tette a gitárját és végig magát áldotta, amiért mégiscsak elhozta. Még a nyáron asikerült neki valahogy megbűvölnie, így mindegy hol van éppen, bárhol lehet vele rendesen játszani. a poggyászához sietett, felcsapta és keresgélni kezdett.
- Hol is van... hova tettem? - mondogatta halkan, mire egy fekete kemény valamit tapintott ki.
-Ez lesz az.- mosolyodott el Dan és kiemelte a gitártokot. Felkapta a hátára és lesietett a lépcsőn. A klubhelyiségben csak páran voltak, de nem igazán érdekelte őket a fiú hátán terjeszkedő fekete tok. Dan kisietett a helyiségből és egyenesen elindult a lépcsők felé.
*Harmadik emelet... harmadik emeleti folyosó....*
Végig ez járt Dan fejében, miközben szapora léptekkel a kiszemelt hely felé tartott. Kis idő múlva végül megérkezett, de a folyosó üres volt. Egy árva lélek nem garázdálkodott erre. Dan ezen elbizonytalanodott.
* Jó helyen járok? Persze, biztos jó helyen járhatok, mert ez a harmadik emeleti folyosó, de miért nincs itt senki? Talán csak átvágás lenne? Nem tudom.*
Levette a gitártokot a hátáról és a lábának támasztotta, miközben ő a falnak dőlt és idegesen dobolni kezdett a tokon.

[Banda]


Lassú léptekkel lépked végig a klubbhelyiségen a sok csodálkozó pillantástól kisérve. Jobb kezében ott szorongatja a fekete tokba bújtatott basszusgitárt, melyet az iskolába is magával hozott. Hát igen van előnye annak ha az ember félig mugli születésű és az apja egyik hobbija a zenélés, és ezt a fiára is átragasztja. A kíváncsi szemek végig rátapadtak, míg kerestülhaladt a klubhelyiségen és kimászott a portrélyukon. Hát igen, akik még nem láttak hangszert közelebbról azok tényleg nagyon kíváncsiak. De sok diák van aki ismeri a Walpurgis leányai nevű együttest. Ők már tudják, hogy mit cipel magánál.Maximum a tokon csodálkoznak.
*Szóval ismét összehozza. Megint összeáll egy banda*
Szinte önkívületben megy végig a folyosón miközben valahol a reggeli órák körül forognak a gondolatai.
Reggel szokás szerint a nap első sugaraival kelt fel. Egy rövid nyújtózkodás egy egy csontropogtató ajtófélfa után szépen komótosan lecammogott reggelizni. Igen korán lévén még csak nagyon kevés diák lézengett a Nagyteremben. Valószínüleg ennek köszönhető, hogy meglátta azt a pappírfecnit, mely ismét megdobta monoton életét, mely vidámságot hozott a szürke hétköznapjaiba. Először ne mfoglalkozott valami sokat a cetlivel, csak mikor befejezte a reggelit és vetett rá még egy pillantást akkor vette észre, hogy ismerős az írás. Közelebb lépett hát és névvel együtt végleg felismerte a cetli tulaját.
*Hát persze Adam. tudhattam volna. ismét össze akarod hozni a bandát? Akkor ott a helyem persze csak akkor ha beveszel megint.*
Egyáltalán nem volt biztos benne, hogy adam ismét beveszi, hiszen korábban már egyszer kiszállt mikor a legtöbb diák szivatta őket a banda miatt. Ám most itt az ideje, hogy ismét megpróbálja.
Közben megérkezik a  folyosóra mely valamilyen okból kifolyólag csendes ezen a szép délutánon. Pedig általában nyüzsögnek erre a diákok. Ki tudja merre vannak most. Ahogy halad a találkapont felé észrevesz egy másik Griffendélest.
*Na ez is a válogatásra jött. Remek. remélem nem basszusgitározni akar. Egyébként ki lehet ez?Még sosem láttam.*
-Üdv-köszön rá már csak udvariasságból is.
-Te is a banda miatt jöttél? Mert ha igen akkor gyere a folyosó közepe fele kell találkoznunk Adammel.
Továbbhalada folyosón meg se mvárva, hogy a másik követi e. Közben feltűnik Adam sziluettje is.
-Üdv- köszönti miközben odalép hozzá és a kezét nyújtja.
-Örülök, hogy ismét összehozod a bandát. Remélem még nem találtál senkit a basszeros szerepére.
Mondja mosolyogva, majd az új fiú felé fordul ha követte.
-Üdv! Griffin Liman vagyok de szólíts csak Griffnek.
Az idegen már amennyire idegen felé is kinyújtja a kezét.

[3 óra 10 perckor]

// Banda //

Adam halk lépéseket hall ,de nem mozdul, az is lehet, hogy csak egy tanár vagy valamelyik diák erre tévedt.
Ma nagyon üres a harmadik emeleti folyosó.Máskor mindig nyüzsögnek itt a nebulók a legkisebbtől a legnagyobbig bezárólag.Nyugodtan vár tovább... még amúgy sincs 2 óra.Pontos akar lenni mint a svájci órák.
Azonban egyre erősebb hangok jönnek, előredől mivel eddig a hátát a falnak vetette.
Két ember alakját lehet kivenni.Két fiú.Hál' Istennek.Nem égett be a bandával.Hiszen tavaly már a megalakulás után pár nappal kikezdték őket.
Dan, Leila bátyja... látásból már ismerik egymást.A másik fiú viszont Griffin Liman.Aki tavaly is benne volt a Burnout-ban.
- Griff, jó itt látni téged - mondja egy mosoly kíséretében.
- Rád számítottam.
- Hello Daniel - köszön a másik fiúnak majd kezet nyújt neki.

3 óra 10 perckor

- Szerintem eleget vártunk.
- Úgy hallottam, hogy egy dobos is jön, de úgyis észrevesszük.
A másodéves mormog valami bonyolultnak hangzó varázsigét miközben pálcáját a padló felett kb. öt centivel végighúzza a folyosón.Megérti, hogy a fiúk most enyhén hülyének nézik, de ez egy érzékelő bűbáj, amit az apja tanított neki.Ezzel az ügyes kis varázsigével érzékelni lehet, hogy van egy mozgás a kijelölt területen.Ha mozgás van akkor a pálca jelez.
- Akkor induljunk.
- Sir Michael, ha lenne szíves... - Ad-nek nem is kell kimondani a mondata végét mivel a páncélos lovag arrébb fordul és ezzel bebocsátást nyernek egy kis folyosóra.
Adm belép hiszen ő tudja, hogy hol milyen tárgyak vannak. - Óvatosan a gitárokkal - mondja mivel elég szűkös az a kis ösvény amin már csak pár lépést kell haladniuk.Beérnek a helyiségbe.
- Üdvözöllek titeket a próbateremben! - mondja mosolyogva.
- Persze egy kis rendrakás és tisztogatás ráfér még, de nem vészes.
A szoba elég tágas lenne ha nem lenne benne 50 embernek elegendő ülőgarnitúra.De egy kicsit így is tágasabb mivel Adam egy kis "wingardium leviosával" egymásra pakolta az asztalokat, és pár széket.
- Mit szóltok hozzá? - kérdi őszinte kíváncsisággal a hangjában.


//A sorrend értelemszerűen: Én, Dan, Griffin és a dobos ha megérkezik //

Már jó ideje ott állt és nézelődött, hátha jön-e valaki, mikor a háta mögül lépteket hallott. Egy fekete hajú griffendéles srác, nem sokkal tűnt fiatalabbnak Dan-nél. A fiú egyenesn felé tartott, majd megállt előtte és köszöntötte.
- Üdv.- biccentett vissza Dan is, majd válaszolni készült a kérdésére.
- Igen, én is ide jöttem. Csak még nem nagyon jött senki.
A fiú ekkor a folyosó egyik vége felé nézett, így Dan is arra sandított. Már léptek is hallatszottak, majd egy srác alakja tűnt fel, egyre tisztábban. Végül az imént érkezett fekete hajú srác odament hozzá. Dan is követte, majd megállt mellettük.
* Szóval ő lenne Adam James, aki a bandát akarja összeállítani. Már párszor láttam is és... Várjunk csak.. Nem ő szokott a húgommal találkozni?*
- Hello.- köszönt vissza mosolyogva a fiúnak, majd a másik srác által nyújtott kézfogást viszonozta és ránézett.
- Örvendek, én Dan vagyok.
Többet nem szándékozott mondani, meg érezte, hogy felesleges is. Még jó ideig vártunk, de nem jött senki.
* A fenébe, ez már megint késik... Családi hagyomány úgy tűnik. Ezért még biztosan kapni fog a fejére, akármit is hoz fel érvnek. Megbeszéljük, hogy jön, nyaggatom órákig, erre  késik. Szuper vagy Naas.*


- Majdcsak lesz valami. Pedig világosan megmondtam neki, hogy ne késsen. Na mindegy.- sóhajtott Adam kijelentésére Dan, majd kissé meglepetten nézett az arrébb lépő páncélra.
*Hogyhogy ezt idáig nem vettem észre? Kíváncsi vagyok mi van odalent.*
Dan elindult Adam után a kis alagútszerüségben, melyben egyre szűkösebb lett a hely, ahogy egyre beljebb haladtak. Dan jobbnak látta, ha legalább mellmagasságig felemeli a gitárt, nehogy megütődjön, vagy valami baja legyen. Már-már úgy érezte, soha nem keverednek ki a sok kacatból, mikor megérkeztek egy valamivel tágasabb helyiségbe. A bútorok egymáson hevertek kupaconként, mozogni alig lehetett, de volt egy hely, ahol el lehetett rendesen férni. Mikor Adam kijelentette, hogy ez a próbaterem, a srác csak elvigyorodott és óvatosan a lábának támasztotta a gitárt.
- Király! Majd kitakarítjuk és egész kis puccos kérót lehet itt berendezni.

[Banda]



Csak áll és hallgatja a másik fiú bemutatkozását. Arcra talán ismerős a srác. Ha minden igaz akkor egy évvel felette jár és griffnedéles. Nem szoktak a 6.-os Griffendélesekkel beszélgetni. Ami azt illeti csak ritkán vannak a klubhelyiségben. Ha tanulnak akkor általában a könyvtárban vagy a tóparton szoktak. Amúgy meg általában csak császkálnak össze vissza a kastélyban. Vagy a birtok felett repkednek. De van mikor csak ülnek valamerre és beszélgetnek.
Szépen lassan telnek a másodpercek, percek. Ők meg csak várnak és várnak.. Valószínűleg a dobosra. Csak remélni tudja, hogy hamarosan befut a srác. Nem szereti a későket. Ráadásul egy bandában a legfontosabb a pontosság. Mi lesz akkor, ha egy koncertről késik el legközelebb. Belegondolni sem mer, pedig megtörténhet bármikor. Végülis ha lenne egy pótdobosuk akkor nem lenne baj, de így nem tudni, hogy ki fog beugrani a helyére. Na mindegy, számára lényegtelen. Ha bebizonyítja, hogy jó dobos akkor nem lesz semmi kifogása ellene.
Csak támasztja, a hideg és kemény falat. A gitár közben a földön pihen, egyszerűen csak levágta, hiszen tokban van. Nem lesz semmi baja. Nem figyel a többiekre csak bámulja a plafont, miközben a fejében már riffek és dalszövegek forognak. Csak azt sajnálja, hogy nem hozott dobverőket. Azzal könnyebb lenne most dobolni mint az ujjaival. Ráadásul nem is fájna annyira.

*Kíváncsi vagyok, hogy milyen zenét fogunk játszani. Tudom, hogy Adam leírta, hogy rock és metal, de annak is van rengeteg fajtája. Bár először még össze kellene szoknunk. Illetve még azt is ki kellene deríteni, hogy ki mennyire tud játszani. Adamet ismerem. Dan is jónak tűnik, különben nem biztos, hogy eljött volna. De vajon mi van a régi tagokkal? A volt szólógitárosunkkal Arennel és a többiekkel. Ha ők is eljönnek akkor válogatást kell tartanunk. Ők pedig arra hivatkozva, hogy már korábban is benne voltak a bandában ismét tagok akarnak lenni valószínűleg. De Adam szerintem a tehetségre fog alapozni és nem azt fogja nézni, hogy ki volt régen tag. Ez így helyes mit érünk a régi tagokkal ha a többi jelentkező sokkal tehetségesebb?*

Pár perccel később a várakozást Adam mondandója szakítja félbe. Unottan néz fel rá, mint aki már lassan az életét is elunta.
-Rendben.
Csak ennyit mond, miközben ritmusgitáros társa előkapja a pálcáját és morog valamit az orra alatt. Ezen csak halványn elmosolyodik.
*Úgy néz ki Adam okosabb mint a többi másodéves. Ez egy elég bonyolult varázsige, melyet csak negyedikben tanítanak meg.*
-Ez a varázsige… nem tanítják másodikban. Egy könyvből tanultad meg?
Kérdi a sráctól, miközben a pálca nem jelez élőlényt a környéken. Ami azt jelenti, hogy a dobos még nem jár a környéken.
Először csodálkozik mikor meghallja a Sir Michaelt. El sem tudja képzelni, hogy kihez szólhat Ad egészen addig a pillanatig míg rá nem pillant a szoborra ami mellettük áll. Pontosabban csak állt mert a nevének kimondása után arrébb fordult ezzel feltárva egy kis üreget, mely minden bizonnyal a próbaterem bejárata.

*Hmm okos megoldás. Így el tudjuk rejteni a többiek elől és csak a szerencsés kiválasztottak vagyis mi és esetleg a rajongóink fognak tudni a bejáratról. Ezzel elkerülhetjük azt, hogy mindenféle vadidegenek mászkáljanak be és széthordják a cuccainkat. Ez baromira idegesítő, nem is csak a munka és a pénz miatt amit bele fogunk adni, hanem próba közben elég zavaró mások csúfolódását hallgatni.*

Harmadikként lép be a lyukon. Adam figyelmeztetésével nem nagyon foglalkozik hiszen gitárja a hátán pihen. Már csak pár lépés és néhány éles tárgy választja el attól, hogy meglássa a szobát. Beérve a szobába szeme, szája hétfelé áll a csodálkozástól. Egy ideig nem is bír megszólalni csak bámul a semmibe.
-Hűű ez csúcs szuper. Mázlista vagy, hogy rábukkantál egy ilyen helyre.
A lehető legóvatosabban nehogy lelökjön valamit bejárja a termet miközben ujját végighúzza az egyik fotelen. Vastag rétegekben áll a por mindenen. Hát igen jól ki kell takarítaniuk.
-Hát nem tudom. Ki kell takarítanunk mindent, hogy normális próbateremmé alakítsuk. Mire várunk még?
Fordul vissza társai felé mosollyal az arcán. Gitárját az egyik sarokban helyezi el.
-Beszéljük meg, hogy mit tartunk meg. Szerintem két részre kellene osztanunk a helyiséget. Az egyik részen lennének a hangfalak a felszerelésünk és minden egyéb, a másik pedig tele lehetne puffokkal. Így ha elfáradunk a próbák után és még nem akarunk visszamenni a klubhelyiségbe leülhetünk beszélgetni, vagy meghívhatjuk majd a barátainkat és koncerteket is adhatunk nekik. Illetve a szobrot is megkérhetnénk, hogy csak egy bizonyos jelszó kimondása után engedjen be minket. Így elkerülhetjük azt, hogy illetéktelenek is behatoljanak a klubhelyiségünkbe.
Monológja közben lehuppan az egyik kényelmes fotelba, nem törődve azzal, hogy poros lesz a ruhája,

// Banda ... nemsokára remélhetőleg a fantom dobos is csatlakozik //


- Nem... nem könyvből tanultam.
- Az apám magas beosztású auror, és ő tanítgat - mondja kapásból, de nincs semmi felvágási szándék a fiúban.
Beljebb kerülnek a helyiségben. - Hát igen mázlim volt, hogy rátaláltam.
Ha gondoljátok akkor egyszer éjszaka a nemkívánatos cuccokat kidobhatjuk a Szükség Szobájába.
Mert az asztalok meg a székek sem maradhatnak egymás hegyén-hátán.Hiába varázsolt elő Ad egy kisebb területet, de még így is kevés lenne az erősítőknek és a dobnak főleg.
Leteszi a gitárját a sarokba, majd ő is levágja magát egy fotelra.
- Igen... először válogassuk szét a dolgokat.
- A kanapék és néhány fotel maradhat.
- Meg egy-két szék és egy asztal. - De több ne nagyon... szerintem.
Feláll az ülőalkalmatosságról amiben eltöltött egy jó fél percet.
- Szerintem kezdjünk neki...

// ez most rövid lett... elnézést a tagoktól //

[Adam, Griffin, Dan] - na, gyors fantom vagyok? =3

...és a harmadik. A harmadik emeletre érve, mintha csak a Föld középpontjába jutott volna el, megállt a lány egy korlátnak támaszkodva. Pedig igazán nem volt rossz kondiban, csak a borzasztóan lapos talpú cipő irritálta már. Azt mondták neki mindig, hogy a magas sarkú kifejezetten fáraszt. De aki szinte tűsarkon nőtt fel? Sok süket beszéd, csak még süketebb fülekre lelnek...
Tudta, hogy késésben van. Igen csúnya késésben. Azt viszont nem tudta, a harmadik emelet folyosójának vajon melyik részén van az a 'rejtélyes' találkahely. Gondolta, hogy már nem várnak rá ennyi idő után, de egyedül kizárt, hogy kiagyalja, hová is bújt el a jónép fényes nappal. Jelzést nem küldött, úgy gondolta, ha már hagyta magát rávenni, hogy belekóstoljon egy ilyen 'mezei' bandába, illik nekik kapkodnia utána - és a tehetsége után. A dobverővel kopogott unottan, amit magával vitt, ha még a felszerelését magát nem is volt hajlandó cipelni - egyiket sem a 'sok' közül.
Lassan járta a folyosót, gondolván előbb vagy utóbb kinéz valamelyik tag, befutott-e már? Más kérdés, hogy minden bizonnyal nem egy Hollóhátas, elkényeztetett lányt várnak. Leütötte pár saját szerzeményét, meg néhány kedvencét, amíg bolyongott, még csak nem is fordult meg a fejében, hogy esetleg meg kéne erőltetnie magát: bűbájjal keresni óne, a gyér mugliszerkezeteket pedig mégannyira nem szívesen használta volna. Úgyhogy gondolkodott. Kíváncsi volt, milyen fazonokkal lesz majd kénytelen együtt dolgozni. Nem indult nagy reményekkel, de nyitott volt, felkészült a legrosszabbakra. Bár, talán az unokatesója sem olyan féleszű, hogy félnótás bandába lépjen be.
*Mibe hagytam már megint belerángatni magam?* - felnézett a magas plafonra - *Csak annyi garantált, hogy püfölhetem a dobom. Ennek végülis örüni kell, nem?* - gondolkodott, míg nem messze tőle egy emberalak bukkant elő, valahogy a semmiből.

.:Ad, Griff és Zeno  :.

Dan le sem ült, csak úgy hallgatta végig mik Ad céljai. Még kicsit dobogatott a gitártokján, aztán nekitámasztotta a falnak és körbenézett a termen, hogy ebből mit is hozhatnak ki.

* A lehető legjobbat kéne kizsigerelni a helyből, úgyhogy jobb, ha most nekikezdünk. Zenot meg... Hát nem tudom hova tenni. Ha nem jön jelentkező a dobos helyére, akkor mázlija van. De ha jön, akkor szívta. Jó, nem mintha annyira érdekelné gondolom, hisz én vettem rá, hogy jöjjön, de szeret dobolni és nem is megy olyan rosszul neki.*

Miközben a dobos szerepén gondolkozott, körbejárt  a helyiségben és magában már kezdett kirajzolódni, hogy mi kell és mi nem, na meg amit megtartanak, hova lenne praktikus pakolni. Ekkor mintha valami kattogást, vagy inkább dobolgatást hallott volna a folyosó felől. Dan hirtelen arra kapta a fejét és hallgatózott. Majd mikor a ritmusból kivette Zenob egyik saját szerzeményének a daallamát, elindult arra, ahonnét bejöttek.
- Ez ő lesz. - szólt hátra a fiúknak, miközben elkezdte visszafelé áttörni az utat a kijárathoz. Majd mielőtt kimászott volna a folyosóra, körbenézett, nem-e más jöhetett. Majd mikor felismerte a folyosón álldogáló lány alakjában unokatestvérét, végleg előjött a páncél mögül és a lányhoz lépett.
- Elkéstél.
* Jó, tudom elég bunkóságg ezzel kezdeni köszönés helyett, de oltári sokat késett és ezt még ő sem tagadhatja. Vagyis a szokásos szitu van, most is beégetett.*
Dan szó nélkül megragadta Zeno csuklóját és a páncélhoz lépett.

* Hogy is kell ezt? Ja igen...*
Dan kicsit megköszörülte a torkát és a szoborra nézett.
- Sir Michael legyen szíves... - erre a szobor arrébb állt és a fiú meg sem várva mit reagál unokatestvére, behúzta a kis alagútba. A szobor mögöttük rögtön visszaállt eredeti helyére, Dan meg csak húzta a lányt egyre beljebb.
- Vigyázz hova lépsz, mert sok a kacat.- hadarta el, miközben lassan leértek a helyiségbe. Ahogy leértek, mindkét fiú rájuk nézett. Dan nem zavartatva magát rögtön bemutatta a lányt.
- Nos ő lenne a dobosjelölt.

│Ti│


-Igen pár fotelt és kanapét és asztalt kell megtartanunk. Hogy azért néha legyen hova leülnünk,  illetve ha netalántán hívnánk vendégeket, esetleg itt tartanánk koncerteket legyen hova leülniük.

Hangjából most kivételesen hiányzik az a bizonyos lendület mely már szinte a részévé vált az utóbbi időben. Jobban el van foglalva a fotel vizsgálatával. Végighúzza a kezeit a kicsit ütött-kopott és poros fotelon, melynek következtében igen sok por tapad az ujjára, de eltűnik a bútorról, így látni lehet a vörös anyagot, mely a fotelt borította. Nyilvánvalóvá válhatott a többiek számára, hogy beleszeretett a fotelbe. Ám ennek kénytelen hangot adni, hiszen szereti tisztázni a dolgokat a többiekkel, hogyha mégsem fognák fel a látvány tartalmát.

-Ezt a fotelt ne dobjuk ki. Azt hiszem, hogy beleszerettem így hirtelen. Persze nem szó szerint, ne vegyetek annyira komolyan. Nem őrültem meg és továbbra is a lányokat szeretem, csak ez a fotel annyira kééényelmes. Már csak egy puffot kellene hozzá szereznem és úgy már maga lenne a gyönyör.

Nyújtja meg a kényelmes szót, hiszen tényleg az a fotel. Nem is érti, hogy miért selejtezték ki és pakolták be ide a többi limlom közé. A szoba eredetét sem érti, hiszen szinte még minden jó és használhatóa szobában maximum egy Reparot kell elmondani rá, és megint működőképes lesz. És nem olyan buták ők, hogy egy reparot ne tudjanak elmotyogni. Ekkor Dan távozik egy pár percre mondván, hogy kilép a dobosért. A beálló csendben mely szólósuk távozását követi a másik gitároshoz fordul.

-Ad, te már hallottál női dobosról? Mert én még nem nagyon. Talán egy bandát ismerek ahol nő veri a bőrt. Mondjuk ritka az ilyen. Általában szeretnek a figyelem középpontjában lenni és mivel a dobosok elég hátul vannak inkább kihagyják. Aki meg bevállalja az vagy nagyon tud, vagy tök béna Kíváncsi vagyok, hogy a miénk hova tartozik.

Ekkor lép be Dan az eddig ismeretlen lánnyal. Ám most, hogy már látta egyből rájön, hogy ki a csaj. Az órákon szinte mindig találkoznak. Hiszen mindketten ötödévesek, annyi különbséggel, hogy a csaj Hollóhátas. Égszínkék íriszeivel lustán a lányra pillant, miközben a haját babrálja.

-Üdv. Griff vagyok. Egy évfolyamba járunk. Meg találkoztunk már az órákon. Nos ha már mind összegyűltünk, akkor neki is kezdhetnénk a munkának, ha még próbálni is akarunk.  Jut eszembe minden felszerelés megvan? Dob van valakinél?

A mondandója végét, már mindenkitől kérdi. A dobos résznél pedig rápillant a lány kezében található dobverőkre. Majd Adam felé fordul. Hiába másodéves még csak a srác ő hozta össze a bandát így őt éri az a megtisztelő feladat is, hogy irányítsa a csapatot.

-Beszéljük meg, hogy mit hova szeretnénk tenni, és utána Adam irányíts minket.

Mondandója közben sikeresen feltápászkodik a foteléből, majd, hogy a döntésig ne fáradjon el lecsüccsen a szék karfájára és úgy figyeli társait, hallgatván gondolataikat, hogy mit hova tennének a legszívesebben. 

[Bocsikaaa... ^^' - *nyúzás ezerrel* - Nem fért a fejembe, miért pont én jövök.]

- Az, hogy sok a kacat, meglehetősen enyhe kifejezés, kedves Daniel. - elegáns belépő, pláne a kimért mozdulatokkal egyetemben, mivel karját próbálta leporolni. Utána azért mégis észbe kapott 'kevély királykisasszony', hogy tulajdonképpen most lépett be egy új közösségbe, és angyali mosolyt felvéve pukkedlivel üdvözölte a srácokat.
- Bonjour! - ez a köszönés ár csak azért is jó volt, mert idegelhette vele Dant. Nem is kicsit. Sunyin vigyorgott, de szívesen vette Griffin bő üdvözletét - még ha unott is volt és nemtörődöm.
Zenobia végignézett a helyiségen... nem is igényelt nagy átalakítást, csupán pár színes dísztárgyat, meg persze egy kiadós portalanítást. Legalábbis az ő sznob felfogása szerint.
- Oui, emlékszem rád. De dob, az... - lenézett a kezében tartott dobverőkre, gyermetegen egymáshoz ütögette őket, majd kicsit kínosan nevetve visszanézett a fiúkra - nincs.
Úgy tetszett, akkor jut még eszébe valami, valami fontos, amit egészen véletlenül kihagyott. Nem látszott rajta bűnbánat, amiért illetelen, csupán kislányos szórakozottság. Gyorsan illett pótolni azt a hiányt:
- Mellesleg Zeno vagyok. - úgy döntött, a teljes nevét nem regéli el, maximum, ha rákérdeznek. Lemenne a nap, mire végez egy egyszerű bemutatkozással. Griffin azért kimondta a jelmondatot, miszerint nem ártana elkezdeni 'megbeszélni' valamit. Szóval nyilván át akarják rendezni a próbatermet... azért erről nem volt szó! Gyorsan ki kellett vonnia magát a forgalomból. Mondjuk... majd meghúzódik a sötétben, míg a többiek bútorokat tologatnak. Aztán lesz olyan szíves és felajánl pár vadonat új cuccot az otthonosság kedvéért. Végülis, akkor is kiveszi a részét a munkából, nem?

[ Folyosó ]

Elérkeztünk a nap fénypontjához, hiszen minden tanórának vége van. Hogy ilyenkor mit a legjobb tenni? Az, helyzettől függ. Legalábbis Bastian számára biztosan. Ha az ember élt már unalmas órát, akkor bizonyára volt már mugliismeret órán. Azért azt meg kell jegyeznünk, hogy a szőke srác számára az összes óra felér egy ellene elkövetett merénylettel, de mindegyikben talál valami szépet, ahogyan azt most is tette. A Hollóhátas lányt figyelte elhomályosult, bamba szempárjával, s ez nem meglepő, hiszen ha együtt vannak óráik, akkor általában ez a jelenet zajlik le az összesnél. Most azonban végre cselekedni kell, hiszen már érzi, hogy agytekervényei teljesen kezdik elveszíteni a földi létben számukra kinevezett posztokat, ezért az lenne a legjobb, hogyha sietne a megbeszélt találkozóhelyre. Kevin már bizonyára várja őt. Igaz, hogy egymást váltogatva késnek akár órákat is a lefixált találkozóról, de sebaj, kiengesztelik egymást a tömény hülyeséggel, ami természetesen megállás nélkül árad szócsövükből.
Zsebre tett kézzel sétálgat a folyosón, miközben halkan dudorászik. Ez most nem a rossz gondolatokat elkergető dúdolás. Egyszerűen jó kedvében teszi, mivel ma már semmivel nem kell foglakoznia az LLG házi dolgozaton kívül. Igaz, meg kell hagyni, hogy valahogyan csaláshoz fog folyamodni a pergamentekercsekkel, de hogy mindezt hogyan fogja elvégezni, az még az ő szőke kobakjában is titokként tartandó számon. Mint minden más a legtöbb házi dolgozattal kapcsolatban. Felhúzza piros, kötött pulóverének ujját, majd órájára tekint, ami rosszallóan mutatja neki, hogy bizony már negyed órával ezelőtt ott kellett volna lennie a szobában. Kicsit sietősebbé próbálja tenni lépteit, de végül meg kell állnia az egyik festmény előtt. Egy komor öregúr trónol rajta. Igaz, hogy jelenpillanatban alszik, és rendkívül nevetségesen mutat a félig nyitott szájából kilógó pipa. Nem tudja megérteni, hogy miként kell elvégezni ezt a bűbájt. Élő festmények? Hihetetlen. Immáron ötödik éve koptatja a padon ebben az iskolában, de sosem vetemedett arra, hogy akárkitől is megkérdezze. Megint tudatlannak lenne titulálva. Mondjuk? az is. Eléggé sok dologgal kapcsolatban, de sokszor már magán is észreveszi a negatívumként felhozható pörgést, amivel az emberek nagy része minél messzebbre kerül tőle. Egy hanyag vállrándítás, majd tovább sétál a folyosón. Sétál. Én inkább ritmusos tánclépéseknek hívnám, hiszen hármasával lép egyszer jobbra, majd balra. Elég nehezen halad ezzel az ugróiskolás módszerrel, és már szinte a találkozóról is megfeledkezik, amikor egy sikeres fordulat után megáll, és a mellette álló ajtóra tekint. Ez lesz az. Hosszú ujjai csápszerűen fonják körbe a vaskos kilincset, mire az ajtó engedékeny nyikorgással tárja fel a befelé vezető utat Bastian előtt.


[ A lim-lomos hely ]

Az évezred feltalálója lenne az, aki végre megfejtené ennek a sok kacatnak a hovatartozását. Valóban úgy fest, mintha egy régi klubhelyiség volna, amiben a házak még együtt ücsörögtek volna egy bögre, forró tea mellett, és jóízűen beszélgettek volna ügyes-bajos dolgaikról. Azonban még nem sok minden tárul a fiú szeme elé, ezért farmernadrágjának hátsó zsebébe nyúl, majd előveszi varázspálcáját. Előre-hátra hintázik lábujjain, miközben halkan elsuttogja a varázsigét.
- Lumos! ? erre egy apró fénygömb jelenik meg a pálca végén. Elismerően vigyorogva figyeli a fényt. Szinte bűvöli a tekintetével. Apja mindig mondta neki, hogy ne hozzon szégyent rá. Most, tessék. Itt egy újabb varázslat, tisztelt hölgyeim és uraim. No, de ez csak a szőke srác számára fontos és elismerendő. A legkisebb dologtól is mérhetetlen örömöt képes érezni, ami egyébként nem egy rossz tulajdonság. A fényt bámulva lép egyet? majd lép kettőt, mire sikeresen belerúg egy régi mardekáros fotel lábába. Az üléshuzat fel van szakítva és érdekes bűz árad belőle, ezért a garbó nyakát feljebb húzza, egészen orráig ? mintha az szűrne valamit a dohos szagból -, majd tovább lépked. Mikor már érzi, hogy nem lehet annyira szennyezett a levegő, akkor fogja magát és leül az egyik szabad részre, a szoba távolabbi végére. Kevin észre tudja venni őt, hiszen pálcájával világít ott, és próbál gyertya után kutatni, habár nem sok esélyt lát arra, hogy itt valamit is képes volna megtalálni.
Itt már nincsen próba szerencse, hiszen ha már ilyen kényelmesen helyet foglal, akkor füle mögül előkapja ecsetét, majd talárjának mélyére nyúl, s onnan pár tubus tempera is előkerül. Ha már Kevin is késik, akkor miért unatkozzon. Kinyújtja hosszú nyakát, majd hamar rátalál valami műanyag tálcaszerűségre. Tökéletes lesz festőpalettának, ezért leteszi az ölébe, majd szabad kezével nyom rá minden színből egy keveset. Ennél jobb már nem is lehetne. Jobb kezében a pálcával, bal kezében az ecsettel próbál alkotni valamit az egyik fotel hátára. Finoman vonalakat vezet rajta végig feketével, ami - egyenlőre - csak a kontúrja lesz az egész ?műnek?. Már ha ebből hagy valami kibontakozni.
Halkan dudorászik a sarokban, miközben feje ide-oda jár ? az alapritmust mutatva -, s továbbra is csak az ecsettel játszik. A festegetés közben bekúszik szemei elé egy régi emlék, amikor még kisebb korában hasonló helyzetbe került, amikor otthon a padlásra ment fel. Csendesen ücsörgött ott az ecsettel a kezében, s a szülei el sem tudták képzelni, hogy hová tűnhetett megint ez a szerencsétlen gyerek. Ilyenkor teljesen elkülönül a világtól. Még akkor is, hogyha nem egy remekbeszabott műről van szó, hanem egy egyszerű rajzról. Neki ez egy másik világ. Egy olyan világ, ahol senki nem számít az, hogy a másik milyen. Mindenki egyenlőre, mindenkit elfogad a másik, és így ő sem kerül elő úgy, mint a nevetség tárgya. Persze ez nem is nagyon érdekli. A lényeg az, hogy azt tehesse, amihez mindig is kedve és tehetsége volt; festhessen.
Nyelvét kidugja oldalra ? hiszen ez volt mindig is a koncentrálás jele nála -, s közben kissé hunyorít. Nem tesz jót egyébként is eléggé gyengén látó szemének ez a félhomály, amibe ebben a helyiségben kényszerült, de fejet hajt előtte és továbbra is azzal foglalkozik, ami éppen kialakulóban van a régi fotel hátán.

[A lim-lomos hely]

//Bastian //

~Huhh, vége...végre!~ Csaptam össze a mugliismeret tankönyvem sietősen. Ilyen se gyakran fordult elő velem, hogy így örüljek ha vége ennek az órának. Hisz voltaképpen ez volt az egyik kedvencem, minnél többet meg akartam tudni a muglik világáról, de ez érthető ha az ember anyja mugli. Most viszont más volt a helyzet. Ez volt az utolsó órám a héten, és úgy éreztem menten összeesem ha nem eszek valamit. Jah, és nem mellesleg Bastian haverommal is találkozunk mint általában minden nap. Nem nehéz összefutni vele, hisz ő is griffendéles, és ráadásul ötödéves. ~Várjunk csak...mikorra is beszéltük meg?...és hol is?~ Keményen törtem a fejem miközben egy "hamarosan úgyis látjuk egymást arckifejezéssel" faképnél hagytam még gondolataiba mélyedő barátom. Ilyenkor nem érdemes zavarni, úgyse tudja hol van és miért is van ott ahol van... Értitek ugye? Na de nem olyan bonyolult ez, hasonlóképpen kirí a Roxfortból mint én. Hogy mivel? A mugli dolgainkkal. Ő a festéssel, a művészvoltával, én meg az állandó testhajtogatásommal, jah és a dobolással. De hát kit érdekel?? Mindketten megtanultuk 4 év alatt hogy nem ez a lényeg, nem ezért fognak megkedvelni, és talán megutálni sem. Az egyéniség a fő, az hogy te jól érezd magad úgy ahogy vagy...első szempont hogy elfogadd azt aki szembenéz veled. Na nálunk ez már megtörtént. Valójában egymást húztuk ki ebből a sz*r helyzetből...mert valljuk be az volt. Mikor nem beszélsz senkivel, látod hogy furcsán néznek rád, nem találod a helyed...nem egy kellemes érzés. De ez szerencsére csak addig tartott amíg nem beszéltünk egymással. Ott aztán minden megváltozott. Felszabadultak lettünk, és rájöttünk arra, hogy a varázsvilág nem is annyira szörnyű mint ahogy azt elképzeltük. Egyszóval beilleszkedtünk.

De hagyjuk a múltat...hol is tartottam? Jah persze. Bedobáltam a könyvem, és a pennáim a táskámba, majd kilőttem magam a Nagyterem felé. Csak úgy járt az agyam...~hol és mikor...Kev gondolkozz már...hátha a kaja segít.~ Ezzel betörtem az étkezdébe, de olyan lendülettel, hogy mindenki azonnal rámmeredt. Én meg teljes nyugalommal, mintha nem történt volna semmi különös, beálltam a sorba(ami még nem volt túl hosszú) , majd megpakolt tálcával elfoglaltam jól megszokott helyem. Bastiant még mindig nem láttam sehol, bár volt pár olyan alkalom amikor nem jött le kajázni. Pedig annyira azért nem szörnyű. Most épp valami húsféleség volt, talán csirke, vagy...nem számít, a lényeg hogy egyáltalán nem volt rossz. Mint a gép pakoltam a számba a falatokat, rágtam rajta kettőt, és már nyeltem is. 10 perc sem telt el, és már semmi sem volt a tányéromon. Egy laza mozdulattal megtöröltem a szám, majd felpattantam, és a hálókörlet felé vettem az irányt. ~Na most már tele a poci...szóval mikor és hol?...óra után nem sokkal...vagy mennyivel?...lim-lomos hely...ezaz. Na majd ahogy odaérek ott leszek...egy kis késés belefér, asszem még randin is, és ez nem az.~ Vigyorogtam a saját hülyeségemen. Egy kis késés? Pár óra az kicsinek számít? Mert ez nálunk alap. Lassan már licitálhatunk arra, hogy ki késik többet. Na sebaj, a hely megvan és az a lényeg. Nem is emlékszem mikor voltam ott utoljára...nem számított törzshelynek...de talán az lesz ezentúl.
Eközben megérkeztem a hálóhoz, benyögtem a jelszót, és felcaplattam a lépcsőn. Bent nem volt senki. Már kevésbé sietős mozdulattal kikaptam egy farmert, és egy pólót a szekrényemből, majd utálattal az arcomon ledobtam az ágyra a talárom. Na ez az amit gyűlöltem, 4 év alatt sem sikerült megszoknom, állatira furcsán éreztem magam benne. Mindig alig vártam azt a pillanatot hogy megszabaduljak tőle. Végre eljött az egyik. Póló, nadrág fel, pálca zsebre (hátha szükségem lesz rá), baseball sapka fejre. Végignéztem magamon, és úgy láttam minden stimmel, startolhatunk. Jah még egy pillantás a kalitkában kuksoló bagolyra. Minden rendben, él és virul. Cipő...én hülye. Képes lennék mezítláb elindulni. Előkotortam a sarokból a nem túl jó állapotban lévő sportcsukám, felkaptam, és nekivágtam a hosszú útnak.

A lim-lomos hely

Óvatosan nyomtam le a kilincset. Reméltem hogy jó helyen járok, és emlékeim nem csalnak a szoba helyszínét illetően. Hangok nem szűrődtek ki, de nem is gondoltam hogy Bastian magában beszél. Ha bent van úgyis meglátom...vagy mégsem olyan biztos. Belépve az első amire rá kellett jönnöm, hogy teljes sötétség van. Egyáltalán mekkora lehet ez a hely? Körülnéztem, már amennyire szemem engedte, de csak körvonalakat láttam, és Bastian nem volt sehol. Tapogatózva elindultam előre...

- A rohadt életbe!!! - törtem ki hirtelen, mert kishíján a padlón kötöttem ki. Valami fotel, vagy asztal sarka lehetett a vétkes, legalábbis onnan úgy tűnt.

~De jól jönne most egy zseblámpa...~ Alighogy ezt végiggondoltam egyből a fejemhez kaptam. ~Mekkora barom vagyok, hisz itt a pálca a zsebemben...~ Jellemző... Előhalásztam zsebem mélyéről az újonnan felfedeztett kincset, majd legyintettem egyet vele, miközben kimondtam a bűvös szócskát: Lumos. Egyből megvilágosodtam. Magam előtt egy kis "folyosót" véltem felfedezni, körülöttem használhatatlan tárgyak sokasága hevert. Az előbbi bűnös valóban egy fotel volt, méghozzá a mardekár színében tündöklött...volna, ha nem lett volna ramaty állapotban. Jobb oldalomon asztalok, kopott padok hevertek egymás hegyén-hátán. Itt aztán valóban volt lim is lom is. Aki itt képes eligazodni annak minden elismerésem. Megpróbáltam átverekedni magam a csatatérhez hasonlító helyiségen, ami cseppet sem bizonyult könnyű feladatnak. Ezek után bele se mertem gondolni vajon hova vezet ez a "folyosó". Arrébrugdostam pár utamba tévedt fogalmam sincs mit, majd megálltam. Mintha fény szűrődne ki... Talán mégiscsak itt van Bastian, de észrevenni művészet lenne. Tovább törtem az utat, és végre felfedeztem egy alakot, aki ott ült a szoba legtávolabbi sarkában, és szenvedélyének hódolt. Hogy ő még itt is talál táblát, és festéket. Ez kész...

- Szeva kis Picasso!!- törtem rá kissé váratlanul, majd ha sikeresen kizökkentettem a festegetésből, jöhetett a szokásos pacsi.
- Te hogyhogy máris itt? Biztos minden rendben? -vizslattam az arcát, a mérhetetlen sötétségben.
- Nem jöttem túl hamar? -röhögtem, tudván hogy megvolt a késésadagom, majd a "vászonra" pillantottam.
- Na ebből meg mi lesz? Vagy már kész is vagy? -böktem oda kicsit heccelve a srácot, hisz jól láttam hogy még csak egy vonal árválkodik a táblán.

Kezdtem kiakadni ettől a rohadt sötétségtől, teljesen úgy éreztem magam mintha a semmi közepén lennék.

- Kell hogy legyen itt valami világítóeszköz, na lássuk mit rejteget ez a fiók -húztam ki a hozzám legközelebb álló íróasztalszerűség fiókját, bár ne tettem volna.

Egy harapós könyv ugrott ki belőle, és nem sokáig teketóriázott, támadásba lendült. Ő tudta hogy mi hol vagyunk, de mi nem láthattuk...


//bocs, hogy kicsit hosszú lett a bevezető rész, megszállt az ihlet Jah és a Picasso nevet én ragasztottam rád, még réges-rég//