Nem lesz már vér az agyban... Nem leszünk egy darabban...

[Lumpsluck partija]

Lumpsluck partija
1996. karácsony (negyedév)

"És a tenyered befogja a szemeimet,
De én a szívemmel látom az igazi neved.
Itt az élet határán, a másik oldalon,
Enyém a világ de tiéd a hatalom."

Nagyot kortyol a pezsgős üvegből a leghátsó asztal árnyékában. Lumpsluck sok embert hívott meg ismét. Szeret felvágni. Hát persze. Újabb korty. Senki nem figyel rá. Igazából azt se tudja, hogy pontosan mit keres itt. Ja igen, az egyik Griffendéles srác kísérője. Hogy is hívják? Dan? Igen … talán Dan.
Újabb korty. Kirázza a hideg, ahogy a szénsav ajkaiba mar, majd végigfut csinos fekete ruhába bújtatott testén. Szereti a pezsgőt. Azt mondják, ha pezsgős pohárral koccintasz, az a királynők kacaja.
De minek elpocsékolni bármelyik cseppjét is a fenséges italnak? Minden egyes kortytól egyre jobb kedve van. Pont ez lenne a lényeg nem? Hogy jól érezze magát.
A fiú, vagyis Dan sehol …legalábbis Norina nem látja. Mit várt tőle? Mégis mit várt? Hogy majd nem iszik? Vagy, hogy nem hoz magával cigarettát? Jó, persze, itt nem fog rágyújtani, de már alig várja, hogy kiszökjön valahova.
Most kéne felállni. Most. Vagy mégsem? Mégsem.
Újabb korty, de félrecsúszik az üveg szája. Végigfolyik a hideg ital nyakán.
- Nori, gyere már, játszunk!
- Gabe, nem látod, hogy nincs kedvem? Miért nem hagyod, hogy belefojtsam magam a pezsgőbe?
Vajon komolyan gondolja, vagy csak hülyéskedik? Az ajkaira kúszó mosoly a második verzióra szavaz.
- Nori!
- Jól van … megyek már! Megyek – megyek! Ne rángass már! Megyek magamtól is!
S lám, a teremből nyílik egy másik ajtó is. Micsoda véletlen! Azon lepődött volna meg, ha nem így lenne. Csak a szokásos szarkazmus.
- Nori, ő itt Chris, Toby, Owen, Su, Cecil, és végül Zenina. Többiek Ő itt Norina.
Gabe hevesen mutogat egy Griffendéles, egy Mardekáros, egy Hollóhátas fiúra, és három Hugrabugos lányra. Majd őt löki a körbe, hogy üljön végre le. Norina, kezében a pezsgős üveggel int egyet, majd lehuppan talán a két lány közé, szembe a Mardekáros sráccal. Már maga se tudja. Idegesítő. Kezd hatni a pia.
- Na mi legyen?
- Olyan unalmas már ez az este…csináljunk végre valamit! Na, légyszi!
- Oké, oké Su, de mit?
- Bátrat és gyávát?
- Mit?
- Ne már! Nem ismeritek?
- Mesélj…
- Ki kell találni valami feladatot valakinek, ő választ magának egy párt és teljesíteniük kell, bizonyítékot hozva róla nekünk.
- Jó, de ki kapja a feladatot?
Norina halkan felnevet, megemeli a pezsgős üveget és felkiált.
- Majd én, ti gyáva nyulak!
Csend. Már megint az az idegesítő csend.
- Legyen! A feladatod Norina, hogy elhozz valamit az egyik szertárból. Elég bátor vagy hozzá?
- Ennyi?!
- Válassz párt magadnak.
- Na gyere te szépfiú! De hozd azt a whiskyt is ami melletted van!
Mosolyodik el, majd odalép Owenhez és karon ragadja.
- Mit szólsz egy kalandhoz velem?
És már húzza is kifele. Nincs túl sok választása a Hollóhátasnak, ugyanis ha valakit választanak, annak mennie kell. Füttyögés és pár kiabálás hallatszik a lány háta mögül ahogy elindul előre. Igazából egyiket se érti. Nem baj. Valahol egy szinttel feljebb van egy szertár, aminek az ajtaja nyitva szokott lenni…lehet azóta lezárták. Nem baj. Van mellette egy zseni. Pazar éjszaka lesz ez.

Nem vagyok én részeg,
csak hát igen-igen kába,
Ha szerelmes az ördög, uh,
tudod, ő nem szeret hiába,
Most már dobozban, ami fontos,
azon lakat, és lakat a szádra,
Csendben élvezz bele
a fürdőkádba.

Zsebre tett kézzel baktattam a lépcsőkön, követve két csajt, akik eszetlen vihogását szerintem a kastély másik felében is hallani lehetett. Na igen, az egyik ráadásul a párom volt. Félre ne értsétek, nem úgy volt a párom… Őt választottam kísérőnek a partira, és hát nem volt nehéz meggyőzni. Mindig is értettem a nőkhöz, de ez esetben duplán könnyű dolgom volt. Ezt annak köszönhettem, hogy a roxforti diákok zöme éjjel nappal a karácsonyi partiról beszélt. Mindegyik ott akart lenni. Nekem, mint kiváltságos, Lump klub tagnak, bérelt helyem volt az ünnepségen. Már csak döntenem kellett, kit is viszek magammal, és a választásom egy felettébb csinos, szőke griffendéles lányra esett, aki mellesleg egy évvel fölöttem járt.
Befordulva egy különösen ronda szobor mellett, újabb folyosóra értünk, ahol már meg is ütötte fülünket a zsivaj. Fogalmam sem volt mit is várok az estétől, elvégre így is sok lányt szédítettem már, ha felszedem még ezt a griffendéles szöszit is, talán az idegösszeroppanás szélére kerülök. Az is benne volt a pakliban, hogy előbb-utóbb az egyik ilyen sértett leányzó hátba támad órára menet. Sebaj, szeretek bátran élni!
Benyúltam tengerkék dísztalárom zsebébe, hogy előbányásszam a meghívómat, de az említett lila papír helyett, egy kis papírdoboz akadt a kezem ügyébe. Igyekeztem elfelejteni az apró tárgyat, de sehogy sem ment, minduntalan betolakodott az elmémbe, akárhogy is próbáltam kiűzni onnan a gonoszt. Túl rég nem nyúltam már afféle szerekhez, csupán megszokásból hordtam magammal…
Végül előkerült a halványlila pergamen, melyet Frics orra alá is dugtam, és pár másodperc múlva már sörrel a kezemben álldogáltam a parkett szélén és szédítettem az említett hölgyeményt. Ekkor azonban odalépett hozzánk egy másik Lump klubos srác, valamilyen Gabe, vagy fene sem tudja ki, és ragaszkodott hozzá, hogy kövessem őt.
Elbúcsúztam hát a lánytól, de megígértem neki, hogy pillanatokon belül visszatérek. Idegenvezetőm egy szűkebb társaság felé kormányzott engem, akiket csak futólag ismertem. Képtelen voltam elővenni hófehér mosolyomat, ezért szótlanul biccentettem feléjük, majd nagyot kortyoltam az italomból.
Legnagyobb sajnálatomra valamiféle játékot tukmáltak ránk, és mindezt olyan arccal közölték, mintha nem is lenne nagyobb öröm a világon, mint ezt a játékot játszani. Kelletlenül, de belementem a dologba, elvégre nem akartam nagyon bunkó lenni. Megjegyeztem azonban, hogy csak pár körre maradnék, mert várnak rám. Na puff neki, itt borult a dolog. Az első játékos, valamilyen Nora, vagy Nori… lényeg, hogy griffendéles évfolyamtársam, ki is szúrt magának. Kellőképp volt már az agyában ahhoz, hogy szépfiúnak szólítson, de nem bántam a dolgot, sőt… az este folyamán először, igazi mosoly húzódott az arcomon.
Jófiú módján engedelmeskedtem, és felnyaláboltam a kisasztalon lévő lángnyelv whiskyt. Körülkémleltem a teremben, és tekintetem meg is akadt a kör közepén táncoló, szőke lányon, aki egyébként a párom volt az estére, és aki egy magas, hugrabugos srác karjaiban vonaglott. Szuper… végül is megérdemeltem már egy kiadós pofára esést a sok szemétség után.
Megvontam a vállamat, elvégre nem is nagyon érdekelt a dolog, aztán elindultam Norina után. Úgy voltam vele, hogy ha nincs ló… De nem, Norina nem volt szamár, csupán kicsit részeg volt már, ami újabb ugródeszka volt számomra.
Meglötyögtettem sörösüvegem alján lévő, pár kortynyi söröcskét. Felesleges lett volna magammal cipelni, gyors leöntöttem torkomon a maradékot, hogy aztán útközben belenyomjam az egyik pincér kezébe az üres üveget.
Kiléptünk a folyosóra, mely már teljesen üres volt, lévén nem érkeztek újabb vendégek. Pár méter után elhaltak a zajok is, mi pedig megközelítettük a lépcsőt.
- Amúgy a nevem Owen, de nyugodtan hívhatsz szépfiúnak is, hízelgő – rávigyorogtam a lányra, majd folytattam. – Te pedig, ha emlékezetem nem csal, Norina vagy…
Közben átkeltünk egy újabb folyosón, melynek végén már ott volt a szertár, résnyire nyitott ajtóval. Jól tudtuk, ha lebukunk, Piton megöl minket. Fejemben megszólalt egy kis hang. Miért buknánk le? Frics és Piton is fent van az ünnepségen, másnak meg nem jutna eszébe járőrözni. Elhozunk valamit, aztán kész is. Utána talán lelépünk ezzel a Norinával, és megisszuk azt az említett lángnyelv whiskyt.
- Gyere, ha már ilyen elmés feladatot kaptunk, akkor valami értékeset csórjunk el. Keress mondjuk Veritaserumot, vagy valami hasonlót!
Beléptünk a szertárba, és már tudtam, hogy valami nincs rendjén. Hirtelen elaludtak a szűk szobát megvilágító gyertyák, és a vaskos ajtó döngve bezárult mögöttünk. Belesétáltunk az egykori bájitaltanár csapdájába…

Ő mutassa meg helyettem,
ahogyan mozdul bennem a lélek,
Kicsit félek, de arra gondolok,
vajon mit várok a sorstól…

Mosolyog. Egyfolytában csak mosolyog. Mondjuk nem is csoda, talán a háromnegyed üveg pezsgőt egyedül ő itta meg. Utálja az ilyen estélyeket. Gyűlöli, mert mindig csak azért hívják el kísérőnek, mert vele meg lehet jelenni. Aztán amint beérnek, már pofára is ejtik. Mondhatni úgy, hogy erotikus tartalmat mellőző trófea. Csak egy újabb és újabb trófea.
De mosolyog, és ilyenekre nem is akar gondolni. Figyeli Owent és gyerekesen kacarászik saját magán, főleg azon, hogy miként sikerült megszólítania a fiút. Nevetséges. De ahogy tekintete a whiskyre kúszik, rájön, hogy holnapra úgyse emlékezik majd se a Hollóhátas se ő, semmire. Az ég adta világon semmire. Általában ez így szokott lenni. Ráadásul most még a rózsaszín kis kapszulákat sem rejtette el a táskájában.
A táskája!
Ott hagyta az asztalnál. Mindegy, valahogy csak visszakerül majd hozzá.
- Csss szépfiú, nehogy meghalljanak minket! Ideje kicsit kommandóznunk!
Nem bírja abba hagyni a nevetést. Olyan, mint a cintányéros maki, amit ha felhúznak, addig üti össze hangszerét, amíg le nem merül. Belekapaszkodik a másik karjába és úgy tesz, mintha bárki is megláthatná őket. Megáll a folyosó kezdeténél, kicsit lehatja fejét körbenéz, aztán a fal mellett elszalad. Mint egy kislány, aki kiszabadítottak a ketrecből.
Megtalálják a szertárt, persze, hogy megtalálják. És milyen meglepő, még mindig nincsen bezárva! Talán csak azért, mert senki nem hiszi, hogy bárki lopni merészelne innen. Rettenetesen naivak a tanárok.
Belépnek és a lány már meg is kapja az utasítást. Azt hitte, hogy ezen az estén ő diktál. Ezek szerint tévedett. Ajkai legörbülnek.
Egy ittas embernél könnyen változik a hangulat, Norinánál pedig pláne. Hosszú napok, hetek, hónapok vannak a háta mögött és valahol túl a poros álarcon, igazából fogalma sincs, hogy mit kéne tennie. De ezeknek a megoldása, nem ezen az estén fog elkezdődni.
- Veritaserum, jó ötlet! De ha találunk, megkóstolod és lehet egy kérdésem!
Mondja, miközben belép a szertár sötétségébe. Ekkor azonban hangosan, döngve zárul be mögöttük a vastag faajtó. Milyen szerencse, hogy ez a szerencsétlen lány klausztrofóbiával van megáldva! Egyszerűen csodálatos!
- Úristen! Meg fogunk halni! Meg fogunk halni! MEG FOGUNK HALNI!
Lecsúszik az egyik polc mentén, ami olyan mértékben zörög a lány súlya alatt, hogy félő, hogy bármelyik pillanatban szétesik. De túléli. Norina a szemei elé teszi a kezét, felhúzza a térdeit, kicsit ringatja magát. A kép lassan kezd kitisztulni…mégse olyan kicsi a hely. Kb 10 négyzetméter. Lehet kicsit túlreagálta. De ha már ott ül a földön, akkor már miért ne maradjon ott? Legalább nem szédül olyan átkozottul, mint állva.
- Na szépfiú, add ide azt a whiskyt. Mondd zavar ha rágyújtok?
Kérdezi kicsit elcsuklóan, majd a plafon felé emeli a fejét. Mintha imádkozna. Vagy lehet, hogy csak párat számol magában. Mélyet szippant a levegőből.
- Mondd csak helyeském, miért érted be azzal a szánalmas csajjal?
Látta igen. Látta, hogy Owen miként nézett arra  furcsa párosra. Attól mert kicsit ittas, még mindent lát….és sajnos a megfogalmazása alapján kiderül, hogy a részeg ember sosem hazudik. Lehet, hogy ide még igazságszérum sem kell? Csak az - az üveg whisky.
- Na gyere már, nem harapok … meg szerintem innen nem jutunk ki egyhamar. Csüccs.
Paskolgatja meg maga mellett a poros padlót. Túlzottan megnyugodott. Az üres pezsgős üveget a másik oldalára rakja és szemezni kezd a másik itókával.
- Mennyire szeretnél emlékezni holnap a mai napra?
A kérdés rengeteg dolgot felvet. De nem érdekes...nem érdekes. Ezen az estén már úgyis csak az lesz érdekes, ha ők ketten kihoznak belőle valamit.

Felrobban a Nap, a Hold;
A fejünk felett meghasad az ég;
Hányszor mondjam neked baby,
Hé, hé, legyen már elég!
Arany csőrű héják köröznek,
ez már a vég!

Norina csak nevetett, én pedig vele nevettem. Tökéletes lett volna minden. Meg volt a nő, a helyszín, az időpont… bónusz pontokat nyertem az alkohollal is, plusz a játékos feladat is dobott egyet a dolgon. Minden csak arra várt, hogy lecsapjak, hogy végre beinduljon az az Owen Redway-féle szerkezet… Erre azonban várni kellett.
Összerezzentem a zaj hallatán, azonban az én félelmem a lebukástól szinte eltörpült Norina kétségbeesett kiáltozásától. Fogalmam sem volt mitől ijedhetett meg ennyire. Persze oké, Piton félelmetes tanár, de csak nem csapnak ki minket azért, mert bementünk egy szertárba, hogy mittomén… kettesben legyünk. Igen, ez volt a terv a magyarázkodás idejére. Kellőképp cikisnek kellett lennie ahhoz, hogy hihető legyen, de mégsem annyira, minthogy lopni akartunk az iskolától.
- Ccccs, semmi baj, csak ne kiabálj, mert akkor hamarabb ránk találnak. Mindjárt rájövök, hogy jutunk ki innen, csak nyugodj meg kérlek!
Letettem a whiskys üveget Norina mellé a földre, majd elfordultam a lánytól. Nem volt nálam varázspálca, így nem tudtam mivel világítani sem. Korom sötét volt, jóformán az orromig sem láttam el, csupán az ajtó alatt beszűrődő halvány fénycsík volt az egyetlen fényforrás. Ekkor azonban szöget ütött a fejemben valami.
Zsebembe nyúltam, és előhalásztam a kis papírdobozt. Látatlanul feltéptem azt, majd kibányásztam belőle az öngyújtómat, és egy kattintással világosság támadt a szobában.
- Szuper…
Szembefordultam az ajtóval és vizsgálgatni kezdtem a zárat, de ekkor megszólalt mögöttem Norina, így kénytelen voltam abbahagyni a keresgélést.
- Valahol a földön van, odaraktam melléd… És őőőő…
Pár másodperces csönd következett. Zakatolt az agyam. Szinte égetett a vágy, hogy elszívjak egy szál cigarettát. Nem is tudom mikor gyújtottam rá utoljára, de nem ma volt az biztos. Azt hittem elfelejtettem a dolgot, leszoktam a szerről. Ma estig kellett várni rá, hogy újból feltámadjon ez a rossz szokásom.
- Csak ha téged sem zavar mások füstje…
Meg sem vártam a választ, már dugtam is a számba, és pár másodperc múlva már kellemes dohányfüst terjengett az amúgy dohos szertárban.
Már fordultam volna vissza az ajtóhoz, amikor megütötte fülemet Norina hangja, így ismét abbahagytam a menekülőút-keresgélést.
- Tessék?
Nem akartam hinni a fülemnek. Vajon mi köze van Norinának az én szerelmi, vagy sokkal inkább szexuális életemhez? Zavartam elmosolyodtam, bár úgysem látszott semmi az arcomból a korom sötétben. Egyszerre meguntam az ajtóval vívott kilátástalan küzdelmemet, és leültem Norina mellé a földre. Számban ott füstölgött és izzott a cigarettám. Olyanok voltunk, mint két apró, narancs színű pötty az éjszakában.
- Nem is volt szánalmas, egész… - fogalmam sem volt mi jót mondhattam volna a lányról. – Egész szép volt a haja, meg a mosolya és… Na jó, bevallom neked, még a nevét sem tudom. És azért értem be vele, mert… - mert meg akartam fektetni. Ez lett volna a helyes válasz. – Na mindegy, hagyjuk inkább!
Kinyújtóztattam lábaimat, hátamat pedig nekidöntöttem a hideg kőfalnak. Szemeimmel a szomszédos polcokat nézegettem. Különös, amikor az ember sokáig sötétségben van, az agya megpróbálja kivetíteni az utolsó képet, ami megmaradt a szobából.
- Szerintem nyissuk ki azt az üveget!
Elnyomtam cigarettám maradékát, majd megpróbáltam segíteni Norinának az üveggel. Neki azonban nem volt szüksége a segítségemre, láthatóan tapasztalt volt már az efféle italok terén. Ekkor támadt egy remek ötletem.
- Ha már úgy is itt rekedtünk, szerintem ragadjuk meg az alkalmat, és ismerkedjünk egy kicsit. Ismerek egy remek játékot, és pont jól is jön ehhez az az üveg whisky.
Felrémlett egy régi kép, mire elmosolyodtam.
- Az a lényeg, hogy felváltva állítunk a másikról valamit, és ha az igaz, akkor a másik iszik. Szerintem úgy izgalmas a játék, ha mindenféle témából szemezgetünk. De nem ajánlatos ezt játszani, ha sértődékeny vagy. Nos, hogy tetszik?

Minden jót neked
Te a legszebb álmaimban jársz
Te a legszebb álmaimban jársz
Ha ott vagy nézz körül
Lehet, hogy engem is megtalálsz
Lehet, hogy engem is megtalálsz

Ül ott a földön, a sötétben és a mellé helyezett üveg után kajtat. A kép a fejében kezd kitisztulni, már nem érzi úgy, mint akit egy heringes dobozba zártak össze Owennel.
A hely elég tág ahhoz, hogy ne kelljen teljesen pánikba esnie.
Ahhoz azonban, hogy egy kicsit is elszégyellje magát az előbbi kitöréséért, már sokat ivott. No nem annyit, hogy oldalra bukva elaludjon, de ha azt mondanák neki, hogy sétáljon végig egy egyenes vonalon, az fix, hogy képen röhögné az illetőt.
- Nyugodj meg szépfiú…nem véletlen az, hogy mi ketten most itt vagyunk. Ha már bezáródott, nem fog csak úgy kinyílni. Csüccsenj már le ide mellém és igyál egyet!
Mondja kicsit halkan, miközben próbál hunyorogni, ám tudja, hogy mindez hiába. Nem fog többet látni attól, ha pupilláit résnyire szűkíti. Talán még kevesebbet lát így.
Lehet, hogy neki már teljesen mindegy. Egy biztos…nem lesz unalmas az éjszaka a cukifiúval!
- Meggyújtsam kis szabályszegőm? Mondtam már, hogy mennyire csípem a szabályszegőket?
Úgy látszik, hogy hiába a felajánlás, hiszen egy perccel később már ott üldögélnek egymás mellett, cigarettázva, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Mintha mindig is ismerték volna egymást és világjó cimborák volnának. Bár miért is ne válhatnának azzá erre a kormos és veszélyesen idegen estére? Mi okuk volna nem így tenni?
- Oh, hát ez így már mindent megmagyaráz. Szóval csak egy szexi csaj, akivel jó volt megjelenni, mi? Ismerős…
Beleszív a cigarettába, a rúd vége fényesen izzik, a füst pedig gyilkosan kering körbe körülöttük, talán éppen az igazságot hirdetve. Ezek szerint Owen sem több annál a fiúnál, aki őt hozta el. Bár…most, nem vele üldögél itt, ebben a koszos, förtelmes szertárban. Kényszeredetten nevet. Igen…a pia gyorsan fordítja a jellemet. Egyszer fenn, egyszer lenn. Percek alatt változik az ember. Gyorsan, felismerhetetlenül.
Ujjaival addig matat a sötétben, amíg végül sikerül felnyitnia az üveget. Ismerős illat csapja meg az orrát. Beleborzong a whisky keltette vágyképekbe.
Látja maga előtt a fiút, ahogy ledobja a felsőjét. Ha most lenne annyi lélekjelenléte felpofozná magát, hogy térjen észhez. De mivel nincsen, csak zavartan elmosolyodik a sötétben.
- Szépfiú…szeretek veled játszani. Nézd meg hova jutottunk az első játékunk alkalmával. Fejet hajtok a tehetséged előtt!
Mondja, miközben meghúzza az üveget. Beleszív a cigibe. Újra felparázslik. Kifújja a füstöt. Mennyire más itt rágyújtani, Owen társaságában, mint amúgy elszökni éjszakánként egy toronyba.
- Legyen…játsszunk! De legyen tétje! Nem szeretek tét nélkül játszani…ennek is volt itt célja!
Nyögi, ahogy maga alá húzza lábait, hogy szembe fordulhasson a Hollóhátassal. Maga elé teszi az üveget, mintha csak egy határ volna, amit ha bármelyikük is átlép, akkor megégeti magát.
- Kezdem én! Mit szólsz?
A kérdésre meg se várja a feleletet. Túl merész már. A pezsgő megtette a teljes hatását. Nincsenek akadályok a lány előtt, legalábbis így érzi. Ő sose sértődne meg! Sose! Csak akkor, ha csúnyát mondanának rá, ha a haját kritizálnák, vagy az ivási szokásait, esetleg az alakját…nem Ő sose sértődne meg!
- Rögtön csendben maradtál, amikor a párodról kérdeztem. Csak egy újabb trófea lett volna a listádon. Ugye?
Közelebb kúszik kicsit a fiúhoz, hogy érezhesse a másik, forró leheletét. Tudja, hogy igaza van. Annyira érzi. Érzi a csontjaiban. Túl sokszor volt már Ő is trófea ahhoz, hogy megérezze, mikor tekintenek valakit annak.
- Igazam van Owen?
Túl komoly a hangulat, így azért még egy kis feszültségoldásként hozzáfűzi.
- Szépfiú…

Mikor letértem az útról, pontosan tudtam,
hogy ahova lépek, ott nem nô virág.
Néztem jobbra, balra, és a lidércfény kicsalta
szemembôl a lámpavilág-romantikát.

Ha akkor, abban a pillanatban tudtam volna, hogy jövő ilyenkor prefektusi jelvény fog díszelegni a mellkasomon, lehet kétszer is átgondoltam volna, hogy okos dolog-e rágyújtani és alkoholt fogyasztani női társaságban. Sajnos még annyi tehetséggel sem voltam megáldva jövendőmondás terén, mint a mi jó öreg Trelawney professzorunk, így hát minden bűntudat nélkül pöfékeltem a kártékony füstöt.
Elszégyelltem magam. Norina kapásból rátapintott a lényegre, és ez fájt. Nem csak azért, mert ennyire átlátható vagyok, hanem mert kénytelen voltam rájönni milyen kis pitiáner alak is voltam. Voltam? Ugyan… vagyok is, és ha így folytatom leszek is. Ehhez, hogy megváltozzak, egy elég erős ingerre lenne szükség, mint teszem azt, a szerelem… Szóljon, ha valaki látná körülöttem a verdeső szárnyú, kancsal Ámort!
Nem szóltam végül is semmit a témával kapcsolatban. Azt hiszem a hallgatásom is bőven elég volt Norinának. Úgy tűnt, hogy ő sem akarja különösképp folytatni ezt a megkezdett szálat. Fogta hát és kibontotta inkább a whiskys üveget (melyből csupán egy darab volt, és amely nem hevert szerte széjjel ).
Végül is Norina belement a játékba, elfogadja az ötletemet. Felé fordultam, próbáltam megpillantani legalább a körvonalait, mindhiába. Az ajtó alatti résen beszűrődő fáklyák fénye csupán egy valamit világított meg, mégpedig a kezében táncoló üveg fenekét. Elcsakliztam tőle a palackot, meghúztam a tartalmát, majd letettük végső helyére, azaz kettőnk közé. Csupán két narancsszín pötty voltunk, melyek között mágikus falként feszült a borostyánszín ital, melyet csupán sejthettünk, mintsem érezhettünk.
- Kezdem én! Mit szólsz? Rögtön csendben maradtál, amikor a párodról kérdeztem. Csak egy újabb trófea lett volna a listádon. Ugye?
Így hangzott az első kérdés, amely körülbelül annyira szíven ütött, mint az a bizonyos kérdés. Zavartan beletúrtam a hajamba, bár Norina mindebből semmit sem láthatott. Igaz volt, amit mondott. Olyannyira igaz, hogy az már szinte égette azt a törékeny lelkemet…
Leeresztettem az égő cigarettát, most pár centivel a kőpadló fölött égett. Az üveg alja súrlódott a poros kőlapokon, majd felemeltem, ajkaimhoz érintettem a száját, és lehúztam belőle egy újabb kortynyit.
- Ne ítélj el emiatt – szóltam, mikor visszatettem eredeti helyére a palackot. – Tudod, engem mindig szerettek a lányok. És hát elég nehéz folyton ellenállni a kísértésnek… Ne azt képzeld el, hogy én semmibe venném őket, csupán… nem akarok tőlük az égadta világon semmi komolyat. Vagy is, nem tudom hogy akarok-e, érted? Fogalmam sincs mit kellene éreznem ahhoz…
Ömlöttek belőlem a szavak. Fogalmam sem volt miért mondtam mindazt, amit. Miért is magyarázkodtam neki? Más esetben nem foglalkoztatott volna, ha valaki bunkó-szemétládának tart, de Norina esetében ez másképp volt. Valamiért szerettem volna, ha pozitív véleménnyel lett volna rólam. Abban a fél órában több dolgot tudtam meg róla, mint a báli partneremről addig összesen.
- Én jövök, ha minden igaz…
Nagy slukk.
- Ügyesen bírálod a csajozási szokásaimat, ugyanakkor magad sem panaszkodhatsz. Az igaz szerelmet azonban te sem tapasztaltad még eddig. Vagy tévedek?
Tizenöt évesen nem is vártam el, hogy igaz szerelemről beszéljünk. Azonban sokkal komolyabb voltam a koromhoz képest, és sokkal keményebb dolgokat kellett már elviselnem életem során, mint egyes felnőtteknek. Nem beszélhettem hát olyannyira idegen fogalomról, még akkor sem, ha jómagam nem tapasztaltam még…

Próbáltam hős lenni és szent
nekem egyik sem ment
Magamon veled nevetnék.

Nem válaszol rögtön. Hát persze, hogy nem. Mert ilyen fából faragták. Ugye?
Norina próbálja újabb adag hunyorgással meglátni, hogy Owen mit csinál, ugyanis azt érzi, ahogy mozdul a keze. Azonban hiába. Ismételten.
Felmordulna, hogy miért veszi el tőle az üveget, hiszen megszenvedett vele. Ő nyitotta fel, hagyja csak békén a drága whiskyjét, ahogy van! Majd Ő eldédelgeti…már megint ezek a fránya rémképek. Kicsit megrázza magát, majd közelebb hajol a fiúhoz, hogy úgy mondhassa el a válaszát neki. Mert a válasz az mindig fontos. Mielőtt azonban a kérdésre reagálna…
- Hmm szépfiú, úgy látszik, nem szereted a nagyobb téteket…
Céloz arra, hogy nem reagált a felvetésére a Hollóhátas. Bár nem muszáj, hiszen neki így is jó. De talán úgy kicsit érdekesebb lett volna a játék. Pláne egy teljes sötétségben. Ismét nevetni kezd. Most azonban saját kínján. Elodázza újra a válaszadást.
- Ó én nem ítéllek el. Az egyszarvút se ítélem el, mert csak a lányokat engedi közel magához. Megérthető. De te cukikám, talán nem is próbálod keresni a megfelelő lányt.
Kucongja és elveszi Owentől az üveget. Igazat mondott, így illik egyet innia. Megint az az átkozott libabőr! Leteszi a földre a whiskyt és szabad kezével megdörzsölgeti csupasz karját. Nincsen túl meleg a szertárban! Beleszív a cigarettába. Kifújja a füstöt. Megfontolja, hogy pontosan mit is mond.
- Lehetséges. De láttam már, hogy mire képes. Nekem pedig nincs szükségem rá, mert nem akarom, hogy a porba tiporjon. Ez a különbség kettőnk között Owen. Hogy én nem azért pasizok, mert keresem köztük az igazit. Hanem, mert így jó nekem. A pillanat.
Újra beleszív a cigibe. Olyan, mint egy sárkány, ami füstöt ereget. Egy részeg sárkány. Igen. Papol a pillanatról, mégis kezd kiégni. Itt van 15 évesen és már most, a piába és a drogba menekül. Mi lesz vele pár év múlva? Mi lesz vele akkor, ha megtalálja a nagy őt, és olyan mértékben tiltakozik majd ellene, hogy nem ismeri fel?
- Megmondjam neked cukifiú, hogy honnan tudod, hogy szerelmes vagy? Kínlódsz öregem, kínlódsz!
Mondja és megdönti oldalra a fejét. Utolsó slukk. Felizzik a cigaretta vége. Elnyomja a kőpadlón a csikket. Furcsa minden. Olyan, mint egy hallucinogén szer hatása, mintha a fiú nem is létezne, az este pedig úgyis elpárolog az emlékezetéből majd, mint ahogy a felnyitott whisky is teszi.
- Én jövök.
Mohón szórja a másik elé a szavakat, megörül annak, hogy újra nála van a lehetőség. De mit is mondhatna? A fiúnak, még van cigije. Előbb újabb slukkot kéne szereznie. Hószín ujjaival tapogatózik a sötétben. Addig próbálkozik, amíg meg nem találja az izmos kart. Akkor végigfuttatja rajta kezét egészen a cigarettáig. Ha megkaparintja, nem adja vissza többet.
- Itt bagózol velem a sötétben és a titkaidat mondod el nekem. Nem is vagy te olyan nagyképű szépfiú, mint amilyennek tetteted magad. Igaz?
Kérdezi és mivel már kezd zsibbadni a lába, ezért a hátára fekszik és úgy bámulja a fekete plafont, mintha a csillagpettyes éjszakát látná. Milyen jó lenne egy kis huzat. Na nem a hideg miatt, abból van bőven elég, hanem a friss levegő hiányzik neki.
- A pillanat szépfiú, a pillanat!
Sóhajtja a semmibe és gondolatai elkalandoznak, valamerre egészen máshova. Kezd hatni a whisky is. Nem lesz ennek jó vége. Ki tudja, hogy meddig fajulnak a lány miatt a dolgok?

 

A csillagokat lehozták, az összes tüzet ellopták
Rettenetes sötét, sötét van
Elfáradt a napsugár, szegény szentjánosbogár
Rettenetes sötét, sötét van…

Nem tudom, hogy első állításommal találatot könyvelhettem el, vagy sem. Nem érzékeltem semmit körülöttem. Sötétség volt, az agyamat tompította a tömény cigarettafüst. Füleltem hát, de Norina hangja elnyomott minden más zajt, így az esetleges üveg zaját is.
- Lehetséges. De láttam már, hogy mire képes. Nekem pedig nincs szükségem rá, mert nem akarom, hogy a porba tiporjon. Ez a különbség kettőnk között Owen. Hogy én nem azért pasizok, mert keresem köztük az igazit. Hanem, mert így jó nekem. A pillanat.
Nincs olyan, hogy igazi. Az emberek nem építőelemek, amiket egymásba lehet illeszteni, ha megtalálod a párokat. Mi emberek is olyanok vagyunk, mint az állatok. Ösztönök helyett azonban „érzelmek” irányítanak minket. Én azonban nem hiszek abban, hogy isten különbözőnek teremtett volna minket. Saját erőből lettünk azok, amik… Akárhogy is próbáljuk elfedni, gyakran előtör belőlünk állati énünk. A férfi egyre több nőt akar magának, a nő gyermeket akar szülni, a gyerek olyan akar lenni, mint szülei. Mindig így volt, és így is lesz… A kivétel csupán erősíti a szabályt.
Nem ismertem Norinát, nem tudhattam miféle háttere van. Fogalmam sem volt róla, hogy táskájában nem csak cigarettaszálak, hanem annál sokkal veszélyesebb szerek hevernek. Ugyanakkor semmi sem változott volna attól még… Hogy jövök én hozzá, hogy beleszóljak az életébe? Ha neki arra van szüksége, hát csinálja. Majd a szülei, vagy egy közelebbi barát segít neki. Az már nem az én feladatom.
Nagyot szívtam a cigimből. Kezdtem magam kényelmetlenül érezni, és egyre romlott a kedvem. Talán boldogabb témák felé kellett volna evezni.
Újabb slukk reményében emeltem számhoz az égő csikket, mikor is valaki megfogta a karomat a sötétben. Összerezzentem a hideg ujjak érintésétől, melyek végigfutottak (kevésbé izmos ) karomon, majd átlépve csuklóm alkotta mágikus határt, a kézfejemre tévedtek. Azt hittem csak a kezemet akarja megfogni, meg is lepődtem rendesen, aztán… Éreztem ahogy kicsúszik mutató és középső ujjam közé szorított szűrő, hogy aztán valahol máshol villanjon fel a narancssárga fény, mégpedig Norina ajkai előtt pár milliméterre, jelezve hogy mindjárt itt a második kör.
- Itt bagózol velem a sötétben és a titkaidat mondod el nekem. Nem is vagy te olyan nagyképű szépfiú, mint amilyennek tetteted magad. Igaz?
Nem tudtam igyak-e vagy sem. Én sem tudtam igaz, vagy hamis-e, amit Norina mondott. Jól tudtam mi miatt vettem fel ezt az embertaszító modoromat. A képmutatásom csupán védelemként szolgált. De hogy valójában ilyenné váltam-e az évek során… Nem tudtam, csupán éreztem.
Nem a józanész, hanem az érzelmek vezérelték kezemet, ahogy a félig üres whiskys üveg után nyúlt. Csak akkor szólaltam meg, mikor koccanva lehelyeztem az üveget. Ismét magyarázkodnom kellett…
- Tudod… Nem voltam mindig ilyen. Annak idején rendes, visszahúzódó, szorgos srác voltam, mígnem… Nos, történt valami, amire nem vagyok túl büszke.
Itt elcsuklott a hangom.
- Az én lelkemen szárad… Minden az én hibám… Nem… nem akartam, hogy így végződjön. Aztán a többiek… féltem mit mondanak majd. Úgy döntöttem, hogy távol tartom őket. Megszületett a mostani énem.
Újabb korty whisky, körön kívül. Kotorászni kezdtem zsebemben újabb szál cigaretta reményében. Hamarosan meg is találtam, fény villant a sötétségben, és a gyufa lángja megvilágította szomorú arcomat. A tűz elaludt, én pedig letöröltem a könnyeimet.
- Véglegessé akkor vált ez az egész, amikor eltöltöttem pár éjszakát keresztapám bárjában. Megismerkedtem pár idősebb lánnyal, akik nem a legjobb fajtából származtak és… A lényeg, hogy azóta másképp állok a nőkhöz. Ennyi az én történetem…
Néma csend honolt a szűkös szertárban. Soha senkinek nem meséltem ezt. Biztos voltam benne, hogy rendes esetben Norinának sem mondtam volna el. Az éjszaka azonban olyannyira nem tűnt valóságosnak, hogy már-már meg voltam győződve róla, hogy csak álom az egész, és pár perc múlva az ágyamban ébredek, azzal a könnyedséggel a mellkasomban, hogy valaki segített levenni a terhemet azzal, hogy meghallgatott. Nem így történt, és én következtem a játékban is…
- Annyira természetesnek veszed azt, hogy itt ülünk a sötétben és legféltettebb titkainkról beszélünk, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy ez nálad egyáltalán nem megszokott dolog. Részeg vagy, de boldog módon, ami jó. Csak szerintem ezzel akarod leplezni azt, hogy mennyire nem szoktál a dologhoz. Szerintem sosem beszélsz a titkaidról, magadba fojtod őket. Ráadásul olyannyira bánt a dolog, hogy ez a ma esti kis iszogatásunk eltörpül amellett, amit te szoktál csinálni, egyedül, magányosan…
Kezdett hideg lenni.

Gyere közelebb, menekülj el
Kicsi madaram te vagy a bűnjel
Jönnek érted és megtalálnak
Forog ez a tánc egyre bátrabb
Forog ez a tánc éget a tűz
Csalogat engem és messze űz

Nem jó ez így. A témák egyre mélyebbről szakítják fel gondolatait. Egyre fájóbb érzéseket, amiket szeretne eltemetni, főleg ezen az estén. Nem azért ivott ennyit, hogy boldogtalanul fetrengjen egy szertár koszos padlóján. Túl sokszor volt már ilyen az életből és menekül az ilyen helyzetek elől. Mint, ahogy most is tenné, ha nem kéne nyugton maradnia.
Mélyen beszívja a levegőt, majd a kezében lévő cigarettát kezdi el nézegetni. Seprűszerű pillái lassan leragadnak, ahogy csend ül rájuk. Egyenletesen szuszog. Egy kicsit felül, kikapcsolja tűsarkúinak pántját, bokájánál, majd maga mellé teszi a cipőket. Nem tudja, hogy mennyi ideig lesznek itt, de már kezd fájni a talpa. Hiába van hideg, azért így, még kényelmesebb.
- Úgy látszik, hasonló a sorsunk. Nézz rám cukifiú! Azt hiszed, hogy mindig ilyen voltam? Azt hiszed, hogy mindig a piába menekültem?
Elhallgat, talán csak azért mert rádöbben, hogy most mondta ki éppen, a nagy igazságot. Azt, amit amúgy soha semmilyen körülmények között nem mondana ki. De most nem tudja fékezni a nyelvét. A részeg ember sohasem hazudik. Oldalra fordítja a fejét, arra, amerre Owent sejti. Beleszív a cigibe, letüdőzi a füstöt. Figyeli, ahogy újabb világító pötty jelenik meg mellette. Egy másodpercig megvilágítja kettejüket a gyufa lángja. Ennyi épp elég ahhoz, hogy tekintete befogja a fiú arcát és lássa rajta a múlt rémképeit.
- Owen…egy dolgot jegyezz meg! Ha a múltban élsz, a jelenedet és a jövődet is felemészted. Nézz körül a világban! Mindenkinek meg vannak a saját démonjai…csak van, aki képtelen elhallgattatni őket.
Mondja halkan és visszafordítja a fejét. Nem meri tovább nézni a Hollóhátast. Túl sok ez így egyszerre neki. Nem akarja bevallani saját nyomorát! Erre még nem áll készen! Elég…ha a tartás végső szikrája is kihunyna benne, biztos, hogy sírva könyörögne azért, hogy hagyják abba a játékot. De nem teszi. Az álarc porosan mosolyodik el arcán.
Oldalra nyúl, hogy elvegye az üveget. A szemfesték marja a bársonymelegségű szemeit. Kiborítja a fiú mondanivalója. Soha senki nem látott még így a lelke mélyére és ez megrémíti. Egy aprócska csepp végig folyik a nyakán.
- Fogalmad sincs, hogy mi mindent teszek. De mindennek oka van, ahogy a te életedből is kiderül. Nekem nem sikerült időben elhallgattatnom a múltamat. Megfertőzte a jelenemet.
Suttogja és olyan kitartóan bámulja a sötét foltot, magát a plafont, hogy maga is meglepődik rajta. Mit mondhatna rá? Ennyi talán elég. És a szomorú dolgokból is.
Oldalára fekszik, hogy szemben legyen a másikkal.
- Hallgattasd el a hangokat szépfiú. Úgy minden könnyebb lesz neked is!
Milyen bölcs lett. Olyan könnyű másoknak segíteni. A gond mindig ott kezdődik, amikor a saját problémáját kell megoldania. Olyankor nyúl a kapszulákhoz, vagy a fűhöz, esetleg a piához. A lelke egy roncs. Nincs senki, aki összekaparja. Aki felsegítse a sáros földről. Talán sosem lesz.
- Hmm….az első csókod jelentéktelen volt.
Mondja, bár nem biztos abban, hogy ezzel igaza lesz. Abból kiindulva, amit eddig hallott, mégis kicsit elodázva a fájó pillanatokat, talán igen. Nem nagyon akar saját nyomoráról beszélni már, mert úgy érzi, hogy akkor teljesen ki fog borulni. Elnyomja a csikket.
- Mondd Owen … mondtak már egyáltalán neked valaha nemet? Mit tudsz te nyújtani a csajoknak, hogy ennyire odáig vannak érted?
Kérdezi kajánul miközben felnevet. No nem gúnyosan, inkább gyerekesen. Azon a hangszínen, ami édesen csilingel. Tapogatózik a sötétben. Nem a fiú teste, inkább a lelke felé. Kíváncsivá teszi. Rég volt ilyen.
- Te kis úriember. Mondd, nem vetkőznél a kedvemért? Kezdek fázni. Eléggé.

Még nem volt elég
Eltûnt a félelem
Hosszú az út
Lehet, hogy végtelen
Egész életemben
Mindig másra vártam
Istent kerestem
S magamat találtam

Ha annyi pénzem lenne, ahányszor ezt a dumát hallottam. Keresztapám kedvenc szövege volt, hogy nem szabad a múltban élni és a többi… Baromság! Az ember nem olyan, mint egy számítógép. Nem lehet formázni a memóriát, nem lehet a nekünk nem tetsző emlékeket csak úgy kedvünk szerint kitörölni. Norina nem tudja mit beszél. Fogalma sincs… Nem is sejtheti miféle borzalmakon mentem keresztül. Neki nem szárad a lelkén egy ember élete.
Miket beszélek? Hiszen csak segíteni akar. Éppen készül megnyílni előttem én meg olyan önző vagyok, olyan fafejű és hülye, hogy nem is veszem észre. Veszélyt látok a baráti kézfogásban is. Ahelyett hogy örülnék neki mennyivel könnyebbé vált a lelkem azzal, hogy elmondtam életem legnagyobb titkát, és az az ember, akinek elmondtam, nem hagy ott undorodva, hanem segíteni próbál… Ehelyett sajnáltatom magam, és igen, úgy van ahogy Norina mondta… a múltban akarok élni. De nem lehet… Owen, az lehetetlen!
Halk sóhaj szakadt fel belőlem. Csak ültünk a sötétben, kezdtünk vacogni, és egyre törtek ránk a sötét múltunk legszörnyűbb rémképei. Olyan volt az egész, mint egy rossz álom. Egy álom, ami még órákig ott motoszkál a fejedben ébredés után is. Tudtam jól, hogy ha kiszabadulunk innen, és holnap majd tiszta fejjel kelek fel, akkor sem fogom elfeledni ezt az éjszakát.
- Hmm….az első csókod jelentéktelen volt.
Újabb korty.
- Ennyire biztosra nem játszunk, hé!
Hosszú idő után mosolyodtam el újra. A hangom megrovó volt, de Norina könnyen kihallhatta belőle a játékosságot. Csupán vicceltem. Bár az egész jobb lett volna, ha a sötétség nem takarta volna el hófehér mosolyomat.
- Mondd Owen … mondtak már egyáltalán neked valaha nemet? Mit tudsz te nyújtani a csajoknak, hogy ennyire odáig vannak érted?
- Ugyan, tényleg azt hiszed, hogy nem kaptam még kosarat soha senkitől? Vannak ám lányok, akik átlátnak rajtam, mint a szitán. Nem mindenkinek jöhet be a kisfiús vigyorom, meg a kék szempárom – nevetek. Kezdtem furcsán érezni magamat, de nem rossz értelemben.
Felkeltem a padlóról, közben igyekeztem nem felborítani a whiskys üveget. Talárom alatt elegáns öltönyt viseltem, fehér inggel, és fekete nyakkendővel. Közelebb léptem Norinához, és betakartam őt. Egész közel helyezkedtem el hozzá ahhoz, hogy halljam halk szuszogását.
- Tudod, ha bepróbálkoznék nálad, bizonyára te is visszautasítanál. Na jó, lehet hogy nem. Akkor úgy fogalmazok, ha akkor próbálkoznék nálad, amikor józan vagy, te is visszautasítanál szerintem. És tudod miért? Mert más vagy mint a többi lány… Veled ellentétben, ők csak a külső alapján ítélnek.
Elnyomtam a csikket, majd keresztbefontam a karjaimat és nekidőltem a falnak.
- A következő kör kicsit vidámabb lesz, jó? Khm… Ha nem tartanál attól,hogy bármelyik percben ránk törheti az ajtót Piton, már rég letepertél volna. Igaz?
Gonoooosz vigyor. Most azonban szerényen nem vártam üvegcsörömpölést…

Még tart a harc,
a győzelem még mindig messze van,
Az utolsó ütközet,
de nem adom meg magam.

 - Miért is helyeském? A szabály az volt, hogy ha igazat mondunk, inni kell. Igyál csak igyál!
Kuncog, mert igazából nem tud már mit csinálni. Kezd forogni a világ vele. Lehet, hogy nem kéne többet inni abból a whiskyből. De ez csak játék. Nem? Legrosszabb esetben majd a csillagszemű juhász elviszi a gyengélkedőre! Nem hagyná magára, ha rosszul lenne. Talán nem.
- Sejtettem, hogy nem csak buta libák járnak a Roxfortba. Bár nem elég sejteni, jól esik tudni is! Pedig ám ha közelebb engednéd az embert magadhoz…akkor…
Nem fejezi be a mondatát. Elhallgat. Lehet, hogy valahogy úgy folytatódna, hogy akkor nem is lennél te olyan kis gonosz és nem csak kóbor numerákra használnád az aktuális partnered. Lehet. De mivel nem fejezi be, így ezt sosem tudja már meg a fiú.
Jól esik neki, hogy a Hollóhátas tényleg leveszi a talárját és ráteríti. Kicsit úgy érzi magát hirtelen, mintha egy beteg ötéves kislány lenne, aki gondoskodásra szorul. Hamar elhessegeti a fejéből ezt a morbid képet.
Rávágná azonnal arra, hogy „ha józan lennél”, hogy ő bizony egyáltalán nem részeg. Még mit nem gondol Owen! Ilyen sértést…mégse szólal meg. Nem hárpiásodik, nem replikázik, csak beletörődik a valóságba.
Jön a következő kérdés.
Nem reagál rá rögtön. El kell rajta gondolkoznia. Owen helyes fiú. És mint kiderült, mégsem olyan, mint aki elhívta a bulira. Nehezen szokott pozitívan csalódni az emberekben, de úgy látszik, hogy most valamilyen kivételes ok miatt, mégis sikerült.
Nem….helyes és aranyos. Sőt! Humoros. De…
Ha most rámászna, akkor nem lenne több azoknál a fiúknál, akikkel eddig dolga volt. Nem akar egy újabb trófea lenni. Elege van már ebből a szerepből. Talán ha egyszer józanok lesznek mind a ketten. Majd akkor leteperi. Nem iszik és nem is reagál arra, amit a fiú mondott. Könnyebb így, mint elmagyarázni neki, hogy mi a helyzet. Hogy több annál, mint amit másnak megmutat.
Viszont azt nem teheti meg, hogy csendben marad. Hiszen játszanak. Valamit muszáj mondania.
- Óh persze cicuskám! Már rég letéptem volna a ruháidat! Már rég rád másztam volna, ha a Piton féle büntetéstől nem rettegnék annyira!
Mondja gúnyosan és a sötétben felvonja a szemöldökét. A fiú felé tolja az üveget. Kíváncsi az Ő válaszára. Ha már ilyen labdát feldobtak, akkor visszapasszolja neki.
- De Te szívesen töltenéd velem az estét. Reggel pedig nem lennék több, mint a másik 10-20…
Veti oda, lehetne komoly is a hangsúly, mégis sokkal inkább a kíváncsiság van benne. A mondat másik fele sem olyan véres, mint amilyennek elsőre hangzik. Iróniába bújtatott igazság.
Magára húzza a fiú talárját, olyan, mintha egy puha paplan lenne. A másik eldöntheti, hogy igazi kijelentést hallhatott-e, ugyanis a lány folytatja, egy újabbal.
- Sőt…szívesen megcsókolnál. Jól mondom?
Kérdezi, és próbál Owen szemeire fókuszálni. Már megszokta a sötétséget, így legalább a körvonalakat látja. Elvigyorodik. Ó bárcsak láthatná a fiú, azt a szép és őszinte mosolyát, nem mindig csak a rikácsoló részeges nevetését kéne hallgatnia. Már a lány is kezdi unni magát, azonban nem nagyon tehet ezek a dolgok ellen. Olyan, mintha egy humoristának azt mondanád, hogy ne mesélj viccet. A részeg se tehet arról, hogy nevet.

Akkora gödröt ásatott velem a bánat
Izomból beletolnék egy panelházat
Pedig a boldogság is karnyújtásnyira van
Csak azt elhajtották magzatkoromban

Kezdtem furcsán érezni magamat. Olyan volt az egész tényleg, mint egy furcsa álom. Lehetetlennek tűnt hát, hogy ébren vagyok, de még is, a hideg, a szememet maró dohányfüst és a torkomat maró whisky íze nem engedte, hogy álomba szenderüljek. Hátamat nyomta egy kiugró tégla, a lábam pedig teljesen elzsibbadt. Még is együtt nevettem Norinával.
Nagy örömömre kezdett oldódni a feszültség, amit komorabb kérdéseink keltettek. Kezdett az egész olyan lenni, mint gyermekkorunk népszerű játéka, amikor 7 percet kellett eltölteni valakivel egy sötét gardróbban.
Én is hasonlóképp gondolkoztam, mint Norina. Persze, hogy szívesen töltöttem volna vele az estét. De hogy reggel csak egy lett volna a sok közül. Nos, valószínűleg igen. Aki évekig folytat ilyen életformát, nem fog megváltozni egyhamar. De még is… Norina nagyon szimpatikus volt számomra, olyan volt az egész mint egy barátság kezdete. Nekem pedig nem nagyon voltak lány barátaim, ezért hát igyekeztem megbecsülni őt.
Azonban az ösztönöket nehéz volt levetkőznöm. Az egész olyan érzést keltett bennem, mint amikor valamire rámondják, hogy nem szabad, és onnantól kezdve csak azért is. Tiltott gyümölcs szindróma. Fordított pszichológia, vagy kinek mi tetszik. Akárhogy is, az ember olyan idétlen módon van bekötve, hogy mindig az kell neki, amit nem kaphat meg. Ezért mennek tönkre országok, családok, párkapcsolatok. Ez is ugyanolyan ösztön. Megmondtam… nem vagyunk többek állatoknál, csupán megtanultunk két lábon járni és beszélni.
Norina azonban tovább üti a vasat. Miért nem elégszik meg ennyivel? Hiszen olyan jó tudja a válaszomat. Szerencsém, hogy sötét van, így legalább nem látszik mennyire elpirultam. Nem szokásom, de most még is elönti arcomat a forróság, miközben meghúzom a whiskys üveg tartalmát.
- Csak a magad nevében beszélsz kiscsaj!
Nevetek, és ezzel sikerül pár pillanatra leküdzenem azt a szégyenérzetemet. Huss, eltűnt, mintha ott sem lett volna. Viszlát bűntudat! Ágyő lelkiismeretfurdalás! Sikerült újra felöltenem a magabiztos, nagyképű nőcsábász szerepemet.
- Titkon viszont örülnél neki, ha most venném a bátorságot, és megcsókolnálak. Sőt mi több, reménykednél benne, hogy másnap nem úgy ébrednél, mint a többi 10-20.
Már nyúltam volna talárom zsebébe, hogy előbányásszam belőle cigarettás dobozomat, mikor rájöttem, hogy azt az imént Norinára terítettem. Küzdöttem a kísértés ellen, de megint a káros szenvedélyem győzött. Kénytelen voltam felkerekedni és megközelíteni a lányt, ez azonban elég kétértelmű mozdulat volt, pláne azok után, amiket mondtam. Ha Norina félreért valamit, elég érdekes lehet a befejezés…

Szóval, ennyit arról, hogy dicső,
szóval, ennyit arról, hogy szégyen.

Iszik és Norina elmosolyodik ettől. Érezte. Szívesen mondana erre valami frappánsat, de nem. Erre nem tud frappánsat mondani. Elég lenne egy újabb kérdést feltennie a témával kapcsolatban és teljes lenne a zavartság és persze a siker.
De egyelőre nem tesz fel kérdést. Csak fekszik a földön és azon gondolkodik, amit éppen a fiú mond. Lehet, hogy igaza van. Nem iszik. Azért nem iszik, mert még maga sem tudja pontosan az állításra a választ. Ezt csak egy módon lehetne megtudni …
Kezébe veszi a cigaretta tartót, megpróbálja kivenni a sötétben, hogy milyen lehet. Vajon díszített valamivel? Vagy csak szimpla egyszerű?
Bár semmit nem lát belőle, azért egy ittas embernek ez egész jó szórakozás. Addig se kell reagálnia a fiúra.
Ekkor azonban Owen megmozdul és felé indul el. Összerezzen egy másodpercre. Első gondolata az, hogy most beváltja amit az előbb mondott és ha őszintén meg kéne vallania, akkor bizony nem lenne a dolgok ellen.
Újra elneveti magát. Úgyse tud mást csinálni már.
- Vedd el szépfiú! Ha megszerzed, akkor a tiéd!
Elég láncdohányos már ahhoz, hogy tudja, hogy igazából a fiú miért igyekszik. Ő is szívesen elszívna egy újabb cigarettát. Mennyire furcsa, hogy hétköznap alig jut neki egy-két szál, ilyenkor pedig megállás nélkül képes bagózni. Megnyugtatja az idegeit.
Ahogy kimondja a mondatokat, szíve hevesen kezd verni. Az a gond azzal, ha az ember iszik, hogy végül úgy dönt, ahogy józanul nem tenné.
Tudja jól, hogy Owen nagyon jó barátja lehetne és vágyik is erre, hiszen ritka az, hogy két ember így egymásra találjon ilyen rövid időn belül, illetve, hogy ennyire megnyíljanak egymásnak, de eközben ott motoszkál a fejében a kisördög, hogy a másik milyen helyes.
Ha a fiú megpróbálja a lehetetlen feladatot, akkor, amint közel ér a lányhoz, az ujjaival belecsimpaszkodik az ingjébe, és olyan közel húzza, hogy ajkaik majdnem egymáshoz érnek. Ekkor halkan, túlságosan halkan megszólal. Nem több egy vágyakozó, részeg sóhajnál.
- Nem remélek szépfiú! Én választok és nem engem választanak. Mindig tudom, hogy mire számíthatok. Így sohasem remélek!
Közelebb húzza. Végre kirajzolódhatnak szemeik a sötétben. A feketéllő pupillák csendes csillogása. Pár milliméter csak a távolság. Szabad kezében ott van a kis tartóka. Háta mögé rejti.
Élvezi a játékot, mert a vérében van. Tudja, hogy mivel lehet megbolondítani a fiúkat, viszont ha most józan lenne, nem rontaná el a dolgokat ilyesmikkel. A kisördög azt suttogja neki, hogy holnap úgysem emlékeznek erre az egészre.
Most jöhetne egy újabb kijelentés, de nem jön. Csak az idegesítő csend borul rájuk, csak a lány gyors lélegzetvétele öleli körbe őket.

A kezeidben sorsjegy voltam -
Azt súgtad, ez a világ az enyém!
Ha lekapartad a mázat rólam -
Ne felejts mosolyogni, ez a nyeremény!

Végig az járt a fejemben, hogy mekkora lehetőséget szalasztok el. Hiszen olyan világos volt minden. Norina és én pillanatokon belül barátkoztunk össze olyan szinten, hogy legféltettebb titkainkról cseveghettünk. Jó persze, ehhez kellett egy üveg whisky, meg fél doboz cigaretta, de az most nem számít. Tudtam jól, hogy ha most megcsókolom, akkor holnap ő is csak egy lesz a sok közül. De ha visszatartanám magam, ha több időt szánnék rá, talán ő lehet az igazi?
Megdermedtem a sötétben. Ettől a gondolattól teljesen kiborultam. Még hogy igazi? Olyan nem létezik… olyan nincs! Csak elpocsékolok egy jó lehetőséget egy esetleges numerára, miközben ilyen baromságokon jár az eszem. A romantika nem nekem való.
Elhatároztam hát, hogy megszerzem magamnak Norinát. Továbbindultam, és már majdnem elértem a lányt, mikor harcias ujjak akaszkodtam az ingembe, és rántottak bele a sötétségbe. Megcsapott a cigi és az alkohol keverékének jellegzetes szaga. Fehér foltként láttam Norina szemeit, ahogy közvetlen közelről belebámultam.
A cigarettás doboz közben Norina háta mögé került, mintha próbálta volna elrejteni előlem. Azt azonban nem akadályozhatta meg, hogy visszaszerezzem. Erősebb voltam tőle, mégsem mertem bekeményíteni. Nem akartam, hogy durvának tűnjek. Aztán meg… Volt még időnk bőven. Egy óvatlan pillanatban kívántam elcsórni.
Oly hirtelen támadt világosság a szertárban, hogy reflexből kaptam szemem elé a kezemet, arcomat pedig elfordítottam az ajtó irányából. Döngve csapódott a falnak a kilincs. A kezdeti világosság után ismét árnyék vetült ránk, mégpedig egy hihetetlenül dühös férfi árnyéka.
El tudom képzelni hogy nézhettünk ki. Ott ültünk a hideg kövön, karjaink egymásba fonódtak, és hunyorogva bámultunk fel az idegenre.
- Lám lám… Mortal kisasszony és Mr. Redway. Micsoda meglepetés.
A nyájas hang egy zsíros, fekete hajú férfihoz tartozott. Sárgás fakó arcán elégedett mosoly húzódott, ahogy végignézett rajtunk. Felálltam a földről, de a lábaim olyan szinten elgémberedtek, hogy a térdem majdnem összecsuklott.
- Nos, hol is kezdjem? 20-20 pont a Griffendéltől és a Hollóháttól, amiért betörtetek a bájitaltan szertáramba. További 10-10 pont, mert alkoholt fogyasztottak, és lássuk csak… Mi az ott a kezében Mortal? Helyes, további 10-10 pont azért a vacakért. Erről az igazgató úr is tudomást fog szerezni, ne aggódjanak!
Fogalmam sem volt hogyan rejthetném el szégyentől vörös arcomat. Ahogy végignéztem Norinán, rajta is ugyanazt láttam. Ott állt a taláromban, melynek pereme a földet súrolta, kezében a doboz cigivel,lábánál pedig a szinte már üres whiskys üveggel.
- Hétfőn este 7-kor jelentkezzenek nálam a büntetésükért. Most pedig ne is lássam magukat,induljanak vissza a hálókörletükbe!
Előreengedtem az ajtóban Norinát, közben pedig arra gondoltam, hogy végül is igazam volt, mikor azt mondtam a lánynak,hogy Piton ránk töri az ajtót. Rettegtem tőle,hogy mit hoz a hétfő. Akkor ugyanis híre megy az iskolában, hogy Owen Redwayt rajtakapták Norina Mortallal a bájitaltan szertárban. Még is, örültem neki, hogy megakadályozták, hogy egy óvatlan pillanatban szájon csókoljam a lányt. Ezekkel a vegyes érzelmekkel mellkasomban búcsúztam el Norinától, hogy pár perccel később kimerülten dőlhessek baldachinos ágyam párnái közé. Nem bántam meg egy percig sem azt az estét…