Nem nagy kihívás!? Na majd meglátjuk!

Nem minden olyan egyszerű, mint amilyennek látszik...

Bólintottam.
- Igen. Ennek is megvan a maga története, de Salem igazán rászolgált erre a névre - mosolyogtam egyetértően, már - már kedvesen.
A következő pillanatban, pedig ENYHE meglepettség ült ki az arcomra, mikor a férfi egy rövid kis beszámolót tartott a megérzéséről. Halványan elmosolyodtam.
~ Wáó, csoda, hogy rájött ~ gúnyolódtam magamban, aztán felálltam és újratöltöttem a poharat, majd nekidőltem a bárszekrénynek egy picit.
- Igazából nem rajtam áll, csupán magán. Engem természetesen érdekel a szöveg folytatása, de semmi értelme sincs kényszerítenem magát. Szóval a döntés nem az én kezemben van. Magán áll, hogy elég bátor - e, hogy nekivágjon az ismeretlennek, amiért megjegyzem, felelősséget nem vállalok. De tőlem, lehet nyámnyila és távozhat, de kérem, ne okozzon csalódást - még mindig félmosoly ült az arcomon, miközben újra lehuppantam a helyemre.
A tény az tény. Valami varázslat volt a dologban, de addig nem tudhattuk meg, míg a végére nem értünk. Engem pedig kifejezetten érdekelt a vége. Azokban a percekben már jobban, mint az, amit leírtak a pergamenre. Szinte már felesleges szavak voltak, s ráébresztettek, hogy az időmet, időnket pocsékoljuk rá csupán és az egész egy felesleges maszlag. Persze, tiszteltem az őseimet, de akkor is már időpocsékolásnak tűnt.
Meglehet, a jóslat nem pont a szöveg tartalmi része miatt készült, hanem kifejezetten egy varázslat, netán átok miatt. S a szöveg csak körítés, ködösítés volt. De az is meglehetett, hogy ez fordítva volt és a varázslat volt egy kis segítség, ami a szöveg végére mutathatta meg igazi arcát. Fura jelenet volt, mintha egy másodpercre kiléptem volna a testemből.
Újra belekortyoltam az italba, majd a távolodó kígyó után pillantottam, aki képviselve az unalmamat meglépett a szobából. Egy pillanatra lehunytam a szemem, egy kis nyilallást éreztem a fejemben és a feketeség hirtelen kitisztult, fénnyel, színekkel, alakokkal telt meg és megpillantottam a szobát és magamat.
Megrázkódtam és megint kinyitottam a szemem. Pislogtam párat, majd vettem egy mély levegőt és nyeltem egyet. Egy pillanatig néztem a szemközti falat, s még egyszer előidéztem a képet, s a rúnamágusra csúsztattam a tekintem. Aztán beugrott: benne jártam a fejében.
Elégedett mosoly ült ki az arcomra, miközben a köztünk lévő kapcsolatot pedzegettem. Tényleg érdekelt a jóslat vége, főleg most, hogy tortúrát tettem a varázsló elméjében. Meg kell mondjam élvezetes volt, enyhe bizsergés járt át miatta és némi szorongás, de lenyűgöző volt.
~ Már csak azt ne adja Merlin, hogy ő másszon bele az én fejembe! Még a végén csúnya dolgokat látna ~ magamban kacagtam egyet, ahogy előrevetítettem a képet: egy aranyos, veszélytelen, naiv srác egy csúnya, gonosz halálfaló néni emlékeit nézegeti, aztán remegve rohan el. Vicces.
- Nos, akkor folytatja?

*Craig csendesen hallgatja a másikat, miközben a lehető legnagyobb nyugalomban üldögél. Ne zavartatja magát különösebben még a hüllő végett sem, ami ráadásul a másik mondókáját követően a távozás hímes mezejére lép. A lány szavai nem épp a leg kedvesebbek, de már nem is törődik ezzel különösebben az Ausztrál, ha így könnyebb hát könnyebb. Nyugtázza magában a gondolatot, majd a szövegre néz. Lassú legyező szerű mozdulatot tesz a levegőben, minek hatásra az idézett malícia mutató szertefoszlik.*

- Erre akkor már nem lesz szükség! *Mondta Craig, és így folytatta.*
- Higgye el, hogy ez cseppet sem bátorság kérdése.. én meg tudom védeni magam egy rúnákba kódolt átoktól, de magáért nem tudok garanciát vállalni.. és nem is ezért vagyok itt.. *Jelenti ki határozottan, miközben a másik ismét helyet foglal vele szemközt. Craig pedig ezzel döntött is, pontosabban az iménti kijelentéssel. Lefordítja a szöveget a lánynak, de előtte meg teszi a szükséges óvintézkedéseket is magára nézve. Talán az már a másik félnek is leeshetett, hogy a pergamen legfontosabb tartalmát nem a szöveg képviseli, ám ahhoz csak akkor juthat hozzá, ha végig megismeri a tartalmat, és a varázslat beteljesül. Craig nem kíván eme cél útjába állni, de ami a saját dolgait illeti, szeretne kimaradni ebből. Minden esetre meglátjuk, mi következik. Már épp a levegővételhez készült a veretes sorok lefordításához, amikor különös érzés, és látomás kerítette hatalmába. Olyan volt, mint egy werkfilm, vagy valami ahhoz hasonló. Egy másodperc erejéig elsötétült előtte minden, a furcsa légies érzés kerítette hatalmába. Látta amint a pergamen felett görnyed, s a szájában édeskés alkohol íze csillant meg. Furcsa volt. Tökéletesen szürreális. Így habozott is a fordítással. Azonnal a másikra nézett, aki szintén mintha eltűnődött volna egy kellemes emléken.

Lehetséges ez? Ez volna a turpisság? Teszi fel magának nyomban a kérdést, s közben egy ijesztő kép kezd kirajzolódni benne a lehetséges végkifejletről. A lány pedig türelmetlenül szólítja az olvasásra. Craig azonban cseppet sem elővigyázatlan. A pálcáját a tarkójához emelve koncentrál, minden rendellenes rezdülésre, és úgy vág neki a következő szövegszakasz felolvasására. Abban a percben, ha valami furcsát érezne a Preventus varázsigét kimondva próbálná meg elzárni a kiskapukat, persze talán sikertelenül.*

-   "Az utódlás kérdéses, a fiatalok kicsapongó életmódja miatt. Az életük kiszámíthatatlan. Ezer szálon fut létük, amelyek hosszú, bonthatatlan csomót alkotnak. A halál, a fenyegetés ezer átka ellenzi a családalapítást, ami az utódlás veszélyezteti. Mi lesz így a família sorsa!? A válasz tisztán látszik: kárhozat. Habár a remény még megvan, de CSEKÉLY.
Hát vigyázz ember, ki a jövőben élsz, s a múltad kémleled! Szándékaid mocskosak, lelked bűnös. Biztos az az igaz hit, melyet követsz!? Jó úton jársz!? Hű vagy hozzánk, elődeidhez, kik alapítói e nemes rangú családnak!? Hát vigyázz, vagy merj, de hozzánk hű légy, te átkozott ivadék!"
*A szövegrész végeztével a fejleményeknek megfelelően cselekszik, illetve kérdően tekint a másikra.*

Nem minden olyan egyszerű, mint amilyennek látszik...

Figyeltem, hogy miről beszél a férfi nagy komolyan. Magamban felkacagtam.
~ Rettegek! Te agyalágyult! Kétlem, hogy a saját őseim átkoznának meg! ~ Ennek kapcsán újra felmerült bennem, hogy egy balfácánnal van dolgom, egy unalmas jófiúval. S erre pazarolom a szombat estémet. Kicsit dühítő volt a gondolat, hogy mi más csinálhattam volna még.
~ Talán megnyomorgathatnék pár emberi életet, fenékbe billenthetnék valakit, esetleg kínozhatnék, ha nem itt nyomorognék. ~ Kéjes gondolataim támadtak, de mindezeket elfojtottam, mert másra terelődött a figyelmem, miközben a férfi monotonon fordított.
Talán a kiszippantó érzés, amit a férfi megszállásának végén éreztem, nem zárta le a varázslatot. Mi van ha Mr Nicholls is járt az én fejemben? Szent Merlin! Csak azt ne!
Egy pillanatra megborzongtam a kellemetlen gondolattól, hogy egy ilyen ficsúr kutassa át az elmémet, habár biztos voltam benne, hogy megtette. S bárhogy is, olyan volt, mintha nem is cselekedte volna meg, de én biztos voltam benne, hogy igen. Hátborzongató érzés volt, ahogy felvázoltam: egy pallérozott, gonosz elme egy senkiházi irányítása alá kerül. Idegemben nyeltem egyet. Megráztam a fejem és visszatereltem a gondolataim a valóságra és a szövegezetre figyeltem,
- Már meg sem lepődöm, hogy átkozottnak szólít - tettem hozzá közönyösen a véleményem, majd bólintottam, hogy folytassa, s közben folytattam a varázslat elemzését.
~ Mi van, ha ez az egész arra megy ki, hogy kapcsolat legyen köztünk? De ha már itt tartunk: ez a kapcsolat mire irányulna? Mi a célja? Vagy pontosan, hogy is működik? ~
Megőrjített a tudatlanság és még jobban vártam, hogy a szöveg végéhez érjünk és végre kiderüljön a turpisság. Már csak abban reménykedtem, hogyha ez a kapcsolat létrejön és nem tudjuk megszakítani, ne én álljak a ranglétra alján, s legyek az, akit ez az ausztrál irányíthat a varázslat által. Pfuj! Még mit nem!
Igaz a szöveg végét vártam, mégis felsejlett bennem: lehet, hogy a végén nem lesz semmi, vagy csak pár szó a varázslatról.
~ Lehet, hogy nem is teljesedik ki, mert már kiteljesedett, hisz már működik a bűbáj. Lehet, hogy azon nyomban, mikor Craig fordította a szöveget működésbe lépett, de azzal az okos fejével nem jött rá és csak azután tett óvintézkedéseket, miután már beesett a kelepcébe? ~
Életemben nem izgultam még ennyire.

*Ezen a komornak mondható éjszakán immáron mindkét fél fejében élt egy kép a másikról. Egyrészről a külvilágban zajló események végett másrészről egy jóval költőibb tényező miatt. Ez pedig nem volt más, mint hogy az imént már mindketten megjárták egymás elméjét egy trükkösen beágyazott átokféleség jóvoltából, melynek működését még csupán kapizsgálják. Ráadásul a páros nőnemű tagja a furcsa írásjelek ismeretének hiányában komoly handicap-ell indul. No de ez egy cseppet sem szegi kedvét. Pont úgy ahogy az Ausztrál ambícióit sem törik le a másik fél gondolatai róla, melyeket immáron jól ismer, és magában jókat mulat rajta. A lány szavait figyelmen kívül hagyva immáron teljes határozottsággal veti magát a rúnák közé, mivel már ő mag is kíváncsi a varázslat végkimenetelére. Ennek érdekében pedig kénytelen tovább fordítani. Pálcáját továbbra is készenlétben tartva, ha esetleg szükség lenne valamilyen módon a mágikus folyamat megszakítására. Craig immáron betekintést nyerve a lány valóban romlottnak mondható gondolataiba teljesen elveszíti érdeklődését iránta. A fantázia hiány kissé elszomorítja, de ebben kárpótolja őt a szöveg, és a rejtett varázslat. De bizonyára igaz ez a másik félre is aki izgatottan várja a folytatást így várva az enyhülést gyerekesnek mondható vérszomjára, melyről immáron Craig is tudomást szerezve jókat derül. Na de térjünk inkább a tárgyra, a kőszerű valóságra. Így hangzik a jóslat az Ausztrál szájából; Pálca a tarkóra fogva hit a jövőbe vetve, s meglátjuk mi sül ki belőle.

- "Tudod mi az, hogy fekete mágia!? Talán bűn, de nem bűnhődés, csupán egy édes mérge az életnek. Játssz vele, de óvakodj, van egy határ! Szólj, ha kell! Átkozz, vagy ölj ha kell, de tanulj a hibádból, melyek tisztátalan életedből fakadnak, halandó gyermek! Vigyázz!

A társadalmi elhelyezkedés kitűnő. Tisztelet és titok övezi létüket, ám a hatalom mégsem az ő kezükben van. Ámbár ott csinosabban festene. Kiemelkedő tehetségük az élet területein megmutatkozván ezernyi lehetőséget vetít eléjük, illetve erős kapcsolataik is pozitív hatással élteti őket. Számítóak és ravaszak, ám nem vágynak hatalomra. Miközben elődeik a legnagyobbak voltak, hát lángoljon a szívük, s küzdjenek!

A baj, mely besötétíti eme jóslatot, az a hatalmas, tátongó feketeség a világ közepén. Egy párbaj, egy csata, egy harc, egy háború. Nem a szavak, nem az átkok, a lelkek és az ész csatája. Beleborzong a világ Valaki fél, retteg, valaki pedig gyilkol, s kéjes álmokat lát, miközben szíve táncol. Romlott mind! Hisz sokan csak azért harcolnak, mert félnek, avagy kötelességük, ám a tűz, ami élteti a mágiát, mintha röpült volna, messzire. Sokan menekülnek, vagy tehetetlenek! Keveredik minden! Keveredik a romlottság bűze! Kiszámíthatatlan világ! Ott a bűn mindent beszennyez. Mindent elborító bűz ez, megrontja a szeretetet, megfertőzi a házastársak szobáját, az újszülöttek bölcsőjét, még a napmelegben bágyadozó virágokat, még a rügyeiket fakasztó fákat is. A föld úszik ebben a tisztátalanságban, melynek legkisebb cseppjéből is gyalázat virága sarjad.
Ellenben utódaink. Szilárd meggyőződés, reális szemlélet, erős kar. Mégis, vigyázniuk kell!"


S döbbent csend szakad a szobában, amint az utolsó sorok is formát öltenek az éterben Craig szavai nyomán a jóslat szövege immáron ismert a teljes jelenleg 2 főből álló hallgatóság előtt a feszült várakozást pedig mi törheti meg? Ez bizonyára rövidesen kiderül!!*

Nem minden olyan egyszerű, mint amilyennek látszik...

Hirtelen elfutott a méreg, hogy feleslegesen áldoztam fel a szombat estémet, hisz a szöveg végén nem volt semmi, vagyis semmi olyan, amit vártam volna. Igen, érdekes volt a szövegezete és fenséges, de valahogy vártam, hogy ez a varázslat - amit úgy gondolom mindketten szótlanul tűrtünk -, majd kiteljesedik. De nem történt meg. Kicsit dühös voltam, de arcom még ugyanolyan közömbösen festett. Felálltam a kanapéról, s az italszekrényhez baktattam. Leraktam az üres poharamat, s benyúltam az egyik polc végébe, ahol már egy előre elkészített pénzes - csomag állt.
Leraktam Craig elé az asztalra, míg a pergamenért nyúltam, hogy a jóslatot elrakjam a többi családi ereklye mellé.
- Nos, meg kell mondjam többet vártam, habár ez is lenyűgözött, de mégsem hozta ki azt a hatást, amit gondoltam - csevegtem, miközben gondosan visszaraktam a papírt a tartójába. - Mindenesetre köszönöm a szolgálatait és hogy időt szánt az iratra! Remélem a fizetségével is megvan elégedve - beszéltem elég udvarosan, habár inkább csak kiutasítottam volna a házból. Úgysem tett nagy szolgálatokat.
De nem csak az enyhe düh frusztrált, hanem üres érzésem volt. Gondolkodtam, hogy mi hiányzik, aztán lassacskán kezdtem ráeszmélni: megszakadt a kapcsolat. Vagyis nem szakadt meg, még még mindig éreztem, de már nem láttam bele a fejébe, s úgy tetszett, mintha az agyamat felvértezték volna, s nem láthatott bele ő sem az enyémben, mégis a kapcsolat élt. Ez volt a legfrusztrálóbb, de nem kérdeztem rá erre a különös jelenségre, inkább elhatároztam, hogy miután az ausztrál távozik nyomozok egy kicsit, de semmiképp sem voltam hajlandó rákérdezni a férfinál. Tudtam, hogy ő sem tudja a választ.
Az ajtóhoz léptem, s azt kitártam, hogy a vendég könnyedén távozhasson, s közben azt mérlegeltem, hogy miért érte meg a ma este: kaptam pár halvány instrukciót az ősöktől; kiderült, hogy kiváló jósok; kidobtam egy halom pénzt a semmiért és valami ördöngös varázslat kerített minket hatalmába.
Kiváló, már csak ezt hiányzott... Balszerencsés éjjelnek ítéltem meg, s már arra koncentráltam, hogy melyik varázsszekértőhöz menjek segítségért. Felmerült az agyamban pár név, miközben még mindig az ajtónál álltam, várva, hogy Craig távozik.
Ám ez sem ment ilyen egyszerűen. Amint ép jómagam is készültem elhagyni a helyiséget, a jóslat hirtelen felizzott, konkrétan elkezdett égni, s a füstfelhőből egy szellemalak formálódott ki, s szinte éreztem, hogy ő az egyik ősöm. Hirtelen megindult felénk, s én pálcát rántottam, mire az árny férfi lassított, s gonosz, szigorú tekintetet emelt ránk. Olyan volt, mint egy szellem, vagy egy patrónus, de sokkal sivárabb. Régi korok öltözékét viselte, arca elnyűtt volt és komor, szakálla terjedelmes. Tekintélyt sugalló nemes - rögtön lerítt róla.
- Ahogy te vigyázhattál volna, ifjú, ki e papírt a kezedbe vetted! - sziszegte földöntúli, ijesztő hangon, míg én a pálcát mindig a kezemben tartottam. De nem nekem beszélt, hanem Craignek. - Hű szolgálója lettél hát a családnak, s ha kitagadnak, vagy megszöksz, elárulod őket, meghalsz! Ér az átok, az igaz átok, élsz is és halsz is, ember is, mégis enyészeté leszel! Egy élőholt, te fattyú! Mégis, ha nem vagy a sarjunk, apád, anyád kitagadtuk, avagy olvasod e levelet, nem felejted nevünket! Nem felejted, ám őrzöd, életed végéig, mert ha nem, meglakolsz! 10 esztendő. 10 teljes esztendő bűnhődés azért, mert önző voltál, s más dolgában kutattál. Szolgáld a családot, de csupán egy szó, egy vétek s az enyészeté lészen! De ha azt hiszed, hogy nem szállt rád az átok, bolond vagy! Eltüntetni rólad már nem lehet, mert mikor kinyitottad a tiéd lett! Szolgálj hát, kegytelen lélek!
Sziszegte, mint egy kígyó. Rám tekintett, s mintha bólintott volna, majd elveszett a semmibe, ám a papír mely éget sértetlenül állt a tokjában.
Egy pillanatig csak álltam, s néztem némán, aztán újra a pergamenhez léptem és kicsavartam. A szöveg immáron olvasható formában állt, s az, amit elmondott ez a lény, beleégett a papírba, s a címzés is:

Felicia & Giles des Pres
az alapítók unokái

997, a halál éve

Eltelt egy perc, s elképedve álltam. Éértelmeztem az olvasottakat, hallottakat, látottakat.
Talán azért volt olyan komoly a varázs, mert ezer éve írták, azon évben, mikor Géza fejedelem meghalt. S hogy ki volt Géza fejedelem? Hosszú rege, de nem is lényeges...
Viszont, ami igazán fontos, az a pillanat volt, mikor gonosz mosoly ült ki az arcomra.
- Ez mindent megmagyaráz - fordultam szembe Craiggel. - No lám, mit hozott a sors? - kacagtam gúnyosan, miközben elhaladtam mellette. Megálltam, s végighúztam az ujjam az arcán. - Te döntesz, hogy szolgálsz, vagy meghalsz!? Csak rajtad áll Nicholls! - hangom fagyos dallamokkal vegyült, miközben átjárt a diadal édes mámora. Leoltottam a villanyt a szobában és távoztam onnan, hagytam, hagy gondolkozzon az a dilis.

Köszönöm a játékot!

[.. A fiatal kenguru nem vén kenguru..]

.. A fiatal kenguru nem vén kenguru..

*Komor és sötét fellegek gyülekeznek. Gyülevész népség, de érkeznek unos-untalan. Beborítják az eget, és valami baljóslatú érkezését hozzák hírül. Tisztában van ezzel mindkét fél. Craig legalább is komoly balsors közeledtét érzékeli. Azonban tehetetlen, hisz egyelőre semmi sem történik. Érzi bár a csontjaiban, de oly megfoghatatlan az egész, hogy egyelőre maga sem képes lépni. Az időközben zajló események pedig csupán zárójelesek ahhoz képest, ami alakulóban van. A rúnák pedig súgnak, súgnak, mint mindig. Ezúttal nem az elűzés szegődik az Ausztrál szolgálatába, hisz az némán hallgat most is épp úgy, mint ahogy tette azt az első percekben is, és ez most sincs másképp. Most a meglévő tudás rezonál. A mágia jelen van a szobában, méghozzá egyre növekvő mértékben. A forrás sem éppen kétséges, azonban miképp manifesztálódik majd? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések cikáznak Craig fejében, miközben ő maga felállt az asztaltól a lány pedig a fizetségét készíti elő újabb keresetlen szavak kíséretében. Ez azonban cseppet sem hatja meg jelen pillanatban a Rúnamágust, hisz egészen mással van elfoglalva. Érzékeit kiélesítve kutatja a mágia legapróbb jeleit, de egyelőre teljességgel hiábavaló az erőfeszítés. Nem mutatja meg magát a csalfa rejtély, mintha mindkettejük türelmével játszana, bár Roxana aligha érthető módon már inkább szabadulna a számára kelepcének tűnő helyzetből. Hisz látható türelmetlensége, és unott ábrázata elárulja, mit gondol a dolgok jelen állásáról. Jól látszik, hogy talán már elfelejtette a korábbi testcsere kellemetlen érzését. S itt még nem is sejti, hogy tudtán, és józan akaratán kívül a hozzá hasonlóan romlott lelkű, és gátlástalan ősei miféle borsot készülnek törni Craig orra alá, mely borsszemek sokkal inkább festenek majd görögdinnyeként, mintsem a megszokott apró fekete fűszer formájában.

Már-már pattanásig feszültek az Ausztrál idegszálai az álldogálás közben, amikor a szoba bejárata felé tekint, mintegy megadó pillantással lassan rászánva magát a távozásra, mikor végre stílszerű képzavarral élve a „szellem kibújik a palackból”. Jelen esetben persze sokkal inkább egy tekercsből, mely úgy fest ma egész este főszerepben tetszeleg. Ez pedig az elkövetkezendőkben sem változik majd. A lány nyomban pálcát szegez az izzó pergamenből előtűnő jelenésre, mely jól láthatóan egy aszott, és meglehetősen vén varázslót formáz. Szilaj határozottsággal tör elő, s bár csupán káprázat karizmája igen erősnek tetszik. Szavai határozottak, és baljóslatú jövőt sugallnak. Craig pedig, ha egy percig is kételkedett volna, hogy kinek szól az üzenet a régmúltból, most megkaphatja a választ. Az elkövetkezendők fényében pedig már jóval átláthatóbban rajzolódik ki, a jóslat festette kép az Ausztrál előtt. Azonban kevés idő marad ezzel foglalkozni, hiszen a hallottak fényében sanyarú 10 év elé néz a varázsló. Ehhez pedig, akármennyire is illetlen ez egy ilyen idős, és tiszteletet parancsoló jelenéssel szemben, Craig-nek is lesz egy két szava. Ha bár a helyzete első körben tökéletesen reménytelennek látszik. A kör pedig látszólag bezárult. Az ősi átok, mely épp a korából adódóan igen erős, és veszélyes birtokba vette eltervezett helyét. Ahogyan a mugli népnyelv mondaná az Ausztrál kócos fej búbján üldögél jelenleg. Bár sokkal inkább trónol, mintsem üldögél, hisz korának megfelelően gonosz, erős, és megbonthatatlan. Ez nyomban nyilvánvalóvá válik az Ausztrál számára is, és ezzel korábbi óvatlansága is bizonyosságot nyer. Egy részről lenyűgözi a varázslat ereje, és ezért az egyik szeme sír a másik pedig nevet. Sír, hiszen ez idáig nem sikerült ekkora slamasztikába keverednie, talán egész életében. A másik oldalról viszont nevet, hisz mikor az Egyesült Királyságba jött pont az efféle ősi varázslatokra volt kíváncsi.

Most pedig itt van egy ráadásul a legocsmányabb fajtából. Öreg, mint maga az idő, és ily módon makacs. Rendkívül makacs. A tény pedig, hogy az élete forog kockán Craig intuíciójának újabb lökést ad. A cél immáron világos. A Boszorkány vére nem tiszta, ez pedig igencsak kardinális kérdés errefelé. Különös tekintettel eme bigott család vonatkozásában. A csorbát ki kell köszörülni ehhez pedig szolga kell, s kiből válhatna jobb szolga, ha nem magából a prófécia hírmondójából, aki rendelkezik a kellő tudással a tekercs lefordításához.? Ez tiszta sor. Vitán felül áll. Persze hogy Roxana is érti e az még kérdéses. Azonban ezen sincs túl sok idő töprengeni. Az Ausztrálnak egyetlen választása van behódolni.. Ennek megfelelően szembe is fordul a lánnyal, aki hozzá hasonlóan rá néz most, aztán leszegi a fejét, mint aki megadni készül magát. De hát hol itt a meglepetés.?. Egy ilyen ősi átkot csak meglehetősen komoly varázserővel törhetünk meg, és ehhez is idő kell. Ezzel pedig nem győzöm hangsúlyozni Craig nem rendelkezik momentán..

Craig bosszúsan tekint fel végül a kaján vigyort öltő lányra, aki tudtán, és akaratán kívül jutott komoly ütő kártyához. Pont ez a legbosszantóbb az egészben Craig számára; a rendkívül akkurátus átokhoz semmi köze a boszorkánynak, mégis hozzá kötötték.. Nincs más választása hát az egyetlen kiutat kell megcéloznia, mely rendelkezésére áll. Ám ezzel kapcsolatban még várnia kell. Várnia kell, hogy a gyanúja beigazolódik e. Ha pedig szerencséje van.. végre fény derül a szövegben elvétve előforduló funkciótalannak tűnő Rúnák titkára. Feszült a várakozás….
..és igen a papír nem tűnt el ép, és eredeti rajta a jól olvasható címzéssel ez pedig végre értelmet ad rejtett tartalomnak, melyről ironikus módon a rúnákban gyakorlatilag járatlan boszorkány mit sem tud. „Spolen dominerar” ami annyit tesz;  A tekercs uralkodik! Így a kirakós játék utolsó darabkája is végérvényesen a helyére kerül, ez pedig nem ad módot további habozásra. Craig csupán arra várt, hogy a lány a mámortól ittasan kulmináljon, ez pedig a cirógatás pillanatában jön el. Nos.. Több sem kell Craignek aki gyakorlott mozdulattal ránt pálcát, míg szabad kezével körző mozdulatot tesz a levegőben, ha pedig minden a tervei szerint alakulna. A karlendítés nyomán Roxana-t egy láthatatlan tenyér taszítaná kicsivel hátrébb, ezzel időt, és lehetőséget adva az Ausztrálnak a pálcalendítésre, melynek nyomán, ha minden jól megy a pergament tartalmazó tok tartalmával együtt a varázsló kezében landolna. Ezt követően szólalna meg kissé lihegve, de határozottnak mondhatóan a „megátkozott”*
-   Nos valóban.. a szolgád lettem, de csak ezzel rendelkezhetsz felettem.. amíg nálam van nem érvényesítheted a jogaid! *Magyarázta kezében tartva a pergament, s rá szegezve pálcáját.*
-   Vobis Intaclitis! *Mondja ki hangosan a varázsigét az Ausztrál, minek hatására a pergamen elfeketedik s ez által egyelőre érinthetetlenné válik a boszorkány számára. Craig lassan előreszegezi a pálcáját, és a számára fontos „iratot” a zsebébe csúsztatja. Rejtegetve ezzel, mint Davy Jones önnön szívét. Hogy mit kezd az átokkal, még nem tudja, de egyelőre, ha minden jól megy időt nyert. Ha pedig nem csak a sors a megmondhatója mi vár rá. Minden esetre ennyit még azért hozzáfűzne, mielőtt a korábbiakhoz hasonló furcsán nőies, de elegáns mozdulattal dehoppanálna.*
-   Azt hiszem az őseid azt nem látták, előre hogy a rúnaismeret hiányzik az eszköztáradból, ez öreg hiba..  *Nyomja meg furcsán az öreg szót egyértelmű, mire utalva ezzel, majd a sötét homályba vész magával rántva balsorsa kulcsát.*

Én is Köszönöm!