A Mérgezett Alma

A Zsebpiszok köz egyik utcájában a sarkon található egy bájitalbolt, mely nemcsak holmi szerelmi bájitalokat forgalmaz, hanem szorgalmazza a feketepiac által termelt bájitalok eladását, pl.: mérgeket. Ez nem más, mint The Poisoned Apple, azaz A Mérgezett Alma.
A kereskedés külső és belső elrendezése általános, ám annak emlékezete egyáltalán nem az. A boltban bájitalok tömegét vásárolhatod meg, az olcsóktól a fizethetetlenekig, mérgektől gyógyító főzetekig, éjjel- nappal. Bármilyen löttyre van szükséged, itt mindig megtalálod, csupán keresd a tulajdonost, Roxana Vivian des Prest.

Roxana


Zord idő köszöntött be nagy esővel, széllel, villámokkal és égzengéssel azon a reggelen amikor a fogadást teljesítendő napon a Zsebpiszok közbe kellett, hogy menjek.
Kilépve az ajtónkon azt kellett, hogy tapasztaljam, hogy nem csak, hogy ilyen idő van, de még a hőmérséklet sem mondható kellemesnek, vagy egyáltalán elfogadhatónak. Bár valójában nem is értem miért kellett, hogy kimenjek, mikor a feladat elvégzéséhez elég a kandallóba belépni, és onnan utazni, s egyenesen a bolti kandallónkba megérkezni, igaz abban is van valami, hogy utána azért még el kell, hogy jussak ama becses helyre melyet rám mért az élet. Akár még azt is lehetne, hogy egyenesen oda menjek ahová a tényleges úti célom vezet, csupán itt a bökkenő az, hogy nem tudom pontosan hová tartok, mellesleg még át kéne gondolnom mit fogok mondani ott, bár az is igaz, hogy akkor nem kéne a boltban a szüleimnek magyarázkodni, hogy hová megyek, vagy ha szerencsém lesz, akkor amúgy se kell - általában így szokott lenni.
Így aztán néhány másodperc múlva már rögtön az Abszol-úton is vagyok, majd egy rövidke elköszönés-féle, miszerint: "-Majd jövök..." -mondom, majd, hogy valami kérdést fel se tehessenek inkább gyorsan kilépek az ajtón: első akadály leküzdve!
Át egy utcán majd még egyen, és még egyen... esernyőm híján a pulcsim kapucniját a fejemre hajtva sietek át az utcák sokaságán, még szerencse, hogy az Abszol-út másik végén van, így legalább addig jól megázhatok - milyen szerencse...
Az utcán alig lézeng egy-két emberke, végül is nem csoda, ilyen esőben: mintha dézsából öntenék, így ennek hála az első száz méter után már érzem, hogy teljesen átázott a ruhám, de nem csak a csuklya, mindenhol... bwááh - kiráz a hideg. Nem baj mindegy, úgy se tudok ellene semmit sem tenni, ha már egyszer nem voltam képes valami esernyő-félét magammal hozni, hát így jártam.
Még egy utolsó sarok... és:
-Nem tudsz vigyázni?! -kiált rám egy roppantul gyanús alak, akivel a sötét sikátorba fordulván kis híján összeütköztem, mert ő is éppen ott szeretett volna haladni ahol én, sajnálom, én voltam ott előbb - vagy nem, de akkor se baj, mindenképpen nekem van igazam!
Sötét kirakatok mellett haladok el, melyek nagy része be van deszkázva, igaz néhány ellenkezőleg: még üveg sincs rajta, s benézve egy koponya mered rám - hirtelen még az ütő is megáll bennem, Merlinre, én biztosan akarom ezt? -kérdezem magamtól miközben, egyre beljebb és beljebb haladok a "sötétségbe", s egyre többen és többen fordulnak utánam mint normális, vagy számukra lehet, hogy éppen abnormális ember után, aki nem olyan sötét mint ők, bár lehet, hogy az ilyen esetek száma akár sokkal több is lehetne, de ezzel a csuklyával úgy tűnik elég könnyen maguk közé képesek fogadni - szuper.
Kezdek félni. Az túlzás, kezdek besz@rni, nem nekem való ez a hely, nem véletlenül vagyok Hugrás, ez nem az én műfajom. Egyébként furcsa, hogy itt sokkal több az ember az utcán még zuhogó esőben is, és sokkal több a rágcsáló is, amik bizonyos időközönként fogják magukat és nagy ijedelmemre átfutnak előttem, valamint sokkal nagyobb a kosz ami miatt már tényleg nemcsoda, hogy mennyi az ilyen állat.
Ahogy egyre beljebb és beljebb érek már tényleg komolyan kezdek azon gondolkodni, hogy ezt nem csinálom végig, inkább visszamegyek, és kész, elvesztettem a fogadást... tényleg lehet, hogy jobban tenném - nézek vissza, miután egy kisebb csapat szakadt ruhás ember mellett haladok el, és azok minden megmaradt fogukkal rám vicsorognak, s közben valami olyat mondanak, hogy: "-Friss hús"...
Nem érdekel - kezdem szaporázni a lépteimet - ha már egyszer ilyen sokáig eljutottam, most már végigcsinálom... de hova is megyek? -kérdezem magamtól hirtelen- eddig annyira lefoglalt minden ami itt hirtelen körülvett, hogy egyszerűen el is felejtettem nézni azt, hogy valami olyan helyet találjak, ahol valamiféle bájitalt lehet kapni.
Jó lenne megkérdezni - fut át a gondolat az agyamon mikor egy viszonylag jól öltözött nő mellett haladok el, de inkább úgy vélem jobb, ha nem állok szóba senkivel, ez épp elég veszélyes így is, nemhogy még nekiálljak kérdezősködni is.
Aztán váratlanul néhány lépéssel odébb egy másik utca tárul a szemem elé: na most merre? Mehetek jobbra vagy balra, igazából teljesen mindegy szerintem, úgy se tudom hová tartok pontosan.
...Nos hát akkor merre is? -kérdezem magamtól, de már felesleges is, ugyanis hirtelen mintha csak ebben a pillanatban varázsolta volna valaki ide, az orrom előtt teljes életnagyságban egy nagy tábla hirdeti a sarkon: A Mérgezett Alma, bájitalok és egyéb főzetek. Úgy tűnik megérkeztem!
-Jó napot! -köszönök, miközben belépek az üzletbe, majd a csuklyámat lehajtom a fejemről.
Bent elég sötét van, nem látok semmit, vagy csak a hirtelen kevés fény az utcáról bejövet? Nem tudom, de kezdem úgy érezni magam, mintha... mintha... nagyon nem jó helyen járnék...

PETER

- Nem! Ha konkrétan ki akarja nyírni, inkább ajánlom az Élő Halál Eszenciát, mint a Kétfülű Szelet főzetet - magyaráztam az egyik férfi vásárlónak, aki már 70 körül járhatott, kicsit dinka volt már az öreg, de ami tuti: ki akart nyírni valakit. Valaha bérgyilkos, börtöntöltelék vagy valami sötét alak lehetett, hisz testét különböző vágások szabdalták, sőt a fél lába hiányzott is. Tuti, hogy nagy góré lehetett, ám mostanra, csak egy megszapult öreg volt csupán. Hangja érdes, modora csípős. Az őrült stílusa a nagyapámra emlékeztetett, de inkább nem hasonlítgattam a két öreget.
- Szabdalni akar, vagy ölni? Megjegyzem a kettő egybevág, de ha tényleg úgy áll a helyzet, ahogy maga felvázolta, inkább az Eszenciát vegye meg, jóember!
Győzködtem a férfit, aki a termékek között vacillált. Nemcsak azért, mert igazam volt a választást illetően, de a bevétel is ízletesebb lett.
Az öregemberen kívül persze hasonlóan őrült fazonok is vendégeskedtek a boltomban, fiataltól az idősig. Általában ezek mind ártó szándékkal tértek be, nem holmi szerelmi bájital felvásárlására érkeztek. De én készségesen kiszolgáltam mindenféle vevőt gond nélkül, sőt, néha építő jellegű tippekkel láttam el őket.
Persze, a kedvenc elfoglaltságom nem az eladás volt, azt meghagytam az alkalmazottaimra, de azért néha napján magam is munkába álltam, hogy a kedvenc hobbimnak: a bájitalkeverésnek éljek. Azon a viharos, baljós napon is a boltban tartózkodtam, a raktárban munkálkodtam pár bájitallal, melyek saját fejlesztésű löttyök voltak, s még címkézésük előtt akadtak rá érdeklődők.
Ilyen volt például Jonah Elwroy, aki már több ízben próbálta megszerezni a receptjeim, sőt a boltomat is képes lett volna felvásárolni. Ennek érdekében mindent bevetett, ám nem igazán tudtam értékelni az érdeklődését. Nem bírtam elviselni, ha valaki az én tulajdonomra fente a fogát, márpedig veszélyes időket éltünk, így hát meg kellett leckéztetnem a férfit.
Felharsant az emlék, ahogy művészien megalázom a férfit, miközben a juharfátyolkát adagoltam a főzetbe. Ekkor a bolt bejáratánál elhelyezett csengő megszólalt.
- Jó napot! - hallatszódott egy mély, férfi hang az előtérből. Lassú, könnyed léptekkel előbaktattam a raktárból, kezemben a pálcámmal, mely erősebb világítást nyújtott a helyiségben. A pult mögé helyezkedtem, s köszöntöttem a vendégemet, kinek arcát az erősödő fény, abban a pillanatban világította meg teljesen, hogy megvizsgálhassam azt.
- Jó reggelt! Miben segíthetek!?

Roxana

Nagyot villámlik mikor váratlanul induló léptek zaját hallom valahonnan az üzlet hátuljából -összerezzenek, már alig várom, hogy kint lehessek innen, valahogy nem tetszik nekem ez a hely, bár lehet, csak a környék teszi-, majd egy kicsivel később,nagy meglepetésemre megjelenik egy meglepően jól kinéző fiatal nő, a pult mögött pálcáját a kezében tartva, fényárban úsztatva az egész üzletet.
Mit ne mondjak, mindenre számítottam, csak erre nem, sőt, azt hittem, hogy majd előjön egy vén boszorkány, aki az egész életét egy nagy üst fölött töltötte, és minden vágya csak az lesz, hogy engem is itt helyben bele tudjon keverni. De nem, s emiatt egy kissé megnyugszom, úgy gondolom, hogy talán vele könnyebben szót értek, mint holmi vén banyákkal, csak tudnám, hogy pontosan mit is akarok... vagy nem is, hogy mit akarok, hanem, hogy ezt hogy adjam be neki, mert gondolom elég furcsán veszi ki magát, hogyha én fiú létemre szerelmi bájitalt akarok venni, de ha egyszer az unokatesómmal kötött fogadást meg akarom nyerni, akkor muszáj lesz, hogy túlessek ezen.
Márpedig fontos lenne, egyrészt bebizonyítanám, hogy annyira nem is vagyok gyáva, másrészt, pedig akkor elvinne magával valahová nyaralni valamikor a jövőben, harmadrészt feltételeztem nem véletlenül pont szerelmi bájital kell neki azon a címszó alatt, hogy "be merek-e menni a Zsebpiszok közbe", tehát, ha tudok szerezni ilyet, akkor még vele is jót teszek... azt pedig szívesen teszem, habár utóbbi időben már alábbhagyott az utána való rajongás, ami még kisebb koromban volt, miután egyikünknek sem volt testvére, így aztán csak ő volt az, akivel egész nyarakat töltöttem. Persze azóta már megváltozott minden, most már alig látom negyedévente, meg aztán már el tudom foglalni magam nélküle is, miután rájöttem, hogy vannak rajta kívül mások is.
Na, de mindegy is, lényeg az, hogy mit szeretnék - kérdi az eladó.
-Háát, ő izé... - még mindig nem vagyok biztos benne, hogy egyszerűen csak gyorsan túlessek rajta, hogy szerelmi bájitalt szeretnék, vagy körülírjam. Végül néhány másodperces szünet után kinyögöm - ...szóval olyan dolgot szeretnék, amivel egy lányt egyszerűen le tudnék venni a lábáról... - mondom, miközben érzem, hogy teljesen elvörösödök, hát nem véletlen, elég cikis szerintem ez a kimondott mondat, de fő az, hogy milyen szépen körbeírtam, úgyhogy ha megértette, most már csak annyi a dolgom, hogy kifizetem, és dagadt kebellel távozom, hogy ezt is meg tudtam tenni, ha nem, vagy ha nem ad, akkor meg még cikisebb a helyzet, na ne is... minek a dementort a falra festeni - reménykedjünk...

PETER

Makogott. Úgy makogott, mint egy bekrepált kisgyerek, aki képtelen kimondani azt a kis versikét, ami két sort sem tesz kis és olyan dallamos, mint a zeneszó, amit a babák hallanak elalváskor. Nevetséges.
Végigmértem a fiút. Hatodikos, netán hetedikes lehetett, kissé visszahúzódó, félénk, aki egyáltalán nem volt biztos magában. Már kinézetre is rá lehetett mondani, vagy hugrabugos, vagy hollóhátas. A szövege alapján viszont már biztos volt, hogy az első állítás az igaz. Halványan felkacagtam az idegen szavainak összhatásaként és ráébredtem: a fiú be volt rezelve, hisz még azt sem tudta kimakogni, hogy szerelmi bájitalt akart vásárolni. Szánalmas, de abból a szempontból pozitív, hogy pont jó kedvemben talált és szívesen játszottam volna vele, macska - egér játékot. Ez volt csupán a szerencséje, különben kipateroltam volna az üzletemből, mert feleslegesen rabolta volna az időmet. De míg a főzeteim rotyogtak, pont ráértem, hogy megcincáljam az egérkét.
- Fiacskám! Ezt úgy mondtad, mint aki egy ördögien gonosz bűntettre készül egy életbevágó ügylet miatt - kacagtam gyöngéden továbbra is. Elképesztett, hogy milyen pipogya emberek mászkáltak a Föld színén, ám a fiú viselkedése még inkább. - Szóval egy szerelmi bájital lesz - ismételtem és hátrafordultam, hogy elkezdjek válogatni az üvegcsék közül. Kezembe akadt egy halálfejjel megjelölt fiola is. Elmosolyodtam a gondolatra, ha gondatlanságból ezt a fiolát adnám oda a srácnak. Amilyen pipogya be is vette volna.
Egy ideig gondolkoztam, hogy átverjem- e a fiatalt, de aztán visszacsúsztattam az árut a helyére és a fiúhoz léptem, nekitámaszkodva a pultnak, mely köztünk ágaskodott.
- Mondd csak! Biztos vagy benne, hogy szerelmi bájitalt akarsz? Nézd, ha úgy kell, ne szégyenkezz, van pár kegyetlen mérgem. És ne mondd, hogy csak szerelmi bájitalért jöttél, mert ki az a féleszű tizenéves, aki képes elvánszorogni a Zsebpiszok Köz legmélyebb bugyraiba egy kis édeskés szirupért, szíve hölgyének - egyenest a szemébe néztem, hogy költőibb legyen a hatás. Ha másnak nem is, elbizonytalanításnak kitűnő hadművelet volt. - Vagy netán különlegesebb kívánságod van?
Elmerengtem, hogy vajon csak tényleg annyi esze volt a fiúnak, hogy egy nyamvadt bájgúnárnak való löttyel kisétáljon, mikor akár letámadhatják félúton kinyírhatják és amilyen bemutatkozást tett az iménti percekben, olyan esélye is lenne támadói ellen: semmi.
- Na, akkor kinyögöd normálisan, hogy mit akarsz? Szerelmi bájitalt, mérget, vagy egyebet? De megsúgom, fenékbebillentést is szívesen osztogatok, aranyom! Ja és ha mérget veszel, még meg is emelem előtted a süvegem!

Roxana

Igen, igen, megértette, vette az adást, minden a legnagyobb rendben, úgy tűnik, tehát, ha minden jól megy még fél perc és kint lehetek innen, wááh, de jó lenne, mert bármennyire is fiatal, azért az ilyen alvilági emberekben nem hiszem, hogy tanácsos lenne megbízni, úgyhogy jobb lenne minél előbb lelépni innen ebből a koszfészekből, ebből az egész lepukkant környékről, ahol minden kéz alatt vándorol emberről emberre, és ahol sohasem kell attól rettegned, hogy élmény nélkül térsz haza.
Hallom ahogy az eső ütemesen dobol az ablakpárkányon, miközben időről időre dörög és villámlik egyet-egyet, igencsak rossz idő van, ahhoz meg főleg, hogy egyetlen pulcsiban kint mászkáljak, de mindegy, főleg, hogy csak és kizárólag ez van nálam, tehát, hacsak eső elleni mérget nem árulnak itt, akkor mindenféle képpen szét fogok ázni, persze, nem mintha ezt eddig nem tettem volna meg.
Aztán hirtelen megszólal az eladó egy "fiacskám" megszólítással, ami egy cseppet sem tetszik, de azt hiszem, hogy a nemtetszésemet nem fogom vele közölni, bár az is igaz, hogy ezt akkor sem tenném meg, ha éppen nem a Zsebpiszok-köz, egy sötét boltjában ácsorognék.
Aztán tovább hallgatom a szövegét, és majdnem neveti támad kedvem, a mondatán. Persze, éppen én, ördögien gonosz bűntettre készülök, mi? Ez eléggé elképzelhetetlen, ahogy magamat ismerem, de inkább nem szólok semmit, úgyis tudja már, hogy mit akarok, csak adja már?!
Elfordul, feltételezem azért, hogy kikeresse azt amit én venni akarok, hála Merlinnek, kezdek megnyugodni, lehet, hogy annyira nem is durva ez a hely, mint ahogy az emberek szemében él? Vagy csak mázlim volt ezidáig, hogy pont egy olyan helyet fogtam ki, ahol ilyen boltos van? Meglehet, nem tudom, aztán ki tudja meddig ilyen együttműködő az eladó, hogy tulajdonképpen egy szó nélkül adja amit szeretnék.
Aztán legnagyobb meglepetésemre üres kézzel fordul vissza felém a nő, akiben az eladót gondolom - most ez mi? Nincs neki, na ne már?! Ezért jöttem el idáig?! Még egyszer nem jövök, ez bőven elég volt most az egyszer!
Fura kérdést tesz fel nekem, méghozzá azt, hogy biztosan azt akarok-e venni, amit nemsokkal előtte körülírtam neki. Jaj ne, úgy tűnik tényleg nincs neki... úgyhogy most vagy keresek más helyet, vagy visszajövök valamikor máskor? Csak mikor máskor, vagy hova máshova mehetnék, tőle megkérdezni azt hiszem elég nagy szemétség lenne, akkor még lehet, hogy itt helyben leátkozná a fejem a testemről.
Aztán hirtelen megszólalok:
-Már mér ne lennék biztos benne? -szalad ki a számon a mondat, melyet lehet, hogy nem kellett volna kimondanom, de most már mindegy, már megtettem, vállaljuk a következményeket, ami jó esetben semmi, rossz esetben meg nem is tudom, de hát ilyet kérdezni?! - ...Persze, hogy azt akarom -teszem, hozzá, hogy valamit enyhítsek a szemtelen visszakérdezésemen, és enyhítsem a helyzetem.
Bár nem nekem kell, az is igaz, tehát azon feltételezése, hogy biztos nem ezért jöttem valamelyest igaz, legalábbis abban, hogy én nem is a bájital miatt jöttem, hanem az unokatesóm miatt, de úgy gondolom, hogy ezt nem közlöm vele, miután egyrészt semmi köze nincs hozzá, másrészt meg úgy sem hinné el, tehát mindegy, veszett ügy.
Aztán tovább folytatja a mondatát: "Vagy különlegesebb kívánságom lenne?" -kérdezi, mire elgondolkodom, őszintén szólva nem hiszem, sőt, örülök, hogyha ezt megkapom, nemhogy még valami mást is, vagy?
Mi van akkor, ha nem is lényeges, hogy mit viszek neki haza, lehet, hogy nem is érdekli, bár kötve hiszem, ugyanakkor lehet, hogy mást is kéne venni, ha már egyszer itt vagyok, csak mit? Mérget? De minek? Nem látom értelmét, hogy ilyet vegyek, ha csak azért nem, hogy valamelyik szemét Mardekárost elintézzem, de ez még gondolati szinten is durva - legalábbis számomra, de akkor vajon mit? Egyáltalán mi van még itt ezen a helyen, vajon mit tartalmaz az a sok kis üvegcse a pult mögött? Mind mérget? Nem hiszem. De akkor mit?
-ÖÖh, mi más van még szerelmi bájitalon és mérgen kívül? -kérdezem, egy kissé elbizonytalanodva az eladó kérdése után, bár abban biztos vagyok, hogy bájitalt is kérek, úgyhogy rögtön meg is erősítem benne a hölgyet, mielőtt még az kimaradna a bevásárlólistáról- De természetesen kérem a... szerelmi izét is... bájitalt! -fejezem be végül, miután az eladó nem éppen kedves hangnemben közli a "játékszabályait", és úgy gondolom, jobb, ha gyorsan válaszolok.

PETER

Nevetséges volt a tétovázása és a bizonytalan és ironikus válaszolgatásai is. Fel is kacagtam, úgy, hogy a bolt falai visszaverték annak rideg és megalázó hanghullámait.
- Miért ne lennél biztos benne? Na ne nevettess! Mondjuk, mert úgy dadogtad ki, mint egy elsős, aki megérdeklődi a Mardekáros nagyfiúktól, hogy hol van a mellékhelyiség - nevettem továbbra is, aztán hallgattam, ahogy felelget, de a mosoly nem hervadt le az arcomról. Fél fenékkel felültem a pultra, a lábammal, pedig a földnek támaszkodtam és kecsesen elhelyeztem a kezem a combomon.
- A bolondját járatod velem? Azt ne mondd, hogy voltál olyan eszetlen, hogy egy nyamvadt bájitalért lemássz a pokol gyilkos bűzébe!? - emeltem fel az egyik szemöldökömet kérdően, habár a válasz biztos volt: igen. Ez azonnal lepergett a fiúról. - Végülis, nem meglepő és nekem úgyis mindegy - rántottam meg a vállam. Aztán lecsúsztam a pultról, s berohantam a raktárba, s hátraszóltam, hogy "Egy pillanat!", s leellenőriztem a rotyogó főzeteket. Az elvárt hatást produkálták és mélyen reméltem, hogy minden terv szerint haladt, hogy piacra dobhassam őket. Csuklómozdulatokkal kormányoztam az orrom felé az illatokat, s megvizsgáltam a haladást, miközben csörömpölés hallatszott az előtérből. Arra gondoltam, hogy egy újabb vásárló, de mikor kiléptem a sötét raktárból, még mindig csak a szőke állt ott. Kissé meglepődtem.
A pult mögé libbentem és a fiúra pillantottam.
- A legfontosabb egy kifinomult bájitalnál a lány. Ahhoz, hogy hatásos legyen a lé, szükségem van a csaj jellemére, tőszavakban. Ezek alapján lehet kiválasztani a megfelelő bájitalt. Szóva... - itt elhallgattam, mert bűz csapta meg az orromat, melyhez még párafelhő is társult. Követtem a szememmel a kis füstfelhőt, melynek származása pár darab törött üvegcse volt. Mélyeket lélegeztem, hogy ne kapjon el a düh és a fiúra eresztettem villámokat szóró szemeimet.
- Te féleszű! Tudod, hogy ez mi? - szóltam rá erélyesen. - Ettől órákig röhögőgörcsöt lehet kapni, márpedig ez nem akadályozza meg, hogy szétrúgjam a valagadat! - próbáltam tartani a fegyelmet, de a levegővel egyesülő folyadék megtette a hatását. Felkacagtam.

Roxana

Kifejezéstelen tekintettel bámulok - legalábbis próbálok valami ilyesféle arcot ölteni - a pulton ülő boszorkányra, aki folyamatosan olyan felsőbbrendűen beszél hozzám, hogy lassanként kezdem megelégelni, és komolyan kezdek gondolkodni azon, hogy lelépek és üres kézzel távozok.
Beszél, beszél, de minek, azt mondaná meg végre, hogy van-e vagy nincs amit akarok, különben is, semmi köze nincs hozzá, mit akarok a portékájával tenni azután, hogy kifizettem azt. Fogja már be! Nem érdekel a dumája, ennyire nem érti?! - most már tényleg unom, és, hogy ezt még inkább a tudtára adjam, a kifejezéstelen arcból hirtelen átváltok unott képre, hogy lássa végre, tényleg nem érdekel, és tüntetően nem válaszolok a kérdésére, majd kíváncsian várom a reakcióját.
Váratlanul ér a következő kép, amint berohan a bolt hátsó helységébe, és onnan szól vissza, hogy "Egy pillanat" - micsoda eljárás, bár, mit is vártam volna  többet egy ilyen porfészekben lévő bolttól? Semmi többet.
Rengeteg üvegcse helyezkedik el a pult másik oldalán, a szivárvány minden színét felöltő folyadékokkal tele - nézek körbe a boltban, ha már egyszer semmi más teendőm nem akad, és csak várnom kell - vajon mik lehetnek azokban? És vajon mit lehet itt még venni azon kívül, hogy méreg, meg hogy szerelmi bájital? Nem tudom, és jelen pillanatban ötletem sincs, bár a megfejtés karnyújtásnyira van tőlem, miután minden egyes üvegcse fel van címkézve valamivel. Így hát unalmamban hirtelen ötlettől vezérelve megkerülöm a pultot, majd a polchoz lépek:
-Fúj?! -sziszegem a fogam között, mi a fenék lehetnek ezek? Még a gyomrom is felfordul némely folyadék láttán, ahogy abban kavarognak a bájitalok, egyszerűen gusztustalan. Majd tovább nézegetem a polcot, amikor egyszer csak megakad a szemem egy kis kék színű folyadékkal teli üvegen, melyen rövid címke tájékoztat a tartalmáról: "Röhögőgörcs".
Ez érdekes lehet, vajon hogy kell használni? Meg kell inni, vagy rá kell borítani valakire? Lehet, hogy gyerekesnek tűnik, de ez valahogy most megmozgatja a fantáziámat, esetleg hogyan lehetne használni egy kviddics meccsen... vagy bárhol, mondjuk egy bájitaltan órán, lehet, hogy kicsit színesebb lenne a tanóra. Így hát utána nyúlok, hogy levegyem a polcról, hogy közelebbről is megszemlélhessem, hátha van valamiféle használati utasítás az üveg másik oldalára ragasztva, azonban még mielőtt levehetném az üveget, hirtelen fura hangot hallok a bolt hátsó részéből, és megijedvén, hogy jön a boltos, gyorsan visszarántom a kezem, meglökve ezzel néhány mellette álló üvegcsét, majd hátra lépek egyet.
A következő kép amit felfogok már csak az, ahogy zuhanni látok néhány kék folyadékkal megtöltött üveget, pontosan olyat, mint amit az előbb szemeltem ki magamnak, és a szívem hirtelen a torkomba ugrik: most mi lesz?!
Gyorsan csak néhány folytatás ötlik az eszembe: gyorsan lelépek vagy megpróbálom eltakarítani a nyomokat, és mintha mi sem történt volna, várom az eladót unott képpel. Nem tudom, minden esetre a második megoldás tisztességesebben hangzik, még ha ezen a környéken nem is jellemző ez a dolog oly nagyon.
Így hát amilyen gyorsan csak tudom megpróbálom előhúzni a pálcám, azonban a fél úton megakad a kezem, azt hiszem, ez nem lenne helyes dolog, még nem varázsolhatok. A francba! Akkor viszont spuri, kerülöm meg gyorsan a pultot, de már késő, már hallom a lépteit közeledni, még az ajtóig se lenne időm elérni, már itt lenne, és miután biztosan hallotta a csörömpölést, biztosan azzal is tisztában lenne, hogy miért próbálok meg oly gyorsan távozni, és valószínűleg gyorsan megállítana, ha más nem az utcán, segítséggel.
Így hát jobb ötlet híján gyorsan visszalépek az eredeti helyemre, majd bármennyire is, még mindig a torkomban érzem dobogni a szívemet, és meglehetősen ideges vagyok a jövőt illetően, azért az arcomra erőltetem az unott képet, amelyet eltávozásakor láthatott rajtam, és megpróbálom leplezni idegességemet.
Legnagyobb meglepetésemre, mikor néhány másodperc múlva visszaérkezik az eladó, ugyan úgy folytatja, ahogy addig, mintha nem is hallotta volna a csörömpölést... vajon tényleg nem hallotta? Minden esetre nagyon remélem. Talán megúszhatom, és csendben távozhatok.
De most mi van? Azt hittem azért megy hátra, hogy végre hozza a bájitalomat, de nem, mégsem.
Aztán furcsa érzés kezd a hatalmába keríteni, mintha hirtelen ellenállhatatlanul nevetni támadt volna kedvem, és érzem, ahogy elkezd rángatózni a szám széle, annak ellenére, hogy minden erőmmel azon vagyok, hogy ne nevessem el magam, s olyannyira el vagyok foglalva magammal, hogy fel sem fogom az eladó hablatyolását, csak amikor dühösen felém fordul, és mond valamit, de ekkor már nem bírom ki röhögés nélkül, és hangosan el kezdek nevetni, majd legnagyobb meglepetésemre a boltos nő is ugyanígy tesz. Úgy tűnik, tényleg hatásos ez a bájitala.