Eric Peter Wallace

Eric Wallace

   alapok

teljes név || Eric Peter Wallace
becenév || Eric, Pete
nem || férfi
születési hely, idő || Docklands, London, Anglia, 1979. augusztus 17.
kor || 17
faj || ember
vér || sár
évfolyam || 7.

   a múlt

Eric Peter Wallace. Kérdezhetnéd tőlem: miért ilyen megátalkodottan muglis nevem van? Mindenki ezt kérdezgeti. Csak az Ericet használom amúgy – a Peter apám kívánságára csapódott a nevemhez, a nagyapám emlékére.
Muglinak születtem, eredetileg. A mugli London koszfészkében, Docklandsben. A szüleim szegények voltak, szar körülmények között éltek, és még ráadásul jöttem én is – egy csomó pluszkiadás. Négy éves koromban lendült fel kicsit a gazdaságunk, apám új munkahelyén sokkal több volt a fizetés, nemsokára beindítottunk egy kis vállalkozást, és elköltöztünk.
Egy kis takaros házban élünk azóta is. Ha jól emlékszem, öt éves koromban találtunk rá a házra. Csakhogy én, az ötéves kócos hajú kissrác, nemhogy megkönnyítettem volna a szüleim dolgát és segítettem volna nekik, hanem még megnehezítettem mindent. El kezdtek mutatkozni a varázserőm első jelei... Honnan tudták volna a szüleim, hogy mi történik valójában? Apám már kezdetektől fogva furcsán nézett rám. Furcsábban, mint általában apák a fiukra. Ma már tudom, hogy okkal. Milyen normális családfő akarna olyan fiút, aki továbbviszi a nevet, amelyik „más“? Amelyik nem ért a politikához és a focihoz, sokkal inkább valami egészen máshoz.
Persze, honnan tudták volna, mi lehet a bajom? Miért törnek össze a tárgyak, amikor első dackorszakomban tombolok? Káprázott volna a szemük, esetleg hallucináltak? Eleinte találgattak. Négy éves koromig több pszichológusnál jártam, és mindegyik makkegészségesnek titulált. A szüleim viszont érezték, hogy valami nem stimmel.
Minden esetre, óvoda után beírattak egy közeli mugli suli első osztályába. Az osztálytársaimmal jól kijöttem. Egy különösen jó barátot is szereztem, egy igazit. Scott mellettem ült, sokat csibészkedtünk és nevettünk együtt. Kissrác fejjel ki csinálna mást az iskolában? A pár év alatt alig párszor voltam annyira dühös vagy épp boldog, hogy megnyilvánuljanak a mágikus képességeim. Azt is sikerült elkendőzni. Scott néha nagyon csodált és felnézett rám, azt hitte, olyan bűvész vagyok, mint a tévében, és durcáskodott, amikor nem akartam megtanítani olyan trükkökre, mint hogy hogyan kell lelökni egy vázát, anélkül hogy hozzá érnék. Én csak nevettem rajta, azt állítottam, hogy huzat volt, és arról a fizikáról kezdtem el neki áradozni, amiről otthon sok könyvet próbáltam olvasgatni, de úgysem tudtam semmit. Pedig nagyon érdeklődtem a technika iránt, megbabonázva jártam apámmal az olyan londoni múzeumot, ahol régi járműveket állítottak ki. Tíz éves koromban megint nekem jött egy probléma. Amikor anyám hasa elkezdett kerekedni, már gyanítottam valamit. Amikor megérkezett a kishúgom, még örültem, de amikor vigyáznom kellett rá és osztozni mindenben, akkor kezdtem el unni. De mit tehettem volna? Már nem voltam egyedül Wallace kölyök.
Közben megtanultam biciklizni, úszni, és apám ölében ülve már belekóstolgattam abba is, hogy milyen a volán mögött ülni a személygépkocsiban – úgy éltem, mint egy áltagos mugli fiú. Egészen a 11. szülinapomig.

1990. augusztus eleje. Ünnepeljük a szünidőt, hogy nyár van, és büszkén verjük a mellünket, hogy következő évtől már felsősök, nagyok leszünk. Otthon egy kis szülinapi zsúrt csaptunk, minden extra nélkül. Ott volt a család, és pár legjobb barátom. Nem volt pénz dekorációkra vagy hasonlókra, csak kitakarítottunk, anyám sütött szülinapi tortát, apám pedig összebűvészkedett nekem egy kartondarabból egy szülinapi fejfedőt. Scottal, Barnyval és Eliottal vidáman rohangásztunk a házban. Gyerekek voltunk, gondtalanok voltunk.
- Ahhááá, Barny, úgysem kapsz eeel! – kiáltotta a tejfölszőke hajú Eliot a mögöttünk loholó, kicsit erősebb testalkatú Barnynak. A legelöl szaladó Scott vigyorogva nézett hátra, és a következő kanyarnál úgy elbújt a sötétzöld függöny mögé, hogy percekig nem találtunk rá. Közben már én is hasonló gonosz terven törtem a fejem, és Eliotnak futás közben odasúgtam, hogy ha rákapcsolunk, akkor Barny lemarad, és elbújhatunk az ebédlőben a kanapé mögé. A szőke srác pajkos mosollyal bólogatott, és nekikeztünk a sprintnek. Elszaladva anyám mellett, akinek ezzel majdnem kiborítottuk a kezéből a tortámat, elértünk az ebédlőbe, ahol gyorsan bevágódtunk előre kitervelt helyünkre. Barny jópár másodperccel később tűnt fel, és nehézkésen továbbkocogott, nem is sejtve, hogy mellettünk halad el. Abban a hitben, hogy minket kerget, kitartóan szaladt tovább. A zöld függöny mögül kidugta a fejét Scott is, és kacagva ránkkacsintott. Ekkor lépett be a szobába anyám, aki rosszallóan csóválva fejét, óvatosan lépkedett az asztalhoz óriási tortámmal a kezében.
- Helyes, hogy már nem szaladgáltok – jegyezte meg homlokráncolva -, de Barny miért köröz még mindig? –
Letette a süteményt az asztalra, mi pedig összevigyorogtunk. Eliot visszadugta a fejét vackába, de Scott és én vágyakozó pillantást vetettünk a finomságra. Összefutott a nyál a számban, és most először futott át a fejemen, hogy betöltöm tizenegyedik évemet, a legelőször a barátaim közül. Ó, én vagyok a legnagyobb, ma már években is, hivatalosan. Észre sem veszem, hogy ezzel egyidőben még mindig kocogó barátunk lomposan beér a helységbe, valószínűleg a füle után.
- Megvagytoo.... áááá! – a diadalittas felkiáltás éles sikításba megy át, ezzel egyidőben pedig a csukott ablak oldalsó szárnya betörik, és miközben csörömpölve ezer darabra hull, éles huhogással egy sötét, egyelőre beazonosíthatatlan kemény tárgy landol a szőnyegen.
Zaj.
Sikítások.
Eliottal reflexszerűen a fejünk fölé kapjuk kezeinket, és földre bukva védekezünk a nyakunkba zúduló üvegszilánkok ellen. Scott teljesen ledöbbent arccal pislog a függöny mögül, ahonnan megbabonázva ki is lép. Barny kerek szemekkel hátrál pár lépést, majd jobb ötlet híján kimenekül a konyhába. Anyám sikítva hozzánk rohan, hogy lesöpörje rólunk az üvegdarabokat. Fürgén kiterelget minket a kanapé mögül, és útközben Scottba is belekarolva, visz minket ki a helységből. Apám közben berohan a szobába, és a helyzet gyors felmérése után a padlón fájdalmasan huhogó madárhoz lép. Lehajol az erőtlen állathoz, és megszabadítva a szilánkoktól megpróbálja lábra állítani. Sikertelenül. Meglát viszont valami olyat, amit közülünk senki sem látott – a bagoly lábához kötözött levelet. Leoldozás után megforgatja ujjai között, és a boríték hátára meredve, döbbenten állítja meg összes mozdulatát.
Ez nem igaz.
Valami vicc.
Valami nagyon rossz vicc.
Egy igazi viaszpecsétet lát a boríték hátsó oldalán.
Megfordítja a levelet, hogy jobban megnézze a címzést is. Vékony, dőlt betűk, világoskék tinta, pofátlanul pontos cím. Vajon ki szórakozhat ezzel?
Kibontja, kiveszi majd beleolvas. És döbbenete csak fokozódik.
A konyhában már mindenki egy-egy pohár limonádéval a kezében pilleg az asztalnál és próbál lenyugodni. Eliot könnyezve a fájdalomtól tűri, hogy anyám kiszedje a tengerészcsíkos felső kapucnijából a szilánkokat és kis karcolásait hűsítse hideg vízzel. Én is rengeteg kis sebet kaptam az arcomra és a nyakam környékére, de pillanatnyilag kíváncsiságom mindenen felülkerekedik, és leskelődések után a küszöbre állok, hogy háttal álló apám minden rezdülését figyeljem.
A bagoly felhuhog.
Apám pedig nem mozdul.
Visszaszaladok az asztalhoz, hogy letegyem a poharam, de mire indulnék visszafelé, apám belép a konyhába. Mindegyikőnknek elakad a lélegzete, Eliot elfelejt jajongani és szipogni, Barny még butábban néz, Scott közelebb lép, anyám mozdulata megfagy. Sejtjük, hogy most minden kiderül, aminek ki kell. Hogy mi az a nyöszörgős kemény valami, ami bezuhant az ablakon, és hogy mit tart apám a kezében.
Az asztalra dobja a levelet.
- Ez valami nagyon rossz vicc.

A barátaim szüleik nyomására többet nem jöttek át hozzám. Nem is nagyon lett volna idejük, a nagy részük nyaralni ment – legalábbis a kedves anyukák szerint. Bántott a dolog, féltem, hogy megszakad a barátság, vagy hasonló. De nem is volt időm megoldani ezt a kérdést, jöttek a sokkal nagyobb problémák, amelyekre megoldást kellett találni, és fontosabbak voltak a gyermeteg ügyeimnél.
Először is – a boríték.
A roxforti levelem volt az, mi más? Első döbbenetükben persze, hogy a szüleim nem tudták, mire véljék a dolgot. Aztán beállított egy furcsa öltözetű pasas, onnan a varázslók világából. Elmagyarázott anyáméknak mindent. Végül valahogy utolsó pillanatban sikerült beszerezni pár használt dolgot, de iskolai kellékeim sora jócskán hiányos volt. A kilenc és háromnegyedik vágányt is csak a szerencsémnek köszönhetően találtam meg, húsz perc szerencsétlen álldogálás után. Végül, el sem tudtam hinni, de elindult velem a vonat – Roxfortba, a mágusok iskolájába! Egy olyan fülkében ültem, ahol egy nem túl közlékeny harmadikos és egy beijedt elsős lány ült. Nem mondhatom, hogy az alatt a pár óra alatt a fülketársaimmal életre szóló barátságokat kötöttem volna. Viszont a táj, amit láttam a célhoz közeledve, a kastély, a fények, az este... mindenért kárpótolt. Amikor kiszáltunk, Hagrid várt, és egyik ámulatomból a másikba estem csónakázás közben. Az, amikor beértünk a kastély ódon falai közé, a nagyterem, a tömeg, minden, ami mágia... Hihetetlen volt. Komolyan. A beosztás, az üdvrialgás a házam asztalánál, a taps, ami csak nekem szólt, és a kipirosodott, izguló arcok, az évfolyamtársaim, akik boldogan mosolyogva ráztak velem kezet... Sosem hittem volna, hogy egyszer ilyesmit is átélek.
Aztán elkezdődött a tanítás, ami már kevésbé volt fenomenális. Mert hiányzó iskolai kellék-készlettel már az elején nem szereztem jó pontot a tanároknál. De mivel sosem voltam a lustább fajta, hamar összeszedtem magam valahogy.
Ó, igen, eddig nagyon szép és csodálatos. De mi lett a régi barátaimmal? Nem tetszett nekik, hogy szó nélkül elhagytam a sulit. Pofátlanságnak tartották. Az is volt. Túl hirtelen tűntem el az életükből. Amikor elsőben nyárra hazajöttem, minden dühüket és aggodalmukat rámzúdították. Nem számítottam erre, pedig kellett volna. Faggattak, hova járok, és csak annyit volt szabad mondanom, hogy messze, nagyon messze. De hisz minek mondtam volna el? Úgysem hitték volna el, hazugnak tartottak volna, jobb esetben kiröhögtek volna. A titkolódzás viszont gyanút ébresztett bennük. Érezték, hogy én már nem az a régi Eric vagyok. Sajnos... igazuk van.
Mind elfordultak tőlem, egyedül Scott tartott ki mellettem, aki viszont eleinte azt várta, hogy majd csak neki, négyszemközt mindent elmagyarázok, ahogy régen. Csalódott bennem, de nem fordult el. Nap mint nap ironizálva, gúnyolódva, de átjárt hozzánk, egyedüli igaz barátom máig. Fájt, nagyon fájt a viselkedése, de a helyébe képzeltem magam, és szerintem én _lettem volna_ olyan aljas, hogy megsértődök és nem törődök vele többet. De ő nem volt ilyen. Mára ráadásul beletörődött, hogy nem tudhat semmit. Ezt azzal is kimutatja, hogy már három éve tanít gitározni. Nagyon kikapcsoló és szórakozató dolog. És ha azt is vesszük, hogy mugli életemben nagyon rajongok a rockzenéért, teljesen passzol. Milyen kár, hogy Scottot nem hozhatom a kastélyba tanév közben... :)
Persze a roxforti életemet is nagyon élvezem – barátok, tanárok, minden nagyon jó. Az RBF vizsgáimat a saját szintemen hoztam, a RAVASZra pedig most hajtok, készülök. Konkrét terveim nincsenek a jövőmre nézve, de biztos vagyok benne, hogy muglikat érintő munkaágazatban fogok elhelyezkedni.

   jellem

Évfolyamtársai között mindig kicsit más volt, amolyan fekete bárány, mindig kicsit muglisabb. Nem az egyetlen sárvérű, szó sincs róla, csak benne jobban megmaradtak a varázstalan emberek szokásai, életmódja, természete. Pedig tökéletesen illeszkedik a varázslók közé, de a muglikat máig jobban ismeri, régen sok volt a mugli barátja.
Kicsit zárkózott, csendes, tehát nem az a tanuló, aki beszól a tanárnak, vagy nem törődik bele az osztályzatába. Viszont szórakoztató jelenség, ha egy társaságban felszabadul, előjön a humora és nehéz unatkozni mellette. Egy egyszerű, nyugodt és kreatív egyéniség :)

   apróságok

mindig ||
# gitár
# mugli technika, fizika
# érdekességek a világból
# hajnali égbolt
# bőr és színes karkötők
# fekete bőrszálból és cápafogból készült lánc
# Rocky ( hörcsög :)

soha ||
# sértődés
# titkok
# Docklands
# az a rózsaszín póló, amit Scott olyan gyakran hord
# Sabrina hisztijei

dementorok || hideg, hideg, hideg... a dementorokról mindig eszébe jut az a nap, amikor először ment haza Roxfortból, és a barátai úgy fogadták, ahogyan... de csak eszébe jut. Nem esik össze, nem vacog, csak fázik és elkomorodik.
mumus || Scottá válik a mumus, ahogy épp nagyon szívszaggatóan kifakad a titkolódzás miatt
titkok ||
# azt a sárga pólót, amely ritkán jön le róla, nem nagyon szereti, csak azért hordja, mert pár szebb osztálytársnője nagyon megdicsérte :P
# nagyon bátortalan, ha csajozásról van szó
# sosem tudta úgy érdekelni a kviddics, mint a többi fiút

rossz szokás ||
# a láncát, a vékony fekete bőrhuzalt gyakran húzza fel az állához, főleg ha dolgozat fölött ül vagy szimplán gondolkodik
# ha természetben jár, mindig felvesz valami bogarat

   a család

apa || Will Wallace; 42; mugli
anya || Susan Wallace; 40, mugli
testvérek || Sabrina Wallace; 10; sárvérű
családi állapot || egyedülálló
állatok || hörcsög, akit az iskolában tart ^^

   külsőségek

magasság || 182 cm
tömeg || 70 kg
rassz || európai
szemszín || barna
hajszín || sötétbarna
különleges ismertetőjel || a csuklójánál mindkét kezén sorakoznak a karkötők, a nyakában pedig egy olyan lánc lóg, amin cápafog a medál
kinézet || kiegészítőit sohasem veszi le, semmilyen alkalomra (lánc és karkötők). Ha a szürke uniformist mugli ruhákra lehet cserélni, akkor legszívesebben egyszínű vidám pólókat hord, és kopott riflenadrágját rockeres láncaival ^^
egészségi állapot || egészséges

   a tudás

varázslói ismeretek || Négyes-ötös tanuló. Érdeklődésétől függ, mely tantárgyakra kapcsol rá és melyikekre nem. Az általános tantárgyak elég jól mennem neki, kivéve a legendás lények gondozását, ami nem érdekli annyira. Harmadik után felvette a mugliismeretet is, annak dacára, hogy ha valaki, akkor ő jól ismeri a muglikat. Kíváncsi volt viszont rá, hogy milyen a muglik világa a varázslók szemszögéből nézve. Ez pedig a továbbtanulásához és a céljaihoz szükséges. Az RBF vizsgáit az átlagos tanulmányi eredményeivel összhangban tette le, nem volt meglepetés, a RAVASZ pedig majd most jön :)
mugli képzettségek || gitározás
pálca típusa || tizenegy hüvelyk, sárkányszívizomhúr mag, mahagóni
különlegesség || nincs

   egy darabka belőled

az előtörténetben ^^

   egyéb

jaaajh, hogy ilyen is kell? Nos, akkor Anette voltam ^^