Kayleigh Dimewdrow

KAYLEIGH DIMEWDROW

   Alapok

jelszó || ”Látom, amit látok, Potti!"
teljes név || Kayleigh Victoria Dimewdrow
becenév || Leigh
nem || nő
születési hely, idő || London, 1982.03.13.
kor || 15
vér || fél
iskola || Roxfort
évfolyam || V.

   A múlt

Gyerekkor
1982. márciusában születtem meg. Az év azon napján, amikor először mondhatták: itt a tavasz. Szerintem szüleim is így gondolhattak az érkezésemre, hiszen már nagyon vártak. Mindketten aktívan építették a karrierjüket, így nem volt idejük családon és egyéb kis jövevényeken gondolkodni. De végül egy véletlen szerencsének köszönhetően meglettem én, és egészségben meg is születtem. London külvárosában nőttem fel, egy viszonylag nagy házban. Bár az évek folyamán egyre kisebbnek tűnt, mégis kényelmesen elfértünk benne, mi hárman. Sosem akartam kisebb testvért, és szerintem a szüleim is így lehettek vele, mert végül sosem lett testvérem. De jobb volt ez így, hiszen megkaptam mindent, amit csak kívántam, főként a figyelmüket; már ha a nehéz munkanap után még akadt energiájuk rám. Gyermekkorom nagy részét Louis-zal, a dadával töltöttem. Szeretett, és én is nagyon szerettem őt. Lényegében a második anyám volt, miért is ne tápláltam volna ezeket az érzelmeket irányában. Bár, hamar megtanultam, hogy igazi anyámmal ellentétben Louis parancsra teljesít. Nem mondom, hogy sosem éltem vissza vele. Egy kicsit, de szerintem ez még belefér.
Szóval, gyermekkorom a tiszta eseménytelenségben zajlott. Játszottam a szobámban, játszottam a kertben, játszottam a játszótéren. Nem voltam szupergyerek, olvasni/írni/számolni akkor tanultam meg, mikor mindenki más. Egy-két dolgot viszont idejekorán megtanultam. Apu mindent megad egy kis hízelgésért cserébe, és még több mindent megkapok, ha úgy teszek, ahogyan ő azt elképzelte. Anyuval vigyázni kell, eléggé ingadozik a hangulata, tőle inkább nem nagyon kérek semmit sem. Louis pedig, félti a jól fizető munkahelyét.
Az iskolában jól kellett teljesíteni, különben nem lesz belőlem semmi sem. Jól is tanultam, más dolgom nem is volt. Apám azt akarta, hogy ügyvéd legyek, mint ő, és persze emiatt én is ezt akartam.
Mágiával, varázslattal, és egyéb hihetetlennek tűnő dolgokkal sokáig nem találkoztam. Nem mondom, hogy nem történtek fura dolgok a környezetemben, de mivel nem sokat törődtem ezekkel az irreálisnak tűnő történésekkel, így a feledésbe merültek. Aztán egy késő augusztusi napon kaptam meg a levelet. Mintha már számítottak volna rá. Bár kicsi voltam, mégis elég volt végignézni szüleima arcán. Anyám, mintha örült volna neki, Apám pedig sokkal gondterheltebbnek látszott, mint egyébként, ha éppen egy nehézen védhető ügyet kapott meg a Cégnél. Bár nem volt veszekedés, nem volt semmi hosszú beszélgetés, mennem kellett oda, ahova hívtak. Sosem fogom elfelejteni az augusztusi kellemes nyári estét, mikor Anyám és Apám leültetett, hogy beszélni szeretnének velem. Kicsi voltam, és bár eszes, mégis nehéz volt felfognom azokat, amiket ott mondtak. Ekkor derült ki számomra, hogy Anyám varázsló. Apám nem volt az, de tudott mindenről. Anyámnak nem adatott meg a lehetősége, hogy képezze magát, hogy tanuljon, éppen ezért is szeretné, ha ezt most én megtenném helyette is. Apám, aki mindig is ügyvédet akart faragni belőlem, kénytelen kelletlen belement. A jogi pálya nem záródott be, éppen csak egy kis kitérőt tesz előtte a gyerek.
A tényeket elfogadtam, és azt is hogy mennem kell. Talán csak az ismeretlen megismerése iránti vágy volt az, ami felvillanyozott. Szerintem Anyám jobban fel volt spannolva, mint én. De hogy eleget tegyek neki, én is lassacskán elkezdtem örülni. Talán akkor kezdett minden igazán érdekelni, mikor Anyám elvitt bevásárolni. Egy olyan világba cseppentem az Abszolúton, amivel még sosem találkoztam. Egyszerre volt érdekes, és félelmetes, és csak azt tudtam, hogy mindezt én is meg akarom ismerni, és tanulni. A szükséges kellékek, tankönyvek beszerzése után nem sok kellett, és végre indulhattam. Meglepő, hogy eleinte mennyire nem érdekelt, és csak a szükséges rossznak tulajdonítottam az egészet.
Sok mindenkit nem kellett otthon hagynom, nem dúskáltam a barátokban. Talán Apu volt az, akit igazán sajnáltam.

Roxfortos évek
Azt mondják, minden kezdet nehéz. Tényleg az, főként, hogy egy olyan világba megy az ember, amit egyáltalán nem ismer. A könyvek, amikbe indulás előtt beleolvastam, bár némi képet festettek erről a világról, mégsem volt teljes. Persze én is, mint a legtöbb diák, tátott szájjal mentem végig a folyósokon, a hálókörleten, és az egyéb helyiségeken. Erre nem készülhet fel eléggé az ember, ha még sosem találkozott ilyennel. Mára már megszoktam, de azért természetesen, nap mint nap lenyűgöz a mágia.
Tanulmányi eredményem jó. Mindent elkövetek azért, hogy ez megmaradjon, ne hozzak szégyent senkire sem. Barátokban itt sem dúskálok, persze azért magányos farkas sem vagyok. Akad ember, akivel szívesen beszélgetek, de ennyi. Inkább koncentrálok olyan dolgokra, amik a jövőm alakításában segítenek, és így nem sok időm jut holmi kényszerű, üres csevegésekre.

Háború
Szüleim nem nagyon akarták, hogy visszajöjjek az iskola falai közé. Több napig is eltartott, mire meggyőztem őket, hogy ez inkább válik a javamra, mert bármi is történik, mégis itt vagyok a legnagyobb biztonságban. Ha színt kell vallani? Inkább állok a jó oldalon, mint a rosszon. Ha harcolni kell? Ez a szükséges rossz. Muszáj, nem hazudtolhatom meg, hogy honnan jöttem. Viszont szánt szándékkal nem keresem a lehetőséget, hogy a pálcám forgassam. És különben is, inkább vagyok elméletek embere, mint a tetteké.

   Jellem

A halak csillagjegy alatt született, mégis aki ismeri is nehezen fedezi fel benne a jegy jellegzetességeit. Színes érzelemvilágát minduntalan elnyomja. Gátolja azokban a dolgokban, amit szeretne a későbbiekben elérni. Céltudatos. Tudja, hogy mit szeretne, és ezért mindent meg is tesz. Meglehet, még attól sem fél, hogy ezáltal másokon át kell gázolnia. Nem rettenti el, bár ez az utolsó eszköz, amihez folyamodna céljai elérésének érdekében.
Bár szeretem álmodozni a lelke mélyén, mégis a külvilág számára egy két lábbal a földön álló embernek tűnik. Inkább egyfajta védelmi reakció nála, mint színjáték. Azt, hogy mennyire engedi felszínre törni a lelke mélyén meghúzódó érzelmi reakciókat, csakis a körülményektől függ.
Kevés ember áll hozzá közel, kevesen is ismerik igazából. A nagy fal, ami körülveszi őt, nehezen lerombolható. A legtöbb embert csak egy bizonyos pontig engedi közel magához, és azt az embert, aki méltó lenne ennek a falnak a lerombolására, még nem találta meg.
Kissé parancsolgató. Ezt szokta meg, nehezen mondd le róla. Megszokta, hogy úgy történik minden, ahogyan azt ő kitalálta. Bár, az iskolai évek némileg faragtak ezen a „jellemhibán”, mégis elő-elő tör belőle a parancsolgatás.

   Apróságok

mindig || Apa, tudás, könyv, hírek, csokoládé
soha || lustaság, hazugság, trehányság, sport, sütőtök
dementorok || igazából nem sok rossz emléke van, mivel majdhogynem burokban nőtt fel. Az egyetlen, ami eddig felkavarta, az egy temetésen volt. És ott is az a momentum, amikor dobálták a földet a koporsóra. Akkor jött belőle ki először az erős félelem.
mumus || túlméretezett, nyálkás meztelen csiga
Edevis tükre || híres és sikeres ember
százfűlé-főzet || savanyútej
titkok || Görcsösen vágyik az elismerésre. Szíve mélyén vágyik egy igaz barátságra. Bármilyen sportban iszonyat ügyetlen.
rossz szokás || körömrágás, túlzott pedantéria

   A család

apa || Eric Dimewdrow, 47 éves, mugli
anya || Victoria Dimewdrow, 46 éves, félvér
testvérek || nincs
családi állapot || egyedülálló
állatok || nincs

Családtörténet ||
Az Apa, Eric Dimewdrow, egy módos angol család második gyermekeként 1950-ben látta meg a napvilágot. Apja ügyvéd, anyja háztartásbeli. Élettörténetének nincs kiugró momentuma. Az iskolát tervszerűen végezte, ügyvédként helyezkedett el a Dimewdrow&Sparks ügyvédi irodánál, melyet apja és annak régi barátja alapított 1967-ben.
Az Anya, Victora Dimedrow (született: Victoria Katherine Hannigan), középosztálybeli család harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot. Anyja varázsló, apja mugli. Anyja nem tudta érvényesíteni akaratát, miszerint varázsló iskolába járjon Victoria, így „normális” szakmát kellett tanulnia. A középiskola elvégzése után, ösztöndíjasként került be Oxfordra, ahol jogot tanult. Itt ismerkedett meg későbbi férjével Eric-kel. Jelenleg vállalati jogászként dolgozik.

   Külsőségek

magasság || 165 cm
tömeg || 52 kg
szemszín || kék
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || nincs
kinézet || Kinézete mindig rendezett. Első benyomásra mogorvának tűnhet. Ritkán ereszt meg idegenek felé egy-egy mosolyt. Haja általában ki van engedve, szépen fésült, ápolt. Sminket nem nagyon visel, kivétel ez alól a különleges alkalmak.
egészségi állapot || allergia az állatok szőrére

   A tudás

varázslói ismeretek || V. évesként a Roxfortban, már elég sok tantárgyban szerzett némi ismeretet. Ha valami nem ment, akkor addig hajszolta magát, amíg azt meg nem tanulta. Erőssége a bájitaltan és a mágiatörténet. Gyengéje a gyógynövénytan és az átváltoztatástan, de kellő gyakorlással ezek is a megfelelő szintre fejleszthetők.
felvett tantárgyak || rúnaismeret, számmisztika
mugli képzettségek || tanult zongorázni, míg be nem került a Roxfortba
pálca típusa || 9,5 hüvelyk hosszú kőris fából készült, magja egyszarvúszőr

   Szerepjáték-példa

-Csillagom! Gyere ki a kertbe légy szíves, Anyáddal szeretnék valamit megbeszélni veled. – kiáltott Eric Kayleighnek.
Nem kellett sokat várni a kicsi barna lányra, apja hívó szavára egyből megjelent a ház mögötti kellemes udvarrészen. Szerettek itt üldögélni hármasban, hisz ez volt a ház legkellemesebb része. Az oldalajtón kilépve, egy kisebb köves út vezetett a virágokkal övezett kertben lévő asztalhoz, székekhez. Bár nem Kayleigh anyjáé, hanem George-é, az alkalmi kertészé az érdem, hogy ilyen szépen festett a megnyugtató környezet, a nő mégis rendszerint magáénak tulajdonította a sikert. Véleménye szerint a kerti munka felügyelete is legalább annyira fontos, mint annak elvégzése.
A szülők már kint ültek, mikor Kayleigh is csatlakozott hozzájuk. Nem kérdezett semmit sem, csak leült, és kezébe vett egy pohár frissítő limonádét. Miközben kényelmesen elhelyezkedett a rattan kanapén, felváltva figyelte szülei ábrázatát, ami nem kecsegtetett sok jóval.
Biztos volt benne, hogy kiderült, a múltkori zongoraóráról való lógás. Pedig megmondta Louisnak, hogy nem árulhatja el a szüleinek, különben elmondja, hogy rendszeresen eteti itt az unokaöccsét. Szenvedés volt neki a zongoraóra, és mindent elkövetett, hogy ne kelljen azon részt vennie. Louis pedig általában segítette, de valószínűleg, most már neki is elege lett a hazugságból. Kayleigh nyelt nagyot a frissítőből, és várta a megsemmisítő prédikációt, amit most Apjától kapni fog, hiszen minden bizonnyal nagy csalódást okozott neki ezzel a kis hétfői kiruccanással.
Végül, Victoria törte meg a csendet, és egy kisebb sóhaj után hozzálátott a történethez, ami valószínűleg örökre megváltoztatott mindent.
-Leigh, nem is tudom, hogy hol kezdjem el. Van valami, amiről sosem beszélgettünk. Az én családomnak van egy kis különlegessége. Anyám varázslóasszony volt. – csapott bele a közepébe - Apám tudott róla, de sosem nézte jó szemmel. Én is örököltem ezt a képességet, de jó Apámnak köszönhetően sosem élhettem vele. Azt gondoltam, hogy ez itt el is múlt és vége...
Kayleigh szemei kissé tágra meredtek, de igazából nem is fogta fel elsőre, hogy miről van szó, de azért lopva apjára tekintett, ő érti-e, hogy miről is van szó valójában, de apjától csak egy kisebb bólintást kapott.
- ... de aztán most, hogy megkaptuk ezt a levelet, már tudom, hogy nem szakadt meg ez a szál, hanem benned tovább él.
Kayleigh kezébe adott egy gyöngy betűkkel megcímzett levelet. Elvette tőle a frissítőt, majd a két szülő hagyta, hogy a lány is elolvashassa az írást. Kayleigh felbontotta azt, és mohón elkezdte olvasni egyik sort a másik után. Még mindig nem fogta fel teljesen, hogy miről van szó, csak azt, hogy másik iskolába kell mennie. Letette a levelet, és Apjára pillantott.
-Szóval, el kell mennem ebbe a Roxfortba? – kérdezte kissé értetlenül.
-Édesanyáddal úgy döntöttünk, hogy mi megadjuk neked azt a lehetőséget, hogy megismerd ezt a másik világot is, hogy el tudd majd a későbbiekben dönteni, melyik úton szeretnél tovább menni. - Eric hangja kissé szomorúnak hangzott.
Nem tudta mi vár még rá, mégis tudta, hogy ez valami más lesz, mint amíg eddig tapasztalt. Valahol érezte, hogy jó ez, csak nem akarta elhinni. Anyjára pillantott, aki sokkal jobban örült ennek a levélnek, mint ő. Kissé elszégyellte magát, és egy apró mosollyal fordult Anyja felé.
-Rendben, ha menni kell, akkor megyek. Biztosan jó lesz. – mondta Anyjának.
-Persze, hogy jó lesz! – válaszolta a nő, némi megkönnyebbüléssel a hangjában – Nagyon sok mesélni valóm van még! – tette hozzá.
A délután további részét egy hosszú történet elmesélése tette ki. Kayleigh figyelemmel hallgatta Anyját, aki amit csak tudott, igyekezett elmesélni lányának. A megkönnyebbülés, hogy nem kell tovább titkot hordoznia, örömmel töltötte el Victoriát.

   Egyéb

avialany|| Michelle Trachtenberg