Szárnyas Vadkan - DS gyűlés

[o – DS találkozó – o]

o – DS találkozó – o

oo – Roxmorts utcái – oo

Végre elérkezett az a nap is, amikor egy maroknyi, na jó, ez túlzás, egy-két tanár kíséretében a diáksereg levonulhat az iskolától nem is olyan távol terpeszkedő falucskába, hogy ott aztán kedvüket tölthessék. Igazán kikapcsolóak tudtak lenni ezek a kiruccanások, mert odalent mindenki elszabadult egy kicsit a hétköznapok gondjaitól, azoktól a terhektől, amelyeket a Roxfort, a tanulmányok, vagy éppen viták, ellenségeskedések róttak rá az emberre. Így volt ez jól, Roxmortsban mindenki azt tette, amit szeretett, távol a bajtól, mindentől.

Neville szokásához híven Trevor kutatásával vágott neki a túrának, jobban mondva azon a rövid szakaszon, amíg még az iskolában voltak, árgus szemekkel meredt jobbra, és balra, hátha megtalálja kedvencét. Persze ez nem történt meg. Az igazat megvallva már hozzászokott ehhez az évek során, a varangy többet lógott szabadon, mint nála. Nem is háziállat volt, inkább valamiféle ismerős, aki alkalomadtán visszakukkantott a fiúhoz, megnézni, nincsen-e vele valami probléma. Miután a hatalmas sereg kilépett a kovácsoltvas kapun, a fiatal Griffendéles zavartan tekintett körbe. Bárgyú mosollyal az arcán nyugtázta, hogy annyira elbámészkodott, hátramaradt, egy csapat Mardekáros kíséretében. Azok persze gúnyosan vigyorogva mutogattak felé. Neville össze-vissza kapkodva fejét szaporázta meg lépteit, hogy felzárkózhasson barátai mögé. Szerencsére Hermione, Ginny, Harry és Ron most is együtt baktattak lefelé. Az igazat megvallva nem érezte elégnek magát ahhoz, hogy közvetlenül melléjük lépdeljen, így inkább csak lassan topogott mögöttük pár lépés távolságban. Azon merengett, miért is különleges a mai nap, merthogy tudta, valamiért más ez a séta, mint a többi lenni szokott. Egészen elmerült a gondolataiban, így azt sem vette észre, hogy a faluba érvén nyugalmasan továbblépdelt, miközben mellőle már mindenki eltűnt. Kanyarból sem figyelve a kvartettre bandukolt el mellettük, és haladt tovább, amerre az út haladt.

Percek kellettek, mire feleszmélt, hogy túlzottan nagy a csend körötte. Megtorpanva emelte meg tekintetét, és meredt maga elé. Teljesen lefagyott, valahogy úgy, mint amikor Hermi elsőben földhöz vágta. Félszeg tekintettel fordította először jobbra, majd balra a fejét, hogy valóban nincsenek-e mellette a társai. Mindösszesen falubélieket látott, azok is jobbára mosolyogtak és vigyorogtak rajta, annyira egyértelmű volt a dolog. Aprókat topogva fordult meg, és nézte maga mögött a kietlen utcát. Rosszul érintette, hogy nem figyelt eléggé, vagy legalább barátai nem szóltak neki. Bár tény, lehet, megtették, csak annyira nem figyelt, hogy elhaladt mellettük.

Tekintetét a földre szegvén merengett el ismételten, miközben kezeit hol ökölbe szorította, hol pedig elengedte.
~ Roxmorts…Roxmorts…Fontos! Tudom, hogy fontos. ~
Hirtelen felcsillantak azok a mogyoróbarna szemek, a fej megemelkedett. Igazi diadalittas pillantás követte a villámszerű felismerést.
- A találka!
A szavak kiejtése közben jobbjával homlokon csapva magát mosolyodott el, elvégre sikerélmény volt emlékezni egy efféle fontos eseményre. Vagy valamire, amire éppen készül, ami fontos, valószínűleg, ha ennyire be lett harangozva, és mégsem. Kevesen tudtak róla, de Ő igen, ez pedig nagy szó volt. A széles mosolyt követően lefagyott a vigyor az ajakiról, mert nem tudta késésben van-e. Ütemes léptekkel porolt végig az utcán, majd fordult rá a Vadkanhoz vezető szakaszra.

oo – Vadkan – oo

Odaérve a Szárnyashoz, jobban mondva annak kopott, és kosszal fedett sarkához megtorpant. De úgy rendesen, a feje is eltorzult egy pillanatra, amint meglátta, ki próbálkozik betörni a fogadó…
~ Ez most fogadó, vagy kocsma? Mi van akkor, ha ivó, vagy pub? ~
Megrázta a fejét, maga sem értette, hogyan juthatnak ilyen hülyeségek az eszébe pont most, amikor Yolanda az ajtót rángatja. Bátortalanul álldogált a sarkon, aztán rászánta magát, hogy odamegy…persze pár lépést követően ismét megtorpant. Megemelte egyik kezét, mintha valamiben kapaszkodni szeretne, hogy húzza magát az ajtó felé, és segítsen. Aztán azzal a lendülettel meg is fordult, és visszaoldalgott a sarokhoz. Nem akart hülyének festeni, ezért kérdőn méregette az útszakaszt, mintha várna valakit, vagy valakiket.

Az egyik sanda pillantást követően, mire ismét visszatekintett, a Hollóhátas lány eltűnt az ajtóból. Lopva persze körültekintett, hányan figyelik. Mivel azonban senki sem méregette, határozott lépésekkel indult meg az ajtó felé, biztos volt benne, hogy Yolanda valamit félrenézett, és amiatt nem tudta kinyitni az ajtót. Odaérve rádobta mancsát a kilincsre, majd megrántotta azt kifelé…nem nyílt. Megnyomta befelé…semmi. Elég kellemetlenül érezte magát, de nem adta fel. Megint lenyomta a kilincset, aztán vállával odaverve az ajtónak robbant be a koszos kocsmába. A lendület tovább vitte, és csak azért maradt talpon, és nem zúgott el perdületből, mert fogta a kilincset. Összeszedve magát vitte tovább a lendületet, és vágta be a vaskos ajtót, mintha ezt direkt így szerette volna. A csaposra pillantott, majd egy fura mosoly kíséretében emelte meg kezét, hogy intsen annak.
- Jó napot!
Nem tudta, mit is lenne illő rendelni, így pár pillanatig álldogált, és az italokat méregette, amelyek a pult mögötti polcon sorakoztak. Nem akart alkoholizálni, így vállat rántva lépdelt az összegyűltekhez.
- Sziasztok!
Valami mosolyféle jelent meg az ajkain, de látszott rajta, hogy zavarban van. Túl sok volt a diák, feszélyezve érezte magát kissé.

Az arcok bátortalan felmérését követően oldalra pillantva emelt el egy széket az egyik, már így is megkopasztott asztal mellől, majd heveredett le Luna, és Iza környékén. Egyenlőre csendesen figyelte az események folyását…

[[DS találkozó @ Roxmorts]]

[DS találkozó @ Roxmorts]

Egyedül. Talán ez lenne a legjobb szó a mostani állapotomra. Magányosan. Ha keressük a megfelelő jelzőt a hangulatomra is. Hát de mit lehet tenni, az én formám már csak ilyen. Valahol talán még stílusosnak is lehetne nevezni, vagy legalábbis próbáltam úgy tenni, mintha jól érezném így magam. Bár saját magamat nem tudtam meggyőzni (vicces is lett volna) de a többiek látszólag elhitték, hogy minden görbe-egyenes, más meg nem számított. Ideje volt felnőni, és rájönni, hogy nem szabad támadható felületet mutatnom magamon… Konklúzió: Az élet kemény… de én keményebb vagyok, ha-ha…
Legalábbis szerettem volna ebben hinni, miközben támasztottam a korlátot Roxmorts egyik boltja előtt. Elvileg mennem kellett volna Potternek valami gyűlésére, mert mittoménmilyen népeket szed össze, hogy majd egy csapat tizen’x’ éves lenyomja a Sötét nagyurat… Na mindegy, anno megdumáltuk Vikivel, Amandával meg Damiennel, hogy ott leszünk, hát nincs visszaút. Kedvem az most nagyon nem volt hozzá, de mit lehetett tenni? Ha tudtam jó képet minden felém forduló Roxfortosnak, akkor ez sem fog nagyon megártani.
Amúgy meg nem tom mit sajnáltatom magam már megint, ideje volna megszoknom ezt az egészet. Mindig is így volt, mindig is így lesz, lassan már kezdem megszokni. Egyik ismerősömet megöli egy dementor, a barátnőm elhagy mer… mer nem tom, a legjobb haverom depressziós. Első félév letudva. Utána eltűnik a legjobb haverom, majd beleszeretek a barátnőjének a legjobb barátnőjébe, aki ismét csak lekoptat… hogy miért? Hát arra jöjjek rá magamtól, úgyis sok a szabadidőm, meg hosszúak az éjszakák… na meg a roxmortsi hétvégék, amikor egyedül lazulok, mer nincs pofám játszani a felesleges harmadik szerepét Damienék mellett, Viki meg… Viki úgy néz ki kerül engem, olyan szekér után meg minek rohanni ami nem vesz fel? Vonjuk le a következtetést: élhetem tovább az agglegények megszokott mindennapjait.
Na de nem érdekel, többé már nem. Régebben talán még öltem volna magam érte, talán még múlt héten is... de most? Hát nem tud meghatni. Arccal a vasútnak, azt majd lesz valami. Élem az életem, aztán majd lesz ami lesz, ennél rosszabb már csak nem lesz...  Na de addig illő lenne elindulni, mert még elkésem. Mondjuk jellemző volt rám a „stílusos késés” (ha már a stílusoknál tartunk) de kivételesen nem akartam magamra felhívni a figyelmet.
Akkó’ hajrá! Gondoltam magamban, miközben ellöktem magam a korláttól, és feljebb húztam a pulóveremen cipzárt. Biccentettem egy szobatársamnak, aki épp próbálta nem leleplezni, mennyire nem érdekli egy hugrabugos csávó beszámolója… én legalábbis így láttam, lehet hogy tévedek, akkor evvan.
Hosszú léptekkel indultam el a faluban, eleinte elvegyülve a tömegben, majd betértem egy kis mellékutcába. Egy kis mellékutcába, ahol Szárnyas Vadkan volt. Vettem egy nagy levegőt, majd felerőltettem a képemre a szokásos félmosolyom, miközben benyitottam…
-’napot – szóltam oda a csaposnak. Lehet, hogy megismert mert már párszor voltam itt Damiennel, lehet hogy nem, nem az én gondom. Igen, mondták már, hogy újfent nemtörődöm (na meg flegma, vagy „hülye paraszt”) lettem. Ez van, akinek nem tetszem, nem néz rám. Eddig komolyan vettem az életet, a mellékelt ábra mutatja hova jutottam.
Csak ezek után néztem végig a Roxfortos arcokon. Természetesen a Potter féle trió már itt volt, meg egy-két ismerős arc… Pl Damien és Amanda, de már képviselte magát Neville is, aztán két csaj a kviddics csapatból, két ötödéves hollóhátas talán Luna és Aud ha jól rémlett a nevük, éés… és mindegy voltak már jópáran, pont.
- Csáó –köszöntem az egybegyűlteknek, majd ledobtam magam Damien mellé:
- Szeva arc! –mondtam már halkabban- Amanda-biccentettem a lánynak is- Lemaradtam valamiről? –kérdeztem megjátszott érdeklődéssel. 99%-ra saccoltam, hogy még semmi érdekfeszítő nem történt, de azért a látszatot fent kellett tartani…

[DS]

DS



Újabb meglepetés a hét végére. De ez legalább jó. Nem büntetőmunka, nem plusz feladatok tömege. Egy olyan szabad hétvége, mikor azt csinálhatunk mi diákok, amit akarunk. Hála a jó égnek. És mire is jó egy március este? A titkos tervek szövögetésére.
Lehet, hiba, hogy jelentkeztem a Potter féle csapatba. Ám nem zavar mások elgondolása az ügyről. Mert van, ami aggasztóbb az ostoba felületes ítélkezésektől. Mint például Vol… öhm… Tudjukki. Na ő nagyon is. És Potter pedig az egyetlen esélyünk ellene. Ezt még én is belátom.
Rohamtempó Roxmorts utcáin. Igen, Briant már megint késésben vagy. Ez tőlem némileg megszokott, de… na persze kifogásokat keresni könnyű. Mert most mondhatnám: tényleg nem tehetek róla. Pedig igen. Ám a pár perces késést csak bele lehet kalkulálni a találkozóba. Ha Potternek fontos a csapat, akkor megérti… de ott a bűvös szó, a ha. Persze megértem, ha mégis berág rám. Én is ezt tenném a helyében. Világosan megmondta, hányra hova kell jönni. Én is útálom magam ilyenkor. De ez sem vígasz.
Se neki.
Se nekem.
S míg rohanvást elsuhannak a boltok mellettem, gondolataim elkalandoznak. Mert állítólag sokan leszünk. A Mardekár ház kivételével szinte az összes házból jöttek emberek. És ez jó. Nagyon jó. Úgy tűnik a többség kezd észhez térni, és rájött hol van a kutya elásva. Pontosabban a kígyó inkább. És ez, na igen, megnyugtató tudat. Ugyanis legalább van olyan, aki mérlegeli a helyzetet és átlát egy ócska szemfényvesztésen, egy primitív trükkön. Például a Prófétában hangoztattakon. Ezért pedig minden elismerésem Harrynek. És persze a barátainak.
Sietve érek a Szárnyas Vadkanba, amely az az utolsó hely, ahova betenné ép eszű ember a lábát. De mivel ide kell jönni, nincs más esélyem. Jöttem, láttam, itt vagyok. Igen, itt vagyok. Igaz, szinte utolsóként, de ez így alakult. Nem tehetek róla, hogy az az ostoba bagoly nem bírt hamarabb ideérni. A levelet meg mindenképp meg kellett várnom apámtól. Bizony, bizony.
Tekintetem gyorsan siklik körbe a nem túl nagy termen. Koszos padló, feslett tapéta, na és pár patkány megbújva a sarokba. Gusztusos. Nem csoda, ha nincs forgalom. Valahol értem, miért jó választás a hely. Csendes, embermentes, ide a kutya sem jön. Elvileg. Bár tény, van egy két fura fazon elvétve egy egy asztalnál. Ám a csapat itt van, nekem csak csatlakoznom kell hozzájuk. Amit meg is teszek.
A csoportosulásban feltűnik Michael, így felé indulok miközben kerítek magamnak egy üres széket.
- Üdv emberek! – intek, s közben sármos mosollyal pillantok körbe. Sokakat ismerek, hisz sokak az évfolyamomra járnak. Luna, Mione, Ron, Neville, Cho és igen… Yolanda valamint Iza. Na még csak ez kellett nekem.
Miközben lehuppanok a székre hatalmas nagyot nyelek. Erre nem gondoltam. Mármint, pont itt, pont most találkozni a két lánnyal. Yo és a véla génjei…. Ő ezzel fogott meg. Ki képes ellenállni egy vélának? Na persze a nővére, Yvette se… de az a fagyos természet! Yolanda sokkalta… emberibb. Yv az elérhetetlen. Iza meg….
Iza. Na igen, a földre szállt angyal. Az én szememben legalábbis. De persze ez hétpecsétes titok. Nem kell erről senkinek sem tudnia. Egyenlőre. A többit meg az idő dönti el.
Laposakat pislogva mérem fel a többieket, s végül a szervezőkre vándorol a tekintetem. Mione olyan, mint mindig. Határozott, magabiztos, legalábbis így kívülről. Ron olyan Ronos. Másmilyen nem is lehetne. Harry pedig… na igen, az ő fejébe jobb nem belelátni. Bár érdekelne, mit érez, mint vezető. Hisz ez a feladat nem mindennapi megpróbáltatottsággal jár. De ha valaki, akkor ő biztosan helyt is áll.

[’’DS gyűlés]

’’DS gyűlés

A fogadóba, vagy inkább omladozó „csodakocsmába” való megérkezést követően a trió tagjai leheveredtek egy, az ajtótól legtávolabb eső, az árnyék áldásos leplével fedett sarokba. Persze a helység nagyságából fakadóan azért a legtávolabbi szó nem jelenthetett többet pár méternél. Harry egy támla nélküli széken foglalt helyet, és jobbára gubbasztva figyelte hol az ajtót, hol pedig két barátját. Az igazat megvallva elmerengett rajta, hogy a fal mellé húzza az ülőalkalmatosságot, legalább kényelmesen hátradőlhessen. Maga sem tudta, miért, de ahányszor rászánta magát, annyiszor vetette el szinte azonnal önnön ötletét. Furcsa az emberi elme, és lélek…vagy egyszerűen csak lustaság? Merengése addig tartott, amíg Mione megkezdte a legfontosabb eszközök kipakolását az asztalra…pergamen…tinta…ami csak kellhet a tagok feljegyzéséhez, esetlegesen valamiféle alapítólevél megírásához. Bár tény, azzal, ha efféle irományt készítettek volna, mindenképpen a mihamarabbi lebukásukat sürgetik meg saját szándékból. A fiatal, Üdvöskének tartott Griffendéles biztos volt benne, hogy ezt barátai is tudják, legfeljebb, ha nem gondoltak rá, akkor alkalomadtán szólni fog, hogy talán mégsem kellene megírni azt a bizonyost. Azért, egy felnőtt, aki már évek óta azzal keresi a kenyerét, hogy megbűvölt tárgyakat vizsgáljon, biztosan rájönne bármiféle turpiszságra. A baj pedig annyira kell csak a nyakukba, mint egy Mardekáros a háza Klubhelységébe.

Percek teltek el némaságban, nem érkezett senki, Hermi és Ron sem voltak hajlandóak túlzottan sokat beszélni…Harry aztán pláne nem volt abban a hangulatban, hogy tegye. Igaz, a faluba vezető úton meglehetősen oldott hangulatban masírozott, azonban, mióta helyet foglalt idebent…mintha elvágták volna az eddigi történéseket. A földre szegvén fejét dőlt előre, és vetette meg könyökeit a térdén, majd kulcsolta össze ujjait. Elmerengett, ismételten…annyi minden jutott az eszébe hirtelen. Az elmúlt hetek nyomasztó problémái, azok a hangulatváltozások, amelyeken rendszeresen átesett. Az egyik pillanatban örült annak, hogy süt a nap, örült a barátainak…a másikban pedig olyan gondolatok mérgezték elméjét, amelyektől maga is megrettent. Jobban mondva, nem rettent meg, csupán…nem gondolta volna, hogy képes ilyeneket felidézni maga előtt. A legrosszabb az egészben az volt, hogy úgy érezte, mindent, ami megjelent lelki szemei előtt, át is élte, pedig nem. Nem mindet.

Hirtelen kizökkent, felkapván fejét próbálta beazonosítani, mi is volt az, ami megszakította a gondolatmenetét, amelybe oly mélyen merült. Az ajtó, kinyílt. Ismerős arcok toporásztak be azon, Amy és Nicole, két életre való teremtés. A fiú nem ismerte az esetlegesen érkezők pontos létszámát, elvégre nem voltak konkrét meghívottak…csak filozofálni lehetett, vajon kik fognak megjelenni. A titkos források kiknek adták tovább az elejtett magvakat tervükről? Olyan kérdés volt, amelyre csak az idő hozza majd meg a választ. Óvatosan kellett szervezkedni, nehogy olyan ember is megneszelje a dolgot, akit nem szerettek volna a gyűlésen látni. A két Griffis lány helyet foglalt, és ahogyan az várható volt, megpróbálták cseverészéssel elütni az időt, míg a többiek nem érkeznek…már ha jönnek még. Elvégre, már maga az ötlet is túlontúl merésznek volt mondható, hogy sokan komolyan vegyék. Pedig, Harrynek nem volt célja egy valódi hadsereg felállítása. Inkább afféle baráti kör, akik segítik egymást, akik tanulnak egymástól, ha kell, akkor meg tudják védeni magukat. Halovány mosolyt erőltetve az ajkaira szólalt meg, hogy válaszolhasson a feltett kérdésre.
- Reménykedem, hogy minél többen eljönnek!
A mondatot követően oldalra pillantva mérte végig Mio és Ron arcát, mintha valamiféle bátorítást várt volna tőlük, vagy valamiféle, hát, bármit. Nem aggódott, csak, megnyugtatta a két barát jelenléte. Mielőtt bármi történhetett volna, harsant fel ismét a fogadó ajtajának nyikorgó zsaluja. Luna érkezett meg a maga egyedi stílusában. Harry örült a lány jelenlétének, a tavalyi évben igen sokat beszélgettek, és barátság szövődött közöttük.
- Szia Luna!
A köszöntést követően kissé kihúzta magát a széken, elvégre nem ülhetett ott, mint valami púpos házi manó. Egyre több ember kezdett szállingózni, és java részük bizony csatlakozott a társasághoz, várván a kezdő szavakat. Ennek ellenére Harry még várt, hátha érkeznek újabb és újabb emberek. Úgy festett, hogy amit elindítottak, az valóban érdekli a diákokat, legalábbis addig biztosan, amíg megbeszélik az alapokat. Aztán majd kiderül, mekkora is lesz a valós létszám. Természetesen minden érkezőnek illedelmesen köszönt, vagy biccentett, kit mennyire ismert.

Minthogy meglehetősen szép kis csapat gyúlt össze, a fiú már azon volt, hogy felkel, és megpróbál valamit habogni a tervekről. Mielőtt azonban bármit tehetett volna, az ajtó majdhogynem kiszakadt a helyéről. Neville söpört be azon orkánként…mosoly húzódott az ajkakra, egy kis megnyugvás…egy meghatározhatatlan, kellemes érzés. Mintha a gondok kiszakadtak volna a testéből. Midőn Neville csatlakozott, még érkezett egy Griffendéles, Harry csak látásból ismerte, de a nevére emlékezett. A másik fiú Briant volt, a Hugrabug házának egyik neves képviselője. Itt volt az idő…akik tudtak a gyűlésről, megérkeztek…a többiek legfeljebb késnek majd kicsit…de a beszélgetést el kell indítani, elvégre nem ülhetnek naphosszat a fogadóban, mint valami bamba csorda.

Azzal a lendülettel, ahogyan elhatározta, kezdenek, egyenesedett fel, majd tekintett végig az arcokon. Mindenkin…nem tolakodón, csak jelezvén, mindenkire számít, és szeretné, ha a beszélgetés alatt minél többen adnának magukból, hogy összeállhasson a kép, mit is fog képviselni a sereg, jobban mondva baráti kör. Sokan, a megjelentek közül tudtak vigyázni magukra…de voltak olyanok, akiknek elkélt a segítség, egyenlőre. Megemelve tekintetét szólalt meg, határozott, erős hangon.
- Sziasztok! Örülök, hogy ilyen sokan érkeztetek, hogy ilyen sokakat érdekel, mit is takar a két szó, Dumbledore serege.
Egy lépést téve előre fordult az asztal felé, ahol Mione és Ron ült…aztán az elé lépvén vetette meg rajta magát, és folytatta a megkezdett beszédét.
- Nem, nem egy hadsereget, akik felveszik a harcot vele!
A mondatot kellően komolyan mondta ahhoz, hogy elvegye a kedvét azoknak, akik csak a gyerekes háborúskodás miatt jelentek meg a találkozón…elvégre, egy diákokból álló csapat meg sem közelítheti azt az erőt, amelyet a kopasz nagyúr, és csatlósai képviselnek.
- Aki arra számított, hogy botor módon háborút hirdetünk, rosszul hitte. Nem áll szándékomban kitenni senkit sem egy Halálfalóval, vagy bármely más veszedelemmel való találkozásnak.
Harry tekintete egy pillanatra elkomorodott…számolt vele, hogy majd lesznek felszólalók, de jelen helyzetben szerette volna befejezni, amit elkezdett.
- Tudom, a veszedelem nem olyan, amit választhatunk…jön, és kész! Emiatt is, arra gondoltunk a barátaimmal, hogy elsősorban egy önképző szakkör lennénk! Segítjük egymást, főleg Sötét Varázslatok, és azok kivédését illetően. Párbajok…tehát a gyakorlat. Ami a legfontosabb!
Itt megállt, hadd emésszenek a diáktársak, elvégre hirtelen taglózta le őket. Pár pillanatig fürkészte a tekinteteket, majd újfent felszólalt.
- Tudom, hogy az egymással való párbajozás meg sem közelíti azt, amikor szemtől szemben állsz a bajjal…
Elakadt a szava, tekintete a földre szegeződött. Igen, olykor még megkísértette az a bizonyos emlék, és a vele járó fájdalom. Nem tekintett fel, úgy folytatta.
- De úgy véljük, ez remek alkalom mindenkinek, hogy valamelyest felkészüljön, ha ilyen adódna, amitől Merlin óvjon mindenkit!
Minthogy sikerült legyűrnie magában azt a bizonyos zölden villanó átkot, és a mögötte halállal szegélyezett utat, ismét feltekintett.
- Nos? Vélemények?
Érdeklődve mérte végig a tetemes létszámra duzzadt csapatot, várván azok reakcióját a hallottakra.

[DS]

DS

 
 
 Már elég régóta járt szájról szájra a pletyka, hogy Harry Ron és Hermione hármas terveznek valamit, valamit ami Voldemort ellen szólna. Csak azok értesülhettek, eme kis társaság összejöveteléről, akiket méltóknak találtak rá, és mi azon kevesek közé tartoztunk. Greg, Dam és Mary mind hárman tőlem tudták meg a híreket és mindhárman azonnal bele is mentek, hogy mi sem maradjunk ki ebből a buliból. Én kitől tudtam meg? Persze hogy Ginnytől, igaz szerintem Ron annyira nem örült, hogy én is csatlakozni fogok, de mit is számít, tudom, hogy a látszat ellenére azért ő is szeret engem, mondjuk, abba nem lennék biztos, hogy az ellenkezőjével tisztában van e. Mert tény, hogy nem sok kedves megnyilvánulásom van keresztfivévem felé, de azért imádom őt is, csak bosszantani még jobban.
  Három óra volt megbeszélve a Szárnyas Vadkanban. Persze, hogy már jóval három után járt az idő, de közbe jött egy apróság, kivételesen nem én voltam a hibás, hogy késtem. Tudta a fene, hogy bele fogok botlani Dracoba miközben a faluba tartok és vagy húsz percet töltünk a fák takarásaiban egymás karjaiba bújva. Szerettem ezeket, olyan izgalmasak voltak, ahogy bujkálnunk kellett, hogy senki meg ne lásson, csak fokozta az egymás iránti szenvedélyt és alig bírtuk beérni ilyenkor egy-egy csókkal. Ó, Rómeó…
  Jelenleg már szinte rohantam a kocsma felé, amit tegyünk hozzá ki nem állhattam, nem is értem miért pont arra helyre kellett megszervezni az egész találkozót. Tény, hogy állandóan kihalt, de feltűnőbbek már nem is lehetnénk, oda csak azok járnak, akik terveznek valamit, diákok meg… De lehet, hogy tévedek, de nekem akkor is unszimpatikus egy hely volt. De ha oda, akkor oda, nem nyavalygok. Volt más sokkal nagyobb dolog, amin rághattam magam ezzel a délutánnal kapcsolatban.
  Az egyik maga Harry volt. Nem igazán beszéltünk azóta, hogy elküldtem a csapatból, pedig illet volna tisztázni a dolgokat, csak… Én nem voltam egy olyan üljünk le, beszéljük meg a dolgokat típus, és ahogy ismertem, annyira ő sem. Fogalmam sem volt, hogy mit fog majd szólni, ha engem is meglát, mert akkor mikor kiraktam, akkor elég csúnyán váltunk el. De megérdemelte, egyszerűen már nem lehetett vele dolgozni és én meg akarom nyerni az idényt, de ő csak hátráltatta az egész csapatot. Megértem én, hogy nehéz időket élt át, de akkor sem másokon kell levezetni a feszültséget, én pedig nem tűröm az ellenvetéseket. Ott én voltam a főnök, én irányítottam, itt most ő lesz, és én nem fogok beleszólni abba, hogy mit csinál. Másrészről, meg azért illet nekem is ott lennem, ha már az évfolyam jobbik feléhez tartozom, és van néhány meglepetés az én tarsolyomban is, ami még jól jöhet ebbe a seregbe.
  A másik ember, aki miatt nem igazán fülöt a fogam ehhez az egészhez Greg volt. Igen, Gregory Hawk, aki rekord sebességgel lépett a legek közé és most nem régiben kiderült, hogy szerelmes belém, és hiába hogy nekem sem közömbös köztünk soha nem lehet semmi. Miért? Mert egyrészről másba vagyok szerelmes, másrészről viszont a családom sose engedné.
  Hát igen…Mirol vagyok. De akkor egyáltalán miért megyek egy olyan gyűlésre ami Voldemort ellen szól, ha én egy olyan család részese vagyok már, akik őt szolgálják? Erre még én magam sem tudtam a választ. Kétfelé húztam, az egyik felem a Mirolokhoz, de a másik a barátaimhoz és a barátaim mind-mind egytől-egyig ott ültek a Szárnyas Vadkanba és már valószínűleg Harryt hallgatták.
  Halkan nyitottan az ajtót, nem akartam semmit megzavarni, ha netalántán már elkezdték, de reménykedtem benne, hogy nem. Hát, nem jött be a reménykedés, mert már nagyban szónokolt Harry mikor beléptem a kocsmába.
  -… meg sem közelíti azt, amikor szemtől szemben állsz a bajjal…
  Kb., ennyi volt, amit felfogtam Harry szavaiból, vagyis legalább amennyit hallottam belőlük. Nem ültem még le az asztalhoz, főleg mert nem akartam semmit sem megszakítani, de jobb is volt, mert még nem fejezte a mondanivalóját.
  - De úgy véljük, ez remek alkalom mindenkinek, hogy valamelyest felkészüljön, ha ilyen adódna, amitől Merlin óvjon mindenkit!  Nos? Vélemények? 
  Nem tudom, mit is mondhatott eddig Harry, de nekem ez a rövid foszlány is elég volt, hogy értsem, és ahogy körbenéztem a többieken nekik is. A kérdés már csak az volt, hányan szándékoznak maradni is, hisz nem volt veszélytelen játék, amire Harry most invitált minket. De a legtöbben lassan már nagykorú varázslók leszünk, és senkit nem lehet majd visszatartani a harctól, ha tehetnénk már most is a harcmező kellős közepén lennénk és küzdenénk az életünkért. A gondom csak az volt, hogy még mindig nem tudtam, hogy vajon melyik oldalon is fogok majd állni, mert itt jelenleg ezt a sok határozott arcot látva nem volt kétséges hová húz a szívem, de mikor egyedül voltam, vagy Dracoval, vagy szimplán a nagybátyámmal, akkor ez csak egy bagázs volt a sok közül, akik botor módon azt hiszik képesek felvenni a harcot Voldemort ellen.
  - Voldemort visszatért és nekünk meg kell tanulnunk forgatnunk a pálcánkat, mert már az életünk a tét. – mondtam.
  Sejtettem, hogy nem tőlem várták az első reakciót, főleg nem Harry, de ha már úgy is álltam, akkor miért ne mondjam el én is a véleményem.
  - Háború van, és ha nekünk van esélyünk gyakorolni és fejlődni, akkor ezt az esélyt meg kell ragadni. – folytattam – Jah és egyébként üdv mindenkinek – fejeztem be a kis mondókám, majd elindultak a többiek felé.
  Láttam, hogy Damien, Mary és Greg egymás mellett, vagyis inkább egymás közelében foglalt helyet, és, hogy Gregen kívül mindketten azt várják, hogy melléjük fogok ülni, de nem így tettem. Helyette inkább Joubert mellett foglalt helyet, aki évfolyamtársam volt. Nem igazán ismertem a srácot, de a közös óráknak köszönhetően azért tisztában voltam vele kicsoda, meg különben is a Hugrabug egyik terelője volt, akárcsak én a Griffendélé.

[Üdv köztünk]

...  DS  ...

Talán a várakozás percei is nyugodtabban teltek volna, ha rendel valamit magának. Vagy ha nyugodtabban nem is, legalább lekötötte volna a figyelmét. Egyébként is kényelmesebb a pohár vajsört bámulni, mint a szemben ülő, megszeppent társaságot. De mindegy, most már nem fog felállni a helyéről, amikor percről percre gyarapodik a létszám. Mire visszaérne a söntéstől, egyszerre hárman is elfoglalnák a székét. Szóval marad az unalmas, szótlan gunnyadás, a sarok fixírozása, és az újonnan érkezők feltűnésmentes elemzése.

Iza hátradől a billegő támlájú székén, és egy pillanatra megdermed; ha a fatákolmány most fogja megadni magát, ő azonnal elterül a mocskos padlón… remek bemutatkozás lenne a többiek körében. De nem, a támla inog ugyan, de egyelőre stabilnak tűnik az illesztése. Könnyedén nekiveti a hátát, ügyelve rá, hogy ne nehezedjen rá a kelleténél jobban. Ebben a helyzetben Harryék felé fordul, de tökéletes a rálátás a bejárati ajtóra is.
Így forgolódnia sem kell, s egyből kiszúrja például az első hugabugost a leendő DS tagok között, valamint a rögtön utána lépdelő Audreyt. Hát persze, hogy elért az önképző kör híre a lányhoz is, és hogy is maradhatott volna ki egy ekkora buliból. Iza csak rosszallóan fújtat, akár egy macska, de azért árgus szemekkel követi nyomon Aud ténykedéseit. Azt, ahogy sóhajtozva letelepszik a hozzá legközelebbi székre, és vigyorogva köszön a többieknek.
- Üdv köztünk – feleli kurtán Audnak, és ezzel együtt mély büszkeség tölti el; felülemelkedett a saját heppjein, és viszonylag emberségesen reagált évfolyamtársára is. De mikor véletlenül összeér a térdük, azért gyorsan pózt vált, nehogy ’túl közel’ kerüljenek egymáshoz a megbeszélés alatt.

Aztán a Vadkan ajtaja csak nyílik és csukódik, meg-megdöndítve ezzel a rozoga asztalokat, melyek remegő nagyapók módjára reccsennek a hangoskodókra. Az ivó létszámának folyamatos bővülésére a mogorva kocsmáros csak egyre gyorsabban és durvábban törölgeti a szutykos poharakat. Egyebet úgysem tudna tenni, hisz lassacskán túlerőben lesz a roxforti diákság színes képviselete; az ajtón már nem csak fiatalka lányok lépnek be, hanem a kíséretükben langaléta fiúk is. Egyikük-másikjuk egész idősnek tűnik a többiekhez képest, a testi adottságokról nem is beszélve. A csapos valami olyan véleményen lehet, hogy jobb a békesség, legalábbis egyelőre. Ki tudja, még hány fő várható…
A kiszolgáló egységgel ellentétben Izát sokkal inkább lázba hozza a népes gyülekezet. Bíztató pillantásokkal üdvözli az iskolából érkezőket, s némelyikük felé még hívogatón integet is. Anette, Yolanda, Neville – mind ismerős arcok, és valamiért jó érzéssel tölti el a lányt, hogy egy titkos gyűlés körében láthatja őket viszont.
- Szia – fordul széles mosollyal Neville felé, ahogy a srác letelepszik a közelében – Ugye, milyen izgalmas az egész? Fogadom, te már régen tudtál erről a gyűlésről – a mosoly árnyalatnyit sem halványul a lány arcán, aminek kifejezetten örül is. Szemmel láthatóan Neville feszeng egy kissé… nem mintha Izának a puszta jelenléte már nyugtató hatású lenne, de az oldott csicsergés általában felszabadítja az embereket.
A kocsma ajtaja megint nyílik, és ezúttal az a magas végzős srác oldalaz beljebb, aki olyan furcsa szemeket mereszt, valahányszor elmegy mellette a folyosón az osztálytársai körében. Talán valami baja van a griffisekkel, vagy csak érzékenyen érinti, ha ennyi lányt lát egyszerre… örök rejtély marad Iza számára, a maga franciás nevével, és a franciás fekete szemeivel.

Nem marad ideje tovább töprengeni a kérdéseken, ugyanis Harry felegyenesedve csendre inti a társaságot. Kissé mintha bizonytalannak tűnne, különben miért pillantgatna Ronék felé. Lám, még a Griffendél képviselője is meginog néha zavarában… milyen emberi! Iza előrébb dől ültében, nehogy lemaradjon egyetlen szóról is.
Dumbledore Serege… mint egy igazi hadsereg. Jó-jó, Harry pont most magyarázza, hogy a lelkes hallgatóság ne vegye szó szerint a csoport nevét. Nem fognak se pálcát, se kardot, de még parittyát sem rántani, egyszerűen felvértezik magukat a várható veszedelmekkel szemben. Tudással, gyakorlattal… de valahol akkor is Voldemort ellen fognak harcolni. Minden szerveződés, ami Dumbledorék mellett szól, az a Halálfalók nézeteinek mond ellent. Ez a felkészülés… hadsereg… minden olyan… egészen…
- Hihetetlen! Úgy értem… – pirulva megtekinti a cipője orrának állapotát. Kissé elragadták az érzelmek, de ha már magához ragadta a szót, hangot ad a dolognak, ami aggasztja némileg – És hol tartjuk majd ezeket az órákat, vagy miket? Mert van egy olyan érzésem, hogy egyik tanár se adná kölcsön a tantermét egy kis fakultatív délutáni programra… vagy mégis? – a mondat végére egészen elvékonyodik a lány hangja, s úgy tekint körbe az egybegyűlteken. Talán a szervezők már felkészültek erre a buta kérdésre is. Harryre függeszti a szemeit, és várakozva hallgat.

[Gyűlés]

Gyűlés



*Az első ember, aki befutott Nicole volt, őt Amy követte. A lányok leültek, s csevegésbe kezdtek. Ron egy biccentést, és egy alig hallható hellót küldött a lányok felé, hiszen, most ez is bőven megtette. Itt és most Harry volt a „főszereplő”. Ők... Mio és Ron, a két támasz, segítő és ötlet gazda voltak jelen.
Utánuk érkezett Luna, a kis hármas nagy örömére, hiszen őt jobban ismerték. Így a fiú is több figyelmet szentelt neki.*

-  Szia Luna. - mondta, félhangosan...

* Utána futott be Iza, egy griffes lány, majd egy hugrás srác, akinek Ron nem tudta a nevét. Csak annyit, hogy a háza kviddics csapatában játszik. Utánuk érkezett Audrey, egy hollós lány, akivel Ron nem is oly régen kellemesen elbeszélgetett az Óratoronyban, így az előzőektől eltérően, nem egy fejbiccentést kapott csak és egy halk hellot. *

-  Szia Audrey. - köszönt a lánynak, valószínűleg a többiek meglepetésére. Ron tudja valakinek a nevét...

* Majd érkezett egy újabb griffes srác Damien, akit csak látásból ismert. Aztán megérkezett ismét egy griffes, akinek a nevét Ron megint csak nem tudta, utána egy hugrás lány... Róla is csak annyi élt a srác emlékeiben, hogy kviddicsezik. Aztán két grifis, a srác, ha jól emlékezett talán Ian volt a neve, a lány pedig Anette. Őt nem lehetett elfelejteni. Néha olyan dolgokra volt képes... mint például most is... Feléjük is ment a hello, és a biccentés, hogy azért mégse érezze olyan feszülten magát.
A következő embert nem lehetett nem ismerni. Yolanda volt. Egy Delacour. Egy véla. Ron, hát nem kedvelte különösebb képen sem őt, sem a családját, de mit volt mit tenni. Itt volt és kész. Aztán egy srác, akiről semmilyen fogalma nem volt- Aztán megérkezett Neville. Ha Ron oda sem nézett volna, akkor is tudta volna, hogy ki érkezett... Hiszen szegény Nevillel vele járt a balszerencse...*

-  Szia Neville. - köszöntötte.

*Majd ismét egy hugrás kviddics játékos. Mi van itt? Kviddics meccset is óhajtanak játszani? S végül Greg, akit Ron látásból ismert.
Miután úgy tűnt, hogy mindenki megérkezett, Harry felállt, s belekezdett a dologba. Elmondta, hogy mi is ez az egész, és ki mire számítson. Eközben érkezett Ron kereszttestvée Vikitria a gyűlésre. Kicsit megkésve, de az arcán elszántsággal, s ennek szót is adott, amint Harry befejezte a maga mondanivalóját. Elég hirtelen és tartalmas dolog volt. S jogos is... De még is... Ők nem egészen ezt tervezték, bár a lánynak száz százalékig igaza volt.
Utána Izzi is felszólalt, hogy vajon hol is tartják majd az edzéseket. Persze erre felkészültek, s  Harry meg is adta a megfelelő választ, mint ahogy Vikinek is.
Ron, egyelőre csak ült Mione mellett, s hallgatta Harry szavait, illetve a különböző felvetéseket. Nekik, most nem volt lap osztva, kivéve, ha Harry nem szorul a „segítségükre”. Addig csendben figyel, s tekintetét egyik emberről a másikra vándoroltatja, illetve néha el-el időzik az előttük heverő pergamenen, vagy Mione vonásain.*

[DS]

DS

Nem is kell sokat várniuk, azonnal érkezik az első ember. Aztán a második, harmadik, és így tovább néhány perc különbséggel. Azért igencsak meglepő, hogy ennyien kíváncsiak az általuk eltervezett dologra. Számos Griffendéles érkezik, a lány kezében egy egyszerű pennát tart, az asztalon pedig egy sárga pergamen, melyre folyamatosan kerülnek fel az érkezők nevei. Többnyire a saját házukból valók vannak, de akadnak Hollósok és Hugrások is. Még szerencse, hogy a Mardekár nem tud a dologról, mert biztos, hogy valahogy keresztbe akarnának tenni nekik.
-Szerintem Harry… - mondaná a fiúnak, aki épp felállt a székről, hogy belekezdjen mondókájába. Hermione épp jelezni kívánta felé, hogy talán ideje elkezdeni a gyűlést, mégsem rabolhatják el a drága roxmorts-i szabadidőt a többiektől, ráadásul elég feltűnő jelenség egy kupac diák a Szárnyas Vadkanban, ami köztudott, hogy népszerű hely a Roxfortosok körében, főleg, mikor jó az idő, és sokan le is jönnek a kastélyból egy kis kikapcsolódás érdekében.
Igazából már korábban készített egy jelenléti ívet, amire azok neve került fel, akik nagy valószínűséggel el fognak jönni. Nos egyre több név mellett gyűlik a pipa, viszont az új pergamenre is, amire azokat írja, akikről nem gondolta volna, hogy veszik a fáradságot és eljönnek.
Vajon komolyan gondolják ők ezt, amit Harry, Ron és ő kitaláltak? Vajon van egyáltalán fogalmuk arról, milyen nagy jelentőségű ez az egész dolog, amit ők a fejükbe vettek? Ó dehogyis… Ugyan már. Senki, de senki nem képes átérezni azt, amit ők. Amit Harry. Talán Neville és Ginny igen, de a többiek nem.
Viszont igazán kedves a részükről, hogy ki akarnak állni mellettük. Vajon meddig maradnak? Vajon képesek lesznek megtartani a titkot? Nehéz ezt így kitalálni.
Míg Harry beszél, körbenéz a hallgatóságon, úgy tűnik, mindenki elkötelezettnek tűnik. Remélhetőleg, nem okoznak majd csalódást és kiállnak mellettük végig. Számos perccel a kezdés után bukkan fel még egy leányzó. Vikitria.
Igazából ő rajta volt az előre elkészített listán, már kezdett is aggódni, hogy nem jön el, de mégis itt van. Egy mosolyt küld a lány felé, majd az hirtelen felszólal az elmondottakra reagálva.
Kimondta a Sötét Nagyúr nevét? Kimondta oly sok fül hallatán! Bizonyára a többiek meglepett arccal néznek majd a lányra, hiszen Harryn én Ronon kívül mástól még nem hallotta így kimondva. Mintha természetes lenne.
Igyekszik hamar túllépni ezen és inkább válaszol Izabel kérdésére, remélhetőleg Harry számára nem jelent problémát ez, csak már ha itt vannak ők Ronnal, akkor kiveszik a részüket a dologból, hiszen némi információval már ők is rendelkeznek.
-A helyszín az iskola falain belül lesz. Jól gondolod, egy tanár sem lesz hajlandó ideadni a termét, de majd közvetlenül az első alkalom előtt mindenki megtudja, hogy hová is kell mennie pontosan. Addig legyen titok. Biztosak lehettek benne, hogy mindenkihez eljut az információ. Harry, van ellenvetésed ezzel kapcsolatban? –kérdezi a fiútól kissé halkabban.
Igazából nem kellene még megadni a pontos helyet, nehogy Malfoy vagy egy tanár fülébe jusson és még idő előtt vége legyen az egésznek.
Amúgy nem akart okoskodni, hiszen Harry feladata a tagok tájékoztatása, csak hát néha nem árt, ha valaki előrelátóan gondolkodik, és igyekszik megelőzni a bajt, tehát Hermione mindössze csak a biztonság érdekében szólalt meg. A két fiú gyakran tesz meggondolatlan lépéseket. Még szerencse, hogy a lány mindig velük tart, és egy kis gondolkodással kihúzza őket a bajból.

[DS]

DS




Az utolsók is befutnak, s már nincs is más hátra, csak…
Igen. A gyűlés szép lassan kezdetét veszi.
Harry magához ragadja a szót, és… na nem irigylem. Az üdvöske, a Kis Túlélő. Aki először szerepel a „nagy nyilvánosság” előtt. Mert ennyi ember annak számít. És tudom, sokan vannak, akik kételkednek.
Benne. A vele történtekben. A történetében. És a személye nyújtotta egyetlen lehetőségben.
De, eljön majd neki is egyszer az ideje. Egyszer. Később.
Viki csüccsen le mellém. Meglepetten pislogok rá.
Nocsak, Vikitira Mirol megtisztel a jelenlétével? Ez márt már… hihetetlen. Nagyon is az.
S eddig ha máskor nem, csak a kviddicsmeccseken küldtük egymásra a gurkókat, nagyon más kapcsolatunk nem volt. De most a lány önszántából csatlakozott hozzám.
Gyorsan felmérem a terepet…
Mehetett volna a Griffendéles barátnőihez is… oké, háztársai. Kétséges, hogy Vikinek vannak igazi barátai.
Na de rólam se mondja meg senki. Elvileg.
S elég egy perc szünet Harry mondandójában, mikor a lány közbevág.
Igaza van, Tudjukki visszatért. Jobb ezt elfogadni, mint homokba dugni a fejünk.
Na de pont Ms Mirol szólaljon fel?
Kezdem úgy érezni, lemaradtam. Csak ülök, bólintok a lány szavaira, mikozben lélektükreim az arcát fürkészik. El is felejtem egy pillanatra Izát, meg Yolandát is.

Ismét csend telepszik a társaságra, s megint Potter szólal meg, folytatva ott, ahol abbahagyta.
Jönnek aztán a kérdések, javaslatok, ötletek.
Most Iza hangja térít magamhoz, s a kérdése túlságosan is helytálló. A helyszín problémája nagyon fontos. Tényleg nem valószínű, hogy valamelyik tanár önszántából kölcsönadná a termét. Kizárt. Így ez felborzolhatja a jelenlévők kedélyeit.
Mosolyogva figyelem a Griffendéles lányt. Na igen, míg Viki tényeket állított, addig Izabel a problémákra tér rá.
És Hermione az, aki válaszol. De láthatóan nincs meg a tökéletes válasz, ahogy még nincs meg a tökéletes helyszín sem.
Ez baj.
Aztán nekem is szöget üt a fejemben valami. Ez az elfoglaltság plusz idő. Meglehet, ütközik a kviddiccsel.
A gondolat nem hagy nyugodni. Tehát inkább felszólalok, erre is jó odafigyelni.
- Ne felejtsétek el a kviddicsedzéseket sem. Úgy kellene tehát megszervezni a foglalkozásokat, hogy egyik ház se hagyjon ki értékes időt a felkészülésből… -
Arról nem is beszélve, hogy időfüggő. Mert Abbey képes és néha esőbe is kivisz minket. Mint a múltkor is. De nem mindig van ez így. Mikor olyan a hangulata, akkor a hugrások sem mennek szakadó esőben edzeni. Ez a csapatkapitány elszántságától, na meg kedvétől is függ. És ez minden háznál változik.
Tehát nincs más hátra, mint hogy közösen agyaljunk ki valamit. Mert ha ennyi ember összegyűlt, akkor fő a csapatmunka.

[Hear me roar!]

...izé, az a szabályszegő dilis bagázs ott abban a kecskeszagú vadállatban...

                 ...az utolsó valahány merész ember <3

~ Dumbledore Seregének zárt körű privát gyűlése ^^                 

Persze amíg én vajsörös palackomat szorongatva mancsaimban hintázok a széken, amit sunyi eljárással szereztem, és naná, hogy Audrey mellett van, jópár taggal bővül még a bagázs. Nem kéne hintáznom, mert szokásom, hogy hátravágódjak, és már párszor pórul jártam, de nem szokásom tanulni a hibáimból. Az olyan... stílustalan. És hozzám abszolúte nem illő. De úgy vettem észre, hogy Izának sem nagyon kéne mozgolódnia, mert elég beijedt képet vág, amikor a székének háttámlája recsegve elmozdul eredeti állásából, midőn ő nekitámaszkodik. Persze Iza olyan szerencsés, hogy az ő székének nem a lába van eltörve, hanem csak a támlája mozog, szóval ő csak megbillen, nem zúdul hátra teljes súlyával, ha valami. Bezzeg ha én elkezdenék itt szteppelni... A bal hátsó lába sántít a széknek, nem akarok találgatni, hogy mi harapott le belőle egy darabot. Mindazonáltal házikedvenceket nem kéne behordani az ivóba, hiszen a berendezés sínyli meg...

Egy igen ismerős hollóhátas szőke leányzó toppan be a kocsmába, talán utánam elsőként. Persze, én őt ismertem, hiszen a rivális kéktalárosok kviddicscsapatának igen intenzív tagja volt. Sőt, még a vezetéknevét is tudom, hiszen annak a Delacour lánynak az ikertesója, aki híres arról, hogy úgy viselkedik, mint egy jégszobor. Persze ez a leányzó nem olyan, mint híres tesója, ez olyan normális, aki rágózik órán, visszaszólogat a tanároknak, nem tanul folyton, kviddicsezik és sokat hülyül. Ez olyan... mint mi. Mint én. Kifejezetten rokonszervezek vele sokak által ízléstelennek tartott öltözködése miatt, hiszen ha végignéztem magamon, sok hasonlóságot tudtam megállapítani. Óó, igen, biztos vagyok, hogy ezzel a hatodéves elvtársnőmmel nagyon jól kifogok jönni. ^^

A barkóbázós ötletére válaszolt vonakodó hümmögésem elvész az alapzajban, amit újabb tagok érkezése kavart. Meglepődve pillantok Neville felé, akiről biztosan emlékszem, hogy percekkel ezelőtt még nem ült ott azon a széken Luna mellett. Fogalmam sincs, mikor érkezhetett meg, biztos elkerülte a figyelmem, lehet, hogy még a szőke leányzó előtt jött... Felbukkan egy magas hugrabugos fiú is, aki tudtommal kviddicsezik... Áá, kezdem elveszíteni az áttekintésem a díszes társaságon. Székek lábai csikorognak a kétcentis portól puhult kőlapokon, izgatott és fojtott hangú csevejek, apró kacajok hallatszanak, majd végre Harry feláll. Azt hiszem, ez tényleg végre az a pillanat, akire mindenki várt. Diáktársaim torkára forr a szó, mindenki befejezi, amit még épp suttog, magyaráz, és a tekintetek a Potter-fiúra szegeződnek, bizonyos időközönként átvándorolva Hermionera vagy Ronra. Bizony, a szervezkedés fő tartóoszlopai. És a vezérmuki, úgy tűnik, lassan be is fejezi mondókáját. Időközben zajosan megérkezik egyetlen és drágalátos csapatkapitányunk, Viki, aki bizony, ha most edzésről lenne szó, és ha igazságos CséKá lenne, akkor kemény tíz kör futással kellene büntetnie magát. Nem mintha annyira feszes idő-betartó lenne, de a késéseket azért nem nagyon szoktuk meg nála. De ha már itt van, miért ne ragadná magához a szót? Persze, biztató ódák. Naneee, gyerekek, térjetek már a lényegreee! Mintha kételkedni merészelnének abban, hogy bennem lenne merészség ill. komoly elszántság, hogy borsot törjek azoknak az ostoba gyáva maskaráknak az orra alá, élükön Tudomkivel! Nanee. Awenmore-vér csörgedezik ereimben, kérem. Nem biztos, hogy ettől vagyok olyan tettkész, de olyan jól hangzik... most nem? Sir Nicolastól tanultam. Nagyon tud az öreg! Már ha nevezhetek öregnek valakit, aki bár századokkal ezelőtt volt fiatal, a negyvenötöt már sosem éli meg. Fantasztikus! Ha én most meghalnék, és nem mennék tovább, tuti társulnék Hóborccal, és alakítanánk egy klubot. Elmennék poltergeisternek. Izgalmasabb életmód lehet... Simán berepülnék a Walpurgis koncertre! Wáá, ez jó. Csak az a gond, hogy ettől még messze vagyok. Atyaég, hogy gondolkozhatok ilyesmiken, mikor pont most ülök egy olyan találkán, ami az életbenmaradásunkat szolgálja?! Na jó. Azért úgy mindig izgalmasabb a kihágás, ha tarthatsz attól, hogy Frics rádnyit... Igen, inkább maradok ideát.

Mindenki pöttöm Izája rákérdez a helyszínre, de valahogy a Hermionetól kapott válasszal a tarsolyunkban még mindig nem érezzük túl okosnak magunkat. Szóval a terem még kétséges... Mégpedig vagyunk jópáran, különböző házakból, így valami olyan hely kell, amit mindenki ugyanúgy elér, viszont a kastélyban jómagam ilyen helyről nem tudtam. Persze, ettől még nem kell kétségbeesni, könyvtárakat lehetne megtölteni azzal, amit én nem tudok.
Az a magas hugrabugos, akiről tudom, hogy akire ránéz, manónak érzi magát hozzá képest, na meg hogy kviddicsezik, szívem aggályait önti szóba. Akármilyen jó buli lesz ez a DS, a kviddics a lételemem, azt nem szeretném feladni miatta... Nem bírom ki, hogy ne szóljak közbe. Hát igen, ez nem túl szokatlan nálam... Sajnos gyakran megesik.
- Bizony, a kviddics! – rikkantom közbe szaporán bólogatva. Utólag bánom, hogy magamra hívtam a figyelmet, de mégsem tudok semmi értelmeset kinyögni. Elbizonytalanodva nyúlok az asztal felé, hogy legalább izzadó tenyeremben csúszkáló vajsörös palackomat biztos helyre helyezzem, de a mozdulat végül félbeszakad. – Vagyis... ööö... végülis... igazából az nem úgy van... – Hangom egészen elvékonyodik, cérnaszerű, tőlem idegen lesz, míg végül lehalkul és teljesen elhal... Ekkor belémhasít valami felismerés szerű, valami olyan... Olyan. Egyet gondolva fonalat váltok, és hirtelen váltok nagyon éles és nagyon hangos, vidám hangrezonanciára, valószínűleg nem kicsit döbbentve le a társaságot. Magasra emelem a vajsörös üveget, és kihúzom magam.

– Bronell, ne hülyéskedjetek! - csattanok fel, eszelős lánggal íriszeimben. A Bronell a magas kviddicsező hugrabugos fiú nevének öhm... sajátos változata. Naa, izé, tudtam, hogy valahogy így hívják, de a pontos neve nem jutott eszembe, improvizáltam hát. Ha szerencsém van, még akár el is trafálhatom... Bár azért valamivel franciásabban hagzott az eredeti.
- Ez fontosabb mindennél! Ezt minden elé kell helyezni! Mit itt gyerekes seprűjátékok, bűbájtanszakkörök meg olyasmi?! Tudomki és a csatlósai odakint lesnek! Talán ebben a percben valamelyikőnk rokonának a házát forgatják fel, legyilkolva mindenkit! Meg kell állítanunk, ha eljön az idő... Addig pedig mindent meg kell tanulnunk, hogy majd mi is az ellenhadsereg élén harcolhassunk! -
Ez valahogy igazán hozzám illett. Olyan Anys „na akkor csapjunk bele a lecsóba!“ – féle kijelentés. Szinte vádlón néztem Briantre, pedig percekkel ezelőtt még egyetértettem és rokonszerveztem vele. És a kviddicsre még mindig fájó szívvel gondolok, de hiszen, most mondtam el, hogy ez tényleg fontosabb...

És csak most döbbenek rá, hogy, a francba is, tényleg mennyire igazam van!

Ezer bocs az utólagos apró belejavítgatásért... Ahogy a gép kikapcsolása után átgondoltam a dolgot, úgy gondoltam, nem volt elég Anys... Ööö, így már megfelel az elvárásaimnak ^^ Több nem lesz, ígérem ;)

[GYŰLÉS]

GYŰLÉS

Egymás után szállingóznak az emberek a kocsmába, majd lassacskán annyi diák gyűlik össze az asztalnál, hogy le sem lehetne tagadni a csoportosulást. Pár griffendéles és egy hugrabugos érkezése után szinte berobban a helyiségbe Anette. Na persze, mit is vártunk? Ám a lány érkezése hatalmas vigyort csal a hollós arcára.
- Anette! –csattan fel vigyorogva, majd ő is halkabbra fogja mondandóját, hogy ne zavarja meg a többi asztal körül diskurálót- Láááttad? Az úúj kviiddicsboltot? –ha akarná, sem tudná jobban elnyújtani a szavakat, mintha egy értelmi fogyatékoshoz beszélne.. Persze az egész jelenséget csupán az izgatottság hozza ki belőle.
- Aww, a legújabb könyvek! És jövő héten Glynnis Griffiths dedikál. –mintha egy tál jól megrakott zabkását figyelne, úgy összegyűlik a nyál a szájában. A hárpiák egykori fogója anyja mellett a második példaképe. És az, hogy ő jövő héten idejön.. Audnak egyenlő a második gyereknappal.

Yolanda érkezése egy pillanatra félbeszakítja. No igen, a lány most sem hazudtolja meg önmagát: piros tornacipő, citromsárga farmer. No de épp ezért szeretjük.
- Szia Yo. –üdvözli vigyorogva Aud. A szőkeséget nem ismerte igazán, bár már beszéltek párszor, ráadásul háztársak, arról nem is beszélve, hogy egy kviddicscsapatban játszanak. Aud az egyik, aki megvédi a csapat egyetlen fogóját azoktól a kis (azért annyira nem kis..), goromba gurkóktól.
Miközben ismét belelendül a bolt elemzésébe, fél szemmel még figyeli kik a következő érkezők. Egy hugrabugos, egy griffendéles, még egy griffendéles, majd ismét egy hugrabugos.. Egyiket sem ismeri igazán. Na igen, legalább más házakból is jöttek, bár nagy sajnálatára a kékektől csak hárman jelentek meg. Azon nem is csodálkozik, hogy egy zöld talárost sem lát az összegyűltek között. Éppen belekezdene a bájitaltan házidolgozat legnagyobb buktatójának elemzésébe, mikor Harry feláll, és az egész csoport egy emberként hallgat el.

Éjsötét tekintetét a fiúra szegezi, mint ahogy valószínűleg mindenki más is a kis társaságban. Kitenni valakit egy halálfalónak.. Röpke pillantással mérte végig az egybegyűlt embereket, a sok ismerős arcot.. Ő sem szeretné, ha bárki egyhamar ilyen veszélyes szituációba keveredne. A puszta gondolatra is elszorul a szíve, ha arra gondol, hogy a hétköznapjaiból oly sikeresen kiszorított borús külvilág iszonyatos gyorsasággal válik egyre fenyegetőbbé, még az iskola legegyszerűbb és legátlagosabb tanulójának számára is. Egy önképző kör.. Hát persze, milyen nagyszerű ötlet! A legtöbben már bizonyosan elsajátították a leghasznosabb védekező bűbájok, átkok, és hasznos varázslatok elméletét, ám rengeteg diákból hiányzik a gyakorlat, ami éles helyzetben akár végzetes is lehet. Hatalmasat sóhajt, most érzi csak igazán, mibe is vágták fejszéjüket. Nem, közel sem akar meghátrálni, csupán egyre jobban érzi, milyen nehéz idők elé néznek. Végighallgatva Harry mondandóját semmi kiegészítenivaló nem jut hirtelen eszébe. Elsüllyed a teljes együttérzés mély hallgatásának, magába szippantó mocsarában.

Az első felszólaló hangja Aud háta mögül hangzik fel, egyenesen Tudjukki nevével kezdve mondandóját.. Amikor a hollóhátas leányzó -hirtelen megdöbbenését leküzdve- megfordul, a griffendéles csapatkapitánnyal, Vikitriával találja szembe magát. Griffendéles csapatkapitány, terelő. Csak ennyi tud a lányról, nagyjából. Pluszmínusz néhány elkapott hír, ám Aud ezeknek nem sok hitelt ad, ráadásul a hollós egy azok közül -vagy talán az egyetlen- akik leragadtak Vikitria Hendersonnál. Így talán még nagyobb zavart kavar a fejében az, hogy a lány kimondta A nevet. Hogy ő mikor érkezett? Nem sokáig foglalkoztatja a kérdés, inkább a lány szavaira figyel. Az esélyt meg kell ragadni. Meg kell ragadni.. Ez nem kétséges. Ha egy kis esély van arra, hogy jobbak legyenek, hogy a harc, amit folytatnak, vagy folytathatnak egyszer, ne legyen értelmetlen, akkor Vikinek igaza van. Meg kell ragadniuk.

A következő felszólalóból csak úgy kibuggyan a szó: Iza. De igazából a közepébe trafált. Hol? Ő sem hinné, hogy befészkelhetnék magukat a könyvtárba egy kis kábító bűbáj gyakorlásra.. Ezt a szakkört nem lehet nyilvánosan, bárki által látogatott helyen tartani.. Főleg nem ott, ahova akármelyik mardekáros beteheti a lábát. A válasz Hermionétől érkezik. Őt ismeri Aud, legalábbis látásból.. Hát persze. Évfolyamelső, gyakran látni a folyosókon, általában hatalmas kupac könyvvel megrakodva, ráadásul Ginnyvel is gyakran beszélget. Az iskola falain belül, egyelőre persze még nem mondanak semmi konkrétumot.. de az izgalomtól libabőrös lesz. Miféle helyen lehet az iskolán belül egy csapatnyi átkokkal lövöldöző embert elrejteni?

A hugrabugos fiú szavait meghallván hatalmasat dobban a szíve. Oooh, kedvenc témája kerül terítékre a kis titkos összejövetelen, erről álmodni sem mert volna. Komolyabbra fordítva a szót.. igaz, erről is beszélni kell. A hol után a mikor. A következő megszólalón nem is csodálkozik. Legszívesebben egy velőset odamurrogna a lánynak, ezzel adva hangot egyetértésének, de inkább hallgat még egy darabig. Ám a lány hirtelen hangnemváltására teljesen ledöbben, sőt, arcára fagy a szimpátiakifejező, murrogni kívánó arckifejezés. Mintha valami hadvezért hallana, pedig ez Any! Még sosem hallotta így beszélni.. ilyen vérfagyasztóan, attól függetlenül, hogy valószínűleg a lánynak nagyon igaza van.

Lassan rendezi a hirtelen erőteljessé vált hangnemtől felborzolódott kedélyeit, majd úgy érzi elérkezett az idő. Lassan, de biztosan ő is szólásra nyitja száját.
- Attól függetlenül, hogy Anettenek teljesen igaza van, és tényleg rendkívül fontos dologba vágunk majd bele, a többi diáknak nem szabad észrevennie, hogy időről időre eltűnünk egy gyűlés miatt. – átható tekintetét végigjáratja a társaságon. Ez a fajta beszéd annyira nem illik az eddig ismert Audreyhoz.. az állandóan vidám, viccelődő, és mindig vigyorgó lányhoz. Bár szája szegletében még mindig ott feszül a huncut ráncocska, arca minden vonásából komolyság árad.. Ekkor látszik igazán a lányon, hogy nem is olyan gyermeteg, mint ahogy az első ránézésre látszik.
- Tehát nem szabad, hogy felboruljon a hétköznapi időbeosztásunk, így a kviddicsedzéseket sem hanyagolhatjuk el. Bár úgy érzem, erre már ti is gondoltatok. – halovány mosolyt küld a trió felé. Most nem a kviddics iránti szeretet diktálja, amit mond, csupán a józanész. Az, amiért egykor a Hollóhátba osztották.
- Szóval.. –teszi még hozzá, összefoglalásképp- egy olyan időpont kell, ami minden diáknak jó, és nem ütközik egy edzéssel, vagy épp tanórával sem. – Magában tudja, hogy ez iszonyatosan nehéz feladat, bár Harryékre nézve úgy érzi, ők ezt is át tudják majd hidalni. Ő ezzel befejezte. Tekintetét tovább járatva a társaság tagjain várja a következő felszólalót.