Dakota Bourgh-Barrow
[Topiktulaj]
az indiános lány
:: T e X ::
Hozzászólások: 203
Jutalmak: +714
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Viselet: Megnézem!
Származás: Félvér
Hajszín : Barna
Szemszín: Barna
Kor: 23
Ház: -
Évfolyam: Kijárta
Családi állapot: Özvegy
Kapcsolatban:: William Barrow
Munkahely: DakoTea House
Kviddics poszt: Nem játszik
Pálca: 11 hüvelyk, vörösfenyő, főnixtoll mag
Nem elérhető
|
|
« Dátum: 2011. 07. 13. - 13:48:45 » |
+2
|
Emlékeimben még tisztán élnek e percek; Robert Graham 1997. július eleje
Madárcsicsergés. Békakuruttyolás. A nyitott ablakon beáramló friss, hajnali levegő. A nyári reggel hűvösét érzem karomon. Kicsit megborzongok, majd feljebb húzom magamon takaróm. Úgy szeretnék még aludni pár percet, tényleg csak néhányat, de nem megy. Csábít a hajnal. Órámra pillantok, alig múlt hat óra. De szerintem ilyenkor legszebb a táj. Szinte némán, csendes nyugalmában… Kibújok ágyamból, majd körbenézek. Nővéremen kívül még hét mozdulatlan alak szuszog a paplan alatt. Napközben ők az egyesület szinte legpimaszabb csapata, persze ilyenkor szinte rájuk sem ismerni… Bár én is közéjük tartozhatnék még… Egészen kicsi korom óta rajongok a kosárlabdáért. Sosem akartam többet, vagy mást, csak kosárlabdázó lenni. Ez volt a vágyam és az álmom, amiért már gyermekként is képes voltam keményen harcolni. Most persze elgondolkozom rajta mennyit is ért ez, hiszen alig néhány év után mindent itt kellett hagynom. Próbálok nem keseregni, hiszen szeretem Angliát és a Roxfortot. Vannak ott is barátaim, Boethius meg persze Agnes, és más érdekes vagy éppen különleges emberek… de… nincs, de. Minek is foglalkozom ilyenekkel? Ez a múlt, örüljek annak, hogy legalább nyaranta itt lehetek és láthatom a régi barátaimat, vagy éppen egy bizonyos fiút. Belebújok kedvenc, kinyúlt pulcsimba, amit még pár éve Roberttől nyúltam le és kilépek a faház ajtaján. Megérint, az üde szél, amely magával hozza az Öblös folyó illatát, és táncra invitálja kóbor tincseimet. Valóban csodálatos a táj. Megigézve nézem, ahogy az erdei fák előadják darabjukat a halvány, reggeli napfénynél, majd én is útra kelek. Elsétálok az üres pálya mellett, az edzők faházánál, végig a fák között haladó, folyó menti ösvényen, egészen a természet által lassú fátyol vízeséssel díszített torkolatig. Napközben sok fiatal piheni ki itt a fáradalmait, vagy hűsöl egyet a nagy melegben. Persze most egy emberi lélek sincs ezen a helyen. Eltűnődök, vajon hány varázslény kémlelhet a rejtekéből. Megzavartam egy olyan pillanatot, amit még szabadon kószálva tölthettek volna a nagy „mugliroham” előtt. Sajnálom. Mondanám, de kinek? Vagy minek? Leülök a fából készült hintaágyak egyikére. Kicsit meglököm magam, majd felhúzom a lábam és hagyom, hogy némán lengedezzek.
- Szia, Dakota! – Hallom a lágyan szóló hangot, magam mögül. Megérzem finom karamellaillatát. Felnézek. Mélyen ülő sötét szempár tekint rám. Kicsit megborzolja barna haját, megigazítja pulóverét, majd a kezem felé nyúl és közelebb húz magához. Csak egy apró csók, nem követel sokat, de a határozottsága… Sosem tudtam igazán ellenállni neki, mindig csak úgy tettem mintha ez lehetséges volna, de valójában ezt a csatát már a legelején elvesztettem. Mégse bánom, egyetlen percét sem. - Robert! – Suttogom szinte némán. - Hideg a kezed. – Nem kérdezett, de ha megteszi sem vár választ. Leül mellém és magához húz, ahogy mindig, hogy aztán átölelhessen. Biztonságban voltunk. Nyolcnál előbb szinte senki sem hajlandó kitenni a lábát a faházakból. - Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – Nézek fel rá öleléséből. - Láttam az ablakból. Nem tudom miért, de nem tudtam aludni. - Én sem. - Ez biztosan valami varázslat. Amennyi furcsa dolog történik körülötted… már semmin sem lepődnék meg! – Mondja halkan nevetve, majd puszit nyom a homlokomra. – De legalább egy órácskát együtt lehetünk, ha már ragaszkodsz a titkolózáshoz. Nem volt szemrehányás a hangjában. Sosincsen. Ritkán hozza fel ezt a kérdést és olyankor is csak, mintegy tényszerűen megállapítja. De ahogy látom, kezd belenyugodni a döntésembe. Szeretem, ő is szeret ez bizonyos. Hogy járunk-e? Valószínűleg. De én ezt az egészet eltitkolom. Nem szégyellem, hülye volnék, ha ezt tenném. A kinézete, magas és sportos alakja, gyönyörű szemei és mindezek mellett számomra mindennél értékesebb belső tulajdonságai… Ha mugli lány volnék, körbehordoznám az összes rokonomnál és barátomnál, hogy lássák, milyen barátom van és tudassam velük, hogy ő az enyém és többet nem engedem el. De nem vagyok az. Boszorkány vagyok, aki sokmérföldnyire innen Angliában él és tanul. Ez eléggé bonyolítja a dolgokat. Döntésemmel Robert életét akartam megkönnyíteni. Tizennyolc éves és eléggé helyes ahhoz, hogy évközben megrohamozzák a lányok. Azzal, hogy mindenki elől titkolom a nyáron történteket, biztos lehetek benne, hogy például Thomas nem veri péppé, ha meglátja mással. Én pedig örülnék, ha találna egy kedves mugli lányt, akit egyszerűbb lehet szeretni, mint engem. Nem mondom, hogy nem szakad meg a szívem, valahányszor erre gondolok, vagy az elmúlt télre, vagy az elkövetkezőkre, vagy csak úgy általánosan a jövőnkre. De nem sok mindent tehetek. Hiszen nem vagyok mindig mellette, hogyan is várhatnám el, hogy ne nézzen más lányra? Úgy érzem, le tudnám vele élni az életem, persze miért ne hinném ezt, hiszen már hány éve szeretem. De vajon neki is ennyit jelentek én. Sokszor nem tudom, mire gondolhat. Rejtélyes, olyan mintha mindig titkolna valamit, pedig jól tudom, hogy nem így van. És kettőnk közül én vagyok az, aki nem meri neki elmondani, hogy boszorkány. Mi van, ha elhagy emiatt? Bourgh nagyanyám azt mondaná erre, hogy magára vessen, majd megpuszilna és tovább kevergetné a tűzhelyen álló levest. Az ő szemében minden nagyon egyszerű. - Min gondolkozol? Úgy elszontyolodtál. - Kérdezi Robert kedvesen. - Semmin. Nem lényeg. – Válaszolom, miközben felállok a hintaágyról és Robert kezéért nyúlok. – Gyere velem! – Húzom fel. Kicsit mintha furcsán nézne rám, de nem kérdez semmit. Talán már sejti mi következik. Arcán megjelenik szemtelen féloldalas mosolya. Csókért hajol, de én finoman ellököm magamtól és elindulok a folyó mentén a fák közt. Hátra nézek. Tudom, hogy követ egészen az erdő mélyén lévő füves tisztásig…
|