Melyn Moon

Deliah Beckett pennájából

Egy aprócska könyvesbolt, amely egyszerre különleges és hátborzongató, leginkább egy antikváriumra hasonlít és egyszerre funkcionál mugli és varázslatos könyvek eladására.
A tulajdonos Deliah Melyn Beckett, aki gyakran maga is a boltocska félhomályos hangulatának áldozatául esik: néha csak ül a polcok között az egyik bézs kárpitú karosszékben, olvas és cigarettázik.
Sötét, fából faragott polcok, dohányfüst, doh- és papírszag uralkodik a betűk világa fölött és a pult mögött gyakran ott lapul egy-egy olyan könyv, amiért egy vagyont fizet egy pénzes és sötét lelkű vevő. Fekete- és fehérmágia-, történelemkönyvek, családi levéltárak gyűjteményei, regények és jegyzetek egyaránt fellelhetők a polcokon és rendelésre szinte bármi megszerezhető. Bármi...

Ha Deliah nincs a boltban az egyetlen alkalmazott, Lotte a kvibli vezeti az üzletet.

[- Hello, idegen. Segíthetek valamiben?]

Miss D'Alambert

A szürke füst lustán úszott a sötét helyiség levegőjében.
Ahogy lapoztam összekavarodott és tovább tekergőzött felettem.

Újabb adagot fújtam ki a meglévő gomolygás közepébe, ami úgy keveredett el, mint ahogy a felhők közül előrágja magát az a sötét rémfej egy-egy ház fölött, ha arra jár a Halál…
Hátrahajtom a fejem, kábít ez a szűk szürkeség, úgy simulok a kárpitozásba, mintha a része lennék és felköhögök. Keresem az elveszett sorokat a betűk között, hol is tartottam?
Persze. Egy újabb levél a rendelések közt.

Bíborszínű tinta, sárgára kopott pergamen, flancos pecsét és egy cirkalmas aláírás. Kinek hiszi magát ez a valaki? Pontosabban engem kinek hisz?! Talán azt képzeli, hogy egy ilyen pecséttől meghatódok, és hamarabb elő tudom keríteni a kívánt nyomtatványt? Téved, ez nagy hiba. ~ Tegyük parkoló pályára… Tanuljon meg várni. ~ unottan az asztalra lököm, de a papír túlcsúszik és aláhullik, mint egy hópehely. Ideje volna takarítani, ha még egy szál papír is ekkora port ver fel. Köhögök, aztán ismét lapozok.

A könyvelés mindig is untatott és ez idegesít. Óvatosan a hajamba túrok, bár felesleges, ismét a szemembe hullnak a tincsek, ahogy elhúzom a kezem. Elsuttogok egy remegő szitkot, mintha csak sóhajtanék, becsukom a könyvet és egy fáradt mozdulattal az asztalra dobom. A halántékom masszírozom, a hátamon némán löktet az a jel, bár nem izzik fel a szélcsengő halkan csilingel a hirtelen jött huzatban, ahogy az ajtó kinyílik majd bezárul.

Háttal ülök a bejáratnak a kedvenc karosszékemben, egy antik bútordarabon, amely kínnal reccsen, ahogy hátrafordulok a vendég felé. A szájamhoz emelem a cigarettát, beleszívok, majd kifújom a füstöt az ismerősen idegen alak felé. A pálcám az ölemben nyugszik, mint egy herceg karjában a véreb. Némán állok fel a helyemről, majd jobban szemügyre veszem a sziluettet.

- Hello, idegen. Segíthetek valamiben?

Miss Beckett

A Könyv a vörös bársonypólya fogságában várakozott. Amadeus kíváncsian szagolgatta a gyanús kisugárzású csomagot, majd mancsaival elkezdte kiszabadítani az ódon kötetet. Azonban még mielőtt végezhetett volna a csomagolás lefejtésével, gyengéd ám határozott mozdulattal letereltem az ágyamról.
- Ez nem macskának való játék -rovom meg, ujjamat fenyegetőn felemelve beszéd közben, mintha egy csínytevésen rajtakapott gyereket dorgálnék. A szőrgolyó kérdő tekintettel nyávog, hosszú farka égnek mered.
- Azért, mert ez a könyv egy veszélyes, tiltott holmi -magyarázom a macskának- nem véletlenül tiltották be a világ legtöbb országában. Már a birtoklásáért is minimum két év azkabani fogság jár.
A fakó macskaszemek felismeréstől telve ugranak vissza az ágyon heverő csomagra, majd újra rám.
- Ezért is szeretnék megszabadulni tőle, minél előbb -azt már nem teszem hozzá, hogy mióta a házban van, ez a förtelem csak úgy ontja magából a rosszindulatot, melynek nem egy álmatlan -pontosabban rémálmokkal teli- éjszakát köszönhettem. Körülbelül két évvel ezelőtt volt egy eset... egy sorozatgyilkos varázsló, aki a Könyv szerint haladva végzett az áldozataival, a helyszínen pedig gondosan otthagyta a mű egy kitépett lapját.  Akkoriban éjjel- nappal a megsárgult, töredezett szélű lapokat bújtam nyomok után kutatva... gerincem mentén végiglopódzott az iszonyat a rézkarcok emlékére.
Azt azonban el kellett ismernem, Kroener egyedülállót alkotott a maga nemében. A Démon elismerőn nézett fel a valaha élt mazochista feketemágus keze munkájára.

***

London egyik eldugott, ám sajnálatos módon kellemetlenül népes mugli szeglete nem mindennapi élménynek lehetett részese aznap délután. Nem minden nap tiszteli meg ugyanis jelenlétével ezt az annyira rangján aluli kerületet a Nagyúr egyik legbizalmasabb embere. Márpedig ott álltam a szűk kis utcácskában, Lilianne D'Alambert, teljes életnagyságban. Undorodó fintorral emeltem meg a koszos macskakövekre omló szoknyámat, kabátomat.
Ennél taszítóbb helyet már keresve sem találhatott volna a kis birodalmának -méltatlankodik a Démon, szoros egyetértésben velem. Fájdalmas sóhajjal indulok el az utcácskában, bármilyen, a varázsvilágból származó nyom után kutatva. A járókelők megrökönyödve bámulják sötét szoknyás, különös, mégis a legteljesebb mértékig elegáns és világukba illeszthető mivoltomat. Karomon a vörös bársonyba tekert Könyvvel, céltudatosnak látszón haladok előre, bár fogalmam sincs, pontosan hol is van a hely, amit keresek.
Egy kislány egyenesen rám mutat, majd suttogva szól az anyjához:
- Anya, az a néni olyan, mint egy boszorkány...!
A briliáns, mégis öntudatlan felismerés halvány mosolyt bűvöl a szám sarkára; lám csak, a tucatnyi vak és ostoba felnőtt között egy gyermek lett az, aki átlát rajtam!
Már az utcácska közepén járok, továbbra is a megadott nevet keresve, mikor pár huszonéves suhanc  jön szembe. Már éppen felém indulnának a túloldalról, de a Démon vészjósló tekintetére gyorsan elrebbennek az utamból, így könnyen meg is lelem a boltot, nem sokkal a modortalan társaság után.
- Muglik... -morgom érzéssel, majd benyitok az aprócska helységbe, az ajtó fölé szerelt szélcsengő vidám csilingeléssel tudatja a tulajdonossal érkezésemet.
Belépve, amint szemeim hozzászoktak a szűrt, gyenge fényhez, első dolgom körbekémlelni és felmérni magamnak a terepet. A boltocska valóban apró; ezt a tulajdonságát pedig csak még inkább kiemelik a mennyezetig érő polcok, melyek különböző származású nyomdatermékektől roskadozva nyögnek halkan a doh-, és dohányszagú térbe. Velem szemben magas, sötét fából ácsolt pult díszeleg, melynek fája csillogóra kopott középtájt. Nyilván jól mehet az üzlet, még az ilyen ínséges, veszélyes időkben is. Sőt, talán most mehet a legjobban, hiszen a találékony elme nem habozik a valóság elől a fantáziák közé menekülni... és mindenkinek akad egy- két olyan holmi a házában, amitől szíves- örömest megszabadulna.
Mire végzek a bútorok, tárgyak számbavételével, a mindeddig háttal üldögélő alak felém fordul a szemben terpeszkedő karosszékből, ajkai közül újabb patrónusszín füstgomolyt fújva a levegőbe.
- Azt majd meglátjuk... hoztam valami nagyon érdekeset magának -lépek titkos tudásról árulkodó arccal közelebb a tulajdonoshoz, aki nagyon is ismerős nekem. Pálcája a karján hever, ezt már a legelső pillantásommal megállapítottam, mint ahogyan azt is, hogy a szőke fürtű lány sokkalta fiatalabb nálam. Ilyen közelről még nem volt alkalmuk megcsodálni egymást, bár a látszat, és a magázódás ellenére korántsem vagyunk egymásnak olyan ismeretlenek.
- Igazán választhatott volna jobb helyet is a boltjának, Miss Beckett -hangom nehezteléstől karcos, hiszen nem állt szándékomban egy ilyen „rossz” környékre keveredni semmiféle könyvesbolt kedvéért. Beszéd közben az immáron álló alak felé nyújtom a karmazsinszín textíliába rejtett Könyvet, majd karjaimat keresztbe fonva, a nyugalom eleven szobraként várom a kézirat hatását.

[- Érdekeset?]

Miss D'Alambert

Érdekeset? Nahát.
Halálfaló, méghozzá az elhivatottabb fajtából, ez nem jelenthet mást, mint hogy vagy ritka vagy tiltott az, amit hozott. Ebből következik, hogy érdekes is. Számtalanszor kérdezték már tőlem, hogy miért pont a könyveket imádom ennyire, hiszen azok milyen unalmasak. Unalmas? Ezt általában sértésnek veszem, hiszen a könyv önmagunk fejlesztésére szolgál, logika, felfogóképesség, fantázia, találékonyság, esztétikai érzék, műveltség, mindezen dolgokat egy könyv csak erősíti. Annak unalmas, aki nem elég ügyes ahhoz, hogy megtalálja az oly egyértelmű értelmét az olvasásnak.

- Érdekeset? - pillantok a nőre kíváncsian, akiről megállapíthatom, hogy első látásra semmi közös nincs bennünk. Sötét haj, sötét szemek, sötét öltözet, szinte fáj ránéznem, bár nem sérteném meg azzal, hogy csúnyának nevezzem. Kifejezetten kellemes jelenség lenne, ha nem így öltözne és nem tudnám róla, hogy kit szolgál. Méghozzá valószínűleg önszántából. Lelkesen és odaadóan. Istenem, miért kezdtem el szédülni?
Egyik kezemmel a pálcám, a másikkal a karosszék támláját markolom, ahogy a csípőmmel odadőlök neki. Elkélne egy takarító igézet, mielőtt az ügyfél köhögőrohamot kap, nem is sokat hezitálok, míg kifejti mitől is lesz érdekes az ami nála van, ki is takarítom az olvasórészt, a mahagóni újból fénylik, a huzat kopottsága fel sem tűnik és a függönyök is világosabb színt kaptak. A pulttal nem is foglalkozok, az mindig ragyog, annyi kötés és huzat dörzsöli nap mint nap, hogy ideje sincs megfakulni, Lotte pedig úgyis folyton törölgeti.

- Sajnálom a rendetlenséget, igazán, de mostanában nem volt időm a tisztasággal foglalkozni - szabadkozom szelíden mosolyogva. - Van kedve leülni, míg megmutatja mit is hozott tulajdonképp? - invitálom a karosszékek felé, ahol a könyvelést meg a rendeléseket hagytam. - Egyébként... szeretem ezt a helyet. A muglik nem háborgatnak, aki pedig mindenképp üzletet akar velem kötni, a világ végére is eljön utánam, mert tudja, hogy ebben a városban nálam lakozik a legértékesebb tudás - mosolyodok el magabiztosan, hiszen tudom milyen kevés könyvüzlet tulajdonosa hajlandó utánajárni azoknak a különleges könyveknek, amiknek én meg is szerzek. Időigényes, de kifizetődő. Azon kívül meg rengeteg hasznos kapcsolatra teszek szert. - Hangulatos, eldugott kis üzlet, az aurorok sem háborgatnak, mi kellhetne még egy orgazdának? - válaszolom, miközben átveszem tőle a könyvet.

Amint kibontom a vörös bársonyból, végigpillantok az öreg borítón. Érzem azt az összetéveszthetetlen illatot, ami körbelengi ezeket a szörnyetegeket. Mindent túlél egy ilyen könyv, a sok rejtegetés miatt, amiatt, hogy tiltott és ettől csak értékesebb, rögeszmés, paranoiás pillanatokat is megélhetett, kitépett, megkopott, foltos lapokat tart össze a fedlap. Az arcomra a semlegesség teljes álcája kerül. Olvastam ezt a könyvet néhány éve, amikor azt hallottam valaki ez alapján gyilkolt. Förtelmes.
- Miért akar tőle megszabadulni, Miss D'Alambert? - kérdezem halkan, de határozottan. Két évet kapnék érte, ha megvenném és rájönnek. De nem jönnek rá. Ha pedig mégis, azért nem két évet kapnék, hanem életfogytiglant.

Miss Beckett

Miss Beckett leplezetlen kíváncsisággal mér végig, s a nyilvánvaló érdeklődés sokkal inkább szerény személyemnek szól, mintsem a bársonyba bugyolált förtelemnek -egyelőre. Pár szívdobbanásnyi ideig csak vizsgálgatjuk egymást, a lány kíváncsian méregeti nyugodt vonásaimat, majd a pálcát tartó kéz ujjai lassan megszorulnak a fegyveren, ahogyan a pillanat véget ér. Önelégült mosollyal nyugtázom az enyhe megingást, majd mélyen zengő hangon felelek a kérdésre:
- A szóban forgó irat meglehetősen veszélyes darab... ez pedig nem csak a tartalmának, hanem a státuszának is köszönhető -utalok finoman, ám egyértelműen annak tilalmas mivoltára, miközben Miss Beckett hirtelen jött takarítási lázától fűtve szórja a Suvickus- bűbájt a bolt szinte minden szegletébe. Mit ne mondjak, elkélt a takarítás.
- Igen, azt látom... -válaszolom fanyarul a szelíd mosollyal kísért mentegetőzésre. Egy magára fikarcnyit is adó boszorkány nem engedi meg magának, hogy ilyen rendszeres és kiterjedt rendetlenség üsse fel a fejét a boltjában... ez sem vet jó fényt a szőke kisasszonyra, az üzlethelyiség kiválasztása mellett. Pedáns és rendszerető énem rosszul viselte a Melyn Moon- ban uralkodó állapotokat, de azért egy bizalmatlankodó pillantást követően helyet foglalok a felajánlott karosszékben, sőt, még egy udvariasnak mondható -kevésbé viszolygó- mosolyt is sikerül kipréselnem magamból. Senki ne mondhassa, hogy neveletlen vagyok.
- Nos, ez nyilvánvalóan így van, hiszen ha nem a maga boltja kínálná a legszéleskörűbb kiszolgálást, nem lennék most itt -engedek meg magamnak egy apró bókot- de azért azt hiszem, nem lenne bölcs dolog ezen álláspontját a nyilvánosság előtt is hangoztatnia. Ismerem a riválisait... és nyilván maga előtt sem titok, hogy kevesebbért is öltek már -adok vészjósló színt a beszélgetésnek az újabb utalással, melynek minden betűje színtiszta igazság. És ezt a lánynak is tudnia kell.
- Mindazonáltal a környék visszataszító mivolta miatt a hozzám hasonlók nem szívesen keresik fel a könyvesboltját... nyilván megérti, ha azt mondom, a tehetősebbek és igényesebbek zöme inkább az Abszol Út kereskedéseit részesíti előnyben a maga üzletével szemben. Talán érdemes lenne elgondolkodnia a költözésen -fűzöm tovább a szót tárgyilagosan, látszólag pusztán az üzleti érdekeit, titokban természetesen a sajátomat is előtérbe helyezve. Amennyiben sikerül levakarni a magabiztos vigyorgást a szőkeség arcáról, sajátom ragadozómosollyá szélesedik, s mindjárt kényelmesebbnek érzem a karosszéket is magam alatt.
- Ezt meglepődve hallom -húzom fel egyik szépen ívelt szemöldökömet, ahogyan  a Könyv a dohányszagú kezek martalékává válik- Tudtommal a varázsvilágon kívül eső létesítményeket szigorúbban és sűrűbben ellenőrzik... és higgye el, az értesülésem első kézből való.

Ahogyan a mű kibontakozik a puha anyag fojtogató öleléséből, a fiatal boszorkány semmitmondó kifejezést erőltet vonásaira, de egy olyan sokat tapasztalt auror elől, mint amilyen jómagam is vagyok, nem tudta elrejteni a bal szem alatti izom apró rándulását... amely elárulta a figyelmes szemlélőnek, hogy a semleges felszín mögött viszolygás lapul.
- Mondjuk úgy, hogy ez a kis apróság elég időt töltött már nálam... itt az ideje elválnunk egymástól, hogy másokat is szolgálhasson -miközben beszélek, sejtelmes csillogással telnek meg a smaragdszemek, mely tökéletesen elleplezi, hogyan is érzek valójában a Könyv iránt.
- Úgy gondolom, nem lesz nehéz feladat megfelelő vevőt találni rá -majd egy rakoncátlankodó hajtincset eltűrve hozzáteszem még:
- Hacsak nem riasztja a lehetőség, hogy egy tiltott művet birtokoljon... -a pillantásom kihívó, ahogyan a fiatal Halálfaló szemeibe tekintek. Igyekeztem az önérzetére, a büszkeségére hatni, hogy mindenképpen magához vegye azt a borzalmat, ami a vörös bársonyból bontakozott ki. Türelmesen megvárom, amíg a tulajdonos megvizsgálja, szemrevételezi az áruba bocsátott irományt, majd a kellő pillanatot kivárva újra szólásra nyitom csókos ajkaimat:
- Nos, mennyit ér meg magának ez a kis szörnyeteg? -bökök állammal a kopott borítóra, majd várakozásteljesen pillantok Miss Beckettre.

[- A státuszának... hm]

Nos, a Halálfaló kollégák jelentős része mindössze kétféle indokot tud felmutatni egy adott könyvtől való szabadulás vágyára: pénzzé akarják tenni vagy valaki rájött, hogy náluk van és nem akarnak bajba kerülni emiatt. Itt jövök én a képbe. Jó pénzt fizetek érte, átveszem, és a könyv rögtön "nem is tudtam, hogy létezik" státuszba kerül valamelyik polcomon. Nos, mivel Miss D'Alambert nem úgy tűnik, hogy anyagi gondokkal küzdene, azon jár az agyam, hogy vajon mennyit kérne azért, hogy szabaduljon a kis szörnyetegtől, mert akármennyire is kelendő, nem sokan vállalják a kockázatot, hogy bajba jussanak egy ilyen irat miatt.
- A státuszának... hm - mosolyodok el hamiskásan. Szeretem azt a szót. - A legtöbb könyv amit a polcokon lát, ilyen státuszú, nézzen csak körül. Nincs mitől félnem, azt hiszem, hogy nem a felelőtlen és rendetlen magatartásom az oka, hogy a kirakatba is kikerülnek a meglehetősen ritká könyveim és hogy ennek ellenére még itt vagyok. Ez imponál a legtöbb alvilági alaknak, bár ezt nem tudhatom biztosan, senki nem mondta még a szemembe, hogy bírja a bátorságom, de tudom, hogy így van. A riválisok... nos, gondolom azokra gondol, akik csatornákban közlekednek az Abszol Út alatt és a Zsebpiszokközben is csak százfűléfőzet segítségével hajlandóak megjelenni, a könyveiket pedig ki tudja, hogy honnan és hogyan szerzik, de őket nem tekintem konkurenciának. Attól pedig, hogy akárki is megpróbálna megölni a legkevésbé sem félek, ahhoz ezek túl ostobák, lássuk be, nem lennék ott, ahol most vagyok azon a képzeletbeli ranglétrán, ha félnem kéne az ilyesmitől - magyarázom. - Amúgy meg, ne féltsen engem, Miss D'Alambert, én is öltem már kevesebbért és meg tudom védeni magam.

Ahogy helyet foglal a felkínált karosszékben és is leülök öreg négylábúba és ismét magamhoz veszem a könyvmutató listám. Miután alaposabban megvizsgáltam a borítót, a lapokat, a kötésminőséget, ami már nagyjából nem létezik jelen esetben, lekörmölöm a címet a papírra.
- Ugye nem bánja, ha feljegyzem a létezését? Szeretem tudni, hogy mi van épp a piacon és mi került le róla valamilyen okból... - szólalok meg a betűk kanyarítása közben. - Mostanában rengeteg a razzia meg a tűzeset és olyan remekművek is megsemmisültek, mint az "Átok és Bűbáj" eredetije. Szerencse hogy van még raktáron néhány másolatom. Nem minden nap találkozik az ember egy ilyen középkori ártásgyűjteménnyel, ami tulajdonképp bűbájos módon fogalmazza meg a legsötétebb mágia alapjait, szóval csaltam egy kicsit és sokszorosítottam... de miért is untatom magát ilyesmivel? - nevetek fel talán túl harsányan, de egyszerűen a hátam megint kezd úgy csinálni, mintha szurcsókok keringőztek volna rajta tegnap éjjel és ez nincs jó hatással a kedélyemre.

- Az előbb említette a költözést, beszéljünk inkább arról - teszem le a pennám, majd a listát visszahelyezem a leltári könyvbe és rácsapom a borítót. - Az Abszol Úton túl nagy a nyüzsgés, nem szeretem a tömeget, a figyelmet, a Zsebpiszok köz pedig... ah, egy rémálom! Rosszul vagyok, ha csak végigmegyek rajta, egyszerűen undorító az a hely! Sajnos ezzel a véleménnyel egyedül vagyok, de miben nem, szóval... mindegy. Jól érzem itt magam és valahogy nem hat meg, ha ez valaki számára kellemetlen - Csak egészen finoman utalok rá, hogy nem érdekel, ha nem tetszik neki a hely, mert ha velem akar üzletelni, ki kell bírnia. Okos lány, ki fogja bírni. - Az aurorok pedig nagyon jól tudnák, hogy ki vagyok és mit csinálok, akkor is, ha megpróbálnám leplezni a dolgot, így inkább nem fárasztom magam. Nekik is könnyebb, nekem is könnyebb, mindenki örül - mosolygok őszinte vidámsággal, bár lélekben közel sem vagyok ilyen elbizakodott. Ha valamit megtanultam, az az, hogy az ember soha ne bízza el magát különben... nem lesz jó vége, szóval megtettem a szükséges óvintézkedéseket vész esetére.

- Lehet, hogy egy pénzéhes, egoista, labilis lelki világú, elbizakodott kis libának tűnök, de a kollégáimat előbb meg szoktam kérdezni: Mennyit kérne azért, hogy megszabaduljon tőle? - kérdezem derűsen. - Ne aggódjon, ha két knútot mond azt természetesen elutasítom, de kíváncsi vagyok, hogy mennyit ér Ön szerint ez a "szörnyeteg" - emelem meg a szemöldököm kihívólag, majd míg a válaszra várok, a hajamat fogom szoros, egyenes fonatba. Ez valahogy mindig remekül eltereli a figyelmem a sajgó hátamról.

Miss Beckett

Bár nem hittem volna, hogy ma még érhetnek meglepetések, mégis csalatkoznom kellett.  Már-már azt hihettem volna, sikerült felülkerekednem  az elmés társalgásban, és rideg érveimmel megriasztanom a könyvkufárt, de a velem szemben ülő fiatal lány talpraesetten vágta ki magát, ezzel vívva ki magának egy elismerő pillantást részemről.
- Meg kell mondjam, meglehetősen provokatív a kirakatrendezési szempontja, de minden valószínűség szerint van igazságalapja annak, amit mond  -válaszolom lábaimat elegánsan keresztbe téve ültömben, megújult érdeklődéssel vizsgálgatva a hamvas szőke tincsek tulajdonosát.
- Azért ne írja le ilyen hamar őket, ha rám hallgat. Sokakat elbolondított az ostoba szóbeszédnek, de azt igazán nem gondoltam volna, hogy maga is… az egész Százfűlé-főzetes, csatornában bujdosós elgondolás egy kapzsi és irigy elme hagymázas agyszüleménye, semmi több. De higgyen, amit akar… -legyintek émelyítően szívélyes mosollyal, melyben legalább annyi mérget lehet sejteni, mint édeset.
- Hát éppen ez a lényeg, nemdebár? Az áru származása az üzlet szempontjából lényegtelen; a vevőt nem érdekli, kinek és mennyi vére tapad az áhított lapokhoz, ahogyan többnyire az eladót sem, miből származik a pénz, mellyel a másik fizetni kíván. Ettől olyan egyszerű az egész; senki nem kérdez, csupán teszi, amit a szerepe megkövetel, és az üzleti élet jól olajozott gépezete forog tovább, hangtalanul és kecsesen –karjaimat kitárva, továbbra is mosolyogva intek körbe a boltocskában, ami a nagy szerkezet apró fogaskereke csupán, de mint ilyen, nélkülözhetetlen a működéshez. Annál is inkább, mivel Miss Beckett hajlandó volt olyan könyveket is magához venni, amelyek máshol, más társaságban zavarbaejtő kérdésekhez, és az aranyvér értelmetlen elpazarlásához vezetnének…
A fiatal Halálfaló végső következtetésére huncutul felcsillanó szemek, és egy apró kis sóhajtás a válasz.

Milyen bájos! Azt hiszi, miatta aggódom… micsoda fennhéjázó alak. Fogalma sincs, mibe keverednék, ha kiderülne, hogy miféle iszonyú művel kerestem fel! Ha őt elkapják, már nem lenne nehéz hozzám is eljutni, ez pedig roppantul kínos lenne.

- Csak tessék –bólintok, ahogyan a Beckett-lány feljegyzi a címet és a szerzőt- Bizony, nagy veszteség ez a varázslótársadalomnak… szerencsésnek mondhatom magam, amiért a családom is birtokol egyet az eredetiek közül –említem meg, mintegy mellékesen ezt a kis apróságot, bízva benne, hogy ezzel kicsikarhatok némi további tiszteletet. A nevetés túl harsány, túl nyers, de kibírom; volt már részem borzasztóbb dolgokban is.
A penna sercegése az émelyítő kacagással együtt hal el, s ahogy a kemény borító puffanva lecsapódik, a szó is más mederben folyik tovább.
- Nos, a Zsebpiszok-köz nem a legmegnyerőbb szeglet, valóban, de ott van például a Csodák Udvara… nincs tömeg, nincs zavaró tolongás, mégis sokkal stílusosabb és kellemesebb, mint a Köz. Gondolja meg –pillantok mélyen a másik szemeibe, mint a kígyó, amikor az egeret bűvöli. Nyíltan tudtomra adta, hogy nem érdekli különösebben a vevőkör minden bizonnyal egyöntetű véleménye, ez pedig cseppet sem volt ínyére a Démonnak, aki nem is mulasztotta el ezt Miss Beckett tudomására hozni az ásványból csiszolt szemekben táncoló őrült, smaragdszín szikrák, és a látszólag minden ok nélkül a pálca malachitos markolatára fonódó törékeny ujjak formájában.
- Az aurorok jelenleg is tökéletesen tisztában vannak vele, mit csinál –sziszegem elégedetten, közelebb hajolva a boltocska tulajdonosához- Saját aktája van a Parancsnokságon, kedvesem –és mosolygok tovább, a lánnyal együtt, mintha minden okunk megvolna rá.
- Micsoda őszinte önkritika! Ritka az ilyesmi manapság… lássuk csak!- emelem égnek szemeimet látványosan- A példány eredetisége nem képezheti vita tárgyát; bár kopottas kissé, ez nagymértékben nem kisebbíti az értéket; valamint hiánytalan darabról van szó… kezdetnek legyen mondjuk 75 galleon. Szép kerek szám. Természetesen kész vagyok alkudozni –közlöm szemrebbenés nélkül a szemérmetlenül magas összeget, majd hátradőlve a felkínált székben, csevegő hangon érdeklődöm:
- Magának mennyit ér meg, hogy a gyűjteményében tudhassa?

[- Ha tényleg ennyire alábecsülöm a többieket, vajon miért hozzám jött és miért nem ment inkább a Zsebpiszok közbe vagy a Csodák Udvarába, Miss D'Alambert?]

Érdeklődve, halovány mosollyal az arcomon hallgatom végig soványka védőbeszédét a konkurenciámat illetően, de nem adok sok hitelt a szavainak. Lehet, hogy auror és remek kettősügynök, de magamnak be kell vallanom, hogy egy Halálfaló, aki ilyesmire vetemedik, amire ez a nő, nem tudok sok bizalmat szavazni, legyen ez akármilyen sajnálatos a szempontomból. Én megélhetési bűnöző vagyok, aki arra az oldalra hajol, amerről jobbat remél, ő pedig egy reménybeli vagy már pszichopata, aki élvezi is amit csinál, így egyszerűen nem tudom bajtársamként kezelni és megbízni benne vagy akár venni a fáradtságot, hogy keresztülnézzek a diszkrét megjegyzésnek szánt fennhéjázó sértésein. Jobban teszem, ha egyszerűen csak vevőként kezelem és kiszolgálom, aztán útjára bocsátom, a könyvét pedig megtartom.

- Ha tényleg ennyire alábecsülöm a többieket, vajon miért hozzám jött és miért nem ment inkább a Zsebpiszok közbe vagy a Csodák Udvarába, Miss D'Alambert? - kérdezem kiszélesítve a mosolyom, de talán választ sem várok, igazán nem bosszantani szeretném, hiszen a kérdés logikája támadhatatlan. Soha nem reklámoztam magam, nem kértem senkit, hogy jöjjön ide. Ha akarok valamit, magam megyek el érte és megszerzem, nem hívok senkit magamhoz. Vele sem tettem.

- Oh, biztosan nagy becsben tartják a kötetet, igaz? A Beckett könyvtárban magam katalogizáltam mindent és igazán lenyűgözőnek találtam volna, ha rálelek egy ilyen ritkaságra, ők azonban sajnos más irányban képezték maguk és csak az "Átok és Ármányt" tudhatják magukénak. Mióta van a birtokukban a könyv?  - érdeklődtem tovább elismerően felpillantva a jegyzeteimből. Talán ideje volna felkeresnem a D'Alambert családot is? Talán még meggondolom.

- Inkább kerülöm ezeket a varázslóközpontokat, és persze a pénzügyi kereteim is korlátozottak - hazudtam, hiszen, ha van valami, amivel nincsen bajom, az a pénz. - A könyvekről nem is beszélve, hiszen annyi van belőlük a raktárban, hogy képtelenség volna átköltöztetni őket, akármily fondorlatos varázzsal próbálkoznék, legtöbbjük nem bájolható. Most miért néz így rám? - szalad ki a számon flegmán, gonoszan felvillanó zöld tekintete láttán. Az sem kerülte el a figyelmem, hogy kicsit jobban ráfogott a pálcájára, így én sem tehettem mást, figyelmeztetőleg megszorítottam a fegyverem.

- Nagyon jól tudom, hogy mi van abban az aktában és azt is, hogy túl kis kaliber vagyok ahhoz, hogy az aurorok rám vesztegessék az idejüket, amikor olyanokra kell vadászniuk, mint maga, Ms. D'Alambert. Egyébként pedig... nem félek a demetoroktól. Köztük élek - döntöm kissé oldalra a fejem elgondolkodva azon, mit is látnék egy dementor arcába nézve, de nem jut eszembe semmi annál szörnyűbb, mint ami most körülvesz. Ez egyszerre rémisztő és megnyugtató, néhány másodperc alatt vissza is térek a gondolataimból az ijesztő Lilianne kisasszonyhoz.

- Pontosabban felmérve a könyvet megállapíthatom, hogy állapota nem hogy kopottas, de egyenesen... rendezetlen és darabos, maszatos, véres és koszos, ezzel szemben viszont meglepő módon hiánytalan és eredeti, ahogy említette. Azt viszont figyelembe kell vennünk, hogy a kereslet sem sokkal nagyobb rá, mint amit a piac kínálni tudna belőle, így az értéke számomra mindössze maximum 60 galleonra becsülhető. Mivel gyakorlati hasznát nem venném a könyvnek, tekintve, hogy nem tartom magamat mentálisan oly szinten elborultnak, hogy ilyesmire vetemedjek, 62 galleon és 175 sarló a végső ár, amit hajlandó vagyok fizetni érte. Maga mit gondol, lehet szó így is üzletről vagy esetleg szeretne ajánlatot kérni még másoktól is?

Miss Beckett

Miss Beckett érdeklődőn, bágyadt ívbe hajló ajkakkal hallgatja a szavaim - látszólag. Hogy valójában mi is motoszkál a szőke hajkorona alatt, arra csak homályos feltételezéseim vannak, mindenesetre abban az egy dologban biztos lehetek, hogy nem kedvel. Mégpedig azért ami és aki vagyok, ez teljesen nyilvánvaló a hozzám való viszonyulásából, a gesztusaiból - ez még akkor is egyértelmű lenne, ha ő valóban csak egy egyszerű könyvkereskedő, én pedig egyszerű ügyfél volnék, s a könyvesbolton kívül nem is ismernénk egymást.
A felismerésben semmi sincs az újdonság bizsergető erejéből; nem ez az első alkalom, hogy szembesülök a másokra gyakorolt benyomásom hatásával. Beckett kisasszony minden bizonnyal iszonyodik tőlem, hiszen míg neki nincsen, s talán soha nem is volt más választása, mint a Nagyúr szolgálata, addig engem megbomlott elméjű, szadista hajlamú átokforgatónak lát, aki szabad akaratából, örömmel teszi amit tesz, és élvezi. Pedig ha tudná, hogy én is erőtlen gyalog vagyok csupán a nagy játszmában, amit a Józanság és az Őrület vív egymással... igaz, én valóban szabad akaratomból csatlakoztam a Halálfalókhoz, de hogy melyik is volt az a Lilianne D'Alambert pontosan, aki fennhangon ismételte az avatási rituálé szavait, nem tudnám megmondani.
Ez, és a lány berzenkedése apró, elgondolkozó sóhajra késztet, mely végül rövid, de őszinte mosollyá növi ki magát - ezen a fronton tehát megingathatatlan a pozícióm, ellentétben Pitonnak, akinek a háta mögött megsokasodtak a kétkedő pillantások, s többen inkább a Rend, mintsem a Nagyúr kémjének nevezik, mikor a félhomályos szalonokban összesúgnak a Malfoy-címeres kandallók figyelmeztető aurája alatt.

- Honnan tudja, hogy nem jártam másoknál is? - kérdezek vissza rögtön, szemrebbenés nélkül tettetve, hogy nem ez az első üzlet, ahová ellátogattam a portékámmal. Támadhatatlan logika nem létezik, csupán a gondolkodó elméje nem elég csiszolt hozzá, hogy megtalálja a rést a pajzson. Pont, mint a kardvívásban.
- Úgy gondoltam, botorság lenne kihagynom a listáról egy olyan boszorkányt, aki ilyen fontos a közös ismerősünk számára, emellett pedig - a versenytársaival ellentétben - még sosem érte panasz a munkáját. Magát még nem nyelte el az emberi kapzsiság és dekadencia posványa, túl fiatal és új a piacon hozzá - közlöm tűnődőn csavargatva egy hosszú, vastag tincset, miközben még egyszer végigfuttatom a szemeimet a lányon. Amit mondtam, mind igaz; a nagymúltú vállalkozásoknak megvan az a sajnálatos hátrányuk, hogy minden befolyásuk és ügyességük ellenére a diszkréció mindinkább kikopik az üzletvezetők szótárából.

- Természetesen kitüntetett figyelemben van része - bólintok lassan, csupán egy féligazsággal válaszolva, melynek részlegességéről Miss Beckettnek valószínűleg fogalma sincsen - Talán ott is akadnak még váratlan meglepetések; a mi példányunk úgyszólván véletlenül került elő. Egyetlen összeírásban sem szerepelt, s talán továbbra is észrevétlen maradt volna, ha néhai apám nem rendeli el a könyvtár átköltöztetését a családi birtokról spanyol földre. A kötetről a becsült korán kívül semmit sem tudni, a gyűjteménybe való bekerülése még a családom előtt is rejtély - billentem oldalra végül a fejem, talányos mosollyal kísérve a megdöbbentő történetet. Azt már nem kötöm a lány orrára, hogy az apám minden bizonnyal eltüzelte volna a felbecsülhetetlen értékű kódexet, ha Alaster bátyám még idejekorán meg nem lovasítja a kis bestiát, természetesen Alec hathatós közreműködésével.

- Oh, csak a rossz szokások, tudja... - legyintek könnyedén - Ha túlságosan sokat forgolódik a pandúrok között, idővel mindenkit rablónak fog nézni - magyarázom bocsánatkérőnek szánt grimasszal, majd megértő hangon folytatom:
- Igen, a pénz... sokszor nagyobb az ereje, mint bármilyen varázslatnak, nem gondolja? Nos, megértem, hogy ilyen feltételek mellett mekkora kellemetlenséggel és munkával járna egy esetleges költözés... mindazonáltal a mágia útjai kifürkészhetetlenek, s azt hiszem, Alaster bátyámnak volna elképzelése a probléma megoldására; mindene a lehetetlen kihívásokkal való viaskodás, de hiszen ismeri - pillantok némi színlelt felháborodással telt szemekkel a lányra, mintha nem lenne kedvemre a testvérem kalandra éhes magatartása, holott a helyzet éppen az ellenkező.

- Hmm, ezek szerint nem csak könyörtelen, de körültekintő és óvatos üzletasszony is... minden elismerésem a magáé. De azért ne felejtse el, hogy néha szükség van a felesleges energiák és a kilátástalan nyomozások feszültségének levezetésére is, erre pedig tökéletesen alkalmasak az olyan  apróbb orgazdák, mint amilyen maga - a mosolyom olyan gyorsan fakul el, mintha bűbájjal törölték volna le. Néhány szívdobbanásnyi ideig farkasszemet nézek a boszorkánnyal, majd szándékoltan hirtelen mozdulattal az alkaromra szíjazott pálcatartó tok felé nyúlok... hogy leolvashassam az időt a szíjba épített apró óráról. Ha a másik fél pálcát rántott, természetesen az én cselekedeteim is más irányt vesznek, ha azonban a kisasszony nyugodt maradt, semmi sem történik. Apró csíny ez csupán, kíváncsiságom követelte próbatétel, semmi több; eszembe sem jutott a pálcámhoz nyúlni.

Amennyiben Miss Beckett nem szándékozik ártani nekem, részemről a következőképpen folyik tovább a beszélgetés:
- Ugyan! Gondolja, hogy a Parancsnokságon folyik még bárminemű nyomozás az olyan... hogyan is fogalmazott, kaliberű - borzongok meg kissé a mugli kifejezéstől - alakok ellen, mint én? Okosabb maga ennél... mióta a változások bekövetkeztek a Minisztériumban, az irattár és a tárgyi bizonyítékok raktára egyre üresebb lesz... elkevert pergamenek, rejtélyes módon eltűnt bizonyítékok... szégyen - vágok sajnálkozó fintort, majd kissé közelebb hajolva suttogom:
- A magamfajta kettősügynökök pedig csak akkor érnek valamit, ha a másik oldalon nem tudják, milyen sűrűn forgatjuk meg azt a közmondásos köpönyeget, nemde? Ha rosszul végezném a dolgomat, mostanra már minden bizonnyal vagy fogoly, de ami a legvalószínűbb, halott volnék... a közös barátunk nem szeret elvarratlan szálakat hátrahagyni - kacsintok a lányra, láthatóan egy cseppet sem zavartatva magamat a ténytől, hogy a bukásom vagy tündöklésem mindig csupán a következő lépésemtől függ.

- Valóban így lenne? - kérdezem felcsillanó smaragdszemekkel, majd egy apró, helytelenítő fejrázást és sóhajtást követően komolyan nézek a másik szemeibe:
- De mindketten tudjuk, hogy vannak sokkal rosszabb dolgok is a dementoroknál... a félelemnél... azért csak vigyázzon magára továbbra is, ha elfogadja egy auror tanácsát. Nem valószínű, hogy a közeljövőben háborgatnák magát a Parancsnokság emberei, de azért legyen éber - teszem egy pillanatra a kezemet az övére, majd ismét hátradőlök a karosszékben; azt már nem teszem hozzá, hogy bármennyire is a Nagyúr kegyeiben áll, egy-egy véletlen razzia bármikor előfordulhat, és ha a megfelelő körökben szerzett haragosokat magának az ember lánya, akkor annak az esélye, hogy éppen az ő boltocskája legyen a következő célpont, ugrásszerűen nő meg.

Szokásos ragadozómosolyommal hallgatom az árajánlatot, amely messze alulmúlja a remélt összeget.
- Nos, azt hiszem, talán újfent végig kellene gondolnia az ajánlatát. A mű állapota ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, ám ez mit sem von le abbéli erényéből, hogy teljes példányról van szó... úgy tudom, alig húsz ilyen maradt, s némely darabok eredetiségét megkérdőjelezik olyan pallérozott elmék, akiknek a szavával nem kívánnék vitába szállni. A kereslet valóban aggodalomra adna okot, de ha belegondol, hogy a jelenleg is fennálló hatalmi helyzet elhúzódik... ha maga nem akarja használni, azt teljes mértékben megértem, de azt hiszem, nemsoká megnő az érdeklődés az ilyen ritkaságok iránt, s a megfelelő időben az eredeti ár többszöröséért adhatja majd tovább a kötetet. Mindazonáltal magát sem tüntetné fel rossz színben a vevőköre előtt, hogy egy igazi ritkasággal is tud szolgálni a kellően kifinomult ügyfeleinek... minden bizonnyal híre menne az ön hozzáértésének egy ilyen bravúros fogás után. Ezen körülmények fényében hajlandó vagyok 72, legkevesebb 70 galleonért is a rendelkezésére bocsátani Kroener mester művét, ha ez önnek is megfelel. Ha szükségét érzi, adok némi gondolkozási időt és visszajövök valamikor később a délután folyamán - fejezem be a monológot, majd a magabiztos auror álcája alatt némán fohászkodni kezdek, hogy fogadja el az ajánlatot, és szabadítson meg a pecsétes lapoktól és a gonoszságtól, mely belőlük sugárzik...